Földközi tenger, Líbia és Olaszország közötti partszakasz. Az idő csendes a tenger nyugodt. Ez tisztára úgy hangzik mintha épp egy akciófilm kezdődne, pedig csak próbálom összefoglalni pár mondatban mit is csinálunk éppen. Olaszország amúgy is a szívem csücske és épp annak az elfoglaltságomnak hódolok, amivel talán a leginkább elhíresültem. Egy Sunseeker 131 Yacht kormányát fogom éppen. A hajó 40 méter hosszú, 8 méter széles, és 10-12 vendég befogadására alkalmas, plusz 9-10 fős személyzettel. Ez nem számít extrém nagy yacht-nak. Közepes osztályú, ha pontosítani kellene. Ja és igen, amiről elhíresültem, hogy ezzel a luxus yacht-al mentek menekülteket a földközi tengeren. Ezt nem flancolásból csinálom. Tényleg sajnálom őket, főleg, amikor arról olvasok a hírekben, hogy több tucatnyian, százan, ezren fulladnak meg a vízben miközben csak egy jobb világra vágynak, ahol nem éheznek, nincs háború és nem a túlélés a napi tét. Mi nyugati emberek, ahogy mondják, szerencsések vagyunk, hogy nem Afrikába születtünk. Ez a tengeri útvonal a legkritikusabb, itt halnak meg évente a legtöbben. Jelenleg összesen húszan vagyunk a hajón. Ebből 12 önkéntes, 5 fő személyzet a hajó üzemeltetésére és 3 fő újságíró, akik egyeztetve szintén velünk tartottak. Először csak szenzációként jelent meg, hogy mit csinálok. Nem volt fogadott sajtósom, fotósom, egyszerűen csak lekaptak munka közben. Aztán rájöttem, hogy ez igazából elősegíti az ügyünket. Felhívom a figyelmet. Ha csak néhány ember felkapja a fejét a hírekre, hogy egy milliárdos a yacht-ján ment embereket, akkor elgondolkodhat, hogy miért is? Talán utána néz a témának és ez segítheti az ügyet. Ezért egyeztem bele, hogy három újságíró is legyen a csapatban. A célunk mára is az, hogy cirkálunk a két part között és a tákolmányból épített ladikokból kimenekítjük őket. Sajnos nagyon gyér anyagi helyzetben vannak, így fából eszkábált tutajokat is bevetnek, hogy eljussanak Olaszországba. És pont ez a probléma, hogy ilyen tákolmány ladikokkal nem jutnak át a tengeren, főleg, ha elkapja őket egy váratlan vihar. Nagyon nem ismerem az újságírókat, bár felszálláskor bemutatkoztunk, de nagyon rossz a névmemóriám. Úgy vélem, hogy az utunk során lesz lehetőség kötetlenül beszélgetni velük, hogy belelássanak, megértsék a célomat. Mindenkin van egy mentőmellény, ami egy húzásnyira azonnal felfújódik, ha netalán valaki a tengerbe esne. Most dolgozni vagyunk itt, és nem napozni. Elfordulhatnak vízbe esős balesetek. Beszereztem, most a legújabb modellű mellényeket, amik érzékelik az esés, pontosabban a vízbe csapódás azonnal aktiválja a felfújó szerkezetet, ami duplán biztosított. Nem szeretnék senkit se elveszíteni a csapatunkból. Meg is látjuk az első ladikot, amiben vagy 10-15 afrikai menekült lehet. Tengeri utazásra alkalmatlan, toldozott, foldozott csónakban hánykolódnak. Ránézésre két-három napja is itt dekkolhatnak. Gyorsan jelzek a kapitánynak, hogy óvatosan közelítse meg őket. Kidobjuk a köteleket és lassan odahúzzuk a hajónk mellé a csónakjukat. Többen lépünk oda segíteni kezünket nyújtva, hogy át tudjanak szállni a hajónkra. Csodálkozva néznek minket, hogy mit akarunk. Egyszerűen nem tudják hova tenni a dolgot. Beszállva végtelen hálás arcot vágnak és a thank you annyiszor elhangzik, mintha beragadt volna. Örülök, hogy megvannak. Persze illegális letenni őket Olaszország partjainál épp ezért most ellátjuk őket. Van több orvos és ápoló a csapatban, akik ellátják őket. Kapnak élelmet, ruhát, és az este folyamán olasz partoknál kitesszük őket. Szerencsére egy luxus yach-tot sosem állítanak meg a partiőrség, mert nem gondolják, hogy miben mesterkedünk. De ennyire ne menjünk előre. A hajón vannak, szépen ellátjuk őket aztán lassan indulunk az olasz partok felé. Út közben még akadhatnak hánykolódók, akiket szintén elláthatunk és felvehetünk.
  .



Szószám ◆ Megjegyzés ◆ Zene