Évfolyamtársak voltunk a gimiben és azóta nem hallottam rólad. Mindig megvolt a magadhoz való eszed, így valószínűleg valami jól menő egyetemen kötöttél ki.
Világéletünkben jó kapcsolatot ápoltunk egymással, ám én egy ideig vakon azt hittem, hogy mindez a te oldaladról is mindössze baráti dolog. Hah, mekkorát tévedtem! Emlékszel még arra az ominózus hét perc a mennyországban játékra tizenegyedikben? Mi ketten kerültünk sorra, ketten mentünk a szekrénybe, s míg én elkezdtem elemezni, hogy ez mennyire abszurd, hogy köztünk bármi is lehetne, te addig megcsókoltál. Teljesen ledöbbentem, álltam ott és bámultam rád, mint aki nem tudja, hogy most éppen mi történt. Nem igazán foglalkoztam magával a csókkal, őszintén megvallva arra sem emlékszem, hogy egyáltalán jó volt vagy rossz.
A következő hétfőn már kerültelek a suliban, mivel minden kép összeállt bennem a hétvége alatt. A sok bók, a sok random ajándék, a random kávézások és mozizások a te részedről nem mindössze ártatlan baráti gesztusok voltak, hanem valami sokkal többről volt szó. Belém zúgtál, s én észre sem vettem.
Egészen a ballagásunkig kerültelek, ám most megjelentél abban a pultban, ahol dolgozom és újra szembe kell néznem veled.