Párizs, 5 évvel ezelőtt

Különleges alkalom, végre bűntudat nélkül tudok a szembejövőkre nézni, és nem minden kék szempárban Shane-t látni. Nem volt szép, hogy leléptem az esküvő előtt, de tudom, ha nem teszem meg, akkor most már halott lennék, naná csak átmenetileg, de így lenne. Az Eiffel-torony innen gyönyörűen látható, és ideje lenne meginnom a kávémat, mert már régen kihűlt, de úgy elbambultam, hogy fel sem tűnt az idő múlása. Az emberek ritmikus, ámbár szerelmes nyelve ott van minden mondatban, táblán, kirakatban. Egyszerűen imádom a francia nyelvet, és örülök, hogy itt lakhatok. Napellenzőként helyezem fel a kezemet a homlokomra, és a téren áthaladó embereket figyelem. Egy fiatal lány babakocsival közlekedik, mosolyogva nézi a gyermekét, a másik sarkon egy férfi vár, idegesen szemlélődik, valószínűleg késik a partnere. Magamban történetet formálok köréjük, egy másik mese főszereplőivé válnak, és kiragadom őket a valóságból. A szoknyám szegélyét igazgatom el, és dőlök neki háttal a székemnek, aztán lepillantok a jegyzeteimre, és a terveimre. A minap fejeztem be a sulit, ennyi extra kijár nekem is, mielőtt belevágnék a nagy munkába. A nyár végére el akarom készíteni a parfümömet, de még nem tudom, hogy hol kezdjem. Az orromat egy fura szellő általi szag, vagy nem is tudom beazonosítani hirtelen, hogy mi csapja meg. Odakapom a pillantásomat, és ekkor észreveszek egy idegent. Az öltönye hibátlan, a tartása merev, és erőt sugárzó. Hunyorgok, mert nem sokat látok ebben a napsütésben, végül összeakad a tekintetünk. Elmosolyodom, és el is fordítom róla a kékjeimet, nehogy azt higgye, hogy nyíltan bámulom. A csészémet felemelem és belekortyolok az édes italba, de ekkor árnyék vetődik rám, és lassan vezetve fel a türkiz íriszeket…egyszer csak ott áll fölöttem a férfi, akit az előbb…
- Jó napot… - köszönök rá félénken, és a szám előtt megállok a mozdulatsorban, mielőtt megihatnám az utolsó korty lattet.

Mi az elsődleges számú dolog, melyet megneveznék kedvenc elfoglaltságomnak a munkám keretein belül? Egyértelműen az utazást említeném meg, amely szerves részét képezi a hétköznapjaimnak, és egy percre sem hagyja, hogy a lakásom fogságában tengessem perceimet. Éppen leszállok a hazaérkezésem hozzájáruló gépről, de a következő már másfél óra múlva indul. Épp csak annyi időm van, hogy a bőröndömet átrendezzem, az irataimat lecseréljem az aktuálisra és rákészüljek a következő üzleti utazásra. Szinte az utolsók között érkezek a reptérre és szállok fel a Párizsba tartó járatra, de csak fellélegezni már az ülésem kényelmében vagyok képes.
Nem első alkalommal járok a Francia fővárosban, azonban minduntalan képes lenyűgözni a maga egyedi stílusával, szokásaival. Az aktuális szállásomban pakolom le a cuccomat, és mivel még pár órám maradt az első tárgyalásig, így a városjárás mellett döntök, közöttük is a legelső koffeinadagom megszerzéséhez. Kevésnek tartom azon alkalmakat, mikor ehhez az italhoz fordulok napom folytatásának megsegítéséhez, most viszont különösen érzem szükségét. A szállásomhoz közeli kávézóhoz vezet az utam és a sorba állva tekintek körül, amikor is egy különleges szempárral akadok össze. Kellemesként élem meg ez a fajta véletlen találkozást, így mihelyst a választott italomat kézhez kapom, egyenesen az ismeretlen nő felé veszem az irányt.
- Magának is, Miss...? - hangom kérdővé válik a bemutatkozás eddig még meg nem történtje miatt, ez viszont kevésbé szegi kedvemet a folytatással kapcsolatban. - Nem bánná, ha esetleg csatlakoznék? Vagy vár valakire? Mert ez esetben.. - elharapom a mondat végét, hiszen a nyilvánvalóság ott lebeg közöttünk, még ha pusztán kimondatlan is, és feleslegesen a szavakat sem pazarolnám, míg nem tudom a valóságot.

Igen, határozottan más ez az illat, és számomra új. Párizsnak megvan a maga varázsa, és atmoszférája is, de nekem most csak egyetlen férfi köti le a figyelmemet. Biztos vagyok benne, hogy nem idevalósi, akkor nem ez a drága olasz öltöny lenne rajta, és…kizárt, hogy európai legyen, de miért is ítélkezem én felette? Elvégre egy egész kontinenst szeltem át, hogy elmeneküljek a sorsom elől. Félénken pillantok rá, nem sok, de mégis több. Az idő homokórája megáll, a szemcsék mintha összeállnának, és egy egészet képeznének. Tudjuk…mármint belül érezzük, hogy ez a találkozás más, mint a többi, és egyáltalán nem feltétlenül rossz, az is lehetne, de nekem bőrt bizsergető, és lélegzetet visszatartó ez, mert mire feleszmélek már ott áll felettem, és a napot is kitakarja. Az anyukám régen azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel, sőt olyannal biztosan ne, akinek valami drága kiegészítője van, mert hatalommániás. Nem tudom, hogy neki ez miképpen született meg a fejében, de én lúdbőrözöm, és imádom a veszélyt. Elpirulva áll meg a kezemben a csésze, és nézek rá, de a nyakamat is ki kell tekernem, hogy jól lássam.
- Igen…Miss…Evans, ha így jobb. – elszégyellem magam, és inkább leteszem az asztalra a tejeskávémat, aztán ezt a jelenséget szuggerálom.
- Nem bánnám, szeretné? – kérdezek vissza félénken, de nem úgy tűnik, mintha zavarba hoztam volna, éppen ellenkezőleg.
- Nem várok senkire, élvezem ezt a csodás júliusi napot…és maga? Mi járatban erre? – megformálhattam volna másképpen is a kérdést, de mégsem vágom hozzá, hogy itt laksz, vagy simán turista vagy?

Minden ilyen program mely lakásom elhagyását igényli, mindig ugyanazon séma szerint épül fel. Megbeszélések, találkozók, egy óra tanakodás különböző ismereteinket már-már megkérdőjelező témák felett, melynek a végén úgyis mindenki mást mond, de a végső szó engem illet. Elfogadhatatlannak találtam, hogyha meg kellett hunyászkodnom más akarata előtt, a hivatásom területén pedig még jobban irtóztam ettől. Ismertem a terepet, a tudásomat, a képességeimet. Ezek együttesével jutottam el erre a pontra, ahol vagyok, és ezek összességével fogok tovább vágtázni a még nagyobb célom felé, melynek elérését semmilyen külső körülmény nem fogja befolyásolni. Ez az út viszont már az első pillanataiban különbözik a többitől. Amennyi kultúra, ország, annyira más nők, de ritka az olyan, aki annyira elvonná a figyelmemet, hogy képtelen vagyok megálljt parancsolni a lépteimnek, melyek egyenesen az asztalához vezetnek. Kezemben a rendelt koffeinem pihen, másikat pedig szabadon hagyom, hogyha a bemutatkozás megtörténik, akkor arra illendő módon köszönthessem őt.
- Miss Evans. Egyértelműen kellemesebb, és személyesebb is. - beleegyezése után teszem le a kezemből az italomat, és ez csókot hintek kézfejére, de ajkaim alig érintik bőrének felületét, hogy nehogy kényelmetlenül érezze magát. - Green. Mr. Green. - szándékosan kihagyom a keresztnevemet, ahogyan ő is tette. - Örülök a találkozásnak, annak pedig főleg, hogy tovább élvezhetem társaságát. És természetesen, szeretném. Máskülönben nem hozakodtam volna elő ezzel. - engedek meg magamnak egy nem túlságosan túlakodó, inkább félszeg mosolyt, majd foglalok most már engedélyének következményeként helyet, de a tekintetem minduntalan a kék szempárt fürkészi.
- Nincs is ennél megfelelőbb hely, ha valaki nyugalomra vágyik. Engem az üzlet hozott ide. - felelek kérdésére, és csak akkor iszok bele italomba, ha már befejeztem mondandómat. - Párizsban is él vagy csak átutazóban? Bár személy szerint az utóbbira tippelnék. Az itt élők ahogyan elnézem természetesnek találják már ezeket a ritka pillanatokat. - célzok most itt arra az okra, amelyet ő maga is említett.

Itt ülök, és a szél sem rebben meg. A fülem mögé tűröm a hajamat, miután felfogom, hogy ez a valóság, és az előbbi kis fantáziaképeim eloszlanak, és ez a férfi maga a húsvér, és élő görög isten. A kezdeti feszélyezettséget lángrózsák váltják fel az arcom két oldalán, és meglepően felszökik a hőmérséklet annak ellenére is, hogy nyár van. Meglegyezem magam, és végignézem, ahogyan helyet foglal, de a fülemben még mindig a mély orgánuma szól. Ó, istenem..mi történik velem? A szívem gyorsabban ver attól is, hogy a közelemben van, és természetellenes, hogy a szaglásom is leáll egy szekundumra. A bemutatkozás a részemről túl rövidre sikeredik, de ő megspékeli egy udvariasnak ható gesztussal, melytől kiráz a hideg is, és az a pici távolság, melytől elszomorodnék. Miért nem értél hozzá a kézfejemhez? Kell némi idő, hogy észhez térjek, és normális beszélgetést kezdeményezzek vele, de a neve ragad meg elsőként.
- Mr. Green…akkor maga nem francia. – jár a piros pont a felfedezésem miatt, mégis ostobának hathatok ettől a kijelentéstől, mert a hülyének is feltűnne, hogy semmi köze az itteni kultúrához.
- Rendben, máskor nem….nézze el nekem, csak nagyon elbambultam. – mosolyodom el, és a tekintetemmel kísérem végig a nyelési reflexét. Kiszáradok, és úgy döntök, hogy hiába hideg az enyém, mégis belekóstolok, és körbenyalom az ajkaimat. A tudatalattim máris üzen neki, és hoppá talán már flörtölök is?
- Az üzlet…ez elég tág fogalom. – érintem meg a számat, és a szemébe mélyedek.
- Itt élek…úgyhogy hamis volt a feltételezése. Nem vagyok francia, de már két éve vagyok a város lakója. Az itteniek nem élik meg a pillanatot, ők részesei annak. Én úgy vélem ez az a hely, ahol igazán életre kelhet bárki. – a kezemet a füzetemre fektetem, és kiszúrom a karóráját.
- Szereti az olasz márkát…mégis tippelhetek…New York-i? – a múltam jó alap, elvégre nem is egy gazdag férfi ágyában kötöttem ki.

Sosem ragaszkodtam ahhoz, hogy valaki a keresztnevét a tudtomra hozza, mindazonáltal most mégsem váltott volna ki belőlem ellenkezést, hogyha hölgytársaságom a sajátját megemlíti. Ezt elhagyván viszont én sem döntök másképp, és csak féligazságokkal mutatkozok be.
- Valóban nem. - ennyivel le is zárom hovatartozásom kivesézését, hiszen a beszélgetés kezdeményezése/folytatása sosem tartozott az erősségeim közé. Az üzleti életben másképp működtünk. Más szavak megformázásával osztottuk lapjainkat vagy vezényeltünk le egy megbeszélést. A személyes dolgaink háttérbe szorultak, magánéletünk pedig tabunak hatott. Senki sem kérdezett a párkapcsolati státuszról, mert fontosságát a képességeid képezték, mintsem az életed többi szeglete. Valójában szeretném megismerni társaságomat, azonban a szűkszavúság határt szab elképzeléseimnek, és nem engedi, hogy annál több információt osszak magamról, mely egyébként is szükséges.
- Mindenkivel megesik. - nyugtatom meg őt efelől, hiszen különösen nincsen oka szabadkozni az elhangzottakkal kapcsolatban. Nem követeltem tőle magyarázatot, de határozottan átláthatóbb beszélgetésünk menete, ha néhány dolog tisztázva lesz.
- Én is így gondolom. És még mennyire szerteágazó is. - nem adom ki foglalkozásomat, inkább csak egyszerűen egyetértek vele, de mindeközben többször is elkalandozik figyelmem talán nem szándékosan művelt mozdulatsorai irányába, melyek miatt nagyobb koncentrálásra van szükségem, mint amennyit megengedhetnék magamnak ezekben az órákban.
Csak találgatni tudok lakhelyével kapcsolatban, így valahol nem ér meglepetésként, amikor az ellenkezőjét hallom vissza az általam elhangzottaknak. - Elnézést, ez csak egy felvetés volt a részemről, de amire kíváncsi voltam, azt megkaptam. - mélyedek el a kék szempárban egy másodperc erejéig, végül újra kezembe veszem az italomat.
- Ne kíméljen! - engedem útjára fantáziáját, végül csak egy kezdetleges bólintással reagálok. - Mindig is az voltam. De ha a sejtéseim nem csalnak, magának sem idegen az a hely, nemde? - próbálkozok be még egyszer, hátha másodszorra már szerencsével járok.

Érdekes a mostani partnerem. Feltűnő jelenség, nem is egy nő fordul meg utána, mégis engem szúrt ki, és ezt nem tudom mire vélni. Az is lehet, hogy én voltam a hunyó, és rászedtem, hogy jöjjön ide? Nem tagadom, hogy van már néhány trükköm, és előszeretettel használom is őket, de Párizsban azért visszafogottabb vagyok, és sokat változtam….na jó, minek áltatom magam? Amit akarok, azt megszerzem, és ezen az sem változtat, ha éppen foglalt , de reméljük, hogy ez most nincs így. Mondjuk tartja a mondás…ami Párizsban történt az ott is marad, nemde? Egy mosollyal az arcomon hallgatom végig a válaszait, de egyik sem túl bő. A kíváncsiságom ettől csak még nagyobb lesz..haha a titokzatos pasik a gyengéim.
- Igen, de szeretek jól tippelni. – vallom be az aggályaimat, és most arra pillantok, amit ő fogyaszt, de nem sokban különbözik az enyémtől. Szereti a feketét, és a kinézete is rendben van. A foglalkozására nem kapok kielégítő riposztot, és ez a szerteágazó duma is simli, mert ha már most ködösít, akkor nagykutya. Minden vezető, vagy alvilági alak így felelne, mint ő.
- Lehet egy kicsit tág ez az üzleti szféra. – tartom fogva a tekintetét, és mostanra már egyértelmű, hogy meg akarom ismerni. Elterelem a figyelmét, és megingatom, ami nem rossz próbálkozás a részemről. Micsoda fejlemények, szóval nyitott a flörtre?
- Maga sem az a nyílt ember, aki konkrétan rákérdez, hanem hátulról támad be, de tetszik Mr. Green. – a tekintetem lyukat éget belé, és végigkövetem finoman az ivást, az Ádám-csutkája elmozdulását, és a nyelési reflexiót.
- New York? Nem…idegen, valóban. Sokáig éltem ott, de megváltoztak a körülmények, és szerencsét próbáltam Európában. Nehezen kötnek le dolgok…tudja? Szereti a művészetet? Ma este nyílik egy új kiállítás az egyik helyi múzeumban, nem egy Louvre, de azért megéri, ha érdekli a termékenység, és a szexualitás. – hangsúlyozom ki a végét, és egy szélesen felfelé ívelő vigyorral húzom közelebb a jegyzetem.

Figyelmemet nem sok minden tudja igazán felkelteni és a ragaszkodásom is eléggé korlátozott. Azonban ha mégis az ellenkezőjét tapasztalom, az is leginkább a munkám keretein belül történik meg. Ez valahol közel sem meglepő. Mióta az eszemet tudom, csak azért küzdök és azzal foglalkozok, ami ahhoz segít hozzá, hogy a nevemet megismerje a világ és legyen belőlem valaki. Mostanra kijelenhetem, hogy jó úton haladok. Nem gátolt meg semmi abban, hogy olyan tudásra és képességre tegyek szert a foglalkozásom keretein belül, amiért elismernek. Ez viszont a végletekig tartó önzőségemnek volt leginkább köszönhető, hiszen ha mások érdekeit vagy vágyálmait tartottam volna szem előtt az enyéim helyett, most nem itt lennék, ahol vagyok. Az pedig nagy kár lenne, tekintve a jelenlegi beszélgetőpartneremet, aki kellemes társaságot nyújt ezen a nyugodtnak indult napon. Én sem vagyok vak, tudom értékelni a szépséget, Ms. Evans pedig egyszerűen ragyog. Intelligens nőnek tűnik, aki nem veti meg az élet szépségeinek teljes mértékű kiélvezését, de talán pont ebben rejlik a veszélye is. Mert hiába minden szépségnek, valami mégis különlegessé teszi, ami több annál, mint amennyit külső szemlélőként láthat az ember.
- Általában be is válnak a tippjei? Vagy csak szereti őket? - Közel sem mindegy melyik verziót tudhatja magáénak.
Nem szívesen adom ki magamat, noha büszke vagyok az elért sikereimre. Ez viszont nem azt jelenti, hogy neonfelirattal világítom meg szakterületemet és használom fel, mint beszélgetésre alkalmas témát. - Pont ez a csodálatos benne, Ms. Evans. Minél nagyobb teret foglal magába, annál több lehetőséget is nyújt. Ez pedig a benne dolgozóknak jól jön. - írom körül ismét a témát, de tekintetének vonzását minduntalan tovább kutatom.
- Örömmel veszem tudomásul ezt. A nyílt kérdésektől visszatáncolnak az emberek. Úgy vélem, a puhatolózás olykor hasznosabb. - vallom be végül. Az ő esetében még szívesebben merülnék el ebben, hiszen ez által talán többet is megtudhatok róla.
- Senki sem hibáztatná magát ezért, Kedvesem. Nem egyszerű megtalálni azt, ami miatt képes lenne lehorgonyozni. És valljuk be, az sem mindegy, hogy mibe áldozza bele az idejét. - osztom meg vele a véleményemet, közben a csészémben lévő kanállal foglalatoskodok. - A művészetet? Badarság lenne nem szeretni. Ezt vegyem úgy Ms. Evans, mint egy burkolt meghívást a maga részéről? - válok érdeklődővé, hiszen nem egy mindennapi témát dolgozna fel ez a kiállítás. - Mert ha erről van szó, szívesen fogadnék magától egy címet, ahol majd felvehetem. - teszem hozzá, hiszen eszem ágában sincs visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Mégis, ha úgy dönt, hogy nem velem érkezne az eseményre, azt is - nem túl szívélyesen, de - elfogadnám.

Ez is egy unalmas nap lett volna, mondjuk boldog vagyok, ehhez kétség sem fér. Megvan a papírom arról, hogy parfümőr vagyok, és ehhez most még ahhoz is hozzájárul, hogy ennyire kellemes társaságban ünnepeljek. A férfi ugyan nem tudja, hogy mivel is foglalkozom, idáig még nem jutottunk el, mert a párbeszédünk amolyan évelődés, lassú tapogatózás, ismerkedés a másik eszével, személyiségével, és bájával. Mr. Green egy titokzatos idegen, aki a semmiből tűnt fel. Egy író biztosan ugrándozna, és megírná ezt, vagy mindenképpen ihletet merítene belőle. A mosolyom mindannak szól, hogy flörtöl velem, hogy vette a bátorságot, és leszólított. A kávém már nem is érdekel, az alját úgysem szeretem, de ettől függetlenül tetszik az is, hogy ő sem veti meg a fekete adta élvezeti faktort. Az ajkam cserfesen nyalom körbe, nem adok ki hangokat, de hatást váltok ki vele. Lassan emelem meg a térdemet, és fektetem át a másikra. Fellibbentem a szoknyám szegélyét, de mielőtt a szél felerősödne, még le is lapítom.
- Általában be is válnak a tippjeim. Nem szoktam tévedni Mr. Green, ha ez érdekli. A biztosra megyek, és jól megfigyelek előbb. – tartom fogva a tekintetét, ha már kóstolgat, és elmés irányt vesz a beszélgetésünk. Nem buta, feltételezhetem, hogy a szűkszavúsága arra terjed ki, hogy a francia fővárosban is inkognitóban maradjon. Az öltöny, és az olasz cipő…üzletember, de nem mindegy, hogy melyik területen mozog. Rá fogok jönni, és akkor már nem bújhat az álarc mögé.
- De ez sok mindenre ráhúzható Mr. Green. Minél nagyobb hatalom összpontosul egy kézben, annál több a lehetősége is. – ravaszdi mosolyban szöknek szárba az ajkaim, és puhatolózom tovább, de az első szabály. Egy férfi érdeklődését úgy lehet fenntartani, ha nem sokat időzünk első alkalommal a közelében. Legyen miért ismét találkozót szerveznie. A kávém elfogyott, az idő lejárt.
- Vegye annak, aminek szeretné Mr. Green. – állok fel, és a füzetemből egy lapot „véletlenül az asztalon felejtek”.
- Idegeneknek nem adom meg a lakcímemet. Honnan kellene tudnom, hogy nem egy őrült? Szeretne látni? Keressen meg. Bízzon a szerencséjében. – kacsintok rá, és faképnél hagyom, de elégedetten lépdelek hazafelé, mert ha megvan a magához esze, akkor a papír alapján odatalál a kiállításra.

Határozottan kijelenthetem, hogy minden ízében felkeltette az érdeklődésemet Ms. Evans személye. Ha a külső jegyek nem lennének szembetűnőek, a belső értékek biztosan megadnák a kegyelemdöfést számomra, melyek alapján látszik, hogy nem holmi egyszerű nővel hozott össze a véletlen. Kellemes társaságot nyújt, így ennek fényében eszem ágában sincs megfeledkezni jelenlétéről vagy hagyni, hogy egy másodpercre is elkalandozó gondolataim foglyává váljak, mert ami a jelenben vár rám, az sokkal érdekesebbnek hat. Ezeket összegezve nem csodálom, hogy érdeklődővé válok vele kapcsolatban és kérdéseket kérdések követnek, melyek során igyekszem felfedezni őt, megismerni ezt a különleges személyt. A válaszokban viszont koránt sem kell csalódnom, mert amely szavak együtteséből összeállnak, még érdekesebbé teszik a velem szemben helyet foglaló nőt.
- Nem utolsó hozzáállás a dolgokhoz. Az ösztönök csalókák lehetnek, de a megfigyelés már más dolog. - osztom meg vele véleményemet és hagyom magamat elidőzni arcának vonásaiban, nem figyelmen kívül hagyva azt a tényt, amiért a városban tartózkodok és ami időkorlátot szab további teendőimnek, sajnálatos módon.
- Tökéletesen egyetértek. A hatalom sok mindenre nyújt lehetőséget, akár pozitív, akár negatív indíttatást párosítunk hozzá. A megfelelő kezek között csodákat művelhetünk vele. - adom hozzá a beszélgetéshez a saját elképzeléseimet, de nem megadva pontosan annak a munkának a nevét, melyet én is a hétköznapjaim részének tudhatok.
Burkolt meghívása meglepő, egyben kellemesen is érintő. Jó lenne valami kulturális program részévé válni és most az egyszer kiélvezni a város értékeit, és nemcsak futólag érinteni azokat.
- Helyes meglátás, Ms. Evans. Sosem tudhatja mi járhat a fejemben. - nem hibáztatom emiatt, mégis egy részem csalódottá válik, hogy a beszélgetésünk ennyivel le is zárult ezen keretek között, jóllehet talán ennyi bőven elég is volt. Nem mindenki vágyik értelmetlen fecsegésekre pazarolni a drága idejét - közöttük én sem. Nem kerüli el figyelmemet az asztalon felejtett papír sem, melyet magamhoz véve olvasom el a rajta álló címet, tudatva magamban, hogy társalgásunk még korántsem ér véget.

*Később.*
Elnapolva a mai napi programomat térek be a megadott helyszínre, és utasítok el egy pezsgőt a felém nyújtott tálcáról. Válogató ízlésem van, így nem minden italt fogadok el, csak aminek a nevét is tudom. Nem örültek a megbeszélés csúsztatásának, ugyanakkor tudtam jól, hogy szükségük van rám, így más választásuk nem lesz. Ennél több időt nem is töltöttem el ezen gondolatok közt, helyette tekintetemet futtatom körbe a helyen, hátha az ismerős vonások felfedezik önmagukat, de első körben sikertelenül járok. Így ennek okán lépek beljebb és egészséges türelmemmel együtt válok a kiállítás közönségévé én is a többiekkel együtt...

Mr. Green nem a kis játékos, én ebben már az elején biztos voltam, ezért nem is akartam kicsiben játszani, mert a hatalommal bíró férfiak nem becsülik meg, ha egy nő egyből odadobja magát. Náluk fent kell tartani az érdeklődést, és a vadászösztön csak akkor működik, ha van is mire vadászni. Nem szerettem a préda szerepében tetszelegni, de a kellő titokzatosság, és báj egyvelege fog előrevinni. A kurzusnak vége, most már papíron is elértem, amit akartam, ezért kijár a szórakozás. A végén már szűkszavúan válaszolok neki minden kérdésre. Nem firtatom, hogy lenne még mit mondanom, vagy tennem is, akár meghívathattam volna magam vacsorára is, de az nem én stílusom lett volna. A hatalom meg a pénz kéz a kézben jár, nem bolygatom a magánéleti témákat, ha szeretett volna, akkor mesél. Mindenesetre az már egy jó pont nála, hogy karikagyűrűt nem láttam az ujján, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet elköteleződve egy másik szív iránt. A Párizsban történt dolgok ott is maradnak, és ezzel egyet kell értenie. „Véletlenül” hagyom az asztalon a kis brosúrát, hogy megtalálja a kíváncsi fél. Még hátra sem nézek, miután távozom. Elég információm van arra nézve, hogy tudjam mennyire veszélyes játékba mentem bele ezzel a férfival.

A délutánom nyugalommal telt el, ejtőztem egyet a kádban, elszívtam egy cigit a kis erkélyemen, és kikészítettem három ruhát is, de őszintén egyik sem nyerte el a tetszésemet. Finnyásan álltam a mostani divathoz, és örültem volna, ha a merészségemet megmutathattam volna, ha már a szex lesz a téma, de csak a művészetek finom és árnyalt módján. A férfiak érzékisége is sokat számít, a szépségiparban mozgok, nekem sokat jelent a kinézet, ha egy pasi ad magára, akkor nálam már nyert ügye van egy kellemes beszélgetéshez. Az ötlet szinte kiugrik a fejemből, és bár drága a kelme, de az olló segítségével egy kicsit lefaragok belőle. A nyolc órát elütve elégedetten fordulok meg a tükör előtt. Egy méregzöld, maxim lett a fő attrakció, csak éppenséggel az anyag átlátszó, és melltartó nélkül csak éppen, hogy eltakar. A nőiességnek nem tudok gátat szabni. A hajamat enyhén hullámos loknikba rendeztem, és a vérvörös rúzs adta meg a kellő löketet a találkozáshoz. A kis borítéktáskával együtt hagyom el a lakásom biztonságát, és gyalog fedezem fel a belvárost. A múzeum nincs messze, a késésem még belefér a figyelem fenntartásához. A tekintetem az idegen férfit követi, és ki is szúrom az egyik vitrin előtt. A kis levelet fixírozza, mikor megérintem a vállát.
- Jó estét Mr. Green. Leszbosz szigete lett az új fétise, vagy nemtől függetlenül izgatja a szexualitás? – hajolok a füléhez, hogy érezze a parfümömet, aztán el is hajolok, és úgy teszek, mint aki szintén belemerül az olvasásba. Két idegen vagyunk, egy kiállításon.

Meglepő fordulatnak ígérkezik a mai nap abból a szempontból, hogy most először nem a munkámat helyeztem előtérbe, hanem egy érdekesnek tűnő programot, melyet egy számomra úgymond idegen nő ajánlott. Más esetben hagynám az egészet veszni, hiszen az amit csinálok évek óta első helyet élvezett, és sosem kívántam egy percig sem másképp cselekedni. Fontosnak tartottam a munkámat; a velejáró összege befolyását, az új ügyfeleket, az utazásokat. Ezeket félretenni badarság lett volna a részemről, mindazonáltal sosem vetettem meg az új élményeket, melyeket egyes országok hoztak magukkal. Mindezeket összevetve azt kell mondjam, Párizs kellemes meglepetésekkel kecsegtetett és kiemelkedő státuszt élvezett a többi közül.
Búcsúzásunk után már tudom, hogy megfogok jelenni a kiállításon, és nem feltétlenül a művészetnek áldozva figyelmemet. Noha nem lehetek biztos abban, hogy majd Ms. Evans megjelenik, azért reménykedően és valahol pozitívan állok az este további menetéhez.
Nem kevesen lézengenek már a berendezett termen belül, és mindannyian csodálva merülnek el egy-egy alkotásban. Én sem képzek kivételt közülük, de a tekintetem minduntalan az ismerős vonásokat keresi, azonban azokat nélkülözvén nekem sincs sok választásom, mint hagyni, hogy magával ragadjanak a közel sem hétköznapi szobrok, festmények meg minden egyéb finomság, amelynek az ember tanúja lehet egy ilyen esemény során. Azt viszont hozzátenném, hogy bármennyire is tetszetősnek vélem az engem körülvevő dolgokat, a hölgy társaságom nélkül nem sokáig fogom maradási bírni magamat.
Már éppen azon töröm magamat, hogy belekóstoljak a tálcán kínált italok egyikébe, amikor bársonyos hang zökkent ki felmerülő dilemmámból, és amikor felé fordulok, egy töredéknyi időre a szavam is elakad az elém táruló látvány hatására. A kirívó anyag tökéletesen kiemeli a nő idomait, áttetszősége pedig még pikánsabbá varázsolja az összhatást.
- Ms. Evans. - köszönésem nevének kimondásával nyer értelmet, a kérdése viszont arra késztet, hogy újra az eddig tanulmányozott alkotás felé fordítsam tekintetemet. - Mindkettőből egy kevés. Megvan a maguk varázsa, ahogyan elnézem, nem gondolja? - véleményezem a műalkotást válaszommal egybekötve, de utána egyből minden figyelmemet neki szentelem, amelyet nem érzek lehetetlenségnek, már csak a külső adottságait is illetően. Mellesleg szívesen megismerném a belső tulajdonságait, gondolatait is egyaránt.
- Lenyűgözően fest, Ms. Evans. Úgy vélem témába illően választotta meg az öltözékét. - engedek meg magamnak egy egyszerű, noha könnyen elillanó mosolyt bókom hatásaként, mégsem viszem túlzásba külsejének tanulmányozását, mert azt tiszteletlenség lenne az irányába a részemről.
- Először jár ilyen témájú kiállításon vagy már korábban is előfordult? - érdeklődésem közben veszem fel vele egy pillanatra a szemkontaktust és hagyom is magamat elveszni a szemeinek vonzásában.

A vonzódás a kémia alapja, akárcsak a világban történő összes esemény. Mindent meg lehet magyarázni, nem hiszek a csodákban. A munkám is hasonlóan összetett, mert azon ügyködöm, hogy a nőknek valami olyan parfümöt kreáljak, mellyel megnyerik a férfiak szívét. A szaglásom különleges, ha ez egy adottság, akkor nekem isteni tudás jutott. A férfi, akivel a délután összefutottam egy jó nagy hal, és nem tagadom, de valami megfogott benne. Az öltözködése arra utal, hogy szereti a szépet, és a finomságot, de az arca másról árulkodott. Egy igazi cápa, aki nem fél megszerezni, amit akar. Mr. Green egy talány egyelőre, de ez nem jelenti azt, hogy így is marad. Ma este eldől, hogy érdemes-e időt fektetnem rá, és megnyílnom előtte, vagy hagynom kell elengedni a lehetőséget, mert nem éri meg az árát. Azon nők közé sorolnám magam, akik tudják, hogy mit akarnak az élettől, emiatt nem is csoda, ha ehhez alkalmas partnert keresek.

A ruházatom is ennek az elhatározásnak a megszületése alapján lett kiválasztva. Az áttetsző anyag kiemeli azokat a részeket, melyekben egy férfi gyönyörködhet. A belváros nincs messze, egyedül is odatalálok, és csak annyit kések, amennyi a megengedett, és még nem riassza el Mr. Greent sem. A tekintetem a bejárat átlépése után őt kutatja, de kell még némi idő, hogy észre is vegyem. Elmosolyodom, mikor az egyik vitrin előtt lelek rá, és a háta mögé lépve, hívom fel magamra a figyelmét, nem mintha nem tudnám, hogy eddig is engem kutatott.
- Ez a nevem Mr. Green, de a formaiságokon már túljutottunk. – a kékjeim a kiállított darabra futnak, és a válasza hallatán csak hümmögök egyet, mint aki nem lenne elégedett azzal, amit kapott.
- A szexualitás nem feltétlenül varázslatos…a művészet igen. Nekem a perspektívák okoznak izgalmat, hogy mennyiféleképpen látjuk ugyanazt. Erről hogyan vélekedik Mr. Green? – futólag nézek rá, egy röpke másodperc is elég, hogy átvegyem az irányítást tőle.
- Szeretem megtisztelni az eseményt. Maga sem panaszkodhat, annak ellenére, hogy csak átutazóban van a városban. – arrébb lépek a következő kiállított szoborhoz, és a nemi szervén állapodik meg a tekintetem.
- New Yorkban is jártam már hasonlón, de a franciák sokkal szabadosabbak, nem szégyenlősek, mint az amerikaiak. Zavarja a téma, vagy túl prűd hozzá? – nyalom meg az ajkaimat, és most féloldalasan fordulok felé, kicsit kidüllesztve a kebleimet az irányába.