Nehéz volna eldöntenem, hogy Margot azért szereti jobban Denvert, mert lány vagy azért mert már idősebb fejjel próbál meg gyereket nevelni és igyekezetet mutat arra, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint nálam. Talán sose fogom megtudni és igazából nem is kifejezetten érdekel.
-Megbántasz. Mikor nem voltam én jó testvéred?-Erre az egészen pontos válasz az, hogy soha. Nem tudom milyen az, amikor az ember egy korban közelállóhoz vérszerint kötődik, milyen fajta szeretet jelentene az ilyen jellegű kapcsolat. Egyébként meg bármit is mond sosem kezeltük úgy egymást mintha tényleg lenne efféle kötődés közöttünk, ahhoz túl sokszor smároltunk már, hogy ilyen kifejezésekkel dobálózzunk. Szerintem.
Meglátjuk bizony. Hogy az idő melyikünket igazolja majd ebben a kérdésben az a jövő egy nagy talánya és biztosan nem ma este kerül sor arra, hogy ezt megfejtsük. Ahogy arra sem, hogy August megfektesse őt, bár erős bennem a kétely, hogy valóban odaadta volna magát a srácnak.
-Vigyázz a szádra, kislány!-Emelem felé a mutatóujjamat figyelmeztetően.-Miért vagy benne olyan biztos, hogy bármit is tudtál volna vele kezdeni? Nézz már rá! Keresztbe állnak a szemei, fel sem tudnád neki állítani.-És nem azért, mert nincsenek meg hozzá a testi adottságai, hanem azért, mert Auguszt momentán azt sem tudná megmutatni, hogy melyik a keze és a lába. Meg egyébként is. Az egyetlen ember, aki egészen közel áll ahhoz, hogy szinte már a barátomnak nevezzem ne kúrogassa a Denvert.
Kérdőn vonom fel a szemöldökeimet a kirohanására, de türelmesen kivárom, amíg a végére ér.
-Szép kilépő!--kiabálok utána nagyokat tapsolva a fejem felett.
A szer alattomosan, sunyin és kíméletlenül kezdi el kizsibbasztani az agyamat, szépen lassan felfelé kúszva a gerincem mentén. Perceken belül, de talán eltelt egy fél óra is mire feleszmélek, hogy totál belazulva szemezek a plafonnal. Oldalra pillantok és vigyorogva mérem végig a tátott szájjal szunyáló Augustot mellettem.
-Gyökér.-Morgom mielőtt felállok és ott hagyom őt a hiénáknak. Denvert a szoba szélénél találom meg és mögé lépve a dereka köré fonom a karjaimat, acélosan magamhoz fogva őt.
-Duzzogsz még?-Érdeklődök a fülébe duruzsolva.

-Ha te mondod.-Felőlem aztán mindenki úgy bassza el a saját életét, ahogy csak az a saját ízlésének kellemes, így pedig Aster döntéseibe sem fogok beleszólni. Se jogom sem pedig kedvem nincs hozzá, én pedig sokakkal ellentétben nem szenvedek hőskomplexusban, illetve egy fényes lovagi páncél se pihen a szekrényembe várva, hogy magamra öltsem amikor a kötelesség úgy kívánja.
-Margot biztos csinálna egy képet.-Nagyjából 5 éves korom óta a keresztnevén szólítom és nem anyának. Aster javítós időszakáról is olyan lelkesen mesélt mintha én magam kérdeztem volna, hogy mi van vele. Denver nem hülye. Lehet, hogy fiatalon keveredett bele abba a társaságba, amiben én mozogtam, de senki nem kényszerítette semmire. Az, hogy naiv kislányként igyekezett a kedvemre tenni és én nem utasítottam vissza, kicsit sem az én problémám.
Mérsékelten kurvára felbasz egy pillanatra, hogy lenyúlta az első tablettámat, de tényleg igyekszem nem elveszíteni minden türelmemet. Ő meg August abban a kivételes helyzetben vannak, hogy több dolgot vagyok hajlandó elnézni nekik következmények nélkül.
-Ne sírjon a szád úgy, hogy még sosem próbáltad ki. Lehet, hogy meglepődnél.-A vállaim lusta megvonásával engedem el végül a dolgot.
-Hajrá. Meglátjuk meddig jutsz ezzel a mentalitással.-Bizonyos helyzetekben én is vallom ezt az életfilozófiát, de őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg a Denverhez passzoló gondolkozásmód. Sokat változott, keményedett, de még mindig nem szívtelen, mint például én magam.
Mindketten tudják, hogy a türelmem véges, mégis közös nonverbális megegyezés alapján úgy döntenek, hogy ma fel fogják kúrni az agyamat. Hiába a tiltás, Aster éppen ellenkezően reagál, mint ahogyan azt kellene. A dac csillog a szemeiben miközben közelebb hajol Augusthoz és a szám szeglete egy apró grimaszba rándul ahogy a nyelve hozzáér.
Meglepettségem jeleként feljebb emelkednek a szemöldökeim amikor a szobájába invitálja a srácot, aki kissé bizonytalanul fel is áll, de ennél messzebb nem jut, hiszen a pólója hátuljába kapaszkodom és egy határozott mozdulattal visszarántom a kanapéra, hogy tegye le a picsáját, de kurva gyorsan. Megtántorodva teszi vissza a seggét mellém, nem önként, hanem a mozdulatomnak és a gravitációnak köszönhetően.
-Nem vagyok jó hangulatban. Ne csináld!-Nem neki, hanem Asternek címzem a szavakat és ez még mindig inkább figyelmeztetés, mint fenyegetés. Legalább azt várta volna meg, hogy beüssön a cucc mielőtt tényleg rámozdul Augustra.
-Csak még egy pár percig maradj nyugton aztán túráztathatod az agyamat.-Annál többre nincs szükségem, hiszen a fejem hátsó fele már zsibbadni kezd lassan eltompítva az idegeimet.

Tudatában vagyok annak, hogy hálásnak kellene lennem azért, hogy Denver nem köpött, de igazából a saját érdeke is volt, hogy csukva tartsa a száját az ellátójával kapcsolatban. Én magam is csak egy fogaskerék vagyok a szerkezetben, kishal az óceánban, de ha engem feldob azzal a kopók egy lépéssel közelebb kerülhettek volna ahhoz a réteghez, akikre ők kifejezetten vadásznak. A spiclikre rosszabb sors vár, mint amit át kellett élnie a javítóban és ebben a helyzetben nem tőlem kellett volna tartania, valamint megvédeni se tudtam volna.
-Te? Jó kislány? Legfeljebb papíron, de ahogy érzed. Igazából mi baj lehetne? Ha újra szar kerül a levesbe, legalább az biztos, hogy a narancssárga menni fog a szemed színéhez.-Ragadozószerű, farkasvigyorra húzódnak az ajkaim miközben rápillantok és a szemeim néhány rövid másodpercre megakadnak azon ahogyan August kissé az én ízlésemnek talán túlságosan bátran ér hozzá. Az ő érdekében inkább nem reagálok, mert ami kikívánkozik belőlem azt nem tenné zsebre, bántani azonban nem szeretném, legalábbis egyelőre.
A saját lelki békémért valamint August testi épségéért a már jól bevált receptet alkalmazom. Egy pirula és néhány percen belül én is kevésbé kívánok majd vért ontani. Legalábbis ez lett volna a terv, ha Denver nem húzza keresztül a számításaimat. Azon kívül, hogy felmordulok esélyem sem nyílik egyéb reakcióra, hiszen máris hűlt helye az ajkainak és a pirulának is.
-Baszod, Denver.-Kézfejem hátuljával törlöm meg a számat, de ebből talán semmit sem érzékel, mert már Augusttal diskurál a felelsz vagy merszről.
-Hallod?!-Elkapom a nyakát, nem túl erősen, de nem is úgy, hogy az gyengédnek hasson.-Nem szakadna ám rád a plafon, ha néha kérnél nem csak kiszolgálnád magad.-Sóhajtás.-A büdös faszba már.-Még a végére biggyesztem, de már félig nevetve és a fejemet ingatva egyet nem értésem jeleként a korábbi cselekedetével miközben elengedem. Egy másik pirulát a nyelvemre, amit ezúttal már egyből le is nyelek, mielőtt bárkinek bármi újabb trükk az eszébe jutna.
-Mersz? Én is kérek egy olyan smárt, mint Wolf, csak egy kicsit hosszabbat.-August vajon még érzékel bármit abból, ami körülötte történik? Talán sose tudjuk meg.
Az üveget visszaveszem Aster kezéből, hogy néhány korty whiskeyvel leöblítsem az előzőeket majd amikor leengedem halál türelemmel pillantok Augustra.
-Én nem tenném.-Mosolyom ellenére ez egy nyílt fenyegetés.
-De te már megtetted.
-Denver tette meg.
-Most is megteheti.
-Én pedig meg is üthetlek.-Így talán már jobban megérti.
Denverre emelem a tekintetem.
-Nem smároltok.-Ez egy kijelentés, bár nála a "csak azért is" faktorral mindig kell számolni.

Egyetlen gondolat foglalkoztat szüntelen: hogy a büdös picsába lehet lelépni egy buliból, ami a saját otthonodban került megrendezésre. Jópofiznak, közelítenek, tetszésüket kívánják közölni, vagy éppen annak adnak hangot, hogy mennyire hálásak a meghívásért, amit kétségtelenül nem tőlem kapott egyetlen jelenlévő sem. Ez az egész nem az én érdemem, sem pedig a saram, hogy ennyien összegyűltünk. Nem hazudtolom meg önmagam, az ellenszenv ott pöffeszkedik vonásaimban palástolatlanul, leplezetlenül, tagadatlanul. Talán egy más alkalommal lelkesebb lennék, s kihasználnám a szobám közelsége adta lehetőséget pofátlanul, de ma már ahhoz sincs kedvem, hogy halmozzam az élvezeteket. Megelégszem azzal, hogy egy fél órája térdelt előttem egy lány megszabadítva a stressz legalább egy bizonyos részétől.
-Mi bajod megint?-August már ezt a három szót is nehezen préseli ki magából, hiszen a gondolatok valahol az idegpályák kusza hálóján szinte cseppfolyóssá váltak.
-Semmi.-Érkezik tőlem a már jól megszokott válasz mielőtt a számhoz emelem a whiskeys üveget, hogy néhány égető korttyal tompítsam a késztetést, hogy valahol máshol töltsem az estémet.
-Adsz?-Közelebb hajol, de már taszítom is vissza előző testhelyzetébe. Morog, zsörtölődik, elégedetlenkedik, de ennél kevésbé nem is tudna érdekelni. Ha inni akar, akkor emelje fel a seggét, ha még bírja és szolgálja ki magát.
Csípőmet megemelve csúszok kicsit lejjebb a kanapén a nagyobb kényelem reményében. Még szerencse, hogy nekem jutott a szélső hely, így Augusttal ellentétben én nem vagyok két oldalról is beszorítva. Néhány másodpercre a szemem lezáródnak, mintha csak keresném magamban a motiváció akár szemernyi szikráját, de semmi ilyenre nem bukkanok. A kezemben tartott üveg olyan hirtelen csúszik ki a fogásomból, hogy reakcióra semmi esélyem erre pedig egyetlen ember vetemedne. Szemhéjaim lomhán nyílnak fel, hogy Denverre emeljen a pillantásom, aki már úgy ül August ölén, mintha odatartozna.
-Minden, amivel fel tudnálak dobni kimutatható lenne a vizeletvizsgálatodban.-Vállaim hanyag megvonásával jelzem, hogy most nem én fogom megváltani a világot a számára. Az ő problémájához, azonban nekem semmi közöm, az együttérzés pedig hiányzik belőlem, így a zsebemből előhúzott kedvcsinálóval adok még egy esélyt annak, hogy még legyen hangulatom bárminemű megmozduláshoz.
-Felelsz vagy mersz?
-Hány éves vagy tíz?
-Csak kérdeztem.
-Én is.
August ma egyértelműen kihoz a sodromból, csupán annyival van jobb helyzetben, mint mások, hogy valamilyen számomra is érthetetlen oknál fogva őt sokkal nehezebben ütöm meg. Pedig aztán tényleg ráférne, hogy sűrűbben helyreigazítsam.