Rhett & Dahlia

Mert bár olyannak tart, aki sziklaként áll a szartenger közepén, nem akarta a visszatértedet ezzel kezdeni, s sejti Wade sem. Nem hiába találták ki az idilli közös megjelenést, s azt sem, hogy majd a régi lakásban fogadnak együtt, közösen, és isszák le magukat veled amolyan konszolidált keretek között, de alaposan. Rólad kellene szólnia az egésznek, és most ezt a hirtelen szolgálatba hívást is árulásnak érzi, azt meg még inkább, hogy Wade mint egy menekülő gyerek nyakába kapta a lábát, és már iszkolt is. Persze, józan esze tudja, hogy férjére – ezt a szót gondolatban megfogalmazni is szilánkos érzetű – ott van nagyobb szükség, mert a munkaköre mérföldekkel fontosabb, mint egy szaros kis szerepjáték a te lelked simogatására. Amúgy sincs szükséged rá, vagy mégis? Dahlia ritkán tud kiigazodni a néma lényeden, s amikor úgy érzi már-már kiismerni érez téged, csavarsz a dolgon hármat, és megint csak az ingatag talajon találja magát. Persze nem neki dolga mélyebben megismerni, a férje rokona vagy csupán, még csak nem is édestestvére. De ő már csak ilyen, mert a ti rokonságotok így, ezekkel a fura hallgatásokkal, és távolsággal is normálisabb mint amilyen Dahlia családja, és a közvetlen rokoni környezete.
A felfedezésed apró nyomatékosítása utána nem érzi szükségét vadul tagadni, de a nyomás a gyomrában és a gombóc a torkán nem engedi, hogy zokogó, zaklatott nőként a karodba boruljon, és elsírja az egészet. Egyrészt nem ilyen fajta, ő is inkább mint némileg te, megtartja a fájdalmát és a feldolgozást magának – meg az otthon fellehető alkoholmennyiségnek -, így ha ki is bontódik a történet, akkor sem kell tartanod attól, hogy könnyes lesz a ruhád, vagy taknyos a vállad. A milliónyi további tényezők sorában persze ott van a temetés, ami végett sem akar a saját kínjával traktálni, mert véli és vallja, hogy ennyire elvonni a fókuszt undorító dolog – bár te talán nem is bánnád, ki tudja. Aztán Wade elárulása ezzel, és a bizonytalanságot se tudja kifelejteni, hogy bár provokálón felcsaptad a doboz tetejét, ezzel koránt sem biztos, hogy ténylegesen bele akarsz nézni, mi a fasz van benne.
Felveszi a villát, és rak magának a süteményből, addig is odázva a választ, amit vársz. De vajon tényleg várod? Ténylegesen tudni akarod, vagy azért teszed fel a kérdést, mert a felcsapott észrevételedre nem érkezett tagadás? Annyira frusztrálja ez a bizonytalanság, mind a saját, mint a te részedről, hogy agresszívebben szúr a szerencsétlen süteménybe, mint akarja, és dacos, haragvó pillantással méregeti. Kritikus, nyilván nem találja tökéletesnek, és ott van benne, hogy majd neked sem fog ízleni. Inkább erőszakkal akar ezen a szimpla témán tépelődni, mint azon az ostoba feltételezés és teória spirálon, hogy ő akar is beszélni róla, de mégsem, és te lehet akarod tudni, de mi van ha mégsem. Ilyenkor utál. Most, itt ahogy elhelyezkedtek a konyha két oldalán, ténylegesen megfordul a fejében az az őrült gondolat, hogy ledöf a villával. Ha nincs élőember, nem is kell beszéljen vele nem? De ez egyből maga után húzza a nevetést, ami mosolyként ki is tör, de a vidám, önmagán jól szórakozó görbület helyett keserű félgrimaszként. Lehet kezd ebbe belezakkanni?
- Egy ideje. - zömök kijelentés, ami fintort von a mimikájára, s flegmábban jön ki, mint amekkora fájdalmat és szorító érzést vált ki a bensőjében igazából. -  Tényleg akarod tudni, vagy csak udvariasságból érdeklődsz? - bukik ki belőle, mert veled ellentétben az ő eszköztára a szavak, a megbeszélés, és a nyílt rákérdezés. - Egyik sem baj... - teszi hozzá, mert túl nyersen, túl bántón hangzott még az ő fülének is a kérdés, és nem ez volt a szándéka, csak a mellkasába sűrűsödött bizonytalanság így tört felszínre. S mert ezzel akarja tudtodra adni, feloldoz a szemetesláda szerep alól, ha nincs ínyedre. - Csak tisztáznám. Nem akarok olyat rád zúdítani, amire nem vagy kíváncsi. Pláne most nem. Inkább nekem kellene megkérdeznem, hogy vagy, vagy hogy segíthetek e bármiben. - az őszintesége nem is kérdés, de a szándék, amivel kiejti a szavakat már kettős. Mert az a lénye, ami még a saját családja előtt is tagadja a külön költözést, a beadott iratokat, az ügyvédet, nem biztos, hogy készen áll a gyónásra, s ha te visszakozol, azzal megkönnyíted neki. Kicsit. És nem fogja annyira önző szutyoknak sem érezni magát, hogy nyakatokon a temetéssel, és az ott kiéleződött apró drámákkal most még az övét is a válladra rakja. Bekapja az ezidáig méregetett falatot, és nyúl is a töltött szeszért, hogy leöblítse. Finomnak ítéli, de nyomorúságában most az ital sokkal jobb idegnyugtató, mint a kicsit édes puhaság, amit készített.
Megtehetné, hogy felvéve a stílusod nem kérdezi meg, mit szeretnél, csak dobáljátok a labdát, hátha a szokásos felületi témáitoknál lyukadtok ki, a kanapén, szétcsúszva. Tud férfiasan merev és hallgatag is lenni, némileg az is, így megjátszani sem kell neki annyira, veled s melletted pláne. Mert míg lehet olyan, aki a személyiséged pszichológusként érzékeli, és rád önt mindent, ő inkább rákérdez, akarod e ezt, mert tudja, ha megnyílik a csap, és elkezdi kimutatni a benne tomboló kuszaságot, mint a konfetti szóróba, belé is nehéz lesz visszatuszkolni, és elzárni ha kihátrálsz később.

Rhett & Dahlia

Mindig is kedvelte benned Rhett, hogy az a fajta szikla vagy, aki ha el is tűnik kicsit az ember látómezejéből, valahogy tudja, hogy még mindig ott vagy. Azt pedig különösen imádja, hogy nem ütöd az orrod feleslegesen más dolgába, akkor sem, ha családtag. Nem arról van szó, hogy ha látod, nagy a szartenger, ne kérdeznél rá, de messze nem vagy olyan, mint Dahlia ágáról az emberek, akik család jogcímen pálcát törnek, tolakodnak, és ha baj van ugyan nincsenek ott, de ha már a katasztrófa helyszínén kell keselyűként repkedni, megmondó emberként állandó jelleggel felbukkannak. Emiatt sokkal szívesebben tölt időt veletek, mint a saját testvérével. Ha vidámabb okból gyűlnétek most össze, minden bizonnyal hívná Hellát is, mert szereti éreztetni a lánnyal, hogy van normálisabb család is, mint amilyen az övék, ám így, ebben a helyzetben nem terhelne vele, marad hát a triótok, ami gyorsan duóvá alakul, épp hogy átteszitek a lábatokat a lakás küszöbén.
Nincs menekvés, nem mintha kellemetlen lenne, vagy teher bármikor is a társaságod számára, nem tőled menekülne, s nem is előled. Talán csak egy kicsit. Mert a jó szemed mindent felfedez, és meglát, még ha megjegyzést nem is von maga után a felfedezés.
Önző dolog, hogy azt kéri, a gyászod legyen nagyobb most? Hogy az alkohol nyomjon el annyira, hogy a klisés, kissé untig ismételt témáitoknál maradjatok?
- Biztos nem tévedett! Már most uralja a teret! - helyesel, éreztetvén veled, hogy újabb gyöngyszemet juttattál a kezükre. Mielőtt felhelyezné, meg is rázza, és hitetlenkedő kunkorral a szája szegletében tűnik tova egy pillanatra a gondolatai viharfelhője, hogy átadja a helyét a boldog nosztalgia kis sugarának, ami jelenleg kavarog és hullámzik abban a borzasztóan giccses csillámporos löttyben, amit bele voltak képesek zsúfolni egy tenyérnyi kerámiába. Nem kétli, hogy nem ti vagytok az egyetlenek, akik ebből sportot űztök, ki tudja ocsmányabb meglepetéssel elkápráztatni a másikat, s elképzeli miféle háztartásokban lelhető fel ugyan ezen hűtőmágnes, vagy akár a többi. Már-már élőnek tűnő miazmaként szövi körbe a fémajtót a sok csicsa, kívülálló számára bizarr ékeként a lakásnak.
Szerencse, hogy előbb szólal meg, minthogy te turkálni kezdj a szekrényben, így fenntartva a „semmiség” látszatát, úgy sorolja a lehetőségeket, hogy szusszanni sincs ideje közben. Hangja majdnem profi módjára csak egyszer bicsaklik meg, de jó helyen jókor, mondhatni ugyanis épp a vodka húzza ráncba az orrát is, betudható így annak ez a szokatlan nyekkenés, meg persze a szünet, ami utána következik, mert az agya mégis csak leblokkol, nem tudván felsorolni még vagy húsz választást, amivel féken tartaná a te, és mozgásban a saját nyelvét. Kreatív, így csak kitalálja, mivel is folytassa, hogy a szófosása vendéglátói buzgóságnak tűnjön csupán, ne pedig átlátszó témakeresésnek.
- Rendben, de ha nem bánod, én inkább borozom. - mostanában úgy is jó barátok lettek, persze ezt neked nem kell tudnod, bizonyítéka pedig itt nem igen akad, bezzeg otthon a szemetesben! Meg mellette...meg a pulton. Igen a tegnap esti üveg tuti a pulton maradt. - Akkor majd nekiállok később a krumplinak hozzá. - biccent, és kiveszi a két üveget. Sajnálja, hogy nem kell elfoglalja magát, de valahol örül is, hogy nem kell már most szerencsétlenkednie azzal, hogy találomra megnézze, Wade átpakolt-e mindent máshová, vagy maradt minden az ismerős fiókban a helyén.
Legszívesebben arcon csapná magát, hogy ne lásson már mindenben rémeket, csak azért mert kiköltözött, a másik nem forgatott fel mindent, és pakolta az étkészletet meg a krumplipucolót a fürdőszobába baszki. De nem kell tovább fantáziáljon, jön az az arcon csapás, méghozzá tőled, egy körmönfont felajánlással. Rád mered, mert még el is lépsz, de épp hogy találkozik a pillantásotok, és tudja, hogy tudod. Nem egy nagy szám, mindenkinek feltűnt volna, aki a családi körbe tartozik, csakhogy emiatt kerülték eddig mindketten azt, hogy bárki is felmászkáljon a lakásba ellenőrizetlen s pláne kontrollálatlan körülmények között. Erre jössz te, és kiszolgálod magad vízzel, mert ugyan máskor ezért körbe csókolna Dahlia – ugyanis az ő családja tipikusan „szolgálj ki” kategória, nem pedig önellátó és otthonosan mozgó mint te -, most csak a gyomorgörcsöt húzod rá. No meg persze a jogot, hogy dönthessen, kibukik e az elefánt a hűtőből, vagy még hallgatjátok egy darabig a fojtott trombitálást....
Kicsit most utál. Állkapcsának megfeszülése mutatja is, mert a dac ott tombol benne. Nem ő akarta elmondani. Nem az ő rokona vagy, nem az ő dolga lenne, és valahol árulásnak érezné ezt Waddel szemben. Mégis....picsába, kell valaki, aki ha nem is teljesen józanul, de kurvára kívülállóként meghallgatja. Hisz te szart se asszisztáltál végig az elmúlt másfél évből. Ugye?!
- Hozd a poharakat. Én is whiskyzem. - utóbbi mondattal jelzi leengedő, beletörődő sóhaj kíséretében, hogy kérdezz, felelni fog, de ahhoz erősebb kell neki a bornál. Újra nyitja a hűtőt, visszahelyezi a boros palackot, és kikapja a sütit, amit hanyag módon a köztetek lévő pultra ejt. Nem durván, nem is leszarom mozdulattal, inkább az „essünk túl rajta” szenvtelenséggel, mintha csak a provokáció lenne számára a legjobb védekezés ebben a helyzetben. - Villa is van a fiókban még....azt hiszem. - tekintetével mutatja csak neked melyik az ominózus fiók, a kezeit lefoglalja az üveg felbontása. - Ha nincs, nekem jó lesz a kanál is. - kézzel is nekiállna a süteménynek, még akár téged is megtömne mint egy óvodás a plüssbékáját keksszel, csak hogy odázza az elkerülhetetlent, amire az előbb utalt olyan nagy vagányan, hogy képes megbirkózni ha rákérdezel. Kicsit ellentmondásos lenne? Lehet. Kicsit most olyan, mint te? Tudod, belőled is mindig úgy kell kierőszakolni az információt, hát, most kénytelen leszel te megtörni a jeget, vagy illemtudóan kerülgetni fogjátok az elefántot, ami már a pulton csücsül, és a lába belelóg a sütibe.

Rhett & Dahlia

Az igazi gázos családi események ott kezdődnek, amikor mindkét fél családja kicsit máshogy elcseszett. Míg Dahlia feléről mindenki a luxust, a egymásnak való „mink van” dicsekvést és a kényelmetlen partikat preferálja, addig Wade ágáról ott vagy te, és mindenki más aki végül az igazságszolgáltatás, vagy a bűnüldözés mellett döntött, és ez okozza azt a fajta feszültséget, amit lehetetlen kiölni egy családból. De a temetés minden esetben kifordítja az embereket a megszokottból, nem csak a gyász, de az eddig felgyülemlett sérelmek, a stressz és az egymásra való mutogatás is megsokszorozódik. A szertartás utáni fogadás lőporos hordó, s ezt Wade tudván nem véletlenül állt meg az italboltnál, és nem véletlenül forszírozta Dahliának, hogy nem kellene megjelennie. Volt ebből is egy sor veszekedés, ki a mellett érvelt, hogy a látszatot nem ilyen helyzetekben kellene erőltetni, ki amellett, hogy nem a látszat miatt teszi. Mert Dahl hiába költözött el pár hete – vagy van az lassan egy hónapja is? -, a támogatni vágyás fel-fel bukkan benne, mint egy szándékos mazochista kis lény. Ám mindez nem lenne, ha Wade nem ragaszkodna ahhoz, hogy nem írja alá a papírokat, és nem akarja elmondani még senkinek. Úgy óvja ezt a döntést, ezt a kérést, mintha egy szégyellni való hiba lenne. Mintha a családban, legyen az az övé, vagy a nőé, még nem vált volna el senki, köztük te is, Rhett.
Így kerülnek ők most melléd, ezen a szar napon, amikor az álszentek és a gyászukat kifelé okádók elől menekülnél, mert a tiéd legalább valós, és ezt nem így, és nem ebben a formában kívánod kinyilatkoztatni. Wade és Dahl nehezére sem esik, hogy koccintsanak veled, habár előbbi csak alkoholmenteset – a készenléti nap miatt -, míg utóbbi csak valami kevésbé ütőset, hisz nem szándékozik kicsapni magát, ellentétben veled. A szőkeség szakmájában nem idegen a halál elfogadása, hisz pontosan tudod, hogy min mentek keresztül a férjével, és azt is, hol dolgozik. Wade meg egyszerűen Wade, ontja feléd a sok témát, bármit, csak ne figyelj a bent elhangzó szavakra, és tűnjön úgy a beszélgetés, mint amit egy rokonnak se illene megzavarnia.

Együtt lélegeztek fel a kocsiban, mindenki más indokból, de a cél és a siker közös: túléltétek, nagyobb dráma, és az érzelmeitek valós kimutatása nélkül. Alig értek fel a lakásba, a nő számára oly' jól ismert csengőhangra mozdul a férje keze, és a derekáról a zsebébe csúszva húzza elő a telefonját, és két-három hümmögés után kínosan pillant rá, majd rád is.
Be kell mennie. Már akkor tudták, hogy ennek is megvan az esélye, amikor leszervezték ezt a napot, így nem éri őket érvégésként, hogy a nőre maradsz, az összes ittas gondolatoddal, és felejteni vágyásoddal. Mégis feszülten fut körbe mindkettejük szeme a lakáson, merthogy te nem tudhatod, de Dahlia már rég visszaadta a kulcsokat, így most itt ragadt egészen addig, míg a másik haza nem ér, ami lehet 12 de akár 24 óra is. A készenlét szívás. A búcsúcsók tragikusan nemszar, s nem is tűnik nagyon látszatnak, sem erőltetettnek, de mégis körbelengi valami. A nosztalgia? A feszültség? Valószín egyikük se tudná megmondani, ahogy azt sem kitől melyik is ered...
- Ú! Egy újabb csoda? - nyúl a felé nyújtott ajándékért, miután becsukta a férje mögött az ajtaját, és kicsúsztatva a pici papírtasakból vidám arccal tanulmányozza, forgatja az ujjai közt. - Passzol a többihez, határozottan! Köszönjük! - fél karral ölel át, majd intve befelé invitál, míg ő már a hűtő felé igyekszik, és teszi a többi mellé a csicsás, ízléstelen vackot, ami épp annyira béna, hogy már-már művészetnek lehessen nevezni, pláne a többi között. Szereti ezt a hagyományt, hisz ők is szoktak adni neked, bár ők képeslapot, ha elutaznak valahova. Imádták feltúrni a legócskább bazárokat csak azért, hogy láthassák a fejed, amikor megfordítod, és szembesülsz a rajta díszelgő förmedvénnyel.
- Még egy italt? Vagy inkább ennél valamit ami felszívja az eddigit? - pillant rád, mintha nem lenne bajban, mert egy olyan lakásban kell lennie, amihez már semmi köze. S ugyan a szertartás előtt feljött, és tett kaját, és sütit a hűtőbe, és körbepillantott, még mindig minden ugyan arra van e, másképp kínosan ügyelt rá, hogy ne lásson többet, mint amit muszáj. Fogalma sincs mitől tartott volna, hisz más nők holmijára sosem volt példa, Wade alapos, s ilyen téren figyelmes, még ha orbitális idióta módokon volt képes lebukni, akkor is. - Van még whisky, meeeg...bor. Meg vodka... - utóbbi említésére egy fintort ejt el, mert pontosan tudja, emlékszik mennyire szar minőség, még bekeverve is, nem csoda, hogy vagy fél éve benn áll az egyik sarokban. - ….de azt nem ajánlom, valami undorító, kísérővel is. - nevet fel röviden. - Kajának csináltam gombával töltött csirkét, ahhoz kell krumpli. Meg van süti. - szigorúan eper mentes....mennyire véletlenül vicces, hogy te épp arra vagy allergiás, mint Hella, így kvázi ő és Wade már évek óta csak a nyaraláson ettek epret.