+18 A húsz perces szünetemet kihasználva megindulok az öltöző felé, és szándékomban áll meginni vagy fél liter vizet. A hidratálás fontos, főleg amikor valaki egész este egy ketrecben táncol a színpadon. Útközben egy kapucnis srác állja az utamat, mire az egyik kidobó azonnal fenyegetően megindul felénk. Csak a kezemmel intek, hogy maradjon, semmi gond. Tudom, gyanúsan néz ki a hapsi ebben a szerelésben egy ilyen helyen, de már ismerjük egymást. Már amennyire egy díler és a vevője ismerheti.
- Van nálad..? - hajol közelebb a fülemhez, talán hogy jobban halljam, vagy hogy más ne, de azonnal hátrébb húzódom tőle.  
- Ne itt! Gyere a mosdókhoz tíz perc múlva. - Addigra megjárom az öltözőt, és közben elrejtem a kis csomagot is a táskámból az apró, fellépőruhám felső részébe. - Egy tizessel felment az ára - lépek a sráchoz ezzel a nyitással.
- Na ne szivass! A múltkor is emeltél rajta!
- Nem én emeltem, hanem akinek dolgozom. És még így is az egyik legjobb és egyben legolcsóbb cucc, amit kaphatsz, de ha nem tetszik, tőlem nyugodtan kereshetsz mást, akitől...
- Nem, nem... Jó lesz, nem gond. - Legyint, és már nyomja is a tenyerembe a pénzét. Szarrágó. A családja kibaszott vagyonos, ő meg itt tíz dolcsi miatt problémázik. Elteszem a bankjegyeket a ruhám mellrészébe, és már indulnék vissza, amikor elkapja a csuklómat.
- Te nem kérsz egy kicsit? Bulizhatnánk együtt!
- Bocs, de nem. Dolgoznom kell, reggel meg egy kurva pohárba pisilni, szóval nem lehet - rázom a fejemet, majd finoman de határozott elrántom tőle a kezemet, és nagy lépésekkel megindulok a színpad felé.


Bő két órával később, álmosan és kimerülten érkezem haza. Próbálok minél kevesebb zajt csapni, míg kinyitom a lakásajtót, hogy senkit ne verjek fel... - Hé, Denver! Várj meg! Tartsd már nekem az ajtót! - szól egy hang a hátam mögül. Persze gondolhattam volna, hogy Mozart, a fogadott tesóm, ilyenkor még rohadtul nem az igazak álmát alussza. Egy sóhajjal odébb lépek, hogy elálljak az útjából, mert olyan imbolyogva közelít, hogy félő, máskülönben átgázolna rajtam. Aztán megkerülve őt indulnék tovább a saját dolgomra, de néhány lépés után azt veszem észre, hogy még mindig a nyomomban van.
- Nem húznál el a picsába az utamból végre? - lök adébb, majd nyomakszik előre, befelé a szobámba. Mi a franc? Ez tuti nem csak alkoholizált ma este.
- Az az én szobám, te segg! - szólok rá kedvesen, mire ő először csak lelassít, majd meg is állna, ha képes volna egyhelyben megmaradni, de így vállával az ajtófélfának esik. Aztán onnan néz körül csodálkozva, bambán. Várok egy kicsit, remélve, hogy képes lesz felfogni a tévedését, aztán elégedettlenül csettintek a nyelvemmel, és megragadom a karjánál fogva, hogy eltámogassam a saját lakosztálya felé.
- Te lány vagy - állapítja meg nagy bölcsen, miközben szinte teljes súlyával a vállamra nehezedik. - Miért nincs több rózsaszín a szobádban? Így persze, hogy összekeverem... - fintorogva nézek rá, aztán a fejemet ingatom.
- Nem mindegy neked, hogy milyen színű a szobám? - dünnyögök csak az orrom alatt, mert igazából nincs kedvem vele most vitatkozni. Egyrészt túlságosan be van állva ahhoz, hogy emlékezzen rá holnapra, vagy hogy igazán fel tudjam őt idegesíteni, így meg nem lenne túl izgalmas. Másrészről muszáj fókuszálnom, hogy nagyjából épségben eljuttassam őt a célba. Végül előhúzom a mai keresetem, és egy részét az éjjeli szekrényére teszem. - Itt a részed - szólok felé hanyagul a vállam felett, de aztán meggondolom magam, és visszaveszem tőle a pénzt. Majd megkapja, ha újra tisztában lesz vele, hogy hol is van.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Bulik, fiatalság, jókedv és gondtalanság. Mindegyik egy pillanat alatt kicsúszhat az ember kezéből, ahogyan a talaj is az ember talpa alól. A szülők az ember legbiztosabb támaszai az életben és neked meg kellett élned mindkettőjük elvesztését. Mégis ki hibáztatna azért, hogy ezután már nem tudtál ugyanaz az ember maradni? Egy tini lelke sérülékeny, sokkal fogékonyabb a traumákra, mint egy felnőtté.  
Kicsúszott a kezedből a kontroll és a környezet sem volt a legideálisabb arra, hogy ebben bármi gátat szabhasson neked, hiszen az, hogy még az új társaságod is viharosabb vizekre sodort egyenes úton vezetett a katasztrófához. Mondhatni szerencse (?), hogy végül lekapcsoltak, hiszen a segítség így megérkezhetett az életedbe, még akkor is, ha az intézményt magad mögött hagyva a sötétség újra kezd magához ölelni.  
Nagyon remélem, hogy megtalálod az utadat, a békédet, jelentsen az számodra bármit. Én mindenesetre sok sikert kívánok neked Miss Trouble. Forgasd fel New Yorkot, de azért vigyázz magadra!

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!