Cause I love the adrenaline in my veins. 

'Cause I love how it feels when I break the chains.

Ha azt mondjuk, hogy Fabiolának teljesen elszállt az agya és valami sötét köd borítja, akkor teljesen jól fogalmazunk. A nap elején még nem volt így, teljesen átlagos keddként indult, egészen reggel hét óráig, míg az anyja nem telefonált. Lucia Pellegrini nem tölt annyi időt az államokban, mint férje vagy lánya, ám az otthoni helyzetre való tekintettel, néhány hétre őt is elszállásolták itt. Azt gondolná az egyszeri ember, hogy nem érzi magát annyira otthonosan és jobban meghúzza magát, mint odahaza, de egyáltalán nem így van. Fabiola szereti és tiszteli az anyját, hiszen a családban ő volt mindig is az egyetlen női szövetségese, bár azt elvitathatatlan az idősebbtől, hogy mindig a férje érdekeit és intelmeit tette első helyre.
Így történhetett meg az, hogy a könnyed reggeli kávézás közepette, Fabiola elé egyszer csak különböző sütemények és színek kerültek. Mire észbekapott, már egy teljes gárda állt körülöttük, akik arra vártak, hogy ugyan milyen asztaldíszt, milyen színeket és melyik ruhát szeretné felvenni az esküvőjén. Azért az arcára kiülő mosoly nem az őszinte boldogságot sugározta, hanem az értetlenséget, hiszen úgy gondolta, hogy ez a téma a kukába került, mikor Marcello megmentette az apját és őt kérte.
A következő percekre nem emlékszik tisztán, csupán szavak és nevetés, ami igazán megmaradt, mert az anyja – leginkább Alvize szavait tolmácsolva -, közölte vele, hogy bizony lesz esküvő, csak a vőlegény kiléte változott. Öt percen keresztül nevetett, nem örömtől, nem jókedélységből, hanem kínjában, amolyan én ezt már nem hiszem el módon. Nem tajtékzott, de ruhát sem próbált, hiszen számára ez az egész egy érthetetlen és szar ötlet, mely ellen lehet, hogy elsőre nem harcol, de másodikra majd fog.
A hazafelé vezető útra nem emlékszik tisztán, hiszen a kávé helyett már kikérte az első italt, aztán a másodikat és mire hazaért a negyediken is túlesett. Az út alatt az agya annyira képtelen volt befogadni az egész történetet, hogy életében először a saját lakását adta meg címként, mikor körüzenetet küldött, melyben bulit ígért.
Mikor a lift ajtaja kinyílik, a lakásából hangok szűrődnek, hiszen attól még, hogy hirtelen jött az ötlet, kellenek előkészületek a bulira. A téma egyszerű; szerelem, házasság, hűtlenség és válás. Fabiola csodálatos ihletet merített az anyjával eltöltött időből, oly annyira, hogy nem csak az erkélyen van egy esküvői ruha – mely később égni fog -, hanem még magának is hozatott egyet. Persze nem a megszokott elegáns, habos babos formát, hanem azt, ami őt jellemzi. Mélyen dekoltált, testhez simuló, jobb lábon, combig felhasított, mellrészen csipkés darab. Mondaná, hogyha egyszer majd tényleg férjhez megy, akkor valami ilyesmit választ, de nem hisz abban, hogy lenne választása. Biztos benne, hogy az anyja az erkélyen lévő királylányos ócskaságot aggatja majd rá. Erre pedig egyetlen egy üzenete van a barnának, hogy égjen és vesszen oda minden, ami egy hagyományos, olasz, Pellegrini esküvőt jellemezne.
A lakás estére tömve van, szerencsés, hogy az egész emelet a nőé és még attól sem fél, hogy a szomszédok panaszkodnának, mert a legtöbbjük jelen van és vagy esküvői tortát eszeget vagy éppen pezsgőt iszik. Fabiola pedig mit csinál? Éppen úgy érzi, hogy most van a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy ruhát égessen, szóval alkoholban fürdeti a kiállított ruhát.