Próbálok olvasni az arcáról, és ez a cserfes vigyor határozottan nem rossz jel, de vajon ez most azt jelenti, hogy bevállalós típus, és ez tulajdonképp bátorítás volt? Vagy éppen hogy parázik tőle, csak nem akarja kimutatni? Nem igazodom ki rajta olyan könnyen, az egyik pillanatban mintha félénknek tűnne, a másikban meg teljesen laza. Sőt, néha olyan, mintha többen is benne lenne, máskor meg teljesen visszahúzódik. Azt hittem, értek a nőkhöz, de kezdi rádöbbenteni, hogy kissé talán elbíztam magam ezen a téren.
- Annyira azért nem nagy az a készlet – figyelem bujkáló mosollyal a reakcióját. Nem mondhatnám, hogy visszafogott remeteéletet élek itt Párizsban, nem szoktam elutasítani a lehetőségeket, de nem is űzök sportot abból, hogy szoknyák után rohangáljak. Mióta Gemma lelépett, amúgy sincs senkim, szóval igazából nem csak a modell címke üresedett meg az életemben. Bár azt hozzá kell tenni, hogy aki hosszabb távon a modellem, azzal általában úgyis kialakul valami kötelék. Van, mikor rövid életű románc, van, mikor csak a kémia lángol fel, és ritkán olyan is, amikor teljesen elcsavarják a fejem. De ez azért sosem volt olyan egyszerű. Ezt persze azért nem említettem neki.
- Egyébként meg nem szoktam lerázni senkit. Na jó, majdnem senkit – helyesbítek egy kisebb mosollyal. – Az egyéjszakás kalandok általában mennek is maguktól, itt Párizsban valahogy így szokás. Kevesen keresnek kapcsolatot, de ezek szerint te éppen igen, eltaláltam? Nincs otthon hagyott nagyszerelem, aki minden percben közli, hogy őrülten hiányzol, és aki majd belehal, hogy nem lehet itt veled. Szólj, ha túl indiszkrét vagyok. Szokásom – somolygok az orrom alatt, de nem veszem le róla a pillantásom.
Halkan elnevetem magam, mikor kijavítja az okfejtésemet. Á, szóval anélkül, hogy gerincre vágtam volna. – De mindennek két oldala van, ha részedről ez dicséretes és cseles, akkor itt most épp én lettem kicselezve, és rám nézve vereségnek számít. Nem igaz? – vonom össze a szemöldököm játékosan, na, erre érdekel a válasz.
Mikor a szemembe néz, és azt mondja, többet akar, egy pillanatra megint becsap vele, de nem is értem, hogy lehetek ilyen hülye, itt még az az egy éjszaka is kérdéses, nem még, hogy folytatása lesz-e. Miken jár az eszem… Vagyis hát pontosan tudom, hogy min jár, és talán épp azért képzelem bele minden mondatába, hogy flörtöl velem, mert azt szeretném, hogy ezt tegye. Mikor felnevet, és is elmosolyodom.
- Veszélyes hölgy maga, azt hiszem, nem árt, ha óvatos leszek. A festőknek nincs könnyű dolga – jegyzem meg, és már-már jelzésértékűen újra végigpillantok rajta, majd a fotelhez invitálom, hogy bele is kezdjünk az első munkába.
- Sajnos nincs. – A válasz tömör és egyértelmű, lassan pedig talán az is az lesz számára, hogy milyen lehetősége is maradt. Megpróbálom elfojtani a mosolyom, de teljesen úgysem sikerül.
- Ne aggódj, hamar hozzászoksz majd – a válasz egy hajszálnyit szemtelen, mert ezzel konkrétan elő is vetítem neki, mi vár majd rá, ha együtt kell dolgoznia velem, méghozzá nagyon intenzív tempóban. De azért azt hiszem, ezen nem fog meglepődni, a pucéran és a majdnem pucéran között – ahogy ő is fogalmazott – azért hatalmas különbség van.
- Én már lehet, hogy nehezebben – kúszik egészen szélesre a mosolyom, ahogy épp a vászonra koncentrálok, miért is rejtegetném előtte, hogy tetszik, amit látok? Ez még talán az ő szemében sem bűn, arra rájöttem már, hogy az ő erkölcsi nézetei valamivel kötöttebbek az enyémeknél, de igazából ez még tetszik is egy kicsit.
- Az eddigiek alapján én egészen optimista vagyok. – Úgy gondolom, minden esély meg van rá, hogy élvezzük egymás társaságát. És most megint másra gondolok, mint ő. Ez is egészen biztos. Elmesélem neki a saját sztorimat, hogy tovább oldjak rajta. – Ne aggódj, én egyiket sem tervezem ma este.
A kép pedig lassan de biztosan készül, egész könnyen haladok, a beszélgetés sem zökkent ki, sőt, még inspirál is. Elgondolkodva hallgatom, amit mond. Nem is tudom. Van benne valami, de teljesen nem tudok egyetérteni vele.
- Ha már így belementünk a témába, de, nekem éppenséggel kezdődött már úgy komoly kapcsolatom, hogy az első pillantás után nagyjából két órával egymásnak estünk. Szóval a teljes kizárást határozottan megvétóznám, de az igaz lehet, hogy nem ez a leggyakoribb – somolygok, ám ezúttal sem nézek rá. – Hogy egy nő szex után is megmozgatja-e még a férfi fantáziáját, szerintem inkább attól függ, hogy milyen minőségű volt az a bizonyos alkalom. Ha nem jelentett semmi extrát, miért is akarna többet belőle? De ha a nő megfogja, már z első alkalommal is megfogja. Nekem legalábbis ez a tapasztalat, és ezzel most nagyon őszinte voltam – jövök rá, hogy talán nem is kellett volna ennyire belemennem, és arra is, hogy eredetileg őt akartam beszéltetni. – Ne tegyél fel ilyen kérdéseket, mert festés közben még a jelszavamat is elárulom – mosolygok, de amúgy tényleg, ilyenkor annyira belemélyedek abba, amit csinálok, hogy nem mindig szűröm, hogy mit kellene, és mit nem kellene elmondanom.
- Tartsd meg az inget, legyen egy különleges ajándék. – Bárhogy is alakul ez a fél hónap, aminek a küszöbén ácsorgunk. Korai lenne még bármit is jósolni, de az biztos, hogy érdekes emlék marad ez a nap, még nekem is. Rápillantok. Az a helyzet, hogy mióta csak belépett a műterembe valahogy másról sem beszélünk csak a szexről. Így vagy úgy, de minden megjegyzésben ott lapul, és így a gondolataim is folyton ekörül járnak. Ami azért sosem hatástalan egy férfire. Egyre izgalmasabb ez a beszélgetés, pláne így, hogy a hozzá tartozó vizuális inger is előttem pózol. És ez meg is látszik abban, hogy egy-egy felpillantás során egyre hosszabb ideig felejtem rajta a tekintetem, de azt is érzem, hogy a pillantásom is fokozatosan mélyebb és sötétebb.  Mikor feltűnik, visszafordulok a készülő festmény felé, és veszek egy mélyebb lélegzetet. A francba. Lehettem volna óvatosabb is, csak magamnak nehezítem a helyzetet.

Ewan

& Belle

Miközben szóba kerül, hogy talán később lesz olyan helyzet is, ami számomra már lehet, hogy a "nem normális" kategóriába tartozik majd, elképzelem, vajon milyen érzés lenne például teljesen meztelen ücsörögni előtte. Tekintve, hogy már most olyan érzékien tudja végig pásztázni minden porcikámat, mintha valami gyönyörű istenség lennék, talán megfelelő mennyiségű bor kíséretben, akár még egy aktban is benne lennék. Talán... na de ezt neki nem kell tudnia.
Aztán vesézgetni kezdjük a kapcsolatokat, minek kapcsán finoman érdeklődni kezd afelől is, hogy van-e valakim.
-Nahát. Milyen kis cselesek vagyunk.- vigyorodok el, majd megengedek magamnak egy óvatos mozdulatot, amíg ajkaimhoz emelem a poharam és lehúzom a maradék boromat. Csak ezek után kezdem úgy érezni, hogy most már képes vagyok egy jóképű, idegen pasinak elmondani, mennyire nem vár rám otthon senki és, hogy mennyire nem kapok olyan üzeneteket, hogy borzalmasan hiányoznék valakinek.
-Nem feltétlenül azért jöttem, hogy komoly kapcsolatot keressek, tekintve, hogy csak egy fél évet leszek itt. Szívás lenne utána, amikor haza kellene mennem, viszont otthon se vár senki. Manapság nem is nagyon öltem energiát komoly kapcsolatba, de tény, hogy inkább azokat tartom előnyben.- válaszolok készségesen és azt hiszem, ezzel minden kíváncsiságát kielégíthettem. Konkrét választ azért sem adtam, hogy "csakis a komoly kapcsolatok érdekelnek", mert velem is előfordult már, hogy egy jó buli után összekeveredtem egy szexi idegennel. Na és?
-Hát, ha vereségnek érzed, akkor az. De nézd a jó oldalát! Cserébe van, akit lerajzolhatsz, ha meg nem is fekteted!- kuncogok, mert tényleg nem akarom, hogy sor kerüljön olyasmire, amit utána megbánnék vagy szégyellnék. Tuti, hogy utána még kevésbé vinne rá a lélek, hogy bármennyire is levetkőzzek előtte, mert tudom, hogy akkor már úgy tekintene rám, hogy "na, ez is meg volt".
-Nem hinném, hogy veszélyes vagyok, de szeretek a kétértelműséggel viccelni. Látnod kellett volna az arcodat.- nevetek még mindig, mert szinte láttam magam előtt a gondolatait. Melyik pasinak ne fordulna meg a fejében a szex lehetősége egy ilyen mondat után? Na nem, mintha nekem nem jutott volna eszembe, hiszen akkor nem is mondtam volna.
-Adok egy jó tanácsot. Ha egy nőt vetkőzésre akarsz bírni és esetleg picit szégyenlősebb, olyan pózba ültesd le, hogy hozzáférjen a boros poharához.- kuncogok, de ugye én már megoldottam ezt a problémát, talán emiatt van, hogy megosztom vele most ezt a titkot. Konkrétan közöltem vele, hogy itasson le és akkor vetkőzök!? Édes istenem...
-Na de tényleg! Nem nehéz ilyenkor megálljt parancsolni magadnak? Mármint, amikor tényleg valami gyönyörű nő ül, fekszik vagy áll előtted alig felöltözve? Vagy ilyenkor elő jön a művész és eszedbe se jut más?- kérdezek rá komolyan, bár reményeim szerint talán kicsit zavarba hozom vagy épp kizökkentem. Neki is jó edzés lesz ez a pár alkalom, mert én szívesen fogok táncoli az idegein, hogy gyakorolhassa, hogy is kell átváltani művész üzemmódba.
-Igen. Szerintem is remekül el leszünk, főleg, ha nem akarsz se leitatni se kirabolni, vagy épp kínzókamrába tenni. Mert bevallom, ma már ez is eszembe jutott, főleg, mikor becsaltál abba a sötét szobába...- nevetek úgy igazán önfeledten, és bár még most se lehetnék egészen biztos benne, hogy nem egy perverz gyilkos ücsörög előttem, de valamiért úgy érzem, hogy nem kell tőle tartanom. Maximum azért kell aggódnom, hogy ne az ágyában kössek ki, mert minél többet beszélgetünk és szemezgetünk úgy, hogy az ő ingében ücsörgök itt félmeztelenül, annál többször fantáziálok jóval erotikusabb jelenetekről. Talán, le kellene lépnem, és nem foglalkozni azzal, hogy fogja megfesteni a megrongált munkáit. Miért kell nekem mindig segíteni másokon?
-Oké. Ebben van valami, de mi az aa valami, amivel meg tudja fogni a nő a pasit? Hiszen a szex az szex. Persze, van akivel pocsék, van akivel kifejezetten jó, de elvileg ugyanúgy szexnek kell lennie. Nem?- elmélkedek tovább, vagyis úgy teszek, mintha. Mert én is így gondolom, de jobb szeretném most az ő véleményét hallani. Kíváncsi vagyok egy férfi nézetére, mert igen, mi nők képesek vagyunk tíz perc alatt is őrülten szerelmesek lenni, na de a pasik? Van, hogy csak akkor jönnek rá, hogy szerelmesek voltak, mikor már kidobták őket.
-Á, lebuktam. A hitelkártyád kódjára és egyebekre pályáztam.- vigyorodok el, ahogy felhívja rá a figyelmem, hogy ezek szerint festés közben annyira megfeledkezik mindenről, hogy simán elárul mindenféle titkokat. Ezt azért jó tudni, mert a későbbiekben sok mindent megtudhatok majd róla.
-Micsoda lovag! Köszönöm szépen! Ígérem, mielőtt majd haza megyek, vissza adom!- pillantok is le az ingre és ahogy végig nézek magamon, be kell lássam, tényleg elég erotikus lehet az összkép. Nem vagyok egy hiú, beképzelt nőszemély, de elég szexi vagyok most így. Végül is, alig van rajtam valami és az Ő ingje van rajtam. Melyik pasi fantáziáját ne indítaná ez be?
-Remélem, a végén azért majd megnézhetem, mit alkottál?- pillantok rá kíváncsian és a tekintete láttán, ahogy engem vizslat, esküszöm, libabőrös leszek. Valami annyira vonzó ebben a pasiban, hogy ember legyen a talpán -vagyis nő-, aki ellen tud állni neki. Azaz, ha ma nem történik köztünk semmi, akkor követelni fogok magamnak egy díjat, mert ahogy telnek a percek, egyre kevésbé érzem magam olyan határozottnak, mint eleinte. Folyamatosan azon jár az eszem, amiken nem kellene.
-Jól helyezkedtem vissza? Mert, közben megittam ám a boromat...- vigyorodok el, ahogy a bor hűlt helye felé sandítok, majd ismét Ewanre pillantok. Mondjuk, ezt most veheti úgy is, hogy követelek magamnak egy újabb adagot, de esküszöm, nem ez volt a hátsó szándékom. Sosem jó kombó egy szexi férfi, egy, az ő ingjében feszítő nő és a bor. Nagyon nem jó egyveleg...

Nem kerüli el a figyelmem, hogy a válasz előtt inkább még lehúzza a maradék – nem is olyan egy-két korty mennyiségű – bort, ami még a poharában lebzsel. Érzékeny témára tapintottam volna? Vajon van valakije, akivel csak nemrég lett vége, és talán épp ez motiválta a fél éves kiutazásra? Nem lepődnék meg, sokan ilyenkor határozzák el magukat. Ha azt nézzük, valamennyire még nekem is menekülőút volt Párizs.
- Na igen, a távolság elég hamar megöli a dolgokat. – Próbáltam már, de én képtelen vagyok rá. Nekem az kell, hogy ott legyen, amikor szükségem van rá, elérhető legyen, hogy a múzsám legyen, több száz kilométerről nehezen ihlet meg bárki is. – De az is szívás, hogy általában sosem úgy alakul semmi, ahogy eltervezi az ember – pillantok rá egy halvány félmosollyal, és én is belekortyolok a boromba.
Ezen a vigasztaló szövegen azért felnevetek. Nem semmi ez a nő.
- Belle, Belle, Belle… – sóhajtok fel még mindig vigyorral az előttem feszülő vászont igazgatva. – Te aztán értesz hozzá, hogyan vigasztald meg a férfi lelket. – A kétértelműséggel bizony én is szeretek játszani, szóval örömmel fogadom az efféle kihívásokat. Szóval ennyire árulkodó volt az arcom? Ezen én is csak mosolyogni tudok, végül is nincs mit titkolnom rajta, hogy nem utasítanám vissza, ha múzsáskodás közben ő is ihletet kapna. Gyönyörű nő. És akármit mond, veszélyes is. – Mire letelik ez a két, hidd el, bebizonyítom neked, hogy mennyire is az vagy. – Már csak azért is, mert ilyen feladatunk is lesz, valahogy elő kell csalogatnom belőle a tigrist és a famme fatalt. De ez még odébb van.
A pózos megjegyzésén csak mosolygok, igaza van egyébként, de ebből is láthatja, hogy nem csupán ez a célom, hogy leitassam, és aztán bármire rábeszéljem. A rajz miatt szükség van rá, hogy ne szálljon a fejébe túlságosan hamar az alkohol, de azért oldjon is valamennyit a gátlásaiból, nem könnyű eltalálni és aztán megtartani ezt a vékony határmezsgyét.
- Most egy olyan kép készül, ami úgy gondolom, hogy pontosan rólad szól. – Kezdésnek ezért is a legjobb választás. – A hölgy visszafogott és szemérmes, megvannak a szigorú erkölcsi szabályai, amikbe részben belenevelték, részben ő maga is hisz bennük, ugyanakkor… motoszkál benne a kíváncsiság is, a vágy, hogy belekóstoljon egy másfajta életbe, ha csak ideig óráig is, de át akarja élni, hogy milyen, amikor mindebből kiszabadul, és nem a külvilág alkotta szabályokkal törődik, hanem a legbelsőbb önmagára figyel. Egyelőre csak gondolatban, de kiengedi a szellemet a palackból. Nem tesz semmi mást, csak ül, és figyeli a művészt, aki éppen őt örökíti meg, de az a nézés olyan, hogy szinte éget a mögötte sistergő gondolatoktól. Nem szándékos csábítás, a háború nem kettőjük között, inkább a nő testén-lelkén belül zajlik, de a kisugárzása mégis átad belőle valamit, lágyan, finoman, akaratlanul is ingerlően. Ezt a dichotómiát szeretném megörökíteni – vázolom előtte, mit szeretnék belelátni a képbe, kicsit talán bátran is fogalmaztam, de jelenleg tényleg valami ilyesmit gondolok róla is. Azt már nem tudhatom, mennyire van igazam, ez csak afféle első megérzés. – És arra gondoltam, hogy ehhez eléggé passzolna, ha… az ujjbegyedre tapadt cseppet érintenéd az ajkaidhoz, újra meg újra, ez… a festészetben mindig a legfinomabb csábítás jele. Erotikus, de elérhetetlenséget is sugall. – A végére egy nagyon kicsit zavarba jövök, pedig nem szoktam, talán az az oka, hogy most először magyarázok neki ilyesmiről, és fogalmam sincs, hogy mit gondolhat rólam. Tudom, hogy valószínűleg teljesen idegen neki a művészek világa.
A kérdésén halványan elmosolyodom, olyan nagyot ezek szerint nem tévedtem, tényleg mozog a fantáziája.
- Hogy mi jut eszembe, az egy dolog, általában épp az a lényeg, hogy a modell hasson rám valamiképpen. De szerintem ez fordítva is fontos, hogy a művész elő tudja csalogatni a modellből a benne rejlő lehetőségeket – térek ki a pontos válasz elől, de azért érintem, amire valóban kíváncsi volt.
- Ó, a sötét szoba gondoltam, hogy hatásos lesz – nevetek fel vele én is halkan, de csak félig volt szándékos. – De bejöttél, szóval valamit mégis csak jól csinálok – halványul csibészes mosolyra a jókedvem.
- Részben már válaszoltál is a kérdésre – óriási különbségek vannak szex és szex között, és nem egyszerű olyan partnert találni, akivel passzoltok annyira, hogy valóban kielégítse a vágyaidat, ha kifejezetten jó, akkor azért attól nem akar olyan könnyen megszabadulni az ember. De az érzelmekhez még nem elég önmagában. – A másik részben pedig definiálhatatlan a folyamat – és ezzel megint csak kitérek. – De mindenki keres valamit, és általában fogalma sincs róla, hogy mi az pontosan, még akkor sem, ha ő ezt máshogy gondolja, aztán egyszer csak váratlanul beüt magától, nem hiszem, hogy ezt lehetne irányítani – próbálok meg mégis valami értelmezhető választ produkálni.
- Akkor nem a legjobb ajtón surrantál be, nem gondolod? – Az egyetemisták nem arról híresek, hogy milliókat rejtegetnek a hitelkártyájukon. Én meg aztán pláne nem, a szüleim bár nagyon is tehetősek New Yorkban, nem hogy nem támogatnak, de kábé ki is tagadtak.
- Ajándékot nem illik visszaadni – mosolyodok el, imádnivaló, hogy így megörül neki. Fél év még amúgy is sok idő, a legnagyobb jóindulattal sem tudom megígérni, hogy addig semmi nem történik köztünk. Ahhoz túlságosan ígéretes már csak ez az este is.
- Megnézheted. – Miért is titkolnám előle, elvégre az ő érdeme is. A kérdése hallatán újra felpillantok, értem én, hogy mire megy ki a játék. – Odatettem a fotel mögé a palackot, töltsd újra nyugodtan, én innen el nem mozdulhatok, amíg nincs kész a nagy mű. Nem hiányzik már olyan sok.

Ewan

& Belle

Helyeslően bólogatok szavai hallatán és megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy vajon volt-e már része ilyen kapcsolatban, tapasztalatból beszél vagy esetleg jó előre eldöntötte, hogy ez rossz és meg sem próbálná soha? Az viszont biztos, hogy a második megjegyzése tapasztalatokon alapszik, mert tényleg, sok esetben hiába dönti el az ember, hogy "ez így és így lesz", a sors sokszor közbe szól és azt mondja "egy frászt, barátocskám".
-Igen, ez igaz.- pillantok rá kissé elgondolkodva, majd a nevem hallatán kissé visszatérek a valóságba azon kalandozásaimból, melyek arról szólnak, mi minden történhetne teljesen máshogy, mint ahogy elképzeltem. Na mondjuk ezt a visszatérést nem igazán segîti az, ahogy az ő szájából hangzik a nevem. Pedig esküszöm, semmi erotikus nincs abban, ahogy mondja, de borzalmasan jól cseng.
-Most már ezt is tudod rólam, szóval, ha lelki gondod akadna, hívj bátran! Majd én felvidítalak!- mosolygok és még egy hatalmas, fogkrém reklámba illő vigyorral is megtoldom, ami azonnal lelohad onnan, ahogy megszólal. Nem azért, mert rosszat mondott vagy valami, hanem, mert elképesztően letaglóz, hogy ilyen kerek perec megmondja. Bebizonyítja, mennyire az vagyok. Bevallom, az egomnak nagyon jól esik ez a mondat, de még így sem érzem magam annak, viszont tény, hogy a feloldódásban segít minden mozzanata, mert azokból is süt, hogy mennyire tetszik neki a látvány.
-Pedig totál átlagosnak érzem magam, de köszönöm. Ez kedves tőled.- mosolygok rá kissé elpirulva, majd miután rájövök, hogy elvileg én még mindig modell lennék vagy mi a fene, megpróbálom rendezni az arcomat és ismét felvenni a fonalat. Meglepetten veszem észre, milyen könnyen megy mindez, vagy legalábbis az én képességeimhez mérten megy könnyen.
Figyelmesen hallgatom minden egyes szavát, amit rólam mond és ahogy eljut a tudatomig, hogy most konkrétan teljesen leírt, milyen is vagyok, legszívesebben azonnal átadnék neki egy pszichológusi diplomát. Honnan a francból jött minderre rá? Mintha a vesémbe látna. Soha nem fogom meztelenebbnek érezni magam előtte, mint most.
-Ezt mindet most figyelted meg rajtam?- fűzöm gyorsan hozzá, hogy ezzel is megpróbáljam rejteni zavaromat, de ahogy tovább hallgatom, már képtelen vagyok nem fülig vörösödni. Érintsem az ujjam az ajkaimhoz, mert az erotikus? Már-már elnevetem magam, főleg, mikor látom, hogy ez őt is meglehetősen zavarba hozta. Próba gyanánt pedig újra komollyá rendezem az arcom, majd csak szimplán az ujjamat -bor nélkül- a tőlem telhető legyszexisebben és legérzékibben az ajkamhoz érintem finoman le nem véve közben pillantásomat Ewanről.
-Valahogy így gondoltad?- kérdezem bújkáló mosollyal az arcomon és esküszöm, egyre inkább kezdek ráérezni erre a modell dologra. Igyekszem kecsesen mozdulni, ahogy tényleg egy magabiztos, finom nő szokta csinálni, és ebben nagy segítségemre van az is, hogy egész kényelmesen ülök és már-már megfeledkezek róla, hogy csak egy ing van rajtam.
-Azt hiszem, az talán fontosabb, mit hoz ki a művész a modellből, nem? Mint most például az én esetemben, hiszen annyira el tudod terelni a figyelmem a beszélgetéssel, hogy már egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül.- és ezt akár bóknak is veheti, hiszen tényleg remekül tud rám hatni. Kezdem megérteni, hogy ez a művész dolog nem csak azon múlik ki, hogyan rajzol, hanem azon is, milyen hatással van másokra.
-Nos, vagy nagyon naiv vagyok, vagy nem tudom mi lehet velem a gond, de úgy éreztem, hogy talán nincs okom tőled tartani. Nem tűnsz gyilkos típusnak.- vonok vállat mosolyogva és így visszagondolva elég nevetségesnek is tűnik, hogy egyáltalán ilyesmi megfordult a fejemben. Oké, hall az ember durva dolgokat, de kétlem, hogy egy nőket erőszakoló sorozatgyilkos ilyen jóképű lenne. Akkor nem lenne szüksége arra, hogy erőszakoljon, bár lehetnek jóképű férfinál is ilyesmi elmezavarok...
-Azt hiszem, épp ez a szerelem lényege. Egyszer csak megtörténik és fogalma sincs az embernek miért vagy, hogy mi volt az, ami miatt megtörtént. Csak megtörténik.- filozofálgatok kicsit én is hangosan, bár elég furcsa, mikor rádöbbenek, mennyire elkanyarodtunk már az eredeti témától, ami... mi is volt?
-Még kezdő tolvaj vagyok, de valóban. Azt hiszem, gyakorolnom kell még, legalábbis az áldozat megválasztását mindenképpen.- viccelődök mosolyogva, de persze eszem ágában sem volt ilyesmi. Remélem, tényleg nem kezd el azon gondolkozni, hogy talán majd ki akarom rabolni, mert az elég nevetséges elgondolás lenne.
-Akkor megtartom a ma este emlékére. Valahányszor megpillantom, mindig eszembe jut majd a nap, amikor úsztam egyet Párizsban egy jóképű festővel, aki később engem is vászonon örökített meg.- és igen, kimondtam, és csak akkor kapcsolok, mikor már megtörtént, szóval már teljesen mindegy. Bár, már amúgy is a tudtára adtam azt hiszem többször is, hogy pokolian vonzó pasi számomra. Na meg, gyanítom, ezzel amúgy is tisztában van.
-Á, remek. Köszönöm.- azt is, hogy megnézhetem majd a művét és a bort is persze, amiért finoman hátra nyúlok, majd óvatosan kitapogatva az üveget megmarkolom a nyakát és már töltök is magamnak egy keveset. Tényleg keveset, mert nem akarok berúgni, hogy aztán még több hülyeséget csináljak vagy mondjak. Épp elég az eddigi alakításom, tehát inkább maradok az ujjamat az ajkamhoz érintgetős dolognál, amit néha megspékelek azzal is, hogy lenyalom nyelvem hegyével az italt, nem csak egyszerűen az ajkamhoz érintem. Bár, ez már csak inkább azért van, hogy megfigyeljem, milyen Ewan tűréshatára.
-Volt mostanában komoly kapcsolatod vagy akkor inkább az egyéjszakás kalandokkal töltöd az idődet, ha már errefelé elég elfogadott dolog?- kíváncsiskodok, ha már ő is rákérdezett szinte nyíltan, hogy van-e jelenleg valakim. Mondjuk művész lévén, inkább arra tippelnék, hogy amolyan bohém élvezethajhász lehet, aki mindig valami különlegeset keres, ezért nem szívesen ragad le egy személynél vagy helynél. Legalábbis, a festőknek ilyen híre van, de az is lehet, hogy a művészi mivolta inkább romantikus jellemmé teszi, minek köszönhetően mélyen, hűen és kitartóan tud szeretni. Odaadó és türelmes, aki a tenyerén hordozza szíve választottját és titkon ódákat zeng róla? Neeem, azt hiszem, inkább az első verzió lehet itt érvényes.

Megforgatom a szemem a telefonos lelkisegély-ajánlatra. Na jó, ezt a témát inkább ne feszegessük tovább, de legalább most már ő is kezd feloldódni. Hogy fel tudna vidítani, mondjuk azt nem kétlem... A megjegyzésemre látom, hogy elpirul, úgy tűnik, elég komoly önértékelési gondjai lehetnek, ha nem is kóros, de az biztos, hogy nincs a helyén. Talán ezen is segíteni fog ez a két hetes intenzív munka. Már csak azért is, mert azok a legjobb képeim, amint oltári szexinek érzik magukat a modelljeim, szóval én biztos, hogy kihozom belőle.
- Ha átlagos lennél, nem kértelek volna fel modellnek. – Nem dicséretképp mondom, nem azért hogy zavarba jöjjön, hanem egyszerű tényként. Csak hogy ezt a részét tisztázzuk.
- Igen – felelem a kérdésre, épp az előttem lévő rajzba mélyülve, mindjárt kész is, az alapjai legalábbis, a végső kis korrigálásokat már bármikor befejezhetem, ilyenkor azzal már nem szoktam húzni az időt, általában csak a festményeket készítem el teljesen, amíg a modell jelen van.
Aztán mikor visszanézek, olyan látvány fogad, ami egy kicsit váratlanul ér, a kezem meg is áll a ceruzával, és azon kapom magam, hogy szemérmetlenül az ajkait bámulom. Lekövetem a lassú, simító mozdulatot, majd felpillantok a szemeibe, majd újra az ajkaira.
- Ühüm. – Úgy látom, nagyon is kezd belejönni a kisasszony, én pedig… Hm. Gyorsan befejezem a maradékot, de most már mintha valami megváltozott volna, nehezebben koncentrálok a szavaira. – Pontosan… ezt örömmel hallom. És ezt is – teszem hozzá halvány mosollyal, mikor közli, hogy mégsem tart sorozatgyilkosnak. Bár a családom nemzedékek óta katonafamília, tőlem abszolút távol áll az erőszak, ezért is nem vittem tovább a hagyományokat, és tagadtak ki menet közben.
- Valószínűleg igen. – Bár pontosan nem tudom, nem voltam még igazán szerelmes, olykor elcsavarja a fejem egy-egy szépség, de sosem tart tovább néhány napnál, hétnél vagy hónapnál. Vagy a másik lehetőség, hogy állandóan szerelmes vagyok.
- Az évnyitó bálon bemutathatlak néhány olyan áldozatnak, akiket sokkal érdemesebb lesz megrövidíteni ezzel-azzal, elég sokat ismerek – említem meg, bár tudom, hogy viccel, nyilván én is, az ajánlat attól még érvényes. Szerintem sikere lenne.
Ahogy az ing történetét meséli, akaratlanul is elmosolyodom annál a résznél, mikor jóképűnek nevez. Szóval én is tetszem neki.
- És még ki tudja, hogyan folytatódik a történet – mondom ki hangosan, mintha csak tűnődnék rajta, csak úgy, minden célzás nélkül. Ami azt illeti, nekem ma estére is lenne egy ötletem. Azt még nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy ő mit akar. Vagy hogy mire vállalkozna, de amennyire ráérzett erre a boros feladatra… mintha nem csak eljátszaná, hanem valóban csábítani akarna, és legyünk őszinték, nem halad rosszul vele. Valahányszor ránézek, érzem, hogy a vérem nagyon nem felfelé áramlik, és én is egyre sűrűben kortyolgatok a saját poharamból.
- Túlságosan szubjektív, hogy mi számít komolynak, inkább több rövidebb volt, de amíg tartott, mindet komolyan gondoltam. De úgy ahogy az előbb leírtad, szerintem még nem voltam belebolondulva senkibe. Talán nem is vagyok rá képes. – Ez is megeshet. Ki tudja. A rajz viszont elkészül, és le is teszem a ceruzát.
- A nagyja megvan, majd még később elvégzem az utolsó simításokat – kommentálom felé is, hogy most már szabadabban mozoghat, és ha érdekli, idejöhet megnézni, a gond csak az, hogy én nem igazán tudok felállni, mert akkor nyomban kiderül, hogy munka közben mennyire tévútra terelte a fantáziámat.

Ewan

& Belle

Tudom, hogy ezt most csak azért mondja, mert szeretné növelni az önbizalmamat, hogy nyugodt szívvel pózolgassak előtte, de attól még borzalmasan jól esik. Annyira, hogy pár pillanatig csak bámulok rá, tekintetemmel a humor nyomait keresem, mert némi félsz van bennem, hogy csak viccelődik, aztán jót röhög rajtam,de nem. Tényleg így gondolja, ami szerintem nagy dolog. Hiszen, mégis csak egy festőről van szó.
-Oké. Szóval teljesen kiismertél már és szerinted egész jól nézek ki, mivel felkértél modellnek.- vonom le a következtetést, miközben halvány mosoly kúszik az arcomra. Elgondolkodva figyelem pár pillanatig és esküszöm, olyan édes ahogy koncentrál, hogy elolvadok tőle teljesen. Mint valami kisgyerek, aki annyira belemerült a játékba, hogy megfeledkezett a külvilágról és mindenről, ami körülötte van.
Ennek örömére kezdem el azt csinálni, amit javasolt és teljesen bele is merülök a színészkedésbe, a pillantástól pedig, amivel rám néz.... hú. Egy pillanatra megborzongok, mert az a pillantás nagyon sok mindent elárul és ezen felbuzdulva tovább játszadozok. Egyre érzékibben simítok egy-egy borcseppet az alsó ajkamra, közben leplezetlenül figyelem az arcát és tetézem az egészet azzal, hogy mutató ujjamat finoman ajkaim közé veszem. Na jó, ez már lehet, hogy túlzás, de annyira élvezem, hogy szórakozhatok vele kicsit, hogy képtelen vagyok nem tetézni a dolgot.
-Hát ez igazán kedves lenne tőled. Sokat segítene a tolvaj karrieremen.- nevetem el magam ezzel is visszatérve kicsit a valóságba, mivel ez a furcsa bujálkodás teljesen magával ragadott. Inkább azon töprengek, amit mond, hogy nem lehet tudni, mi lesz még a történet folytatása, ami igaz is. Valóban sejtelmem sincs, hogy mi lesz még ebből, hiszen képes voltam bele menni abba, hogy heti jó pár órát együtt töltsek egy jóképű pasival úgy, hogy közben igen kevés ruhát viselek, ő pedig minden porcikámat kíváncsian kémleli és lerajzolja. Végül is. Konkrétan olyan, mintha ki lennék éhezve a csokira és ennek örömére letennék magam elé egy nutellás üveget, aminek nincs bejárat a tetején. Csorogjon csak a nyálam, nem?
Végül a komoly kapcsolatok felé terelődik a téma, amire igen filozofikus választ ad. Azt mondja, talán még sosem volt szerelmes? Jó, végül is tényleg viszonyítás kérdése. Sokan rá se jönnek, hogy azok voltak, amíg el nem veszítik a szeretett személyt, de az is igaz, hogy minden szerelem más és más. Van szenvedélyesebb, van komolyabb, van őszintébb, van mélyebb... legalábbis ezt mondják a nagy okosok. Két személyt sose szerethetünk ugyanúgy, nem?
-Ugyan már. Mindenki képes rá, csupán te még nem találkoztál azzal a személlyel, ennyi. Egyszer majd beléd rohan valahol, az pedig olyan lesz, mintha a végzeted ért volna utol.- mosolygok lágyan, majd eszembe jut a pár órával ezelőtti jelenet és érzem, hogy zavarba jövök. Akaratlanul is tökre úgy beszéltem most, mintha szent meggyőződésem lenne, hogy épp egy ilyen fura véletlennek köszönhetően találhatná meg a szerelmet, mint amilyen a mi találkozásunk is volt. Basszus, nem ihatok több bort...
-Akkor most már megnézem.- tápászkodok fel a fotelből, hogy aztán odasétáljak hozzá, miközben kezemmel ügyelek rá, hogy az ing ne csússzon fel túlságosan. Nem akarom én annyira nagyon mutogatni magamat, hiszen már így is jóval többet látott belőlem, mint illett volna.
Ahogy odaérek mellé, lehajolok és alaposan szemügyre veszem a művet. Elakad a szavam attól, amit látok, hiszen olyan, mintha a tükörképem mosoyogna vissza rám, mégis teljesen más. Van benne valami furcsa, valami ... nem is tudom. Azt hiszem, ez a számomra különös dolog az a plusz lehet, amit Ewan lát rajtam a saját szemével. Finom, nőies, kecses és szexi az a nő, aki visszapillant rám, és épp emiatt idegen kissé számomra.
-Ez... gyönyörű, Ewan! Mintha én lennék, de mégse. Annyira beszédes a pillantása és... - pillantok rá, de csak ekkor veszem észre, hogy a nagy ámulatom közepette olyan közel került hozzá az arcom, hogy tekintetünk csupán centikre van egymástól, ahogy felém fordítja az arcát. Pár pillanatig csak bámulok rá, végül meköszörülöm a torkom és megpróbálok összerakni valami értelmes mondhatot.
-Igen jó munkát végzett a művész úr.- motyogom alig hallhatóan, mosolyogva, miközben tekintetem felváltva kalandozik ajkai és pillantása között. Most csak én érzem úgy, vagy tényleg veszélyesen belemerültünk a dolgokba? Mármint... abból, hogy feljövök, hogy ne fagyjak szét, most már ott tartunk, hogy mindjárt öngyulladást produkálok.

- Azt sosem állítanám, hogy teljesen – fut mosolyba az arcom az előttem lévő rajzot vizsgálgatva, de közben nem kizökkenve a beszélgetésből sem. Tudom, hogy szándékosan túloz, de azért mégis csak kimondom, hogy véletlenül se tűnjek akkora egós pöcsfejnek, aki egy óra után azt hiszi, már mindent megismert egy nőből, és nem is kíváncsi többre.
Nem erről van szó, egyszerűen csak általában jobban figyelek, mint azt mások megszokhatták, a festéshez fel kell fedezni az apróságokat, nem lehet megállni a felszínen, vagy beérni a láttatni kívánt összképpel. Ha azt festeném, üres maradna, amit csinálok.
Vagyis eleinte azt hiszem, hogy tudok koncentrálni ide is oda is, de mikor elkezd játszadozni velem, mert biztos vagyok benne, hogy ezt csinálja, már nehezebb kiviteleznem a feladatot. De cseppet sem bánom, pontosan ezt vártam tőle, csak éppen nem gondoltam, hogy nem csak a művészi ihletemre lesz ilyen hatásos, hanem egészen másfajta ihletet is mozgósít a kacérkodása. Pedig hozzá vagyok szokva az ilyesmihez, nem egy, nem tíz modellel dolgoztam már életem során, de most valahogy nehezemre esik csak a munkára koncentrálni. Még elsősorban is.
- Igazán nincs mit, segítek, ahol tudok. Feltéve, ha utána osztozunk a zsákmányon – somolygok ezen a kis viccelődésen. Az övé a zsákmány, enyém a zsákmányszerző elég igazságos jutalomelosztásnak tűnne. Kezdek nagyon rázsongni erre a nőre, egyre többször jár a fejemben, hogy bűn lenne elszalasztani ezt az alkalmat, annyira spontán és gördülékenyen alakul minden, mintha az is magától értetődő lenne, hogy az ágyban kötünk ki ma este. Eredetileg nem akartam próbálkozni vele még ma, hiszen úgyis előttünk áll még az a bizonyos két hét, amire még nem is mondott véglegesen igent, és ha mond is, bármikor benne van, hogy mégis faképnél hagy, de ez a nemes elhatározásom egyre jobban kezd elhalványulni, és az észérveket is egyre inkább felváltja az ösztönös vonzalom, ami arra csábít, hogy ne várjak, hanem még ma ízeljem meg a csókjait. Végül is, nem lenne rossz megkoronázása ennek a napnak, ha reggelig szeretkeznénk a hálómban.
Kérdés, hogy vajon ezt ő is így gondolja? Az alapján, ahogy most cicázik velem, azt mondanám, hogy ő benne lenne, és azt akarja kiprovokálni, hogy lépjek, de az is lehet, hogy csak a női hiúsága játszadozik a türelmemmel.
- Még az is lehet – próbálok figyelni közben a szavaira, és válaszolgatni is, de nem mondom, hogy mindent tökéletesen fel is fogok. A végzetben például nem hiszek, de eszem ágában sincs ezt fejtegetni most, a rajzom kész, ő pedig ide is jön megnézni, de amíg ő a képet vizsgálgatja, az én pillantásom vele teszi ugyanezt. Művészként érdekel a reakciója, látni akarom a vonásait, amikor először megpillantja, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak az arcvonásaira koncentrálok. A tekintetem lopva végigszalad rajta, amíg ő mellém hajolva teljesen belefeledkezik a rajzba, és hogy mindössze csak egy ing feszít rajta, ami ebben a testhelyzetben sokkal kevesebbet takar, mint amit gondolhat. Vagy ezt is szándékosan csinálja? Nem tudom, hogy direkt táncol-e az idegeimen, de az biztos, hogy nincsenek kötélből.
- Örülök, hogy teszik – fűzöm hozzá halkan, és ahogy felém fordul… - Nem csak a pillantása… – mormogom félig suttogva, ahogy belenézek a szemeibe, és úgy döntök, élek a pillanat varázsával, előrébb hajolok, és megcsókolom, előbb csak gyengéden súrolva az ajkait, hogy ha nagyon hátrahőkölne, és kifutna tőlem a világból, megtehesse, de ha nem ellenkezik, a bal tenyerem az arcélére csúsztatom,  és az ujjbegyeimet a hajába fúrva keresek támasztékot az újabb, bátrabb és szenvedélyesebb csóknak, miközben finoman magam felé terelgetem, és ha engedi vezetni magát, az ölembe húzom, hogy mire kettőt pillant, már tökéletesen szemben ücsörögjön velem, rajtam, köztem és az állvány között.

Ewan

& Belle

+16

Bölcsen viszakozik kicsit, hiszen kevesen mondhatják el magukról szerintem, hogy egy nőt teljesen kiismertek. Főleg, hogy sokszor még mi magunk sem ismerjük teljesen önmagunkat. Én legalábbis sokszor nem igazodom kis magamon, mint például most is. Igaz, szeretek élni, kipróbálni új dolgokat, olyasmiket csinálni, amikre tudom, hogy egész életemben emlékezni fogok és nyugdíjas koromban majd röhögve gondolok vissza rá, na de a mostani? Itt ülök egy szál férfi ingben egy ismeretlen pasi lakásán. Hagyom, hogy lerajzoljon, miközben itt bujálkodok a foteljében, és közben azon kapom magam, hogy egyre többször kívánom meg a kedves művész urat. De ki a fene ne kívánná meg? Hiszen, iszonyatosan jó pasi. Akárhányszor ajkaira pillantok más se jár az eszemben, mint az, hogy milyen finom, édes csókokra lehet képes az a száj. A pillantása meg olyan, mintha már ennél is lejjebb akarna vetkőztetni, főleg, mikor követem a tanácsát és játszadozni kezdek. Bár be kell valljam, élvezem ezt a játékot. Nagyon is.
-Nagyon helyes, mert nincs is sok esélyed rá.- vigyorodom el, miközben felvilágosítom az iménti eszmefuttatásom lényegéről, aztán, mivel a hangulat kissé humorosabbra fordul, el is terelődik a figyelmem a fantáziálgatásomról. Tolvaj is lehetnék. Naná, hogy lehetnék, ahogy ő is lehetett volna a baltás gyilkos, de mivel egyik sem igaz, akkor most mégis mik vagyunk? Lökött új lány Párizsban és a művész fiú, aki félpucér csajokat szeret lerajzolni? Be kell valljam, ez az alapsztori kicsit olyan, mint valami vagy nagyon beteg horrorfilm, vagy épp egy felnőttfilm alap története. És már megint témánál vagyok...
-Még szép, hogy osztozunk. Hiszen, akkor már társak lennénk.- vonok vállat mosolyogva és bevallom, egész jó ötletnek tűnik a dolog. Mármint, nem a tolvajkodás, hanem a társulás, amiről egyébként is szó volt. Két hét. Két hetet kellene eltöltenem vele elég sűrű beosztással, hogy kisegítsem a bajból, amibe én taszítottam -szó szerint-, de kérdés, hogy én vajon mit nyerek majd ezzel? Életre szóló élményt, az már biztos, ráadásul egészen kevéske ideig akár hírességnek is érezhetem majd magam, hiszen megörökít Ewan az utókornak. Talán, jó pár év múlva milliókat fognak érni ezek a rajzok és mindenféle múzeumokban lesznek kiaggatva. Basszus, ebbe még bele se gondoltam.
Hogy a szerelemnél mégis hogyan kötünk ki, arra már nem emlékszem, de azt tudom, hogy teljesen letaglóz az állítása, miszerint még sosem volt szerelmes. Nem akarom elhinni, hogy vele nem történt meg az a csodás, ámde rohadtul félelmetes dolog, amitől olyan kiszolgáltatottá válik az ember, mintha egy céltáblát aggatna magára és puskát adna a másik kezébe.
-Idővel úgyis kiderül.- bólintok végül és nem is kommentálom többel. Nem mondom neki azt, hogy képtelenség amit állít, mert ezt neki kell tudnia, de akkor is nehezen akarom elhinni. Kedvem támadna hátsón lőni egy nyíllal, csak épp nem én vagyok a hivatalos szerv ehhez, így kétlem, hogy működne. Abban viszont biztos vagyok, hogy élvezné. Mivel művész, biztos vagyok benne, hogy jóval érzelmesebb, mint mondjuk egy bokszoló vagy franc tudja kicsoda, hiszen nem véletlenül létezik a "művész lélek" fogalma. Sokkal érzelmesebbek, mint az átlag ember. Több mindent észre vesznek a külvilágból, minden apróságot úgy tudnak magasztalni, mintha egy csoda lenne és, ha rápillantanak valakire, nem csak azt látják, hogy milyen a haja, a szeme vagy a bőre.
És ez az, ami visszaüt a rajzáról, hogy jóval többet lát rajtam, bennem, mint azt gondoltam. A nő, aki a rajzon szerepel, már-már egészen megbabonáz a tekintetével és, ha belegondolok, hogy Ewan ilyennek látott -vagy épp lát-, megborzongok, annyira felizgat. Nem is sejti, mennyi mindent elárul róla az, amilyen módon ábrázolt és, ahogy lepillantok rá, ugyanez visszaüt a pillantásából is. Tényleg, valóban olyannak lát, aki nem átlagos, akit érdemes lerajzolni és, akit esetleg meg is lehetne csókolni. Legalábbis, ahogy beszél hozzám és, ahogy közelíteni kezd utána az ajkamhoz, már egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon vonzónak lát. Legalább annyira, mint én őt.
Milliónyi gondolat suhan át elmémen az alatt a röpke pillanat alatt, míg megteszi a távolságot az ő és az én ajkaim között. Etikus ez egyáltalán? Na és, okos dolog belebonyolódni? Hiszen, csak azért jöttem, hogy kisegítsem, nem azért, hogy vele is töltsek egy -minden bizonnyal- igen forró és szenvedélyes éjszakát. Mivel a nők nagy kedvence, így kétlem, hogy ne lenne igen nagy gyakorlata az ágy területén, szóval basszus... rohadtul csábító gondolat. De lehet, hogy nem kellene, nem?
Minden elgondolásom ellenére viszont, amikor megcsókol, teljesen eltűnik a fejemből minden. Finoman, lágyan viszonzom az óvatos, ám de igen érzéki csókot, míg nem az arcomra simítja kezét és tovább folytatja jóval bátrabban. Eszem ágában sincs megállítani, hiszen egészen émelyítő a csókja. Olyan, mintha olajat csöpögtetne a már pislákoló lángra, mert hát épp az imént gondoltam végig, mekkora nagy baromság lenne részemről, ha hagynám, hogy elbűvöljön, ugyanakkor másra se tudok egy ideje gondolni, mint erre.
Ahogy gyengéden közelebb terel magához, mondania sem kell, hogy mi a terve. Lassan, meg nem szakítva a csókot mászok az ölébe és most az sem zavar cseppet sem, hogy az az egyetlen ing, ami rajtam van, teljesen felcsúszik a combom tövéig. Sokkal inkább piszkál fel az, amikor megérzem kemény ágyékát és rádöbbenek, hogy ez nem az utóbbi fél perc következménye, ennek örömére pedig halkan belenyögök a csókba. Ennyire beindítottam volna?
Kezem automatikusan simul mellkasára és máris azon kezdek ügyködni, hogyan szedjem le a rajta lévő inget, hiszen úgy lennénk egálban, ha legalább annyira ruha nélkül lenne, mint én. Csípőm finoman járni kezd valami ismeretlen, lágy dallam ütemére, a csókom pedig egyre mélyebbé és szenvedélyesebbé válik. A pulzusom felgyorsul, a vér dübörög a fülemben és semmi mást nem érzek, csak azt, hogy akarom Őt. Hiába, hogy alig ismerem, borzalmasan vágyom rá még akkor is, ha valószínűleg ez az általam elkövethető legnagyobb hiba. Ahogy az is, mikor végig haladok az összes gombon, és el nem kezdem letolni karjairól azt a fránya inget. Ha a feleslegessé vált ruhanemű lekerül róla, átkarolom nyakát, egyik kezemmel végig szántom haját a tarkójánál és immár teljesen hozzásimulva csókolom tovább. Megveszek tőle teljesen, de az az aprócska hang, ami azt suttogja bennem, hogy "hagyd abba és húzd el a csíkot", egyszerűen nem akar elhallgatni. Hiszen, megfogadtam, hogy nem állok be a sorba a többi buta ribi közé...

 Ha nem így vigyorogva mondaná, ez alatt akár azt is érthetném, hogy nincs sok esélyem rá, hogy megismerjem, vagyis nincs sok esélyem nála, és amint vége az estének, másnapra úgy felszívódik, mintha sosem találkoztunk volna. Vagy ha megtartja a szavát, esetleg két hét múlva.
Ami végül is megtörténhet, ki tudja, mi lesz még addig, de az eddigiek alapján nem azt szűrtem le, hogy annyira tartaná a távolságot tőlem. Vagy hogy kellemetlennek érezné a társaságom.
- Szóval engem is bevennél a csapatba? – mosolyodom el halványan, bár lassan már azt se tudom, miről beszélünk pontosan. A gondolataim már egész máshol kalandoznak, csak reménykedem benne, hogy nem veszi nagyon észre rajtam. Bár míg én az állványra figyelek, ő akkor is engem néz, folyamatosan; lassan visszájára fordul ez a játék, komolyan mondom, és nem is ő jön zavarba, hanem mindjárt én. Lehet, hogy épp most ébresztettem fel benne azt az énjét, aminek még a létezéséről sem tudott, a famme fatalt, aki képes megbabonázni a művészeket, akár a szirének a hajósokat a régi legendák szerint. De a hülyeséget félretéve, szerintem mikor belekezdtünk, tényleg nem gondolta, hogy ennyire élvezi majd, vagy hogy ilyen gyorsan, ennyire elemében lenne benne. Emlékszem, mennyit szabadkozott, hogy ő csak egy átlagos kislány, és semmi köze a modellkedéshez. De ez végül is sikerélmény, neki is és nekem is, hiszen ezek szerint sikerült feloldani, és ha nem vigyázunk, őrült jó képek születnek majd. Ha pedig nem vigyázok, még ma éjjel lefekszem vele, és darabokra szeretkezzük a matracomat.
Ahogy közelít, veszek is egy mélyebb levegőt. Azért kockázatos. Mi van, ha pont ezzel ijesztem el? Lehet, mégis inkább várnom kellene még pár napot, de ahogy végigpillantok rajta, és ahogy a tekintete az enyémbe csúszik, rájövök, hogy most már túlságosan megkívántam ahhoz, hogy az utolsó pillanatban lebeszéljem magam. Megcsókolom, finoman, puhatolózva, de mikor visszacsókol, másodkörben már beleadom mindazt a szenvedélyt, ami az utóbbi egy órában gyűlt fel bennem, mióta abban a fotelban ücsörög, és cicázik velem. Hát, ha ez minden képnél így lesz, akkor bizony hányatott sorsa lesz a művész úrnak, mire mind a húsz darab elkészül.
De ha mind után ilyen lesz a levezetés, akkor egy pillanatra sem bánkódom. Ahogy az ölembe ül, a kezeim a combjaira kulcsolódnak, és felsimítok rajtuk a felgyűrődő ing nyomában, majd meg sem állva a derekánál, a ruha alá bújtatom a tenyerem, és egy pillanatra sem szakítva meg a csókokat, a meztelen hátára simítok, úgy vonom még közelebb magamhoz a csípőjét, hogy még jobban érezzem a mozdulatait. Huh. Nem tudom, mikor húztak fel ennyire utoljára, de már el sem akarok jutni az ágyig. Miután végiggombolja rajtam az inget, és lesimítja a vállaimról, én is besegítek, hogy könnyebben és gyorsabban lekerüljön rólam, és neki is látok az övének, de a második gomb után rájövök, hogy nincs hozzá türelmem.
- Inkább bújj ki belőle – súgom az ajkaira egy mosollyal, nem leplezve tovább előtte, hogy mennyire megőrjít, már ha eddig egyáltalán sikerült, és meg is fogom az ing alsó szélét, hogy egyszerűen csak végighúzhassam rajta, ha felemeli a kezeit.

Ewan

& Belle

+16

Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mennyi idő telt el azóta, hogy a szökökútban landoltunk, de nem gondoltam volna még akkor, hogy ennyi minden fog történni. Először is besétáltam vele egy sötét szobába, amit alapból nem tett volna meg egy ép eszű nő, ráadásul mindezt egy szál törölközőben tettem. Ja, igen. Azt is elhagytam egy pillanatra, bár igen udvarias volt Ewan és inkább másfelé figyelt, míg össze vakartam magam.
Aztán jött az, amikor pár perc alatt modellnek csaptam fel, miközben annyira feloldódtam mellette, hogy nem elég, hogy elő jött belőlem a buja nőszemély -ami máskor maximum csak komoly mennyiségű ital után következik be, mikor már kellőképp feloldódtak a gátlásaim-, majd komolyabb beszélgetéseket zavartunk le, mintha egy pszichológusnál ülnék.
-Naná, hogy be.- kacsintok rá mosolyogva, folytatva ezzel a poénkodást arról, milyen szuper kis bűnbandát alapíthatnánk ketten, de igazából soha meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Arra már inkább tudnék gondolni, mi mindent csinálhatnánk egy-egy sikeres akció után. Olyanok lehetnénk, mint Bonnie és Clyde és igen... talán, kicsit tovább képzeltem az egészet, mint kellene.
De most. Most meg azon veszem észre magam, hogy miután szemügyre veszem a rólam készült rajzot és az eddig megszokott -és ezek szerint biztonságos- öt méternél közelebb kerülök hozzá, máris olyan forrón csókolom, mintha mindig is erre vágytam volna. Szinte falom ajkait, mikor már az ölébe húzódok és megérzem, miféle hatással voltam rá már akkor, mikor csak a fotelban ücsörögtem. Melyik nőt ne pörgetné fel, ha egy meglehetősen szexi pasi, aki egyébként minden nőt megkaphat, akit csak akar, épp az ő látványától vadul meg?
Mindeddig meg voltam róla győződve, hogy tényleg, cseppet sem vagyok különleges és elbújhatnék azok mellett, akik eddig modellkedtek neki, de úgy tűnik, valamiért mégis nagy hatást gyakoroltam rá. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem egy nőt látott már egy szál ingben ücsörögni egy fotelban és esetleg egy kicsit erotikusabb pózt felvenni. Vagy, talán mindegyik esetben ez lett a rajzolgatás vége?
De ki a fenét érdekel ez most? Sokkal jobban izgat, ahogy keze a combomra simul, így vonva közelebb az ágyékához. Már ettől is halkan felnyögök újra, mert már most annyira felizgatott, hogy nem bírok magammal. Pedig, ez az aprócska mozdulat még, csak sejteti, hogy mi fog következni, én pedig úgy áhítozok rá, mint aki ki van teljesen éhezve. De hát basszus! Így is van, hiszen jó ideje próbálok már jó kislány lenni és a szakításom óta nem is nagyon foglalkoztam komolyabban a pasikkal. Talán, épp ez az Ewannel való találkozás kell ahhoz, hogy végre összeszedjem magam újra?
Keze tovább simít a csípőm felé, majd nem tétovázik megindulni az ing alatt egészen a hátamig. Esküszöm, libabőrös vagyok már ettől is, nem beszélve arról, mikor sikerül levarázsolnom róla az ingjét és újfent hozzá préselhetem magam. Még az ingen keresztül is érzem, mennyire forró a bőre, mikor pedig úgy dönt, hogy nekem se ártana levetni azt a nyavalyás rongyot, nem vagyok rest a segítségére sietni. Főleg, mert érzem a mozdulatain, hogy mennyire kapkodna. Azt hiszem, ha nem adta volna már nekem ezt az inget, már rég letépte volna, bár esküszöm, nem bánnám még azt se, ha így tett volna.
Tekintetem mélyen íriszeibe fúrom, miközben kicsit hátrébb húzódok tőle és már éppen azon lennék, hogy felemeljem a karjaimat, szabad utat adva ezzel annak, hogy lekerüljön rólam az utolsó védőbástyám is, de ekkor tudatosul csak bennem, hogy mit művelek én. Basszus! Hiszen, tényleg minden nő itt szokott végül kikötni, nem? Legalábbis gyanítom, hogy ez szokott történni. Alig semmiben vágnak valami szexi pózt, Ewan lerajzolja őket, miközben már a meló alatt egymásra gerjednek, végül kefélnek egy jót az elkészült mű megünneplése gyanánt. Neeeeem, nem, nem, nem. Nem fogok én beállni ebbe a sorba. Hiszen, már ez az "inkább bújj ki belőle" olyan kibaszottul rutinosan hangzott, mintha minden csajnál ugyanez hangzana el. Istenem! Lehet, hogy mind kap már jóval előbb egy inget, hogy abban rajzolhassa le őket, aztán meg ugyanez a jelenet történik meg? Lehet, hogy egy sorozatszexelővel van dolgom? Mert, hát nem sorozatgyilkos, viszont gyanús, hogy mindig ugyanúgy zajlik minden, szóval... ahj, már új szakmai kifejezést is alkottam.
De a lényeg, hogy nem akarom, hogy, ha majd visszagondol erre az estére, csak annyira emlékezzen, hogy "ja, valami amcsi csajt rajzoltam le, akit simán meg is fektettem utána, mint a többit". Nem vagyok hajlandó beállni azon lányok sorába, akik semmit nem jelentenek senkinek, mert mindenki simán végig megy rajtuk. Megcsináljuk azokat a rohadt rajzokat, hogy lerójjam a "tartozásom", aztán ágyő.
-Ne... ne haragudj, nekem ez nem megy. Sajnálom.- motyogom sietve, miközben lekászálódok róla és, mintha csak most esne le az is, hogy csak ez az egy szál ing van rajtam, a szélénél fogva igyekszek lejjebb húzni a combomon. Mondjuk nem tudom, hogy mit remélek. Nyúlik esetleg és majd leér a bokámig?
-Azt hiszem jobb, ha most inkább megyek.- pillantok rá egy röpke másodpercre, de a szégyentől még ez is nehezemre esik, így inkább a sötét szoba felé veszem az irányt, hogy össze szedjem a cuccaim. Arra még azért ügyelek, hogy óvatosan nyissak be és ne okozzak semmiben kárt -hiszen Ewan nem ártott nekem, nem érdemelné meg, hogy tönkre tegyem még több munkáját-, majd lekapkodom a ruháimat. Nem teljesen szárazak még mondjuk, de nem is csurom vizesek, bár az sem zavarna, ha azok lennének. El akarok innen tűnni, mert félek, ha újra megcsókolna, már képtelen lennék nemet mondani és tudom, hogy holnap úgyis megbánnám. Már így is meg fogom, pedig még, csak csókolóztunk, bár jelen pillanatban inkább azért tartom hülyének magam, mert megszakítottam azt a csodás csókot. Nem tudom, melyik miatt fogom magam szarabbul érezni: hogy majdnem lefeküdtem vele vagy, hogy nem történt meg semmi sem.

Szinte már látom is magam előtt, ahogy felemel a két kezét, én pedig lehúzom róla az inget, akár a csomagolást egy gyönyörű ajándékról, végül is, ha úgy nézzük, az is ajándék volt, hogy rátaláltam ma. Már a szépsége is elbűvölt, de az utóbbi egy órában az is kiderült, hogy mennyire tud inspirálni, ez a rajz még az eredeti munkáimnál is jobb lett, most már nem is sajnálom, hogy az egész nyaram a szökőkútba veszett, mert cserébe sokkal értékesebb dologra bukkantam.
Nem választ el tőle sok, hogy egészében felfedje magát előttem, és én égek a vágytól, hogy láthassam, hogy érezhessem, már most biztos vagyok benne, hogy ez az éjszaka emlékezetes lesz. Hiszen nem csak az én tudatomra ereszkedett rá a köd, rajta is érzem, hogy mennyire be van indulva, talán ez a játék rá is épp olyan hatással volt, mint rám? Vagy az újdonság izgalma? Az, hogy látja rajtam, hogy majd’ megőrülök érte? Nem tudom, melyik, de nem is fontos. Ahogy közelebb húzom az ölemhez, újra hallom az ajkai közül előszökő, halk nyögést, és ettől csak még sürgetőbbé válik, hogy lehámozzam magunkról az utolsó akadályokat is. A bőröm szinte lángol az érintése alatt, a türelmetlenségem viszont végül, úgy néz ki, az esténk vesztét okozza.
Mikor először megszólal, még nem tudom, mire gondol, arra gyanakszom, hogy csak valamit máshogy szeretne, és én esküszöm, mindenben benne lennék, amit csak akar, de mire a mondat végére ér, már világos, hogy nem akarja folytatni. Értem, és mégsem értem. Megszakítja a csókot, majd hátrébb húzódik, míg végül teljesen leszáll rólam, én pedig csak értetlenül, és minden idegszálammal tiltakozva figyelem.
- Mi a baj? – kérdem őszinte érdeklődéssel, eddig nem úgy tűnt, hogy ne élvezné, ami történik, mi történt ilyen hirtelen? – Ha valamit máshogy szeretnél, csak szólj… - a tekintetem az övét keresi, de mintha nem akarna a szemembe nézni. Csak mikor bejelenti, hogy inkább elmegy. Micsoda? De hát miért?
- Mi? Várj – mondom ki azonnal az első szót, ami eszembe jut, és ösztönösen a keze után nyúlok, de már nem érem el, olyan gyorsan faképnél hagy. Ó, basszus. Hátrasimítom a hajam, és megdörzsölöm az arcom, mielőtt felállnék, és utána indulnék. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett. A sötétszoba bejáratánál viszont megállok, csak reménykedek benne, hogy befelé menet vigyázott a fénnyel, de igazából ebben a pillanatban most ez is kevésbé érdekel, mint hogy valahogy maradásra bírjam.
- Belle… - szólítom meg odabent, bár még azt sem tudom, mit akarok mondani. – Én… sajnálom. Nem akartam erőszakos lenni. Ne haragudj, ha túl gyors volt, én csak… - de a mondat itt megszakad, nem is tudom, hogy fejezhetném be.
- Biztos, hogy el akarsz menni? – kérdezem egy kis szünet után, a hangomban csalódottság csendül, le se tudnám tagadni, de azért még mindig reménykedek benne, hogy meggondolja magát, ha másért nem, mert a ruhái még tuti nem száradtak meg, és eleve azért jött fel, hogy ne fázzon meg. Na ,most azóta bőven éjszaka lett. Abban pedig majdnem biztos vagyok, hogy ha most elengedem, soha többé nem látom.
Míg várakozom, a hátamat nekidöntöm az ajtó melletti falnak, kellemetlen a hideg, hiszen a bőröm még mindig tűzforrónak tetszik, de talán jó is lesz, hogy lehűtsem magam egy kicsit. Mikor megjelenik, ellököm magam a faltól, majd a pillantását keresve utoljára még felteszem a kérdést.
- Semmivel sem tudnálak meggyőzni, hogy maradj?

Ewan

& Belle

Ahogy hozzám szól, esküszöm, a szívem megszakad. Szegénykém, most teljesen abban a hitben lehet, hogy valamit elrontott, de csak szimplán annyi baj van vele, hogy annyira be tudott indítani már a puszta jelenlétével vagy egy pillantásával is, hogy teljesen elvesztettem az irányítást. Ennyi az össz baj vele, semmi más. Hiszen, őrülten jó pasi és a büdös életbe nem gondoltam volna, hogy rögtön találok egy ilyet, mint ő, ha ide jövök Párizsba. Még azt is felajánlja, hogy másképp csináljuk, ha nekem valami nem megfelelő, és komolyan mondom, ilyen figyelmes megjegyzést ritkán hallottam még. Előbb kaptam már meg olyasmit, hogy "Na, bébi. Ne hisztizz már" vagy hasonlót. Erre Ő...
Nem válaszolok, mert nem tudnék és nem is akarok mit mondani. Mit mondjak?
Inkább berohanok a sötét szobába, ahova hála az égnek nem követ, ugyanakkor hallom, ahogy odakintről, az ajtónál beszél. Jesszusom, az hiszi erőszakos volt? Hiszen, én provokáltam ki. Én incselkedtem vele, mert élveztem, hogy tetszik neki és most elő idéztem egy ilyen pocsék helyzetet.
Amikor kilépek a szobából, azonnal megállok mellette és fájdalmas ábrázattal rápillantok. A rohadt életbe, ha csak sejtené, hogy mekkora harcot vívok önmagammal. Szívem szerint most, ahogy ott áll háttal a falnak dőlve, ismét odasimulnék hozzá és addig csókolnám, míg le nem zsibbadna a szám, de akkor, mégis hogy néznék utána a tükörbe?
-Nem tettél semmi rosszat, Ewan. Hidd el! Egyszerűen csak...- sóhajtok egy nagyot és megállok magamhoz szorítva az ingjét, mintha még mindig takargatni akarnám magam vagy épp az egy fal lenne, amivel távol tarthatom magamtól. Tényleg, csak egy gyengéd érintésen múlna, és nem bírnék leállni, mert folytatni akarnám. Azt akarnám, hogy öleljen magához, hogy az ágyig meg sem álljunk és, hogy -valószínűleg- életem legjobb éjszakáját töltsem el vele, hiszen brutális volt köztünk a kémia. Nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy még csak hasonlót sem éreztem soha. Még az exemmel sem.
-Igen, mert...- sóhajtok ismét egyet, miközben újfent mindenhova nézek, csak Rá nem.-Tudom, hogy holnap megbánnám, és azt nem akarom. Férfi vagy, nem várom el, hogy megértsd, hiszen biztosan megszoktad, hogy minden modelleddel az ágyadban köttök ki, de én nem akarok "olyan" lány lenni. Nem is vagyok ilyen lány, csak.... egy pillanatra elragadtattam magam.- túrok idegesen a hajamba, hiszen próbálok épp teljesen őszinte lenni -mi értelme lenne hazudozni?-, ugyanakkor hülyét se akarok csinálni magamból. Ha most engednék a kísértésnek és így végződne ez az este, teljesen megepecsételnénk az ismeretségünket és azt nem akarom. Nem lenne még ez se olyan rossz, de tudom, hogy hova vezetne. Semmi jóhoz.
-Sajnálom, Ewan. Nekem ez nem megy. Jobb, ha keresel valaki mást.- pillantok rá végül szomorúan, hiszen tényleg nagyon sajnálom, hogy most konkrétan pácban hagyom, ráadásul elég durván fel is izgattam, így most ez duplán kiszúrás vele. Viszont, nem fogok lefeküdni vele, mert nem érezném helyesnek. Épp olyan lennék, mint az általam olyan nagyon megvetett nők, akik egy guminő szintjére süllyednek, amikor hetekig csak kufircolni járnak össze valakivel abban a reményben, hogy majd megszerzik maguknak az áhított pasit. A legrosszabb taktika, az tuti és bár, én nem is akarom megszerezni Ewant, de tudom jól, hogy nekem nem menne érzelmek nélkül. Idővel úgyis megszeretném -és ahogy tapasztaltam, nem is lenne nehéz-, aztán jönne a sírás-rívás meg a depi, amikor fél év múlva haza kell majd mennem.
-Köszönöm ezt az estét és remélem, sikerül időben elkészítened a rajzokat.- mosolyodom el gyengéden, sajnálkozva vagy, mint amikor az ember próbál valakit megvigasztalni, végül az ajtó felé veszem az irányt, de gyorsan visszafordulok csak, hogy a kezébe nyomjam az ingjét. Ennyi az egész, semmi több, mert utána erőszakkal az ajtóhoz parancsolom magam és ki is lépek rajta anélkül, hogy visszanéznék.