Mosolyogva hallgatom a nővérem hangját és mondandóját, miközben arcának vonásait kutatom, pár pillanatra elveszem az íriszeimben és közben néha felfedezni vélem anyánk vonásait is, de mielőtt még valami hibbantnak gondolna, azelőtt sietve fordítom el a fejemet és az említett sütemények felé fordulok. Igazából nem mindent sikerült felfognom abból amit mondott, ahhoz túlzottan is messze járok a gondolataim erdöjében, hiszen nem tudok elszakadni attól, hogy van egy nővérem, aki ráadásul itt áll előttem és beszél is hozzám, miközben számára csak egy idegen vagyok és nem több. Ez egyszerre fáj is, meg nem is. Vajon ő akarhat testvért, vagy esetleg akad is testvére az apukája révén? Nekem akad, láttam őket, amikor felkerestem a férfit, akinek köszönhetően én is létezem, de míg velük foglalkozott, addig nekem simán az arcomba mondta, hogy nem vagyok a lánya és anyám is jobban tette volna, ha elvetett, hiszen ő akkor is megmondta, hogy nem akar engem. Ez 16 évesen teljesen letaglózott, úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem és nem is igazán értettem azt, hogy miként utálhat ennyire a saját apám, hogy még a szembe is mondja, hogy jobb lenne, ha nem léteznék és nem emlékeztetném a botlására. Pontosan emiatt féltem a velem szemben álló lánnyal kapcsolatban is. Mi van, ha utálni fog, esélyt se ad, ha rájön az igazságra? Mi van akkor, ha neki sincs szüksége egy testvére? Vagy csak szimplán haragudni fog rám, amiért nekem ott volt az édesanyánk, míg neki nem, mert elhagyta őt. A szívem kicsit összefacsaródott, de azért továbbra is úgy mosolyogtam, mintha nem lenne gond és egyetértően bólogattam, amint pedig sikerült meglelnem a gondolataim között azt, hogy mit is felelhetnék, akkor meg is szólaltam. – Ez így igaz, mert hamarosan mindent át fognak variálni, mert jön a karácsony és akkor meg olyan fantázianevet fognak kitalálni, új formát is kapnak, talán lesz is egy-kettő íz, ami megmarad, de lesz olyan is, ami cserélődni fog, de én azért várom.  Még ha esélyesen elsőre pont annyira tanácstalanul is fogok állni a kínálat előtt, mint most te. – barátságosan, megértően csendül a hangom, miközben a sor haladt velünk és nem sokkal később már a rendelésünket is megkaptuk, ha hagyta, akkor kifizettem az övét is, mintha csak ez lenne a bocsátkérésem utolsó lépcsőfoka, amiért ráborítottam részben a kávémat.
Miután elpakoltam a cuccaimat, kényelmesen el is férünk az asztalnál, hamarosan a porul járt süteményre terelte a beszélgetést, amire meglepően könnyedén és őszintén adok választ, de ha tudnám, hogy mi fordult meg a fejében, akkor elnevetném magam. Nem, azt azért nem tenném meg Jasperrel, de bosszantani szoktam, például sós kávét kapott már, volt olyan, amikor majdnem sülttücsköt is kapott az ételébe, de végül megkegyelmeztem neki és még pár aprócsínyt volt már szerencséje elszenvedni.
- Hmm talán erre szokták azt mondani: annyi a bűne, hogy létezik. – drámaian megforgatom még a szemeimet is, de arcomon játszó mosoly elárulja azt, hogy egy nagyon picikét túlzok. – Tudod azt hittem, hogy enyém egyedül a lakás, éppen ünnepeltem, amikor beállított, én meg képzelheted egy szál fehérneműben táncikáltam. Nagyon kínos szitu volt, mert hogy ő pasi. Ezt még nem mondtam, azt hiszem. – lehet hirtelen túlzottan sok az információ amit megosztok vele, de amennyire csak tudok őszinte akarok lenni, mert azt remélem, hogy akkor ő is nyitni fog felém, még ha számára csak egy idegen csajszi vagyok is, akivel véletlen találkozott a kávézóban. Másrészről meg azért eléggé szabadszellem vagyok, nem jelent gondot az se, ha ilyenekről kell beszélnem. – Olyan fura, magának való. Állandóan bosszankodik, meg jön a hülye szabályaival, meg együtt élünk, de a kelleténél többet biztosan nem szól hozzám. Az is kész csoda, hogy amikor kész a vacsora, akkor kint ül le és nem vonul vissza a szobájába. – szomorúan sóhajtok, mert én szívesen megismerném őt, még ha olykor eléggé ki is akaszt Jasper a viselkedésével, de talán ha egy picit jobban nyitna és nem akarna szellemként létezni, akkor lehet nem lenne ennyire viharos se a kapcsolatunk. – Meg néha fura dolgok történnek, amire nincs magyarázat. Egyszerűen csak tudod, néha olyan személy mellé sodor az élet, aki mellett megmagyarázhatatlan dolgok történnek meg a semmiből. – kicsit még a kezemmel is hadonászom, ahogy eszembe jutnak a játszmáink, mert az is eléggé újdonságként hatnak, még számomra is. Ennyire pimasz és merész se voltam még senki mellett se, mint mellette. Szóval nem tudom, csak van valami megmagyarázhatatlan őrjítő vibrálás, talán ez lenne a legjobb szó a helyzetünkre, amiről ekkor még nem is sejtettem azt, hogy annak az előszele volt, hogy valójában egymás lelkitársai lehetünk és a felismeréshez vezető út volt ez az átmenteni időszak. – Köszi, ez aranyos. Azért örülök, hogy akad még olyan, aki szerint nem vagyok az. – mosolyogva pillantok a féltestvéremre, ha pedig tudok, akkor amolyan baráti gesztusként picit megérintem a kezét is. Aztán felveszem a villámat és a sütimet veszem szemügyre miközben őt hallgattam és pár pillanatra átgondolom mindazt, amit mondott. – Azt hiszem, igazad van, de talán a legnagyobb gond az, hogy egyikünk se akart lakótársat. Ezek szerint te is együtt élsz valakivel, tapasztalatból mondod ezt, vagy csak ebben hiszel? – kíváncsian emelem rá a barna íriszeimet és megint arcának vonásait, arcjátékát fürkészem, de hamarosan meg is kapom a választ, mire bólintok és eltüntetek pár falatot a süteményből, miután lenyelem újra ráemeltem a pillantásomat.
- Ezek szerint akkor férjnél vagy? – a kezére siklott a pillantásom, majd sietve sütöttem le a pillantásomat. – Ne haragudj, nem akartam ennyire személyeset kérdezni, hiszen semmi közöm hozzá. – megadóan még a kezemet is felemelem, majd megtörlöm a számat a szalvétával. – Egyszerűen csak olyan jó a kisugárzásod, meg nagyon barátságos vagy és olyan könnyedén lehet beszélgetni veled, mintha egy ideje már ismernénk egymást. – bárcsak úgy lenne, ha tudtam volna a létezésedről, akkor biztosan jóval hamarabb megkerestelek volna már. De persze ezt is csak magamban mondom ki, miközben ezernyi félelem és kétely él bennem, mert egyszerre szeretnék egy nővért az életembe, akire számíthatok, aki ott lenne akkor is, amikor mások nincsenek, de rettentően félek attól is, hogy ő is el fog utasítani, ahogy más is megtette már a családból.
- Ez igazán jól hangzik, lehet még egyszer élek a lehetőséggel. Remélem nem kérsz túlzottan sokat arra a pár órára, amíg esetleg kölcsönadod őket. – cinkosan rákacsintok, majd a kávémért nyúlok, megfújom és utána óvatosan belekortyolok, de még is rettentően forró. – Milyen kutyáid vannak egyébként? Biztosan nagyon cukik lehetnek. – le se lehetne vakarni az arcomról a mosolyomat, majd barna tincseimbe túrok és baloldalt a fülem mögé simítom a hajamat. – Amúgy gyakran szoktál ide járni? Én még egészen új vagyok ezen a környéken, nem itt nőttem fel. –próbálom kicsit szóval tartani még, hátha ő is elárul magáról még több dolgot, jobban megismertem úgy, hogy még nem sokkolom azzal, hogy ez a találkozás nem véletlen volt és több közünk van egymáshoz, mint azt gondolná. Meg azt is remélem, hogy még maradni fog, nem kell sietnie munkába. – Ugye nem tartalak fel? Nem kell sietned munkába? – kicsit aggódva csendül a hangom, de ez teljesen érthető egy ilyen szituációban, hiszen hiába csak pár perce kezdtünk beszélgetni, ahhoz képest szerintem nagyon is jól alakul ez a rögtönzött találka.

credit

Minél tovább figyelem a testvéremet, annál inkább kezdem felfedezni anya vonásait, de még se érzem azt, hogy teljesen ő nézne vissza rám, viszont még is több hasonlóságot látok közöttük, mint köztük. Én inkább apára hasonlítok, arra a férfi, aki kétszer is azt mondta, hogy nem kíváncsi rám és felejtsem el, meg többet ne is keressem őt. Először amikor anya rájött, hogy terhes velem, utána pedig akkor, amikor tinédzser koromban titokban felkerestem őt. Talán részben ez az én sorsom, hogy a rokonaimat titokban próbálom megtalálni, hiszen ezt teszem a nővéremmel is. Itt állok előtte és ő mit se sejt, csak egy idegen csaj vagyok, aki bénázott és leöntötte őt kávéval, miközben valójában az én szívem majd kiugrik a helyéről, s oly régóta nem érzett kételyek és kérdőjelek kelnek életre bennem, ahogy a percek egymást váltják. Jól tettem, hogy felkerestem? El kellene mondanom neki, vagy inkább hagynom azt, hogy élje az életét továbbra is úgy, mintha nem léteznék? Egyáltalán ő kíváncsi lehet rám, vagy ő is pontosan úgy el fog lökni magától, mint apa tette megannyi megvetéssel a szemében? Fogalmam sincs, csak egyik kérdés még vagy tíz másikat szül az elmémben és szívemben, de továbbra is néma maradok.
Nem tudom, hogy mit kellene tennem, hiszen egyáltalán van jogom valaki életét felforgatni? Nem hiszem, még ha olykor nem is mi döntünk erről, hiszen elég csak engem és Jaspert megnézni. Folyamatosan egymás életét bolygatjuk a legkülönfélébb módokon, sőt, néha már egészen extrém módon és mit sem tehetünk ellene, mert a bosszantás jön magától, az érzések hadával egyetemben és a különféle játszmákról nem is beszélve. Vagyis egy dolgot tehetnénk, elköltözhetnénk, hagyhatnánk a másikat fenébe és békén élni, hogy csak az egyetem falain belül találkozzunk, de még se tesszük, mintha egy láthatatlan madzag nem engedné ezt, hanem összekötne minket és ezzel még inkább nehezebbé tenné az amúgy se egyszerű életünket. Ő tanár, én pedig diák vagyok, mindamellett pedig lakótársak, még ha a sorrend pont fordítva is volt. Néha tényleg a falra mászom tőle, bár állítása szerint inkább ő tőlem. Tényleg, hogy tudott ki akadni egy nyamvadt köntösön is? Lehet még is megérdemelte volna azt a sült tücsköt a viselkedése miatt és még ott van a bűntetőfeladat is, amit meg kell írnom. Tutira ez kicsinyes bosszú volt a részéről az elmúlt időszakért cserébe. Érzem, hogy egy pillanatra forróság jár át, ahogy eszembe jut az irodában történtek, mire sietve ingatom meg a fejemet és igyekszem inkább a jelennél maradni és a mostani problémára koncentrálni, vagy is arra, hogy mi tévő legyek a testvéremmel.
Szerencsére a süteményekről való beszélgetés és emlékeim felidézése segít abban, hogy a jelenben maradjak és ne aggódjam teljesen túl ezt a helyzetet. Mosolyogva fürkészem arcának vonásait, ahogy gondolkodás közepette homloka ráncba szalad, hiszen tényleg nem könnyítik meg a vásárlók dolgát ezzel a sok fantázia névvel, ugyanakkor meg szerintem ötletes és biztosan sokan csak ezért térnek be újra, meg újra, hogy megtapasztalják melyik Halloween-i bolondság milyen is valójában.
- Igen, azt hiszem igazad van. Vagy csak nem aggódok ilyen téren. – miért is tenném, hiszen világszerte láttak már fehérneműben, elég gyakran szerepeltem plakátokon, újságok hasábjain egy-egy reklám miatt, vagy éppen nem olyan régen velem is jelent meg egy cikk a sikereimnek köszönhetően. Ott vannak a divatbemuatók is, amiken én is felvonultam. Most se kerüli el a figyelmemet, hogy a kávés incidenssel magunkra vont figyelem okán két csajszi pillantása újra és újra visszatéved ránk, miközben ott ül az arcukon a tanácstalanság, hogy most tényleg én lehetek az, vagy nem. Ez New York, néha a legváratlanabb helyeken tud az ember belefutni a különféle hírességekbe.
Kicsit elnevetem magam, gyengéden megérintem a karját és remélhetőleg nem fogja tolakodónak venni, vagy nem fog hirtelen elhátrálni három lépést is, hiszen tudom, hogy nem sokan szeretik ha csak úgy megérintik őket, én viszont egészen közvetlen tudok lenni, így ösztönösen jön a cselekedett.
- Ne aggódj, nem erről van szó. Egyszerűen csak szerintem ezzel próbálnak meg kitünni a tömegből és becsalni újra, meg újra a vendégeket. – játékosan rákacsintok, mert szerintem sokak elméjét megragadja egy-egy kitalált név, egy-egy díszes sütemény látványa, hogy aztán még is visszatérjenek és megízleljék azt, amiről korábban meggyőzték magukat, hogy nem szabad.  
- Örülök a találkozásnak. – mosolyogva fürkészem őt és a korábbi nevetése miatt még egy kis melegség jár át, miközben egy pillanatra meg is illetődöm, mert nevetésének hangja anyáét idézi fel bennem. Azt a nőét, akit kerülök és akinek köszönhetően egy vadidegen lakásig menekültem, ahol egy vadidegen férfival kerültem egy fedél alatt, mintha csak véletlenek ezernyi sokasága kapcsolódna egymásba és aki miatt most itt állok ezzel a nővel szemben. Vajon ő emlékszik még Alyssára? Lett másik anyukája, vagy soha nem is hiányzott neki az a nő, aki életet adott neki?  Vajon én is ilyen leszek, ha valaha családot szeretnék? Én is képes lennék csak úgy lemondani a saját gyerekemről, mint ahogy apa tette és mint kiderült anya is, hiszen itt áll velem szemben a féltestvérem, akinek a létezéséről pár héttel ezelőttig nem is tudtam. Ő boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Vajon akad másik testvére? Egyáltalán vágyhat valaki testvére? Vagy csak egyszerűen utálna azért, mert nekem ott volt az édesanyánk, de neki nem?
Az eladó kérdése zökkent ki a gondolataimból, ahogy ő és Maddie is engem fürkészik.  Sietve kérek egy másik kávét, majd miután elveszem visszasétálok a szőkeséggel az asztalomhoz. Az asztalon szétpakolt cuccaimat sietve ejtem vissza a táskámba, hogy kényelmesen elférjen ő is, majd a kérdését hallva a süteményre pillantok, onnan pedig rá.
- Csak a lakótársam személyes varázsa. Látod még itt se kell lennie, elég csak hogy eszembe jut és holtan végzi a szerencsétlen sütemény. – elhúzom a számat, ahogy eszembe jut Jasper, mert bármennyire is bosszant még is totál természetesen jön az, hogy ne hagyjam éhen halni és gondoskodni akarjak róla legalább olyan téren. Komolyan néha totálisan nem értem a kettőnk közötti dinamikát, mintha egyik pillanatba tényleg feltett szándékunk lenne, hogy a másikat az őrületbe kergessük, a következőben meg egészen békésnek hat minden. Pláne, amikor kajára kerül a sor. – Kicsit az őrületbe kerget, meg bosszant, de ha őt kérdeznéd, akkor ő meg tuti pont inkább rám mondaná ezt, meg hogy egy megátalkodott boszorkány vagyok. – drámaian megforgatom a szememet, felszúrok a villára egy falatot és bekapom. Elismerően hümmentek egyet. – Nagyon finom. – újabb falatot tűntetek el.
- Neked is akad idegesítő lakótársad, akitől néha a falra mászol, vagy te inkább mázlista vagy ilyen téren? – ártatlannak tűnő kérdés, de a kíváncsiság ott rezonál a hangomban és a pillantásomban is megtalálható. – Esetleg akad kutyád, akivel megetethetném? – bolondozva csendül a hangom és ártatlan fejet vágok, de remélhetőleg most is érteni fogja a humort, mint korábban is. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy pár hét leforgása alatt mennyi minden meg fog változni köztem és Jasper között.

credit

Miért van az, hogy akire nem akarunk gondolni, azt egyszerűen képtelenek vagyunk elüldözni a gondolatainkból? Miért van az, hogy néha akadnak elképzeléseink és vágyaink, de az élet nemesegyszerűséggel beint és minden szép lassan megváltozik, mintha csak felébrednék egy hosszú álomból és a világ addigra teljesen megváltozott volna.
Nem akartam Mr Shy Boy-ra gondolni, de még is gyakran azon kaptam magamat, hogy ott van a gondolataim között és próbálom megfejteni, mint most is, amit végül szerencsétlen sütemény szenvedett el. Csak költözne el, ha annyira nem bír, de tényleg, akkor miért maradt és miért nem lép le?
Lepillantottam a süteményre, ami borzalmas állapotban volt, mintha csak egy kisgyerek gyurmának nézte volna, csak a keze helyett villát használt volna hozzá. Vagy lehet még ezt is művészetnek hívni? Manapság ki tudja.  
A csengő újra megszólal, ahogy kinyílt az ajtó, mire sietve kapom fel a fejemet, de nem az a személy lép be, akit várok. Előveszem a fényképet és hagyom a gondolataimat más felé kalandozni és még egy kisebb sóhaj kis kibukik ajkaim között, amikor végre a családommal kapcsolatos kételyeim, kérdéseim és érzéseim kezdik megmutatni magukat. Pedig ezek se éppen vidámságot hoznak magukkal, sőt.
Volt egy elképzelésem az életemről, anyámról, de minden szertefoszlott, amikor rájöttem, hogy egész életemben hazudott. Úgy érzem, mintha elárult volna és nem is ismerném őt. Ő volt a világ legcsodálatosabb anyukája, ő ott volt akkor is, amikor először törték össze a szívemet, ott volt minden botlásomnál és hiába nem érdemeltem meg, akkor is az ölelésébe vont és tudtam, hogy menedékre lelhetek a védelmező karjai között. Igen, kiakadt, amikor rájött, hogy 16 évesen megpróbáltam megtalálni az apámat, de aztán még is ő volt az, aki vigyázott rám és segített az elutasítást követően összeszedni a szívem darabkáit, hogy saját apám nem kíváncsi rám. S pontosan ugyanez a nő az, aki elhagyta a saját gyermekét, a féltestvéremet. Ez az a nő, aki sírt egy olyan férfi miatt, akit sose láttam, de még hallani se hallottam róla. Ő lett volna a korábbi kedvese? De ha ennyire szerette azt a férfit, akkor miért hagyta el, vagy anyát hagyták el?
Ezernyi kérdés visszhangzott elmémben, de egyikre se leltem a válaszokat és nem is reméltem azt, hogy valaha válaszokra fogok bukkanni, hiszen anya egyáltalán nem volt hajlandó beszélni róla. Nem igazán feleltem a hívásaira, de üzenetben néha váltottunk pár szót, hogy tudja jól vagyok, de továbbra se avattam be, hogy hol lakom, vagy éppen kivel. Ahogyan ő se felelt a kérdéseimre, így azt hiszem kvittek vagyunk. Persze, azért ahogy régebben, úgy most is utaltam neki pénzt, hogy biztosan mindenre fussa, mint régebben, hiszen a munkám révén nyugodtan megtehettem, még ha most már saját háztartást is fent kellett tartanom, de minden rémséges érzés ellenére ő az anyám, még ha el is árult és talán minden jelenleg érzett negatív érzés ellenére is, valahol nagyon mélyen legbelül szeretem őt.
Amikor meglátom a lányt, a féltestvéremet, akkor el fog a bizonytalanság, ami merőben új érzés, de aztán az események felpörögnek és egyik dolog követi a másikat. Még egy pillanatra a szavak is a torkomra forrnak, amiért Jasper biztosan gratulálna a csajszinak és elkérné a titkos receptet, hogy mivel lehet ezt elérni nálam.
Kicsit elnevetem magam, hiszen úgy érzem, hogy humorral próbálja oldani a beálló kisebb feszültséget, ami árad belőlem, pedig egyáltalán nem jellemző rám, de most még is izgulok, aggódok, hogy vajon milyen is lehet, mert tényleg olyan hatást kelt bennem, ahogy arcára pillantok, mintha csak valamelyik Disney meséből kelt volna életre.
- Igen, azt hiszem jó volt a női megérzésed. – viszonzom a mosolyát, majd ahogyan ő, úgy én is picit arrébb lépek, hogy a személyzet könnyedén fel tudja takarítani a kiömlött kávét. Oda adom  csészémet is, amit korábban felettem. Kíváncsian fürkészem, ahogy felitatja a kávéját és kicsit végig is mérem őt. – Még van egy pici a táskádon is. – rámutatok, hogy lássa honnan itassa még fel, mert nem akarom, hogy esetleg később pont azzal kenje össze magát.
Megmosolyogtat és a feszültség kezd elpárologni, pedig alig pár perce beszélgetünk még, de annyira kedves és vicces. Játékosan úgy teszek, mintha becipzároznám a számat, vagyis hát megőrzőm a titkát.
- Ügyes taktika, én néha a táskámba szoktam becsempészni ruhadarabot. Szerencsére még sose borult ki pont akkor, amikor váltóbugyi volt benne. – játékosan, de hozzáhasonlóan halkabban csendül a hangom és reménykedem, hogy nem sokkolom ezzel, hanem érteni fogja a humort. Bár tény, hogy szokott nálam lenni, hiszen sose lehet tudni alapon. Bármikor lehet, hogy beleülünk valamibe és még az alsónemünk is átázik, nem csak a ruhánk. Borzalmas érzés tud lenni.  
Örülök annak, hogy a sütemény ellen elkövetett aljas gaztettem nem tántorítja el, amikor az asztalomra pillant, mert én lehet kicsit aggódnék, ha valaki olyan hívna meg, aki ennyire elbánt egy süteménnyel.
- Rendben. – továbbra is mosolyogva fürkészem őt, igyekszem rájönni arra, hogy milyen is lehet és vele együtt nevetek, amikor a süteményekre tereli a beszélgetést.
- Ne is mond, legutóbb vagy 4 embert engedtem magam elé, miközben próbáltam kitalálni melyik sütemény milyen lehet, mert az egész kínálatot se akartam végigkérdezni. – mosolyom egyre szélesebb és már nyoma is a korábbi feszültségnek, de attól még néha picit hosszabban elidőzik a pillantásom az arcán. Kutatom a hasonló vonásokat, vagy legalábbis anyám vonásait, hiszen én jobban hasonlítok apára, mint anyára, így nem aggódok amiatt, hogy esetleg gyanakodni kezdene, vagy azzal állna elő, hogy hasonlítok valakire. Ahhoz nagyon jó megfigyelőnek kellene lennie.  
- Azt hiszem, hogy igen, viszont  a vámpírok vacsorája, az epres. – tudom, hogy eléggé fura neve van, de tekintve hogy egy hónap van Halloweenig és már ősz van, ilyenkor mindig előállnak ilyen nevekkel és a sütemények valódi nevei kicsit háttérbe szorulnak, meg jönnek a különleges formájú sütemények. – Szellemcsók meg tejszínes és csokoládés a tésztája. – közben rá is mutatok a süteményre, aminek egészen szellem alakja van és még szája is van, mintha tényleg csókot akarna adni. A kérdését követően asztalomra siklik a pillantásom, ahol a szerencsétlenül járt sütemény pillant vissza rám. – Én az ördögföldjét választottam. – véletlen lenne, hogy pont erre esett a választásom és közben rá gondoltam? – Csokoládés a tésztája, a piros rész pedig málnás, a fekete részek étcsokoládé ízt képviselnek. – adok egy kisebb helyzetjelentést és tuti valamit kihagytam, mert van még egy szín benne, de nem rémlik, hogy az mi lehet. - Amúgy normál esetben úgy néz ki. - rámutatok, mert tényleg tök jól megcsináltál és alapjáraton érdekesnek hat az egész sütemény. Szemügyre veszem a többi süteményt. – A fejnélküli lovas pedig tökös, legalábbis főként az. – a többiről viszont fogalmam sincs, mert nem igazán jegyeztem meg őket, pedig biztosan akad mákos is, meg fehércsokis, almás és répás, meg ki tudja még mi.
- Seraphine Destiny Murphy vagyok, de általában csak Sera. Örülök a találkozásnak. – kedvesen nyújtom felé a kezemet, amikor eszembe jut, hogy még be se mutatkoztam. Tényleg úgy hangzik, mintha csak véletlenül találkoztunk volna, pedig nem, még ha fogalmam sem volt arról, hogy mit hoz ez a találkozó, de az első lépést megtettem, a többit pedig az események és az idő fogja eldönteni, mert nincs konkrét tervem, csak úszom az árral. Ja, legutóbb is zseniális volt, amikor így tettem, Jasper szép kis műsort kapott.

credit

Hiába váltották egymást a napok, akkor is dühös voltam Jasperre, amiért megszívatott a beadandóval, aminek a felével se voltam még meg, pedig alig akadt már csak pár napon a határidőig, de akkor is meg fogom csinálni. Ha szükséges, akkor következő pár napban nem fogok egy fikarcnyit se aludni. Tökéletesnek kell lennie, hiszen mindig is ügyeltem arra, hogy mit adok ki a kezeim közül, másrészt nem akarom megadni neki azt az elégtételt, hogy lásson elhasalni. Nem és nem!
De most nem akartam rágondolni, még ha a süteményt elnézve, amit agyon szurkáltam a villámmal egészen mást hatást is keltett. Mentségemre szóljon, hogy kivételesen alapból is feszült voltam és kicsit elveszett, ami még számomra is merőben új érzés volt, hiszen régóta nem éreztem már ezt. Általában pontosan tudtam mit akarok és miként érhetem el a céljaimat. Határozott voltam és vakmerő is, ha arra volt szükség, de most valahogy minden hasonló érzés elhagyott, ahogy újra felpillantottam, amikor belépett valaki a kávézóba. Továbbra se ő érkezett meg.
Az elmúlt hetekben többször is jártam már itt, kétszer szerencsém is lehetett volna, de még se mentem a közelébe, csak figyeltem őt. Fürkésztem a vonásait, hallgattam a hangját, elnéztem őt egy másik szőkeséggel, hogy milyen jóízűen cseverésznek, mintha legjobb barátnők lennének és őket elnézve még inkább elfogott a kétely, hiszen ők akár testvérek is lehetnének, mert hasonlítanak, de mi? Talán. Egy egészen picikét. De vajon, ha ilyen barátnője van, akkor vajon egy kicsit bajos húgra szüksége lehet? A Disney mesékben is a hercegnők egyedül vannak és nincs szükségük igazán senkire se, maximum törpékre, vagy állatokra, de barátokra vagy testvérek nem, így nála ez miért is lenne másként? Kire hasonlít igazán, Aranyhajra, vagy inkább Csipkerózsikára?
Előhalásztam a gyűrött fényképet a pénztárcámból, amit még anyától hoztam el és egy pillanatra elmerengtem. Nem tudom meddig ülhettem ott a gondolataimba merülve, amikor is meghallottam az ismerős hangot, sietve kaptam fel a fejemet és megpillantottam őt a pultnál állva.  
Most vagy soha.
Nem tökölhetek tovább, muszáj megismernem egy kicsit, még akkor is, ha esetleg többé nem látjuk egymást. Tudnom kell, hogy milyen is ő, még ha anya valami oknál fogva el is hagyta. Miért tetted ezt? Ki vagy valójában? Ismerem egyáltalán az anyámat? Velem mindig is törődő, gondoskodó volt és a szeretetével elhalmozott. Vajon a féltestvérem, a nővérem ezért utálna, mert nekem volt anyám, de neki nem?
Eltoltam magamtól a tányért, elraktam a fényképet, majd felálltam a csészémmel, mintha csak a pulthoz akarnám valami miatt visszavinni, ő pedig pont akkor készült távozni. A szívem egyre hevesebben dobogott, ahogy egyre közelebb értem, aztán arcára siklott a pillantásom. Már majdnem meggondoltam magam, amikor tényleg sikerült valamin megcsúsznom és a szerencse mellém szegődött, mert őt öntöttem le, ahogy eredetileg terveztem, de legalább meg se kellett játszanom az ügyetlenkedést, mert ténylegesen baleset történt.
- Bassszus! Nagyon sajnálom! – sietve szólaltam meg, aggódva pillantottam rá és ahogy arcára siklott a pillantásom a szavak belém fagytak. Eskü, ha ezt megneszelné Jasper, akkor lehet élőnagyságú papírszobrot beszerezne róla. Fogalmam sincs, hogy meddig bámulhattam őt, mire sikerült kapcsolnom és végre meglelni a hangomat. – Jól vagy? Nem égettelek meg? – bár utóbbira nem igazán volt esély, hiszen már egészen kihűlt a kávém, de az agyam még mindig részben kikapcsolt állapotban maradt. Sietve hajoltam le a csészémért, ami szerencsére nem tört össze, majd ahogy felemelkedtem véletlennek álcázva, valójában szándékosan úgy mozdultam, hogy kiverjem a kezéből a poharát, ha korábban ez nem történt meg.
- Ne haragudj! - aggódva csendült a hangom. - Tényleg nagyon röstellem! Ez nem az én napom! Nem szoktam ennyire ügyetlen lenni! – mentegetőztem egyből, majd amikor az egyik pincér odaért hozzánk, akkor bocsánatkérően pillantottam rá, amiért miattunk most takarítania kell. – Meghívlak egy kávéra, vagy nagyon sietsz? – kedvesen, ártatlanul és barátságosan csendült a hangom. – Ott van az asztalom is. – a tekintetem megállapodott a süteményen, ami úgy festett, mint aki most tért vissza a kivégzéséről. Szóval nem éppen bizalomgerjesztő volt.

credit