Sok idő telt el, mióta legutóbb látta a nőt, bár akkor sem szívélyes volt a találkozás, inkább Dolores rosszindulatú egóhízlalását tapasztalhatta Sin magán, amit hidegvérrel kellett tűrnie. Sok volt már akkor is a számláján, így ezért türtőztette magát, bár biztos volt benne, hogy a nő nem csak a munkáját végezte és, hogy nem csak a siker hajtja. Szereti kínozni a férfiakat, főleg, azokat, akiket nem kap meg, vagy akik az ő etikai rátáján nem mennek át. Legalábbis Sinclair erre gondol, mikor az iroda ajtaján belép a hatalmas aulába és megkeresi a megfelelő ügynökséget, ami Dolorest is foglalkoztatja. A háta közepére sem kívánta ezt a találkozást, az meg, hogy most visszafogja a dühét egyenesen lehetetlen volt. Úgy viharzott be a liftbe, hogy a mellette álló apró termetű dossziékukac megremegett az ijedtségtől és szemüvegét igazgatva kért elnézést, mire Sin még csak ügyet sem vetett. Arcát méreg torzította el, kezei ökölbe voltak szorulva, a jobb oldali pedig módszeresen már cafatokra gyűrt újságlapot szorongatott. Nem tudta eldönteni, hogy azért volt mérges, mert olyan üggyel vádolták, amit nem követett el vagy mert Dolorest akarja felkérni, hogy védje be a seggét. Az eddigi ügyvédjei mind kudarcot vallottak ellene és tuti, hogy ők is be vannak építve abba a kis szervezetbe, akik ki akarják csinálni őt. Elfogadja, ha valami rosszat csinál és ezért büntetik meg, de azért nem vállal felelősséget, amit nem követett el. Soha nem vert meg ártatlant, főleg nem nőt. Meg tudta, hogy tégla van a rendőrségnél, ezért el akarják őt tüntetni a színről és mivel Dolores már tett róla, hogy igen csak szép batyut cipeljen a hátán, csak meg kellett szerkeszteni pár képet, amit címlapokra hozhattak és pár hamis feljelentésért kellett némi piára való összeget kifizetni. Jelenleg is azért mászkálhat szabadon, mert a parancsnoka közben járt érte, sok mindenért lebaszta Sint, de ezt a mocskot ő sem hiszi el róla. - Dolores… - akad el a szava mérgében, mert még mindig nem jegyezte meg a nevét. – Dolores ügyvédnőhöz jöttem. – morogta végül nagyot sóhajtva, megadva magát zavartságának és megtörölte fejét, hogy leplezze azt. – Öhm, üdvözlöm uram, van időpontja az ügyvédnőhöz? – kérdezte meglepetten a hölgy, mire Sinclair csak legyintett. – Mondja, hogy Sinclair Henderson keresi. Fogadni fog higgye el, ha másért nem azért, hogy jót nevessen. – morgott tehetetlenül a férfi és bár biztosan gondolta, hogy így lesz, mégis megbánta a szavakat, hiszen ő most szívességért jött, de nem bírta türtőztetni az indulatait. Picit talán az is közre játszott, hogy valahol mélyen gondolatai között kavargott az is, talán köze van hozzá, hiszen elég durva dolgokat vágott a fejéhez, amivel lehet a nő büszkeségén csorbát ejtett. - Mr. Henderson. Dolores De La Rosa ügyvédnő fogadja ön. – lépett oda hozzá hosszú perceket követően a hölgy, miután ő a várakozóban próbálta lenyugtatni magát igen csak kevés sikerrel. - Nagyszerű. – morgott a férfi, majd a nő után indult és az általa mutatott ajtón kopogás hiányában, szinte bevágódott. Akár egy tornádó száguldott végig az irodán, hogy az önelégülten ücsörgő nő elé álljon, majd a kezében szorongatott példányt az asztalra tegye. - Jó napot Ügyvédnő. – vigyorgott, de csak felszínesen, amolyan igen, tudom most mi fog következni mosoly volt, amikor azon próbál állást foglalni, folytassa a színjátékot vagy inkább tegyen mindenkinek egy szívességet és ugorjon ki az ablakon. - Az nem én vagyok a képen. – mutatott a képre, amely igazából valóban őt kívánta bemutatni olyan szögből, ami ijesztő lehet mindenki számára, de a valóság az, hogy az csak meg van szerkesztve. - Tudja jól, hogy ez így van. – mutatott az ügyvédnőre, majd megérzett valamit, amire most mindennél nagyobb szüksége volt. Elővette nadrágja zsebéből a cigaretta tárcáját és a nő felé nyújtotta azt, kicsit talán azért is, hogy ezzel ő maga is engedélyt kapjon a dohányzásra, másfelöl pedig mert kicsit nosztalgikus volt a hangulat. – Szabad? – kérdezte függetlenül attól, hogy az ügyvédnő elfogadja-e tőle a dohányterméket vagy nem. Amennyiben zöld utat kap rá is gyújt, ha Dolores is így tesz, neki is meggyújtja a cigijét. - Rátérnék a tárgyra. Mi lenne, ha először az életben most kivédené a seggem, nem csak mindig szétrúgdosná? – kérdezte komoran nézve, majd az ablakhoz lépett, nem figyelve a nő reakcióját, hiszen tudta, valami olyasmi fog következni, ami csak felhergelné. - Jól hallotta, fel szeretném fogadni. Maga is tudja, hogy ártatlan vagyok. – tette hozzá nagyot szívva cigijéből, bár ez egy magát nyugtató sóhajjal is felért egyben.
A visszavágások oly frappánsnak és kreatívnak bizonyultak, hogy nem bírta türtőztetni elismerő mosolygását a férfi felé. Dolores mocskos játszmát játszott, szinte dokumentumfilmet lehetett volna gyártani abból milyen gyorsan váltogatta az általa megtestesített személyiségeket. Természetességgel, megjátszás nélkül vált dühösből nyugodttá, csipkelődőből gyengéddé, kaméleonként alkalmazkodott, sokszor szándékosan a szöges ellentétet megjelenítve partnere stílusának. Volt abban valami idegörlő, ha egy ideges embert teljes nyugodtsággal díjaznak vagy ha a gyűlöletet kedvesség és megjátszott szeretet váltja fel, valami olyasmi, amivel könnyű megnyerni egy vitát, ahol az összeakasztott bajszok közül mindig ő jöhet ki győztesen. Ebben a tudatban kezelte kettejük kommunikációját is, könnyedén ingerelve a férfit, aki látszólag nem díjazta a hízelgést és a szavakkal való cirógatást. A fegyverén való kuncogás fél percre ezt a stratégiát akaratlanul is megszakította, Dolores arca ridegre váltott, a gyengepontját érintették, melyet sok éve megtapasztal ezen a területen: nem tekintik egyenlőnek a férfiakkal. Az elsuttogott szavakra visszanézett a férfire a meglepődés és a feszültség keveredésével, de nem méltatta egy válaszra a kijelentést. Az ellenkező nemből mindenki a lábai előtt hevert, könyörögve neki, hogy legalább egy éjszakára hadd érezhessék, hogy megkapták, nem Sinclair lesz az, aki után pityeregni fog, ha nem próbálhatja fel, ha nem nézheti meg, hogy is jön ki az ereje a lepedő alatt. Ahogy hátat fordítva sétált a kocsija felé ezen olyannyira elmerengett, hogy alsó ajkát beharapva parancsolt megállj!-t gondolatainak. Nehéz volt tartani a kollegiális viszonyt egy olyan nőnek, akinek mindennapos programja volt új kérőket fogadni annak érdekében, hogy sose kelljen elköteleződnie senki mellett és így is megkaphassa amire vágyik. Kocsijával elhajtott a helyszínről, s habár kettejük beszéde a fejében ragadt, megpróbált fókuszálni munkaideje hátralévő részében. Az este folyamán új udvarlót keresett magának, egy rövidke interneten lezajló beszélgetés után pedig sikerült vadásznia egy igazi aranybányát magának, aki egy jól sikerült vacsora mellé luxusautójában fuvarozta haza a hölgyet, a lábai között folyó, nyelvével nyújtott élvezettel jutalmazva őt. Dolores, bár rettentően szégyellte magát, de pont azért bámulta végig a plafont, mert egyszeri lenézése során Sinclair mosolygott vissza rá, melyet minél hamarabb felejteni kívánt… A férfi oly annyira megfogta a maga morgós, mufurc énjével, hogy Dolores szinte a rabjává vált arra az éjszakára soha nem látott oldalának..
Hónapok teltek el, a fiatal ügyvédnő robotolt előre a karrierjében, gondosan végezve feladatait, több ügyet is sikeresen zárt, képes volt a nagyok között említést szerezni. Az irodájában ücsörögve gépelte hevesen a legutóbb kigondolt keresetét, melyet a bíróság felé kívánt intézni. Szomszédjogi vita, semmi különös, de maximalizmusából adódóan minél hamarabb végezni szeretett volna vele, nem szerette húzni se saját se ügyfelei idejét. Kopogtattak ajtaján, melyre csak a megszokott “Tessék?” címszóval beengedte az idegent. Kollégája állt előtte egy újsággal a kezében. - Láttad ezt? - vigyorgott rázva a papírt maga előtt, majd besétálva odadobta azt Lora elé, ő maga pedig kényelmesen helyet foglalt a vele szemben elhelyezkedő fotelen. - A faszi azóta se bír magával. - Mi ez? - kérdezte röviden, majd kezébe emelve a lapot a legelső oldalon köszönt vissza rá Sinclair képmása egy elég kompromittáló képpel, amelyből ha aligha is látszott valami, pont úgy fotózták, hogy elég megkérdőjelezhetővé tették a pozícióját. - Mégis mit csinál ez a pöcs? - vonta fel szemöldökét. - Erről beszéltem neked, a pasasnak már rácsok mögött kéne ülnie - morogta a másik, majd rágyújtott a szoba közepén. Komótosan felkelt a kanapéról, majd főnöke szája elé is nyújtott egy szálat, aki azt szelíden ajkai közé vette majd megvárta, amíg alkalmazottja lángot nyújtva neki meggyújtja a dohányterméket. Hatalmasat beleszippantva pöfékelte ki olvasás közben a füstöt, majd széles vigyorral nézett vissza beszélgető partnerére. - Kár, hogy nem az irodát bízták meg, hogy elintézze ezt a rohadékot. Kíváncsi leszek a végkifejletre - beszélt önelégülten. - Majd értesíts a tárgyalásokról. - Mindenképp. Az ilyennek kijár egy jókora.. - vágta félbe a Dolores asztalán felcsendülő telefoncsörgés. - Igen, tessék? - szólt ki a titkárnőjének, kihangosítva a hívást. - Ügyfele jött, asszonyom - mondta enyhén zavart hangon az alkalmazottja. - Kicsoda? - lepődött meg tekintve, hogy nem várt a mai napra senkit. Szigorúan a hétfő és a szerda volt az ügyfélfogadás ideje, ilyenkor intézte el a megkereséseket, illetőleg a már elvállalt ügyek egyeztetését megbízóival. - Khm.. - köszörülte meg a torkát. - Sinclair Henderson van itt, asszonyom. Beszélni szeretne magával. Dolores kollégájára pillantott tágra nyílt szemekkel, aki ugyanígy nézett vissza rá, majd felszökkent a kanapéjáról, elnyomta cigijét és távozott. A nő pár másodperc nyugalmat szentelt magának, majd beleegyezett a férfi fogadására. Hátradőlve székén várta, szinte már kíváncsiságtól fűtve, hogy ez a találkozás mégis mit rejt majd magában…
Dolores meglepően jól viselte a szurkálódását a férfinek, még a nevetésére sem reagált megvetően vagy sértődötten, talán ennyire el bírja viselni a felé érkező támadásokat, ennyire jól kiképezte az idegrendszerét, hogy egy apró fintort sem sejtet az arca, ami mindig olyan rideg, mint a hirtelen beérkező fagyos tél. Nem szólt érte, hogy az autójának dőlt, már az is túlzás, hogy leállt vele eszmecserét folytatni arról, hogy kinek van igaza, de ez talán a nő szemszögéből teljesen felesleges is, hiszen ő nyerte a pert, mégis eldiskurál arról, mi lenne megfelelő viselkedési norma a város védelmét szem előtt tartva. - Tushé Dolores. Azonban én nem a tárgyalásunkra gondoltam és nem is arra, hogy análisan bábozik velem, ahogy csak kedve tartja. – mosolygott a válaszára, miszerint lenézné azokat a nőket, akik fölé kerekednek egy jogi vagy etikai vitában. – A hűvös viselkedésére. – itt hatás szünetet tartott, majd kipöckölte a hamut a cigijéből és a levegőbe fújta, nem érdekelvén, hogy a füstje hova száll tovább. - Van valaki ezen a viharvert világon, akire képes őszintén mosolyogni? – nézett rá mostmár, elég erőt véve magán, hogy lássa szemeiben a változást vagy bármi féle reakciót, ami azt jelezné, hogy ő mégis egy érző ember. – Mondja, hogy kiadja valahol a felgyülemlett feszültséget, hogy tud sírva nevetni vagy üvöltve sírni. – folytatta most Sin véve arcára teljesen rideg és közönyös arcot. - Azt állítja pszichopata vagyok, mert hirtelen haragú vagyok és a bűnözőkön vezetem le a mérgemet. Szerintem ellenkezőleg. Az a pszichopata, aki egy álarc mögé bújva játssza el azt, hogy az égvilágon semmi baja, belül közben meg felperzsel egy egész világot. – mosolyodott el a gondolat végére és elvette a tekintetét a nőéről, már, ha az fogadta a szemkontaktust. Mióta beszédbe elegyedtek olyan volt ez a társalgás, mint egy baszott taktikai harcszintér. Olyan volt, mintha a per nem ért volna véget a tárgyaló teremben, hanem folytatódott volna idekint a parkolóban, sőt a végjáték még csak ezután következik. Az erőszakra célzó monológját követően sejthette volna, hogy Dolores számonkéri bátor megjegyzéséért, de biztos volt benne, hogy érti, mire gondolt. Csupán ez egy újabb eszköz, amivel a falhoz próbálja állítani a vérgőzös férfit, ki jelenleg is majd felrobban a dühtől, de tudja, ha kiadná a haragját, azzal csak egy újabb jegyet szerezne a tárgyalóterembe. - Mire célzok? Óh semmi veszélyesre aranyom. Tőlem nem kell tartan… - akadt el a szava, ahogy megpillantotta az övére csatolt fegyvert, de sajnos nem azt a hatást érte el a nő, mint amit várt, mert Sinclair ismét kuncogni kezdett. Attól, hogy egy hattyúnak adnak egy ásót, még nem fog tudni vele leásni Kínáig. – Szép. – válaszolt tömören, egy pimasz mosollyal az arcán, majd ellökte magát az autótól, legfőképpen, hogy tartsa a távolságot mostmár a nőtől. Elszívták a cigit, így ez úgy hatott Sinclair számára, mintha véget ért volna a fegyverszünet. Ám most újabb meglepetés érte a férfit, ismét meg tudta lepni a nő és kezdte úgy érezni, hogy az csak játszik vele és élvezi azt, hogy újra és újra megalázhatja őt. – Sajnálom szivi, de ez a kutya nem fogja olyan könnyen a farkát lóbálni. Tudja, ez a kutya veszett. – mosolygott fogcsikorgatva Sin, próbálván megőrizni a hidegvérét, mikor Dolores a fülébe súgott. Nem jött zavarba, inkább mérges lett, mert tényleg van bőr a képén azt hinni, hogy bármelyik férfit megkaphatja. - Igen, mindenkinek az hiányzik, amit nem kaphat meg Dolores. – súgta vissza most Sin a nő fülébe, majd kinyitotta az autója ajtaját és úgy fordult vissza még egy köszönés erejélig, na meg persze, a nő reakciójára, ha akadna neki, már pedig biztos benne, hogy nem hagyja ezt szó nélkül. - A viszontlátásra ügyvédnő. - mosolygott egyet, majd beszállt az autójába és úgy várta meg, míg a nő eltipeg a magassarkújában végig követve őt, míg teljesen el nem tűnt a látómezejéből. Ekkor körülbelül vagy három hatalmasat sózott rá a kormányra és el is ordította magát. Nagyon utálta ezt nőt. Nagyon.
A férfi nevetésére felkapta a fejét. Elszokott tőle, hogy kinevetik, eleve nem volt szokása, hogy az ellenérdekű féllel bájologjon, talán nem is vette jól ki magát. Apró billegésekkel viselte el a szurkálódást, néha apró mosolyokkal díjazva a megnyerő “bókokat”. Volt valami megmagyarázhatatlanul érdekfeszítő kettejük kommunikációban, amit nem is tudott igazán megmagyarázni. Most, ahogy a másik belemerült a monológok csattogtatásába, Doloreshez nem igazán jutottak el a gondolatok, sokkal inkább ragadta meg a lehetőséget, hogy végigmérhesse a férfit, tekintetével elkalandozva öltönyén, lakkcipőjén vagy a fém övcsattján, ami visszaverte a nap sugarait. Óvatosan ő is rádőlt Sinclair kocsijára, ahogy lassan elkezdett szavai koncentrálni, így pont elcsípte a megerőszakolós eszmecserét. Igaza volt a pasasnak, nem mindenki érdemel börtönt, nem véletlenül ennyire megosztó a halálbüntetés gondolata, de az igazságszolgáltatásban sosem lehet az ember 100%-ig biztos valaki bűnösségében, ez pedig már visszafordíthatatlan tett, így ha beigazolódik, hogy tévedtek, akkor egy ártatlan ember vesztette el az életét. - Sosem voltam karótnyelt Sinclair, csak maga ennek nevezne minden nőt, aki képes maga felett rendelkezni egy jól összerakott perbeszéddel - szúrkálódott tovább pimaszul idegesítve őt, szándékosan átváltva magázódásba. A kérdés fenyegetésnek érződött, amit Dolores újból egy nyugodt bólintással és egy szelíd mosollyal reagált rá annak érdekében, hogy a másik azt érezze nem érintik meg a szavak, mindeközben belül hatalmas düh futott rajta végig.
- Mire céloz Sinclair? - vigyorgott a szemeibe, majd félrehúzta a pisztolyát, megvillantva pisztolytartóját benne fegyverével, melyet az övéhez csatolt. - Ahhoz képest, hogy ennyi év tapasztalattal rendelkezik ez elég légből jött következtetés volt. Tudom, mivel jár a munkám, tudok védekezni ellene - szólt szinte büszkeséggel hangjában. Az utolsó gondolatokra maradtak a cigarettaszál utolsó szívásai is. Ahogy a férfi befejezte mondandóját, Dolores kettejük közé dobta az égő csikket. - Taposd el - suttogta a fülébe, visszatérve az eredeti stílusára. - Akkor legközelebb, Sin - nézett rá apró mosollyal. - Ne tartsd vissza magad sokáig, még a végén hiányozni fogsz - jegyezte meg enyhe gúnnyal, majd elindult a kocsija felé.
A nő reakciója némi gondolkodásra késztette, egyrészt még mindig próbált felocsúdni az ijedtség okozta megviseltségből, másrészt volt is erre egy frappáns válasza, csak össze akarta rakni azt a fejében, mielőtt hagyja, hogy szervei visszakússzanak eredeti helyükre. – Óh, Dolores, maga olyan sok férfi álma, valakinek a rémálmaiban is illene szerepelnie, hogy meglegyen az egyensúly. – morogta, miután elrakta a cigaretta tárcáját és mindketten végre már a nikotin kéjes, de egyben káros szenvedélyének élhettek. Azonban csalódott végül, nem lett a legjobb, erőlködésnek hatott és biztos volt benne, hogy ez a másik félnek is feltűnik majd. - Az oka a találkánknak? Az, hogy maga rám szállt, legalábbis kezdem ezt hinni. – elmélkedett a férfi, mikor az már a nő mellé lépett, eztán kezdte meg a monológját és várta a nő válaszát kérdésére. Egy pillanatig unottan hallgatta a lexikonokból és a tárgyalásokon oly sokszor általa elhangzott szakzsargonokat, de egy mondatra felkapta a fejét és akaratlanul is a hölgyre nézett. Aztán pedig, akárhogy is próbálta visszafogni magát, nevetett. Hosszan, jóízűen, egy pillanatig azon is elgondolkozott, hogy megveregeti a nő vállát a viccért, de végül meggondolta magát és szabad kezét a zsebébe vágta. – Nahát Dolores, azt gondoltam, hogy maga karót nyelt és nem képes biológia szinten befogadni a humort, erre ilyeneket mond. – törölte meg a könnyeit, ahogy még mindig a nevetéssel küszködött, majd végül pihegve szívott bele már félig elégett cigarettájába. – Tehát azt mondja, anélkül is elnyerik a büntetésüket, hogy én rommá verem őket? – kérdezte végül visszanyerve komolyságát. – Micsoda büntetés lehet nekik bent ülni az adófizetők pénzéből egy zárkába, a melegbe, ahol étkezést, szórakozást és kondizási lehetőséget biztosítanak nekik. Aztán pár évre rá jó magaviselettel kiengedik és kezd mindent elölről, miközben éppen lehet, hogy egy kedves, katolikus család egyszem gyermekét erőszakolta meg és okozott ezzel neki életre szóló károsodást, amiből soha nem fog felépülni bassza meg! – vesztette el a végén a kontrollt, mert szinte belegondolt, mennyi ilyet vitt már be a hűvösre pályája alatt és mennyi ilyen szemétládáról hallotta már, hogy azóta is vígan éldegél odakint a világban az ilyen nyerészkedő ügyvédeknek köszönhetően, mint Dolores. - Pszichopatának? Maga bókolni próbál nekem Dolores? – mosolygott Sin a távolba meredve, próbálván tartani magát ahhoz, hogy nem néz a szemébe, sőt, egyáltalán nem akarja megnézni őt magának. Tuti, hogy következtetéseket vonna le a dologból, esetleg azt gondolná, hogy neki is bejön, azt meg végképp nem akarná, mert akkor minden aduász nála lenne. Kicsinyes gondolkodás, de egy kicsit büszke magára, hogy ő nem egy gyönyörű nőt lát Doloresben, hanem egy minden hájjal megkent ügyvédet, akit nem érdekel az, hogy kit véd, míg a pénz és siker házhoz jön. - Félreért valamit kedvesem. Én nem vagyok jó. Tudom nagyon jól, hogy rossz ember vagyok, nem is bújok a jelvényem mögé, de el sem tudja képzelni, mennyi ártatlan életet mentett meg az, hogy betörtem pár orrot némi információért – mosolygott a nőre egy pillanatra, majd szippantott egy mélyet cigijéből, nem is figyelve arra, hogy egy kis hamu a cipője tetejére esett. Lehajolt, hogy megtörölje a cipőjének orrát, miközben figyelte a nő utolsó monológját, miközben jókat mosolygott a válaszon, a három válasz között ez volt az első, amit a férfi tisztelni tudott, biztos volt benne, hogy erről lesz szó, ebbe még csak belekötni se tudott volna. Miután végzett a cipőjének takarításával, felegyenesedett és mikor a nő megkérte, ne beszéljenek erről, így a véleményét meghagyta magának. - Szerintem hamarosan látjuk egymást. A kérdés az, melyikünk bírja tovább? Engem meszelnek el és dugnak rács mögé, esetleg vonják be az engedélyem, vagy a másik eshetőség, amit soha nem kívánnék önnek. – nézett rá végül, de csak, azért, hogy mondandójának súlyt adjon. – Egy sikeres, csinos ügyvédnő, hát, sok rajongót és sok ellenséget szerez magának. Nekem ott a fegyverem és a jelvényem, ami mögé bújhatok, magának mi lesz egy sötét sikátorban a másokat lenéző tekintetén és a sikerein kívül drága? – kérdezte, elengedve egy széles mosolyt, s miután a nő folyamatosan tegezte őt, most ő is kicsit személyesebbre vette a közlendőjét, főleg a becézéssel. Bár kicsit félreérthető is volt a mondandója, egyáltalán nem zavarta volna az sem, ha Dolores félreérti és fenyegetésnek fogja fel, ugyanis nem magára gondolt, ő nem süllyedne ennyire mélyre, bár ki tudja, hogy az ügyvédnő hogyan vélekedik róla azon kívül, hogy pszichopatának gondolja őt. - Mindenesetre, gratulálok a 90%-os sikerességi rátájához, szerintem nekem is hasonló eredményeim vannak a saját területemen. Szomorú, hogy bár sikeresek vagyunk a munkánkban, mégis egymás ellen kell feszülnünk állandóan. – törte meg a csendet, miután lepöckölt cigijéről egy kisebb hamut. Tudta, legalábbis sejtette, hogy a beszélgetésük addig fog tartani, míg azokat el nem szívják.
Érdekes, tegeződve kezdeményezett beszélgetést, a férfi mégis szigorúan tartja a magázódást. Aucs, enyhe jelzés, hogy mi ketten nem vagyunk barátok, szóval hátrálj három lépést és ne hozz ki a sodromból. Nem mintha meglepődött volna a hozzáállásán, sokkolóbb lett volna, ha még kedvesen kezdenek el bájcsevegni. Bár semmi pénzért nem árulta volna el magát, de igazán tetszett neki az a fajta pimaszság, ahogy kommunikált a pasas, kár, hogy a feje hátuljában folyton ott motoszkált miket is csinált, hogy ide jutott.
- Ne haragudj, úgy gondoltam, nem pont ez a látvány, ami rémálmokat okoz majd neked este - mosolyodott el enyhén gúnyos hangszínnel szurkálva a fiút, majd óvatosan kivett egy szál cigarettát Sinclair tárcájából és pöfékelve rágyújtott. - Mindennapos már, hogy látjuk egymást. Kíváncsi is lennék, ennek vajon mi az oka? - gondolkodott teljesen megjátszottan, tovább döfködve őt. Semmi más nem visszhangzott a fejében, csak hogy egy dührohamos pöccsel áll szemben, akit végképp a földbe szeretne döngölni. Az irányába intézett érdeklődés nem különösebben hatotta meg, büntetőügyvédként kezdte a karrierjét, sosem volt más célja, ezerszer hallgatta meg ezt a kérdést és hagyta figyelmen kívül annak érdekében, hogy ne kapjon olyan ideggörcsöt, mint amiket Sinclair szokott, hisz nem szeretne ő is egyszer a vádlottak padján ülni. - Tudod Henderson, mivel civilizált emberek vagyunk, be kell tartanunk a törvényeket, amiket pont azért hoztak létre, hogy ne öldökölje mindenki egymást. Amit te csinálsz, azt önbíráskodásnak hívják, akár ártatlan a másik, akár bűnös. Ő is elnyeri a büntetését, anélkül is, hogy te felismerhetetlenre vered, de így, hogy átléped a határt még a nyakadba kapsz egy jókora kártérítést, amiért sérted az alapvető emberi jogait, egy fegyelmi eljárást, mert nem tartod be a szabályokat és egy eltiltást, mert a rendőrök a fegyelemért és a társadalom védelméért vannak nem azért, hogy kényükre azt tegyenek bárkivel, amit akarnak. Nem dönthetsz emberi sorsokról, ez nem a te dolgod - magyarázta neki nyugodtan. - Minden embernek két oldala van, a kérdés már csak az, hogy a jó vagy a rossz tör elő belőle bizonyos szituációkban. Elkülöníted magadat tőlük, pedig téged is elítélt a bíróság, ahogy őket is. Azt hiszed te a jók közé tartozol, de áthágod a kötelességeidet, visszaélsz a jelvényeddel és túlzásokba esel, nem tiszteled a társadalom által egységesen elfogadott szabályokat. Ezt más körökben pszichopatának is szokták nevezni - sóhajtott apró mosollyal. - A kérdésedre pedig, azért védem őket, mert ezerszer nagyobb tudást igényel, mint a sértetteket védeni. Alapjába véve a világon az ügyészség sikerességi rátája mindig 90% felett van, hisz csak akkor vádolnak meg valakit, ha alapos okuk van hinni, hogy ő követte el azt az adott dolgot, ami bűncselekménynek számít. Nekem is 90%os sikerességi rátám van. Innentől nem nehéz kimatekozni, hogy jól válogatom-e az ügyfeleimet és hogy vajon bűnözőket mentek vagy nem hagyom, hogy az embereket csőbe húzzák és semmibe vegyék a jogaikat - szívott bele erősen a cigarettába, elgondolkozva talán saját szavain is. Monológja során végig a férfi tekintetét kereste, melyet néha-néha talán sikerült is elkapnia. - Mindegy is, ne beszéljünk erről - nevette el magát halkan. - Hogyan tovább Sinclair? Készülsz változtatni vagy hamarosan újra találkozunk? - keresztezte karjait, lepöccintve a hamut a cigaretta végéről.
Nem tudná megmondani, miért is érzi olyan átkozottul rosszul magát. Egyszerre mardossa a lelkiismeretfurdalás és a tehetetlenség pokoli érzete, de lehet csak egyszerűen utál veszíteni. Annak a két-három hét felfüggesztésnek köszönhetően nem fog tudni adakozni a beteg gyerekek alapítványának, de az ügyintéző arra is felhívta a figyelmét, hogy az ilyen kihágások nem férnek bele az alapítvány erkölcsi nézeteibe, így ha tovább folytatja ezt a fajta magatartást, nem látogathatja többé a gyerekeket. Az lenne a legrosszabb, ami vele történhetne. Clara imádta a történeteit, ahol igaz, néhol igen obszcén módon mesélte el őket, meg persze mesékkel tarkítva, de mindig mosolyt csalt vele az ártatlan kis arcára. Nehéz sorsa volt a kicsinek, a szülei már igen korán túladtak rajta, nevelő otthonból, nevelőotthonba vándorolt, betegsége miatt pedig most az alapítványnál gondozzák, ki tudja mennyi ideig. Az örökbefogadás szóba sem jöhetett, köszönhetően életmódjának, de az, hogy látogathatta, az a lánynál is javulást eredményezett és az ő lelkét is valamelyest könnyítette. Ezen gondolatok jártak a fejében, mikor egy pillanatra megpihent az autója tetején, jobb kezére hajtva fejét, mikor saját nevét hallotta maga mellől. - Jézusom! – ugrott hátra ijedtében a férfi, kezét ökölbe szorítva emelte tekintetét a nőre, kivel pont annyira szeretett volna most találkozni, mint az összes általa elítélt bűnözővel egy osztálytalálkozó keretein belül. – A szívbajt hozzá rám! – masszírozta meg a mellkasát, igaz inkább csak formalitásból, mint egészségügyi okokból, végül mikor pár másodpercnyi szusszanást követően megnyugodott, közelebb hajolt a nőhöz és hagyta, hogy az meggyújtsa a cigijét. Szó nélkül odanyújtotta ezután a cigaretta tárcáját és türelmesen várta, hogy Dolores kiszolgálja magát, majd hangos csattanással csukta be azt és tette el belső zsebének mélyére. Annyira hajtotta a vágy, hogy nekirontson, hogy a fejéhez vágja iménti gondolatait, hogy tudja, hogy egy bűnözőt oltalmaz, aki most enyhítést kap a büntetéséből és tovább veszélyeztetheti New York lakosságát. Elmondaná neki, hogy a felfüggesztettje miatt nem fog elég fizetést kapni, így nem fogja tudni támogatni a beteg gyerekeket, vagy, hogy hetekig fogja otthon enni a penész egyedül magányosan, csak azért, mert ő sikerhajhász. Azonban nem teszi meg. Nem adja meg neki az örömöt, hogy gyengének lássa őt. Mélyen beleszív a cigijébe és nyugodtan, mintha épp egy régi ismerősével találkozott volna össze az utcán, elegyedik beszédbe vele. - Dolores. - itt hatásszünetet tartott, leginkább, mert elfelejtette a nő vezetéknevét. – Ne haragudjon, nem jegyeztem meg a többit, pedig tudom, illene ismernem azt, aki folyamatosan az ánuszrózsámat igazgatja szárazon egy tüskebokorral. – magyarázta meglepő higgadtsággal, nem érdekelve azt, hogy ismét hozza a formáját, pedig lehet, ha ő is benyalna a nőnek tövig, talán végre békén hagyná őt. Azonban Dolores hiába olyan gyönyörű, hiába játszott már el ő is a gondolattal, hogy szenvedélyesen magáévá teszi őt, azért még van férfibüszkeség a világon. - Gratulálok a sikeréhez. Meghívnám egy kávéra, de sajnálatos módon, ki nem állhatom magát. – tette hozzá előző gondolatmenetéhez, majd ismét mélyen beleszívott a cigarettájába. Meglepő módon csak ketten voltak a parkolóépület ezen területén, így nem kellett hallkan beszélnie, nem mintha szüksége lett volna a nőnek bármiféle bizonyítékra ahhoz, hogy egy újabb bakijánál ismét ráhúzza Sinre a vizes lepedőt. Odalépett Dolores mellé, szorosan mellé és kezével az égre mutatott, mintha csak az égboltot szerette volna szemléltetni az ügyvédnőnek. - Megannyi ember van ezen a világon Dolores, rengeteg problémával. Maga miért a bűnözőket védi? Mi hajtja önt? – kérdezte még mindig az eget bámulva. Nem akart a szemébe nézni, talán félt, hogy ő is a bűvkörébe kerül, talán megbabonázza őt is, mint megannyi szerencsétlen flótást, kik nem bírnak a farkukkal és gondolkodás nélkül ugrálják körbe, mint egy veszett pincsikutya. Az is lehet csak, hogy meglátná Sinclair íriszeiben a keserűségét, a sebezhetőségét, hogy teljesen megkeseredett és hogy mennyire fáj neki az, hogy pont azt vette el tőle most, ami a leginkább kedves neki. Látná a haragot, a gyűlöletet és a gonoszságot, mert tényleg néha csak egy határvonal választja el őt egy szadista állattól és bár civileket és ártatlanokat soha nem bántott, azért nyomorított már meg bűnözőket. – Tudom, tudom, divat lett a bűnözőket támogatni, mert minél nagyobb a bűn, annál nagyobb visszhangja van a sikerének. De esténként nem gondolkozik el azon, hogy a kedves pártfogoltjai még több ártatlan életet tesznek tönkre? – kérdezte, még mindig ott állva a nő mellett. Kerülte a pillantását, inkább, csak tényleg kíváncsi volt arra, mi mozgatja igazából, ami meglepő, ugyanis igen csak leszarom stílusú a férfi. Más esetben már rég lelépett volna, de azzal is csak hizlalta volna Dolores egóját, biztos benne, hogy azért ment oda hozzá, hogy tovább kínozza őt, bár az is lehet, hogy csak szimplán nem volt nála cigaretta.
Dolores sok mindent megtűr maga mellett. Megtűri a kéjjel és vágyódással teli tekinteteket a dekoltázsán, a tomporán, testének minden szemet gyönyörködtető domborzatán; megtűri a türelmetlen, bunkó ügyfeleket, akik az igazukat szajkózzák neki anélkül, hogy belegondolnának igazán mennyire is van alapja a szövegelésnek egy olyan nővel szemben, aki tökéletesen átlát rajtuk; megtűri a merevedő farkú ügyészeket maga körül, akik úgy táncolnak, ahogy ő fütyül két szép pillantás és egy csábos mosoly miatt, még csak hozzájuk sem kell érnie, hogy elérje amit akar; az egyetlen azonban, amit semmiképp sem tud tolerálni, azok a véresszájú kopók, akik túl nagyra tartják a hatalmukat a civilekkel szemben. Azok az egyenruhások, akik kiélik a szadizmusukat az elveszetteken, akik élvezik, ha okot adhatnak a lőfegyvereik, a gumibotjaik, a sokkolóik használatára. Ez az a kör, akiket egyszerűen nem tud elviselni.
Sinclair… tökéletes megtestesítője az ilyen rohadékoknak.. az az igazán gyomorforgató fajta, akitől az ember úgy érzi, egy életre elmegy az étvágya. A jogszabályokat semmibe véve él, mintha nem lenne holnap, a kapitány pedig mindent szó nélkül elnéz neki. Rángatja, mint egy pincsikutyát, hogy végezze el a piszkos melókat aztán elnézi, ahogy a bokszost újra meg újra felfüggesztik, Dolores pedig minden egyes alkalommal kaján vigyorral az arcán buktatja el ott ahol tudja. Valahol mélyen sajnálja a pasast, nem ismeri az élettörténetét - bár őszintén hidegen is hagyja a sztorija - de biztos benne, hogy valamifajta traumával magyarázhatja a szadista, elfojtani kívánt dührohamait. Hála az égnek most is elégedett lehet, sikerült csőbe húzni az alakot, megint vár rá jó pár hét, amíg nem végezheti a dolgát, jó pár hét, amíg kicsit biztonságosabbak lesznek New York utcái, mert senkinek sem kell attól rettegnie, hogy egy kopó túl magas lóra ült fel azért mert a jelvényét csillogtathatja. Látta a tárgyalás alatt, hogy Sinclairnek nem tetszik az eredmény, bár ki örömködne a hírtől, hogy megint elismerték az alkalmatlanságát? Mondjuk egy ilyen ügyvéd mellett nem csoda, hogy vesztettek. Csapnivaló alakítást nyújtott, aztán még elkéri a neki járó summát, amit egyáltalán nem érdemel meg. A bűnös kiviharzik, amire egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén. Jellemző, a tettei következményeit nehezen ismeri be. Minden egyes alkalommal ugyanez történik, már megszokott. Dolores kezet fog a kollégáival, megköszöni a munkájukat, tiszteletteljes pillantást vet a bíró felé majd megkönnyebbülten bólint a másik oldalon álló csalódott kollégának, aki beletörődött pillantással bólint vissza. Tudja, hogy sokan suttogják a háta mögött, hogy a női bájának köszönhető a sikere, nem pedig a tehetségének vagy a tudásának, de hölgyeim és uraim, tessék hibáztatni az igazságszolgáltatásban dolgozókat, ha valóban úgy van, ahogy maguk feltételezik és az ügyész- és bíróurak döntését nem a jog, hanem egy állításuk szerint “olcsó kis fruska” irányítja. A fiatal ügyvédnő felkapja az aktatáskáját, majd fekete tűsarkújában komótosan kikopog a tárgyalóteremből, ahonnan autója felé veszi az irányt. Lássanak csodát, kit látnak szemei, hát nem ez a szerencsétlen ténfereg a parkolóban? Önelégült mosoly jelenik meg az arcán, szelíden és óvatosan környékezi meg a férfit, majd előtte megállva vizslatja még egy darabig, mielőtt beszédbe enyeledne. “Kár egy ilyen jóképű férfiért” - jegyzi meg magában. - Sinclair Henderson - szólal meg nyugodtan egy apró mosollyal, majd előhalássza gyújtóját és kisegítésképp azt a fiú cigarettája elé tartja, tüzet nyújtva számára. - Kérhetek egy szál cigarettát? - kérdezi szelíden, újból végigmérve őt. Sokkal alacsonyabb nála, bár a tűsarkú segít a magasságkülönbségben, így talán az orráig érhet. Valamilyen szinten mégiscsak tiszteli őt, ügyvéd persze, a bűnösöket védi, de ő is rendelkezik erkölcsi határokkal, értékeli, hogy amit egy egyszerű ember maximum a gondolatai között egy sötét sarokba bujtatva mer elképzelni azt a férfi meg is valósítja.
A kalapács megint koppant. Nem volt túl hangos, sem éles, mégis olyan zajt vert, hogy Sinclair arca fintorba torkollott, mert ez sajnos azt jelentette, hogy ismét pert veszített és ismét legjobb esetben pár hét vagy hónap felfüggesztettel lesz gazdagabb. Szerencsére a parancsok el tudta tusolni a komolyabb eseteit eddig, de ez mindig komoly következményekkel járt, folyamatosan azzal fenyegette, hogy egy irodaasztal mögé dugja és nem engedi ki többé terepre. Azonban Sin tudta, hogy ezt nem teszi meg soha, hiszen hiába durvák a módszerei, hiába szegi meg az etikettet és az emberi jogokra vonatkozó alkotmányos szabályokat, ő nélkülözhetetlen. Mindig övé a piszkos meló, ő takarítja el a szemetet, amit már egy szülő sem szeretne az utcán látni, de ez olyan következményekkel jár sajnos, hogy ennek a kalapácsnak a koppanását kell hallgatni. Azóta van ez, mióta megjelent ez a nő. Gyönyörű volt és nagyon okos. Ez elég volt az ügyészség férfi tagjainak, hogy álló farokkal bólogassanak felé, mint egy kajáért pitiző elárvult kiskutya. Úgy tűnt elő a semmiből, mintha csak az Úr küldte volna le őt azért, hogy Sinclairből jobb embert faragjon és ezzel is beintsen az ördögnek. Sin arcát görcsös mozdulattal törölte meg a verejtéktől, amit az ideg és a tárgyalóteremben lévő meleg okozott, majd egy gúnyos mosollyal bólintott Dolores felé. Megint ő nyert és bár az ügyvédjének a dolga lett volna az, hogy megvédje a seggét az újabb felfüggesztéstől, mégis ő fogja meginni a levét az eredménytől. - Sajnálom Mr. Henderson. – érzett meg egy bár remegő, de határozott paskolást a vállán, mire ő csak zavartan bólintott felé és elindult a kijárat felé. Engedett az ingjét és nyakát szorító nyakkendőn, sőt a legfelső gombot ki is gombolta, mert úgy érezte magát ebben a másfél órában, mintha folytogatnák, aminek ereje Dolores hűvös tekintetétől folyton erősödött. Szitkozódott és átkozódott, míg ki nem ért a parkolóig, közben az járt a fejében, mit fog mondani a parancsoknak, hogy ne üvöltsön megint úgy vele, hogy másnap ismét az ő ügye legyen a téma az őrsön. Végülis az a legkevesebb, hiszen a kollegáknak visszaszólhat, mert szerencsére, mindegyiknek van elég vaj a füle mögött, hogy ez fegyvertényt jelentsen számára, mégis kellemetlen az, amikor a felettese ordibál vele. Talán ő az egyetlen, aki megteheti anélkül, hogy az orra következményképpen nem törik ezer darabra egy jól irányzott ütéstől. Zakója belsőzsebében nyúlkált, hogy kivegye cigijét, elszívja, mielőtt beszállna a kocsijába, egyébként sem árt kicsit szellőztetni, hiszen oda is beszorult a meleg, hiába a parkolóház, sokszor úgy érzi magát benne, mint egy szaunában. Lehet, baj van a vérnyomásával is, annak lehet ez a következménye, de leszarja, nagyobb gondja is van annál most, minthogy elvigye egy agyvérzés. Talán még az kegyesebb lenne, mint ami ezután várja majd őt. Lustán, vagy inkább meggyötörve próbálgatta meggyújtani a cigijét, majd egy fájdalmas kiáltás kíséretében a messzeségbe hajította a gyújtóját. Sosem hordott magánál díszes, ajándékba kapott vagy Kolumbiából vásárolt, tölthető öngyújtót, mindig a traffikban vett valami olcsó szart, amivel tele pakolta otthonát, zsebeit és az autót. Tudja, körülbelül annyira biztonságos, mint fejét az autójára hajtania cigivel a szájában, nem figyelve a környezetére, hiszen sokszor olyan emberbe botlik az ember, akit jelenleg a háta közepére sem kívánhatna.
Kezdőlap
