Joel sosem volt jó abban, hogy jellemezze saját magát. Nem is szeret beszélni magáról, ő inkább annak a híve, hogy a tettei mutassák meg azt, hogy ki is ő valójában.

A munkájának köszönhetően nem telik el úgy egy nap, hogy ne kezdeményezzen valakivel interakciót, de szerencsére nem olyan ember, aki megriad a nem várt helyzetektől, vagy úgy bármitől, ami az emberi kapcsolatokat illeti. Régóta ebben a világban él, tudja, hogy mikor mit kell mondania, de ha a magánéletéről van szó, akkor nem feltétlenül a szavak embere, olyankor szeret elvonulni és megfeledkezni arról, hogy a szavakkal csodákra képes.


Szereti az életét, szereti, ami benne történik és leginkább azt szereti, hogy a zenével tud foglalkozni. Higgyétek el, ha lehetne, akkor képes lenne csak dalszövegekben kommunikálni. Szereti élni az életét, mindig is megvolt neki engedve, hogy úgy alakítsa a saját útját, ahogyan az neki jó. Nem foglalkozott sosem a pénzzel, de azért nem bánja, hogy olyan a lakása és megélhetése, amilyen...

Szeret adni, de csak olyan embereknek ad, akikről tudja, hogy hasznosítani is tudják, amit ő felajánl. Arról régóta letett, hogy mindenkit megváltson ezen a világon, erre már ráment jó pár kapcsolata, viszont nem gondolja magát ettől szegényebbnek.

Ha összetalálkozol vele, akkor valószínűleg a mosoly megjelenik az arcodon, mert Joelt lehet csípni, mivel van egy karizmatikus személyisége. Meg nem akar neked rosszat. Miért akarna... neki attól nem lesz jobb.
Valamiért nem tudom kiverni a fejemből, ahogy Cara megkérdezi, hogy mit szólnék egy babához. Persze, csípem a nőt, nem is egy átlagos kaland volt a szememben, de a vak is látja, hogy nem feltétlenül vagyunk jók egymásnak. Arról nem beszélve, hogy nem tudok azonosulni az életstílusával, ő meg nem úgy néz ki, mint aki a közeljövőben ezen változtatni akarna. Cara az Cara marad, én pedig jobb, ha megmaradok a zenei producerének. De nem mintha ezt annyira tárgyalni kellene, mindketten tudjuk, csak mégis összekuszálta a fejemet.

Akarok-e gyereket? Nem. Én szeretem a szabadságomat és annak minden előnyét. Egy gyerek átír mindent és erre én még nem vagyok felkészülve, ha egyáltalán fel leszek valaha. Lehet, hogy 32 éves vagyok, de akkor sem gondolom azt, hogy nekem itt helyben erre választ kéne tudnom adni. Nem, még a lehetőséggel sem játszottam el.Vagyis hazudok, mert most éppen az történik és megint visszatérek oda, hogy Cara mégis mit gondolt.

Gyerek? Nem, nem tudok kibélkülni a gondolattal. Azt sem fordult meg sosem a fejemben, hogy mi Caraval valaha máshogy legyünk, mint most. Amúgy sem tudom elképzelni a jövőmet úgy, hogy egy két gyermekes apa vagyok, aki otthon nyírja a füvet és kiszolgálja a családját. Nem, nem nekem való.

És tudjátok, hogy mi a legdurvább az egészben? Hogy szerintem Cara az első válsághelyzetemet adta ezzel. Én egy olyan fickó vagyok, aki mindig tudja, hogy mi merre, azonban ezzel annyira összeboronálta a fejemet, hogy nem tudok válasszal szolgálni. És ilyen nincs. Nekem mindig van valami mondanivalóm. Tudjátok, átérzitek egyáltalán, hogy ez mekkora törés nekem? Nem mondom, hogy most hatalmas személyiség válságba kerültem, ettől függetlenül ez nem egy megszokott pillanat és el kell gondolkoznom azon, hogy ez hogyan is történhetett meg. Vajon miért indított el bennem ez ekkora lavinát? S mit csinálnék akkor, ha megkérdezné megint? Vagy rosszabb, mint mondanék akkor, ha azt mondaná, hogy terhes és én vagyok az apja? Talán életemben először szó nélkül maradnék.