Maeve egy érzelmileg labilis lány, akit a környezete formált ilyenné. Már egész gyerekkorában megtanult alkalmazkodni a családi elvárásokhoz, több-kevesebb sikerrel ugyan, de igyekezett azon lenni, hogy ne kelljen miatta szégyenkezniük. Miközben a többi vele egyidős a közeli játszótéren játszott, vagy épp a szomszéd kertjében önfeledten kergették egymást élvezve a gondtalan életüket, addig Ő az ablakból csak néha oda pislantva gondolta el, hogy milyen jó lenne ott lenni köztük és beszállni a bújócskába, biztosan sikerülne megtalálni a legmenőbb bújóhelyet, ahol senki sem találná meg. Mert néha szeretett volna egy kicsit elrejtőzni mindenki elől, hogy ha csak képzeletben is, de megadhassa magának azt az örömöt, hogy az lesz, aki lenni szeretene. A játszás helyett viszont neki más dolga volt. Meg kellett tanulnia a tízparancsolat első két pontját, hogy másnap a másik kettővel folytassa, és mindezt addig, amig azt végül kívülről fel nem mondja az apjának. Szóról szóra, hisz az apja nem szereti, ha hibázik. Csendes gyerek volt, olyan, aki nem beszél, ha csak nem kérdezik, és akkor is vigyáz arra, hogy mit mond. Bár volt véleménye, de valahogy azt sosem merte kimondani. Addig legalábbis amig nem érte Őt is utol a kamaszkor és az addig természetesnek tűnő elfoglaltságok el nem kezdték untatni. Gyűlölte például a vasárnapi miséket, majd az azt követő családi ebédet, ahol nem csak Ők hárman vettek részt, hanem a  nagyszülei is, a szülei testvérei, azok gyerekei, akik mind egytől egyig előszeretettel imádtak egy Maeve szerint láthatatlan bálványt, akit valamiért Istennek neveznek, és mindenki a családjából rajongásig szereti. Sokkal jobban, mint Őt szerette valaha is bárki. Talán épp egy ilyen ebéd volt az, ami ráébresztette arra is, hogy igazából mennyire utálja ezt az egészet. Benne egyébként is mindig túlfokozott érzelmek dúltak. Vagy nagyon szeret, vagy nagyon utál. Nincs középút. Épp ezért kezdett el lázadni, de azt is úgy, hogy ne legyen túl feltűnő. Mégis, ahányszor lehetősége adódott kiszúrt az istenekkel és a szüleivel is, és soha nem esett neki olyan jól semmi, mint titokban megtenni valamit, ami tilos lenne. Például, ha böjtölni kellett volna, titokban csak azért is evett állati eredetű ételeket, nem várta meg az esküvőjét azzal, hogy a szüzességét egy idegennek adja, akinek még a nevét sem kérdezte, elég volt annyi, hogy abban a rövid időben azt érezte, hogy valakinek fontos. A kezébe nyomott Bibliát csak addig olvasta, amig az apja is a szobájában volt, hogy aztán a párnája alól ki vegye inkább a Szürke ötven árnyalatát, amit egy barátnője adott kölcsön. Ha egyedül volt néha kibújt belőle a kisördög, tombolt, hogy aztán a szülei közelében ismét az az Isten imádó, minta gyerek legyen, akinek látni akarják. Így kezdődtek a hangulat ingadozásai is. Egyik pillanatban nevetett, a másikban pedig valami gombócot érzett a torkában, ami sírásra késztette. Egyre többször érezte a szorongást, nem találta a helyét a világban, kezdett rettegni a sötétben, és olyan beteg gondolatai támadtak, amelyektől még Ő maga is megijedt. Nem beszélt senkinek ezekről, mert tudta, hogy úgysem érdekli a családját. A megfelelési kényszer és a túlzott elvárások, na meg az az érzés, hogy senki sem szereti váltotta ki belőle a borderline személyiségzavarát, amivel még a mai napig küzd, mert képtelen arra, hogy szembe nézzen vele. Bár szedi rendszeresen a gyógyszereit, mert muszáj neki, de nem fogadta el azt, hogy beteg. Meglehet, hogy azért, mert a családja tagjai is úgy titkolják ezt mindenki elől, mintha valami démon támadta volna meg az istent imádó lányukat, akinek az égvilágon talán semmi baja nincs is csak annyi, hogy hiányolja azt a szeretetet, amit soha az életben senkitől nem kapott meg. Még a vőlegényétől sem, aki azóta, hogy együtt laknak nem segít túl sokat azon, hogy az állapota javuljon, pontosan annyira gyűlöli Őt, mint a saját családja. Ez, és a terhessége pedig néha még több szorongást vált ki belőle, és ismét kezd vissza esni arra a szintre, hogy azt érzi, hogy kárt akar tenni saját magában, csak azért, hogy törődjenek vele.
Néhány érdekesség: kedvenc színe a fekete, titokban el jár pókerezni, megesik, hogy fogad is a helyi női kosárcsapatra, nem tud úszni, retteg attól, hogy a saját gyereke sem fogja szeretni, szinte folyékonyan beszél latinul - bár ki nem állhatja -, franciául és neki kezdett a spanyol tanulásának is, de az állapota azt már nem engedte, hogy tökéletesítse. Kicsit talán ravasz, a betegségét néha próbálja a saját javára fordítani. Az apja segítségével és pénzével sikerült bekerülnie egy óvodába dadának, ami úgy tűnik, hogy jó hatással is van rá.

Maeve a kislány:
Talán ősz lehetett, vagy legalábbis a nyár a vége felé járhatott, amikor Maeve az édesanyja kezét szorítva, igyekezve tartani vele a lépést halad végig Manhattan egyik hatalmas bevásárlóközpontjában, időközben a nyakát meresztgetve a kíváncsiság miatt. Az öltözéke makulátlan, soha nem szabadott még csak le ennie sem magát, főleg akkor, ha nem otthon voltak, így érzi, hogy össze gyűlt a szájában a nyál, amikor találkozik a tekintete egy másik kislányéval, aki éppen akkor falja be a csokija utolsó darabját, ott hagyva a szája szélén annak a nyomát. Mégsem szól semmit, megpróbál úgy tenni, mintha nem is látta volna, hiszen a csoki azok az édességek közé tartozik egyébként is, aminek az evése tiltva van a számára, az utcán pedig amúgy sem illik falatozni, erre nevelték. Épp ezért csak csendben nyeli le a nyálát és próbálja a további nézelődéssel elterelni azokat a gondolatait, hogy mennyire szeretene a másik gyerek helyében lenni inkább. Végül megállnak egy könyves üzlet előtt, ahol az édesanyja amint elengedi a kezét, Ő gondosan a háta mögé rejti mindkettőt, és unottan, egyik lábáról a másikra helyezkedve hallgatja, hogy az miképpen beszél az eladóval. Bár hallja őket, de nem igazán érti, hisz a figyelme valahová máshová terelődik. A tőlük nem messze lévő, mindenféle játékkal körbe pakolt kirakat az, ami felkelti az érdeklődését. Eleinte csak nézi azt a piros, sárga csillagokkal díszitett labdát, majd azon kapja magát, hogy egyre közelebb araszol hozzá, végül pedig már annyira közel is kerül a játékhoz, hogy a kezébe veszi és elkezdi forgatni a kezében, mintha épp azt számolná, hogy hány csillag van rajta. A szemei szinte csillognak a boldogságtól és próbálja kitalálni, hogy hogyan vegye rá az édesanyját arra, hogy vigyék azt haza. A nő azonban megelőzi, ideje sincs megszólalni, mert az a dühös tekintetével érezteti vele, hogy ez bizony nem az a nap lesz, amikor labdát vásárolnak. Megszeppenve rakja vissza a játékot a helyére és veszi el a felé nyújtott tasakot, amit az helyett kapott. Óvatosan nyitja szét, abban reménykedve, hogy valami másik érdekességet kap a labda helyett, de a csomagolásban egy gyerekeknek szóló Biblia volt. Az édesanyja arcvonásai megváltoztak, már mosolyog a lányára és közben felvázolja neki, hogy miért fontos az, hogy már ilyen kicsiként is értse mindazt, amire a vallás tanít. Maeve illedelmesen köszöni meg az ajándékot, aminek még az értelmét sem látja, nem hogy szívből örülni is tudjon annak, és közben azon gondolkodik, hogy miért nem érti Őt meg senki?

Maeve a lázadó:
Érzi ahogyan a hangos zenétől még a szíve is majd kiugrik a helyéről, de mégis sokkal izgalmasabb az, hogy jelenleg egy olyan helyen van, amilyenen még csak a gondolataiban sem szabadna lennie. Szórakoztatónak tartja, hogy milyen könnyű meglógni egy olyan táborból, aminek épp az a lényege, hogy megtanítsák azokat az alap dolgokat, hogy Isten számára mi a bűn és mi nem. Ő inkább szeretne bűnbe esni mindig, mint megjátszani az ártatlanság minden egyes formáját. Nem akar azon gondolkodni, hogy mindaz, amit tenni készül ki számára elítélendő, arra sem, hogy mi történik holnap, ha vissza kell térnie a saját életébe, sőt még az sem izgatja, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy titokban ellógott egy ilyen szórakozóhelyre, ahol egy kicsit mintha önmaga lenne. Pedig még csak a ruha sem a sajátja, amiben éppen van, a szobatársa adta kölcsön, aki az egész terv kitalálója volt, Ő az egyedüli olyan ember, akivel kölcsönösen megértik egymást, kicsit mintha egy cipőben járnának. Tetszik neki ez a kicsit vadóc stílus, és az is, hogy az idomai sokkal jobban észrevehetőek, mint a saját ruháiban, amik szigorúan takarnak mindent, ami a nőiességét kiemelhetnék. Meglehet, hogy éppen ez vonzotta magához nagyon közel azt a férfit, akivel eleinte csak jól érzi magát, élvezi, hogy az úgy bámulja, mintha valami istennő lenne, és tetszik neki az a néhány lopott érintés is, ami bár újdonság a számára, de ettől olyan szenvedélyes. Anyira, hogy még a féltve őrzött szüzességét is képes a srácnak adni, a szórakozóhely mosdójában, aki a dolga végeztével tovább is áll, kicsit ezzel megsértve a Maeve büszkeségét. Mégsem bánta meg. Mert ha csak kis ideig is tartott, de úgy érezte, hogy igazán él.

Maeve az őrült:
A fojtogató érzés, amit a torkán érez nem akar csillapodni, úgy érzi, hogy egyre kevésbé fér el a bőrében, gyűlöl mindent és mindenkit maga körül, de leginkább saját magát. Bár néhány perccel korábban még röhögött azon a szánalmas életén, ami kijutott neki, most viszont egyre gyorsabban záporodnak a könnyei, bal tenyerét a szájára tapasztja, hogy ne hallja meg senki, hogy sír, aztán a falnak dőlve csúszik le a földre. Próbálja nyugtatni magát azzal, hogy egyszer vége lesz, sikerülni fog kiszabadulnia az apja által teremtett börtönéből, de a vállán ücsörgő kisördög teljesen a józan esze ellen beszél. Azt suttogja, hogy vessen véget mindennek, mert úgy sokkal hamarabb szabadul a kínjaitól. Először megrázza a fejét, majd enyhén előre dőlve, háromszor vágja a fejét neki a falnak, hogy aztán a földről feltápászkodva, remegő kezeivel a fiókjába nyúljon, ahonnan azt sem tudja mit keres, de mégis annak az egész tartalmát kidobálja a földre. Egy olló az, amit talál. A kezébe veszi és először csak nézi azt, próbálja még mindig figyelmen kívül hagyni a kisördög folyamatos suttogását, de végül engedve a csábításnak, markolja meg az éles tárgyat a jobb kezével, hogy a bal csuklóját kezdje karcolni azzal, egyre erősebben, addig, amíg vérezni nem kezd. Öt csíkot sikerül bele vésnie a bőrébe a következőre elfogy az ereje, majd nem is emlékszik, hogy mi történt tovább. Az ágyában tér magához, a bekötözött csuklója sajog, de nem is az, ami igazán érdekli abban a helyzetben. Az ágya szélén az édesanyja elkeseredett arckifejezése hatja meg, és a lágy, simító érintése az arcán, miközben azt suttogja, hogy: minden rendben lesz. Maeve pedig ezt el is hitte neki, sőt, először érezte azt, hogy a nő, aki életet adott neki, tényleg szereti. Azon a napon derült fény a betegségére.

Maeve a menyasszony:
A kanapén ülve, mindkét lábával idegesen dobolva nézi a falon lógó folyamatosan kegyegő órát, ami est kilenc órát mutat. Sóhajt, próbál nyugodt maradni, de egyre jobban bosszantja az, hogy a vőlegénye soha nincs ott vele. Kicsit azt érzi, mintha a férfi szándékosan kerülni, ami nem is lenne meglepő, hisz ki képes szeretni egy hozzá hasonló szörnyszülöttet, akit még a saját szülei sem voltak képesek elfogadni? Aztán arra gondol, hogy biztosan tovább kell dolgoznia. Majd arra, hogy mi van, ha más női páciensével is azt teszi, amit vele is tett? Nem mintha Ő maga is nem élvezte volna piszkosul azt, ami a rendelő falain belül történt, de ha bele gondol abba, hogy más is lehet ott az Ő helyében, akkor dühös lesz. Nem akarja, hogy Lucas fiatal lányok lelkét ápolja. Azt szeretné, ha csakis Vele foglalkozna. Na és ha máshol szórakozik nőcskékkel? Ha az ígéretei ellenére el fogja hagyni? A lábai egyre gyorsabban dobolnak a szőnyegen, a keze remegni kezd, idegesen túr a hajába és ismét megpróbálja a férfit telefonon elérni, aki a sokadik hívására sem reagál. Dühösen vágja a földhöz a készüléket és feláll, hogy a gyógyszeres dobozából kivegyen előbb egy, majd még egy, végül három tablettát. Nem gondol bele egyáltalán abba, hogy lehet-e bármiféle következménye annak, ha a kelleténél többet vesz be azokból, sőt, reméli, hogy igen, mert talán ha baja esne, a vőlegénye is rájönne arra, hogy szereti. Mert Maeve olyan szintű kötődést érez a férfi iránt, hogy képes lenne bármire azért, hogy mindig maga mellett tudja. Tölt magának egy kis vizet, majd mindhárom kapszulát a szájába rakja, a jéghideg vízzel leöblíti, arra várva, hogy az idegessége csillapuljon. Rögtön nem is érez semmit, így még marad annyi ideje, hogy egy utjába kerülő inget, ami olyan jól áll Lucason, darabokra tépjen, bár a művelet végéig nem ér el teljesen, mert a feje egyszerre nehezedik el és olyan álmosságot érez, amilyet korábban még sosem. Nem akar aludni, mindenképp haza akarja várni a szerelmét, de végül mégis feladja és bár teljesen nem jut el a kanapéig, de legalább a szőnyegen ülve, annak neki dőlve is el tud lazulni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az előtörténeted bebizonyította számomra, hogy igaz, amikor azt mondják, hogy néha a saját elménk a legnagyobb börtön számunkra. A megfelelés és a másra való vágy jócskán megnehezítették az életedet, mondhatni csendes fuldoklóvá váltál a saját életedben, mert bár a segélykiáltások újra és újra elhagyják a szádat, nem érkezett soha igazi segítség. A vallás gyerekként pont olyan ismeretlen fogalom, mint minden más, amivel kapcsolatban a kicsik száját elhagyja az a bizonyos 'miért?' kérdés, s bizony ezzel a témával kapcsolatban nem hiszem, hogy az a legjobb válasz, hogy azért, mert az a Bibliában meg van írva. Mert éppen ez választott el téged attól, hogy ugyanolyan szabadon, szeretettel teljes életet élj, mint amilyennek azon kortársaidé tűnt, akiket csak az ablakból figyeltél, vagy akiktől kirekesztve érezted magadat. Pedig nem lehet a számládra írni, hogy ne is próbálkoztál volna azzal, hogy megszökj a szigorú szabályok és még szigorúbb szülői szemek elől, belekóstoltál abba, hogy milyen lehetne...
És talán ez jellemzi most az életedet. Hogy majdnem elértél mindent, amire egykor vágytál és valami mégis hibádzik, valamitől nem tökéletes az érzés, ami elfog téged. Mert bár van munkád, van vőlegényed, de a tökéletes kép ellenére, mégsem olyan tündérmesébe illő ez az egész, mint amilyen Te vagy, szőke angyalka. Kíváncsian várom a történeted folytatását!  
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!