Ahhoz képest, hogy nem akartam elmenni New Jerseybe, vagy azon aggódtam, hogy majd miként lesz vagy mennyire fogom bámulni a fehér falakat és emésztem magam a válás miatt, ami amúgy már úgy röpke 10 éve meg kellett volna történnie, vagy éppen megint magamban kezdem keresni a hibákat, hogy én lehettem hajdanán kevés, ahhoz képest minden teljesen másként alakult. Nagyon sok minden történt velem ott, azt is könnyedén mondhatnám, hogy az élet szellője váratlan események sorozatát hozta magával, ami persze megint mi mással kezdődött volna, mint egy véletlen találkozással. Kezdtem kicsit úgy érezni, hogy talán az univerzum feltett szándéka a véletlenek sorozatát magával hozni, amikor mi ketten találkozunk vagy egymás közelében vagyunk, miközben ugyanakkor még ő se tudná azt, hogy mit is tartogat számunkra, hiszen amikor picit kezdett forróbbá válni a szituáció, akkor könnyedén szakadt vége, mert a józanság beköszöntött Mich kutyájának a képében. Aztán pedig a telefonja csörgése zavarta meg az esetleges folytatást, beszélgetést, amiben talán picit tisztázhattuk volna a csók és az érintések mögött megbuvó káoszba fulladó érzések valamelyiket, mert magam sem tudtam pontosan, hogy mi ütött belém, de azt tudtam jól, hogy hatással volt rám és olykor azon kaptam magam, hogy a csókunkra gondolok vissza. Nem, nem varázsolt el teljesen, nem kerültem olyan rózsaszín felhőbe, mint olykor az emberke, akik tényleg rátalálnak a lelkitársukra és a kötődés szövevényes hálójában képtelenek is a másik gondolatától szabadulni. Itt erről nem volt szó, de úgy éreztem, hogy az a csók kicsit felkavart és megváltoztatott bizonyos kimondatlan dolgokat, mintha csak egy alapkő került volna letételre, ami talán egy jó alapja lehet majd egy későbbi folytatáshoz, de az is lehet, hogy majd az élet szeszélyes szellője magával fogja vinni és a feledés tengerébe kerül, mert talán csak a felejtés, a tovább lendülés miatt alakultak így a dolgok. Még ha magam is tudtam jól, hogy ez egészen hazugságnak hat és reméltem, hogy egyszer ebből még valami kibontakozhat, esélyem lehet majd jobban megismerni őt és talán idővel már nem csak véletlen találkozások miatt fogjuk egymást látni, hanem azért, mert vágyunk arra, hogy a másik ott álljon velünk szemben, ölelésébe zárjon. Addig pedig maradnak a picit felkavaró emlékek, amikor a vágyak úgy rántottak magukkal minket, mintha csak tinédzserek lettünk volna. Váratlanul és ösztönösen kötöttünk ki rövid időre egymás karjaiban.
Amikor meghallottam a csengőt, akkor sietve kaptam fel a fejemet, mert a gondolataim teljesen máshol jártak. Leraktam a bögrémet, majd belebújtam a csizmámba, felvettem a kabátomat és magamhoz vettem a táskámat, mert tudtam, hogy Maddie vár az ajtó túloldalán. Alig vártam, hogy lássam őt és megöleljem, na meg beavassam a titkokba, amiknek köszönhetően biztosan túl fog pörögni, de én így imádom őt.  
Majdnem egyből üzenetem neki azon az estén, miután egyedül maradtam, mert Michelt hívta a kötelesség. Biztosan egyedül is eljuthatott volna a bázisra, de picit olyan érzést keltet az, hogy engem kért meg, mintha ő se akarna igazán véget vetni az estének és a búcsú számára se lenne könnyű. Na igen, ez esélyesen álmodó kislányként hat, de kicsit jó érzés volt elmerülni eme érzésekben. Este még kicsit a parton sétáltam, fürkésztem az embereket, ücsörögtem a padon picit átfagyva miután visszaértem a kocsival és próbáltam az esti hideggel kitisztítani a fejemet. Szerencsére nem fáztam meg, pedig esélyesen nem sokon múlott.
Mosolyogva nyitottam ki az ajtót és meglengettem a zacskót is, amiben a rám bízott feladat eredménye lapult, mert sikerült kapnom fekete lufit. Igaz fel kellett kutatnom jó pár boltot hozzá, de végül sikerült és legalább volt mivel lefoglalnom magam az utolsó napon, ha már a beígért ebéd vagy vacsora a kukában landolt a váratlan behívó miatt. Nagyon reméltem, hogy nem fog baja esni Michelnek.
- Szia! – vidáman és boldogan csendült a hangom, ahogy megpillantottam őt és felányújtottam a zacskót is. – A feladatot teljesítettem. – játékosan csendült a hangom és hamarosan egymás ölelésébe vontuk a másikat és rövid ideig nem is eresztettük el egymást, mintha csak ezer éve láttuk volna a másikat. Puszit nyomtam a barátnőm arcára, aki már olyan volt számomra, mint egy testvér.
- Ennyire gázos a helyzet, vagy csak megint kezded picit túlaggódni a helyzetet? – semmi rosszalló nem volt a hangomban. Megfogtam a kezét és megszorítottam. – Minden rendben lesz, biztosan szuper lesz a buli, majd együtt megtaláljuk a megfelelő dolgokat. – rákacsintottam mosolyogva és a szél által arcomba fújt szőke tincset kisimítottam az arcomból. – Szóval van valami listánk? Na meg azt hiszem tudok egy szuper történetet is, ami segíthet totál más irányba terelni a gondolataidat. – sokat sejtetően elmosolyodtam, ami már biztosan kisebb támpontot adhatott számára, hogy ahhoz az idegenhez lehet köze, akiről küldtem neki a képet is, de egyelőre most nem mondtam többet.
Boldogságtól sugárzó arccal követtem őt a kocsijához, ami kicsit másabb lehetett, mint mielőtt elváltunk, de mind ő és mind Mich okai voltak annak, hogy képes voltam ennyire mosolyogni.
- Ez jól hangzik, ha gondolod, akkor pár sarokra van innen egy bolt ahol ilyeneket lehet kapni. Akár gyalog is beugorhatnánk és közben meg szerzünk kávét is a közeli kedvenc helyünkről. Mit gondolsz? – egy pillanatra elgondolkodtam és ha leraktuk a lufis zacsit, akkor utána belé karoltam és elindultam vele az utcán csordogáló tömegben. – Ez amúgy jól hangzik, de akár vehetnénk valami vastagabb cetlit is, amire ráfirkálhatnánk a neveket, vagy tudod szoktak rakni a poharakra ilyen jelölöt. Mindenféle alakja van és a pohár szélére rakják. – nem tudtam pontosan mi a neve, de biztosan látott már ő is olyat. Az újabb megnyilvánulására kicsit elnevette magam és a kezemet nyújtottam a listáért, hogy picit átfussam. Hátha lehet közte találni valami rendszert, vagy csak kapok ötletet ahhoz, hogy merre is induljunk el eme boltot követően.
- Jól vagyok és azt hiszem életem legjobb döntése volt, hogy elutaztam. Sok váratlan esemény történt, időm se volt megint rágódni. – kicsit el is kaptam Maddie-ről a pillantásomat, mint aki zavarba jött már attól is, ami eszébe jutott és picit tényleg így volt, hiszen ezer éve nem ébresztett olyan vágyakat bennem, mint Michel, még ha azt is tudtam, ha újra látnám, akkor se omlanék a karjaiba. Az a filmekben jól mutat, meg néhány ember életében, de mi nem ilyenek voltunk. Főleg, hogy igazából azt se tudtam, hogy hányadán állunk, vagy mikor látjuk a másikat újra.
- És te hogy vagy, a listás incidensen kívül? Jól teltek a napjaid? A betegség? – kicsit aggódva csendült a hangom, de nagyon reménykedtem, hogy semmi rosszullét, vagy baj nem történt abban a pár napban míg távol voltam.