trust in me

Utáltam várni. Nem voltam egy türelmes jellem, így a vezetés a csúcsforgalomban felért egy rémálommal. Minden egyes kis dolog elkezdett idegesíteni: ahogy szépen komotósan döcögtünk, ahogy láttam magam előtt a szépen lassan párolgó benzinemet, az elpazarolt dollárokat, a fuccsba ment időt, a foglalásunkat, amit ha így folytatjuk szépen vissza is fognak vonni és átadják másnak a helyünket.
Birmingham egy luxuskategóriás éttermébe szerettem volna megvacsoráztatni a partneremet, megköszönve neki, hogy tolerálja a sporthoz fűzött szenvedélyemet és támogat minden lépésemben. Bőven kijárt neki ez az ajándék, hisz elképzelni sem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ennyire megértő legyen felém, mindezek ellenére azonban, ahogy ketyegett az óra, az én kedvem is egyre rosszabb lett, ami szépen lassan elrontotta a hangulatunkat is.
- Nem vagyok gondterhelt bébi, csak korog a gyomrom és már egy helyben állunk 10 perce - sóhajtottam fel, kezemmel körkörös mozdulatokkal simogatva a combját. - Nézd meg azt a fehér volvot, hogy beengedte a parasztot, aki a leállósávban kikerülte az egész dugót! - ordítottam fel, magam elé mutogatva, hirtelen indulatossá válva. Na igen. Ezt mondtam. A türelem meg én nem vagyunk jó barátok. - De most komolyan, az ilyeneket miért kell bátorítani, hogy ekkora taplók legyenek? Ennyi erővel én is végigmegyek ott, ha valaki nem enged be, annak meg nekimegyek - vettem mély levegőt, kidühöngve magamat. Nehéz volt nyugodtnak maradni ebben a szituációban, olyan érzetem volt, mintha minden azt akarná, hogy igazán feszült legyek, az egyetlen aki nem az az érzelmeim áldozata volt és itt ült mellettem az anyósülésen. - Ne haragudj szívem, tudod, hogy utálom az ilyesmit - pillantottam rá bocsánatkérően, majd áthajolva hozzá egy puszit nyomtam az arcára. Szerencsémre ebben a pillanatban meg is indulhattunk, ami miatt az én negatív érzéseim is elkezdtek elpárologni.
Hosszas utazás vette kezdetét, mely normális körülmények között mindössze 10 perc lett volna, ebben a forgalomban teljes pontossággal 38 és fél percünkbe került. Leparkoltam az autót az étteremnél, majd kiszállva a kocsiból az anyósüléshez szaladtam, hogy ajtót nyithassak a partneremnek, akinek megfogva a kezét meg is indultam befelé. Hála az égnek még a foglalási időn belül voltunk, ami csak azért volt ilyen hosszú idősáv, mert busás összeget hagytam itt, hogy biztosítsák a helyünket.
- Mr és Mrs Irvine, üdvözlöm Önöket - mosolygott ránk a pultnál egy elegáns kinézetű, fiatal férfi, széles vigyorral végignézve rajtunk. Szokás volt mindenkit így megnevezni itt, így elfogadva a házaspárokhoz hasonló megszólítást nem is tettünk megjegyzést a furcsa kifejezésmódra. - Csodásan festenek ma. A szokásos hely megfelel? - kérdezte, de tökéletesen tudta mi lesz a válaszunk. Már negyedjére jöttünk ide Danielle-el, szerettük a helyet, mind a ketten teletömtük a hasunkat, megittunk egy finom pohár bort, beszélgettünk pár órát, aztán hazamenve testiségekbe feledkezve kiadhattuk a feszkót egymáson. Nem tagadta egyikünk se, hogy mennyire szexuális lények voltunk, nem volt szokásunk romantikázni, gyengédnek lenni egymással, a kapcsolatunk azért tudott működni, mert mindketten hevességre és vadságra vágytunk, amit meg is kaptunk, így pedig tökéletes harmoniában telhetett az együtt töltött idő.

Danielle & Harvey / 2020 / Birmingham

N ehéz egy olyan családban felnőni ahol mindent megterveztek már előre a szüleid. Nos, néha úgy gondolom, hogy az én családom már előre eltervezte az egész életemet. Kivel jöjjek össze, kivel házasodjak majd és kivel alapítsak majd családot. Lényegében Harvey-val is olyan, mintha már egy előre eltervezett dolog lenne az egész. Persze nem azt mondom, hogy ellenemre lenne együtt lenni ezzel a sráccal, mert hát na, láttátok már, hogy hogyan néz ki? Egy görög isten a csávó. Az a gyönyörű szem és a tekintete ahogyan rám tud nézni, mintha a vesémig hatolna a tekintete. A mosolya és a nevetése amitől szinte rögtön jobb kedve lesz az embernek. A dús barna haja amibe imádok beletúrni. Na meg nem utolsósorban a hasizma se semmi amit sokszor látok nyáron az edzéseken, miközben mi is edzünk a csajokkal a pálya mellett. Szerencsére mindig is sok időt töltöttünk együtt, mivel szinte mindig ugyanakkor volt a srácok meg a szurkolólányok edzése is, így lopva rá szoktam pillantani edzés közben. Hát na, büszke vagyok arra, hogy ő az enyém. Na meg olyan szépen is nézünk ki egymás mellett, mintha minket egymásnak találtak volna ki.
Sosem szenvedtem semmiben hiányt, a családom igyekszik mindig mindent megadni nekem, bár azt nem tudom, hogy meddig tudom még elviselni azt amit csinálnak. Hiába annak, hogy híres építészek és lakberendezők (apa építész, anya lakberendező), de nekik még így sem elég ez az élet ezért úgy döntöttek, hogy elkezdenek az alvilágban is üzletelgetni. Nem mutatom egyenlőre nekik, de nagyon zavar engem amit csinálnak. Nem akarom, hogy közöm legyen bármihez ami illegális.
Harvey-val ma randizni megyünk, így gyorsan kiverem a fejemből az összes problémámat és elkezdek készülődni. Először kisminkelem magamat és kivasalom a hajamat, majd felveszek egy rövid egyberuhát és egy fekete magassarkút. Szerencsére a sors tökéletes alakkal áldott meg, sosem kellett diétáznom vagy fogyokúráznom, bármit ehetek nem látszik meg rajtam, és tudom, hogy a kocsiban mellettem ülő srác a külsőm miatt (is) van velem. Külső megfog belső megtart, hah?
- Semmi baj, nem hittem volna, hogy még most is ekkora dugó lesz. – bőrömet melegség járja át ott ahol a keze a combomon pihen. Nem nagyon szoktunk romantikusak lenni, jobban szeretjük a szenvedélyes dolgokat.
- Gondterheltnek tűnsz... – húzom el a számat, majd a fejtámlának döntöm a fejemet és úgy pillantok rá a szerelmemre.

trust in me

A szezon rettenetesen megterhelte a szervezetemet. Minden napom abból állt, hogy kora reggel felkeltem, elmentem edzeni, sajgó izmokkal rohantam az óráimra, aztán minden folytatódhatott elölről. Szinte már alig éreztem a lábaimat, mire oda jutottam, hogy végre meccsezni is kezdünk. Bizonyítanom kellett, ha meg akartam szerezni a sport ösztöndíjat, máskülönben nem mehettem egyetemre úgy, mint a többiek, ezt apám is kikötötte. Ahhoz képest, hogy szinte már szemet szúrt mekkora vagyonunk van, természetesen a családfő azt nem osztogatta olyan könnyen, még akkor se, ha tanulmányokról lett volna szó. Tízszer ki tudta volna perkálni a tandíjamat, de azt akarta, hogy fejlődjek és hajtsam magamat, ahogy elmondása szerint annak idején ő tette. Mindig elmeséli, hogy ő még gyerekként száraz kenyéren és vizen élt, hogy az ő szülei napról napra tudták csak összeszedni a fejadagjaikat és, hogy a testvéreikkel kamasz korukig együtt aludtak, hogy ne fagyjanak halálra éjszakánként. Bár ezt sokszor még anyám sem hiszi el neki, természetesen nem lehet megkérdőjelezni az állításait, ugyanis akkor pofon csattan, ami pedig felesleges kör. Nem szeretem húzogatni a bajszát, így hát egy-két kérlelés után beadtam neki a derekamat és tényleg minden szabadidőmet a focinak szenteltem, ami rettenetesen ráment a Danival való kapcsolatomra. Már bő 1 éve együtt voltunk, így legalább eljutottunk arra a szintre, hogy meg kellett szoknia a buzgómócsing időket, de úgy éreztem, kijár már nekünk, hogy elmenjünk valahova kettesben, így hát meg is jelentem a házánál egy csokor rózsával, egy széles, Irvine féle vigyorral és meginvitáltam őt vacsorázni apuci pénzéből.
Szerencsémre Danielle is ugyanolyan körülmények között nevelkedett, így egyáltalán nem érezte felvágósnak azt a fajta prűd stílust, amit minden egyes ruhadarabom vagy a háza előtt álló kocsim sugárzott magából. Neki és nekem is ez megszokott volt, normális, ha nem így lettek volna a dolgok, még furcsálltuk is volna.
Már a hely felé tartottunk, a tipikus birminghami dugót élvezve egy kicsit halasztva a vacsoránk kezdetét. Egyik kezem a kormányon pihent, a másik a barátnőm combján, ahogy türelmetlenül vártam, hogy haladjunk. Szerencsémre egy kicsit enyhítette a kedélyeket, hogy Dani most is tökéletesen nézett ki. Azok a feszes combok, az a dekoltázs, kárpótoltak a fejtörést okozó tényezőkért.
- Sajnálom bébi, biztosan éhes vagy már - sóhajtottam fel, rápillantva.

Danielle & Harvey / 2020 / Birmingham