A mi történetünk elég régre nyúlik vissza és nagyon, de nagyon sok minden történt velünk, amiről nagyon senki sem tud, mert a mi barátságunkat titok és homály fedi. Ennek meg volt az oka, nem szégyelltük egymást, viszont így egyszerűbb volt elkerülni, hogy bárki is belebeszéljen a viszonyunkba.
Szüleink nyilván nem voltak olyan jóban, mindössze apám egyszer látott minket beszélni mégis lelkemre kötötte hogy még egyszer nem akarja hogy mi ketten egy levegőt szívjunk. A te apád is hasonló szavakat intézett feléd és ő is eltiltott tőlem. Mindketten lázadók voltunk, talán éppen emiatt folytattuk a barátkozást titokban. A családi birtokon volt egy tökéletes bunkerünk, volt egy faházunk, rengeteg emlék fűz hozzá, mai napig mosolyt csal az arcomra mikor megpillantom.
Te voltál az első akinek anno elmondtam, hogy én nem az a fiú vagyok, akiről apám álmodott... nem akartam Tate-nek elmondani először, ő volt a másik felem ő az ikrem, így akartam tartani egy főpróbát valakivel és mivel te voltál a családom után az egyik legfontosabb személy, így neked vallottam meg először. Féltem, egyenesen rettegtem, hogy mit fogsz majd szólni, de te csak átöleltél és nyugtattál, majd megkérdezted hogy ezentúl akkor milyen néven szólíts. Lehetséges hogy még mai napig sem tudod, hogy mennyi erőt tudtam meríteni ebből.
Nem kell mondanom, hogy számomra a barátságunk átalakult valami mássá, az én érzéseim megváltoztak, míg a tieid nem... legalábbis nekem nem mutattad ennek jelét. Mellettem voltál amikor szükségem volt rád, megmentettél mindig és sokszor verekedtél, hogy megvédd a becsületem, te voltál a hősöm, de ahogyan a mesék, úgy ez az idilli kép is halványodni kezdett.
Ahogy teltek az évek te egyre távolabb kerültél tőlem, "nagyfiú" lettél vagy a társadalmi nyomás következtében történt nem tudom... de az biztos, hogy nagy törést okozott.
A gimis éveinkben már nem is beszéltünk, kerültél engem addigra már megszoktam a hiányod, így kevésbé fájt már látni mennyire megváltoztál, hogy a gyerekkori hősőmből mivé alakultál. Apád drogokkal foglalkozott te pedig a gimiben dílerkedtél, majd... eltűntél. Nem jártál be, nem válaszoltál az üzenetekre és nem lehetett elérni sem. Félő a helyi maffiával összetűzésbe kerültetek? Menekülnötök kellett? Nem tudom és ahogyan az évek teltek ez is kissé a feledés homályába csúszott, egyre kevésbé foglalkoztatott a válasz. A közös gyerekkori képeink egy dobozba kerültek a szekrény mélyébe.
Már vagy hat év telt el azóta, kaptam egy levelet, egy meghívó volt benne. Megházasodsz. Egyszerűen nem tudtam hogyan kéne reagálnom, nem tudtam mit is kéne ezzel az egésszel kapcsolatosan gondolnom vagy éreznem.

//Hát igazából nem tudom mit is mondhatnék még, nagyon várom hogy valaki megalkossa és regisztráljon
Nagyon sok ötletem van, nagyon sok felé eltudjuk vinni a történetet és gondolom nem kell kiemelnem, hogy az a jegyesség véget ér és az esküvő sem lesz meg vagy lehet botrányba fog csapni? Ki tudja