Még csak tizenkilenc éves vagyok, mégis elmondhatom, az életem eddig több mint kalandos volt, olykor egyenesen kaotikus, és gyakran nem is éppen jó értelemben. Ennek nagyrészt az argentin származású, temperamentumos édesanyám az oka, aki többnyire maga volt a káosz és szeszélyesség. De ne rohanjunk nagyon előre.

Öt és fél éves koromig valójában egészen egyszerű, már-már kiegyensúlyozott életem volt, és ezt leginkább apámnak köszönhettük. Pontosítok: annak az embernek, akit addig apámnak hittem. Aztán a szüleim elváltak, és kiderült, hogy Peter a nevére vett, apámként nevelt, és talán szeretett is, a maga módján, de biológiailag nem volt hozzá közöm. Volt néhány szép évünk, de aztán besokallt anyámtól, és különváltak útjaik. Ezután Peter egy ideig hitegetett, hogy sűrűn jön majd, meglátogat, közös programokat szervezünk, nem változik semmi, de lassan, fokozatosan bizony minden megváltozott, a látogatások egyre ritkultak, majd teljesen megszűntek. Évekkel később elgondolkodtam, hogy talán ennek is anyám volt az oka valamiképpen. Az a mindig magabiztos, okos, életre való nő, aki folyton a kalandokat és azzal együtt a szabadságvágyat üldözte, ezért teljesen kiszámíthatatlan és bohókás volt egész életében. Akár a 70’-es évek hippijei.  

A válás után bő egy évvel eladta a házat, amiben addig éltünk, vett helyette egy lakóautót, és elindultunk, hogy oda és vissza keresztül-kasul átutazzuk az országot. Sehol sem maradtunk túl sokáig - napok, hetek, hónapok, vagy legfeljebb egy-két év, ahogy éppen a kedve tartotta. Közben többnyire alkalmi munkákból és zenélésből tartott el bennünket. Időnként hozzácsapódtunk egy-egy adott, helyi zenész bandához, és velük maradtunk valameddig, máskor magányos utcazenéléssel került étel az aszalunkra. Ilyen körülmények között persze számomra is hamar fontossá vált a zene, valójában hamarabb megtanultam akkordokat olvasni és gitáron pengetni, mint ténylegesen olvasni vagy számolni. Magántanuló voltam egyébként, mindenre anyám tanított meg, persze nem is működhetett volna másképpen. Kivéve azokat az időszakokat, amikor elege lett belőlem, vagy egy új pasi lépett színre, és útban voltam, ezért egy időre, pár hétre vagy hónapra lepasszolt a nagymamámnak, az abuelámnak. Olyankor átmenetileg egy Wichita-i iskola padjait koptattam, bár idővel abból is csak probléma lett, mert a tanárok és az igazgató nem díjazták az életmódunkat.

Azt nem mondanám, hogy boldogtalan életem volt, mert az anyám, akármilyen szeszélyes is, jó ember, jó anya, éreztette, hogy szeret, még ha olykor furcsán is mutatta ki, de megtette, ami tőle telt. A zene és az utazás megtöltötte a gyerekkoromat pozitív érzésekkel és izgalmakkal, ugyanakkor ahogy egyre idősebb lettem, egyre jobban éreztem, hogy hiányzik a mindennapjaimból az állandóság, a stabilitás - az anyagi és az érzelmi egyaránt. Mivel sosem maradtunk egy helyen sokáig, nem igazán voltak barátaim, és gyakran voltam magányos. Plusz belefutottunk párszor olyan helyzetekbe, amik megtanítottak óvatosnak, erősnek, bátornak, belevalónak lenni, de ezek miatt olyan szarkazmussal vértezett tüskés páncélt növesztettem, ami miatt nem okvetlenül egyszerű hozzám közel kerülni.

Még csak tizenhét voltam, amikor tettem egy előre hozott érettségit, aztán elhatároztam, hogy a saját lábamra állok, megpróbálkozok az önállósággal, és felépítek magamnak egy életet, ami nem ennyire kaotikus. Egy gyorsétteremben kezdtem dolgozni, albérletbe költöztem, és igyekeztem kitalálni, hogy mit is kezdhetnék magammal hosszútávon. Aztán sajnos jött anyám autóbalesete. Két napig tartó kóma után tért magához, és azt mondták nekünk, teljesen fel fog épülni, de nem ez történt. Anya nagyon megváltozott. A régi ragyogó személyisége szinte teljesen eltűnt, furcsán kezdett viselkedni, magához képest is. Az orvosok azóta is képtelenek eldönteni, hogy a sérülés okozta-e, találgatnak, hogy talán egy kisebb agyvérzést kaphatott a baleset során, vagy érzelmi trauma áll a háttérben, de anyám már egyáltalán nem önmaga. Kiszámíthatatlanabb, mint valaha, gyakran feszült, kiborul apróságoktól is, erős hangulatingadozásai vannak, és bizonyos epizódjai, amelyek miatt nem merjük hosszabb időre magára hagyni, mert félünk, és veszélyes lehet önmagára. Éppen ezért visszaköltöztünk mindketten a nagyihoz, hogy gondoskodni tudjunk róla.  

Aztán jött a tehetségkutató, és ismét felborult az egész életem...

Néhány hónap alatt, minden annyira megváltozott. Nem nyertem meg a versenyt, túl fiatalnak és csiszolatlannak tartottak ehhez, de hirtelen mindenki ismerte az arcomat, a hangomat, a nevemet. Több lemezkiadó is érdeklődni kezdett irántam, és gyorsan rájöttem, hogy szükségem van egy menedzserre, aki segít nekem elnavigálni ebben a számomra nagyon új világban. Aztán felkértek egy éppen induló Netflix sorozat egyik főbb szerepére is, és... már egy év elmúlt, hamarosan kezdődik a második évad forgatása, de én még mindig nem ocsúdtam fel ebből az egészből. Sosem hittem, hogy valaha ilyen fordulatot vesz majd az életem, és fogalmam sincs, mikor leszek képes ehhez az őrülethez hozzászokni. Sok előnye van persze, de akadnak hátulütői is ennek a sztárságnak, és néha nagyon hasonlít egy kötéltánchoz. Élvezem a magasságot, a kilátást, olykor még a figyelmet is, de időnként elfog a félelem, hogy elég egyetlen rossz lépés, és nagyon mélyre zuhanhatok.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mond csak... volt valaha is egyetlen nap az életedben, amikor unatkoztál?  
A soraidat olvasva erősen kételkedem benne és bár a mondás úgy tartja, hogy az élet akkor jó, ha zajlik, de a te esetedben talán egy kicsit jobban megbillent az univerzum keze, amikor a kalandokat mérte ki. Anyukád talán nem volt egy klasszikus értelembe vett mintaanya, de az biztos, hogy jóval többet tapasztaltál a világból az életmódotoknak köszönhetően.
Egy ilyen hatással bíró embert elveszíteni (még ha nem is teljesen) biztosan embert próbáló. Gondolom még mindig keresed a szemében a rég megszokott fényt, a hangja élénkségét és reméled, hogy egy nap teljes egészében visszakapod őt. Remélem így lesz, hiszen érződik mennyire közel álltatok egymáshoz és most hogy egészen furcsa fordulatot vett az életed talán nagyobb szükséged lenne rá, mint valaha.  
A zene a te várad mégis valahogy a képernyőn kötöttél ki színésznőkét. Mondanám, hogy ez meglepő, de azt hiszem a te világod mindig ilyen forgandó lehetett. Kicsit Dorothy-ra emlékeztetsz, akit felkapott a forgószél és egy új birodalomba röpített.  
Remélem lesz kire támaszkodnod, hiszen kétségtelenül sok ez egyszerre. Ennek az új életnek a felfedezéséhez sok sikert kívánok neked és nem is tartalak fel tovább.

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!