Bármennyire is próbálnám, nem bírnám letagadni, mondjuk nagyjából úgy néznék ki a talárban, mint a Weasley testvérek. Végül is Ron megnyerte az egyik legjobb nőt, úgyhogy még talán van némi esélyem arra, hogy valaha becsajozzak.
Abban is igaza van a Süvegnek, hogy ilyen elvetemült ötlet sem akárkinek jut eszébe, hogy tizennyolc évesen felkerekedik és akkor világot lát… Nem vagyok én annyira vakmerő, mint ahogyan a versben szerepel, de azért volt bennem némi izgatottság, és eléggé vártam az újat. Mindig érdekelnek az újdonságok, legyen szó egy új könyvről vagy egy teljesen idegen ország megismeréséről. Lehet mondani, hogy a Kínával kapcsolatos elképzelésem viszont meglehetősen vakmerő volt, főleg, hogy közvetlenül a legdurvább COVID után jött ez az isteni szikra, na az nem volt annyira vicces, de élek, és az a fontos.
Az egyetem alatt volt néhány barátnőm, de egyik sem bizonyult olyannak, akikről el tudnám képzelni, hogy éveken át boldogítjuk majd egymást, így hát nem voltak ezek túlságosan hosszú életű kapcsolatok. Kínában meg aztán végképp eszembe sem jutott csajozni… ott a huszonéves lány is ugyanúgy néz ki, mint az anyja meg a nagyanyja, na köszöntem szépen, én nem kértem ilyesmiből inkább. Tökéletesen megfelelt nekem az egyedüllét, amíg ott éltem, egyébként is jobban vonzott az, hogy megismerjem az országot a nyelvet és a kultúrát. A nyelvtudásom így sem százszázalékos, amit viszont nagyon szeretnék, de tudom, hogy sosem fog összejönni, mivel annyi dialektus van ott, hogy esélytelen lenne.
A munkám gyakorlatilag a kommunikációról szól, így nem félek, ha meg kell szólalni; szerencsére az izgulós tini srác énemet már magam mögött hagytam néhány éve – persze attól még ugyanúgy nézek ki, mintha tizenöt éves lennék, de ebbe inkább ne is menjünk bele.
Gyermekkorom óta arra neveltek a szüleim, hogy segítsek azoknak, akik rászorulnak akár tettekkel akár adományokkal, így ez is közrejátszott abban, hogy beadtam a jelentkezésemet az ENSZ-hez. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy ott dolgozhatok, mert így tudom, hogy jó érdekeket szolgálok a munkámmal még ha közvetlenül nem is látom eredményét. Egyelőre nem tudom, hogy mennyire fog lekötni a tolmács munka, de amint lehetőségem lesz fentebb lépni a ranglétrán, biztos vagyok benne, hogy hezitálás nélkül élni fogok a lehetőséggel.

Sosem voltam népszerű srác a suliban, de nekem ez az élet tökéletesen megfelelt. Persze, örültem volna, ha vannak barátaim; hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem néztem irigykedve olykor, ahogyan a focicsapat játékosai folyton együtt lógtak, a lányok pedig mindig ott sündörögtek körülöttük. De az egy más élet, ezzel nyugtattam magam mindig. A szurkolócsapat lányai voltak azok, akikkel általában együtt szórakoztak, de az egyik – lehet mondani, hogy a legdögösebb -, észrevette, hogy élek. Persze csak azért, mert tanulótársak voltunk matekból és muszáj volt együtt lógni így, de egyébként nem vagyok biztos benne, hogy észrevett volna.
Lumienne-k hívták, soha életemben nem hallottam még ezt a nevet előtte. Eléggé sok pletyka keringett róla, de én azokkal sosem foglalkoztam, mivel úgy voltam vele, hogy a csajok egymás közt rendszeresen terjesztik a pletykákat, hogy fúrják a másikat és ezeknek általában semmilyen alapja nem volt. Nem vagyok nagy hozzáértő, de szerintem így van, mivel rólam is terjesztették egy időben, hogy meleg vagyok, pedig eskü semmi jelét nem mutattam annak, hogy bárki is ilyet feltételezzen rólam, tehát ha ebből indulok ki, akkor bizonyára a többi pletyka is csak valami légből kapott baromság.
Lumie-vel egy idő után barátok lettünk, de olyan szinten, hogy a legjobb barátomnak tartottam. Szerintem eleinte ő is úgy gondolta, hogy meleg vagyok, de egy biztos: nem azért barátkozott velem később, mert olyan jó pasi lennék, aki után döglenek a csajok. Persze tiniként örültem volna, ha van barátnőm – nem volt, és utólag belegondolva lehet, hogy Lumie miatt, mert azt hitték, hogy több is van köztünk, de nem is értem, ha közben meg azt gondolták, hogy meleg vagyok, szóval… áh, irtó bonyolult volt az élet akkoriban. Vagy legalábbis akkor úgy gondoltam, mostani fejjel viszont már csak mosolygok az egészen.

Gimi után nagy változás következett be az életemben, mert először Franciaországba utaztam el hosszabb időre egyetemen tanulni – itt gazdasági tanulmányokat folytattam -, majd pedig Kínába. Ez eléggé extrém ötletnek tűnt akkoriban, de egy pillanatig sem bántam meg, mivel nagyon élveztem az ott töltött idő minden egyes percét. Kínába elsősorban a nyelvtanulás miatt sodort az élet, eleinte egy kissé nehezen is ment a beilleszkedés, hiszen ők annyira másak, mint mi. A kínait soha nem lehet tökéletesen megtanulni, mindig ez a mantrám, ha valami elbénázok. Persze amúgy jó fejek, meg segítőkészek is, díjazzák, ha az ember az ők nyelvükön igyekszik kommunikálni.
Öt év külföldön töltött idő után ismét hazajöttem New Yorkba és most már itthon próbálok megállni a saját lábamon. Ha külföldön ment, akkor itthon sem lesz vele gondom, legalábbis bízom benne.
Az egyetemi végzettségemmel nagyjából lehetnék tanár vagy esetleg idegenvezető, de egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy gondoltam, hogy megpróbálok a franciával és a kínaival is elhelyezkedni, így kerültem az ENSZ székházba, ahol francia-kínai-angol tolmácsként dolgozom. Eléggé megfontolt embernek tartom magam és nem jellemző, hogy elhamarkodott döntéseket hoznék, de ez az állás annyira őrült ötletnek tűnt az elején, hogy úgy voltam vele, ki van zárva. Aztán mégis ott motoszkált a fejemben valami és nem hagyott nyugodni, hogy menjek és próbáljam meg. Így végül felvettek. Ez egy eléggé álommunka, hiszen nemcsak jól fizet, de olyasmivel foglalkozhatok, ami érdekel is. Szabadidőm az nagyjából semennyi sincs, alig jut időm a családomra, mivel folyton jelen kell lenni, különféle konferenciák alkalmával kell helyt állnom, de rendszeresen előfordul, hogy huszonnégy órás munkát kapok, ha direkt egy ember mellé rendelnek ki. Utazni manapság már viszonylag ritkán szoktam, voltam már távol a hazámtól éppen eleget.
Azt hiszem, hogy jó hatással volt rám a távollét, sokkal magabiztosabb lettem, hiszen rá voltam kényszerítve arra, hogy beszéljek, ha meg nem értettek, meg kellett oldanom, hogy megértsenek. Sok mindenre megtanított a külföldi lét, a nővérem, Scarlett szerint egészen kikupálódtam és pasi lett belőlem. Ha ő ezt mondja, akkor tuti, hogy így is van – bár én ilyen szempontból nem tudom megítélni a dolgokat, de ha ő így látja, akkor biztosan van benne valami.

- Mit akarsz? – kérdezi Scarlett álmosan a telefon kamerájába pillantva. – Itt már éjszaka van, ha esetleg nem rémlik… - jegyzi meg egy fintorral az arcán.
- Jól van na bocs, de muszáj valamit megosztanom, az agyad eldobod! – mondom lelkesen, miközben rá-rápillantok a telefon képernyőjére. Nem tudom folyamatosan nézni, mivel épp a metróhoz megyek le, aztán mivel itt annyian vannak, egy figyelmetlen pillanat elég és már ki is veri valaki a kezemből a telefont és vehetek helyette valami fos utánzatot…
- És nem várhat reggelig? – nyöszörgi a nővérem, miközben az álmot dörzsöli ki a szemeiből.
- Nem, ezt figyeld! – vigyorgok a kamerába. -  Na képzeld már, mit ettem!
- Kinyögöd még ma?
- Persze, csak megyek lefelé, nem látod? Itt amúgy simán megy az 5G a föld alatt is, elég király. Na olyat ettem, hogy az a neve, hogy drunken shrimp, és élő garnéla volt borba áztatva, de hallod ezt így kell megenni nyersen, mert a bortól elalszik a garnéla – magyarázom vigyorogva. – Először rém undorítónak tűnt, de végül is nem volt annyira para. A múltkori büdös zöld tojás sokkal gázabb volt.
- Remek – ásítja bele a kamerába Scarlett. Pont leszarja, hogy mit magyarázok.
- Ha jössz legközelebb, azt a fura kacsásat is ki kell próbálnod meg ezt is.
- Aha.
- Legalább egy kicsit tűnhetnél lelkesnek igazán…
- Az vagyok, nem látszik? – állítja úgy, hogy félálomban van. - Na, most már hagyjál.
- Jó éjt – mosolygok rá, majd megszakítom a hívást.

Hiába innen indultam sok évvel ezelőtt, hazatérés után mégis olyan, mintha egy teljesen új helyre kerültem volna. Mondhatni, senkit sem ismerek a családomon kívül. Lumie-val egy ideig próbáltuk tartani a kapcsolatot, de az időeltolódás miatt egyre nehezebb lett minden és sajnos elhalványult, mivel amikor én aludtam, neki volt nappal, és fordítva. Nehéz fenntartani úgy a kapcsolatokat, hogy az ember egy teljesen más világban éli az életét. Van bennem bűntudat emiatt, de már meggyőztem magam arról, hogy nem tudtam volna másképp csinálni... Vajon emlékszik még rám?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
Isten hozott New Yorkban!
Fiatal korod ellenére hosszú utat jártál be tanulmányaid során, így jelentősen színesebb tapasztalattal rendelkezel (ha nem is a randizás és párkapcsolatok terén), mint a kortársaid. Világot láttál, kultúrákat ismertél meg, ez pedig mindig egy kicsivel (vagy sokkal) többé teszi az embert.
Igazán izgalmas szakmát választottál és elismerésre méltó, hogy ilyen komoly munkakörnyezetben tevékenykedhetsz, bár ezért meg is tettél mindent az iskolapadban és biztosítottad saját magad számára a feltételeket.
Most, hogy hazatértél remélem azokat a régi barátságokat is fel tudod majd eleveníteni, amik még mindig ott motoszkálnak a fejedben a jól ismert 'mi lett volna ha..?' kérdéssel.
Diploma letudva, szuper munka kipipálva, irány szocializálódni
Nem is tartalak fel tovább, hiszen már várnak rád!

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!