Mit is mondhatnék Pöttömről? Idegesítő kis bolha volt, aki mindig ott loholt a nyomomban, szinte le se lehetett vakarni, én pedig sose tudtam igazán haragudni rá emiatt, még ha néha úgy is tettem, mintha bosszantana. A mosolya és a nevetése képes volt engem is mindig jobb kedvre deríteni, ha pedig könnyek áztatták az arcát, akkor legszívesebben bemostam volna annak, aki a húgomat szomorúvá tette. Életvidám, bolondos teremtés, aki képes akár az esőbe kiszaladni, hogy az utca közepén táncra perdüljön, ha úgy tartja kedve. Bátor, segítőkész és mindig ott van, hogy a támaszunk legyen. Néha már úgy éreztem, hogy önzetlensége nem ismer határokat, arról nem is beszélve, hogy egy kis vakmerőség is szorult belé, de szerencsére kevés alkalom volt, amikor szívbajt hozta rám. Gyakran gondoltam azt, hogy szárnyak nélküli angyal, aki kicsit késve és váratlanul érkezett meg, hogy jobbá tegye az életemet. Hiába ő a fiatalabb, nem is kevéssel, attól még néha úgy érzem, hogy inkább ő vigyáz rám, nem pedig én rá. Az pedig nem csoda, hogy képes volt az én mamlasz legjobb barátom szívét is elcsavarni.

Hamarabb tudott táncolni, mint járni. Ha zenét hallott, akkor nem volt megállás és táncra perdült, vagy csak járt lába, mintha a ritmus ott lüktetett volna az ereiben, így nem is volt kérdés, hogy amint lehetett beírattuk tánckurzusra. Kitartó és nagyon céltudatos tud lenni, ha valamit a fejébe vesz. Nehéz eltéríteni ilyenkor a céljaitól. Kedves és barátságos teremtés, aki egészen pici kora óta érdeklődve és kíváncsian fürkészte a világot. Ugyanakkor néha nem ismeri a határait és képes a végletekbe sodorni magát. Volt olyan, amikor a kimerültségtől zuhant össze, vagy a lábait túlzottan megerőltette, de akkor se akarta feladni. Általában a fellegekben jár, de ha összezuhan, akkor nagyon összetöri magát. Csendessé válik és szinte alig lehet kihúzni belőle egy-egy szót, vagy csak kiimádkozni a szobából. Emészti magát, a gondolataiba temetkezik és úgy érzi, hogy nem elég jó. Az első ilyen összezuhanása akkor volt, amikor az egyik álma kioltotta a másikat. Ösztöndíjjal kerülhetett volna Amerikába az egyik híres egyetemre, de nem sokkal a hír megérkezését követően kiderült, hogy babát vár, így pedig a tánccal kapcsolatos álmai szertefoszlottak. Sose fogom elfeledni az első hónapokat, hogy mennyire megviselték őt. Aggódtam érte és bármit megtettem volna, hogy elvegyem a kislányom fájdalmát, enyhítsem a szenvedését és ráébresszem arra, hogy nincs még minden veszve. Nem csak érte, de a babáért is mindannyian aggódtunk, de aztán szerencsére talpra állt és a kötődés is szép lassan kialakult közte és a születendő gyermeke között. Tudom, hogy úgy tekint vissza erre az időszakra, hogy borzalmas anya volt, amiért képtelen volt egyből felhőtlen örömet érezni. Pedig egyáltalán nem volt az, egyszerűen csak gyerek volt, aki azt érezte, hogy valamitől megfosztották, amire mindennél jobban vágyott.

Mindig is a szemem fénye lesz, még ha most már nem is az én oltalmamra szorul, hanem Mathéo az, aki képes mindig visszacsempészni a fényt az életébe. Csodálatos teremtés, aki tehetséges és a jéghátán is képes lenne megélni. Álmodozó, élettel teli és a nevetése a legszebb dallam, amit életem során hallottam. Őszinte, becsületes és gondoskodó. Sokszor képes másokat maga elé helyezni, ha tehetné, akkor mindenki szomorúságát magára vállalná, hogy a környezete boldog legyen.  Életem legszörnyűbb pillanatai azok voltak, amikor látnom kellett, hogy miként kezdett el kételkedni önmagában és miként is gondolta azt, hogy Sabine-nek jobb lenne nélküle, mert borzalmas anyának hitte magát. Pedig amikor megtörtént az autóbaleset, akkor is a saját testiépségével nem törődve védte a kislányát. Szeretném eloszlatni a kételyeit és megóvni attól, hogy eméssze magát, de néha csúfos kudarcot vallok, viszont szerencsére az élet a lehető legnagyszerűbb férfit sodorta a kislányom mellé, aki képes vigyázni rá és nem feladni akkor, se amikor ő megtenné. Néha fél és retteg, de még is erősnek mutatja magát, mert azt hiszi, ha kimutatná, akkor a környezete terhére lenne, de nálunk jobban senki se ismeri a rezdüléseit.

9 vagy talán már 10 éve is annak, hogy elrabolta a szívemet a mosolyával és mindig is hálás leszek az életnek, amiért a társának fogadott. Remélem, hogy még ötször vagy hatszor ennyi idő adatik meg számunkra. Nélküle esélyesen nem érthettem volna el azt, ahol most tartok, vagy legalábbis nem ilyen hamar. Erős és kitartó nőszemély, aki a legnagyobb támaszom volt azóta, hogy megismertem őt. Mindig biztatott és támogatott, miközben az ő álma szertefoszlott, mert hamarabb kovácsolt minket az élet családdá, mint azt terveztük. Ő az én napsugaram, ezért se értem, hogy néha honnan jön az a bolondsága, hogy nem elég jó számomra, mert nála csodálatosabb feleséget és anyát nem kívánhatnék. Gondoskodó, az otthon melege neki köszönhető, kicsit ugyan szeszélyes és néha elfutna a gondok elől, de én nem hagyom neki. A vita felér vele egy háborúval, mert pontosan annyira csökönyös tud lenni, mint én, ezért is néha kő-papír-ollóval döntjük el, hogy mi is legyen. Tudom, igazán felnőttes. Egyszer már majdnem elveszítettem őt, majdnem feladtam, de nem tehettem meg, mert számomra ő az életet jelenti és nélküle üressé válok, ahogyan ő is. Tudom, hogy hasonlóan érezte ő is magát, mert elmesélte miután az omladozó várat újra képesek voltunk helyrehozni. Hosszú és gödrökkel teli út volt, de egymás kezét fogva végül túljutottunk az életünk egyik mélypontján és hiszek abban, hogy most is sikerülni fog legyőzni a felmerülő akadályokat. Kedves és barátságos teremtés, akinek a karjai között mindig menedékre lelhetek. Ha ölelésébe zár, gyengéd érintésével fordul felém, akkor olyan, mintha a világzaja elcsendesedne és képes vagyok elhinni, hogy semmi baj nem történhet. Gyakran olyannak hat, mint egy madár, mert védelmezően kitárja a szárnyait, hogy megóvjon engem és a hercegnőnket. Szeretete határtalan. Amikor rápillantok, akkor a világ legbosszantóbb és legimádnivalóbb teremtését látom, aki tökéletes társam viharokban és békeidőkben is. A mosolya pedig túlragyogja még a napot is. Sokszor rajtakaptam már, ahogy táncra perdül a konyhában és Sabine is imádja nézni az anyukáját, vagy most már ő is becsatlakozik. Én pedig olyankor tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Kislánya:  Sabine Yaelle Derouin, aki már 5 éves és cserfes, életvidám kislány.  
Henry: main coon cica, aki most már Pamacs névre hallgat, mert Sabine átkeresztelte

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor először bevallotta, hogy szeret. A bátyám helyett ő jött el velem moziban, amit persze „végigszenvedett” és még utána is kifigurázta a történetet, mert valami romantikus filmre kellett beülnie. Későre járt már, amikor végetért film és azt mondta, hogy hazakísér, én pedig nem ellenkeztem, hiszen régóta az életünk része volt a testvérem által. Jókat nevettem a reakcióin, néha kicsit húztam őt, hogy ne legyen már ennyire ünneprontó és szerelem ellenes. Jókedv uralta a beszélgetésünket, miközben ő tovább bolondozott, én pedig nevetéssel vagy mosollyal feleltem. A pillantásomban megcsillantak a boldogság szikrái, a beszélgetés könnyedén szippantott be, hiszen imádtam hallgatni a történeteit vagy az elképzeléseit. Olyan átéléssel beszélt mindig a terveiről, vagy egy-egy ételről, hogy az ember figyelmét könnyedén képes volt rabul ejteni. Érezhető volt, hogy a szívét és a lelkét is rabul ejtette az, hogy egyszer a legnagyszerűbb séf váljon belőle. Csodálattal fürkésztem őt, majd egyszer csak vízcsobogására lettem figyelmes, mert a hazafelé vezető út helyet a partra vittek a lépteink.
Boldogan sétáltam mellette, még megálltunk egy árusnál is, kiültünk a partra, hagytuk, hogy a lábunkat a víz nyaldossa, majd pedig az egyik étteremből kiszűrődő zenét meghallva egyszerűen táncra perdültem. A keze után kaptam, mire ő tiltakozni kezdett, egy darabig adtam neki egérutat, de aztán nem menekülhetett és mire beadta a derekát, addigra a ritmus lassabbra váltott. Én el akartam engedni a kezét, de ő csak közelebb vont, mire én meglepetten pillantottam rá. Ő pedig csak lazán annyit mondott, hogy én akartam táncolni. Egyszerre hatott idegennek és otthonosnak az, ahogy a tánc közben a karjaiban tartott.  Nem számított, hogy ki lát minket, vagy mások mit gondolnak, abban a pillanatban olyan volt, mintha minden kietlenné vált volna és csak mi ketten maradtunk volna ott a sétálóutcán.
Elvesztem az engem fürkésző szempárban, majd amint a zene végetért, akkor könnyedén jöttem zavarba és sietve léptem volna távolabb, hiszen csak ekkor döbbentem rá igazán, hogy mit is műveltünk. A zene és a tánc könnyedén ragadott magával, ahogyan az ő személyes varázsa is. Sietve lépett utánam, kezemért nyúlt, majd amikor bevallotta az érzéseit , akkor először nagyon nem vettem komolyan. Főleg, a korábbi kijelentései után abszurdnak hatott.  A nevetésen dallamosan csendült és megtöltötte élettel a kihalt partot, hiszen már későre járt, így alig lézengett erre valaki. Játékosan még meg is böktem a mellkasát, majd nevetve szólaltam meg, hogy ne vicceljen és magára akartam hagyni, mire sietve lépett közelebb és közelvont magához, hogy életem első csókját megtapasztaljam. A szívem hatalmasat dobbant és a zavar szép lassan egyre inkább bekebelezett, ahogy tudatosult bennem, hogy egyáltalán nem viccelt.
Megtörölgettem a kezemben tartott fényképet, aminek köszönhetően eszembe jutott az a pillanat, ami megváltoztatta mind a kettőnk életét. Ez volt az első közös fényképünk, ami jó pár héttel az a bizonyos este után készült. Pár hónapig sikeresen eltitkoltuk mindenki elől, hogy valójában randizni kezdtünk. Én se vertem nagydobra, mert még mindig azt gondoltam, hogy hamarosan tovább sodorja az élet, hiszen miért pont én? Láttam, hogy miként néznek rá a lányok, bárkit megkaphatott volna. Hamarosan a kép a helyére került, majd egy másik került a kezemben, amin ő és a testvérem volt. Elnevettem magam, mert ez pontosan az után készült, hogy Philippe betörte az orrát, mert rájött, hogy randevúzik velem. A szüleim a sikításomra szaladtak ki a házból, amikor pedig rájöttek, hogy miért is ütötte meg a legjobb barátját a testvérem, akkor apa helyeslően meglapogatta a vállát, majd persze ő is tudatta Mathéo-val, hogy mi lesz akkor, ha összetöri a hercegnője szívét, aztán pedig anyával felváltva ölelték magukhoz, hiszen már így is a családhoz tartozott és örültek a boldogságunknak.
A képeknek köszönhetően egy kisebb időutazáson vettem részt, miközben kikerültek a dobozból és új helyüket kerestem az új otthonunkban. Elmerengésemből Sabine hangja rángatott ki. Sietve fordultam rohanó kislányom felé, hogy a karjaimba kapjam és megpördítsen, ami nem volt egyszerű mutatvány, hiszen már ő se volt annyira apró és könnyű. A nevetése volt a legszebb dallam és hálás voltam az életnek, hogy a korábbi botlásaim ellenére a karjaimban tarthatom őt.
- Anya, meglátogatjuk apát? – édesen rám mosolygot, mire a szívem megtelt melegséggel, ugyanakkor felderengett az is, hogy Meduval tegnap este kicsit összekaptunk, mert én nem akartam költözni, de míg általában együtt hoztunk meg az ehhez hasonló nagy döntéseket, most szinte kész tények elé állított. Először jött a sokk és a döbbenet, félpillanatig elérte még azt is, hogy nyikkanni se bírjak, aztán viszont érkezett az özönvíz, amit úgy állt ki, mint a legnagyobb viharokat a fák. Stabilan és magabiztosan, mert tudta előre, hogy megannyi kételyem lesz, nem akarok majd fejest ugrani egy ekkora változásba, de ő döntött és helyettem is bizakodó maradt. Féltem az ismerős környéket ismeretlenre cserélni. Távol lenni a családunktól, akik ott álltak mellettünk akkor is, amikor az életünket viharfelhők kezdték ellepni és nem hagyták, hogy veszni hagyjuk azt, ami számunkra a világot jelenti, még pedig egymást. Dühös voltam rá, fájt, hogy egyedül döntött, de leginkább megijesztett a szemében felcsillanó remény is, mint aki csak hitt volna abban, hogy ez a hely talán még tartogathat olyan csodát, amiben az elmúlt majdnem egy évben felesleges reménykedtünk. Szerettem volna, ha az álmai valóra válnak, de féltem attól, hogy a legféltettebb kívánsága soha nem fog teljesülni. Én kezdtem feladni ilyen téren a reményt és rettegtem attól, hogy mi lesz akkor, ha ő is így fog tenni, aminek köszönhetően esetleg máshol fogja keresni azt, amit itthon nem lelhet meg.
Szívem belesajdult a tegnap este emlékeibe és legszívesebben hozzábújtam volna, miközben mellkasába temetett arccal azt motyogom, hogy sajnálom. Ő pedig eloszlatja minden kételyemet az ölelésével és szavaival. Néha akadtak vitáink, nézeteltéréseink, de sose tartottak sokáig azt az egy esetet leszámítva, amikor rövid időre külön költöztünk. Szeretjük egymást és ennyi év alatt már ismertük egymás legrosszabb és legjobb arcát is. Ő az én védőbástyám.
- Anya? – játékosan megnyomkodta az orromat, majd puszit nyomott az arcomra, mert nem kapott választ. – Anyuci? – kérdőn pillantott rám, nóziját az enyémhez dörgölte, mire elmosolyodtam és puszit nyomtam az arcára.
- Szerintem szuper ötlet. Vihetnénk neki a kedvenc csokijából is, mint hajdanán tettük. Mit gondolsz? – hevesen bólogatni kezdett és egyből azt akarta, hogy letegyem. Alig, hogy a lába földet ért már is rohanni kezdett a megfelelő szekrényhez, hiszen már az első napon felszerelkeztem nassolni valóból a közeli boltban, mert úgy éreztem, hogy szükségünk lehet rá. Biztosan nem egy-két nap lesz, mire mindent kipakolunk és berendezzük az új otthonunkat. Ebben a családban pedig mindenki szeretett nassolni.
Nem sokkal később pedig úton is voltunk, hogy meglepjük Mathéo-t a munkahelye előtt várakozva. A taxi ablakán át figyeltem az ismeretlen várost, amit egyszer talán képes leszek az otthonomnak tartani. Remélem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az életed fontos szereplői által egy olyan kis csodának ismerhettünk meg aki már a létezésével is jobbá teszi mások hétköznapjait. Aki tele van lelkesedéssel mellyel a környezetében lévőket is magával sodorja, hogy egy kis boldogságot csempésszen az életükbe. És bár mások érdekében igyekszel erősnek mutatkozni, de remélhetőleg azért időt is hagysz magadnak közben, hogy feldolgozd azt ami bánt téged.
Az álmaidat talán nem tudtad megélni úgy ahogyan azt elképzelted, de helyette egy olyan életet kaptál amiben a szíved-lelked ott van. Fontos számodra a családod és bármit megtennél értük, ez pedig minden sorodból visszaköszön, ahogyan az is, hogy ők is rajongással szeretnek téged.
Tetszett a történeted folytatásában a visszaemlékező jelenet és az is ahogyan megalkottad a karakteredet. Kívánom, hogy sok kis boldog pillanatod legyen még és maradj hű ahhoz aki vagy, mert szükség van a világban hozzád hasonlókra. Örülök, hogy olvashattalak.  
Őszintén feltöltötte most a sztorid a hangulatomat.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!