Nem szokása csak úgy letámadni embereket, de Thalia napok óta nem hívta vissza, így a nyakába vette a várost, motorra pattant és elindult a nő lakása felé. Párszor kihúzta a csajt a bajból, mikor kellett, össze is barátkoztak, ezért Zednek is feltűnt az utóbbi időben, hogy Thalia elkezdett lecsúszni és ez számára meglobogtatta a vörös zászlót és a vészharangokat. Nem volt hajlandó tovább várni a sült galambot, kezébe vette az irányítást. A narancssárga KTM-el sebesen, de még határon belül mozgott; óvatosan, mégis rutinosan kerülgette a járműveket, míg végül elért Greenwich Village-be. Leparkolt a padka mellé, lezárta a motort, majd a bukósisakkal a kezében indult meg a lány lakásához. A kapukódot már ismerte, Thalia régen megadta neki. Felcaplatott a lépcsőn az emeletre, aztán azonnal arrafelé vette az irányt, amerre Thalia lakása volt. Nem telt bele pár percbe, az ajtóhoz ért és ráfeküdt a csengőre. Egyébként önmagához képest még elég szolid módon öltözött, meleg volt a városban, így lett a fehér ujjatlan felső a társa, a sötétkék jogger nadrággal és a hófehér sneaker cipővel. A bal karján felfutó színes tetoválás kitűnt lebarnult bőrén, ahogy a kidolgozott izmok is szépen mutattak most. A fekete baseball sapkát kivételesen normálisan húzta a fejébe még odalent, miután levette a bukósisakot, egyedül a kezén virító fekete motoros kesztyű és a narancssárga-fehér bukósisak árulkodik arról, hogy nem négykerekű járművel érkezett. Türelmesen várt pár percet, valójában ott volt a lakáskulcs a zsebében a személyes irataival együtt, de jobban örült volna, ha a lány nyit ajtót és nem neki kell berontania a kulccsal, szóval pár percig ácsorog ott, aztán újra ráfekszik a csengőre, ami hangosnak tűnik ebben a kertvárosi csendben még Zed fülének is. – Thalia, nyisd ki! Tudom, hogy ott vagy! – Valójában nem tudta, de ugyebár ez nem jelentett nála semmit.
Jacob unottan fekszik az ágyon és a plafont bámulja, hiszen addig sem látja a dobozok és a poggyászok keltette rumlit, amelyet lassan illendő volna elkezdeni felszámolni. A lakás némileg kisebb, mint az övé, de még így is elég tágas. A húga ezt önerőből soha nem tudta volna megvásárolni, emiatt kész szerencse, hogy mikor nagy önállósodhatnékjában lelépett, anyjuk volt annyira… nos… balek(?), hogy megvegye neki ezt a hodályt. Greenwich Village egyik ékköve lehetne a hatszintes ház negyedik emeleti lakása, ha Thalia nem rendezte volna be – a férfi ízlésre szerint – ennyire ízléstelenül. Mintha valaki bemutatót akarna tartani, milyen volt a ’80-as évek abban az esetben, ha ócskapiaci kacatokból akarnák rekonstruálni. Az összképen a férfi csomagjai sem segítenek. Na jó, talán csak egy kicsit. Jacob lassan felül, melynek köze van ahhoz, hogy valaki bekiabál az ajtón, ráadásul Thaliát szólongatja, vagy sokkal inkább követeli. – Fasza – felmorran, s ráérősen feláll az ágyról és elindul az ajtó felé. Pár koncepció átsurran az agyán, hogy mégis miféle szerzet és miért keresi a húgát… az elmúlt napokban volt már itt pár hippiforma fazon, néhány meleg a tömb túloldalán nyílt buzibárból. Az ég tudja, hogy keveredett oda Thalia, de nem is érdekes… na meg pár sötétarcú fickó – jó eséllyel gyógyszerdealer az egyikük, a másik meg… nos, Jacob az sem akarja tudni. Ez az újabb haver lényegében a 6-dik lenne a vendéglistán az elmúlt két nap alatt. A férfi megáll az ajtó előtt, s kiles a kukucskáló nyíláson, majd a jövevény láttán elhúzza a reteszt, de az ajtót so-so biztosító láncot nem oldja ki, s talán van némi esélye, hogy rálásson a jövevényre. Amennyiben Zed nem húzódik az ajtónyílás nyújtotta látóteréből, úgy Jacob szemrevételezi őt, s hirtelen nem is tudja, mit gondoljon, Thalia átlaghaverjaitól lényegesen elüt a csávó. Zed pedig egy fáradtságtól kissé karikás szemű pasast láthat félig meddig, aki a kor- és nembéli különbség ellenére is nagyon hasonlít Thaliára. – Nincs idehaza, de hagyhatsz neki üzenetet – mert ma ilyen kegyes, meg közvetlen, és ha végre iszik egy nagy bögre kávét, esélyesen kedvesebb is lesz.
Kezdőlap
