Furcsa beszélgetés ez közöttünk, nem éppen a megszokott nyúzás, hanem komoly csevej arról, hogy mi lett volna, ha nem, vagy éppen mégis bekövetkezik az, ami végül elment. Bonyolultan hangzik, de Wyatt és Cherry gyermeke jobb, hogy nem jött világra. Nem hiszem, hogy képesek lettek volna kezelni a helyzetet, és akkor…mennyire lenne lelkiismeret furdalásom? Nem merek belegondolni sem, ezért töltök neki is inni, meg magamnak is az aranyló párlatból.
- Nincs mit. – ízlelem a szavakat, a minket körülölelő csendet. A békesség mostanában messziről elkerült, ez az este sem éppen úgy indult, ahogyan terveztem, de annak örülök, hogy az öcsém itt van, és hozzám jött segítségért. Nem tudom, hogy mik a tervei, de nem hagyhatom, hogy Lopez kezére kerüljön, mert akkor a rémálmai valóra válnak, és ahhoz semmi kedvem, de őszintén.
- Belőlem? Nem lenne jó dolog, ha én apa lennék, hidd el. A gyerek nem nekem való, és a munkám mellett nem is ajánlott, bár Owen apai örömök elé néz. Ella gyereket vár, és ez mindent megváltoztat. – halkulok el, és eljátszok a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiderülne, hogy nekem lesz egy fiam, vagy egy lányom. – Elhiszem, hogy az vagy, csak egyszerűen nem illik hozzám az apaszerep. – csendesek el, és inkább én is az alkoholra koncentrálok.
- Van…még ágyam is. Jó lesz, ha ma estére itt maradsz, és ne keresd a bajt Wyatt. – ingatom a fejemet, és a majdnem felnőtt testvéremet szemlélem. Mennyit változott, és mennyi mindenen mentünk keresztül az elmúlt hónapokban. A hűtőmet támadja be, és az első megfogható, szilárd étellel a szájában érdeklődik a terveim felől. – Maradhatsz, de azért a hűtő maradjon meg. Törölközőt a fürdőben találsz. – felállok, és megindulok a szobába, de előtte még bezárom az ajtót, és a fegyveremet is, meg az övét is elrejtem. Nem kell, hogy még több galibát okozzon ma estére, nincs ínyemre, hogy leüssem. – Egy kis meccs utána? – érdeklődök bekiabálva a konyhába a hálómból.

Hát mindenre számítottam, de arra nem, hogy éppenséggel az öcsémmel fogok társalogni, és belemerülni abba, hogy mi fán terem az apaság. Egyikünk életében sem jelentene jót egy gyermek, és én tudom, hogy egy ideig nem is szeretnék. A másik fél megtalálásával is lennének gondok, de ott van még Lopez is. Amíg nem tudom rács mögött, én biztosan nem fogok egy-két hétnél továbbtervezni. Ez a szomorú igazság manapság…nem tudom, hogy mikor lesz az utolsó percem. Kezdek egy kicsit tisztábban látni, és úgy érezni, hogy az életem sem tart örökké. Nem egy társam veszett oda miatta, és most már kezdem úgy érezni, hogy egy örökös körforgásba kerültem, és egyikünk biztosan a föld alatt fog kikötni, ha egyszer találkozunk szemtől szembe. Mélyeket lélegzek, amikor az asztalnál ülünk. Wyatt-et figyelem…olyan sokat változott az elmúlt hónapokban. Hiányzott. Nem hívtak fel azzal, hogy megint bajba került, vagy nem hozták be az őrsre. A régi szép idők tettek minket jó testvérekké. Nem lennék képes még annak tudatában sem lecsukni, hogy megölt valakit. A srác megérdemelte a végtisztességet, de az öcsém nem érdemli meg miatta a halált. A hűtős megjegyzésére csak elmosolyodom.
- Az is fél siker már, ha a berendezés marad, és csak a kaját tünteted el. Egyébként meg amúgy is ideje lenne el mennem vásárolni, úgyhogy semmi akadálya. – intek neki, hogy garázdálkodjon szabadon. Szeretném biztonságban tudni legalább ma estére, mert én sem vagyok hülye, ha lesz alkalma, akkor úgyis lelép, és kámforrá válik. Taylor még bajforrás lehet, de ki tudja, hogy mennyire.
- Rendben. Pia az mindig van, mióta… - Cherry itt lakott átmenetileg, de ezt meghagyom magamnak, és nem merülök bele a részletekbe. – Mire gondolsz? Chips? Ilyesmikkel nem élek. – vágom rá, és ha felugrik, akkor követem, és megmutatom neki, hogy hol talál törölközőt, meg adok neki váltó pólót is. A zuhanyzás a magánideje, én addig a hálóban veszem elő a vendégeknek járó ágyneműt, meg egy plédet, hogy legyen mivel takaróznia. A nappaliban az egyik fotelre dobom, és bekészítem a dohányzóra a kis portékát. A pia kész van, én bekapcsolom a tv-t, és mily csoda, máris csatlakozik mellém.
- Nem fázol? – azt nem kérdezem meg, hogy mennyire fájnak a sérülései, mert egyértelmű, hogy nem két nap alatt fognak begyógyulni, de sokat köszönhetek Lenának, hogy besegített ma este. – Adok hát…és nem hívtam. – pillantok rá oldalasan, és egy jó nagyot vágok a combjára. – Na, kinek szurkolsz öcskös? – hangosítom fel a sporteseményt, és az egyik sört odanyújtom neki.