Nem bírom már ezt a szenvedést. Ezzel a gondolattal a fejemben léptem be Nick beszédének… vagy bulijának vagy a franc sem tudja mijének a helyszínére. Lényegében a hotel egyik termébe rendezték meg, ahol állítólag csupa helyi cápa megy el, na meg az érdeklődők, hogy megnézhessenek maguknak egy olyan helyet, amire sosem lesz pénzük. Ezek között voltam én, akinek az egyetlen vagyona a Nicktől kapott telefon volt… és persze ott volt az a rengeteg kérdés, ami a fejemben kavargott. Lefeküdtem vele, aztán abban az étteremben, ha nem is olyan alázatos formában, ahogy szereti, de behódoltam neki… majd félrehajított. Hát úgy nézek ki, mint aki ezt jónéven veszi?
A pszichológusnál is tök hülyén viselkedtem. Megállás nélkül azt az ostoba telefont babráltam, csakhogy lássam, írt-e, keresett-e, de nem… nem érdekeltem egy percig sem. Próbáltam úgy tenni egy darabig, mintha nem érdekelne. Csakhogy a napok múlásával egyre jobban irritált az a távolság tartás, az a ridegség, amivel hol magához citált, hol eltaszított. Pontot kellett volna tenni erre, de nagyon jól tudtam mi várna rám, ha esetleg számon próbálnám kérni. Egy kegyetlen elutasítás vagy legalábbis újabb parancs, miszerint azt teszem, amit ő mond. Tetszett ez az énje… ez kétségtelen, csak valahogy az aranyközépút hiányzott.
Most azonban, nem érdekelt, ha esetleg ott van a felesége. Megpróbáltam kirittyenteni magamat, hogy legalább a ruhám ne akassza ki a jelenlévőket. Csak a neten olvastam az eseményről és arról, hogy Nick jelen lesz – tenném hozzá a teljes nevét magától nem mondta el, így csak a hülye fotóról azonosítottam be, amin abnormálisan vigyorgott.
Megigazítottam a zakómat és úgy indultam meg a terem belseje felé. Nos egy két méteres embert rohadtul nem nehéz ám kiszúrni, így távolról egy gúnyos kis vigyor kíséretében integettem neki. Nem igazán vártam meg, hogy elinduljon felém inkább én vettem gyorsabbra a lépteimet. Útközben egy tálcáról valami italt vettem le, ami kellően alkoholosnak tűnt és belekortyoltam.
Kellett a szíverősítő, hogy megmerjem lépni azt, amire készülök. Megbántam, hogy a feleségét nem öntöttem le a méregdrága borral, amit szürcsölgettek édeskettesben. Ajjj… még mindig öröm elképzelni, ahogy egy tál makaróni landol a dekoltázsában. Nem, nem… nem szabad, Nelson! Most összpontosítunk! – határoztam el magamat és még nagyobb léptekkel indultam meg Nick felé, aki talán éppen nagymenő emberekkel beszélt. De nem érdekelt, ha tönkre teszem az üzletét, sőt az sem, ha megbámulnak minket. Szándékosan tettem, amit tettem, még ha nem is voltam a jelentrendezés híve. Viszont azt sem szerettem, ha valaki levegőnek néz. Velem foglalkozni kell, nem egy öreg autó vagyok, amit néha megnézeget a garázsban. A kedvére tettem, nem dugtam mással és csak rá vártam. Erre baszott felém nézni.
– Szia, Nick… – simítottam végig a karján. Ezét még éppen csak annyira feltűnő mozdulat, hogy a hozzánk közelebb állók elgondolkodhattak, mi a franc folyik itt… de lényegében nem kelthetett különösebb felháborodást.
Belekortyoltam az italomba, ahogy tekintetem felsiklott magas, izmos alkatán. Még mindig tetszett a látvány és ezt ő is könnyedén kitalálhatta. Ahogy elhúztam ajkaimtól a poharat, elvigyorodtam. Na még mindig te diktálod a szabályokat? Szinte sugalltam ezt a kérdést dacosan csillogó szemeimmel. Végig nyaltam az ajkaimon.
– Tudod, hiányoltam azt az elbeszélgetést, amit beígértél. – jegyeztem meg nyugodtan. Aztán lenéztem a sliccére: – Na meg azt...

Nicholas && Nelson

Nem különösebben volt kedvem a mai estéhez sem, legszívesebben csak otthon maradtam volna és tévéztem volna vagy áthívtam volna Sabrinet. Egész kellemesen telnek mostanában az estéink, mióta Nelsonnal megszakítottam a kapcsolatot, egészen tisztán elmondtam neki, ő a tűzzel játszott. Cseppet sem érdekelt, hogy milyen céllal mondta, hogy azzal a férfival is szexelni akar vagy fog, ha olyan sokat ajánl neki, tegye, nem izgat, de akkor engem elfelejthet. Amint más partnere is lesz, végeztünk. Nem egyszer és nem kétszer a tudatára adtam ezt, nem tud meghatni cseppet sem, hogy végül külön váltak az útjaink, jobb lesz ez így mindenkinek, pláne nekem, nekem lesz a legjobb. Nem kell majd mindig azon aggódnom, hogy mit kaphatok el tőle, ha már olyan lesz lassna a feneke, mint egy nokedliszaggató. Kapzsi és neveletlen volt, tiszteletlen és nagypofájú, minden, amit utálok és megvetek. Nem tagadom, volt benne valami különleges, de ezt elmosta a viselkedése.
Éppen egyik férfival beszélgetek, hogy bővítenénk a láncomat, amikor megjelenik és meghallom a hangját. Jelenetezik, nem is ő lenne. Csak a biztonságiakra pillantottam, követték őt a tömegben, majd felkapták a vállánál fogva és elvitték az egyik szobába, ahonnan pedig nem engedték ki egészen addig, míg én azt nem szerettem volna.
Hamar lemegy az este ez a kis közjáték ellenére is, senkit sem hatott meg különösebben, nem is adtam annak jelét, hogy ismerem a gyereket. Mikor pedig vége az vacsorának felmegyek a szobába és megállok az ajtó előtt. Veszek egy mély lélegzetet, adj kérlek türelmet az elkövetkezendő percekhez, kérlek uram.
Végül pedig bemegyek az ajtón. - Nem tudom ez neked mire volt jó. Mindössze magadat járattad le és szánalmasabb tetted a szememben önmagad. - mondom egy lesajnáló pillantással és tartom a kellő távolságot. Nem igazán tervezek vele hosszú beszélgetést, hamar leakarom zavarni, fáradt vagyok és kellően ingerült, hála neki. - Azt hittem elég érhető volt, hogy nem kerestelek, de ha nem lenne az, hát akkor elmondom most. Végeztünk a telefont megtarthatod, de innentől kezdve semmi közünk egymáshoz. - mondom neki és remélem, hogy fel is fogja, hogy mit mondok neki.

Alig volt időm megszólítani Nicket, már is éreztem, ahogy megragadnak. Hülyeség lett volna ellen állni, ugyanis két, nálam jóval nagyobb és izmosabb fickó volt, mégis megpróbáltam a kezemet felé nyújtani. A szemében azonban semmiféle csillogás vagy kedvesség nem jelent meg, ugyanaz a ridegség volt, amit úgy gyűlöltem és ami mégis annyira vonzott. Szerettem volna csak egy pillanatra érezni az illatát vagy felhívni magamra a figyelmét, de ha üvöltözve sétáltam volna be az ajtón, akkor sem érdekeltem volna. Ugyanolyan volt, mint az apám. Amíg uralkodhatott felettem, érdekes voltam, amikor fölékerekedtem – hacsak egy pillanatra is – egyszerűen eltaszított magától, sőt távol akart tartani.
– Felfogtam, elhúzok nyugi… – jegyeztem meg, mikor már az ajtón kívül találtam magamat.
A két pasas azonban csak nem akart elengedni, sőt még erőteljesebben szorítottak rá a vállamra. Ha szerettem volna sem tudok elhúzódni tőlük, pedig ezúttal tényleg minden erőmet bevetettem. Vergődtem, kapálóztam, sőt még meg is haraptam az egyiket, amire visszakézből kaptam egy hatalmas pofont. Éreztem, ahogy az ütéstől csengni kezd a fülem, az arcom pedig zsibbadt a fájdalomtól. Csak nyögni tudtam egyet, aztán erőmet vesztve, egyszerűen elrángattak valami szobába.
Hallottam, ahogy kulcsra zárják az ajtót, én meg hiába nyomkodtam lefelé a kilincset, az nem akart kinyílni. A francba… a francba… – járkáltam le és fel idegesen. A jobb kezemmel még mindig az arcomat masszírozgattam. Nem ez volt az első, hogy megvertek, de azért elég kellemetlen volt, hogy még le is fogtak és nem tudtam védekezni. Máskor legalább meg van a lehetőségem, hogy elfussak.
– A kurva anyátokat! – üvöltöttem az ajtóval, mikor a rugdosás sem tűnt megoldásnak.
Nem szerettem ezt az érzést. Nem szerettem más hatalmától függni és már így is túl sokat engedtem Nicknek. Teljesen belemászott az életembe, egésznap csak rá gondoltam, vele akartam lenni… erre őt nem is érdeklem. Megmondtam neki a mosdóban, hogy az a fickó információk miatt kell nekem. Ha ezt nem fogta fel, akkor hülyébb, mint gondoltam. Jó, nyilván nem kellett volna azzal viccelődnöm, hogy éppen ajánlatot akar tenni… mert láthatóan a kis Nick rosszul viseli, ha valaki el akarja venni a játékát. Csakhogy akkor meg összekaparhatná az elcseszett férfiasságát és végre megmutathatná nekem, hogy mennyire komolyan gondolja. Egy rendes pasas leverte volna azt a kopasz hülyét vagy legalább velem üvöltözött volna egy jót. Ez viszont csak addig férfi, míg a segge alá tolnak mindent, mint egy ötévesnek.
Elrohantam az erkélyig, de elég magasan voltam. Ahogy lenéztem, majdnem rosszul is lettem, így inkább visszasétáltam. Gondosan becsuktam a teraszajtót, hogy még véletlenül se nyíljon ki. Aztán lerogytam az egyik fotelbe. A tenyerembe temettem az arcomat és megpróbáltam higgadtan gondolkodni. Tuti meg fog ölni… – állapítottam meg. Sok agresszív pasassal volt már dolgom, de olyannal nem, akinek másra volt szüksége, hogy elkapjon vagy megveressen… illetve csak az apámmal. De ő sem tartozik éppenséggel a férfiak listájára. Csak egy féreg, nem több.
Már éppen azon gondolkodtam, hogy rendőrt hívok, mert mégis csak a szabadságomtól fosztottak meg és hát ott van az a csinos darab, amelyiket az egyik klubban fűztem… Csakhogy meglepetésemre kinyílt az ajtó és megjelent nik.
– Nem tudom ez neked mire volt jó. Mindössze magadat járattad le és szánalmasabb tetted a szememben önmagad.
Láttam a pillantásán, hogy szánalmasnak tart. Nem különösebben zavart, ugyanis elég hasonló arckifejezéssel néztem rá, miközben keresztbe vetettem a lábaimat. Egyértelműen éreztetni akartam vele, hogy ezt most ő cseszte el. Én nem dugtam mással, vártam rá… az, hogy ő hülye, már nem az én bűnöm.
– Azt hittem elég érhető volt, hogy nem kerestelek, de ha nem lenne az, hát akkor elmondom most. Végeztünk a telefont megtarthatod, de innentől kezdve semmi közünk egymáshoz.
Hümmögtem egyet. Éreztem, ahogy egy hatalmas gombóc nő a torkomban, megpróbáltam lenyelni, de nem ment. Az állkapcsom fájdalmasan megfeszült, ahogy megpróbáltam ellenállni az érzésnek. Persze, hogy a hülye szívem nem akart őt elveszíteni… de közben meg tudtam: így lesz a legjobb. Talán mindketten túl erős személyiségek vagyunk, azért harcolunk ennyit egymással. Nem tudjuk lejátszani ki legyen fent… na meg valahol nem is képes úgy viselkedni, ahogy azt az ember várná.
– Akkor minek tartsam meg a telefont? Csak te kerestél volna rajta… – Előrángattam a zsebemből a készüléket. A fotel melletti kisasztalra tettem és csak bámultam, hogy ne Nick szemeibe kelljen nézni.
Nyeltem egyet és kihúztam magamat. Már nem volt kedvem vigyorogni vagy gúnyolódni, mert csak fájdalmat éreztem. Csak a testtartásom mutatta, hogy erős vagyok… na meg szexi és kibírom nélküle. A szemeim már is könnyesek lettek, mert persze a tekintetem végül ösztönösen mégis csak az ő arcára vándorolt. Megszoktad már a veszteségeket, Nelson – bíztattam magam.
– Mellesleg nem feküdtem le mással. – Tettem hozzá csak úgy, nem mintha már menteni szándékoztam volna a helyzetet. – Ahogy mondtam, az a pasas csak információkat jelentett nekem… inkább nem magyarázkodom! – Kaptam fel a vizet és felkeltem a fotelből.
Oda sétáltam egészen elé és felnéztem rá.
– Gondolom elmehetek most már.