Nos, bárki bármit mond, New York-ban élni nem olcsó dolog. Seattle-be születtem, igen a „szeles város”-ban. Költözéskor azt hittem, hogy a Nagy Alma nem lesz gond, hisz így is egy 3 milliós metropoliszból származom, de hát nem így lett. Igenis itt más a légkör, mint ott volt. Itt zsúfoltság van és nagyon sok a betelepült feketén dolgozó vendégmunkás. Éppen ezért nem épp könnyű munkát találni. Ami jól fizet, az legtöbb esetben feketén van, ami pedig bejelentett munka, ott a munkaadók pedig kiakarják szúrni a szemed jelentéktelen fizetéssel. Nos, miután ide jöttem, lett egy kis plusz a tarsolyomba, egyetemistaként sokkal egyszerűbb munkát találni, mint középiskola alatt. Seattle-ben eladtam a kis kertes házat, ahol családommal éltem. Nem nagy ház, csak egy kis két szobás ingatlan. Amikor kicsi voltam édesanyámmal aludtam egy szobába, aztán mikor már elértem azt a kor, hogy kínossá vált volna a dolog, ő a nappaliba költözött és kissajátítottam a szobát. Miután eladtam azt a házat és az árából Brooklyn-ban kezdtem nézegetni pecót az első dolog, amit biztosra kijelentettem, hogy csak egy szobás lesz. Nekem nem kellenek béna lakótársak. A második pedig az volt, hogy megveszem, és nem futamodok vissza. Mindkettőt sikerült betartanom, már három éve élek, jó sok ember fordult már meg ebben a lakásban, de biztosíthatlak, mindenki csak egy éjszakára maradt. Éltem már egy fél évet Austin- ban is a tanulmányaim miatt, és egy nyarat Angliában töltöttem anyám halála után, a nevelőapám családjánál. Nem is tudom melyik jött be jobban? Texasban a szentháromság: Isten, foci és a grillezés, persze nem ebben a sorrendben. Minden hétvégén kötelező egy kerti parti, persze csak a vasárnapi templom után. Minden fiú baseballozik, és minden csaj pompom lány. Angliában, a tea volt az első, és a britek az írekkel ellentétben nem tesznek bele whiskyt, ami egy nagy negatívum számukra. Személy szerint szeretettem a nagyvárosokat, azt hittem, hogy itt a sose alvó városban, majd nem érzem magam magányosnak, nos, ez volt életem legnagyobb hülyesége, itt végkép egyedül vagyok. A telefonomon lévő képet nézem és összehasonlítom a szemem előtt lévő épülettel, tök ugyan az, de a cím mégsem egyezik. Készítek egy fotót a haveromnak, aki ezt az állás hirdetést találta nekem. Megvárom a válaszát mielőtt bemegyek, de igen jó helyre jöttem, csak ő szarta el a címet. Egy aranyos kis kávézó, a pultoshoz megyek és jelzem neki mit akarok, ő leültet egy asztalhoz és mondja, hogy várjak, amíg ő szól a főnökének. Eljátszadozom az itallappal, amíg várok. Túlságosan nagy pofátlanság lenne rágyújtani idebenn? Kiveszem a cigis dobozom a zsebemből és a számhoz teszek belőle egy szállat.
Nyár, rendezvények sokasága hullott a nyakunkba az utóbbi időben, hiszen minden cég most tart bulit ilyen meg olyan indokokra hivatkozva. Itt a nyár, egy hónapig bezárunk, szóval előtte kell egy party. Itt a nyár, rendezzünk már valamit a dolgozóknak, ha már itt vannak ebben a melegben. Itt a nyár és pont itt a főnök szülinapja... Rengeteg idétlen indokot olvastam már és nem mondom, hogy nem örültem neki, de a TtD miatt sokkal kevesebb időm maradt így a kávézóra. Korábban azért elég gyakran be tudtam én is állni a pult mögé, de most egyszerűen nincs rá se időm, se energiám, a szervezési munkálatok teljesen leszívják az agyamat. És ha ez nem lenne elég, a diákmunkásom közölte, hogy elmegy egy nyári táborba, Molly pedig... Ötletem sincs, mi van Mollyval... Amennyire megkedveltem a csajt, annyira volt mindig is fura... Na de mindegy, a lényeg az, hogy sürgősen fel kellett adnom egy hirdetést, hogy ismét vannak szabad helyek, természetesen továbbra is jöhetnek diákok és így tovább és így tovább. Hogy mi történt? Bejött a dolog, úgy tűnik kapós a nyári munka, nekem meg most a szezon miatt jobb is amúgy, ha a vendégek továbbra is megkapják a könnyed és gyors kiszolgálást, aztán ha valaki a nyár után is maradni fog, én csak örülök majd neki. A mai napot végre rászánhattam arra, hogy megbeszéljem a következő hónap heti témáit a konyhával, hiszen a leendő különleges sütikhez igazodva kell leadni a rendelést is a beszállítóknak és a dekorációt is azokhoz mérten kell kicsit módosítani. Nagyon belejöttünk a dologba és épp a churros különböző fajtáiról társalgunk, mikor szól nekem Molly, hogy egy fiatalember engem keres, leültette a nyolcas asztalhoz. Nem vártam vendéget, így meglep a dolog, de ha egyszer valaki a főnököt keresi, akkor bizony menni kell. Hátulról látom csak, amikor a nyolcas felé pillantok és pont sikerül elkapnia tekintetemnek a mozdulatot, ahogy egy cigarettát helyez a szájába. Vak a fickó vagy mi? Lehet, hogy ezért kéreti a főnököt? Mindenesetre, ha nem vak, akkor sem oszthatom ki azért, hogy nézzen már körül, ott van az ajtón, hogy nem dohányzó helyiség, azt csak kint lehet a teraszrészen... Veszek egy mély levegőt és kifújom, hogy ne legyek ideges, az ugyanis köztudott, hogy nem vetne jó fényt a kávézóra. - Jó napot kívánok! Úgy hallottam engem keres. Kérem megtenné, hogy idebent nem gyújt rá? Az csak a teraszon... Chase? -döbbenek meg, amikor már rendesebben megnézem magamnak a srácot. Na jó, ő meg hogyan és miért és mi van?
Nos minden egyes alkalommal, amikor külföldre mentem, vagy csak egy másik államba, elengedtem magam. Nem próbáltam megjátszani magam és előadni egy olyan embert, aki nem vagyok, csak azért, hogy beilleszkedjek egy társaságba vagy, hogy megfeleljek az emberek véleményeinek. Régebben ez volt, aztán mikor haza értem és fel kellett venni a szerepet, hogy minden okés, teljesen jól vagyok, nos az már nehezen ment. Egy idő után beláttam, hogy le kell szarnom mindenki mást magam körül és iszonyat jól azóta is alkalmazom ezt a módszert. Hivatalosan, ha egy másik emberrel találkozunk egy másik kontinensen, akkor egy a negyvenhárommillióhoz az esély, hogy újra látjuk, ami azért elég kevés, nem? Így volt az, hogy Texasban annyira berúgtam, hogy belehánytam a Red River-be, majd a végén bele is estem, Angliában meg kipróbáltam a magic mushroom-ot és több mint huszonnégy órán keresztül nem tudtam a magamról. Én világ életemben így voltam külföldön, úgyse látom soha többet az ott lévő embereket. És eddig ez legtöbbször be is jött, de nem ma. - Lindsay? – nézek fel a lányra a cigimet meg visszateszem a dobozába. Az arcomon elterül egy nagy mosoly. Szinte alig változott, és elég jól állt neki ez a kissé dühös stílus. UK óta én nagyban megváltoztam, hisz már majdnem négy év eltelt, a hajamat megnövesztettem, és már az arcszőrzetem is van. – Ezer éve nem találkoztunk – döbbenek le teljesen. És azon gondolkodom, hogy felálljak-e megölelni, de mivel sosem voltam az az ölelkezős fajta, így inkább a fenekemen maradok. - Mióta élsz New York-ban? -teszem fel rögtön a legegyértelműbb kérdést. – Te vagy itt a góré? – vonom fel a szemöldököm és körbe nézek a helyen– én csak az álláshirdetésre jelentkeznék. - Ha itt tényleg ő a főnök, akkor azért kicsit durva belegondolni, hogy egy nálam egy évvel fiatalabb lány mennyivel többet tett le eddig azt asztalra, mint én.
Kezdőlap
