Kyrah-nak sohasem volt könnyű élete, ezt pedig leginkább a származásának köszönhette, függetlenül attól, hogy ő maga már az Amerikai Egyesült Államokban született. Egészen kicsi korától kezdve megbélyegezték őt is, folytonos előítéletekkel viseltettek irányába, így állíthatjuk azt is, hogy viszonylag nagy elnyomás alatt nőtt fel. Azonban ahelyett, hogy őt mindez megviselte volna vagy zavart okozott volna az önértékelésében, ehelyett erős és független nővé érett, aki határozottságával igen is meg bír állni a két lábán, a rosszalló pillantások és megjegyzések pedig egytől-egyig leperegnek róla.
Szülei hiába akartak megóvni a későbbi atrocitásoktól is, Kyrah túl makacs volt ahhoz mindig is, hogy ne a saját feje után menjen, hogy ne a saját szívére hallgasson. Féltették őt a rendőri pályától, egy százszorta biztonságosabb, visszafogottabb munkát szántak neki, ám hajthatatlan volt. Az egyenlőség elkötelezett híveként és az igazság felderítőjeként más karriert el sem tudott volna képzelni magának. Eddigi pályája során főként férfiak körében kellett helyt állnia, de erősségének és határozottságának köszönhetően nem gyakran ütközött akadályokba. Kivívta magának a tiszteletet, az elismerést, mindezt úgy, hogy nem kellett köldökig kigombolt felsőben felfednie a bájait. Ha kell, simán helyre teszi a férfi kollégáit, nem fél szembeszállni velük, a saját igazáért pedig még a tűzön is átsétál. Ahogy egyébként a szeretteiért és a társaiért is. Végtelenül hűséges típus, így ha valami vagy éppen valaki mellett elkötelezi magát, akkor onnan bizony nem tágít.
Kevés olyan ember van, aki annyira munkamániás, mint amennyire Kyrah, ám elkötelezettségéről és kitartásáról számtalan alkalommal tanúbizonyságot adott már, így aligha ért bárkit is meglepetésként, miszerint a részlegük igazgatója őt szemelte ki lehetséges utódjaként. Ez pedig még több munkára sarkallja, amit egyébként rendkívül pontosan végez, ámbár ez sem olyan meglepő egy olyan maximalista nőszemélytől, mint amilyen ő is. Egyébiránt munkájában még rendkívül szabálykövető és felelősségteljes is, de ez szerinte nem nagy dolog, hisz szövetségi ügynökként ez mindenkitől elvárt lenne és semmiféle kitüntetést nem érdemelne az, aki ehhez mérten viselkedik. Viszont ezek megszegését súlyosabb szankciókkal büntetné, mint azt a jelenlegi rendszer teszi. Ebből is látszik mennyire komolyan és szigorúan viseltetik a hivatása iránt.
Nem szereti, ha semmibe veszik, ha női mivoltja miatt másképp bánnak vele, vagy ha keresztbe húzzák a számításait. Apró, törékeny nőnek tűnik, de ember legyen a talpán az, aki rezzenéstelen arccal eltűrné a jobb horgot, amit Kyrah képes bemérni, így megfontolandó lenne ezt elkerülni.

- Sose mozdulsz el innen? - elmélkedésemből egy régi, ismerős hang ránt vissza, tekintetemet pedig rögtön elszakítom a kinti tájról, hogy az ágyban fekvő betegre pillanthassak.
- Csak néha... amikor nagyon kiütnek a gyógyszerek és össze-vissza hadoválsz itt, mint egy drogos. - haloványan rámosolygok, ahogy közelebb lépdelek az ágyához és a mellette lévő széken helyet foglalok. - Hogy érzed magad? - kérdezem aggódva, miként a mozdulatait figyelem. Miattam sérült meg, mert a saját fejem után mentem, fittyet hányva a felettesem parancsára.
- Jól vagyok, Kyrah. Pár hét ágyhoz kötöttség, szabadság, nyugalom... és jobb leszek, mint új koromban. Mire kettőt pislogsz, már vissza is tértem. Úgyhogy ne ostorozd tovább magad. Nincs miért - ezen kijelentésével azért könnyedén vitába tudnék szállni, de mindig is azt tanították, hogy a gyengébbekkel inkább ne kezdjünk ki. Travis pedig jelen egészségügyi állapotában mindenképp gyengébbnek bizonyul nálam. - Kyrah... komolyan mondom. Ilyen savanyú képpel nem mehetsz dolgozni, mert a többi ügynök darabokra szed. - ezen viszont őszintén elmosolyodom. Hisz végtére is, nem ez volna az első eset, mikor valaki abban lelné örömét, hogy megpróbáljon engem tönkre tenni, legalábbis idegi és érzelmi szinten. Akik eddig bántottak, azok egytől-egyig előítélet miatt tették. A származásom és a vallásom miatt, vagy pusztán azért, mert nő vagyok. Ha azokat túléltem, a munkatársaimmal is elbírok majd, hisz ők legalább joggal piszkálódnak majd. Joggal fogják az egyetlen hibámat a végletekig nagyítani s minden lehetséges időpontban a képembe dörgölni, hogy összetörjek. Hogy elbukjak. Hogy eltüntessenek az útból. De bármit is hisznek, sohasem fognak tudni megszabadulni tőlem, főleg nem ilyen módszerekkel.
Szóra nyitnám a szám, bocsánatot kérnék a történtekért, amikor egy nővér sétál be hozzánk, meggátolva ezzel mindenben, amit elterveztem. - Ms. Basír? Sajnálom, de lejárt a látogatási idő. - felállva a székről, búcsúzóul gyengéden megszorítom Travis kézfejét és némán bólintok, mielőtt magára hagyom.


Mérgesen püfölöm a bokszzsákot, pár hajtincsem a szemembe hullik, de ez sem tud megzavarni abban, hogy minden dühömet a zsákra összpontosítsam. Travis-nek igaza volt, habár őszintén szólva én magam sem vártam semmiféle kedves fogadtatásra a munkatársaimtól. Az ominózus incidens után az igazgató még a csapatom vezetését is elvette tőlem. Persze többször hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás csupán, de úgy éreztem, több is áll a háttérben. Talán az előléptetésemnek is búcsút inthetek, amit voltaképp meg is értenék, de attól még igencsak nehezemre esik elfogadni.
A zsák mögött felbukkan Parker, azzal az önelégült vigyorral a képén, amit sohasem lehet levakarni onnan. - Azt csiripelik a madarak, hogy leáldozóban van a csillagod, tudsz róla? - a zsákot ütöm, de azt képzelem, hogy Parker feje az, s nocsak... erősebb és eredményesebb is vagyok. - A főnök már csak pár hónapig lesz itt, téged meg jóformán lefokoztak. - nem fokoztak le, de értelmi fogyatékosokkal nem állok le vitázni, mert talán az én agysejtjeim is önpusztításba kezdenének a magas röptű párbeszédet végigasszisztálva.
- Kaptam egy íróasztalt egy külön irodában. Én ezt nem épp lefokozásnak nevezném - végül csak nem vagyok képes tartani a számat, de ez van, ha egy tenyérbemászó alak kóstolgat. Püfölöm a zsákot, Parker nehezen bírja tartani, de ezt biztos nem ismerné be magának, hisz az túlságosan is sértené az önérzetét.
- Hát... megtette hatását az irodai munka. Nem vagy formában. - sértegetni próbál és szeretném azt mondani, hogy megtanultam már kezelni az ilyen helyzeteket, mert hát... tényleg megtanultam. De Parker túlságosan irritál ahhoz, hogy a közelében is vissza tudjam fogni magam.
- Akkor állj ki ellenem. Már ha mersz. - arrébb lépek a bokszzsáktól és várom, vajon miként dönt, de mozdulatlanul áll és csak némán figyel. - Megértem a döntésed. Eléggé nagy szégyen lenne, ha legyőzne egy nő. - abban a pillanatban megindul felém, keze a nyakam köré fonódik és szorítani próbál. Lábammal rálépek a lábára, könyökömet hátralökve a gyomorszáját célzom meg, a következő másodpercben meg már csavarom is ki a kezét, ami az előbb még a nyakamra fonódott. Parker, aki az imént még felhergelni próbált, most előttem térdel és sziszeg a fájdalomtól. Nem azért vagyok itt, mert valakinek a nőcskéje lennék, vagy mert hanyatt dőltem volna valamelyik fő-fő-főnöknek. Quantico-ban képeztek ki, a legjobbak között végeztem és épp itt lenne az ideje, ha végre tényleg tudatosulna ez mindenkiben. Na meg észrevennék végre azt, hogy amíg ők az öltönyeikben whiskey-t szürcsölgetve próbálják felszedni a nőket a különböző bárokban, addig én az asztalomnál görnyedve dolgozom. De persze a kemény munkát sose irigyli senki, csak az elismerésre, a sikerre, a hatalomra fáj a foguk. Pedig valószínűleg az odáig vezető úton még a tüdejüket is kiköpnék.


Körbepillantva az irodán örömmel konstatálom, hogy rajtam kívül már senki sincsen idebent. Csak az én asztalomnál ég haloványan a lámpa, meg néhány azok közül, amelyek a folyosót szegélyezik. Tekintetem az előttem heverő fényképekre kúszik és alaposan szemügyre veszem az azon kirajzolódni látszó alakokat. Hiába állítottak le az ügyről, képtelen vagyok teljesen felhagyni a nyomozással. Travis súlyosan megsérült az ütközetben, amiért az a fickó volt felelősségre vonható, aki az előttem lévő fotón is szerepelt. De hiába nem kivehetőek a vonásai, a régi kapcsolataimnak hála már sikerült beazonosítani. A letartóztatási parancs azonban még várat magára, hisz egyrészt konkrét bizonyíték híján vagyok, másrészt nem is volna szabad az ügyön dolgoznom. Habár világ életemben szabálykövető voltam, most mégsem tudok leállni a nyomozással, még akkor sem, ha erről már írásban is megkaptam a feljegyzést. Tudom, hogy valami bűzlik ebben az ügyben és bizony én addig nem nyugszom, míg azt az ürgét rács mögé nem dugom. Ha pedig sikerül megalapoznom a gyanút és legalább egy támadhatatlan bizonyítékot találnom, akkor nem csak az általam okozott kárt hozhatom helyre, de a kinevezésem sem várat többé magára.