Hihetetlenül unalmas volt ez a játék. Harmad napja volt, hogy nem engedték ki a szobájából és valahogy Islának már nem volt annyira szórakoztató a csempelapok számolása. Mióta az eszét tudta, ezeknek a falaknak a ketrecében élt - a Tijuanában eldugott árvaházban. Az intézmény csak hivatalosan volt árvaház: látogatókat és lehetséges örökbefogadó szülőket nem fogadott és a nyilvántartásban nem is szerepelt. Ezért is lepte meg a lányt a következő mondat.

- Isla, látogató. - mormogta egy ismerős hang. Egy hosszú sípolás után az ajtó nyikorogva tárult ki, majd csukódott be miután valaki belépett. Isla gyorsan felült az ágyán, térdjeit pedig ösztönösen felhúzta védekező gesztusként.
Bár félelemre nem látott okot. A férfi, aki besétált, egy tömzsi, pufók ember volt. Haja éppúgy volt fésülve, hogy a terjeszkedő kopaszfoltjait eltüntesse, orrnyergén egy szemüveg pihent.
- Isla, ugye? - kérdezte közömbösen. A lány bólintott válaszul, mire a férfi eddigi rideg arca egy piciny mosolyra húzodott. - Kitűnő kognitív képességek, kimagasló teljesítmény. Hallom még nem győztek le soha.

Újabb bólintás, bár hezitálva. A ház biztosította a gyerekek mentális és fizikai fejlődését is. Míg nappal az iskolai anyagokat tanulhatták, este edzések közt erősödhettek. Ha valaki magától nem kívánta ezt komolyan venni, volt motiváció is: minden hétvégén párbajra került sor. Az este győztese választhatott egy könyvet vagy filmet jutalomként, míg a leggyengébben teljesítő egy hetes elzárást kapott. A küzdelem első vérig ment, de a pillanat hevében ritka volt, hogy bárki megállt volna annál a pontnál. A tény, hogy ő sose veszített harcot nem tette büszkévé Islát.
- És most mégis itt ülsz. Az a szegény gyerek tényleg megérdemelte, hogy megcsonkítsd? Nem bírtál várni szombatig? - folytatta a vallatást a férfi és komótosan elkezdett a lány ágyához közelíteni.
- Nem, uram. - mormogta Isla. - Veszekedtünk... én nem akartam-
- Hát persze, hogy nem. Kedves kislány vagy. - vágott közbe a férfi, a hangszínéből nem tudta eldönteni a lány, hogy szarkasztikus vagy együttérző volt a megjegyzése.

- Ki-... kicsoda maga?
- Enzo Fabricato. Bár nem hiszem, hogy neked ez sokat mond. - horkantott fel a férfi mielőtt leült az ágy szélére. - Tudod te mi az az ópium?
- Nem... uram.
- Aki azt hiszi, hogy igen, az se tudja igazán. Ez a kis szer minden fájdalmat csillapítani tud, de belerágja magát az elmédbe és seperc alatt a rabja leszel. Már most szigorításokat terveznek Amerikában, ami rossz hír Enzonak, hiszen ő az egyik fő ellátója az ottani iparnak. - magyarázott Enzo úgy, a kisgyerekkel való beszélgetés stílusát eltalálva. - Tudod te hova viszik innen a társaidat?
Isla pár centivel arrébb húzódott mielőtt bármit is mondott volna.
- Nem, uram.

- Nem mindig egy helyre. A legtöbb az itteni hatóságok titkos különítményébe kerül. Másokra szolgasor vár vagy újabb járulékos veszteségek lesznek valaki hatalmi harcában. - közölte a férfi könnyűszerrel. - Te, drágám, az enyém leszel.
Islában megállt az ütő és minden porcikája belerezgett a szíve heves dobogásába. Arca viszont rezdületlen maradt.
- És én mi leszek? Szolga?
Enzo mosolya továbbnőtt és egy erőteljes kuncogással töltötte be a szobát.
- Nem, nem. - sóhajtott a nevetés után, megpróbálva visszanyerni az elsziszegett levegőt. - Saját életed lesz és magad mögött hagyhatod ezt a pöcegödröt. És amint készen állsz, te és én diadalmaskodunk.


Hét éve élt már Albuquerqueben Isla Phoebe, de még most se szokott hozzá. Nappal tikkasztó meleg volt, éjszaka a csillagok paplanja nem bírta eléggé betakarni a fagy elől. Meg volt mindene, amire vágyott - egy család, barátok, friss levegő. Az iratain ő is csak egy normális lány volt már. De ígyis csak a körmei alatt megbúvó alvadt vér szagát érezte, akárhogy is mosta kezeit. Enzo Fabricato nem hagyta teljesen magára és gyakran emlékeztette az igazi helyére - ha valakit el kellett némítani vagy megsemmisíteni, Albuquerque erdejében Phoebe végezte el a munkát. A férfi szabadságot ígért, de a lány még soha nem érezte magát ennyire bezárva, mint most.



Politikai pályája megkezdése után Enzo egyre gátlástalanabbul keringett körülötte. Arra bíztatta Phoebet, hogy az ópium elleni törvényjavaslatokkal menjen szembe és a cég érdekeiben szólaljon fel az ahhoz kapcsolodó témáknál. A lány inkább nem mondott ellent eleinte, hiszen tartozott a férfinak és megígérte, hogy történetükben együtt állják ki az élet próbáit. Ám Enzo folytonos zsorválása; a kollégák rosszalló pillantásai; a tudat, hogy ő is hozzájárul egy borzalmas függőség virágozásának...
- Hogy képzelted ezt? - meredt Enzo a lányra, a kék-vörös fények a rolón keresztül cikáztak bőrén. - Felneveltelek, kitanítattalak. És ez a hála?!
- Nem neveltél, képeztél. - mondta Phoebe, tekintete szilárd. Már nem kötötte egykori esküje és már nem félt a férfitől. Megint csak egy vaskos, alacsony figurát látott maga előtt. - És ha azt akarod, hogy az gyümölcsözzön is, akkor muszáj ezt megtennem. Soha nem lehetek nagy, ha te a nyakamon taposol.
Enzo arca egy veszélyes grimaszba facsaródott és már rohant volna a lányhoz, de az ajtó a falnak koppanva csapódott ki.
- Mr. Fabricato, álljon meg azonnal! Letartóztatjuk sikkasztás, emberölés és emberrablás vádjával! - ordította az egyik rendőr, fegyverét Enzora szegezve.

Pár rosszindulatú, káromkodással fűszerezett megjegyzés után megadta magát az üzletember és kirángatták az apartmanból. Phoebe az ablakhoz sietett és szemével követte, ahogy végigrángatták az utcán, majd egy rendőrkocsiba tuszkolták élete megmentőjét és megrontóját.
- Köszönjük a fülest, Ms. Balfour. - lépett oda hozzá az egyik tiszt. - Nem is értem hogy volt képes idecsalni.
Phoebe szemei az éjszaka sötétjébe eltűnő autón maradtak és érezte, ahogy az utolsó töredék is ami Islából maradt elhagyta belsőjét.
- Semmiség... - pusmogta vissza, de tekintete nem bírta elhagyni az ablakból nyíló látványt.
- Magának lehet az. - nevetett halkan a rendőr. - A feleségem mindig is mondta, hogy maga egy meggyőző személyiség. Igazán felpezsdítette ezt az unalmas közéletet.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy roppant ambiciózus és talpraesett nőt ismerhettünk meg Phoebe személyében, aki kétségtelenül tehetséges és roppant sikeres, nem is csoda, hogy ilyen fiatalon már képes volt féltékennyé tenni a kongresszus tagjai mellett a saját környezetét is. Biztosan nem lehet könnyű ezt kezelni, de a lapodból ítélve Phoebe megbirkózik ezzel a feladattal, hiszen tudja, mire vállalkozott.
Az előtörténetedből kiderült, hogy mennyire nehéz gyerekkorod volt. Az árvaházban (ami csak hivatalosan árvaház, ugyebár) már megtanultad, hogy hogyan tudj kiállni magadért, mégis megbüntettek, ha túllőttél a célon. Aztán mikor végre megszabadulhattál volna a helytől, csak még rosszabbá fordultak a dolgok.
Azokután, hogy milyen élethelyzetbe kényszerített téged az üzletember, nagy érdem, hogy képes voltál nem megtörni és rettegésben engedelmeskedni a valószínűleg nagy befolyással bíró férfinak. Szerintem igaza van a tisztnek, ez valóban nem „semmiség”.  A nyomozóknak biztosan nem, hiszen nem gyakran fordul az elő, hogy lecsukjanak egy ilyen személyt.
Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!