-Akkor tízre itt leszek, rendben? De, ha valami közbe jönne úgyis telefonálok.- magyarázok Amynek, miközben felveszem a vékony fekete bőrkabátom és a táskámat is a vállamra csapom. Nem sokszor szoktam azért kimaradni, mert épp iszogatni megyek egy barátnőmmel és nem is nagyon akartam ebbe belemenni, de végül úgy döntöttem, hogy miért is ne? Amy vigyázott már rá nem egyszer, ráadásul igen csak szükségem lenne már arra, hogy kimozduljak kicsit, mert a melón és Scotton kívül nincs semmi más az életemben. Szóval igen. Néha kell egy kis lazulós este egy jó barátnővel, akit bár úgy ismertem meg, hogy interjút csinált velem egy szakdolgozatához, majd kiderült, hogy az apja egy igen komoly maffiózó, mégse tudtam nem megkedvelni a leányzót. Tudom, nem épp a legbölcsebb dolog jóban lenni egy bűnöző lányával, de próbálok eltekinteni eme részlet felett. Nem rossz dolog közel ülni a tűzhöz nem? -Ha bármi gond van, nyugodtan hívj! Be lesz kapcsolva a telefonom, szóval akármi van...- hadarom tovább, de Amy csak elmosolyodik és a fejét csóválja. -Menj már és érezd jól magad. Scottal nagyon jól el leszünk, mint mindig. Igaz kis rosszcsont?- pillant hátra a válla felett a kisfiamra, aki már vígan nyüstöli a színezőt, amit Amy hozott neki. A legjobb, hogy még gyakorolni is szoktak együtt, szóval nem panaszkodhatok a dadára. Igaz, tanárnőnek készül, úgyhogy nem meglepő, hogy jól kijön a gyerekekkel. -Oké, értem. Ne idegeskedjek.- sóhajtok egy nagyot, majd odasietek Scotthoz és egy puszit nyomok a feje búbjára, végül összekócolom a haját. Gyerekként rohadtul utáltam, amikor ezt csinálták velem, de hát mit tegyek? Ez zsigerből jön azt hiszem. -Sietek haza, rendben? Légy jó fiú és ne törj túl sok borsot Amy orra alá.- magyarázok vigyorogva, mire fel les rám és kacsint egyet. -Rendben anyuci, jó fiú leszek.- nyom egy puszit az arcomra, én pedig nagy nehezen elindulok végre kifelé az ajtón. Nehezebb most rávennem magam, hiszen máskor maximum a munka miatt maradok ki sokáig, de most szórakozni megyek, emiatt pedig kicsit lelkiismeret furdalásom van. Hiszen mellette lenne a helyem, nem? Sietve tipegek el a megbeszélt helyig, ahol némi hezitálás után végre besétálok az ajtón is, hogy alaposabban körbe nézzek. Hangulatos hely, meg kell hagyni. Nem egy diszkó, de nem is kocsma. Inkább a kettő közti átmenet, hiszen a zene szól, jó néhányan táncolnak is, de hátrébb van biliárdasztal és kis boxok is, valamint egy borzalmasan hosszú bárpult, amihez végül odasétálok és leülök. A pultos persze rögtön kiszúr és amint van rám ideje, oda sétál hozzám, hogy megkérdezze, mit szeretnék inni. Lássuk csak. Mit is? Alaposan végig gondolom, mikor is italoztam utoljára komolyabban, de a szilveszteri pezsgőn kívül nem jut eszembe semmi, így végül csak egy laza martini mellett döntök. Épp elég lesz az nekem ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ezt is, csak szép lassan fogom elkortyolgatni, hiszen Emily még nincs is itt. Folyamatosan lesegetem is az ajtót, várva, hogy megjelenjen a szőkeség és, mikor ez megtörténik, azonnal elvigyorodok és integetek neki, hogy időben észre vehessen.
Ha Caro nem lenne ezer éves ismerősöm és nem vágynék rá, hogy értelmesebb találkozóban legyen részem, mint, amit az évfolyamtársaim nyújtanak, akkor ki sem moccannék. Fura érzés motoszkál bennem egy ideje, főleg, hogy az örök barátnőmmel összekaptunk, mint két marakodó tinédzser. Öregszem, de persze még törekszem. Mély sóhajjal intem le a taxit, eszembe sem jut kocsival menni, az ezüst Alfa Romeo a garázsban pihen, ami számomra külön kihívás, nem szeretek más mellé beülni, ahogy azt sem, ha nem én vezetek, ami sokkal jobban zavar, az az, ha hozzám is érnek. A jó múltkor metróznom kellett és a mellettem ülő csávónak olyan szőrős volt a lába, hogy éreztem az enyémen, ahogy 10 centiről hozzámér…Ritka egy gusztustalan érzés volt, a hajamban éreztem, ahogy kiráz a hideg. Engedjük is el, olyan messzire, hogy többé eszembe ne jusson. Kár hogy már most lúdbőrös leszek az emléktől. A taxisofőr meg olyan mérhetetlenül arab, hogy kénytelen voltam a névjegyét elküldeni a faternak, hogy, ha egyszer elrabolnak, akkor tudja kinek kell a veséjét venni. Nem mintha rasszista lennék, csak az ember lányába beleverik a csúfot, hogyan és miként vigyázzon magára. Én mindenhogy. Apám meg agyvérzést fog kapni, hogy nem kértem sofőrt, hanem mindenféle idegenekkel furikázom, de így kikerülök az ellenőrzése alól. Külön járna érte egy komolyabb fejmosás. Igazából neki köszönhető, hogy nem szeretek nem a kocsimmal közlekedni. Apám folyton a számba rágja, hogy nem vagyok átlagos, nem vagyok hétköznapi, azt kéne megértenie, hogy Ő az, aki nem hétköznapi, sőt. Ha bajom esik az csak miatta lesz, ha elvesztem a fél karom az is csak miatta lesz, ahogy a vesém is, vagy ha éppen halálosan megkínoznak. Nem miattam, nem Emily lesz a célpont, hanem Sean. Nem én vagyok pitbull, én maximum egy gülűszemű csivava lehetek a képletben, akit azért akarnak az emberek, mert roppant cuki. Én meg megyek az elvárások után, cserélgetem a pasikat, mert egyiknek sincs bátorsága a naaagy Sean Haylanddal összeismerkedni. Addig vagyok jó, míg meghúznak párszor és a komolyra fordulás előtt elhúznak a vérbe. Megszoktam már, az önbecsülésemen azonban nem emel. Ahogy édesapám ijesztgetése sem. Az ő érdeme mondjuk Caro, ha anno a nő nem ássa magát mélyre a drogcsempész ügyben és nem szállnak rá az államiak apámra, akkor nem lett volna esélyem megismerni őt. Ugyanis idősebb is, mint én, mellékesen teljesen más érdekli, de én ma tervezem megkérni, hogy adjon nekem egy mélyreható interjút a melójáról, nem baj, ha név nélkül teszi, de legyen benne valami, amitől őrülten titkos lesz és eladható a cikk. A nyárom kéne írnom legalább 3 cikket, amit esetlegesen lehozhatnak. Caroline kitartó nyomozó, köszönhető nekem, hogy a múltbeli ügy vakvágányra futott, ha csak egy fél nevet kiejtek a számon többeket buktatok meg, mint nem. Ugyanis jelen voltam a balul elsült csempészet estéjén, testközelből láttam meghalni a férfit, az agyából jutott a blúzomra, dekoltázsomra. Talán még a fatus is örült volna, ha neveket pintyezek el, de neki sem lett volna haszna belőle, így hallgattam, mint, aki sokkot kapott, így is volt. De ezt nem mondanám el senkinek, marhára tudok félni, ez van. Telepakoltak rettegéssel. Apám, ki más, meg anyám, ők a sátán és sátánné, karöltve. Van annak valami közérdekű moccanta, hogy iparkodom a sajátos randira. Na meg valahol tényleg kötöttünk egy fura barátságot a nővel, remélem, hogy részről is csak annyiban érdek, mint nekem és inkább alapozunk érzelmi szálakra, semmint abban bízik, hogy információhoz juthat általam. A taxisnak be sem áll a szája, a telefonomba temetkezem, dobok egy smst a szőke istenségnek, hogy mennyi esélyt lát arra, hogy az éjszakét nála töltsem? Mielőtt válaszolhatna, lefékez a kocsi a bár előtt, pofátlanul magas összegért utaztam ide, de tervezek inni, szóval az összes lehúzós kapja be ma estére. Apám kiapadhatatlan bankszámlája nem fog a csőd szélére sodródni ma este sem. Fizetek, köszönés nélkül távozom, mert egy igazi paraszt vagyok. A neveltetését a kutya sem tudja letagadni, maximum átprogramozzák. Levetem magamról az álarcot, ami mögött bujkálok, a pökhendi puncit, aki körül pörög az elfuserált világ. Magas sarkúmban és fekete ruhámban sem látszom nagyobbnak 165 centinél, mert nem vagyok. Rühellek ilyen apró lenni, egyből mindenki megvédene, az ágyban meg a férfiak forgatnak, mint a grillcsirkét, nincs is idegesítőbb. A táskámba ejtem a mobilt, a Stone Dead frontemberének biztosra van fontosabb dolga, mint nekem választ pötyögni. Nem számít. Felmérem a terepet, a nem túl hangos zene azonnal a szívemig kúszik, a zene az kell, azt szeretni kell. Ennek okán is, én például függő vagyok. Meg a zenészé is, na megint… Jellemző. A pult felé indulok, automatikusan elvigyorodom, ahogy kiszúrom a felém integetőt. Kikerülök két embert, míg felé sasszézom. Két puszival köszöntöm a pultnál rám várakozót. Apám rühelli a „barátságunk”. Szerinte nagy baj lesz belőle, és fűti az agyam arról is, hogy érdekből áll velem szóba, buta picsának néz, aki majd feldobja a helyi maffia kiskirályát. Talán, emiatt barátkozik velem, talán nem. - Mit iszunk? – mellé telepszem, majd hátrébb vonulunk, ha úgy alakul. Előbb vagy utóbb úgyis elvonulunk, hogy mások ne hallják miről eszemcserélünk. A beszélgetéseket mindig elkezdeni a legnehezebb. - Máskor olyan helyre menjünk, ahol izmos, szexi férfiak dobálják le a textilt. – rávigyorgok a pincérsrácra, és Caro poharára mutatok, lesz szíves egy ugyanolyannal meglepni.
Míg várakozok, legalább száztizenkétszer nézek a telefonomra, nem-e hív éppen Amy, hogy őrülten nagy baj van, Scott félre nyelt valamit, elesett, elvitték a koboldok vagy akármi, de rá kell döbbenjek, hogy rémeket látok. Kényelmetlenül érzem magam, feszengek és ideges vagyok, amiért anya létemre itt ülök egy bárban vagy miben és épp szórakozni szeretnék, de tudom, hogy ideje lenne kikapcsolnom. Mióta Scott az életem része, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor buliztam igazán önfeledten, mert hát voltam én szülinapot ünnepelni, esküvőn vagy akármin, mégis mindig betartottam, hogy csak egy pohár pezsgőt ittam és korán hazamentem. Pedig jó lenne végre kiengedni a gőzt egy kicsit, főleg most, hogy Dylen is betáncolt a képbe. Tegnap volt, hogy összefutottunk, aztán még vacsorára is elmentünk hozzájuk és azóta sem tudok másra gondolni, mint arra, hogy színt kell valljak. De mégis, hogyan? Hogy mondjam el neki, hogy van egy hat éves fia, akinek lemaradt a gyerekkoráról pusztán azért, mert anno berezeltem és játszottam a mártírt? Hiszen, simán elmondhattam volna. Szerettük egymást, nem azzal volt a probléma. A terveink különböztek de, ha tudott volna Scottról, biztos, hogy találtunk volna megoldást. Tudom, hogy mindent megtett volna azért, hogy boldogok legyünk és remekül nevelte volna a fiunkat. Azok után, amilyen édes volt vele tegnap, most már teljesen biztos vagyok ebben. Csak épp akkor még ezt nem tudtam. Én idióta! -Még egyet, légyszi!- csapom le az üres poharat és rá kell döbbenjek, hogy most szegtem meg a tíz perccel ezelőtt tett ígéretemet, miszerint nem fogok többet inni egy pohárkánál. Na szép. Ilyen egy igazi anya. Sóhajtok egy nagyot miközben az ajtó felé pillantok, majd a szembe lévő órára. Kicsit korábban jöttem, szóval Emily még nincs késésben, viszont nem is azzal kellene töltenem ezt az időt, hogy lerészegedjek, így inkább a pulton lévő kis tálkából kezdem nassolgatni a pörkölt, sós mogyorót. Ideges vagyok, mert alig várom, hogy beszámolhassak Emilynek a történtekről. Mivel, jelenleg ő az egyetlen barátnőm -magam sem értem, hogy a fenébe történhetett ez és miért épp egy maffiózó lányával kötöttem barátságot-, nincs más, akinek kiönthetném a szívemet. Egyébként sem érdekel, hogy kinek a lánya Emily, csak nem ajánlott, hogy tudomást szerezzen a munkahelyemen arról, hogy összejárok vele néha. Rögtön rá akarnának venni, hogy kémkedjek és próbáljak meg különböző információkat kiszedni belőle, de tudom jól, hogy úgysem mondana semmit. Köze amúgy sincs a dolgokhoz, arról meg nem tehet, hogy az apja azzal keresi a kenyerét, amivel. Sajnos, az ember a családját nem választhatja meg. Ezzel a kereszttel kell élnie, hogy örökre meg lesz pecsételve amiatt, amit az apja csinál, de ez még nem jelenti azt, hogy ő is benne van ezekben az ügyekben. Ezért is nem érdekelt ez az egész, amikor először beszélgettünk el nyíltan, hétköznapi dolgokról. Nem akarom emiatt beskatulyázni, mikor amúgy meg egy tök rendes csajszi. Csak nehogy bajom legyen ebből... Mindezen gondolatmenet el is száll a fejemből, amint megpillantom és odasétál hozzám. A szokásos két puszival üdvözlöm, valamint egy széles vigyorral a képemen, hiszen máris bearanyozta a napomat. Máris érzem, hogy lazább lettem kicsit, bár nem igazán tudom, hogy ez amiatt van-e, hogy az imént lehúztam azt a martinit, vagy amiatt, hogy Emily megérkezett, de ez most amúgy is mellékes. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, nem? -Nos, én martinit, de neked nem mertem rendelni, mert nem tudom, hogy milyen kedvedben vagy.- válaszolom vigyorogva, miközben odébb csúszok a székemmel, hogy ő is kényelmesen elférjen mellettem és intek a cuki pultos fiúnak, hogy, amennyiben lehetséges, tolja ide az izmos hátsóját és kicsit foglalkozzon velünk. -Bébi, ha ezen múlik, később vállalok neked külön vetkőző show-t! De akár jöhet a barátnőd is.- kacsint ránk a pultos fiú, én pedig kuncogva rázom a fejem és a nem rég kikért martinis poharam köré fűzöm az ujjaimat. Hát igen. Ilyenek ezek a pultos fiúk és meg kell hagyni, egész jóképű srácról van szó, de egyrészt van vagy 22 éves, másrészt meg se közelíti Dylent, aki jelenleg kitölti az összes gondolatomat. Semmi másra nem tudok gondolni, csak rá és nem tudom, hogy ez azért van, mert lelkiismeret furdalásom van, vagy azért, mert a viszontlátásnak köszönhetően elő törtek a régi érzelmek. -Na látod, máris meg van oldva a problémád. Szóval, mit iszol a vetkőző show előtt?- vigyorgok Emilyre, miközben én is alaposabban felmérem az ital készletet a srác mögötti polcon. Tényleg nem akarok lerészegedni, de talán egy vagy két rövidet még meg bírnék inni anélkül, hogy fejre állnék. Vagy nem? Istenem, szánalmas, mennyire be vagyok fásulva.
Nem kések, vagy nem sokat, ha mégis, az annak köszönhető, hogy a taxis átrángatott a fél világon, gondolom, mert a bőröm alatt is pénzt sejt, amit csupán, hogy megmentsen, kirángatna alóla. Kedves tőle, de én valahogy máshogy szabadulnék attól ami bánt, mondjuk a fájó álmoktól, a fura emlékektől. Apámtól, noha Sean nem rossz ember, de azért vannak szar megmozdulásai. Felkúszok a székre Caro mellé, azonnal jobb lesz a kedvem is, már nem kell attól félnem, hogy valaki egy sarokból nekem ugrik és fura dolgok történnek velem. Tervezek mesélni a nőnek a kiszámíthatatlan napomról, a gerincig hatoló félelemről és arról, hogy úgy esett ki pár óra az életemből, hogy csak álmok köszönnek vissza. Olyanok, amiktől ébren is félek. - Martini? Jó lesz. Szárazon, citrommal, ha kérhetem. – a pincér felé mosolygok, ha életem jelenleg nem pörögne Erik körül, még talán kedvem is kapnék a sráchoz. A ribancok ismérve, hogy sosem hűl ki a vérük. - Otthon megbontottam a méregdrága skót whiskyt, amit apámnak szántam, szóval…- vállat rántok, mosolyog húzok az ajkaimra, nem hazugot, csipán aggodalmasat, de ez is elmúlik majd, ha iszunk eleget. Tekintetem a pincérre ugrik. A bébiért lehet kedvem támad még ma megfejelni. - Tényleg? – megugrik a szemöldököm. Ha sejtené, hogy én ilyennel nem viccelek, mellé van abban valami bizsergető, hogy magán számot táncol nekünk. Lekottázom neki kézzel, hogy pördüljön csak körbe, ha már árulja magát, lássam mit veszek. Meg kell hagyni a segge szép kerek, majd elmutogatom, hogy ing lesimít, had látom vannak-e kockák… erről eszembe ötlik valami, amit nem bírok megfogni, egy szépen izmolt has egy kissé rátapadt éjkék ing…, tova röppen míg a srác vigyorogva bemutatja a portékáját, azaz a testét. Íz robban a számba, egy csóké… Megrázom a fejem, mintha a hajam igazítanám el. A parfümöm illata számomra éppen hogy érezhető, de most elég arra, hogy messze űzze őzike riadalmam. - Mi csak kettesben vállalunk harmadik felet ma este. – hangom halk dorombolás, mint a macskáknak, már értem miért hívnak a faszik cicának. Valljuk be ez jelenleg nem érdekel. Apámmal is van megbeszélni valóm és Caro tanácsát is ki szeretném kérni bizonyos ügyekben, de később, mindent csak később. - Kettőtökkel is elbírok. – közli a srác olyan magabiztossággal, ami nekem már kicsit azt mutatja, hogy több a duma, semmint érdem lenne benne. Álmodik róla biztos eleget, ezen a helyen mondjuk még lehet valóra is váltja. - 15 perc alatt elvérezne. – a címzett Caro, de hagyom, hogy a srác is hallja. tekintse estlegesen kihívásnak, de azt hiszem ezt már kinőttük. Én lehet nem… A srác elillan kiszolgálni másokat, de sejtem, sokszor látjuk ma még, annak a reményében, hogy ma két punci lesz terítéken számára. Nagyot nőtt? Mesélj már róla! – szívből remélem, hogy nem lövök mellé, főleg, mert lapul a táskámban egy plüss kacsa a számára, ha meg nem is szereti, csak rosszul emlékszem, hazaviszem. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy valaki figyel, tekintete lyukat éget a ham közepébe, biztos apám valamelyik gorillája, tekintve, hogy úgy bedrogoztam, az embere pofozott életre és még a zuhany alá is ő hányt be, nem vagyok meglepve. Ujjaim közé veszem a kerek hasú poharat, kortyolok belőle, majd még egyet. Ami azt illeti nem rossz. Sőt. Megállom, hogy a gyanakodva futtassam végig a tekintetem a tömegen.
Mivel nem tudtam, hogy ő mit inna majd, ha megérkezik, nem rendeltem piát, de mosolyogva veszem tudomásul, hogy a martini neki is megfelel. Úgy tűnik, az ízlésünk is elég hasonló, ami nem rossz dolog, ha barátnőkről van szó. Innentől tudni fogom, hogy, ha esetleg valamelyikőnknél összeülünk, pár üveg martini remek választás lesz. -Van ám ízlésed ezek szerint. A skót whisky az italok királya.- bólogatok elismerően és bevallom, ha lennének otthon italaim, talán én is belenyalnék néha egy-két üvegbe, na de arra nem sok esélyem van, hogy olyan skót whiskym legyen otthon, mint ami egy milliomos maffiózónál lehet. Gondolom nem egy olcsó fajta piáról van szó és korban sem lehet utolsó. A pultos flörtölésén, csak hangosan röhögni kezdek. Ha tudná, hogy épp egy FBI ügynököt és egy maffia főnök lányát fűzögeti, nem hiszem, hogy ilyen bátor lenne. Ettől eltekintve viszont be kell valljam, hogy igen tetszetős pasasról van szó. Annak gondolatára, hogy egy vetkőző show-t nyomna le nekünk, még a nyál is összefut a számban, tekintve, hogy jó pár hónapja nem volt dolgom férfival. Voltak kalandjaim, kerestem én a nekem és a fiamnak megfelelő férfit, de valahogy mindig mellényúltam. Mintha el lenne rendelve odafent, hogy nekem innentől már egyedül kell maradnom. Az is lehet, hogy anno épp azt dobtam el magamtól, akit nekem szántak, így most már csak azért se érdemlek még egy kicsi boldogságot sem. Na nem, mintha boldogtalan lennék, hiszen imádom a fiamat, de ugye vannak más igényei is az ember lányának. Mint például az, hogy néha úgy meghajtsák, hogy azt se tudja hol van. -Én ebben nem lennék olyan biztos.- mormogom a poharamba vigyorogva, mikor a pasi simán oda vágja, hogy elbírna velünk. Bár nem tudom, hogy Emily nemi élete milyen, de a sajátomat nagyon jól ismerem. Tudnék mit kezdeni egy számomra kívánatos pasival, csak épp én az az idióta fajta nőszemély vagyok, aki csak olyan valakivel képes eljutni az ágyig -vagy valamilyen másik bútordarabig-, aki iránt érez is valamit. Soha nem mentek nekem ezek az egy éjszakás kalandok, ráadásul ez a fazon még fiatal is hozzám. Neeem, kösz nem. -Hogy ne essen csorba a büszkeségeden, én inkább átadom a terepet.- magyarázok a pultosnak, de a végén Emilyre nézek igen erélyesen azt sugallva, hogy én nem kívánok részt venni ebben az ajánlatban. Vetkőzés? Mi értelme lenne az idegrendszeremet ilyesminek kitenni, mikor tudom, hogy utána úgyse történne semmi? Ráadásul, ha még nem lenne elég borzalmas, hogy rég voltam pasival, amióta találkoztam Dylennel, másról se fantáziálgatok, mint egy ruha leszaggatós, komódra felpakolós szexről Vele. Nem mással. Vele. A fiam apjával, akivel évek óta nem találkoztam, most pedig olyan lavinát indított el a viszontlátás, hogy képtelen vagyok nem azon töprengni, hogyan szerezhetném vissza. -Nem tudod mit hagynál ki szépségem.- vágja oda nekem a pasi bugyiszaggató vigyorral a képén, majd elillan a pult másik felére én pedig hálát adok az égnek, hogy nem láthat bele senki a fejembe, miken töprengek, miközben ők itt mindenféle vetkőzésről beszélgetnek. -Mármint Scott? Nőtt bizony, már elsős. Egyre okosabb és egyre imádnivalóbb, csak olyan gyorsan telik az idő, hogy már most attól félek, hogy hamarosan haza jön egy bigével, aztán közli, hogy elköltözik és azon kapom magam, hogy egy vén nagymama vagyok, akinek van tíz macskája és senki se foglalkozik vele.- nevetem el magam, ahogy megjelenik előttem ez a jövőkép, de nem tehetek róla. Az ember, csak akkor veszi észre igazán, mennyire versenyt fut az idővel, mikor gyereke születik és látja azt szép lassan növögetni. Már hat éves! Mintha csak most született volna, ráadásul az, hogy ő mennyi idős azt is jelenti, hogy én mennyivel lettem már öregebb. -És te hogy vagy? Hogy megy a suli?- kérdezem érdeklődve, hiszen tudom jól, hogy nem könnyű az egyetem senkinek sem. Akármilyen szakon is van az ember, kiszipolyozzák minden energiáját de, ha épp nem a tanulástól kábult a diák, akkor a minden napos bulizástól. De szép idők is voltak azok...
A helyzet az, hogy nekem semmi kedvem itt ücsörögni, valahogy nem érzem magam biztonságba. Tekintettemmel feltérképezem a pincérfiút, lenne egy- két ötlete vele kapcsolatban, ami azt illeti a kőkemény seggét estig elfogdosnám, vagy ami ennél is több magamba kéne rántanom. De nem fog megtörténni, mert nem akarok egy férfit sem haza cipelni, már nem vágyom rá. Az elmúlt pár napom arról szól, hogy próbálok mindenkit meggyőzni arról, hogy jól vagyok, túlélem, nem akartam véget vetni önnön életemnek, ahogy másnak sem terveztem, de ez nem jut el azok agyáig, akik fontosak nekem. A témát messze űzöm, olyan távolra, ahol el sem érem, akkor sem, ha magasra nyújtózom érte. Rálegyintek a srácra, olyan kis fiatal, de finom húsi, eloldalog mellőlünk. - Lehet nekem is ki kéne hagynom, apám nem bírja a ribanckodásomat, a végén bezárat valahova. – hangomban cseppnyi fájdalom sem bujkál, esküszöm már kezdem megszokni. Vállat rántok, és kérek még egy piát, noha még a jelenlegi poharamban is van bőséggel. De én, ellenben Caroval, szeretnék ma bebaszni, úgy istenesesen, hogy elfelejtsem az összes vádat, amivel csapkodnak, mint a Passioban Jézust a fasztudja milyen ostorral. Amúgy meg ember ne mondja nekem, hogy azt túl lehet élni, a bőr nem került le a testéről, ebből látszik, hogy Mel Gibson is egy állat. Igaz én kijöttem a moziból, mert nem bírta el a gyomrom, de a Texasis láncfűrészest sem bírom. - Büszkeség Caro…. hol van már a tavalyi hó? Jöhetne az idei. – már feladtam ezer éve, a büszkeséget is kilóban mérik én meg azzal kávézom reggelente, még csak nem is segít semmin sem. - Azért ne mond, hogy nem kívántad meg! – mély sóhaj, én nem merném, valami miatt él bennem egy halom ellentmondás. Lehet Erik az oka, aki azóta eltűnt, mint zombi a ködben, csak ő nem fog rám ugrani, ő már másik lyukra játszik, mily meglepő, hogy nem feleltem meg a minőségi kvótán neki. Biztos jobbakkal hajt, nem is őrlődöm ezen, inkább felhajtom az italom. Hátamban a szúrós tekintet nem szűnik. Ideges leszek tőle, a bár tükrében velem szemben a hátteret fürkészem. Agyvérzést kapok már komolyan mondom. - Öregszünk, hagyjuk ki. – a csávót mi mást? Engem a fatus megöl, ha megint valami mukival kapnak rajta és a testőrségem, aki olyan diszkrét, mint fehérben a havi vérzés, a bejárat mellett beszélget az itteni őrrel. Nehézfiúk egymás között… - Naná, hogy a bébifiú. – már a gondolattól is elmosolyodom, emlékszem rá milyen volt kicsinek, néhanapján Caro rám bízta, míg lement a boltba, nem hosszú időre, de olyankor mindig böfiztetős pózban mászkáltam vele, hogy érezzem puha testét, édes illatát, a babárka jellemző finomságot, ami mindenkiben beindítja a kurva ketyegőt. Igazából minden nő szeretne egy kicsi babát, egy szépségeset, ami csak az övé, vér a vérből. Ami miatt én nem szülnék, hogy félek beszívja a családom világa. - Jesszusom, dehogy. – elnevetem magam és felé lendítem a poharam, hogy összekoccintsam az övével. - Még rohadt fiatal vagy és a fia hosszú évekig veled lesz, nem fogsz lemaradni semmiről és egyedül sem leszel soha. De igen, egyszer hazavisz egy csajt – vagy egy pasit, eldönti a sors – de nézd onnan, hogy lesznek unokáid. – nekem meg halott szüleim addigra és ha minden úgy alakul, ahogy a filmekben szokás én is az leszek, mint egy maffiás lánya. Szép jövőkép, akkor is, ha nagyon igyekszem az egészből kimaradni. - De megjegyzem, hogy szereted a macskákat. – elvigyorodom, mint aki valóban fogta a történetet. - Nem akarsz még egyet? – már kölyköt, nem macskát persze. Igaz azt nem tudom, hogy jelenleg a pasi ügyei, hogy állnak, de mivel FBI-os neki nem is nagyon hiszem, hogy sok ideje lenne minderre. A gerincemen meg lappang az a fura érzés, amitől szeretnél a bőrödből kibújni. Közben a srác a jó seggével belopakodik a képbe, két italt robbant elénk, valami színes koktél. - Az úr küldi. Én kevertem, nincs benne semmi. – ó én járok ide, köztudott, hogy félünk a partydogos részektől mi nők, de nem egy ilyen helyen. Nem ilyen közegben. Odakapom a fejem, ahova mutat, a férfiból nem sok látszik, sőt annyi sem. Vállat rántok, de a poharat talonba teszem. Érkezésem után 5 perccel még nem szoktak meghívogatni, de amúgy nem egy ritka jelenség. Ezután ülnek mellém és tolják a fos dumákat. Néha ledöbbent milyen ócska csajozására futja nekik. Orromba robban egy illat, ujjaim alá bőr érintése és ennyi... tova siklik. Idegbajt kapok ettől, mintha felszínre akarna buggyanni, de nem teszi meg, kitörni kész, de elfojtott vulkán. - Tuti neked küldik. – mély sóhajjal fordulok vissza a nőhöz, nem érdekel ma semmi, de a hátamon összetöpörödik bőr, esküszöm, hogy valaki figyel, és ez kurvára zavar. - Pf ne is mond. A gyakornoki munka teljesen jó, kivéve, hogy minden cikkem a kukában landol, írok, hobbiból. – újabb vállrándítás, és csak beleiszom a koktélba. - Te, miért nem ezt isszuk, hát ez kurva jó. – fingom nincs mi az, de martini van benne, még csak nem is kavarjuk. - Miért nem viszed haza a srácot Cora? Hát nézd már meg milyen jó segge van. - nem azt mondom, hogy ráfér, de amennyire én tudom nincs senkije. Ha így lenne, már elmondta volna, azt hiszem, ha más nem összetelefonáltuk volna az agyunkat, hogy kivesézzük, vagy nem. - Igaz nem egy apa pótlék…- ahhoz túl fiatal, de basszus, hát milyen kemény izmai lehetnek, tuti a szerszáma sem apró, ezeknek sosem az.
Elképzelni nem tudom, milyen lehet egy maffiózó lányának lenni, úgy élni, mint egy celeb, akit mindenhova követ pár gorilla -hiszen nem kerülte el a figyelmem, hogy Emily sem egyedül jött. Em ráadásul elég lázadó típusnak tűnik, ami egy olyan embernek, aki szeret irányítani, mint egy maffia főnök, elég nehéz lehet. Hiszen, a lánya. Biztosan szereti és félti, ugyanakkor azt is elvárná, hogy úgy pattogjon, mint az emberei, de kétlem, hogy ez valaha meg fog történni. Em nem fog miatta megváltozni és kár is lenne, hiszen ő így imádnivaló. Kedves, pörgős, aranyos lány. Nem véletlenül kedveltem meg. -Dehogy zárat. Maximum megpróbálja felnyitni a szemed, hogy többre kéne becsülni magad. Egyáltalán, miért csinálsz ilyesmit? Fiatal, gyönyörű nő vagy. Biztosan találnál valaki komolyat, ha akarnál, nem?- kérdezem kedvesen, hiszen egy pillanatra se akarom én kioktatni , ítélkezni felette vagy ilyesmi, csak szeretném hallani, hogy mégis mi az oka annak, ha ő "ribanckodik"? Bár azt se hinném, hogy valóban ezt teszi, maximum élvezi az életet, mint ahogy a korabeli lányok szokták. Ez az, ami nekem kimaradt Scott miatt, de nem is bánom. -Hülye lennék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, csak épp nekem, már nem ilyesmire van szükségem. Tudod, ott a fiam. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egyéjszakás pasikat hordjak haza vagy épp kimaradjak miattuk egész éjjel. Ráadásul nyomozó vagyok...- és azt hiszem, hogy ezzel mindent elmondtam. Én már kinőttem abból a korból, amikor ilyesmiket csinál az ember. Vagy épp, még nem vagyok abban a korban, így is mondhatnám, hiszen negyven körül szoktak a nők megmarhulni egy válás után vagy épp még akkor, mikor házasok, és ilyesfajta szórakozásokban részt venni. Szóval, semmiképp sem abban a korban vagyok, amikor pultos fiúkkal kéne szórakoztatni magam. -Igen, igazad van. Felesleges ennyire előre szaladnom.- nevetem el magam, ahogy visszagondolok rá, miféle hülyeséget hordtam most itt össze szegény Emilynek, de valójában tényleg azon szoktam töprengni, hogy mégis mi lesz velem majd akkor, ha Scott se lesz már mellettem? Vajon, találok én valaha olyan pasit, aki megfelelne? Meglehetősen válogatós vagyok, ez tény, de nem is könnyű manapság normális pasast találni. -Szeretem, bizony. Ha öreg leszek tuti is, hogy lesz pár otthon, ha nem is tíz.- bólogatok röhögve, majd a poharamért nyúlok és kortyolok egy nagyot enne örömére. Éljenek a macskák, a magányos öreglányok hű társai! -Mármint gyereket?- kérdezek vissza kissé értetlenül, de gyanítom, hogy konkrétan erről lehet szó és még én is eltöprengek kicsit a válaszon. -Igazából mindig úgy képzeltem el, hogy lesz egy fiam és egy lányom, hogy majd vigyázhassanak egymásra, csak épp egyedül nehéz megoldani ezt a gyerekcsinálós dolgot. Szeretnék még Scottnak egy tesót, de nem úgy, hogy ő már elmúlt húsz éves, viszont akárhogy nézem... nincs kilátásban az elkövetkezendő években, hogy gyerekem lesz. Szóval, nem tudom.- vonok vállat tanácstalanul, mert tényleg fogalmam sincs, mit rejthet számomra a jövő. Talán maradunk így kettecskén, talán jön majd valaki, aki elcsavarja a fejem és most már az is bekerült a képletbe, hogy talán jelen lesz az életünkben Dylen is. -Jajj, de kár.- vigyorgok a pultosra, mikor elénk tesz két italt és megnyugtat minket afelől, hogy nem tettek bele se ginát, se semmi mást. Nos, éppenséggel nem is épp az a korosztály vagyunk, akik ellen be szokták vetni az ilyen cuccokat. Nálunk már sima itallal is bepróbálkoznak, csak kérdés, hogy ki lehet az a daliás pasas. Kíváncsian pislogok arra, amerre a srác mutat, majd megemelem a poharam köszönet gyanánt és vissza teszem a pultra, mivel a másik poharamban még van egy kevéske. -Kétlem.- legyintek egyet mosolyogva, miközben el is tüntetem még azt a kevéske martinit, majd olyan igazi csajos hozzáállással igyekszem nem arra nézni, amerre az italunk küldője ücsörög. Még a végén ide sétál hozzánk, leül közénk és neki áll a hülyeségeit darálni, holott én Emilyre vagyok kíváncsi, nem valami kangörcsös negyvenes pasira, vagy tudjam én hány éves az illető. -De miért dobsz ki minden cikket? Legalább nekem küldd már el őket aztán, majd én megmondom neked, hogy jó-e vagy sem.- mutatok is magamra, hogy igen, én, én fogom megmondani, hogy jó-e vagy pocsék, amit írt. Ha ő dönt efelől, akkor tuti, hogy a büdös életbe nem fog egy cikket se leadni egy újságnak és akkor rohadtul semmi értelme az egésznek. Biztos vagyok benne, hogy remekül ír, csak épp ... nem bízik talán eléggé magában? Nem tudom. -Igazából... a minap találkoztam a fiam apjával, aki hatezerszer dögösebb pasi. Régen is iszonyat jóképű volt, de most...- sóhajtok egy nagyot szenvedő arckifejezéssel, miközben én is megkóstolom az italt, amit kaptunk és tényleg egyet kell értsek Emilyvel. Ilyet kellene innunk, szóval már nem is kérdés, hogy mit fogunk ez után kérni. -Annyira szexi Emily... másra se tudok gondolni azóta se, de olyan nehéz volt a szemébe néznem...- nyögök egy nagyot kínomban és valóban, akárhogy próbáltam kiverni a fejemből Dylent, nem sikerült, ráadásul most már ismeri Scottot is és tudom, hogy borzasztóan kíváncsi, kié a kölyök. Az anyja meg már tudja is, mivel nem hülye és rájött. Mégis, meddig fogom bírni titokban tartani? És mit fog szólni, ha megtudja az igazat? -Nem kell nekem senki se, az a biztos. Abból nincs baj. Nincs balhé, nincs fájdalom, viszont nincs szex se...- nevetem el magam a végére, mert ez a szomorú igazság, hogy, ha nincs egyik, nincs másik se. Se a jó oldala, se a rossz oldala a párkapcsolatnak, de azt hiszem, ezt az áldozatot meg kell hozni, ha az ember nyugodt életet akar. -Na és nálad mi a helyzet pasi fronton? Ne mondd, hogy nincs senki, aki komolyan érdekelne?- nézek rá gyanakodón, mert szerintem igenis lennie kell valakinek. Az nem létezik, hogy nincs senki. Maximum Emily nem akarja kivetni rá a hálóját, már pedig, ez manapság így működik. Ha akar valamit az ember, meg kell szerezni és kész.
Fasz kivan az egésszel, semmi kedvem apámmal szarakodni, aki folyton arról győzköd, hogy mit is csinálok szarul, részén mindent, de nem baj, lesz jobb, majd lesz hozzá erőm, csak nem most, nem nekem és nem nélküle, ami nagyon fontos… el ne felejtsük. Fontos tényező, ha ő azt mondja, hogy vehetek levegőt, akkor nem kell vele fukarkodnom. bezzeg ha nem lánynak születek, hanem férfinek, miként azt ő szerette volna, akkor mennyivel boldogabb lenne mindenki. Ő a legjobban, én pedig lehettem volna második, igazi hercegnő, nem pedig a rátolt elvárások romjai alatt ülő elcseszett herceg a lova nélkül. - Komolyat Caro? Mi a francnak? Őszintén? Ismered apámat, ha csak nem valami 50-es bankár, akkor nem fogadja el amúgy sem, meg mellé, nem kell komoly. – élni akarok, jól érezni magam, annak a biztos tudatában, hogy nem kell számot adnom arról, amit teszek. Ha ez a baki nem siklik be, ha nem találnak rám kiütve, akkor nem is lenne más csak a folyamatos szájkarate. - Untatnak. – vállat rántok, nem akarok komolyat, mert nem kötnek le annyi időre, hogy ne unjam magam halálra. Aki meg nekem kéne, annak én nem kellek, ördögi kör. Mindig így van ez. Sors. - Jesszusom, nem kell minden este új pasi, de néha? – sem, értem én. elnevetem magam. Jól van, nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, sőt ettől szép a világ. Ha gyerekem lenne, lehet én is máshogy élnék, de mázlimra az még nem csúszott be. - Oké, hogy nyomozó vagy, de nő is. – lehet csak az én vérem forr, mások azt mesélik, hogy hetekig, sőt hónapokig bírják szex nélkül, azt hiszem én lekaparnám a falról a tapétát. Akarom bakker, kívánom, ez van. Elvigyorodom és játékosan megveregetem a kézfejét. Nyugalom és béke, hol van az még, hogy a csöpi kirepül? Ezer év, majd akkor bőgünk egy kört rajta. Remélem, hogy a diplomaosztóján azért még ott leszek. Biccentek, mindenki álma, hogy lesz egy nagyfia, aki majd vigyáz a kishúgára és jól beveri mindenki képét aki, csak csúnyán mer nézni rá. Én is így szeretném majd, ha a naaagy szerelem homlokon csókol, ergo sosem. - Oké, de akkor apa is kell mellé? Már úgy értem, hogy sok nő neveli egyedül a gyerekét, ahogy te is és nem is bánják, mert felcsináltatni magad a legkönnyebb. – ismer annyira, hogy tudja nem akarom megbántani csak kimondom, amit gondolok, emiatt nem is túl sok közeli barátom van, de szerintem vele megengedhetem magamnak, hogy jártatom a szám. Elröhögöm maga, hogy azt fájlalja, hogy nincs a piába semmi. Esküszöm nem jó móka, kiesik egy délelőtt, magadhoz térsz összeverve, kék-zöld foltokkal és nem vagy boldog. Apám hogy kiakadna. Azta. Még egy tudat mosott nap… agyfaszt kapna. Lehet megérné, kár, hogy imádom az öreget. Igazából leszarom, hogy kinek jön az ital, a lényeg, hogy finom és hogy azt érzem valaki figyel, folyamatosan a környékünket vizslatom, az emberemet az ajtónál. Lekophatna. - Szart. A szerkesztő minden egyes cikkem visszaküldi a francba. Már azt is kétlem, hogy tudok valamit az írásról, pedig az egyetlen fix volt. – vállat rántok, mindegy is, majd lesz máshogy, amikor majd befutok és ténylegesen Lois Lane leszek, mögöttem meg majd figyel egy igazi Superman. Ámen. Kikortyolom az italom és felvont szemöldökkel pillantok a beszélgető partneremre. - Miicsoda? És csak így idevágod? Ne őrjíts meg. Még mindig érezel valamit iránta? Hát mesélj már. Mi volt? Hol? Mikor? Mi volt? Jó fej? Bunkó? Elmondtad neki Scottot? Ne csessz már fel, mesélj! – a sztori meg tök izgalmas, miért nem ezzel kezdte? A szemében azonnal izgatottság csillan, megmosolygom, de jó is neki, én is éreztem ezt nemrég a szőkével, aki azóta elhajított, mint egy használt, törött ágat. - Fészen bejelölt, mutasd már meg, hogy néz ki? – ha van neki, fészkelődni kezdek a helyemen, ahogy a kíváncsiság maga alá temet. Még egy italt kérek, olyat, amit kaptunk és várok, hogy folytassa. - Milyen senki? Most mondta, hogy az exed milyen szexi. – nem is értem, hogy miről beszél itt nekem. Akkor ő kell, vagy nem kell? - Na igen… szex. Arra volt nekem is pasi, egy iiigazi rocksztár, aztán elfelejtett, mint a picsa pedig még érdekelt is volna, ennyit rólam, mesélj te. – az ő sztorija legalább nem arról szól, hogy megbasztak és leléptek, hello. Még lehet belőle happyend ellenben az én életmesémmel. Arról nem mesélek, hogy kiesett egy délelőttöm, sem arról, hogy azt érzem valaki figyel. - Lépjünk már le innen, míg a testőröm teljesen mást csinál. – a táskámba túrok, bankjegyet dobok az asztalra, nem foglalkozom vele, hogy ki fizet, le akarok koccolni és ahhoz sietni kell, csak kifelé innen. Lekászálódom a székről, megüt kissé a pia, de semmi extra, és meg sem várva Caro válaszát kifelé tartok, az őrségem meg valószínű vizel éppen. Áttolakszom az embertömegen, a táskám a hónom alá szorítom, kifelé.
Igazság szerint meg tudom érteni Emilyt, hiszen fiatal még. Minek is akarna komoly kapcsolatot, amiből aztán az lenne -már, ha az apjának megfelelne az illető-, hogy akkor jöhet is az esküvő aztán a gyerekek vagy fene tudja. A maffiózók annak ellenére, hogy bűnözők, ilyen téren nagyon erkölcsösek tudnak lenni. A legtöbbje például hívő ember vagy ilyesmi, ami számomra abszurd. Szóval, ha Emily találna is valakit, az mindenképp megnehezítené az egyébként sem egyszerű életét. -Jól van. Meg tudlak érteni igazából, csak akkor legalább apád nem csesztetne mindenért, nem? Azt hinné, hogy fejet hajtottál az akarata előtt, jó kislány lettél meg minden és talán békén hagyna. Lehet, hogy valaki olyat kellene keresnek, akivel egyezséget köthetnél. Ál-házasság vagy ilyesmi...- ötletelek hangosan, de még nekem is röhögnöm kell az egészen és meglepetten veszem tudomásul, hogy elképesztően hülye ötleteim tudnak lenni néha. Na nem, mintha nem lett volna még példa hasonlóra, hiszen hallhatott már mindenki olyan házasságról, ami inkább, csak egy üzleti megállapodás volt valamilyen érdekek miatt. Aztán mindenki élhette a maga kis életét, csak a lényeg az, hogy ne tudódjon ki, mert akkor oda az álca. -Tudod, számomra nem minden a szex. Érzelmek nélkül meg amúgy sem az igazi. Lehet kefélni, mint az állatok, persze. Kielégíteni a szükségleteket, de az nekem annyira nem fontos, hidd el. Sokkal jobban kellene valaki olyan, aki a társam lenne. Akire tudom, hogy számíthatok és nem hagy cserben akkor sem, ha épp nyakig ér a szar és épp csak nem hullámzik.- vonok vállat, ahogy nagyjából vázolom a kis elképzeléseimet, de persze azt is meg tudom érteni, ha Emilynek ez furcsa. Ha lenne egy gyereke, akinek az élete szintén tőle függne, biztos vagyok benne, hogy ő is teljesen másképp látná az egészet. Nekem egy partner kell, a gyereknek meg egy apa. Ennyi. -Ez az ügy kicsit bonyolultabb. Stabil kapcsolatom volt, amikor becsúszott Scott, csak épp az élet úgy hozta, hogy külön utakra sodródtunk, aztán inkább nem közöltem vele, hogy gyerekünk lesz. Csak hátráltattam volna. Legalábbis, akkor még így gondoltam.- vázolom röviden, hogy miért is alakult ez az egész úgy, ahogy és bár, már egyáltalán nem érzem úgy, hogy akkor rég jó döntést hoztam, azért azt mégse tudnám mondani, hogy bánom ezt az egészet. Csodás emlékeim vannak a kisfiammal töltött évekről, még akkor is, ha Dylen hiányzik ezekről az emlékképekről. Vajon, milyen lett volna, ha ő is velünk van? -Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz író lennél. Lehet, hogy irigy rád vagy épp nem vagy neki szimpi, így mindenképp keresztbe akar neked tenni. Nem?- hozom fel az egyik megoldást arra vonatkozóan, miért is küldik mindig vissza a cikkeit. Nem hinném, hogy rosszul csinálná, mert akkor már közölte volna vele valaki, hogy "kislány, szerintem ezt ne erőltesd". -Nem akartam ezzel nyitni az estét és amúgy is, csak annyi volt, hogy egy kávézóban összefutottunk. Furcsa volt újra látni és igen, talán érzek még valamit iránta, hiszen mégis csak Ő volt az első nagy szerelem, de Scottról nem beszéltem neki. Mondjuk gyanús, hogy talán sejt valamit, mert találkozott vele és Dylen nem is hülye. Az anyukája pedig rögtön rájött a turpisságra, úgyhogy nyakig ülök a kakiban, igen.- röhögöm el magam a végén, hiszen, csak még inkább megnehezíti a dolgom, hogy most már Elen is tud az egészről, a lelkiismeretem pedig folyamatosan sutyorog, hogy "mondd már el neki!". -A facebookig még nem jutottunk el.- nevetem el magam hangosan, mert Emily láthatóan rápörgött az ügyre, de igazság szerint nem akarok még itt áradozni Dylenről, mikor az is lehet, hogy kicsinál majd, ha meg tudja az igazat. Talán, el fog ásni a pincéjükben vagy épp leüt aztán betol kocsistól egy folyóba vagy tudja franc, hogy mit fog szólni ehhez az egészhez. Rettegek a reakciójától. Soha, semmitől nem féltem még ennyire. -Talán egyszer majd bemutatom neked, de ne számíts rock sztárra, mert ő nem az.- vigyorgok továbbra is, bár kissé lehangol, amit mesél. Csak úgy lekoptatta a pasas? Ki képes ilyesmire? Hiszen Emily gyönyörű és jó fej. Ha nem is komoly kapcsolatra kellett volna a pasi, azért egy pár alkalomra még összejöhettek volna. -Keresd meg, légy akaratosabb, én pedig megígérem, hogy lépek valamit az exemmel kapcsolatban, oké?- mondjuk egy "jó, hogy újra látlak szexre" szívesen beneveznék, de ezt Dylennek soha nem adnám a tudtára. Se senki másnak, mert tök ciki lenne, hogy én máris ilyesmikről fantáziálgatok, mikor sokkal komolyabb dolgokról van szó. Például arról, hogy elmondjam neki, ő a gyerekem apja. Vagyis, a gyerekünké. -Mégis, hova akarsz lelépni? Teljesen jó ez a hely.- pislogok nagyokat, de már indulok is Emily után, mert gyanítom, ha valamit a fejébe vesz, az úgy is lesz, aztán azon kapom magam, hogy itt ücsörgök egyedül. Igazából, az estét rá szántam, tehát teljesen mindegy, hol is töltjük el a rendelkezésünkre álló időt. -És, mégis hova megyünk?- kérdezem, mikor már odakint vagyunk a bejárat előtt, de egyben követem is Emilyt. Nem állok meg egy pillanatra sem, mert úgy sejtem, a fő feladat most az, hogy lerázzuk a testőreit. Elképzelni nem tudom, milyen lehet úgy mászkálni fel-alá, hogy közben követi az ember lányát két szekrény-szabású pasi.
Szavaira döbbenten felkapom a fejem, pedig éppen készültem beleinni a piámba. Csak tekintettel kérdezem meg, hogy miről beszél? Érdekházasság? Komolyan? A húszas éveim elején? Elnevetem magam, nem gondolhatja komolyan, hogy érdekházasságot fogok kötni egy kukival, azért, hogy apám ne csesztessen, mi vagyok én pincsikutya? Hát majd szerelemből, csakis, mi másból mennék én bárkihez is hozzá? Amúgy sem akarom lekötni magam, én Eriket szeretném, de ő meg távol van, mint a Hold vagy a Mars vagy a Halálcsillag. Amúgy is erősen megvetem azt, aki nem azért köti össze az életét valakivel, mert menthetetlenül szerelmes, hanem mert neki kényelmesebb úgy, vagy mert szeret senyvedni, én nem szeretek és nem is fogok. Ne basszuk már fel egymás agyát. Ám élek a gyanúperrel, hogy Caro viccel, igen. Teljesen biztos. Kirakat házasság, mi? Neeem, nagyon nem. Halkan felkuncogok az ötleten és fejlegyintéssel elvetem. Szó sem lehet róla. Jól van jól, mások vagyunk, én a szexel vagyok úgy, hogy nincs jelentősége, csak a testről szól, az élvezetről, arról, hogy adok és kapok, elveszek. Apám, azt hiszem most kapna síró görcsöt, meg mindent, ami ehhez hozzá jár, de lehet én lennék, aki bőg, mert lecsavarná fejem a helyéről és talán nyakon is csapna. Jó ez nem eshet meg, apám sosem ütne meg, kezet sem emelne rám soha. Lássuk be, még csak rám sem ordított soha, ő az a halkan lebaszós fajta, de az eléggé. Mindenki arról fecseg, hogy a szexnek milyen nagy jelentősége van, de biztos vagyok benne, hogy csak azért, mert ők azzá teszik, pedig pont semmi. Dugás, ennyi. A szeretkezés megint más, ahhoz kell érzelem, a többi meg… létszükség, Nekem. Lehet kicsit erotomán vagyok valóban, amiről jól tudjuk, hogy egy betegség, de nem fogom magamat diagnosztizálni. Főleg nem betegnek bélyegezni. - Ja értem, akkor ez a muki a szeretőd volt, amikor éppen kapcsolatban voltál valakivel? És teljesen biztos vagy benne, hogy az övé a gyerek? Már ne érts félre, de stabil kapcsolatban lehet azé is, akivel kapcsolatban voltál, nem? – nem megbántani akarom, ki vagyok én, hogy mások felett pálcát törjek? Igazából csak érdeklődöm, mert az sosem véletlen, ha valaki simán felbukkan a múltadból, akihez közöd volt és akihez a jelen is köt, ez csak eleve elrendelés elve lehet, biztos vagyok benne. Rálegyintek, nekem mindegy, mit akar a főnököm, csessze meg és üljön a cerkájába, heggyel felfelé, majd lesz valahogy. Írok, ő meg kihányja a kukába, leszarom már, igazából nekem mindegy. Kezdő vagyok, majd egyszer a lábaim előtt hever az egész világ és majd én döntöm el azt is, hogy miről akarok és fogok írni. Talán én leszek az új ördög és pradát is viselek majd. Vagy nem, de ez lehetséges. Anyagilag meg előttem a lehetőség, már csak kitartás kéne, de abból nagyon sok. - Jó persze, hogy nem nyitottál ezzel, de most érted, felbukkan az életedbe, tudod, hogy ennek jelentősége van, igaz? Hát ez elképesztő, de tényleg. – elnevetem magam, ahogy az anyóst is megemlíti. Huha, nem semmi, Caro aztán a közepébe vetődött, fejessel és nem volt kitéve a keze sem. - Caro, akit fészbukon nem ismersz, azt nem is ismered, hát neked kell ezt elmondanom? – elnevetem magam és lehúzom a piám maradékát, hogy erőt merítsek. Sajnos azt a világot éljük, ahogy nem posztol, taggel, hastagel ésatöbbi az nem létezik. Marhaság, de ez folyik a médiából is, meg ala nature, minden az interneten történik. Le akarok innen lécelni, esküszöm azt érzem, hogy valaki figyel, és ettől marhára ideges vagyok. A hátam közepén érzem a pillantását. Lehet apám egyik dugi embere vagy az, aki hazakísért és, aki lekevert két akkora maflást, aminek nyoma maradt, a többiről nem is beszélve. Nálam meg egy ócska kis gázspray van. Lecsúszom a székről, mert a gorillám kifelé startol a vizeldébe. - Áh Caro nem tudom, Erik egy igazi seggfej, lehet, hogy csak magamnak ártok, de persze te feltérképezheted nekem. – a szavaim aközben érik, hogy elhaladunk a biztonsági őr mellett, belekarolok a nőbe és vigyorogva kislisszolok az ajtón. Az őrön pedig látszik, hogy meg volt bízva a szemel tartásommal, így utánunk pislog, de megállítani nem mer. Odakint felnevetek. - Szóval. Milyen ez a Dylen csávó? Magas? Szőke? Barna? Izmos? Mivel foglalkozik? Jó a humora? Valamit regélj már. – továbbra is bratyizósan neki simul néha a vállam, ahogy belé karolok, de félek, hogy elfutok, ha nem így teszek, mert a pillantást megint a hátamba érzem, de nem merek hátra fordulni. Esküszöm követnek, kurva paranoia. - Hasonlít Scottira? Mittudom én az álla? A haja? – loppal mögénk pillantok, miközben egy másik bár felé navigálom Carot, hogy a lassan elősereglő gólem ne lássa elsiető alakunkat, a fatus majd kiontja szerencsétlennek a belét is. De bassza meg. Vállaja a felelősséget. - A rockstárok mind köcsögök amúgy is. Azt hiszik, hogy ők tojták a spanyolviaszt is. A felét lazán felrúgnám. – remélem, hogy szabados szava járásom nem döbbenti le, nem okoz neki gondot, mert vagyok, aki vagyok. Hátra lesve megpillantom a testőrzőm, aki rémülten robban ki az utcára, betuszkolom Carot egy apró zsákutcába, mit sem törődve velem, hogy ott éppen akció zajlik, késekkel, pofonokkal és halk veszekedéssel. Mire feltűnik, már minket vesznek célba.
Kezdőlap
