Nem mondanám, hogy a világ legcukibb fiatalját ismerheted meg személyemben, ha egyáltalán gusztust érzel ahhoz, hogy megszólíts. Arrogáns vagyok, cinikus. Legszívesebben fejbe rúgnál, ha meghallanál, miket gondolok épp rólad; "Istenem, hogy lehet valakinek ilyen elbaszott feje?" 
Sőt valószínűleg élve akarnál elégetni ezért is. 
Szám közepesen mocskos, a kamionosok mondjuk, így is sírva tépnék káromkodási diplomájukat, hiszen ugyan adok néha az udvariasságra, még ha a viselkedésem néha rá is cáfol. Az, hogy ami a szívemen, az a számon, nem jelenti azt, hogy zsigeri reflexből hazudok. Sokakat sikerült magamra haragítanom, hogy gyakorlatilag fájdalmasan és pokolian őszinte vagyok mindig, ám ezt nem jelenti azt, hogy teljesen nyitott lapokkal játszom. Manipulálom a környezetemet, napi 0-24 órában hogy elérjem a terveimet és ezzel nincs is szerintem semmilyen probléma. 
Nincs sok pozitív tulajdonságom; bár főzni bizony tudok és jobb, ha eltitkolom további negatív jellemzőimet. Túl sok van! Ugyanakkor az is igaz, hogy igenis érdekel a hozzám közel állók jóléte és aggódva figyelem őket létezésükben, ha kell akkor pedig testvéri jó tanáccsal és tettekkel sem félek kiállni értük. Bár legtöbbször egymással viaskodunk...csapom rájuk az ajtót, emelem fel a hangom ellenük...szerintem ez így van jól. Ha valaki a hűség és ragaszkodás mintaképe kéne legyen, nos rólam kellene szobrot emelni, mert kevés nálam jobban ragaszkodó embert hordott a hátán a Föld. Még ha sokszor mindez nem is látszik. Ha a tyúkszemeimre lépsz, akkor viszont elszabadul a pokol. Nem hiába van dühkezelési problémám...
Hidegen hagy, hogy én vagyok mások szerint a "rossz fiú", csak az eszközt és a célt látom magam előtt egészen addig, míg el nem érem, amit akarok. Hogy közben kiken kell átgázolnom emiatt az másodlagos. Elég magabiztos vagyok ahhoz, ha nem egoista egyenesen, hogy ne kelljen semmit sem bizonyítanom önmagamnak.

Egy ütés, aztán még egy…mire bármit reagálhattam volna egy rúgás, és máris a földre kerültem. Érzem, ahogy vér folyik az orromból, és csordogál az ajkaimig. - Mi a franc ez? - kérdezem D-t miközben az oldalamat tapogatva igyekszek feltápászkodni. Nem marad sok időm az elmélkedésre. Nemsokára elveszítem az eszméletemet. 
Nem a kórházban ébredek, és nem is otthon. Ahogy körbetekintek, gyorsan ráismerek D szobájára. Rosszul vagyok, fáj a fejem, és minden végtagom. Mozdulni sem tudok a fájdalomtól. Szólítani akarnék valakit hátha nem vagyok egyedül, de egy hang se jön ki a torkomon. Teljesen ki vagyok száradva. Aztán belép a szobába D. A mosolyán még valamit látok tükröződni: elégedettséget. Kezdtem kicsit kételkedni az egész dologban.
- Sikerült. Megölted őt. És senki sem gyanakodott semmire. - ejtett ki a szavakat, s mire eljutott a tudatomig bármi is, addigra a mutató újjával fenyített meg szinte az arcomba mászva.
- És ezt nem kaparhatod le magadról. Már nincs visszaút Töki! Bizonyítottad a rátermettséged!  
A tekintetét ijedten bámultam, felszisszentem, hiszen nem egy helyen fájt a testem, s ahogy felhúztam a pólómat bizony elszörnyedve figyeltem a testem különböző színeit. Az oldalam és a hasam tele volt zúzódásokkal, kés általi szúrás is helyet talált, de azt leragasztotta. Lekezelte rendesen.
- Mióta vagyok eszméletlen? - kérdezem, miközben visszaeresztem a pólómat is.
- Három napja. - szólalt meg, miközben odébb sétált az ágytól. Döbbenten figyeltem magam elé. Három nap? Három rohadt napja a családom nem tud rólam semmit? Hol voltam? Mit csináltam? Ezt nem fogom tudni kimagyarázni. Egy vállvonással nem tudom elintézni mindezt. Különben is mit foglalkozom az egésszel? Ez van, el kell, hogy fogadják, és kész. Sokszor a fülüknek sem akarnak hinni. Nem akarják elhinni, hogy sokszor ennyire hidegen hagy ez az egész, és úgy kezelem a helyzetet, mintha ez egy teljesen normális állapot lenne. De ez még nekem is sok. Megöltem valakit...biztos, hogy én öltem meg? Sokat tépelődtem magamban, de végül úgy döntöttem, hogy egyenlőre nem szólok egy szót sem. Nem tudhatják meg, hogy megöltem egy embert. És balga módon, azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem történhet velem. Tévedtem…az öklöm újra és újra eljárt, szinte élveztem, hogy másnak okozok kárt, hogy fájdalmat okozok. Az éjszaka többi részére már csak töredékesen emlékszem. Hogy miként vonszoltam magamat haza, arról fogalmam sincsen. Csak azt tudom, hogy ingerülten feleltem mindenre, amit csak kérdeztek. Végül csak annyit mondtam, hogy felcsináltam egy csajt és azt intéztük el. Fogalmam sincs, hogy elhitték-e, volt már hasonlóra példa, meg hát eseményutánira is vadásztunk egyik évben este... de napokig csend volt, én sem moccantam ki semerre sem. A gondolataim szerte szét, bár leginkább az áldozatomon kalandoztam. Bár ez is csak olyan volt, mint az összes többi, bár ők életben maradtak...vele tényleg nem tudom mi lett. Csak azt tudom, hogy apám felcseszett a jelenlétével és elküldtem a búsba, üres kézzel lépett le tőlünk...majd megindultam magam is a városba. Arra eszméltem, hogy püffölök valakit és végül drogbirtoklásért és más dolgokért lekapcsoltak a zsaruk...hiába a mocskos szám...csak rosszabb lett az egész. Órákkal később engedtek csak telefonálni. Az első dolgom volt a nővéremet hívni a macerás szitut megemlítve. Nem fogadta lelkesedő örömmel, amit meg is értettem, meg azt is felfogtam, hogy mekkora gázban vagyok. Csak ki kell bírnom azt a pár órát, míg értem jön valamelyikük...vagy napot, de akkor kikelek magamból rendesen. Bár addig is elgondolkodhatok a dolgaimon, az elmondottakon és az eltitkolt részeken...sok dolog van, mit egyikük sem tud, de még több olyan, amiről mindegyik tud. De ezek mind azok, mellyel a segítségükkel jutottam túl. 
- Ha tovább folytatod mindezt...ennél szarabbul fogsz járni. - hallom a rácsok másik oldaláról, így oda pillantok. Egy marcona tag, egy zsaru oktat ki, bár biztosan jóindulatból.  
- Törödj a magad dolgával, fánkzabáló. - ugattam vissza elnézve róla, ám nem szólt, nem moccant, szemmel tartott. 
- Figyelemhiányos taknyos vagy. Ha jön érted valaki...később még találkozunk. Beszélek a fejeddel, ha lenyugodtál. - szólalt még meg, mire felröhögtem, de már tovább is sétált. A fejemmel akar beszélni? Mi van? A helyes útra csak ne akarjon már terelni... nem lehet, már próbálkoztak szép szavakkal...senkinek nem hajtok fejet. Nem leszek senkinek sem olyanja, akivel próbálkozhat...senkinek sem leszek a pártfogoltja.  

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.


Mr Trouble. Hát ha valakiről, akkor rólad aztán tényleg ordít, hogy igazi bajkeverő vagy.
Bár papíron már beléptél a felnőtt korba, még igencsak érződik rajtad a kamaszkori hév és meggondolatlanság, hiszen az érzelmeidet nem teljesen tudod uralni. Vagy nem is akarod?
Látszik, hogy a kemény viselkedés túloldalán van egy egészen másik arcod is, amit csak a hozzád igazán közel állók számára tartogatsz. Nem hezitálsz, ha valamelyik szerettedért kell kiállnod. Az agresszió lehet kártékony, de ugyanakkor védelmező is és te ennek az érmének mind a két oldalát meg tudod villantani a világ felé.  
A múltad kihívásokkal teli és sajnos olyan események láncolatába keveredtél, ami az egész jövődet veszélyeztetheti, ha napvilágra kerülnek, vagy éppen a nyakadban loholó zsaruk szimatot fognak. Még a családod sem tud mindent, pedig lehet nem ártana néhány ember, aki védeni tudja a hátadat, ha úgy adja az élet.  
Biztos vagyok benne, hogy unatkozni nem fogsz és sok ember fejfájása leszel még, így nem is tartalak fel tovább.  

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!