Mindig igyekeztem helyesen cselekedni. Kicsit nehéz volt úgy felnőni, hogy az édesanyám lelépett, és egyetlen női példa sem volt előttem, csak apáim különféle női. A többségüket pedig nem igen mondanám példaképnek. Volt egy felesége, nem sokkal anya eltűnése után, de sajnos vele sem jöttem ki igazán jól.
Közelebb álltam a dajkámhoz, és a házban szolgáló emberekhez, mint a saját családomhoz. A bátyám eleinte még szeretett, de aztán ott is megváltozott valami. Kapzsi lett, és csak az üzlet számított. Édesapám pedig alig látom az útjai miatt. Szóval ez  az életstílus nagyban meghatározta azt is, akivé váltam...
» Szeretek a saját erőmből elérni dolgokat.
» Igen makacs természetem van. Én mondom ki az utolsó szót.
» Elítélem azokat, akik csak saját magukkal képesek törődni.
» Alapvetően kedves embernek tartom magam.
» Türelmes ember vagyok, de ha ezt elveszítem, jobb, ha mindenki fut.
» A fotózás már gyerekorom óta szenvedélyem. Nagy álmom, egy saját galéria.
» Vonzódom az egyenruhás férfiakhoz. Tudom, kicsit klisé, de ez van.
» A kedvenc filmem a Több, mint testőr és a Micsoda nő.Igen, szeretem a 80-as és 90-es évek filmjeit.
» A kedvenc színem a zöldeskék.
» Állatbarátnak vallom magam, van egy macskám, Lucy.
» Szeretek karaokézni a barátaimmal, de főleg részegen.
» Ami a szerelmi életem illeti, említésre sem méltó. A pasik disznók. Ennyi.
» A humorérzékem, ott van, de tényleg.
» Imádom New Yorkot tavasszal, mikor a Central Park kivirágzik.
» Ha már a park, edzésképpen futom. Nem rossz relaxációra sem.
» ... Tudnék még mesélni, de felesleges, inkább ismerj meg

Ahogyan a fentiekben említettem, az édesanyám elhagyott, még gyerekként. Én öt voltam, a bátyám tíz. Édesapám nevelt fel minket, pontosabban a személyzet, amit felbérelt erre, mert túlságosan elfoglalt volt a munkahelyén.
Van egy mostohatestvérem apám házassága által,  Lola, akivel szeretném felvenni a kapcsolatot. Nem lesz könnyű, hiszen a bátyám sokat ártott neki. Én mégis reménykedem abban, hogy meglátja, én más vagyok, mint ő.
Az életem ugyan jó volt, hiszen sosem szenvedtem semmiben sem hiányt, mégis kimaradtak a családdal kapcsolatos jó érzések. Lehet éppen ezért szeretném felvenni a kapcsolatot Lolával, és ugyan ezen okból vágyom nagy családra is egy napon.
Nem könnyű, hiszen sosem tudhatod kiben bízz, mégis eljárok ismerkedni, hiszen hinni kell benne. Még ha a férfiak disznók is. Néha persze én is lázadtam, kiosontam otthonról, eljártam a barátnőimmel bulizni, szórakozni, és pasikat felszedni. Ezek az úri ficsúrok a magániskolából annyira szánalmasak voltak, hogy sosem volt kedvem egyikkel sem összejönni, semmilyen módon. Csak a pénzköltés ment, és, hogy hová mennek nyaralni, na meg a flancolás, kinek miből van drágább, meg több. Hát emberségből szegények voltak, az biztos.
Szóval én hamar elfordultam ettől az élettől, és igyekeztem saját lábra állni. Nem fogadta éppen jól az apám, hogy nem valami sikeres - legalábbis szerinte - szakmát választok, mint ügyvéd, orvos, üzletember, űrhajós, vagy tudom is én. Nála nagyon magas volt a mérce, és nehéz volt felérni ehhez, de én nem is akartam. Nekem csak egy mérce létezett, méghozzá a sajátom. Így tehát fotósnak tanultam az International Center of Photography School-ban. Apám nem volt hajlandó fizetni az iskolát, így alkalmi állásokból tartottam el magam. Lett egy lakótársam, Fabe, akit a mai napig imádok, és jó barátnők vagyunk. A szakmáját tekintve van egy sejtésem, de nem firtatom soha, az ő élete. Tiszteletben tartjuk a határokat.
Szó, mint száz jó életem lett, a saját erőmből, és tényleg boldog voltam, de aztán egy napon rossz helyen és rossz időben voltam, egy fényképpel, aminek köszönhetően az életem hatalmas fordultatott vett, ahol már nem holmi karrier volt a tét, hanem az, hogy életben e maradok...