Várható volt, hogy egyszer ilyen helyzetbe keveredek, már csak az volt a kérdés, hogy egy újabb bűnügyi esetként vagy azért a baromságért, amibe ismételten kevertem magamat. Egy részem most örül, hogy végül az utóbbi vált valósággá. Sosem éreztem magamat jó embernek még ha akadtak is kiemelkedő pillanataim. Ahhoz túl sok volt a rosszul meghozott döntés vagy a vissza nem csinálható tettek. Mondhatjuk úgy, hogy a jövőmhöz benyújtött önéletrajzom tartalma egyértelmű képet festett elém hova is tartok valójában. Attól még nem érzek nyugalmat és nem is fogok lepacsizni a józan eszemmel, amiért megjósolta nekem, hogy egyszer az őrsön kötök ki. Most már csak az a kérdés, hogyan zajlik majd a folytatás.
Bobby Reeves nyomozó nem lehetett több a maga negyvenöt événél. Stílusában a tipikus zsaru kinézetet hozta, de a díszes övcsatja mégis megtörte az összképet. Nekem szánt monológjából azonnal lejött, hogy számára én csak egy kis piszok vagyok a gépezetben melyet Lorenzo hajt és örömmel ereszt vissza csalinak, ha ez eredményekhez vezeti őt. A nyelvem hegyén volt, hogy megköszönjem neki a bókot, de még én is rájöttem, hogy ez olyan helyzet ahol illendő befogni a pofámat. Egy-két újdonságot még én is megtudok régi és kellemetlen ismerősömről, hisz az elmúlt években igyekeztem őt úgy elkerülni ahogy csak lehet. Ennek az is egy alap feltétele volt, hogy nem kutakodtam utána, majd követtem nyomon munkásságát. Az egyetlen ami miatt érdekem fűzött hozzá az az új hobbimnak volt köszönhető, amely abból állt, hogy hol engem vernek bucira, hol én a másikat. A jó az egészben, hogy a végén nem kevés összeg üti a markomat - feltéve, ha nyerek - a másik pedig az, hogy az ütések mértéke csillapítja azt a bennem motoszkáló késztetést és hangot amelyet utoljára évekkel ezelőtt éreztem. Nyugtathatnám magamat azzal, hogy legalább most nem a drog a ludas és valljuk be ezt is teszem, akárhányszor próbálok elvonatkoztatni az új életmódomtól. Magamon kívül senkinek nem ártok ezzel és azok is az idővel begyógyulnak. Rendben vagyok, tényleg, ám előfordul hogy az embernek szüksége van valamire ami időként kikapcsolja az agyát.
Reeves ötlete röviden és tömören is botrányos, de mielőtt kézzel-lábbal ellenkeznék és a morális kódexemet lebegtetném előtte, hogy márpedig én nem...ő erélyesen figyelmeztet, hogy mi a másik lehetőségem. Talán ennyi év megúszás után az lenne a helyes út. Felelősséget vállalni és visszaadni a társadalomnak azt, amit még ha sokszor csak bűnrészesként is, de elvettem tőlük. Ám Bobby rendkívül meggyőző alak, akinek nincs ideje sem türelme térdenállva könyörögni nekem azért, amit akar, ahogyan az én összeütköző érzéseimmel se foglalkozni. Tisztán közli, hogy Lorenzo kell neki meg a csatlósai, nekem pedig muszáj lesz megerőltetnem az agyamat ennek eléréséhez.
Enzo egyik haverjának otthonába húzódunk vissza immáron elég szűk körben. Most egyikünk sem jártatja a száját, hisz a főnökük megteszi helyettük, én bennem meg felmerül, hogy ki kell találnom mi a francot keresek itt. Tény, hogy Reeves miatt, de Enzoval csak akkor találkozunk amikor épp be van sózva a seggem és szükségem van valakin levezetni. Ezen kívül nem veszek részt az ő kis összejöveteleiken, meg a többi ügyben, amit a nyomozó emlegetett. Szóval milyen szerepet töltök be én itt pontosan? Az érzelmi támogató haver legyek vagy az aki adja a lovat Enzo haragja alá? Végül valahogy a középvonalon rekedek meg és olyan ajánlatot teszek, amit csak egy pillanat erejéig gondolok át, mélyen belül meg azért fohászkodom, hogy mondjon rá nemet. Kívánságaim teljesülésének viszont várnia kell, mert a feltételeim megfelelnek neki, én meg úgy hívom fel Raelynt, mintha ne lennék tisztában azzal mekkora ökör voltam amikor kinyitottam a számat.
Érzem szegény hangján az összezavarodottságot és bárcsak nyíltan elmondhatnám neki mi folyik itt, de tőlem nem nagy távolságra ülnek a többiek és ha most kimegyek telefonálni az egyből gyanút kelt. Rae viszont beleegyezik, a bennem lévő idegesség pedig most aggodalommal keveredik össze, amíg nem sokkal később észre nem veszem az autóját leparkolni a ház előtt. Egyből meg is indulok felé, de érzem hogy Lorenzo pár lépéssel lemaradva, de követ, végül pedig megáll az ajtóban.
- Hé, kösz hogy eljöttél. - egyből egy csókkal köszöntem őt egy kezemet derekára vezetve, hogy ezáltal vonjam közelebb magamhoz, ám mielőtt elengedném a szavaimat úgy adom tudtára, hogy csak ő hallja azokat. - Később ígérem elmagyarázok mindent. - ezután fordulok csak Lorenzo felé, Raelynről pedig nem veszem le a kezemet amíg az ajtó felé indulunk.
- Jules, szeretnélek bemutatni Lorenzonak. Említettem neki, hogy keresel valami új befektetési lehetőséget. Szerintem érdemes lenne meghallgatnod az ötleteit. - tekintetem Rae arcán állapodik meg, majd a kézfogással járó bemutatkozást követően hárman indulunk vissza a házba. Mi egy kissé lemaradva.
- Itt leszek végig, csak adj be neki valami hihetőnek tűnő baromságot arról, hogy tudnál neki segíteni. Jaj és baromira gazdag vagy. - súgom a fülébe a szavaimat, majd mikor Enzo hátranéz ránk egy csókot nyomok Rae halántékára mielőtt mi is beléphetnénk az ajtón. Enzo addigra kizavarja a többieket, így hármasban folytatjuk tovább.
- Enzo, akár el is mondhatnád mik az elképzeléseid. - kezdeményezek én majd elhelyezkedünk a most már üresen álló kanapén.
- Az előző vállalkozásom helyszínének annyi, így kell egy új, ahol folytathatjuk a munkánkat. A gond csak az, hogy a zsaruk egyből kiszúrnák, ha személyesen intézkednék ez ügyben, a kapcsolataim felét pedig már ők tartják őrizetben. Így szükségem lenne egy olyan személyre, aki diszkréten el tudná intézni ezt, ha érted mire gondolok, természetesen kamatozó lehetőségekkel. Te ilyen személy lennél, Julieta? - foglalja össze Enzo a gondolatait, de még itt nem végzett. - Nem kertelek, nem vagyok tisztességes ember, de a melletted ülő kölyök nem egyszer bizonyított már, így hiszem, hogy nem véletlenül ajánlott téged. - vallja be, én pedig átkarolom Raelynt. Ha tudná Enzo, hogy a hűségem milyen alapokon nyugszik akkor egyből nem lenne ennyire biztos bennem. Erről viszont nem kell tudnia.  

Már egy fél órája, hogy behoztak ide, de azóta az égvilágon semmi változás nem történt. Hol emberek sétálnak el egyik irányból a másikba, majd vissza a dolguk végeztével. Az egyetlen változás az eltelt időszakban az az egyre növekvő idegességem melynek kívülre is kezdenek megmutatkozni a jelei, kezdve a lábam ütemes rugózásával még így ültömben vagy a két percenként történő fészkelődés. Előbbi miatt már kaptam egy nem túl kedves nézést a tőlem alig nem messze papírokat intéző nőtől, de aztán annyiban is hagyta. Pedig kezdtem élvezni, hogy legalább figyelmet kapok ehelyett az örökkévalóságig tartó várakozás helyett.
- Lester. Jason.. - folytatná az egyenruhás férfi, én meg olyan hirtelen pattanok fel a székről mintha az ülőalkalmatosság égetne. Nem mintha egy porcikám is vágyna a folytatásra, de minden jobb, mint ez. Talán ebből ki tudom pofázni magamat, ám erősen kétlem. A férfi csak morog valamit a bajsza alatt, aztán fejével int, hogy ideje megmozdulnom, mintha én húztam volna eddig is az időt. De minden egyes lépés ami közelebb visz a szűk szobához egy egészen másfajta idegességgel ajándékoz meg. Olyannal, ami miatt mégis visszavágyok oda ahol az előbb voltam vagy pár órával ezelőttre.
Nem tudom mi mehetett félre. Ha a nagyobb képet nézzük, akkor a mindenre szavaznék, de bevallom nem voltam követője a háttéreseményeknek. Az utolsó kört vittük, Johnson pedig újra bepróbálkozott az elhíresült ütésével. Addigra már a fájdalom olyan érzést keltett, mint egy vastag takaró, ami körülöleli az ember testét. Érzed, hogy ott van, de az idő múlásával komfortossá vált, szóval természetessé válik a jelenléte. Aztán benyelsz még egy ütést és mindegyik egyszerre kel életre, hogy emlékeztessen mi a tét. Meg arra is, hogy ideje lenne összeszednem magamat. Elhajolok a nekem szánt ütés elől és válaszreakcióként Johnson kap egy gyomrost melytől görnyedve hátrál pár lépést. A fülem zúg, az egész testem pedig adrenalinnal töltődik fel és bár maximálisan része vagyok a jelennek, mégis a háttérben lévő nyüzsgés melyet a szurkolás idéz elő egy megfejthetetlen masszává sűrősödik össze. Johnson tekintete haraggal telik meg és ha ennyi is elegendő lenne ahhoz, hogy kicsináljon, már rég holtan estem volna össze a ring közepén. Mázlistának kellene éreznem magamat amiért ez nincs így és a távolság ami fél perccel ezelőtt alakult ki közöttünk továbbra sem csökkent, ami egyet jelent azzal, hogy van esélyem a nyerésre. A légzésem szaporább a normálisnál és fejben felkészülök az újabb támadásra, de ez elmarad. Johnson nem moccan, nem indul meg felém, az az elégedettséget okozó számolás pedig kezdetét veszi. Szinte hallom ahogy a ring mellől Enzo lelkesedése felém szabadul és a nyakam köré tekeredik, mint egy póráz, ami minden megnyert meccs után egyre szorosabb lesz. Tudom, hogy ki kellene innen lépnem..ki kellett volna lépnem a megbeszélt három meccs után, ami a tartozásomat jelentette, de nem ment. Azon kaptam magamat ugyanis, hogy a régen tapasztalt, de annál ismerősebb érzés bekúszik a bőröm alá és többet követel. Enzo persze nem ellenkezett, miért is tette volna? Hisz pénzt nyertem neki - és magamnak is - így lényegében mindketten jól jártunk.  
A bíró a hármasnál tart amikor rendőrök rohanják le a helyet amitől egyből elszabadul a káosz. És amíg az egyik pillanatban a nyereséggel járó teher szorítását érzem, addig a másikban a csuklómon kattanó bilincs okozza ugyanezt.
És így kerültem ebbe a helyzetbe amitől felfordul a gyomrom. De a jó dolog az egészben, hogy a zsaruknak nem én kellek, hanem Enzo, bennem meg meglátták a megoldáshoz szükséges kulcsot. Már csak ki kellett csalogatnom a mentoromból a szükséges információkat és tudtam is, hogy mire van éppen szüksége.
Enzo persze tajtékzik; új ügyfélkör kell neki, új hely és egy megbízható befektető mert az előbbit lecsukták. Jelenleg annak se örül, hogy neki sikerült meglépnie, én meg beadok egy hasonló sztorit neki, hogy ne gyanakodjon, aztán meg a kegyelemdöfést.
- Hé, meséltem már a csajról, akivel kavarok? Anyagilag egészen jól el van eresztve és biztos vagyok benne, hogy meg lehetne győzni a feltételeiddel arra, hogy jó helyre tegye a pénzét. - Enzo csak bámul engem egy kis ideig, meglehet gondolkozik még két idegbaj között, aztán végül rábólint az ötletre. A kétségbeesés ugyebár. Ennek következő hulláma azonban engem ér el, amikor előveszem a telefonomat, majd teszek pár lépést távolabb a többiektől és tárcsázom Raelynt. Nem telik bele sok időbe, hogy az ismerős hangot meghalljam és már most gyűlölöm magamat azért, amire kérni fogom őt. De amint lesz egy kis időnk mindent el is fogok magyarázni. Már ha addig nem tekeri ki a nyakamat...
- Julieta, édes, itt Ale. - szólok bele egyből. - Szükségem lenne rád. Ha átdobok egy címet, eljönnél? - érdeklődöm és nagyon remélem kapcsol majd milyen okból használtuk utoljára ezeket a neveket.