Connor utazás pillanatokban:


Mercedes Blomquist



Már a napját se tudom, hogy mikor, és hogyan ismertem meg ezt a szőkeséget, aki idestova nyolc éve a legjobb barátom, és miattam jött át New Yorkba is. A kívülállók számára egy meg nem értett kapocs van közöttünk, nem is kívánom ragozni…tűzbe mennék érte.
- Hozzad már azt a fagyit, mert nem fogom megnézni veled a Supermant. – bevallom az egyik kedvenc időtöltésünk a sorozatbámulás, és a szereplők kifigurázása. Minimum hetente egy alkalommal összegyűlünk a lakásába, vagy az enyémbe (ha Ethan nem hisztizik, mondjuk a második otthona a kórház), és akkor agysorvasztásig nézzük a televíziót. A modernkornak köszönhetően már elegendő egy kis pendrive, és éjjel-nappal lóghatok a kanapén.
- Hozom, de figyelj nem lesz sok a három doboz? – tanácstalanul támaszkodom rá a pultra, és nézek farkasszemet a kis némberemmel.
- Dehogy…tudod hány rész van még hátra? A régi klasszikusokat még be sem fejeztük. – teszi mellé egy laza vállrándítással, és a fejét hátradöntve ölti ki rám a nyelvét.
- Con cica…ne várasd meg a bendőmet, mert így soha nem lesz együtt Louis és Clark. – fennkölt módon adja elő, hogy mennyire áhított neki a be nem teljesült szerelmi dráma, és nem akarom megakadályozni benne, hogy könnyektől meghatódottan boruljon rám, és ecsetelje nekem, hogy neki miért nem jutott egy ilyen klassz pasi. Mondhatni szerencsétlen a kapcsolatokban, egyszer már férjnél volt, de annak nem lett jó vége. Bizalmatlan, és kényelmesnek véli a barát zónát. Megértem, ha nem akar belebonyolódni egy jövőtelen viszonyba, én már csak tudom, hogy mennyire rémisztő az elköteleződés is.
- Akkor legyen, és hozom. – egyet a hónom alá csapok, kettőt meg egyensúlyozva szállítok át a bázisunkra. A pillantásom ráfut, és úgy döntök, megviccelem. Leteszem az egyiket, és felnyitva a tetejét túrok bele az ujjammal, és az orrára kenem.
- Connor neee… - sikolt fel, és már ugrana utánam, de gyorsabb vagyok, mint ő, és egy perc alatt illanok el a fürdőszoba irányába.
- Nem érsz utol, gyenge vagy Mer… - bevetődöm, és bezárnám az ajtót, de még időben rekeszti be a tenyerével, és besurran, aztán már a mellkasomat püföli.
- Gyönyörű vagy ezzel az eszkimó orral. – nevetem ki, és azon se lepődöm meg, hogy a pólómba törli a hűsítő édességet.

Ethan Keating


Laposakat pislogok, mert valami duruzsolás hallatszik az ajtóm felől, de még nem azonosítottam be a hangforrását. Mennyi lehet az idő? Este nagyon berúgtam a kollégákkal, és sok minden kiesett, de most olyan érzésem van, mintha a fejemben kitört volna a harmadik világháború. Nem készültem fel arra, hogy valaki felkelt, de mit is vártam? Lassan emelem meg a zűrös kobakom, és fordítom a lakótársamra.
- Te…Ethan soha nem alszol? Mi olyan fontos, ami nem várhatott mondjuk délutánig? A péniszed megtisztítása, vagy a hajad megfelelő beállítása? – mormogok az orrom alatt, mikor végre belép, és ezzel nagy piros pontot szerez nálam, mert becsukja maga mögött a nyílászárót, és a fény is elhal. Kritikusan ügyelek rá, hogy a redőnyök le legyenek húzva, és a vámpír üzemmód lépjen életbe, ha már késdobálás zajlik az elmémben éppen.
- Te eltüntetted a sebfertőtlenítőmet? – akad fenn valami érthetetlenségen, de nem is figyelek rá. Az arcomat belenyomom a párnába, és azon imádkozom, hogy komolyan ne ezért verjen fel az álmomból.
- Hol volt az a mit is mondtál…vibrátorod? – tartom fel a kezemet, és ezzel sikerül zavarba hoznom, és meg nem értett figurává tennem. Néma csend telepszik ránk, és most a rajtaütés, mert bele fog menni a részletekbe, és kurvára nem akarom, hogy elmagyarázza nekem az összetevőit, így megelőlegezem a bajt.
- Volt benne alkohol? – érdeklődöm szimplán, és újabb hatásszünet következik.
- Igen…magas, mivel megöli a baktériumokat. – az rémlik, hogy Carlos végighányta az éjszakát, de az már nem, hogy miért.
- Talán megittam…mi lehet a legnagyobb bajom? – fordulok át, és most szemügyre veszem. A szokásos mackó, és póló együttes, meg az a hülye szemüveg rajta.
- Megőrültél?! Belehalhatsz, vagy rosszabb… - akad ki, én meg most érzem elérkezettnek az időt arra, hogy felálljak, és odamenjek hozzá.
- Már találkoztam a halállal, és nagy spanok vagyunk. – simítom a lapockájára a kezemet, de ettől megmerevedik, és lecövekel.
- Na menj és kockulj egyet, amíg a nagyok alszanak. – tolom ki, és mikor megszólalna, simán rávágom az ajtót. Ne zavarj dél előtt…mit nem lehet ezen megérteni?