Nos, mindenki ismeri az ivás alapszabályait, például „sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör”. Talán ez az egyik legismertebb, hisz már hetedikesek is ezt mondogatják manapság, hogy felvágjanak a társaik előtt. Vagy ott van az a „Mértékkel, és érzéssel!” Megszólalás, amitől én személy szerint falra mászom. Érzéssel? Hogy lehet érzéssel inni? Nekem ez örök rejtély marad. Életem első slukkja, egy füves cigiből volt. Szar volt. Szar volt, de még egyet szívtam, a hecc kedvéért és még egyet a srácok miatt. Körülbelül tíz perc után tört rám egy érzés, elkezdett zsibbadni mindenem, az arcom is, úgy éreztem nem tudok megszólalni sem, de amikor muszáj volt érdekes módon értelmes és egész mondatok hagyták el a számat. A tér beszűkült és úgy éreztem mintha kívülről látnám magam. Ott fetrengtem aztán a haverom lakásának kanapéján és egy órán keresztül nevettem a semmin. A buli zajlott körülöttem, egyszer csak felálltam és a panellakás erkélyéhez sétáltam és kihánytam rajta. Nos, ez volt az első találkozása a Marihuánával és azóta elég jó viszonyt ápolunk, szinte az életem részévé vált. Megvan annak a maga szépsége, amikor esténként kiülök a nappaliból nyíló ablakpárkányra és a jegyzetfüzettel és egy füves cigivel a kezembe, nekiállok írogatni. Mondanom se kell születtek így már eszméletlenül jó ötletek és eszméletlenül gyengék is. Na de vissza térve a szabályokra. Egy szabály van, amit be kell tartani: Sose szívj alkoholra! Mert az biztos hányás. Az egyetem első két évében ismerkedtem össze egy orvostanhallgató csajjal, aki valahonnan Európából hallgatott át. Az okoskodás volt a végjegye, bár agya is volt hozzá. Csak négy szemesztert maradt az iskolánkban, annyi idő alatt viszont simán belehet járni Brooklyn és Manhattan összes kocsmáját és diszkóját. Mikor megtudta, hogy drogozom (szerintem ez erős kifejezés, de ragaszkodott ennek a használatához) adott egy kis gyorstalpalót a témával kapcsolatban. Elmondta, hogy okosan válasszak azzal kapcsolatban, hogy mit szívok, ugyanis a fű egyik fajtája hányingert ad mellékhatásul, míg a másik pont, hogy megszünteti. Az első fajtát részegen is szívhatod, míg a másodikat csak józanon. Nos, ez a másik lenne a Marihuána, csak első alkalom miatt hánytam be tőle, de az alkoholt előtte elhagyva, többet ilyen gondom nem is volt. A kiscsaj elmondta, hogy heroin függők közé is kellett menni a gyakorlati időszakába és eléggé megrázó élmény volt számára, elrettentésképp videókat és képeket mutatott, a szinte teljesen IQ nulla emberekről, akiknek a pupillájuk tűhegy vastagságúra szűkült. A ma estém egy kicsit keményebbre sikerült. Pár haverral indultunk neki, hogy kioffoljuk ezt az éjszakát, a klub felé tartva elszívtunk egy cigit, amibe 4 gramm marihuána volt bele tekerve. Azután a szórakozóhelyen elkezdtünk inni, tequilával kezdtünk magába, aztán valahogy elkeveredtem tőlük. A táncparketten voltam, a dolgok homályosak, csak az a bizonyos érzés van bennem. Amikor nincs semmi gondod, csak a zene ütemére mozogtam és előttem egy vörös hajú cicababa rázta magát. A lány a nyakam köré fonta a kezét és együtt lassúztunk a Two Feet- I feel like I'm drowning című dalára. Megfűszereztük pár erotikus mozdulattal és egy-egy vad csókcsatával, majd egyszer csak a fülembe súgott „Menjünk a mosdóba”. Az élet császárának éreztem magam, úgy gondoltam vagy egy gyors szex lesz belőle, vagy csak leszop, de valami biztos történni fog. A mosdóban történt dolgok, csak addig maradtak meg, hogy megkínál valami piros pirulával és a saját nyelvével teszi a számba. Utána képkiesés. A buli helyszínétől már négy háztömbnyire lehetek, az utca sikátoros, nem igazán értem, hogy kerültem ide. Szédülök, a sikátor falának támaszkodom, de még így is benne van a pakliban, hogy össze esem, de ez még a kevesebb gond, a szörnyű hányinger, ami a gyomromban ül már elviselhetetlen. Nem tudom tovább visszatartani és magam mellé hányok. Nem festhetek túl ígértetés látványt, de nem tudok tovább menni, a fejem szét akar robbanni és nem hinném, hogy egy lépést is meg tudnék tenni egyedül. A zsebemből előhalászok egy cigit és simán egyszerűen rágyújtok, legalább a hányás szagot űzze ki a számból.
Elgondolkodva forgattam az ujjaim között a mobilomat, és még fülemben csengett Rose nevetése, amikor mindenféle alantas módszerrel megpróbál elcsábítani egy koktélozós estére pár lánnyal. Igazi csajos este, bugyuta témák felvetésével, kimondhatatlan nevű koktélok szürcsölésével, és persze egy olyan klub meglátogatásával, ahol a férfiak életkora erőteljesen súrolja a húszas-t, a ruhaneműik száma pedig az est előrehaladtával a nullát. Mosolyognom kell a gondolatra, hogy ismét kihagytam egy ilyen estét, csak mert éppen ügyeletes vagyok, és bármikor befuthat egy fontos, életmentő hívás, amit nem szeretnék pusztán azért visszautasítani mert éppen ittam. Jobban belegondolva ilyen nem is nagyon fordult még elő. Soha egész eddigi életem során egyszer sem ittam még csacsi részegre magam, de még a diszkrét spiccesség határáig sem igazán jutottam el. Nem azért mert nem lett volna rá alkalom…..az egyetemi évek alatt rengeteg ilyen összejövetelt hagytam ki, de soha nem bántam meg. Én másképpen is jól tudtam magam érezni. Persze biztosan jobban elengedi az ember a gátlásait egy-egy ilyen mámoros estén, és valószínű tesz olyan dolgokat is, amikre másnap nem szívesen gondol vissza, vagy talán a legjobb az, ha nem is gondol vissza rájuk, de valahogyan nem vonzott ennek a lehetősége. Rose nehezen fogadta el a nemleges választ, és egy kissé talán őszintétlen, és magam által komolyan sem gondolt ígéretet tettem arra, hogy talán egyszer majd bepótoljuk. Utoljára azt hiszem akkor mentem el a lányokkal egy hasonló estére, amikor valamelyik lánybúcsú volt. Olyankor én is szögre akasztom az orvosi köpenyemet és néhány órára megpróbálok a görcsös magányomból feloldódni. Jó nekem egyedül. Persze ez is mint annyi minden más az életembe tökéletes önámítás, de legalább annyit hajtogatom, hogy a végén már magam is elhiszem. A munkám az életem, meg a farm, ahova jó néha hazalátogatni. A Witton farm minden rögjéhez kellemes emlékek kötnek, és amikor felülök Keselyűre, arra az időre olyan szabadságot érzek amelyhez foghatót egyetlen new york-i éjjeli szórakozóhely sem lenne képes az összes alkoholkészletével pótolni. Vannak emberek akiknek ez jelenti a repülést és a mámort, vannak akik mesterséges szerek őrült bódulatában, ködös hajnali részegségek gondtalanságába feledkezve, ez ami itt van. Az óriásira nyúlt toronyházak bűzös szegleteiben, vagy éppen olyan helyeken, ahol talán fogalma sincs az embernek éppen kinek az ölelő karjai közé perdült egy elnyújtott ritmus alatt. Hogy valaha szerettem volna mindezt átélni? Nem. Pontosabban fogalmazva inkább csak a kíváncsiság hajtott, de valójában nem vágytam semmi ilyesmire. Nem illett hozzám. És nem csak azért mert sokkal sarkosabban konzervatív voltam, vagy alapvetően komolyabb gondolkodású, hanem azért sem, mert tudom, hogy egy életre megbánnám mindazt amit ilyen állapotban tennék. A lelkiismeretem ilyenkor képtelen lenne kijózanodni. Egész este persze nem volt egy hívásom sem, és könyökölve bámultam a nappalim kanapéjának karfáján az egyik csatorna beszélgetős műsorának ostoba szereplőit. Néha oldalra nyúltam a mogyorós tálba, ujjam ott táncolt a távirányító csatornaváltójának gombja felett, de valahogyan szórakoztató volt, amikor arról folyt a diskurzus, hogy ki éppen mennyi idő alatt és milyen módon szokott le a dohányzásról. Sosem volt ilyen problémám, tekintettel arra, hogy még csak soha ki sem próbáltam. Mikor diákkoromban rám ragasztották a srácok a steril jókislány jelzőt, nem is állhattak volna közelebb a valósághoz. Mindenkinek vannak olyan dolgai, amik a gyengeségeit meghatározzák, de nekem biztosan máshol voltak ezek, kevésbé önsanyargató módon. Nem tudom, ezen még az sem változtatott, hogy ide költöztem, bár tény, hogy még mindig sokszor érzem magam kívülállónak. Mintha még mindig ugyanaz a vidéki lány lennék, aki egy kávébarna koffert szorongatva várakozott a La Guardia információs pultjánál, és várta, hogy a férfi aki miatt ezt az egészet csinálja, aki miatt erre a lépésre szánja magát érte jöjjön.Aki aztán, ahogyan valami csapnivaló romantikus film közepén szokás, szépen ki is sétált az életemből, és még várom az igazi heppended, ami valahogyan nem akar elérkezni. Harminc felett már ketyeg egy nő biológiai órája elég erőteljesen, és a hormonok nagyon erősen dübörögnek, ám ezt igyekszem azzal elcsillapítani, hogy a boldogságot nem csupán a családalapítással, vagy férjkereséssel lehet megtalálni, hanem abban amit szeretünk, amihez kötődünk, ami fontos a számunkra. A ma este csendes volt tehát, leszámítva azt az egy hívást ami Brooklyn egyik nem túl nívós környékéről érkezett, de amit mégsem utasítottam vissza. Pontosan két órával azután, hogy a tévében Micah éppen arról beszélt, hogy egy ötvenes éveit taposó, kemény fizikai munkát végző férfi számára mégsem olyan könnyű leszokni a napi tíz szálról, én éppen beadtam egy fájdalomcsillapító injekciót egy tengerimalacnak. Másoknak talán különös, hogy az éjszaka közepén, egy házaspár miért aggódik ennyire egy Lulu névre keresztelt tengerimalacért, de nekem soha nincsenek ezzel kapcsolatosan kérdéseim. Megyek, mert hívnak. A lakásban futólag szétnézve egyetlen gyermekfotót sem látok, így nem nehéz kitalálnom, hogy a házaspárnak, akik mindketten már elég szép számú ősz hajszállal rendelkeznek, nem lehet gyerekük. Így aztán egészen más megvilágításba kerül Lulu és az érte való aggodalom. - Legközelebb ha lehet ne adjanak neki annyi salátát, főleg ne jégsalátát. Felfújja a pocakját. Holnap csak egy kis magocskát és vizet kapjon. Zöldfélét leghamarabb két-három nap múlva. Itt a névjegyem, ha bármi kérdés vagy kérés van nyugodtan keressenek. Ott van a rendelő száma és a privát számom is. Bár ez utóbbin ha kérhetem inkább csak napközben hívjanak, éjjel és hétvégén csak ha nagyon sürgős. Minden jót, és jobbulást Lulunak.- fogtam velük kezet az ajtóban, miközben az említett névjegyemet átnyújtottam a hozzá fűzött magyarázat közben pedig biztatóan bólintottam és mosolyogtam. A férfi felajánlotta, hogy hazavisz, de saját autóval érkeztem, és sikerült a közelben parkolót találnom, szóval megköszönve az ajánlatot visszautasítottam, és még egyszer visszanéztem, amikor bezáródott mögöttem a lakás ajtaja. Az orvosi táskámat a hónom alá szorítottam, és a feltámadó hajnali szélben összébb húztam magamon a kanári sárga kardigánomat.Sietősre fogom a lépteimet, valahogyan most realizálódik bennem, hogy egy sikátorokkal övezett hosszú utcán rajtam kívül nem sokan vannak. Csak páran fentebb az egyik alumínium lakókocsiból eszkábált, karácsonyi füzérekkel díszített kávézónál ácsorognak. Az egyik ilyen sikátor mellett elhaladva furcsa, öklendezésre emlékeztető hangot hallok. Nem foglalkoznék vele, ha nem lenne bennem ösztönösen az, hogy ha valaki ilyen hangot hallat nem feltétlen részeg, lehet akár beteg is. Az ember hajlamos ilyenkor elfordítani a fejét és tovább menni, de engem szinte tovább sem visznek a lépteim. Pár megtett léptem után fordulok vissza és kukucskálok be az alig megvilágított sikátorba. Az egyik falnál pillantom meg az összegörnyedő alakot. Sziluettje ezüst kontúrral olvad szét az éjszakában. Ösztöneim egy része azt súgja, hogy forduljak meg, és menjek el, mintha nem is láttam volna semmit. Ez az ami az életben maradási ösztöneimet is mozgatja. De ott az orvos, a lány a farmról, aki nem enged. Aki maradásra bír. Közelebb indulok, sportcipőm alatt csak az üvegszilánkokkal összecsikorduló kövek keltenek egészen piciny zajt. Pár lépésre állok meg az idegentől, közelebb nem akarok, talán nem is merek lépni. Magam elég fogom az orvosi táskámat, szorítom, mintha védekezésül amögé rejtőznék el. Nem tagadom, hogy egy piciny félelem azért van bennem. - Hahó….jól van? Uram?- az első szó után elnyaklik, elbicsaklik a hangom,mintha nem találnám...a hangokból ítélve egy férfi az, az életkorát nem tudnám megbecsülni. Még nem látom az arcát. Masszív hányás szag csapja meg az orromat, és az árnyék alak mellett az utcai lámpa fénye megcsusszan egy folyékony tócsán. Innen is meg tudom állapítani, hogy valószínű az idegen alakhoz tartozik. Ujjai között valamivel matat, és ijedten teszek meg egy fél lépést hátra, rezzennek a szempilláim, ahogyan a gyújtó lángja vöröses fényben fürdőzteti a férfi arcát, majd felizzik a rúd végén a parázs. - Na az aztán biztosan sokat fog segíteni.- dünnyögöm inkább csak magamnak, mert egy kiadós rókázás után a nikotin inkább felkavarja újra a gyomrot, semmint csillapítaná az ingert.Körbenézek. Mindenhonnan sötét, kivilágítatlan ablakok merednek ránk, pedig le merném fogadni, hogy egyik vagy másik mögött kíváncsi szempárok rejtőznek. Újra az árnyék alakra nézek egy egészen kicsi, tétova lépéssel közelebb lépve hozzá. - Uram….hall engem? Jól van?- nyilván nincs jól. Nekem csak arra van szükségem, hogy halljam a hangján, amikor válaszol, feltéve ha válaszol, hogy részeg, vagy beteg.
Szerintem nagyon sokan ismerjük azt az érzést, amikor minden jó, még ha csak egy pillanatra is, de nincsenek gondjaink, nem gondolkodunk. Nos igen, ilyen állapotba kerülhetsz, az alkoholtól, a kemény drogoktól és a füvektől is. Egy időben sokat adtam mások véleményére, lejártam edzeni, hogy izmos legyek és a lányoknak tetszek, rövidre vágattam a hajam, hogy rendezett legyen a külsőm és nem ittam alkoholt, hogy megfeleljek otthon. Persze ezen az időszakon ma már szinte csak nevetek, hisz tudjátok, vannak ezek az ördögi körök, mint a kiabálás, te valakivel kiabálsz, ő ezért kiabál egy harmadik személlyel, aki leordít egy negyedik személyt, aki idegességében az első személyen vezeti le feszültségét. Szerintem ez a megfelelni vágyás is ilyen, csak hajszoljuk-hajszoljuk és sose érjük el. Egy idő után okosak leszünk és belátjuk, hogy hülyeség folyton ugyanazt csinálni és mégis változást várni. Szerintem a napjaink is ilyen ördögi körök folyamatos ismételgetése, például a filmezés. Filmezés közben zabálnunk kell, zabálás közben beszélgetnünk, beszélgetés közben innunk, ivás közben zenét hallgatnunk, zenehallgatás közben táncolnunk, táncolás közben spuriznunk, spurizás közben kefélnünk, kefélés közben filmeznünk, hogy ne hallatszanak ki a hangok. A kedvencem az, hogy a füvezés ellen a szellemi elmélyülés hiányát szokták a leginkább hangoztatni, pedig a figyelem mértéke nem változik meg, csak másra terelődik. Lehet, hogy egy csomó fickóból azért lesz füves, mert valahol tudat alatt vágynak egy kis csendre, amit a való világba nem kaphatnak meg. Akármelyik begyöpösödött kisnyugdíjas akármit is mond, amikor szívok, másnap képes vagyok kipihenten kelni, nem vagyok rosszul tőle, ha élvezek valamit segít mélyebben koncentrálni, ha nem tudok aludni álomba ringat. Ellazít, kikapcsol egy kicsit. Ennyi. Huszonhárom évesen, ha lehet, szeretnék én dönteni a szokásaimról. Különben is, a legtöbb ember, aki azt mondja, hogy a fű káros az agyra, nem is szokott gondolkodni. Bár ma este nem így alakult, hisz van egy olyan sanda gyanúm, hogy holnap nem fogok kipihenten kelni, és most se festhetek egy szép látványt. A fejem majd szét robban, mintha belülről verné valaki, a szívem közben egy két alkalommal bedobogott és a levegőt szaggatottan veszem. Csak éljem meg a holnapot, tök jó mottó nem? Már szinte mindent kihánytam magamból, amit tudtam, üres a gyomrom, de még így is kavarok. Mellőlem szilánkcsörgés zaja szűrődik ki és oda nézek, bár a vak sötétben alig látok, de ott van valaki. - Hahó….jól van? Uram? -szólal meg, egy női hang, nyilván az alakhoz tartozik, de nem igazán vagyok abban az állapotban, hogy válaszolni tudjak, nem hinném, hogy lenne hangom. Megszokott mozdulattal belenyúlok a kabátzsebembe és előhalászok belőle egy cigit, láttam, hogy kissé megijesztem ezzel a segítségemre siető nőt, de nem ez volt a szándékom, csak kell egy slukk mielőtt válaszolni tudnék neki. A zsebemből kiveszek egy doboz gyufát is és meggyújtom a cigit és letüdőzöm a füstben lévő nikotint, meg a kátrányt, szén-monoxidot és ammóniát is persze, de az már csak részletkérdés. - Na az aztán biztosan sokat fog segíteni.- szólal meg újból a hang, de ebben az esetben legalább válaszolni tudok. -Azt olvastam, hogy a nikotin nyugató hatású -- ez most úgy hangzott, mint egy mentegető szülő válasza a gyerekének, hogy miért nem szokik le. Még egy mélyet szívok a cigiből és kifújom. A fejem továbbra is lüktet, mögöttem ott van a sikátor fala így a fejem is egyszerűen csak hátra döntöm. A lány még egyszer feltesz egy ’jól van?’ kérdést mire én elmosolyodom és felé döntöm a fejem. -Nem igazán -mondom nevetve. Hogy a kezemben tartom a cigit akkor látom, hogy remeg, szinte majd kiesik belőle az égő méreg, a szememet behunyom egy percre, valahogy haza kell jutnom.
Kezdőlap
