"I am ferociously and inexorably infatuated with her. And that is absolutely dangerous. Because I know that I won’t be able to stop myself, even if she begs me to."
Azóta a különös este óta az agytekervényeim olyan mélységekbe csavarodnak, amiket nem mostanság érintettek. Lebugyognak a sötétségbe, s mikor visszatérnek a felszínre, hoznak magukkal egy kis fertőt onnan lentről, ami talán majd elhal a fényben, de az is lehet, hogy megfertőz mindent... Ezt sosem tudtam kiszámítani. Ezek a mérgezett érzések mindig a legváratlanabb pillanatban kerítettek a hatalmuk alá, amik elől aligha tudtam volna menekülni addig, amíg meg nem adom nekik azt, amire vágynak. Még jó, hogy azért a szekrény mélyén akad egy régi, fekete, kapucnis felső... S hogy mire is vágynak pontosan? Őszintén? Magam sem tudom. Dahlia valamit elindított bennem azon az estén, s ez a valami azóta nem képes nyugodni. Sötét gondolatok cikáznak bennem, mikor az ágy mélyéről figyelem a plafont, vagy mikor csak egyszerűen állok az ablak előtt, s New York városának esti fényeit nézem. Az arcomba húzom a kapucnit, s csak nézem magam a tükör előtt. Rég volt már rajtam... A teljesség érzése csodálatos. Félreértés ne essék, az életem úgy tökéletes, ahogy van. Egyetlen momentuma sincs, amit kitörölnék belőle. Mégis ott van az a bizonyos “de”, mely mindent megváltoztat. Érezted valaha, hogy létezik az az apró, rejtett kis plusz, amitől igazán úgy érzed, hogy önmagad lehetsz? Hogy hiányzik ez a részed, de tudod, ha kitenné a mindennapjaidat, akkor az elrontana mindent? Olyan, mint egy tiltott gyümölcs, ami után szinte egész életünkben sóvárgunk. Lepillantok a telefonomra, mielőtt kilépnék a lakásból. El sem téveszthetem azt a bárt. Hogy hova vezet az utam? Hogy mik a céljaim ezen a kusza estén? Igazából magam sem tudom. Felültem egy olyan hullámra, ami talán a végzetembe vagy más végzetébe fog futni. Felnőtt fejjel teljes mértékben megértem a szüleimet, miért próbálták orvosi segítséggel kigyógyítani belőlem ezt a furcsaságot. Hiszen máshogy élek meg mindent, mint egy normális ember. S mikor ilyen erős késztetéseim vannak, ennyire bizsereg mindenem egy gondolattól, akkor képtelen vagyok arra, hogy azt elfojtsam magamban. Az esti fények eltakarják az arcom, csupán egy árny vagyok az utcákon, aki beleolvad a környezetébe. Ellenben a szőke hajkoronával, kinek sziluettje már messziről virágzik. Tombol bennem némi ellentmondás, hiszen ha teljes mértékben átadom magam a bennem zúgó örvénynek, az meglehet, hogy eltünteti a jelenlegi tökéletes életemet. Ám mit tehetnék? Üljek tétlenül a lakásom mélyén, s csak várjak, hogy felemésszen a sóvárgás? Az lehetetlen. Nem bírnám elviselni. Látom az ijedtséget az arcán. Hiába a tömeg a metrón, a vonásai félelmet sugároznak. Ennyire jók lennének a megérzései? Elvégre a gazella is megérzi, ha figyelik. Bekapcsolnak az ösztönök, amik menekülésre kényszerítik őt. Miért ne működhetne ez egy embernél is? Miért ne zúghatnának a levegőben olyan szikrák, amiket Dahlia is megérez? Talán már ott a templom alatt is érezte, csak még nem igazán fogta fel a jeleket. Most azonban teljesen más az arca, ahogy őt figyelem a szürke arcok közül a vagon túlsó oldaláról. Mikor ő lelép, én is lelépek. A maszkot egészen a szemem alsó határáig húzom. S csak megyünk, ki tudja, merre, s ki tudja, hova visz az utunk. Talán ez lesz Dahlia utolsó esti sétája, talán ez lesz az én utolsóm is. Ki tudhatja, mit tartogat még? Ki tudja, milyen ösztönök törnek fel végleg belőlünk? Egyre közelebb kerülök hozzá, már csak pár lépés választ el tőle, mikor tőlünk balra megjelenik egy sötét, füstös, magányos sikátor. Talán elérkezett az idő, hogy végre tényleg önmagam legyek...?
A Leiilanival való iszogatás olyannyira jól sikerült, hogy kénytelen volt tömegközlekedéssel hazamenni, mert ittasan semmi pénzért nem akart a volánhoz ülni. Az este felénél, az alkoholtól felbátorodva kezdett válaszolni Pierre üzeneteire, amiket egészen addig mellőzött, mert valahol szégyellt. Még maga előtt is, nem hogy a barátnője előtt, aki egy évvel ezelőtt élete legszörnyűbb traumáját élteát, és most végre képes volt nyitni a világ, de leginkább Dahlia felé. Rontotta volna el az egész estét azzal, hogy a saját lelki hülyeségeit rázúdítja? Végül megtette, bár felváltva igyekezték túllicitálni a másikat, a végén egészen feloldottnak látta Leit, amikor betette a taxiba. Neki hívott egyet, nem merte volna megkockáztatni, hogy tömeggel elengedi, Bronx mégis csak messze van, és nem a legjobb környék, nem mellesleg elég volt a másik szöszinek ennyi szocializálódás bőven, tekintve hosszabb időre most tette ki a lábát a levegőre és nyilvános helyre először. Ám ahogy lazult a hangulat, úgy kezdett mégis egyre szorongóbb és furcsább érzése lenni mára bárban. Bár le-le szólították őket páran, mindet el tudták hessegetni udvariasan, mégis az az érzés bizsergett végig a tagjain, hogy valaki figyeli. Nem merte megkérdezni a barátnőjét, hisz neki elég hasonló traumája volt, és nem akarta számára elrontani az estét egy feltételezéssel, amit az alkohol számlájára is írhatott, vagy azéra, hogy mint „gazdátlan” nők elég tisztességes nézősereget gyűjtöttek azzal, hogy táncolni is elmentek. Nem egoista, csupán tisztában van vele, hogy az alkohol mindenkit vonzóbbá tesz, és két egyedül bulizó nőt meg fognak nézni. Valahol élvezte. Wade után meredeken leesett az önbizalma, és egyszerűen csak jól esett azt érezni, hogy valakik vonzónak találnák. Noha nem véletlenül utasított el mindenkit: senkit sem akart hazavinni. Ennek a lehetősége is vegyes érzésekkel borította el, mert bár frusztrált volt már, és ezen az ital nem segített, a józan agysejtjei elképzelték milyen lehet ennyi évesen másnaposan, a saját lakásodban arra kelni, hogy egy vadidegen fekszik melletted. Nem, ennyire képtelen volt könnyen adni magát, még ha néha el is fantáziált erről egy bor, meg a könyvei társaságában. Melyik nő ne tenné? Ám az érzés ahogy elvált a szöszivel, és lefelé indulta metróban valahogy visszakúszott a tagjaiba. Pillantását lopva körbehordozta a peronon, de a legurított felesek és a bor elegye már eltompította annyira, hogy túl sok „egyforma” kabátot, vagy épp sapkát fedezzen fel maga körül, így bár konkrét célpontja nem volt a paranoiájának, mégsem nyugodott meg.
Volt már olxn érzsed, hogy követnek? Mmit...művész vay, nyilván voltak mr creepy zaklaóid nem?
Csak sokadjára sikerült kijavítania a hibáit, amit elgépelt, és még így is maradt pár, de az ajkát harapdálva a bizonytalanságtól végül csak elküldte az üzenetet Pierrenek, megtörve kicsit a témát, amit egész este boncolgattak. Még az is megfordult a fejében, hogy a férfi felvetése, miszerint találkozhatnának nem is akkora hülyeség. A félelme, és a furcsa érzése amit a találkozásukkor egy ponton érzett elszállt. Talán az volt a sorsfordító, hogy beszélgettek. Meglepődött, amikor a másik ráírt, és egy fél napot agyalt rajta, jó ötlet e neki visszaírni, megtette. Azóta már volt pár kínos este, amikor egyenesen ő írt rá. Leginkább borral és kaotikus gondolatokkal teli esték, mikor Wade hiánya és a vele való visszaolvasott beszélgetések előhozták belőle azt az énjét, aki figyelemre és megnyugtatásra vágyott, különben ráírt volna a - papíron még – férjére, és áthívta volna. Ezektől a kínos reggelektől óvta meg a férfi, és ezek a beszélgetések oszlatták el a félelmét. Belépve a szerelvénybe ülőhelyet keres, de az tömve van, így bizonytalan léptekkel keres egy kapaszkodót, és a fém rudat átölelve – elesés biztosan – nézi a képernyőt és hogy a kis pöttyök megjelennek e, jelezvén: a másik ír. Annyit megtudott, hogy Pierre családja bonyolult, és sok időt tölt velük. Vigyáz a húgaira. Ez valahogy...még emberibbé tette, a furcsa művészlelke mellett. Újabb megálló, még több ember tódul be és ki, Dahlia pedig a fémoszlophoz szorul, fájdalmasan szusszanva, rákényszerítve elsüllyessze a telefonját, és közelebb vonja a táskáját magához. Érzi a hozzá nyomódó testeket, egyszerre tompábban és élesebben, hála az alkohol hatásának. A mellette álló nő hasonló arckifejezéssel szorong mint ő, mire egymásra mosolyognak, még egy grimaszt elejtve fel is nevetnek, hisz ez ilyen tájt normális. Távolabb részegek vitatkozása hallatszik, és ekkor stimulálódik túl az elméje, többszöri mozdulatra kaparja elő a fülesét, és feltéve inkább zenébe menekül, mert az feltölti, még ilyen ostoba gondolatok és némi szorongás közepette is.
Leit betuszkoltamm már egy taxiba, Neki elég voltmára az este. Kicsit jobb kedv lett, már megérte bergni...
szavak száma: x zene: [url=link]cím[/url] megjegyzés: ide
Kezdőlap
A Leiilanival való iszogatás olyannyira jól sikerült, hogy kénytelen volt tömegközlekedéssel hazamenni, mert ittasan semmi pénzért nem akart a volánhoz ülni. Az este felénél, az alkoholtól felbátorodva kezdett válaszolni Pierre üzeneteire, amiket egészen addig mellőzött, mert valahol szégyellt. Még maga előtt is, nem hogy a barátnője előtt, aki egy évvel ezelőtt élete legszörnyűbb traumáját élteát, és most végre képes volt nyitni a világ, de leginkább Dahlia felé. Rontotta volna el az egész estét azzal, hogy a saját lelki hülyeségeit rázúdítja? Végül megtette, bár felváltva igyekezték túllicitálni a másikat, a végén egészen feloldottnak látta Leit, amikor betette a taxiba. Neki hívott egyet, nem merte volna megkockáztatni, hogy tömeggel elengedi, Bronx mégis csak messze van, és nem a legjobb környék, nem mellesleg elég volt a másik szöszinek ennyi szocializálódás bőven, tekintve hosszabb időre most tette ki a lábát a levegőre és nyilvános helyre először. 
