Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Pént. Feb. 23 2018, 19:56
MADELAINE & JAKE
Alaszka, Anchorage, Lester ház
A legutolsó találkozásom Maddie-vel a kórházban történt meg, de annyira örültem neki, hogy végre találtam még egy olyan embert, akinek hasonló az ízlése, mint nekem…madarat lehetett volna fogatni velem. Az öcsém kilengései, az állandó stressz a munkám során szépen lassan felemésztették az önuralmamat, és kellett egy kis szabadság, hogy önmagam lehessek, és annak a hobbinak hódoljak, amit még az alaszkai hidegek alatt űztem. A szánhúzás nemcsak egy sport, hanem egy egység megerősítése a kutyák és a gazdáik között. Az év legnagyobb eseményére készültek az itteniek, az Ititarod számtalan érdeklődőt vonzott, azonban mi egy kevésbé ismert „előfutár” miatt érkeztünk az északi városba. Jamie Woodward nem kérdezte meg tőlem, hogy miért kérem el a magángépét, egyszerűen megadta a pilótának a telefonszámomat, és közölte vele, hogy álljon a rendelkezésemre. A jelentkezést hamar lezavartam, nem az első alkalommal indultam már el ezen a versenyen, de most fordult elő, hogy társat is fogadtam magam mellé a hatszáz kilométerre. Samira és Dózer izgatottan csaholtak, és hamar összebarátkoztak Jesse-vel is, de ennek megvoltak az előzményei. Például odahaza minden pénteken edzettünk, elvittük a kutyusokat egy magánparkba, és kikértem az egyik régi ismerősöm tanácsát is. Rajtunk kívül még lesz három eb, akiknek én leszek a hajtója, így muszáj volt előbb jönnünk pár nappal. Elszámoltam magam, és tény, hogy odabent egy kisebb harc ment, hogy elengedjenek, de én megmondtam, ha nem mehetek el, akkor felmondok. Eljutottam arra a szintre, hogy a felelősségvállalás terhet jelentsen, és nem bírtam összekoordinálni a család, és a munka fogalmát. Nem voltak gyerekeim, mégsem panaszkodhattam, mert Hannah minden percemet lefoglalta, és ott volt a fekete bárány, a drága öcsém, aki most úgy döntött, hogy elkezd ismételten rosszfiúként viselkedni. Belefáradtam a küzdelembe, hogy a fejébe véssem, ez már nem az óvoda…sem a kartell. A biztonsági lépéseket megtettem, és félőn, de Norára bíztam a kisebb Lestert, sőt bíztam benne, hogy jó kezekben lesz az unokahúgom. A következő napokban nem leszek elérhető telefonon, de még a virtuális világban sem, mert minden idegszálam a meredek, és végeláthatatlan pusztaságra fog vetülni. Az utazásunk menedzselése is felért egy kisebb kampánnyal, mire elküldtem a szöszinek, hogy mit pakoljon be, és mit vásároljon meg, nehogy ott derüljön ki, hogy nem vett komolyan. A pszichológia nem az én szakirányom, de megesik, hogy a betegeimet át kell irányítanom arra a területre. Frissnek mondható az ismeretségünk Madelaine-nal, de az első pillanattól kezdve szimpatikusnak találtam, sőt sokkal intelligensebb, mint a legtöbb nő, akivel eddig találkoztam.
A három ebet már a repülés előtt bekábítottuk, és szájkosarat is kaptak az óvintézkedések végett, de nem bántam, mert akadt egy-két óra szabadunk. A repüléstől az elmúlt időben rettegtem, miután lezuhantunk az Amazonas vidékén, és napokig tébláboltunk az őserdőben, mire ránk akadtak a keresőcsapatok. Nem állítanám, hogy élveztem, amolyan fóbiám lett, és bevallom, hogy most az egyszer nem utasítottam volna vissza a drogokat sem, ha úgy alakul, hogy ettől belazulok. A végén csak két bogyót nyeltem le, és átnyújtottam az utazótársamnak is egy szemfedőt, hogy a maga kényelmében töltse el a levegőben való tartózkodást. A beszéd nem igazán ment volna, és az elemezgetést a hátam közepére kívántam volna. Akadálymentesen értünk el Ronnal együtt a kijelölt helyszínre, és nem csalódtam, miután leszálltunk. Két kabátot vettem fel, egy bolyhos fülvédővel ötvözte (ami nagyon szexi, ha nem néznek éppen buzinak), és persze az elhagyhatatlan turista bakancs. Nem tévednek, mert ide most az kellett, a hótaposó majd ráér később is. A fedélzet elhagyása után úgy kellett kihúznunk a három jószágot, és feltuszkolni a terepjáró hátsó részére, de ezt is megoldottuk, és hamarosan megmutathattam a másik életemet, melyet Dorian előtt itt töltöttem. Az adrenalin már az első pillanattól kezdve szárnyalt az ereimben, és alig vártam, hogy elérjünk a kis házamhoz. Semmi luxus, csak mi és a természet, na meg egy hatalmas karám az épület mellett, ahol a kutyák fognak aludni a társaikkal, mert kizárt, hogy én beengedjem őket a házba. A hideget bírniuk kell, és amúgy is mi lenne a versenyszellemmel, meg a csapatépítéssel? Igazából a fiúkat jobban féltettem, mint Samirát, mert valamiért a drága kisasszony már most jobban dominált, mint a hímtársai. Az első éjszaka kemény munkával telt el, és persze a szobák elosztásával. Egy forró zuhany után nálam vége lett az adásnak, és bedőltem a paplanok közé, így nem csoda, hogy hajnalok hajnalán ébredtem fel, és kóvályogtam le a konyhába. Az öltözködés váratott még magára, de a kávé nem, ezért a kis kotyogósommal láttam neki az elkészítésének, mikor feltűnt a kis szöszke a felizgatott WC kefe hajával. - Jó reggelt. – mormogtam valami köszönésfélét, és már automatikusan készítettem elő a két bögrét, meg a pirítós kenyérhez való sütőt a pulton. - Nem lesz sokáig világos…csak szólok, olyan itt minden, mintha állandóan éjszaka, vagy alkonyat lenne. Hogy kéred? – fordultam felé, és megdörzsöltem az egyik szememet, mert nálam még nagyon nem volt időátállás.
Sok mindenkivel együttvéve jómagam is szintén azt az elvet vallom, hogy néha egészséges megálljt parancsolni a hétköznapok sodrásának és kiszabadulni egy rövid időre a valóságból. Részben ezért is vártam már annyira az alaszkai kiruccanást ahova nem édes kettesben megyünk Lesterrel, hanem hűséges négylábú társainkat is magunkkal visszük, hogy egy nem egészen hétköznapi kaland részesei legyenek. Ahogyan az ő kutyáinak, úgy a sajátomnak sem idegen ez a közeg, hiszen pont abból szakították ki, amikor Jared az unokabátyám évekkel ezelőtt beállított vele hozzám és a gondomra bízta. Már az első pillanatban beleszerettem és ez az érzés azóta sem csillapodott. Biztosan öröm lesz újra az otthona részesének lennie és nekem sem lesz ellenemre, hogy egy olyan világba kóstoljak bele, amihez csak felszínesen volt eddig szerencsém. Az utazást megelőzően minden szempontot figyelembe véve készültünk fel, hogy mikor a nagy nap megérkezik, már ne okozzon semmi sem meglepetést. Listát készítettünk, és felosztva egymás között vásároltuk be a szükséges holmikat, amiket minden egyes alkalommal a már előkészített csomagomhoz tettem, hogy még véletlenségből se feledkezzek meg róla. Őszintén megvallva jól esik olyan férfi társaságában ezt megtenni, akihez kizárólag csak baráti érzelmek fűznek és még otthon is van ebben a témában. Mellesleg Jake jó partnernek bizonyul, aki nem tiltakozik a humoros megjegyzések és a csipkelődések ellen sem, így ez még hozzáad egy pluszt a ránk váró kalandunkhoz tökéletes egyveleget biztosítva annak, hogy jól érezzük magunkat a későbbiekben. Az utazás előtti órákban legalább tízszer átnéztem mindent és a rögtönzött leltározásban még telefonos segítségem is akadt Jake személyében. Mire számtalanodik alkalommal is a végére értem, már kívülről fújtam csomagjaim tartalmát. Különös izgatottságom még a gépen ülve sem csillapodott, mégis megpróbáltam rászánni magamat a pihenésre is, hogy teljes lélekjelenlétemmel élvezhessem az új közeget és ne csak testben létezzek ott, míg fejben valahol egy pihe-puha ágy és a benne történő kiadós alvásra fókuszáljak. Ezek mellett egy csendes ígéretet tettem magamnak, hogy erre a kis időre hátrahagyom a munkámmal járó berögzült szokásokat és kevésbé leszek önmagam. Kétlem, hogy Jake inkább mélyülne el a lélek rejtelmeiben, mintsem a közös programunk menetében, így én is ehhez tartom magamat. Evan is a lelkemre kötötte, hogy nem leszek analizálós boszorkány, hanem a csupa szív szőke kislánnyá változok, aki mindenre rácsodálkozik és nem kérdez, helyette válaszol. Ugyan sejtelmem sincsen miképp kellene ezeket a személyiségjegyeket egy csomagba pakolnom, majd végül elsajátítanom, de a szavamat adtam, így nincs mese; teszek egy próbát. Mire a gépünk landol, már elcsigázottnak érzem a hangulatomat a fáradtságtól és a saját fejemben sem vagyok képes rendet tenni a kusza gondolatok között. Ennek ellenére elég könnyen sikerül belebújnom a szerepembe és a nem szokványos időjárási körülmények hatásaitól eltekintve merengeni el a táj páratlan szépségében. Azonban mihelyst elérkezünk Jake szállásához, aligha tudok parancsolni nyűgös idegrendszeremnek és miután lehetőségem adódik kisajátítani a zuhanyzót - egy ezt megelőző hosszas rendezkedések árán,- ezt követően a kényelmes ággyal is ugyanezt teszem, majd a puha párnák fogságában engedek szinte már ordítozó vágyaimnak és alszom el. Ébredésem után nyújtóztatom ki végtagjaimat, és beleszimatolva a levegőbe követem a friss koffein illatát, mely egészen a konyháig vezet el. Útközben kezem segítségével regulázom meg szőke tincseimet, melyek csak akkor válnak el nem szokványos helyüktől, ahogyan besétálok a helyiségbe és a sürgő-forgó utazópartneremmel találom szembe magamat. - Jó reggelt! - köszöntöm én is a pult mögött serénykedő férfit és egy mosollyal reagálom le ahogyan előkerülnek a bögrék, melyekbe majd a reggeli erősítő italunk kerül. - Három cukorral és egy kis tejjel. Tudok valamiben segíteni? - adom válaszom a tudtára egy kérdéssel karöltve, mindeközben kitekintek az egyik ablakon, hogy jómagam is megbizonyosodjak az általa elhangzottakról. - Nem éppen ehhez szoktunk hozzá. - jegyzem meg egyszerűen, de valahol úgy érzem, ez nem feltétlenül okoz majd gondot. Kezdetben minden ugyanolyan szokatlan, majd percek/órák múlásával kényelmesebbé, és valahol még biztosabbá is válik. Egyedül azért nehéz még ezt kiismerni, mert eddig nem így teltek el hétköznapjaink. Miközben ő a kávéval van elfoglalva, én megengedek magamnak egy kis időt, hogy körültekintsek a minket körülvevő berendezések elrendezésén, és magamba igyam azoknak nem egészen hétköznapiságba ragadt látványát. - Csodálatos ez a hely, Jake. - mosolyodok el megtámasztva államat a pult szélén, és most tekintetemet visszafuttatom rá, hogy így folytassam tovább. - Nem kizárt, hogy ne cserélném le ennyi év után a városi nyüzsgést minderre. - teszem hozzá őszinteséggel keverve mondanivalómat, melyet kíváncsiságomból fakadó érdeklődésem követ. - Gondoltál már erre? Vagy túl nyugodt lenne neked itt? - az évek alatt könnyen bele lehet szokni az állandó pörgésbe is, amit a munkája megkíván, de vannak akik a visszavonulás mellett döntenek egy bizonyos idő után.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Kedd Feb. 27 2018, 20:40
MADELAINE & JAKE
Már szinte be volt sózva a seggem, hogy eljöhessek otthonról. Bizonyosan rám fér egy hosszabb szünet, mert ami odahaza van már nekem is sok lett. A magánéletem felborult, és örültem az új családtagoknak, de annak már kevésbé, hogy az öcsém éppen ebben az időszakban gőzölt be, és szinte magából kifordulva folyamodott ahhoz a szerhez, mely éveken át tartotta vasmarkában. A kislányának szüksége van rá, ahogyan nekem is, hogy a józan eszénél maradjon. A legfőbb ismertetője a berezelés, és eddig meg is lepődtem, hogy ilyen jól viselte az apai terheket, de eljött a vég órája…ami a verekedésünket illeti…hát nem repestem az örömtől, hogy kezet kellett emelnem rá. A kislány anyukája borzalmas körülmények között halt meg, neki meg azt a napot kellett választania, hogy kirúgjon a hámból, és Brooklynban felhívja magára a figyelmet. Mélyeket sóhajtok az ablak előtt állva, és megdörzsölöm a szememet. Alaszka a nyugalom szigete, itt érzem otthon magam, és ha tehetném, akkor többször jönnék, de ez sajnos nem így megy. A munkám, és az életem jelenleg New Yorkhoz köt, és ahogyan elnézem a következő években is az lesz az otthonom. A tettek mezejére kell lépnem, és pár napra a hátam mögött hagyni a problémákat, hogy élvezzem a társaságomat, és a kutyáimat. A versenyt másképpen nem is kezdhetnénk meg, csak szellemileg éppen. Lester kuss, és csinálj már egy kávét! Az agyam üvölt, hogy kezdjek magammal valamit, mert ez nem állapot, és a pult mögé lépve éppen összerakom fejben, hogy mit fogok enni, és mi lesz a mai nap menetrendje, mire feltűnik a szőke utazótársam is, és egy széles mosollyal köszöntöm. Szükségem volt egy olyan partnerre, akit nem ismerek, és nem mélyülhetek el olyan mélyen az életében, hogy megoldani kívánjam a bajait. A betegek, és a kórház is kellő távolságra van! - Jó reggelt neked is. Hát az arcod már nem olyan nyúzott, mint tegnap este. Megértem, ha fárasztó volt az utazás, de sokkal kényelmesebben telt, hála a gyermekosztály vezetőjének. Örökre hálás leszek Woodwardnak, hogy nem kérdezett, csak a rendelkezésemre bocsájtotta a gépét. A kutyák szerintem még csak most fognak magukhoz térni a kenelben. – mesélem el neki az újabb fejleményeket, aztán megérdeklődöm hogyan is issza azt a bizonyos koffeines indítót. - Olyan édesen iszod? – fintorodom el, de azért eleget teszek a kérésének, és a feketére rátöltve egy kis tejjel hígítom fel neki, és három kockacukor is kerül a bögrébe. - Majd a reggelivel tudsz, de előbb igyuk meg ezt, különben ránk szakadnak az ebek, és nem fogunk elkészülni a holnaputáni indulásra. – jegyzem meg, és elé tolom az elkészült italát. A sajátomba nem kerül tej, és csak egy cukor, aztán már bele is kortyolok, de a tekintetem Madelaine-ra vezetem. Az időjárásra értendő diskurzus egyértelmű, és megvárom, hogy is meglesse a hatalmas fehérséget. - Nem éppenséggel, és mennyivel másabb, mint New York, a szmog, és a végeláthatatlan épületek tárháza. – támaszkodom meg a csípőmmel a pult mellett, és a kérdésén gondolkodom el. - Nem mindennapi, el se hinnéd, hogy a hó ellenére mennyi mindent lehet itt csinálni. Ma délután kimegyünk a városba, és ott találkozunk a többiekkel, mert ott van még a bankett. Rengetegen lesznek ezen is, még szerencse, hogy nem a nagy versenyre jöttünk. – döntöm hátra a fejemet, és kifújom a levegőt. A csészét lesem, meg a bennem gőzölgő kávét, miközben kifejtem a véleményemet az itteni életről. - Én már dolgoztam itt, így a válasz pofonegyszerű. Bármikor lecserélném a nyüzsgést az itteni életvitelre. Már régebben is az éltetett, hogy hasonló helyen éljem le majd az életemet. A városi élet is izgalmas, de gyűlölöm a tömeget. Az egyik nevesebb kórházban vezettem a neurológiát, de nagyon kevés ideig ahhoz, hogy ne igazán élvezhessem. Ekkor ismerkedtem meg Ronnal, ő vele is fogsz majd találkozni. A közelben van egy másik terapeuta, akiről olvastam, és kutyákkal gyógyít…na innen jött a kutyatartás. Samira és Dózer különleges alomból valóak. Nemcsak a versenyre lettek kiképezve, hanem a hasonló betegeknek, mint nekem. Poszttraumás stressz szindrómám van a moszkvai kiküldetés óta. Nem akartam a pszichobablát, és Samira lett a támaszom, ha éjszaka rám törtek a rémálmok. Nagyszerű eb, és jobban szeretem, mint bárkit. Különleges kapocs fűz hozzájuk. – fejezem be, és most rápillantok. - Te hogyan jutottál hozzá Jesse-hez? – a bögre fölött merülök el a kékjeiben.
Életem során abban a szerencsés helyzetben tudhattam magamat, hogy gyerekként több helyre is volt lehetőségem ellátogatni apa társaságában. A munkája sokszor utazásra kényszerítette, így egy hónapban két-három alkalommal elkért a suliból, hogy vele mehessek. Leginkább akkor sűrűsödtek meg ezek, mikor tíz éves korom környékén Alyssa úgy nem döntött, hogy másnál keresi a vigaszt és magunkra hagyott minket, ezzel olyan helyzetbe kényszerítve immáron kétfős családunkat, amire egyikünk sem volt felkészülve igazán. Nem volt minden tökéletes, - nem is vártam volna el, - de rossznak sem volt túlságosan nevezhető. Megkaptam mindent, amire vágytam, de érezhetően sosem vált teljesen egyszerűvé többé a családunk. Mostanra már kevesebb alkalmam van repülőre ülni vagy akár elszabadulni a munkámtól. Ritka alkalmakat képez az, amikor mégis beadom a derekamat az ellenkezőjének, és kicsit kiélvezem életem ezen szakaszát. Fiatalabb már nem leszek, és ha most minden lehetőséget elszalasztok, a későbbiekben rettentően bánni fogom. Leginkább ezért sem volt kérdéses, hogy Lesterrel tartsak erre az utazásra, hiszen már maga az előzetes elmesélése is izgalmasnak hangzott, és ideérkezvén határozottan állíthatom, hogy cseppet sem okoztak csalódást kezdeti elvárásaim. A hely minden részletében gyönyörű volt, és a szokatlan időjárási körülmények sem szegték kedvemet. Jóllehet nem sok mindent fedezhettem fel első körben, hiszen az utazás képezte fáradtság erősebbnek bizonyult azokban a pillanatokban, de az ígéretem melyet magamnak tettem valamennyire megbékített kezdetleges helyzetemmel. Jól tudtam ugyanis, hogy minden másodpercét ki fogom élvezni ittlétünknek, így egy kis pihenést megengedhettem magamnak anélkül, hogy bűntudatot ébresztene bennem a bármiről való lemaradás gondolata. Ennek eredményeként a másnap sokkal kipihentebb formámban talált rám, és legszívesebben magamhoz öleltem volna a kényelmes párnák egyikét egy újabb kiadós sziesztázásra, de az izgatottságom úgysem hagyott volna nyugodni, így ezt figyelembe véve hagytam magamat kellőképpen belerázódni az újabb nap forgatagába. Mire a konyhába érek, - kisebb tájékozódások után, - Jake már a kávékészítéssel foglalatoskodik, és annak menetéből emeli rám tekintetét egy pillanatra, hogy így köszöntsön. Megjegyzése kapcsán mosoly rajzolódik arcomra, és egy röpke másodpercre megérintem eme vonásaimat, mintha ezáltal képes lennék megbizonyosodni az elhangzottak felől. - Igazán megnyugtató, hogy a nyúzott arckifejezésem nem vált örök-maszkommá. - halk kuncogás hagyja el ajkaimat, végül megjegyzéssel élek szavai iránt. - Valóban rendes tőle. Sokkal kényelmesebb és egyszerűbb volt így utazni. Régóta ismeritek egymást? - hagyom, hogy kíváncsiskodó természetem felülkerekedjen rajtam, de a válasza őszintén érdekel. Annyira más témák kerülnek elő hogyha a kórház épületén belül futunk össze, és azokat egybevéve azt kell állítanom, közel sem ismerem még őt, de most szándékomban áll ezt az állapotot megmásítani. Mosollyal illetem visszakérdezését, mert nem ez az első alkalom, hogy hasonló reakciót váltok ki kávézási szokásaimmal kapcsolatban, de most is, mint elődjeihez mérten, ugyanazzal a válasszal rukkolok elő. - A személyiségemhez igazítom a kávém ízesítését is. - ártatlan vállvonással erősítem meg szavaimat, és hasonlóképp a mosolyomat is ugyanez a jelzés teszi íveltebbé. Nem túlságosan vagyok az édesség megszállottja, de olykor magam is szeretek bűnözni, és van olyan, mikor egyszerűen csak beérem a reggeli kávémmal. Ennek ellenére mégis finoman szórakoztat az a reakció, melyet kiváltottam belőle. Apró bólintással veszem tudomásul a kérdésemre kapott válaszát, végül megköszönöm az italt, mielőtt két kezem csapdájába zárhatnám azt. - Hozzájuk kell is az energia rendesen. - értek vele egyet, majd belekóstolok az ismerős íz harmóniákba vagy nevezzük inkább bögrébe töltött reménycseppeknek? Mert hát jómagam is minden bizalmamat erre az italra áldozom, hogy a napom megfelelő módon induljon. - Határozottan kellemesebb. - összegzem ennyivel a két külön világ közötti különbségét, mielőtt továbbfolytathatná annak kifejtését, közöttük az első programunk ismertetésével is. - Bankett? - kérdezek vissza, mégis hangom lelkesebben cseng ennek hatására. - Ezt ilyen felvonulásként képzeljem el? - érdeklődök tovább, mert bár egy-két részletébe sikerült elmélyednem az elmúlt napok során, azért még akadnak olyan részei, melyek ismeretlenek számomra vagy nem éppen annyira biztos talajon alapulnak, ha a tudásomról van szó. Újabb kóstolóval a kávéból édesítem meg reggelemet és egy kósza tincs eligazítása közben követem figyelemmel válaszadását, melyek között olyan információk is terítékre kerülnek, amikről eddig sejtelmem sem volt. Teljesen megtudom érteni őt abban miért választaná ezt a helyet otthonául, maga mögött hagyva jelenlegi városunk velejáróit ezzel. Olyan közegben mozogna, amely nyugodtságot hozna számára, és azt figyelembe véve, amiket tapasztalt és tapasztal következményeként a múltjának, jobban szüksége lenne erre, mint bármi másra. - Pszichoblala, mi? - kezdetlegesen szegem le fejemet egy mosollyal egybekötve, végül a pultra helyezem bögrémet, hogy ezután fejtsem ki felé véleményemet. - Hallottam már erről a módszerről, és valójában hatásosnak bizonyul. Annak pedig végképp örülök, hogy te is így tapasztalod, hiszen mindenkinek más formában van szüksége segítségre. - teszem hozzá őszintén, mielőtt folytathatnám. - És tudom, hogy ezzel magam ellen beszélek, de két ember közötti kapocs nem múlhatja felül azt a különleges köteléket, ami egy kutya és egy ember között alakul ki, mint ahogyan te is említetted. Egyszerűen bámulatos mire képesek. - egyetértően fejezem ki csodálatomat az általunk is előszeretettel kedvelt hűséges társainkkal szemben, és még egy mosolyt is ejtek mellé, mielőtt válasszal méltatnám felém intézett kérdését. - Jesse? Mhm..nos ő unokabátyám által került hozzám. Jared mondjuk úgy kicsit otthonosabban mozog az egész szánhúzás témában, mint én. - szélesedik el mosolyom ennek hatására felidézve annak a férfinek a vonásait, akihez már régen nem volt szerencsém. - Fiatalon többször utaztunk el hozzájuk, de mostanában inkább ő az aki ha New York felé jár, akkor meglátogat, és egy ilyen ritka alkalom során kaptam tőle Jesset is. Egy-két versenyen már részt vett vele, de mindig azzal cukkolt, hogy egyedül belefogok bolondulni a saját őrültségeimbe, így nem ártana valami értelmes társ is mellém. - emelem égnek a tekintetemet szórakozottságom jeleként, és még egy nevetéssel is reagálok erre.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Pént. Márc. 09 2018, 17:58
MADELAINE & JAKE
A reggeli indulás mindig egy nehéz időszak az életemben, főleg akkor, ha szabadnapos vagyok, mert kiesek a ritmusból. Megszoktam, hogy a mindennapjaim a kórházban telnek, és ehhez kell igazítanom minden programomat is, de mostanra ez megváltozott, és az előttem álló napok megváltoztatják a felállást is. Nehezen térek magamhoz, kávé nélkül olyan vagyok, mint egy féllábú barom, de ehhez még hozzájárul az is, hogy időeltolódásban szenvedek. A családomat otthon hagytam, meguntam, hogy én legyek a felvigyázó. Borzalmas ezt kimondani, de egyszer az összes pohár betelik, és a megértő szív is összetörik. Az öcsém, és az unokahúgom különleges helyet foglalnak el az életemben, de nem építhetem csakis köréjük a sajátomat, mert megint odajutok, hogy ebben a történetben mellékágazaton mozgok. Mikor lesz gyerekem, vagy feleségem? Most először ötlik fel a vágy, mikor csendben állok a konyhában, és eltöprengek a sivár, ámbár tartalmasnak mondható éveimről. A munkámban elértem egy szintet, nem állítanám, hogy nincs feljebb, de itt már nemcsak az életmentés az elsődleges, hanem a magánélet is. Nekem sokan panaszkodnak arról, hogy a gyakornoki és a rezidensi évek alatt nem jön össze egy normális kapcsolat sem, de ha az ember eléri az egzisztencia egy bizonyos fokát, már belefér egy kis többlet. Leélhetném a hátralevő időszakot magányosan, és visszavonultan, de én is igénylem a társaságot, a törődést. Túlságosan elmerengek a változáson, melyre még nem készültem fel, de már ott van a levegőben. Alaszka állandóan egy határvonalat jelent, és most valószínű másképpen fog alakulni a történetem is, mint ahogyan elkezdtem.
A kávéfőzéssel vagyok elfoglalva, a bögréket pakolom ki, és megpróbálok nem elaludni állva, de hamarosan megérkezik a felmentő sereg is, és egy mosollyal fordulok a kócos szőkeség felé. - Nekem azzal sem lenne bajom, ha ez lenne a mindennapi viseleted, szerinted én másképpen festek? Hónapok óta nem aludtam ennyit. Jamie? Hát kicsit hóbortos, és őrült, ha engem kérdezel, de aranyból van a szíve. Hát… - elgondolkodom azon, hogy mennyi ideje is vagyunk barátok. - Talán másfél-két éve, de nekem már olyan, mintha gyerekkorom óta barátok lennénk. John Norton a másik muskétás, de ő már komoly apukai szerepben tetszeleg odahaza. Közülünk neki van a legtöbb gyereke, szám szerint négy, és ebből három iker. Jamie is lassan megállapodik, és ne kérdezd, hogy ezt miért mondtam el, megártott az északi szél. – rázom meg a fejemet, és elveszek a kéklő lélektükrökben. Madelaine-nal olyan könnyű beszélgetni, nem ítél el, vagyis, ha megteszi, akkor jól palástolja, és egyenértékű partner. Okos, és figyelmes…aj úgy érzem magam, mint aki beütötte a kis buksiját, és agyrázkódása lenne. - Intravénásan kellett volna belém iktatni a koffeint, mert így néhány órába is beletelhet, hogy toppon legyek. – a konyhai bútorok tiszták, némi porréteg fedi a munkafelületet, de ezen kívül hibátlan a karosszéria. Tök evidens, hogy megérdeklődöm tőle a kávéfogyasztási szokásait, de fennakadok a cukorszámon. - Igen, nagyon cuki meg édes vagy, erre akartál célozni? – ugratom, és ráharapok a nyelvemre, mert természetellenesen görbülnek felfelé az ajkaim, a kékjeim mégis fáradtságot sugallnak. A kezébe adom a bögrét, és a pultnak támaszkodva pillantok a ház melletti kis épületszárnyra. - Az nem kifejezés, de hát látod nekem kettő is van. – magyarázkodom, és ezután belekóstolok a feketémbe, melynek az ízorgiája felér egy reggeli orgazmussal is. Hümmögve szürcsölgetem, és valahogyan elkalandozunk a táj szépségében, és az ország adta lehetőségekben. - Dehogyis. A bankett zártkörű, és a kutyák nélkül vesznek részt a versenyzők. Megismerkedünk, kajálunk egy jót, és kipuhatoljuk kinek mi a gyenge pontja. Bazár is lesz a városban, de azon nem muszáj megjelennünk, hacsak nincs kedved tenni egy sétát. – toldom meg a válaszom, és elindul egy lejtőn a szófosásom, mert beavatom a betegségembe, és a két kedvencem birtokba vételének történetével. - Az, bizony. Nem hiszek a beszélgetős gyógyulásban. Az ember cselekvő, és az passzív időtöltés. Nekem a lelkem nem fog megnyugodni, és a rémálmok sem fognak elmúlni, mert valaki hetente terápia néven velem tölt 50 percet. – megiszom a maradék koffeinbombát, és rápillantok. - Végre nem fárasztasz azzal, hogy a pszichológia a gyógyír, és üdv a kutyatartók körében. – vigyorgok, és cseppet sem érzem magam zavarban, holott a póló kicsit idegesít. A kockát áthajítom neki, és kiderül, hogy a háttérben ott lapul egy izgalmas rokon. - Jared…na micsoda reménysugár Maddie…nem leszel vak a témában? – meglepődöm az ismeretségen, de még több közös vonás, melytől még vonzóbb lesz a velem szemben ülő. - Ő a pasi pótlékod, hmm? Úristen, ha én analfabéta vagyok ezen a téren, akkor te…mondd már el nekem, hogy mikor voltál utoljára egy normális randevún? Tudod…vacsora, esetleg egy mozi. – fürkészem őt a kékjeimmel, és komolyan várom a riposztot, hátha kiugrik a szög a zsákból.
Közel sem élek erős túlzással, ha azt állítom, semmilyen szín alatt nem vagyok hozzászokva az ilyesfajta ébredésekhez. Megszoktam az egyedüllétet, pontosabban az emberi társaság hiányát lakásom falain belül és úgy éreztem már egy jó ideje, hogy ez így van rendjén. Bonyolult vagyok. Valahol egyszerű, valahol viszont végtelenül összetett, ezért mindig is úgy gondoltam, hogy ami az elején talán még működne, később szokatlanná vagy könnyen lehet idegesítővé válna számomra. Értve itt a kapcsolatokra, amelyek teljesen felborítanák a mindennapi rutinomat, amikbe már annyira elmerültem, hogy egyszerűen elképzelhetetlennek érezném az ellenkezőjét cselekedni. Ezért is zökkent ki valahol, de nem érint kényelmetlenül a társaság tudata, melyet Jake nyújt. Nem érzem a feszélyezettséget vagy azt, hogy távolságtartást kellene alkalmaznom vele szemben, jóllehet még töredékét szolgálják ismeretségünknek azok az információk, amiket a másikról birtokolunk. Mindenesetre kellemes a közelében tudni magamat ebben a közel sem hétköznapi élményben, mint amelyet az utazásunk körülményei testesítenek meg. Elviccelem reggeli kinézetemet, tudomást sem véve arról a nyilvánvaló tényről, hogy közel sem kifogástalan az a látvány melyet nyújthatok vagy olyan, amelyet a hétköznapjaim megkívánnak. Mégis könnyedén hallgattatja el a bennem ébredő kellemetlenséget ez iránt, és azzal erősíti meg mondandóját, hogy saját magát is ilyen módon minősíti. Ennek hatására akaratlanul is felmérem tekintetemmel vonásait, melyek közel sem tükrözik az elhangzottakat, sőt mi több egyszerűen helyesnek találom a kissé még kómás arckifejezést, amelyet vonásai formáltak arcának külső vázára. - Igazad van, borzalmasan festesz. - ugratom őt még egy apró grimasszal megspékelve azt, mely végül mosollyá formálódik, ahogyan egyre többet időzök el tanulmányozásával, és ennek okán szélesedik is ki, hogy jelzésévé váljon komolytalanságomnak. Ezen érzések összessége azonban lassan halványul el beszélgetésünk folyamán és érdeklődően követem végig ismeretségeinek felvázolását, melyek során úgy gondolja túlzásokba is esett, én viszont halk nevetéssel és enyhe fejcsóválással adom tudtára ellenkezőjét. - A szélnek ehhez nincsen semmi köze, és azzal sincsen semmi gond, hogy elmondtad. Őrzöm a titkodat. - cipzárazó mozdulatsort mutatok ajkaim előtt. - 4 gyerek?! - kérdezek vissza a folytatás érdekében. - Minden elismerésem. Egy igazi túlélővel van dolgunk. - teszem hozzá őszintén, mert jómagam még az egy csöppség gondolatával is aligha barátkozok meg. - Mellesleg gratulálok Jamienek! Az ilyesfajta elhatározásokhoz kellő bátorság kell. - fejtem ki véleményemet, mégis elmosolyodok mellé, de közben a kávémra is szánok időt, melyre lepillantok szavainak hatására. - Gondolod működne? - hangom kételkedően cseng, mégis a folytatással igyekszem tartani benne a bizalmat. - Igazi hősként tekintenék rád a koffeinfüggők. Talán még kitüntetést is kapnál ezért a forradalmi találmányért. - játszok el a gondolattal egy pillanatra egy vállvonás keretében, miközben úgy fürkészem Lestert, mintha most jutna döntésre a témával kapcsolatban. Halkan nevetni kezdek a visszakapott kérdés hatására, mindeközben heves bólogatásokba is kezdek válaszadásom előtt. - Ó, köszönöm Jake! Egyre jobban megy neked ez a bókolás. - ártatlanul siklik rá tekintetem és a bögrém pereme felett elmosolyodva teszek úgy, mintha nem én adtam volna szájába ezeket a szavakat. - Végre eljutottunk idáig, hogy a személyiségemet értékeled. - célzok itt a múltkori bikini modell megjegyzésére, de szavaimat ugyanúgy a szórakozottság itatja át. Akkor sem vettem magamra és most is csak azért hozakodtam fel vele, hogy incselkedjek vele. Bólintással veszem tudomásul a kutyáival kapcsolatos megjegyzését, mégis figyelmesen követem a bankettel összefüggő ismertetését, mely közben kiderül, hogy teljesen félreinformáltam saját magamat. - Ah, így már mindjárt világosabb. - jegyzem meg olyan arckifejezést vágva, mint aki most fejtett meg valami aligha feltörhetetlen kódot. - Én szívesen megismerkednék a környékkel. Van valami hely, amit megkedveltél? - érdeklődök vallomásom után, mert kétlem, hogy sok lehetőségem lenne újból eljutni ide, és ha már így alakult, szívesen elviselnék egy körbevezetést. Egyáltalán nem tudom hibáztatni őt azzal a módszerrel kapcsolatban, amely bevált neki az évek során, hiszen sok jót hallottam róla és mondhatni erősen támogatom, annak ellenére, hogy ez valahol az én munkámat ássa el. A segítség pedig mindig hasznos, és senkire sem lehet ráerőltetni azt, ami nem válik be. - Tudod, ez is emberfüggő. Valakinek meg csak az segít, ha kibeszéli magából a történteket. Rengeteg módszer létezik és csak akkor tudod meg melyikre van szükséged, ha belevágsz. - védem meg azért a saját területemet, mégis egy pillanat erejéig égnek emelem íriszeimet, de egy félszeg mosoly azért odarajzolódik ajkaim ívére. - Szóval már itt tartunk, hogy fárasztalak is? Azt hittem érdekesnek találod a szövegelésemet.. - biggyesztem le ajkaimat, végül csak a fejemet ingatom rosszallásomat kifejezve, mindazonáltal jól szórakozok rajta. Jared ugyan nem kiemelkedően az életem része, mégis többször is van lehetőségem találkozni vele, amikor New York környékén jár. Meg is osztom Lesterrel a titkos szálat, és a visszakérdezése hatására csak lazán vállat vonok. - Könnyen elveszítenéd az érdeklődésedet, hogyha már az első pár órában kiteríteném a lapjaimat. Zseni sem vagyok, de totál menthetetlen sem. - fűzöm hozzá a szavaihoz, mégis magasba szökik a szemöldököm a témaváltás hatására. - A pasi pótlékom? - akadok ki, majd a pult felett áthajolva lököm meg játékosan a vállát. - Mekkora egy majom vagy! - teszem hozzá nevetve, mégis tenyeremben támasztom meg az államat mielőtt folytatnám. - Nem érzed icipicit tolakodónak ezeket a kérdéseket? - ujjaim segítségével formálom meg ezt a távolságot, de úgy teszek mintha gondolkozóba esnék. - A következő az lesz, hogy mikor fektettek meg, hm? - tetézem tovább, mégsem érzem haragosnak magamat emiatt. Ha minden páciensedtől ezt kapod meg, egy idő után olyanná válik, mintha valaki a hogylétem felől érdeklődne. - Ami a mozit illeti, eléggé régen néztem meg egy jó filmet. Vacsorázni pedig mindennap szoktam. - mentem ki magamat ennyivel, miközben arcom mentén dobolgatok ujjaimmal. - Mellesleg mi ez a lekezelő hangnem, Mr. Nőcsábász? Ennyire jó dolga van egyeseknek? - dobom vissza neki a kérdést, ha már így benne vagyunk a közepében.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Pént. Márc. 23 2018, 20:33
MADELAINE & JAKE
A női társaság amolyan taszít téma, nem azért, mert a saját nememhez vonzódnék, vagy feladtam volna a párkeresést, és úgy látnám magam húsz év múlva, mint egy házsártos öregember, aki a kutyáival szimbiózisban él remeteéletet. Szerettem a másik nemet, de nem voltam szerencsés velük kapcsolatban. Megsínylettem a témát kettővel is, és nem azért, mert nem feleltek volna meg az ízlésemnek, hanem mert túlontúl sok akadály feszült közöttünk. A feltétlen bizalom eljátszása Mia esetében kezdődött, akit el is jegyeztem, és abban a biztos tudatban hagytam a hátam mögött Amerikát, hogy a legféltettebb kincsem, vagyis az öcsém jó kezekben lesz. Még fiatal volt, és bátortalan, éppen ezért volt szüksége egy útmutatóra, akiben mélyen csalódtam. Nem volt kérdés, hogy a házasságról leteszek, a jövőben csakis akkor adnám ilyesmire a fejemet, ha pisztolyt tartanának a fejemhez, és azzal fenyegetnének meg, hogy kinyírják a családomat. Nemcsak a nők sérülhetnek, hanem a férfiak is. Meena lett volna a másik megfejthetetlen lélek, de ő talán még nálam is bizalmatlanabb volt, és a kezdeti lelkesedésem parazsa kihunyt. Próbálkoztam, néha feltévedtem egy-egy társkereső weboldalra is, de a kitöltés közben jöttem rá, hogy mennyire szánalmas, hogy hasonlóval keresem a Nagy Ő-t. Nem volt görcsös a szándék, de mostanában egyre többször ébredtem arra, hogy mennyire üres az életem. Dorian is kapott egy isteni ajándékot a lánya képében, egy kis reményt, vagy újrakezdést, de én nem láttam az alagút végén semmi fényt…csak a támasz szerepét, és ebbe kezdtem belefáradni. Itt ez a kis buborék…Alaszka egy menekülés. Sosem tagadtam, ha a magányt kerestem, akkor itt találtam meg a tökéletes lelki békét a semmi közepén. Madelaine az új társam ebben, és itt jutunk el oda, hogy a harmadik „M” betűs hölggyel érintkezem, de most szigorúan törekszem a baráti vonalra. A határok kényesek, gyakran átesünk a ló túloldalára, de akkor érzem biztos a talajt a lábam alatt, ha nincs rajtam nyomás. Nem kellett kimondanunk, mert mindketten vágytunk a másik társaságára, egy jó hallgatóságot találtunk, és erről nehezen mond le az ember. Sokkal értékesebb, mint egy futókaland. A kinézete hóbortos, a kócos hajával, a ki nem aludt szemeivel, mégis van benne egy megmagyarázhatatlan báj, és ettől válik veszélyessé egy nő. Ugratom, végigmutogatom magamon a jeleket, hogy senki sem ébred hibátlanul, de ő is elhecceli a végét, és a komolyság elillan, akár egy sarki fényjelenség a közelben. - A borzalmasnak is van ötven árnyalata? Mert ebben az esetben, akkor szívesen vallom azt, hogy az vagyok, máskülönben el kell ismerned, hogy nálam jobb pasival még nem találkoztál. – vigyorgok, mint a töketlen fráter, szerintem kilátszik még a bölcsességfogam is, olyan szélesre tárom a szájüregemet képletesen, de szórakoztat, hogy veszi a lapot, és nem andalog el a lehetőség mellett, hogy visszavágjon nekem. Veszélytelen flörtölés ezt a címkét aggatnám rá, mert bármennyire is elpoénkodjuk, én tudom, hogy ő jó nő, és ő is tudja, hogy nem vagyok közömbös kinézet alapján a számára, mert akkor nem mustrálna ennyire. A póló védelmi vonal, meg kell hagyni, hogy akkor talán zavarba jött volna, ha félmeztelenül szaladgálok itt a konyhában. - Köszönöm igazán kedves vagyok. – merülünk ebbe néhány személyesebb témába, és felvázolom neki az ismeretségi körömet. - 4 bizony, el nem hinnéd, hogy mennyire termékeny. Egyszerre hármat összehozni? Én azt se tudom, hogy képes lennék-e rá. – támasztom meg az egyik tenyeremet a csípőmön, és elkortyolgatom a kis feketémet, hogy ne érjen álmosan a nap folytatása. - Jamie egy állat, de majd megismered, elvégre gyakran bejársz a kórházba, és egyszer úgyis bemutatlak neki. – kacsintok rá, és azt nézem, hogyan szórakozik a bögréjével. - Nem tudom, ki kell próbálni. – vonom meg a vállamat, de kinevet, és most áttérünk egy másik talajra. Nem mondom, hogy teketóriáznék, mert bármire rákérdezek, ami vele kapcsolatos. A legrosszabb, ami történhet, hogy kikerüli a válaszadást, és lógva hagy. A bókolást elengedem a fülem mellett, a lényeg átjött, és büszkén emelem fel a kávémat, sőt ha nem lenne túl teátrális, akkor meg is hajolnék, hogy megköszönjem neki a fejlődésem felé tanúsított kijelentését. - Van pár jó hely a környéken, de nekem a kietlen pusztaság tetszik. Abban nem sokat tudnék mutatni, és most nem mennék bele, hogy mi van a városban, majd megnézed a saját szemeddel. – nem szeretem, ha mélyen belemegyünk a részletekbe, ez amolyan női fifika, vagy gondolkodásmód, és néha idegesít is, hogy mindenben a személyes kötődést keresik. Ráhagyom a dolgot, és átsiklok felette. - Nem fáraszt a szövegelésed, különben nem hívtalak volna el, de túl analizáló vagy Riggs, néha lehetnél spontán is. Ezen a vidéken nem sokra mész a beszéddel, maximum ott hagynak az emberek. A beszélgetés meg van, akin segít. – elismerem, hogy akadnak kivételek, Jamiet is ide sorolnám, mert megnyílt Tessának és ezért jár a piros pont…na meg én is, de ezt már nem fogom megosztani vele. - Igen, az. Nem véletlen, hogy ilyen kutyád van. Az unokatestvéred tudhatott valamit. – vigyorgok, de immár nonverbálisan is kifejezi a nemtetszését, és meglöki a vállamat, de csak játékosan. - A majmok okos lények Dr. Riggs…szerintem tanulta az egyetemen…és hűségesek is, de ebbe ne menjünk bele. – fűzöm össze a mellkasom előtt a két karomat. - Tolakodónak? Ó, átléptem volna a bűvös határt, ahol már a csigaház jön? – dobom vissza a labdát, de elgondolkodik, bennem meg feléled a remény, hogy kielégíti a kíváncsiságomat. - Az arcomra van írva, hogy a szexuális életed érdekel, Maddie? – mutogatom végig a csinos kis pofikámat. - A vacsora elengedhetetlen a napi szükségletek kielégítésére, és ha nem láttál egy jó filmet sem mostanában, akkor úgy érzem, hogy el vagy maradva kulturális téren. Antiszoc lett a doktornő? – már sejtem, hogy ez nem tetszik neki annyira, de jön is a frappáns riposztba bújtatott érdeklődés. - Én sose állítottam, hogy jó dolgom lenne. A szerelem nem az én kenyerem. – vonom meg a vállamat, és a pulthoz sétálva beállítom rajta a rádiót. A recsegést követően a helyi állomás kapcsol be, és rajta egy régi klasszikus. - Bon Jovi….ez is kultúra. Este a banketten lesz lehetőség táncra is. Muszáj letesztelnem a tudásodat, ha nem bánod. Szabad? – nyújtom ki felé az egyik tenyeremet egy mosoly kíséretében.
Másodpercek csupán, mégis számomra többnek tűnnek azok a percek, melyeket vonásainak tanulmányozásával töltök el. Megeshet, hogy abban az időintervallumban ragad ez a pillanat, ahol nem lépem át magamnak szabott határaimat vagy okozok kellemetlenséget a másik fél számára, mégis egy kis időre elkalandozóvá válok felhozott témánk hatására és hagyom magamat bűnözni Jake reggeli kinézetében. Mosolyt képez arcom mentén saját magát jellemző szavainak figyelemmel követése, és eszem ágában sincsen megvétózni az elhangzottakat, így könnyedén bukik ki belőlem a közel sem igazságnak nevezhető riposzt, amit ő sem hagy megjegyzések nélkül. Bevallom, csalódott lettem volna az ellenkezőjét tapasztalni. - Szigorúan véve úgy gondolom minden és mindenki rendelkezhet ennyiféle árnyalattal. - felelek elmerengően és ezen felbuzdulva folytatom tovább. - Azt viszont már az én titkom marad, hogy ezen a skálán pontosan hol is helyezkedsz el. - acélozom meg magamat rájátszva egy kicsit arra a tényre, hogy semmilyen úton-módon nem török meg ezzel kapcsolatban, ugyanakkor komolytalanságként tálalt megjegyzéseimmel sem kívánom sokáig fárasztani, pusztán szórakozottabbnak érzem magamat az átlag hangulatomnál. Az meg már jócskán a helytelen tartományba esne, hogyha feleslegesen fényezném önbizalmát a nyilvánvaló tényekkel. Tagadhatatlan, hogy vonzónak találom a velem szemben állót, ezt viszont megtartom magamnak és ennyivel le is zárom, mintegy ténymegállapításként, amit minden ember hasonlóképp észrevenne. Ugyan ismeretségünk nem csak egy kezdeti szakaszhoz nyúlik vissza, hiszen többször is futottunk már össze vagy elegyedtünk beszélgetésbe, ettől függetlenül nagyon sok minden van, amit még nem tudok a társaságomról. Már csak ebből a szempontból is örülök neki, hogy mesél a hozzá közel állókról, melléjük csempészve olyan információkat, amik hozzáadnak egy plusz dolgot ahhoz a felszínes képzeletbeli képhez, ahogyan én tekinthetek rájuk. Nem lenne igazság azt állítani, hogy a nevek ismeretlenül csengenek, de csak töredéknyi időt töltök a kórházban ahhoz, hogy arcot is tudjak párosítani hozzájuk. Mindenesetre ez már több annál, mint amivel eddig rendelkeztem. Apró, egyben tanácstalan vállvonással reagálok kezdetben a szavaira, amik Johnra vonatkoznak, végül hangot is adok véleményemnek. - Ez már sajnos nem az én szakterületem Jake, így nagy segítség nem tudok lenni a képességeiddel kapcsolatban, ne haragudj. - grimasszal kötöm egybe mondandómat, mégis mosollyá formálom tovább reakciómat, hiszen ez nemcsak, hogy nem az én munkámhoz tartozik, de ha úgy vesszük, túl sok közöm sincs hozzá. A továbbiakban viszont lelkesedéssel adom a tudtára, hogy alig várom Jamie megismerését, hiszen az elhangzott információkból kellemes társaságnak tűnhet. Egyetértően veszem tudomásul a találmányával kapcsolatos összegzését, amelyet személy szerint rendkívüli ötletnek tartok. Minél előbb üt be a koffein hatása, annál könnyebben tud indulni a nap. Bár mint mindennek, úgy gondolom ennek is lennének hátulütői, de mint ahogyan ő is említette, ki kell próbálni. Így tovább nem feszegetem a témát, csak bólintással jelzem közös álláspontunk jelenlétét, hogy ezután még a hagyományos módszer szerint tüntessem el bögrém tartalmát. Nem túl meglepően tör rám a kíváncsiság a bankett említésével azzal kapcsolatban is, hogy mint korábbi lakója ennek a helynek, ugyan akad kedvenc helye a környéken?! Mert kétlem, hogy egy idő után nem válik valami törzshelyünkké, fontosabbá, mint a többi. Én a parkok szerelmese vagyok, így mint Manhattanben, mint Philadelphiában is ott találtam megnyugvást. Phillyben volt egy része a Fairmount parknak, ahol tavasz környékén a virágzó cseresznyefák rózsaszín falat képeztek az ember és a park egyik területe köré. Volt benne valami különleges és megmagyarázhatatlan, amiért szívesen jártam oda vissza. Ezért sem várok különös magyarázatra Jake-től sem a számára fontos hellyel kapcsolatban, mégis megmosolygom a szavait. - Talán tényleg úgy lesz a legjobb. - jegyzem meg, hiszen ha úgy érzi abban ami neki tetszik, nem sok lehetőség rejlik, akkor nem állok le vele vitatkozni az ellenkezőjéről. A munkám nem túl kellemes elfoglaltságához tartozik, hogy akaratlanul is kiforgatom mások szavait, és most sem történik ez másképp. Jóllehet vele szórakozásból teszem, a kapott válasz mégis egy kezdetleges hümmögésre késztet. - Vettem Lester, nem analizálok senkit. - tartom fel két kezemet védekezően, mintha ezzel fegyverszünetet hirdetnék kettőnk között. - Ez csak egy egyszerű hátsó szándékkal és csapdákkal teli kérdés volt a részemről, semmi több, de ügyesen kimentetted magadat. - teszem még hozzá incselkedően, mindazonáltal valahol örülök, hogy nem kergettem még őt őrületbe. Nem mondom, hogy teljes mértékben elzárkózok az engem és a kapcsolataimat érintő témától, de különösen sem jellemző rám a nyílt viselkedés, ha erről van szó, így ebből kifolyólag Jake kérdéseimre sem adok konkrét válaszokat. Az viszont, hogy Jared említése kapcsán tovább rugózunk ezen a témán, - sőt még ha lehet fokozzuk is azt, - teljes mértékben az én hibámnak tudható be. Kevesebb információval is beérte volna, amelyek nem foglalják magukba unokabátyám csipkelődő megjegyzéseit. Ezeken viszont már kár tépelődni, mert a kérdéskör adott, a válaszaim megválogatása meg csak rajtam áll. Égnek emelem a tekintetemet a majmokra tett megjegyzésének hatására, amit tiltakozó fejrázásom követ. - Nincs semmi csigaház, ez csak az egészséges tiltakozásom a feltételezéseidre. - tartom saját tekintetem fogságában a kék szempárt, melyek fürkészése elég ösztönzően hat a folytatásra. - Mellesleg nem illendő egy hölgytől olyat kérdezni, hogy a kutyája a pasi pótlékja, nem gondolod? - teszem fel érdeklődésemből származó kérdésemet, végül sóhajtok egyet. - Egyébként is van jobb dolgom, mintsem egyik kapcsolatból a másikba ugrani. Tudod ránézésre nem lehet kiszűrni a hűséges majmokat. - grimaszba torzulnak ajkaim feleletem hatására. Hogyha már ennyire kíváncsi az életemben lévő kapcsolatok gyakoriságára, akkor legyünk őszinték. - Nem is tudom...engedd meg, hogy megnézzelek közelebbről. - úgy helyezkedek, hogy közelebb kerüljek hozzá és meg is érintem az arcát, hogy ezáltal is felmérhessem az említett vonásokat. - Az sincs, hogy nem érdekelne. - engedem el őt visszahelyezkedve eredeti állapotomba, egyben megállapítva kérdéséhez kapcsolatos válaszomat. - Kérlek, világosíts fel Jake milyen filmekről is maradtam le pontosan, amiért olyan nagyon szégyellnem kellene magamat. Hallgatlak. - kezem jelzésével ösztönzöm őt annak a hosszas listának elszavalására, amit kihagytam és amivel kapcsolatban úgy gondolom, hogy ő sincsen másképp, már csak a kérdésemre kapott válaszából is kiindulva. Mielőtt azonban bármilyen érdemi válasszal is előállhatnék a számára, bekapcsolja a rádiót, majd az ismerős dallamok okán táncra kér fel. Mindenfajta ellenkezést elhagyván helyezem tenyeremet az övébe és lépek közelebb hozzá, hogy partnere lehessek a továbbiakban. - Ne várj tőlem nagy csodákat, de mindenféleképpen szerencsés még most biztosra menni. - figyelmeztetően és ártatlan mosollyal pillantok fel a szemeibe, melyet halk kuncogás követ, mielőtt teljes mértékben részesévé válhatnék ennek a közel sem hétköznapi reggelnek. - Rossz tapasztalatok vagy csak szimplán nem vagy a szerelmes típus? - kérdezek rá arra, mely már előbb is felkeltette érdeklődésemet, hiszen jómagam is megadtam az okokat miért tartjuk a kapcsolatokkal az egészséges távolságot.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Vas. Ápr. 01 2018, 16:15
MADELAINE & JAKE
Általában egy egyenes ember vagyok, aki nem köntörfalaz, de ha egy magas fokon képzett pszichológushoz van szerencsém, akkor azért megválogatom a szavaimat. Madelaine kellemes társaság, az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, ahogyan elhaladtam mellette a folyosón. A vakság más kérdés lenne, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy az esze fogott meg először. A személyiségét csak később fedeztem fel, eleinte a szőke hajfürtök, és a kék szemek csábítottak, szigorúan plátói módon. A mosolyom szélesebbre ívelődik az ajkaim mentén, miszerint az ötven árnyalat valamelyik részét megütöttem már. A bámulás nem tiltott tevékenység, azonban az ember észrevétlen is rájön, hogy ki az, aki tanulmányozza, és ki az, aki gyönyörködik benne. Maddie az utóbbit választotta, és most már tagadhatatlan, hogy megvan közöttünk az a bizonyos kémia is. - Micsoda súlyos titkok nyomhatják a lelkedet, hogy ez a kis, ámbár annál szembetűnőbb észrevétel rejtély marad. – rázom meg a fejemet, és lassan kortyolok bele a kávémba, szinte lyukat égetek a hasába, hogy viszonozzam a kedvességét, és hasonló mértékben járjak el, mint ő. Nem tudom, hogy melyikünk fog hamarabb zavarba jönni, de ha fogadnom kellene rá, akkor úgy hiszem, ő törne meg előbb. Amennyiben piszkos eszközöket is be akarok vetni, talán…hangsúlyozom ez a véletlen műve lenne, de összepiszkolnám a pólómat, és arra kellene vetemednem, hogy előtte öltözzek át. Lester micsoda aljas gondolatok cikáznak át a fejeden! A legegyszerűbb, ha témát váltunk, és a repülésünk, na meg annak a jótét léleknek a neve kerül szóba, aki miatt most itt lehetünk, és nem kellett külön repülőjegyet fizetni. A munkatársaimról még nem sokat beszéltem, de John és Jamie is inkább barátok, vagy annál már sokkal többek nekem, így nem csoda, ha hamar mesélni kezdek róluk, vagy az őket érintő személyekről. A válaszát nem firtatom, vagy amihez nem sok köze van, és úgy látszik, hogy talán korai volt beavatni ennyi mindenbe. Nem török le, de a belsőmben elindul egy folyamat, és ha akarom, ha nem, de feláll egy fal. A szokásos bizonytalanság kerít a hatalmába, és bár a lelkesedése őszintének hat a barátomat illetőleg, talán ennél mélyebben nem óhajtok belefolyni a magánéletembe. Azt se tudom, hogy eddig mi ütött belém, hogy ennyire nyíltan beszéltem neki a barátaimról, akik mind nagyszerű emberek, és megosztottam vele olyasmiket is, mely nem tartozna rá. Átléptem egy határt, és be kell húznom a kéziféket. Nem ismerjük egymást, ő néha még analizál, és nem szeretnék abba a hibába esni, hogy egy nap fegyverként használja fel ellenem, amiket hallott. Madelaine kitűnő szakember, de hogy mennyire lojális, ehhez még fejlődnünk kell, hogy kiderüljön. A semlegesség álcája a legjobb, így könnyedén vedlek vissza a régi énemmé, és zárom be a kapukat is. A kávé, aztán meg a környék feltérképezése az, ami most elsődleges szempont, de megint személyeskedünk a kedvenc hely megemlítésével. Kivágom magam, ráhagyom, és lehet nyersen, de rávezetem, hogy jobban járna, ha a maga szemével látná Alaszkát, és döntené el, hogy neki mi fog ebből tetszeni, és mi nem. Kettős érzések dúlnak bennem vele kapcsolatban, és az előbbi élcelődés elszállni látszik a képzeletbeli közeledéssel együtt. - Az sosem hátrány, ha nem teszed. Én nem tartozom a pácienseid közé, és hidd el, ezért hálás leszek. – enyhülök meg az irányába, mert kezdtem már úgy érezni, mintha egy újabb feladvány lennék neki. Jamie nem tudom, hogyan bírta ezt az elején, de meg kell hagyni, hogy roppant idegőrlő, ha valaki a fejedben próbál kutakodni. A visszavágás nem szándékos Jesse meg Jared kapcsán, de sokan azért tartanak kutyát, mert egy társra vágynak, azonban látom, hogy a doktornőnek ez most egy tyúkszem, és nincs kedvem elrontani a remek hangulatot, ha már igent mondott erre a versenyre. - Ó, elnézést…csak jött a feltételezés. A háziállat tartások fele a magány miatt van, de ennek te vagy a szakértője, és nem én. Bocsásd meg a tolakodásomat. – tartom fel védekezően a két karomat, mert már túlvagyok a koffeinadagomon, a pirítósokat is kiszedtem a tányérokra, szóval a részemről mehetne az evés is, de túlságosan belelendültünk a kommunikációba. - Hűséges majmok sem teremnek minden fán. – rázom meg a fejemet, és egyetértek vele, hogy a hűtlenség egy mocskos dolog, de ki vagyok én, hogy belefolyjak Madelaine életébe. A pulton való átnyúlása meglep, és távolabb állnék, de megrökönyödöm. A válaszokat annyiban hagynám, nem is gondoltam a felét sem komolyan. - Van egy pár, de ne menjünk bele a részletekbe. Nem hiszem, hogy az a filmes típus lennél. – mosolyodom el, és feltekerve a hangerőt, egy Bon Jovi szám kel életre, amitől úgy érzem, hogy jó lenne némi gyakorlás az esti bankettre. A kezemet felé nyújtva kérem fel, és ha eleget tesz a kérésemnek, akkor a tenyerét megérintve húzom közelebb a mellkasomhoz, és kicsit gyorsabb tempót diktálva fordulok vele körbe. - Rossz tapasztalatok, de érd be ennyivel. Így is már többet tudsz rólam, mint a barátaim, és az előbb is látszott, hogy kényes témákat feszegetünk azzal, ha belemászunk a másik magánéletébe. – közelebbről merülhetek el a kéklő íriszekben, és adhatok ajándékul egy magabiztosabb mosolyt neki. - Nem vagy faláb, szerintem ez menni fog. – döntöm be a végén, és ez is a végszó, mert felhúzom, és egy csókot nyomva a kézfejére, köszönöm meg neki a táncot. - Hellótok… - zavarja meg a kis csapatunkat az egyik itteni idegenvezetőm. - Semmi gond Ron. Már úgyis végeztünk. Hadd mutassam be neked Madelaine Riggs-et. Ő Jesse gazdája, és a csapattársam. Ő pedig Ron Hawkins, az egyik kutyakiképzőm. Nézzük meg a rosszcsontokat… - érintem össze a két tenyeremet. - De csak reggeli után. – jegyzem meg és beterelem őket az étkezőbe. A megterítés után szóba kerül a verseny, és még a többi versenyző is. Jó hangulatban látunk neki az első napnak, és ha már mindenki felöltözött, akkor mehetünk is egy kis edzésre a kis ördögfiókákkal…
Olykor rettentő nehéznek hat meghúzni a határaimat és különbséget tenni egy beszélgetés során, hogy a végén ne váljak túlságosan analizálóvá vagy érezze azt a másik, hogy mindenféleképpen a lelkivilágát szeretném cafatokra szedni. Mondanám, hogy munkahelyi ártalom, de talán helyesebb lenne úgy megfogalmazni ezt, mint a megszokás hatalma. Minél tovább időzök el mások életének kivesézésével annál jobban elmosódnak azok a bizonyos határok és megeshet, hogy én is túlságosan elemzővé válok. Jake esetében kettősnek hat a beszélgetésünk folyamata. Óvatosan feszegetem az elveim képezte választóvonalakat, mindazonáltal otthonosabbnak érzem magamat a beszélgetésben, mely során nem érzem szükségét a mélyebb tartalmak vagy a kéretlen tanácsok kifejtésének. Önmagamat adom, jóllehet a körülmények újdonságként hatnak. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire. - mosolyogva támasztom meg az államat, miközben a bennem lakozó titkokra tér ki. Sok emlék, gyógyíthatatlan történelem, mely a sejtjeimbe ivódott az évek során és ott lelt otthonra. Ezek viszont már olyan dolgok, melyeket ritkán hoznék napvilágra magamról. Mindenesetre enyhítő körülményként élem meg a mosolyt, amellyel megajándékoz. Terítékre kerülnek a magánélettel kapcsolatos baráti körök megismertetése és még megannyi más, melyekről úgy érzem nem feltétlenül szokása beszélgetni, főleg olyanokkal nem, akiket még csak ennyi ideje ismer, mint engem. Ígéretet tettem, így nem vágyom beleavatkozni a témába annál is mélyebben, mint amennyire a határaim engedik azt, mégis egy pont után sikerül túlságosan is személyeskedővé válni vele szemben, így jól érezhető távolságtartás emel biztonsági falat közénk. Negatívumként semmiképp sem hat, pusztán egészséges elővigyázatosságként, amelyet egy másik féllel szemben alkalmazunk és húzunk fel, ha a szükség úgy hozza. Ennek ellenére mégis kellemesen érint, hogy részese lehettem élete fontosabb szegleteinek, még ha csak információk szintjén érintve is azt. Valójában érdeklődés éledt fel bennem az iránt, hogy megismerjem az említett személyek egyikét, jóllehet a szavaim egészen másképpen hatottak kimondva azokat. Sosem voltam jó az őszinte lelkesedés kimutatásában, így félreértelmezhető válok ezen alkalmak során. Azért remélem nem élte meg sértésnek ezeket, vagy úgy mintha kevésbé lennék őszinte vele, hiszen eszem ágában sem volt úgy szánni őket. A folytatásban viszont érezhetően megreked kettőnk között a kimondatlan szavak nyilvánvalósága, melyek közben igyekszem magamban helyre tenni a dolgokat, hogy ne váljak a napunk beárnyékolójává, kezdve azzal, hogy tiszteletben tartom döntéseit vagy véleményének visszatartását a kedvenc helyével kapcsolatban, és nem erősködök az ellenkezőjéért, ha őt az kényelmetlenül érintené. Kedvelem Jaket. Intelligens férfi, aki kellően humoros, mégsem viszi azt túlzásba. Megvannak a saját belső harcai, de ezeket igyekszik mélyen elrejteni magában. És itt meg is állok, mert a többi már csak befolyással lenne rám és ha már az előbb azt állítottam, nem fogom ezt művelni, akkor ideje a gondolataim között is ugyanezt a rendet tenni. - A legjobb tudásom szerint tartom magamat ehhez. Azért a biztonság kedvéért ígérd meg, hogy valami jelzést leadsz felém, ha túlzásokba esnék. - kötöm a lelkére olyan keretek között, mintha egy régóta titkolt vallomást hoznék a tudtára, de azért mélyen belül számítok rá ebben. Tisztában vagyok az olykor felmerülő hibáimmal, ugyanakkor minden kétség nélkül hiszek abban, hogy egy másik ember lehet leginkább a segítségünkre a felülkerekedésünk felé vezető úton. Nem mondom, hogy örömömre szolgál a kapcsolataimról vagy annak körülményeiről nyilatkozni és ez úgy tűnik ez számára is nyilvánvalóvá vált. Dacára mindennek mégsem zárkózom el a válaszadás elől, melytől csak még zavarosabbá válik beszélgetésünk menete. - És én ezt nem is tagadtam. - értek vele egyet a kutyákkal kapcsolatos dolgokban, de mivel jómagam sem akarnék ezen sokat elidőzni, ahogyan feltételezem már ő sem, így megadom magamat a folytatás előtt. - Bocsánatkérésed elfogadva. - teszem azért hozzá, noha több kellett volna ahhoz, hogy bennem sértettség alakuljon ki irányába. - Vitathatatlan. De talán ennek is megvan a maga úgymond varázsa. - merengek el, mielőtt egy bólintással vehetném tudomásul a filmek felsorolásának elutasítását. Jóllehet elgondolkoztató, hogy valójában úgy véli untatna a tudásom bővítésével avagy saját maga sincsen tisztában a jelenleg futó vetítésékkel. Úgy tűnik ez megmarad a képzeletnek. Meglep azzal a lépésével, hogy táncra invitál, mégis készségesen adom meg magamat, közben nem elfeledkezve a bennem már korábban megfogalmazódott kérdés feltevéséről sem. - Igazad van, igazán kitettél magadért, aminek hiszed vagy sem, de örülök. És nem azért, mert meg akarnálak fejteni. Szóval nem leszek telhetetlen. - mosolyogva veszek el a kék szempárban, mielőtt felvehetném a ritmushoz passzoló lépések sorozatát. Ugyan a táncunk nem tart sok ideig, mégis jó érzéssel tölt el minden másodperc, na meg a kézfejemre hintett csók sincsen ám ellenemre. - Nagy kő esett le most a szívemről. - élek véleménnyel dicsérete iránt, de már nem sokáig maradunk kettesben, mert egy számomra még ismeretlen férfi csatlakozik hozzánk. Csendben figyelem a beszélgetést és már csak a bemutatkozás után lépek közelebb az említett félhez. - Örülök a találkozásnak. - a nevemet már nem ismétlem meg, csak az arra illendő módon köszöntöm. Ez a kijelentésem pedig a reggelizés közben nyer még jobban értelmet. A kabátomat összehúzom magamon és immár rendesen felöltözve lépek ki a szabadba a két férfi társaságában. Két kezemet zsebeimbe mélyesztem a szokatlan időjárási körülmények hatásaként, de ez nem szegi kedvem attól, hogy szembenézzek azokkal, amik még várnak ránk, melynek első állomását a kutyáink képezik, akik viselkedésükből kifolyólag éppolyan izgatottan várják a versenyt, mint ahogyan én is érzem magamat az új élmények kapcsán. Az elmúlt időszakban határozottan állíthatom, hogy némiképp felborult az eddig már-már megrögzötten betáblázott hétköznapjaim menete, hiszen nemcsak a kutyák edzésére/etetésére kellett odafigyelnünk, de magunkat is ugyanúgy formában kellett tartanunk, és ez ma sem történt másképp. Ron az edzés megkezdése előtt már rengeteg információt osztott meg velünk, én pedig ittam minden szavát, odafigyelve még a legapróbb részletre is. Jared is mesélt már sokat, de ő szeret felszínesen magyarázni és gyorsan is, hiszen állandóan mennie kell valamerre, így most jól jön, hogy több és szakértőbb oldalról kapom meg az információkat. Jake és az ő segítségével mondhatni sikerült olyan tudást elsajátítanom, amire nem gondoltam volna, hogy bármikor is szükségem lesz, mégis örülök, hogy másképp alakult. Ahogyan eddig is tettük, most is odafigyelünk a kutyák étrendjére, és a megduplázódott folyadék bevitelre, majd csak ezután vágunk neki az edzésnek, ami a verseny kivitelezéséhez nélkülözhetetlen. Kezdetben döcögésen indulunk neki, végül sikerül többszöri nekifutásra belelendülni, így mire az edzés végéhez érünk már kellően kifáradva, de okosabban állunk neki a folytatásnak. A délután már nyugodtabb körülményeket hoz magával, pontosabban a városnézést, amit most már csak ketten teszünk meg. Teljes ismeretségem hiányában állok hozzá az egészhez, noha kellő mértékben magával vonz a hely különlegessége. - Nem is köszöntem még meg, hogy engem választottál erre az utazásra. Igazán jól érzem magamat. - mélyesztem zsebeimbe kezemet és felé fordulok egy pillanatra. Kicsit zavarban érzem magamat, mert meglehet a munkám keretein belül könnyedén jöttek mindig is a szavak, ha azon kívül kellett beszélgetést kezdeményeznem, már sokkal nagyobb bajban voltam.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Szomb. Ápr. 14 2018, 11:16
MADELAINE & JAKE
Madelaine egy érdekes jelenség. Nem tudom, hogy éppen miért ezt a kifejezést használom rá, de a személy túl kevés, ha azt veszem figyelembe, hogy miképpen hat rám. A nők többsége a külsővel hódít, arra fekteti a hangsúlyt, de ő nem az a magamutogatós fajta. A haja most is kócos, meg ott vannak a sokak által nem kedvelt karikák is a szeme alatt, de ezt én nagyon jól sejtem, hogy az utazás idézte elő. Még fiatal, és valóban kinézetre is egy megnyerő nő, de ami benne van, az szinte olyan, mintha egy bombát robbantottak volna az arcomba. Az emberi butaságot, mint idegesítő tényezőt szoktam még számításba venni, ha női ismerősöket gyűjtök magam köré, de ő ennek inkább az ellentétje. Megkérdőjelez mindent, okoskodik, ez ellenszenvet is kiválthat, de még akkor is, ha átlépünk egy bizonyos határt, ettől függetlenül élvezem a vele töltött időt. Üdítően puhatolózom a felszínes héjakon, és szívom magamba az információkat, melyek hozzá kapcsolódnak. A kutyája nevét, az unokatestvére kilétét, a magányos óráinak meg nem magyarázott hátterét. Igazából nem tudom megmondani, hogy mi ez…de egyszerre vonz, és dühít is. A pszichológus maszkját nem sikerült totálisan levedlenie, de lássuk be, én sem tudok kibújni az orvosi szerepből, mert otthon is úgy vágom fel a hagymát, mint egy műtéti sebet, úgy igazítom a napirendemet, hogy abba minden beleférjen, és a káosz közepén is fel tudok állítani egy rendszert, ami működőképes. Induljunk ki abból, hogy az öcsém, és a lassan négy hónapos unokahúgom velem él egy fedél alatt. A gyerek óriási felelősség, de tudom, hogy meg kell oldanom, mint egy lehetetlen esetet is. Dorian a vérem…de megint elkalandoztam. Összességében megtaláltam a párhuzamot köztem, és a szőkeség között, aki ugyan próbál távolságtartó lenni, de kellő mértékben kíváncsi is. Okos nő, és valljuk be ez máris egy olyan szempont, ami érdekessé teszi számomra, és nem engedi, hogy ráunjak. A vitáink feltüzelnek, a határokat meghúzom, de eközben meg azt is akarom, hogy megnyíljon nekem, ne meneküljön el. Ron vet véget a közös táncnak is, ahol az agytekervényeim azon jártak, hogy mi lesz, ha leszáll az este, és a banketten, az én oldalamon fog megjelenni. A szöszi most az én vendégem, és igyekszem a legjobb turistavezető is lenni, de nekem más fontos, mint neki. A délelőttöt a kutyákkal ütjük el, több szó nem esik a pasikról, az exekről, és a magánéletünkről sem, de ez nem jelenti azt, hogy nem is jártak a fejemben a ki nem mondott kérdések. Madelaine Riggs egy talány, és ha beledöglök, de akkor is megfejtem. Anchorage nem egy New York, de számtalan nevezetessége van, ha éppen ahhoz lenne kedve a kisasszonynak a későbbiekben, akkor nem fogok ellenállni, és betérek a Repüléstörténeti Múzeumba, vagy a Galériába, de akad itt egy másik, a szívemhez közelálló hely, amit fel is fogok vetni. A kettesben töltött idő elején még csak csendesen egymás mellett ballagunk, és az érintetlen havas tájat figyeljük. - Ne hálálkodj Maddie, ez nem véletlen volt. – én is belemélyesztem a zsebembe a két kezemet, mert a kesztyű ellenére a hideg szinte csontig hatol. A lépéseimet az övéhez mérten igazítom be, és ha kell, akkor lassítok is. - A szánhúzás a hobbim, és a szabadidős tevékenységekre csakis olyat hoznék magammal, aki arra érdemes. Az öcsémet sem csábítanám ide, igaz már járt erre, de annak más okai voltak. Élvezem a társaságodat, és a reggel félbe maradt beszélgetésünkre térnék vissza. Nem kell aggódnod, és magyarázkodnod. Nekem is megvannak a magam rossz szokásai, de ha szeretnél tudni rólam valamit, akkor nyugodtan kérdezz. Nem zárkózom el, de előtte még van egy ajánlatom. A közelben helyezkedik el a Chugach State Park…ez egyfajta nemzetvédelmi körzet, és sok a gleccser, meg a jég, de ami igazán vonzó lehet a számodra a jávorszarvas. Errefelé nem szokatlan, hogy a tányérra kerül, a menüt nem tudom, de szerintem biztosan lesz belőle, azonban itt most az állatokra koncentrálhatunk. Mit szólnál, ha elmennénk szarvas lesésre? A kultúrát is támogatom, de nagyobb híve vagyok a természetnek. – vonom meg a vállamat, és a kijelölt ösvényen haladok tovább, mert lassan elérünk oda, ahol választani kell. A városban nagyon kevés az autó, az emberek általában szánon közlekednek, meg hótaposóval, de az is előfordul, hogy korcsolyapályát alakítanak ki. A hó ismét szállingózik, a hideg ellenére felfrissülést hoz. - Nem mondtam még neked, de imádom a havat. A napsütéssel is kibékülök, de ez az én világom. Az isten háta mögötti város, a semmi közepe, ahol nem nő bolondgomba módjára az ipar, a sok felesleges épület. New York zsúfolt, de Alaszka…maga a paradicsom. A közelben van az a kórház, ahol dolgoztam, és elárulom, hogy a sarki kávézóban lehet kapni a legfinomabb forró csokit is. – mosollyal az arcomon sétálok tovább a zebráig, ahol immár valóban be kell avatnia a döntésébe. - Mi legyen akkor? A park, vagy a forró csoki, és a múzeum…de vevő vagyok egyéb program mixre is. A hideg nem gond, mert a nagylábujjam már lefagyott, és szerintem, ha hazaérünk, akkor le is vághatom, de most nem ez számít. – lehúzom a sapimat a fülemre, és a kékjeibe merülök a válaszadás reményében.
Az emberi kapcsolatok kialakítása terén nem élek túlzó jelleggel, ha azt mondom, mindig is hadilábon álltam. Kevés embert fogadtam a bizalmamba, de ő hozzájuk igyekeztem a magam módján ragaszkodni is. Nem tartoztam azon emberek közé, akik könnyedén nyíltak meg másoknak, holott jómagam elvártam a munkám során, az viszont egészen más terület, mintha valaki a magánéletét akarná megosztani minden erőltető szándék nélkül. Néha azt vettem észre, hogy számomra a kettő összefolyt. Bizonyítani akartam másoknak, hogy bízhatnak bennem és nem kell visszatartaniuk azt, ami nyomja a lelküket, mert azzal saját maguknak árthatnak. Jóllehet az irodám falain belül ez a szöveg hatásosabbnak bizonyult, mindazonáltal valahogy mégis azon kívül is vágytam arra, hogy megadják felém ezt a fajta bizalmat. Őrültség, tudom, de ha sokáig létezel ugyanazon körülmények között, magad is részesévé válsz annak és sokkal nehezebb onnan kiűzni, mintsem befogadni. Jake már az első pillanattól fogva értelmes és egyben jó társaságnak bizonyult, és nem kellett vele két percnél többet beszélnem ahhoz, hogy megmutatkozzanak ezek a kedvelhető jegyek. Hálás vagyok neki, hogy rábeszélt erre az útra, mert így részben lehetőségem nyílik jobban megismerni őt, mellette pedig olyan részét fedezhetem fel a világnak, amelyhez eddig nem volt szerencsém. Nem feltétlenül bonyolódnék bele abba a szálba, amely a párkapcsolatok felé evezné gondolataimat, egyszerűen csak élvezni akarom a közösen eltöltött időt minden elvárások nélkül. Tudom magamról, hogy abban a közegben elszúrnék mindent és vele kapcsolatban nem szeretném elkövetni ezt a hibát. Ritka az olyan ember, akivel egyszerre mélyedhetsz el komolyabb témákba és az ellenkezőjét jelképező, könnyed társalgásokba is. Jake kétségkívül ilyen, ez pedig felüdülést hoz a nehezebben alakuló hétköznapok során, így bármennyire is tartom őt helyesnek vagy hagyom, hogy gondolataim rejtett zugában meghúzódó kisördög felébressze a kíváncsiságomat, nem engedhetem meg magamnak, hogy ez a szépen kialakuló barátságunk rovására menjen. Ezért is fogom vissza magamat a reggeli beszélgetésünk során beállt távolságtartás miatt, hiszen tudom, hogy olyan határt értem el nála, melyet nem feltétlenül kellett volna feszegetni. Noha ő is meglépte az ellenkezőjét, saját magamat ismerem már annyira jól, hogy tudjam, könnyedén túllendülök a dolgokon. Nem vagyok haragtartó típus, mert tisztában vagyok azzal, hogy az időkig elhúzódó sértettséggel nem megyek semmire sem. Úgyis ott fog a háttérben meghúzódni a lezáratlanság gondolata, az pedig felemésztő tud lenni, így könnyen megbocsájtok egy összezördülés során vagy egyszerűen hagyom elveszni kezdeti sértettségemet. Jake számomra még túl ismeretlen ahhoz, hogy képes legyek meghatározni minden egyes lépését. Bevallom, van ebben egy kis izgalom és késztetés arra, hogy ennyire könnyen ne tegyek le az egészről. Egy idő után unalmas, ha az emberek minden tette kiszámíthatóvá válik, így csak annyi kíváncsiságot hagyok a felszínre törni a továbbiakban, ami nem lépi át a tolakodó fellépés határvonalát. A reggeli ezt a kis szünetet leszámítva kellemes hangulatban telik, amely során lehetőségem nyílik újabb ismeretségre is szert tenni, végül pedig a délelőtt nagy részét edzéssel tölteni, hogy mi és a kutyák is felkészültek legyünk egyaránt a nagy megmérettetésre. A délután ezzel szemben egy sokkal nyugodtabb programot ígér, mely során megismerkedhetek egy kicsit a környékkel, én pedig örömmel veszek el egy-egy épület felépítésében vagy a táj különlegességében. Szemeim isszák a látványt, mégis egy röpke pillanatra kizökkentem saját magamat a bámészkodásból, hogy a Jake és köztem beállt csendet kegyetlen módon megtörhessem, mégpedig azzal, hogy hálámat fejezem ki ittlétemmel kapcsolatban. Válasza mosolyt csal az arcomra, mégis most csendben követem végig a folytatást, ami során szóba kerülnek a reggeli közben történtek is. Apró szusszanás tör utat ajkaim közül, de a véleményem megformálása még várat magára, mert eszem ágában sincs félbeszakítani őt mondandójában. Pont azt szerettem volna, hogyha beszédesebbé válik a közelemben, így most őrültség lenne a részemről aláásni ezt. Mellesleg jól esik hallani, hogy ő is szintúgy élvezi a társaságomat, akárcsak én az ő közelségét.. - Rossz szokások mindenkinek vannak, Jake. Nekem is van belőle egy jó pár.. - teszem hozzá csak úgy mellékesen, végül a folytatást választom a hallgatás helyett. - Nem is tudod milyen kulcsot adtál ezzel a kezembe. Vedd úgy, hogy szavadon fogtalak. - bájos mosolyt mutatok irányába, miközben az egyik szőke tincsemet igazítom el az arcomból. - Komolyan? - csillannak fel a szemeim a jávorszarvas gondolatára, és ha most már szeretne, akkor se tudna lebeszélni arról, hogy élőben találkozzak vele. - Bármennyire is értékelem olykor a gasztronómiát meg az egyéb különlegességeit, a szarvast jobban szeretném kicsit elevenebben látni. - apró fintorra húzódnak ajkaim, mielőtt mosolyom szélesebb ívet öltene arcom mentén. Szinte bőségzavar alakul ki nálam az egyre jobb választékok során, de mielőtt mélyebben is véleményezhetném az évszakokhoz való hozzáállását, választóvonalhoz érünk, így rajtam a sor, hogy a napunk további menetét meghatározzam. Mindezek előtt viszont elfojtok egy halk kuncogást a hideggel kapcsolatos apró problémája miatt és csak ezt követően szólalok meg. - Nos ha már az én kezembe került az a bizonyos labda, így mit szólnál, hogyha első körben szereznénk magunknak forró csokit, utána pedig megnéznénk a jávorszarvast? - döntésemet egy apró kérdéssé formálom, hogy neki is megfelelne így az egész, mindazonáltal én személy szerint ragaszkodok ehhez a verzióhoz. - Oda meg vissza vagyok a forró csokiért, így ki nem hagynám ezt a lehetőséget. Volt egy téli időszakom, amikor minden második este készítettem magamnak. - merengek el emlékeim között egy pillanatra, majd ha úgy dönt számára is megfelelő ez, akkor elindulunk a meleg ital beszerzésére. - Ami a havat illeti, én sem menekülök el tőle. - tartom ki egy pillanatra a kezemet, hogy tenyeremmel átmeneti otthont nyújtsak a ráeső hópihéknek. - Bevallom, eléggé szélsőséges személy vagyok. Ha megtehetném, napozás közben élvezném a havazást, ami azért eléggé lehetetlen. - nevetek fel szavaim reakciójaként, végül újra zsebem fogságába mélyesztem a kezemet. - Szóval a szavaidból ítélve te is nagyon élvezheted a nyüzsgést meg úgy az embereket.. - jegyzem meg teljes iróniával átitatva szavaimat. - Nem mintha ne tudnálak megérteni. Mindig úgy képzeltem el az életemet, hogy legalább tíz kutyával valahol a hegyekben, ahol a szomszédom is jó messze lakik tőlem. Ennek ellenére mindennek a közepén vagyok. - emelem égnek egy pillanatra tekintetemet, mert épp az elképzeléseim ellenkezőjét élem, de legalább a kutya rész nagyjából a helyén van.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Jake x Maddie - A jég világába zárva, avagy a szánhúzás csodája
Vas. Május 13 2018, 11:20
MADELAINE & JAKE
A berögzült szokásokról az ember nehezen mond le, például, ha alapvetően nem vagy az a bizalmaskodó fajta, akkor félted a territóriumot, és annak területét, mert nem mindenki érdemes arra, hogy hallja, mi játszódik le a gondolataidban, milyen vágyak hajtanak a jövő felé, milyen kapcsolatokat kívánsz kiépíteni. A reggel folyamán én is átestem a ló túloldalára, és olyan információkat osztottam meg Madelaine-nal, ami korainak bizonyult. Mostanában nem sok társaságom akadt, nem beszéltem a magánéletemről, mert nem volt kivel. Jamie minden idejét Tessa megmentése teszi ki, John most a kicsikkel, és Nadiával küzd, ami megint időigényes folyamat, nekem marad ezenkívül a családom, de az öcsémmel való utolsó összezördülés óta ez sem biztos pont. Egyszerűen arra vágytam, hogy valaki meghallgasson, és ne mondjon ítéletet felettem. Érdeklődjön őszintén, de aztán beláttam, hogy a szőke doktornővel még korai ez a lépcsőfok, és bármennyire is vágyódom a társasága iránt, sajnos előbukkan a hivatásszelleme, és ezzel visszatetszést kelt. Én, mint barát kértem ki a véleményét, vagy feszegetem a határait, de látszott, hogy neki is kényelmetlen, ha a párkapcsolati kérdéskörbe bonyolódunk bele. Nem áll készen erre a vallomásra, ahogyan én sem arra, hogy elmondjam neki, mit éltem át a katonaság után, mert nem szeretném, ha analizálna, hanem megértene, és úgy próbálna segíteni. Amennyiben pszichológushoz akarok menni, akkor keresek mást, aki pártatlan tud maradni, és itt óhajtom megtartani a vékonyka határt, és inkább magánéleti emberként kezelni, mintsem szakmabeliként. Tudom, hogy nagyon nehéz, de össze leszünk zárva jó pár napig, és valahogyan meg kell tanulunk kezelni a hasonló helyzeteket, vagy a véleményünk kimondását. A délelőtt tökéletes egyensúlyban telik el, mert a kutyákkal edzünk, megtanítok neki egy-két trükköt arra nézve, hogyan bánjon velük, ha rosszalkodnak, vagy nem akarnak a parancsokra hallgatni. Az alfahím én leszek, de ő lesz a szárnysegédem, és nem azért hoztam magammal, mert csinos, hanem az esze a helyén van, és egy ugyanolyan kutya gazdája, mint én…oké nekem kettő van, és más okokból, de ő is gazdi, tehát nem szeretném, ha elsiklanánk a tények felett. Az esti bankett előtt még van egy kis időnk a városnézésre, meg az ismerkedésre is, mert Ron az, aki otthon maradt a kutyákkal, és újabb feladatokkal látja el őket, hogy estére totálisan kifáradjanak. Az már most látszik, hogy a három eb jó barátságot ápol, és az igazi környezetünkben engednek fel igazán. A séta alatt elkezdem kifejteni a véleményemet, és kíváncsian várom a hozzácsatolást a szőkeség szájából is. Megannyi opciót hozok fel, és megpróbálom a legfinomabban orvosolni a reggeli konfliktusunkat is. - A rossz szokások egy dolog, de tudod össze leszünk zárva pár napig, és nem szeretném, ha feszengenél. A verseny alatt fontos, hogy őszinte legyél, és ne hallgass el semmit, rendben? – érdeklődöm a kék szivárványhártyákba merülve, miközben megigazítom a sapkámat is a fejemen, mert az egyik fülem kilátszik, és lefagy ebben a remek időjárásban. - Állok elébe a feladatoknak. – mosolyodom el én is, aztán ejtve ezt a témát, inkább mással hozakodom elő, ha nem baj, mert ugye nem azért jöttünk ki a városba, hogy egymás két szemét nézzük, hanem, hogy felfedezzük a tájat, és Alaszkát is egyben. - Szóval húspárti vagy, de szereted ez állatokat is. Ez jó kombó, és hidd el, hogy nagyszerű élmény lesz, mert ilyet nem láthatsz mindenhol, talán még Európa északi részén, de ugye most oda nem megyünk, vagy már jártál arra? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, és összeérintem a két tenyeremet a kesztyűben, mert így is röpködnek a mínuszok, ha az ember nem akarja, akkor is fázik. Az úttest előtt még várakozom, de végül kialakul a program, és rábólintok mosolyogva. - Nekem jöhet, nem vetem meg az édesemet, meg a meleget sem, az állatok meg addig ellesznek. – így már nem kérdés, hogy előbb beszerezzük a két forróságot, és csak utána kelünk útra. A lámpa zöldre vált, és át is mehetünk. A tekintetemmel már kiszúrom a közeli kiszolgáló egységet, és ha odaérünk, akkor kitárom előtte az ajtót, hogy ne tudjon menni a kávézóba. - A havazás és a napozás is megoldható, csak nem bikiniben, ha engem kérdezel. – húzom le a sapkát a fejemről, és beállok a sorba, de előtte még elrendezem a rakoncátlan hajtincseimet. - Nem szeretem az embereket. Ez most nem rasszizmus, de annyi rosszat láttam már, hogy nem hiszek a jó létezésében, oké ez alól kivételek a gyerekek, és a barátaim, de a Föld össznépességét nézve ez édes kevés. A természet kegyes, és meghálálja, ha törődsz vele, de az emberek? Több a hálátlan, mint hinnéd. Milyet kérsz? – mutatok a digitális kijelzőre, ahol váltakozik a kínálat, de pont el lehet csípni a forró csoki részt. - Nekem lesz mindenképpen egy kis kávé benne, mert fel kell ébrednem, és függő vagyok sajnos. – vonom meg a vállamat, aztán megvakarom az állam alját is. - A hegyek és a kutyák…micsoda élet lenne. – vigyorodom el – meg egy csomó gyerek. Az igazság az, hogy vágyom a kis lurkókra. – pillantok felfelé, és fel se fogom, hogy mit mondtam az imént.
Életem első könyvét kislány koromban kaptam, de még a mai napig emlékszem az abba foglalt sorok részleteire. Tisztán megmaradt minden egyes kép vagy mondat, amely egy vadon élő állat problémáját mutatta be pár oldal során, miszerint a többi állat nem mert közeledni hozzá tekintettel az évek során kialakított személyiségére, szokásaira. Így az oroszlán magányosabb volt, mint azt bárki is képzelhette volna és emiatt pedig sokkal ellenszenvesebben viselkedett környezetével, hogy a látszatot fenntartsa, míg valaki át nem látott ezen. Kislányként élveztem az ilyen sztorikat. Könnyen belemerültem egy olyan befejezésbe, ahol az ellenségesebb szereplők a végén szövetséget alakítanak ki a jóval vagy tettekkel bizonyítják mikre is képesek ők valójában. Engem ezek kellemesen érintettek, és valahol gyermeteg naivitással is elláttak, miszerint mindenkiben a jót keresni nem feltétlenül bűnnek hat. Akkoriban szükségem volt megerősítésekre a külvilág által, hogy a tetteim nem okoznak még nagyobb káoszt annál, mint amennyi már amúgy is a környezetemben lappangott. A szüleim viselkedésében nehezen találtam meg a jó szándékot, hiszen cselekedeteiket jóval inkább a negatív következmények lengték körül. Állandó szerepet nyújtottam az áldozat szerepében, akinek tűrnie kellett az életében történteket, és ilyenkor mindig magamhoz vettem ezt a könyvet, hogy az érem másik oldalával is szembesülhessek. Manapság sem működök másképp. Jobban szeretem a felszín alatt meghúzódó személyiségét első körben megismerni, mint csak külső szemlélőként jelen lenni valaki életében. Annyi lehetőség, oly sok múltbéli esemény rejlik egy emberben és határozza meg a viselkedését, amelyet pusztán egy arckifejezés vagy egy társalgási viszonyulás a másikhoz nem adhat vissza. Ismerni valakit és megismerni valakit – nagy különbség van a kettő között, noha elsőre kevésbé látszik, pont azt rejti, amit kezdetben figyelmen kívül hagyunk. Mindenkinek megvan a saját, több ízben átélt sztorija, amelyet alapinformációk alapján senki sem képes megismerni és amit többnyire az idő formálta bizalom által nyerhetünk csak el. Ahogyan én sem, úgy Jake sem egy nyitott könyv. Ismerkedési fázisunk alatt lépten-nyomon akadok újabb információmorzsákba, amelyeket örömmel gyűjtök össze, hogy a későbbiekben teljes képet kaphassak társaságomról. Mindezeket félretéve, kedvelem őt. Ártatlan érzelmi vívódások ezek, melyekkel magamban harcolok meg, és amikből ő csak töredéket tapasztal. Lassan fedezzük fel a másik határait, a kevésbé feszegetni való témákat és azokat a részeket, amikre eddig nem volt lehetőségünk a futólag megtett találkozások során. Élvezem ezt a fajta programot, melyben most létezünk, hiszen egyrészt különleges, másrészt viszont távol tart a hétköznapok formálta masszától, amiből annyira nehezen tud kivergődni az ember lánya. Ezért is örülök a távolságnak, ami akadályt képez közöttünk és a valóságunk között, hogy egy kis időre egy kellemesebb burokban tartson minket biztonságban. Noha még nagyon az elején járunk, hogy teljes bizalmat szavazzunk a másiknak, jó úton haladunk. Habár kezdetben kevésbé járunk sikerrel a másik iránt, a délutáni sétára ezek a felszínes kedélyek lecsillapodnak és maradnak a nyugodt városnézős percek, amik merőben különböznek a nyüzsgő kutyás-edzéstől. A hideg miatt többször is elbújtatom kezeimet zsebem mélyén és pár percig annak melegében pihentetem átfagyott ujjaimat. Társaságom számára kevésbé szokatlan ez a környezet, mint nekem, de már ő is jó ideje nélkülözte ezt a szokatlan időjárási körülményt, így ahogyan észreveszem, ő is többször igyekszik melegebb szerelése segítségével védekezni a fagyos levegő ellen. Egy egyszerű, egyben valahol feszengést kiváltó témával hozakodok elő, hiszen a hallgatás volt inkább az erősségem, mintsem a beszélgetések kezdeményezése, mégis próbálkozni vágyom irányába. Örülök, hogy hosszabban veszi fel a fonalat, mint az én szegényes kezdésem, és válaszára egyből előbújik belőlem az az énem, amelyet többször is hangsúlyoztam, hogy otthon hagyok. Mégis, könnyebben fogom vissza, mint az első pár alkalommal. - Persze, teljesen rendben. – vágom rá minden kétséget kizáróan, és gondolataimat ezen síkra is igyekszem terelni, hogy a későbbiekben ez ne okozzon problémát. Mint már ahogyan azt magamnak is bevallottam, kedvelem a társaságát, így az egészséges feszengés a közében túlságosan hétköznapi ahhoz, hogy problémaként értelmezzem. Azért kedvesen és egyben figyelmeztetően a tudtára hozom mennyire is értékelem burkolt nyíltságát a kérdéseim irányába, és hogy miképpen fogok élni boldogan ezzel az ajánlatával. Természetesen és szigorúan csak a megengedett keretek között. Könnyedén terelődnek el szavai programunk következő állomásáról, melyet végül nekem kell megneveznem, mielőtt tovább haladhatnánk. Gondolkozóba esek, de mélyen belül tudom már a választ. - Ez így van. – erősítem meg az elhangzottakat az állatokkal kapcsolatban, mert ugyebár a jávorszarvast most nem feltétlenül a tányéromon szeretném látni visszaköszönni. Ahogyan a későbbiekben sem. – Sajnálatos módon még nem volt lehetőségem arrafelé járni. Ha utaztunk, akkor legtöbbször az unokabátyám felé ingáztunk és itt kifújt, de ez valahogy sose okozott problémát. Persze, ez nem jelenti azt, hogy egyszer ne vágynék valahova máshova, azonban akkoriban bőven elég volt ennyi is. – válaszolok a kérdésére egy kis személyes véleményt is belecsempészve ezzel mondandómba, végül pedig a döntésemet is a tudtára hozom, így kellő hangulattal indulunk meg, hogy valami melegebb italt magunkhoz vegyünk ebben a zord időben. Halk köszönömmel reagálok udvariasságára, végül pedig összedörzsölöm két tenyeremet a sokkal kellemesebb levegő hatására, de véleményemet szavakban már nem formálom meg. - Nem is tudom, néha elgondolkoztató milyen őrültségekre lennék képes és egy gyenge pillanatomban talán még ezt is bevállalnám. Úgy másfél percig. – nevetek fel, miközben elkapom a mozdulatot, ahogyan Jake barna tincsei édes rakoncátlanság álruhájába bújnak, ő viszont könnyedén elejét veszi az elszabadulásuknak. Én is hasonlóképp járok el a sajátjaimmal szemben, majd a kezem csapdájába zárom a sapkámat, közben pedig az ő véleményét hallgatom, ha nem éppen a környezetem felfedezésével kötöm le magamat. - Sajnos ezzel egyet tudok érteni, ezért is pártolom a mindenkitől távol elvet. – teszem még hozzá és most egy pillanatra beharapom az alsó ajkamat, míg a választékokra terelődik figyelmem. – Ühm, én maradok a sima verziónál. – választom ki a nekem tetszőt, végül pedig feltekintek arcának vonásaira, ahogyan a család gondolata kerül terítékre. El is mosolyodok egy pillanatra emiatt, mégis a kíváncsiságom egyből feléled bennem. - Ezek szerint nagy család párti vagy. – jegyzem meg egyszerűen és most egy pillanatra büntetlenül végigmérem. – Őszintén? – biccentem enyhén oldalra fejemet. – Ki is tudom nézni belőled. – vallom be és mivel a sor előttünk még pár embert magával vonz, így én is kifejtem a véleményemet ezzel kapcsolatban. - Lehet, hogy őrültségnek fogod tartani, de én valahogy magamat nem tudnám elképzelni az anya szerepben. Normális ez? – nézek fel rá tanácstalanul és valami értelmes válaszért. – Mármint rettentően bonyolult személyiségnek tartom magamat, amit nem sokan viselnek el, így valahogy azt sem tudnám biztosra megmondani, hogy lesz-e lehetőségem megtapasztalni ezt. – folytatom tovább, de ha most nem néz totális őrültnek, akkor sosem. – Jézusom, totál agyrém amit magyarázok…Jake ugye ideje felvennem magamat a saját listámra? – grimaszolok egyet, végül pedig inkább befogom a számat, mielőtt tovább fokoznám ezt az őrületet.
Kezdőlap
| 
● 747 ● 
