A jelentkezési lapomat még a Dartmouth-ra adtam be, életem legnagyobb butasága volt, de persze csak az után, hogy gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy le tudok biciklizni egy létrán keresztül a tetőről. Halkan megsúgom, hogy több, mint 6 hétig voltam kórházban utána. De nem is ez a leghosszabb idő, amit betegen töltöttem, az már 19 éves koromban volt, kamion kontra motor. Több mint fél évet voltam kórházban, ezért is kezdtem később egy évvel az egyetemet. Az első két hónapban nem igazán voltam magamnál. Traumás agyi sérülésem volt, emiatt több helyen meg kellett fúrni a koponyámat, hogy az agyamnak legyen helye megduzzadni és aztán visszahúzódni. Több bordám is eltört és belső vérzésem is volt. Hát mit ne mondjak, nem az volt életem legjobb éve.
Na de térjünk vissza a tárgyra, miért is volt a Dartmouth, nagy hiba az életembe? Mert tömegközlekedéssel több, mint 4 óra a Brooklyn-i lakásomból. Napi négy órát utazni azért, hogy pár büdös fiatalfelnőttel üljek egy teremben, hülyeség. Talán második hét után iratkoztam át a Columbiára. Az a pecómtól csak egyszerűen egy fél órás út, van különbség.
De az a két hét pont elég volt arra, hogy itt lemaradjak és nem igazán a tanulás terén, hanem a közösség terén. Kihagytam a gólyatábort és egy csomó ismerkedős bulit, ami utólag nagy hiba olt. Egy csomó elmulasztott numera lehetőség és egy csomó ingyen alkoholról maradtam le. Itt már nincs az mint a gimiben, nincsenek igazán csoportok vagy klikkek, itt egyetemi diákszövetségek vannak, akik közös lakásban élnek és minden héten buliznak. Ez nem az én műfajom, a lehető legnagyobb mértékben kimaradtam ebből.
Kedvenc elfoglaltságom, amit szabad időmben csinálok, az az írás. Beülök az egyetem melletti kávézóba a gépemmel együtt és egy kapucsínó vagy egy eszpresszó mellett a bent lévő embereket kémlelem, és mindenkinek kitalálok egy háttér történetet, így születnek a karaktereim.  
Mondjuk az a lány, szőke haj, kissé teltebb alkatú, a sarokban, folyton mosolyog. Egy füzet felé görnyed és a szája a füléig ér, és percenként les a telefonjára. Vár egy hívást, vagy csak egy smst. Lehet nem a saját ágyában töltötte az éjszakát, és reggel a ’majd hívlak’ szöveggel lett kijjebb tessékelve a lakásból. De lehet, hogy csak egy friss párkapcsolatba ugrott fejest, ahol még mindenhol a rózsaszín köd. A vörös körméből és a derekán kivillanó pillangó tetoválás miatt valami ribis nevet szánnék neki, például Britney.
Tökéletes! Megvan a novella első szereplője, de nekem öt kell.
A velem szembe lépő emberre pillantok, egy igazi negyven éves szűz kinézete van a srácnak, pedig szerintem még meg sincs huszonegy.
A bejárat felett lévő kis csengő megszólal, megérkezett az új szereplőm. Rögtön csak erre tudok gondolni, de miután meglátom ki lépett be ez megváltozik. Ismerősökkel nem lehet játszani ezt a játékot.
Mert aki belépett az ajtón, az Mr. Monroe.