A csapatmegbeszélés nem a közelben volt, de a Ferrari nem bírta volna azokat az utakat, amiken végig kellett volna menni. Igen a sportkocsik átka az alacsony ültetés, de cserébe jó a tapadása és siklik, mint a villám, de ez senkit nem érdekel, ha az út olyan, hogy a alacsony kocsiban leszakad az ember feje a kocsi aljával együtt. - Leroux, itt vagyok lejössz végre? - kapom a teleofnt, és az órára nézve jövök rá, hogy talán már 5 percet is várnia kellett Kay-nak, még a végén belehal az udvariaskodásba. Amint leérek a hát elé látom meg a nagy eszével legalább képes volt a terepjáróval jönni és nem a sport autójával. Én ezeket a nagy dögöket nem szeretem, ahogy beülni más mellé sem, de most ez tűnt praktikusnak. - Sosem fogunk odaérni. - nyújtja a kezét, hogy kezet fogjunk köszönésképpen. - Igen, pont az én 5 perces késésem fogja megakasztani a pontos megérkezést. - forgatom meg a szemem nevetve és inkább bekapcsolom a rádiót, mielőtt még belekötne a szavaimba. - Mivan a csini csajjal a partiról? - hirtelen ver le a víz és kapom rá a tekintetem zavartan. Angel a tulaj lánya, jobb ja nem feszegetjük ezt a témát, a partin megtörtént aminek meg kell és igen tovább is akarom, hogy menjünk, de ezt titokban kell tartani, és nem kifecsegni mindenkinek, nem is kellene róla tudnia, ő éppen el volt foglalva egy csajjal, mégis észrevette, akkor lehet másnak is feltűnt. - Milyen csajjal? - kérdezem leplezve az idegességem, amit előhoz hirtelen és ő már ismer régóta, hogy tudja hárítani akarok. - A Walton lány, haver elég sokan látták, hogy kimentetek a kertbe te totál részegen ő meg falatnyi ruhában, csak azt ne mondd nekem, hogy nem fektetted meg. - nevet fel miközben kanyarodik és rám néz azokkal a kíváncsi szemeivel ahelyett, hogy az útra terelni a figyelmét, ahol egy gyalogos átkelőn megy át éppen egy ember, és akinek jelenléte simán elkerüli a figyelmét, de még időben sikerül beletaposnia a fékbe és egy pár káromkodással megússzuk a dolgot mi is és a gyalogos is. - Mi lenne ha nem a képzeletbeli kavarásomon járna a fejed, hanem azon, hogy vezess bazdmeg. - szólok rá mérgesen, mert utálom, amikor nem én vezetek, hanem más irányít, ez nem kényelmes és szinte még frusztrál is. Kiérünk egy kicsit talán nyugisabb részhez és elkezd baromkodni, autóversenyző egy ilyen kocsi olyan neki, mint egy csiga és próbálgatja, de ez kevésbé zavar, mint a figyelmetlensége, vagyis zavarna, ha nem menne olyannyira bele, amíg elveszíti a batár nagy autó felett az irányítást éppen egy másodpercre és sodorja le a másik autót mellettünk, de továbbhajt. - Állj már meg valakinek kuráva nekimentél. - csatolom ki az övem és meg sem várom, hogy megálljon pattanok ki az autóból és megyek oda a kocsihoz, ami a miénkhez képest ripityára tört. Nem várom, hogy Kay odajöjjön, mert nem fog, hátranézek és látom, hogy a milyenkból is folyik valami, de nem foglalkozok vele, mi jól vagyunk de a lány a kocsiban nem tudom.
Mr Gibbson összecsapta a két tenyerét és jelentőségteljesen nézett hol rám, hol pedig Montana-ra. Éppen a műszakváltás kellős közepén voltunk. Én éppen megérkeztem, hogy átvegyem tőle a reggeli műszakot, és megcsináljam a nyitást, ő pedig leköszönőben volt. A bolt alapvetően éjjel-nappali üzletként funkcionált, de mindig volt pár óra amikor zárva tartottunk.Ilyenkor rendeztük az árukészletet, viseltük el a tulaj szómenését, vagy éppen váltottunk pár szót egy kis csésze kávé mellett. Nagy dumálásokra nem volt idő, és mert alapvetően mindkettőnknek más volt a baráti társasága, és még véletlenül sem akartuk keverni a melót és a magánéletet, nem nagyon mentünk bele csajos eszmecserékbe. Igazából igényünk sem volt rá. Aranyos volt a csaj, kedves, meg szép is, de valahogy éreztem, hogy nem nagyon vagyunk és még esélyesen sem leszünk egy hullámhosszon. - Szóval, ki vállalja, hogy egy szabad napért cserébe elviszi a fuvart?- nem mondom, jól jött volna az egy plusz szabadnap, és hát az sem hangzott rosszul, hogy ma a beugrós Kimson fog jönni helyettem, ha én leszek az a szerencsétlen, aki hajlandó lesz megtenni azt amin egyelőre még Montana is csak hezitál. Mr Gibbson ütött kopott kriptaszürke buick-ját kellett volna elvinni Jersey-be, ott felvenni néhány festéket, meg egyéb dolgot, hogy fel tudja újítani a hajót, amit nemrég vásárolt és ami a “Hullámb*szó” nevet kapta.Indulni akar vele valami versenyen három hét múlva.Szóval abszolút magán jellegű meló lett volna, és tudta, hogy ilyet elvileg nem kérhetne, de reménykedett, hogy valamelyikünk elvállalja. Montana a szeme sarkából engem sasolt, és nagyokat sóhajtozott. Megdörgölte a halántékát, és a nyúzott arcán már láttam, hogy ő tizenhárom óra lehúzott műszak után még a potya szabadnap reményében sem fog volán mögé ülni. Nem hibáztatom, valószínű én sem ülnék.Én viszont még nem vettem fel a műszakot, és bár frissnek éppen nem mondtam volna magam, hiszen éjfélkor még javában a neten bóklásztam, azt hiszem kevésbé voltam leharcolt mint a kolléganő. - Megcsinálom. A szabadnap az joker? Bármikor felhasználható?- adtam meg magam és egy pillanatra azért Montana-ra néztem, akivel összeakadt a tekintetünk és láttam, hogy egy néma, hangtalan sóhaj szakad fel belőle.Mondhatott volna ő is nemet, de azt hiszem inkább reménykedett, hogy elvállalom, és akkor ő is jól jön ki az egészből. Mr Gibbson alapvetően egész jó fej tudott lenni, kivéve azokon a napokon amikor összebalhézott Mrs Gibbsonnal, és valahogy egyszerűbb volt rajtunk levezetni a dolgot, semmint otthon visszaszólni a feleségének. Ismerős a tipus. Apám és anyám között egykor mindennaposak voltak az efféle dolgok. Olyankor én elmenekültem inkább otthonról, amíg a nővérem mazochista módon beleállt az egész tornádóba. Az ő baja. - Persze. Csak előtt azért jelezd, mert olyankor meg kell oldanom másképp a dolgot.- nem féltettem. Legalább három beugrós volt, akik olyankor jöttek, ha valamelyikünk lebetegedett, szóval meg fogja oldani. Megkaptam a slusszkulcsot, és az instrukciókat. Címet a GPS-hez, és persze mindenképp szóljak ha indulok vissza.Mr Gibbson házához természetesen. Ha már enyém volt a járgány, kihasználtam az alkalmat és beugrottam Brooklyn-ba néhány cimborához, az egyiket még el is vittem magammal egy kis darabon.Nekem nem volt saját járgányom, de imádtam vezetni, igaz a buick-ot nem igazán lehetett padlóig taposni. Egyrészt nem bírta, köhögött mint valami kivénhedt tüdőbeteg, másrészt meg irányíthatatlanná vált volna. Ilyen kocsival nem lehet állatkodni, szóval azért visszavettem a tempóból és egy kényelmes és biztonságos sebességgel haladtam tovább, miután az utasomat kitettem egy KMart parkolójában.Egy kisebb dugóból kiszabadulva már könnyedebben haladtam a kanyargós utcák között és azon gondolkodtam, hogy a GPS miért pont erre hoz? Bár erre ritkán szoktam járni, rábíztam magam a navigációra és követtem. Némi fáziskésés azonban tapasztalható volt időnként, amikor az utolsó pillanatban jelezte a cucc ha kanyarodnom kellett és ilyenkor elég sietősen, majdhogynem kapkodósan rántottam a megfelelő irányba a kormányt.A platón borult néhány flakon, pár ballon, és egy erősebb kanyarban sikítva csapódott a plató oldalának pár bádogvödör. Ezeket elvileg ott majd le kell adnom ahova megyek, szóval jó lenne ha épségben maradnának. A kocsi lehetetlenül beteg morgása kissé frusztráló volt, úgyhogy rádiót kapcsolatam, ahol valami régi Ricky Martin sláger ütemes dallama csiklandozta a kaszni utasterét végig, én pedig ujjaimmal egy idő után doboltam a ritmust a kormányon.Jó érzésem volt, és az az illúzió volt bennem, hogy szabad vagyok, hogy igazából most éppen magam mögött hagyom a várost, az egész félresikerült jelenlegi életemet és úgy igazán, és valóban szabadnak érzem magam. Hogy azt csinálok éppen amit akarok.Nem így képzeltem el, amikor megpattantam otthonról, de még ez is jobb annál, amiben éltem.Egy álnok és képmutató família amit a vallás hagymázas és hamis illúziója tart össze.Inkább szenvedek, és lassan jutok előre, minthogy feladjam azt aki vagyok. Az én életem, az én döntéseim, az én mindennapjaim. És persze az én nyomorom, hogy egy rohadt szabadnapért cserébe istenverte festékeket furikázok Jersey-ből, Manhattan alsó, kertvárosi részébe. - Hó-hó-hó-hó!- kiáltottam fel, és még előre is dőltem, amikor megláttam hogy valami flaszterjampi éppen velem szemben ide-oda hintázik a sávban, és láthatóan nem nagyon megy neki a sávtartás. Azon gondolkodtam, hogy merre térjek ki előle. Ha jobban félrehúzom a kormányt, akkor nekicsapódom az emelt padkának, és dob rajtam egyet. Jobb esetben csak ennyi. Rosszabb esetben fel is borulhat a nyitott platós kisteherautó.Két kézzel kapaszkodtam a kormányba, és arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább a padka, minthogy nekivágódjak a baromnak, aki nem képes uralni a saját járművét.Láthatóan azonban későn hoztam meg ezt a döntésem, mert mire kihúztam volna oldalra, ő már közelebb jött és gyakorlatilag letolt az útról neki egyenesen a padkának, ami megdobott, neki egyenesen egy hatalmas juharfának. Sikerült annyira csillapítanom az ütközést, hogy csupán oldalról kaptam az ütést a kocsinak, de így is elég erőteljesen ahhoz, hogy légzsák híjján lefejeltem a kormányt. Nagy volt az ütés, és gyanítottam, hogy a buick oldala tropára ment. Legalábbis az ajtó, a fa felőli részen be volt nyomódva a sebváltóig.A fejemben egy komplett nagyzenekar váltott rézfúvósokra és harangokra, szinte úgy hallottam a világot magam körül, mintha egy búra alatt lennék, és letompulna minden. Éreztem, hogy a homlokom közepén, vörös csíkként folyik végig a vérem, és forrón csordogál lefelé. Szabad kezemmel megpróbáltam hozzányúlni. Feljajjdultam. Már az ujjbegyem finom érintése is hatalmas fájdalommal járt.A biztonsági öv felé nyúltam, amit nem tudtam kinyitni. Pánikolva kattogtattam a gombot, de hiába. Szitkozódva könyörögtem annak a szarnak, hogy engedjen ki, de végül nem sikerült magam kioldani. Közben a bordáim között is éreztem a fájdalmat, ahol a biztonsági öv megfogott az ütközéskor. Kétségbeesve próbálta magam kiszabadítani, és lelki szemeim előtt lejátszódott szimultán az összes hollywood-i film, amiben felrobban, megsemmisül egy kocsi amivel korábban ütköztek. Aztán megjelent egy fej az oldalsó ablaknál, aminek köszönhetően még egy infarktust is visszanyeltem.Felsikoltottam a hirtelen riadalomtól.Azt nézi jól vagyok e.Felemelem a bal kezem és igyekszem felmutatni az egyezményes OK jelet. Ekkor válik láthatóvá, hogy az a kezem is csupa vér. Honnan jön már ez a sok vér belőlem? Hogy sokkot kaptam az tuti, mert először hisztérikusan nevetni kezdek, majd ez a nevetés szépen lassan átvált kétségbeesett zokogásba. - Segíts innen ki, kérlek! Itt ne hagyj!- kiabálok rémülten a kocsi mellett állónak, akit első nekifutásra egy elsőként a segítségemre siető szemtanúnak gondolok.
Jobban szeretem ha én uralom a kocsit, ami alattunk gurul, akkor tudom, hogy én biztonságban vagyok, mások mellett sem félek, de az a jó érzésem csak akkor van, amikor én vagyok a volán mögött. Minden haverom a motorsport valamilyen vonalán versenyez, így a vakmerő idiótákból sosem merülök ki, ahogy most sem, ráadásul egy nagyon nagy kocsival képes rempózni a sztrádán anélkül, hogy bármit is gondolkodna. Az meg, hogy Angelről kérdez még engem is zavarba hoz, és kizökkenek az út figyeléséből, amit eddig határozott feladatomnak vettem. Fogalmam sincs, hogy miért. Nem volt az a pillanat több, mint valóban csak egy pillanat, de a Kay azalatt képes volt a nekünk vicces pillanatokat hirtelen valami egészen borzasztóvá varázsolni. Ami kocsink meg sem érezte ez a nagy dög úgy sodort le valakit az útról, hogy fel sem tűnt a sofőrnek, az ütést éreztük, de akár egy kátyún megy át az ember, szinte semmiség, és a mi kocsink épp maradt. Azonnal kiáltottam, hogy álljon meg mert lehet, hogy mi jól voltunk a másik autó nem nézett ki jól és valaki ült benne, aki nem szállt ki. Amilyen gyorsan tudtam futottam oda a kocsihoz, de meglepően messze álltunk meg tőle, talán Kay észre sem veszi ha nem szólok rá. Amint a kocsihoz értem azonnal a vezető üléshez siettem és a hangtól, amit a lány adott ki majdnem bevertem a fejem a kocsiba, olyan hirtelen tettem be a fejem az autójába, hogy lássam jól van. - Nyugi, nyugi csak segíteni akarok, mid fáj? - kérdezem azonnal és nem akarok azonnal kapkodva kimenteni őt, mert lehet olyan sérülése, amivel nem egészen jó ha mozgatom. A kocsija szar állapotban van, de a motor nem érte ütés, így nyugodtan maradhat a kocsiban az nem fog olyan mértékben káros anyagot szórni se rám se rá, hogy menekülni kelljen a közeléből. Szeretném felmérni, hogy mekkora baj, de az ajtó nem nyílik még szerencse, hogy az ablak már nincsen köztünk és legalább kommunikálni tudok vele. Ahogy a kezével jelzi felém, hogy rendben van kicsit elsápadok, de egészen jónak tűnik,d e talán csak a sokk és az adrenalin, ami nem baj, hogy egy kics pumplája legalább nem akad ki olyan hamar addig meg jön majd a mentő és segítenek ellátni őt. Csak a telefonomért akarok kapni addig talán eltűnik a fejem, mire azonnal meghallom, hogy ne hagyjam itt őt. - Eszembe sem jutott, nem hagylak itt, ameddig biztonságban nem leszel olyan emberek között, aki majd tudnak segíteni. Ne mocorogj maradj bent, nem tudom, hogy mennyire jó ötlet téged most mozgatni. - a telefonomat odaadom aközben rémült fejjel odaérkező Key-nak, aki tudja, hogy ha ez kitudódik, akkor ez az egész beleszólhat a karrierje, de ha nem seg-t akkor ki tudja mi lesz a lánnyal. - Hívd a mentőket, ne bámuld, nem lesz baja, csak tárcsázd őke. - mutogatok neki, hogy nyugodjon meg, de szinte pánikolva tárcsázza a számot és vonul félre, hogy elmondja merre vagyunk és mekkor a baj. Már teljesen jól fel tudjuk ezeket mérni, nem egy autóbalesetet látunk és vagyunk részei a versenyek közben, így ez rutinszerú, csak ez most mégis kicsit más, kicsit rémisztőbb, hogy nem mi vagyunk azon az oldalon, akik elszenvedik, sokkal inkább okozóként lehetünk az egyenlet részei, vagyis Kay. - Leo vagyok, nézz rám, jó? Úgy néz ki minden rendben van veled, egy két helyen vérzel, valószínűleg csak megvágtad magad, a fejed beütötted? Az övet ne basztasd, mert ha kicsatolod lehet olyan helyen fog fájni, amit eddig az az öv tart. - kicsit utasítóan szólok flé, de jót akarok neki.
Kezdőlap
