Látom a meglepettséget, bár lehet, hogy inkább jobb szó a döbbenetet az arcukon, amit nem igazán tudok hová tenni. Nem értem, miért olyan meglepő, hogy a becenevem mindössze egy testi jegyet takar. Bár tény, hogy Norvégiában a szőke hajszín nagyon gyakori, én akkor is nagyon szőke vagyok. - Azért ez nem ördögtől való, és tényleg tanulható - mosolygok. - Viszont, ha úgy alakul, hogy nem most találkozunk utoljára, és még akkor is vevők vagytok erre, akkor én nagyon szívesen segítek Nektek ebben - mosolygok kedvesen. A cikizés kivédésére vannak trükkök, amik tanulhatók, és szívesen segítek is nekik ebben, ha szeretnék. De persze ez nagyban azon is múlik, hogy Ők mit szeretnének.
- Néha nem biztos, hogy árt, ha kikapcsol az agyunk, és a fejfájás megelőzésére is van nagyon egyszerű módszer - árulok el egy apró titkot, ami nem is biztos, hogy túl nagy titok, ha valaki egy kicsit ért a biológiához. - De persze nem erőltetni akarom - teszem még gyorsan hozzá, mielőtt még azt hiszik, hogy le akarom őket itatni, amivel esetleg további cikis dolgokba kerülnének miattam vagy általam. Az nem én lennék, de persze ennyire nem ismerhetnek, így nem lepődnék meg, ha az eddigi tapasztalataik ezt súgnák nekik.
- Ne aggódj, kijózanítok bárkit, ha kell - szélesedik ki a mosolyom, amikor meghallom, hogy óvatosságra inti barátját az alkohol miatt. Nem egyszer volt, hogy jelenése volt valakinek a baráti társaságomból, és úgy kellett látszódnia, mintha józan lenne, vagy, hogy csak egy kicsit ivott. Rendőrök előtt néha még nekem is kell, vagy inkább kellett néha trükközni, hogy ne legyen abból baj, hogy huszonegy év alatt ittam.
- Minden elismerésem - mondom őszintén. - Nekem a számítógépes tudásom csak a felhasználói szintig terjed, bár abban egészen jónak számítok - gondolok bele. - Viszont, ha jól tudom, akkor a hálózatépítéssel tényleg jól lehet keresni, mert azt általában olyan nagy multik használják leginkább, akiknek több tíz, száz beosztottja van a világ legkülönbözőbb részen, és náluk egy-egy fejlesztés nem egyszerű, hogy mindenkihez egyszerre, stabilan eljusson - szólok elismerően a tanulmányaikról. Viszont azt hiszem, hogy ebben ki is merül a tudásom ebben a témában.
- Na, az egy olyan terület, amire szerintem születni kell, de, ha követed az igényeket, akkor azzal is nagyon sokra lehet vinni. Bár én ott aggódnék, hogy az egy annyira elszigetelő feladat, hogy a társadalmi élet meglétére külön oda kell figyelni, hogy ne szakadjon el a programozó teljesen a külvilágtól - intem óvatosságra. Van néhány infós ismerősöm, bár ők idősebbek, és a családi bizniszben dolgoznak, és általuk van egy egészen kicsi rálátásom a dolgokra. De ez tényleg annyi, amiennyit ők megosztottak velem, főleg akkor, amikor még otthon laktam, vagy mostanában, ha hazamegyek, és összefutunk, bár akkor kevésbé érintjük ezeket a témákat, leginkább csak akkor, ha meglepő dolog éri őket.
Meglepetten fordulok arra, amerre a haverjukat emlegetik, és kicsit értetlenül nézegetek körbe, hogy mi a baj a sörponggal. Viszont mire kérdezhetnék, vagy javasolhatnék bármit is, Hugó már le is lép. Ahogy pedig Evanderre nézek, látom, hogy az előbbi lazasága, amit már elért, egy pillanat alatt elillant.
Továbbra is kedvesen mosolygok, és bár nagyon igyekszek, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe, és a férfiúi büszkeségén se ejtsek véletlen se csorbát, nem olyan egyszerű ezek között lavírozni. Végül megvárom, hogy ő indítsa be újra a beszélgetést, és bár elég esetlenre sikerült a kérdés, értékelem, hogy azért elég összeszedetten beszél, bár hagy némi kívánni valót maga után. Hasonlót a nyelvet tanulók produkálhatnak nagy igyekezetükben, de sebaj, értem én mit akar. Én is szoktam hasonlót produkálni, bár leginkább akkor, ha fáradt vagyok, és nem az jön ki a számon, amit akarok. - Nos, én még csak tanulom, hogy milyen események zajlanak a légkör minden szintjén, troposzférától az exoszféráig, hogy azok milyen erők miatt és hogyan jönnek létre, meg, hogy milyen módszerekkel lehet ezeket mérni, vizsgálni, előre jelezni, ha szükséges. De vizsgáljuk azt is, hogy egy-egy vihartípusnak milyen hatásai vannak vagy lehetnek - osztom meg vele csak annyira részletesen a dolgot, hogy elképzelése legyen a dologról.
- A haverokkal mit szoktatok csinálni, miről szoktatok beszélgetni? - kérdezek olyat, amiben jobban otthon van, ami talán kicsit oldja a feszültséget benne, mert látom, hogy mennyire zavarban van.

Karin & Mr. Russel

„Hakuna Matata, annyi, mint semmi vész. Hakuna matata, milyen gyönyörû szó. Hakuna matata, nem ráz, mégis jó.” – Oroszlánkirály – Hakuna matata (jelentése: szuahéli nyelvű kifejezés, aminek a magyar jelentése ne aggódj, vedd könnyedén, semmi gond, minden rendben.)
Outfit – Music

Mosolyogva hallgatom Karin magyarázatát arról, hogy lehet kivédeni azt, ha valaki gúnyolódik rajtad, látom Hugón is, hogy tátott szájjal hallgatja az előadást arról, mit tett, hogy ne szitoknak fogja fel hajszínét, hanem inkább egy poénnak, így egyéniséggé lépjen elő. Érdekes és egyben zseniális.
- Nem semmi. Sokan tanulhatnának tőled. – mosolyogtam elismerően, majd felbontottam a sörömet és bele is kortyoltam. Nem az a minőség, amit apus itatott velem odahaza, de megteszi, főleg, hogy azt se tudom kié, csak kivettem a csomagból, de cserébe jó meleg is. A bemutatkozások után meglepve tapasztaltam, hogy a lány inkább az Ander becenevemet választja, kevesen alkalmazzák, mindenki inkább Evannek hív, vagy amikor D&D-ünk a srácokkal, akkor Andersen.
- Én nem élek hasonlóval. Megmaradok a sör mellett, annyira nem szeretek inni, megárt a fejnek. – mutatok a kobakom felé mosolyogva, meg aztán, ha részegen térnék haza hetekig kapnám az ívet az otthoniaktól. Apus most kezdett el elvinni magával a bandába, nem hiányzik, hogy szobafogság miatt ne tudjak a jövőben vele menni, még kimondani is ciki.
Hugó az kevesebbett törődött ezzel, látszólag teljesen bele habarodott a lányba, nyitott szájjal figyelte annak minden mozdulatát, miközben esztelenül kortyolta a martinyt. – Lassíts haver, úgy jársz majd, mint legutóbb. – paskoltam meg a vállát, miközben nem is figyeltem, de már az üveg felénél jártam én is, habár nem ugyanolyan alkoholtartalommal rendelkezik a két ital.
- Nem tudom, világ életemben szerettem bütykölni és megtaláltam az informatika világában magam, főleg a hálózatépítés a kedvencem. – válaszoltam kicsit oldottabban, amihez valószínűleg nem a sör kellett, hanem csak a kötetlen beszélgetés.
- Szintén, bár én a programozás terén vagyok inkább jobb. – mosolygott és bólogatott a cimborám, mire drámai szemkörzést csináltam és inkább a távolba meredtem, hogy ne nevessem el magam Hugó erőlködésén, ugyanis elég gyorsan mindenhez értő, hős szerelmesre itta magát. – Az ott nem Steven? – kérdeztem magamtól alig hallhatóan, mire Hugó is arra fordult.
- Hű, jobb lesz, ha idehozom. Mindig veszít sörpongban. – mosolygott a fejéhez kapva Hugó, mire én görcsbe rándult gyomorral fordultam volna utána, de olyan gyorsan elszaladt, akkor nem láttam így futni, mikor a felsőbb évesek kergették. Zavartan mosolyogva fordultam vissza Karin irányába és gyorsan elemeztem a helyzetet, mi lehet rossz abban, ha kettesben beszélgetek egy lánnyal.
- Légköri tudományok mi? Az… klassz. – támasztottam meg az asztalt és továbbra is idétlenül vigyorogtam rá. Üzemzavar lépett fel, elveszítem a kontrollt és befogok égni. Ki kell találnom valamit, akármit. Kérdezz, mondj valamit! Gyerünk. – Mivel foglalkozik egy légköri tudományos Szöszi? – magam elé meredtem. Kétszer is elismételtem magamban a kérdést és egyre hülyébben hangzott, én pedig egyre mélyebben süllyedtem a hülyeségemben.
Aztán ismét Karin kérdezett és remegő kezekkel mutattam felé a sört. Kész, nincs tovább, valószínűleg a fejem olyan vörös lehet, mint egy paradicsom. Lehet el kellene szaladnom. Igen, az lenne a legegyszerűbb, pont mint Hugó, biztos az a gazfickó is azért rohant el, mert zavarba jött, igen, utánuk fogok rohanni és elfelejtem ezt az egészet.

Nem akarom rontani a helyzetüket, mert látom rajtuk, hogy mennyire zavarban vannak, amit nagyon igyekeznek leplezni. Megértem, és próbálok én is ehhez alkalmazkodni. Nincs tervem, nem is úgy érkeztem, hogy bármi is lenne, és, ha csak beszélgetünk, az is jó. Szeretek ismerkedni, és csak azért, mert nem csajoznak, azért még nem kell máshogy viselkedni velük. Viszont az egyre jobban kezd megfogalmazódni bennem, hogy kicsit feloldom őket. Nem túlzásba esve, csak annyira, hogy ne feszengjenek csak, mert lánnyal beszélnek.
A bemutatkozás elég érdekesre sikerült, de ez nálam még tényleg simán belefér. Egy kicsit talán a régi időket idézi, de ezt szerintem mások is szokták csinálni viccelődésből. Viszont nem akarom egész este Mr. Russelnek hívni, így nyitok egy kicsit, és elárulom a becenevem is, amit egyébként szinte mindig hozzáteszek. - Nem - válaszolok, mert ez sokszor felmerül az emberekben, és volt már, hogy valaki nem tudott így hívni, mert szerinte nem illett hozzám, mert ő a Dr. Szöszi című filmre asszociált belőle. Ezzel sem volt baj. Majd kedvesen elmosolyodok, amikor Hugo megosztja velem, hogy miért is aggódnak-e miatt. - Nem. Ez nem gúnynév, csak a hajam miatt alakult így, még akkor is, ha nálunk nagyon gyakori a szőke haj - mosolygok kedvesen. - Viszont nem szabad hozzászokni, hanem megtalálni azt a technikát, amivel védekezni tudunk ellene. Nem egyszerű, de tanulható - árulok el nekik egy apró titkot s gúnyolódással kapcsolatban, ami igazából nem is titok, csak sokan nem tudják. A találkozásunkkor még nem adtam össze, de most, a reakcióikból, a viselkedésükből, amit a beszélgetés közben csinálnak, igen. Verbális támadások állandó célkeresztjében vannak, vagy, ha nem is mindketten, Hugo biztosan.
- Rendben, Ander - ismétlem meg az egyik becenevét, mert ez különleges, és nem asszociálok ezzel másra.
Kíváncsian várom, hogy mit választ, és nem aggódom túl. Sok mindent megiszok, és kevés olyan van, amit nem megy le. - Akár így is lehet - mosolyok szélesebben. - Köszönöm! - veszem át hálásan tőle a poharat. Hugo kérdésére viszont először csak kinyitom a számat, majd vissza is zárom, mert mégsem tudok olyan gyorsan válaszolni, mint szerettem volna. - Nos, én most azt mondanám, hogy meg kell kóstolni. Mert sok féle változata van, és nem mindenki szereti mindegyiket. Nekem egyikkel sincs bajom - mosolygok kedvesen. Bár sok féle italt megkóstoltam már az évek alatt, mert szerencsére otthon nem huszonegy éves kor az italfogyasztás határa, én sem ismerek mindent. Ez pedig előre kevert, és nem tudom, hogy száraz, vagy nem száraz, mert azt nem látom, de igazából nem is nagyon érdekel a saját szempontomból. Gin és vermut van benne általában, ha nem a vodka martini, ami gin helyett tartamaz vodkát, és szerintem inkább a kesernyésebb italok közé sorolható. Ráadásul más Európában és más itt, és nem tudom, hogy ez honnan van. De, ha ezt mondanám, azzal nem hiszem, hogy beljebb lenne. Kóstolja meg, és legfeljebb itt marad.
- Az elég komolyan hangzik - gondolom végig. -És jó lehetőségek vannak benne. Nekem nagyon megfoghatatlannak tűnik - ismerem el a dolgot. - És, miért ez a szakirány fogott meg benneteket? - kérdezek tovább. Próbálok olyan területet érinteni, amiben otthonosan mozognak, de azért én is tudok hozzászólni. Nem vagyok sík hülye infóból, de nekem a felhasználói szint megy. A többi számomra olyan, mint az autószerelés: el tudom mondani, mit tapasztalok, mit hallok vagy nem hallok, de egyébként a gépen belül csak a ventilátort ismerem fel stabilan, a többi „izé”, „bigyó” és „bizbasz”.
- Légköri tudományokat - válaszolok, és csak remélem, hogy nem jönnek rá, hogy ilyen szak New York városában nincs. Hasonló van, persze, mert az éghajlatkutatás is ide tartozik, de pont ilyen nincs tudtommal. Azt már elfelejtem hozzátenni, hogy „hobbiból” pszichológiát is hallgatok, bár azokkal a tárgyakkal egyelőre nincs tervem. - Ezt örömmel hallom - mosolygok rá kedvesen. - Egyébként mit szoktatok inni? - kérdezem, bár sejtem, hogy nem nagyon szoktak alkoholt fogyasztani, de biztos, hogy kipróbáltak már egy-két italt, ha máshol nem, otthon, családban egy-egy étkezést kísérendő. Mert tervezem, hogy valamit még iszunk csak, hogy oldódjanak, mert nem leitatni akarom őket. Így viszont lehet, könnyebb lenne olyat inni, amit ismernek, mert nagyon keverni nem akarom.

Karin & Mr. Russel

„Hakuna Matata, annyi, mint semmi vész. Hakuna matata, milyen gyönyörû szó. Hakuna matata, nem ráz, mégis jó.” – Oroszlánkirály – Hakuna matata (jelentése: szuahéli nyelvű kifejezés, aminek a magyar jelentése ne aggódj, vedd könnyedén, semmi gond, minden rendben.)
Outfit – Music

Az még egy dolog, hogy Hugó kikészült Karin megjelenésétől és közeledésétől, de hogy én is zavarban lettem egyből, nem is tudom, kellemetlen. Pedig nekem kellene támaszt nyújtanom nekik, én vagyok a szemükben mindig a hős, akiért odavannak a csajok és most én is azon a ponton vagyok, hogy szépen felsülök.
Szerencsére a lány nem akad ki Hugó szerencsétlenkedésén, de még az én bénázásomon is túlteszi magát, nagyon jó ember lehet, vagy csak unatkozik és úgy ítélte meg, hogy mi ketten jó szórakozást nyújthatunk, esetleg emlékeztetjük valakire. Bármi megeshet a fősulin, főleg az ilyen bulikon, mondjuk mindig, mindenkiben a jót látom, de azt se tartanám kizártnak, hogy azért küldték őt, hogy leszivasson minket. Jót mosolygok azon, ahogy hivatalosan bemutatkozik nekem, a nevéről arra gondolok, hogy valamely Skandináv ország leszármazottja lehet, Dave biztos odaáig lenne, ha hazaállítanék vele, hiszen ők Viking hagyománytisztelők, imádják az ilyen dolgokat és lehet Karin is tudna nekik mesélni hasonló sztorikról.
- A Szöszi az nem gúnynév? – kérdeztem ránézve, miközben átnézegettem a kínálatot, megmondva az őszintét, halvány fingom sem volt arról, mi lehet a tökéletes választás egy lánynak. Sokszor magamnak sem tudok megfelelő italt választani, nem hogy valaki olyannak, aki szőke, csinos és nem egy képregényből jött elő. – Nem szívesen hívnálak így, ha az az. – szólt hozzá Hugó is a beszélgetéshez. – Mi tudod, hozzászoktunk már ahhoz, hogy gúnyolnak és átérezzük. – spékelte meg a mondandóját félszegen és ő is mellékcselekvésképpen összefogdosott néhány üveget maga előtt.
- Óh, Öhm, Én Evander Russel vagyok, de szólíts nyugodtan Evannek vagy Andernek. – válaszoltam megemelve egy üveget, ami talán megfelelhez egy nő szükségleteit kielégő italkülönegességnek. Ez pedig a Martiny. A csajok sokat isszák nem? Szinte egyszerre néztünk össze Hugóval és elmosolyodtam, mert biztos voltam benne, hogy egyre gondoltunk.
- No Martiny, no parti? – kérdeztük szinte egyszerre Karintól, majd válaszától függően előkapartunk egy papírpoharat és töltöttünk bele. Én magam megelégedtem egy sörrel, Hugó pedig úgy tünt, a Martinyvel szemezget. – Ez finom? – kérdezte végül ráemelve a tekintetét Karinra.
- Mindketten Informatikát tanulunk, hálózatépítés és rendszerüzemeltetés. – léptem közelebb én is, de meghagyva azért a lánytól a tisztes távolságot, készülve arra, hogy, ha felém veti magát, akkor karót döfhessek a szívébe és elszaladjak. Na, persze ennyire nem komoly a helyzet, de úgy ver a szívem, hogy már nem sokáig fogom tudni játszani a menőt Hugó előtt.
- Te mit tanulsz? – kérdezte Hugó óvatosan belekortyolva az italba, amit Karin is iszik. – Hm…ez finom. – tette hozzá kicsit mosolyogva, ami engem is megnyugvással töltött el, hiszen nem hiányzik, hogy begörcsöljön ő nekem, elég, hogy nekem koncentrállnom kell, hogy ne sikítsak. A sör ugyan finom volt, de nyilván nem egy-két üveg fog feloldani, hogy kötetlenül tudjak beszélgetni Karinnal, lehet lassan be kellene látnom, hogy leckéket kellene vegyek Alytől vagy apustól.

Sosem álltam be azok közzé, akik másokat bántottak vagy piszkáltak, bár nálunk, Norvégiában talán annyira nem is volt jellemző. Itt már másabb, legalább is, ahogy az elmondások alapján hallottam. Én már a főiskolára kerültem ide, ahol ezt azért kinőtte a többség. Bár úgy tűnik, hogy a pia sokaknál visszafejleszti az agyuk fejlettségi szintjét. A srác pedig, aki az előbb elgázolt, úgy tűnik, hogy egy idő után sokkal jobban aggódik a haverja miatt, mint bármi más miatt, amit értékelek. Általában én is, és a barátaim is odafigyelünk egymásra, és még, ha mással is megyünk el, akkor is szólunk a többieknek, hogy mi a helyzet, hogy ne aggódjanak, ne keressenek minket, de tudják, hogy baj esetén kivel, merre indultunk, mentünk.
A tánctéren találom meg a két padlón keresgélő srácot, és minden igyekezetem ellenére, sokkal jobban zavarba hozom őket, mint azt gondoltam vagy szerettem volna. Már elszoktam a kiskamasz viselkedéstől, ahová most tudom tenni a zavarukat. Valahogy én már azokhoz a srácokhoz szoktam hozzá, akik nem csak testben, hanem viselkedésben is magabiztosak a nők/lányok közelében, és a helyén tudják kezelni a közeledést is, meg azt is, ha csak barátokként beszélgetünk. Azt, hogy miért is foglalkozok ennyire velük, az még előttem sem tiszta, de most valamiért ezt érzem a helyén valónak.
Ahogy velük sétálok a pulthoz, hallom, hogy mennyire nem tudják értelmezni a jelenlétem mellettük, de nem teszem szóvá, hogy mindent hallok, amit a hátam mögött beszélnek. Így is eléggé zavarban vannak, nem akarom rontani a helyzetet, csak magamban somolygok az orrom alatt. De úgy tűnik, hogy feltűnés és gond nélkül eljutunk a pulthoz, ahol a szemüveges srác valami nagyon béna, és nagyon el is baltázott csajozós szöveget próbál beadni nekem. Nem cikizem érte, mert egyből levágom, hogy valószínűleg semmi tapasztalata nincs a lányokkal, és ezt is valakitől szedte. Bár, aki ezt próbálta betanítani neki, azt valószínűleg úgy leoltanám, hogy köpni-nyelni sem tudna a bunkó beszólása miatt, de azzal ellentétben ez a srác nem érdemi meg, így csak elengedem a fülem mellett. - Ennek örülök - mosolyok annak a válaszára, akivel pár perce ütköztem. Szemüveg nélkül nagyon kellemetlen lehet annak, akinek tényleg szüksége van rá. Bár nem tudom, hogy Hugónak mennyire rossz a szeme, mert ismerek olyat, aki csak a suliban hordja, mert máshol teljesen jól boldogul nélküle. - Nagyon örvendek Hugó, én Karin vagyok - mutatkozok be normálisan. A másik srác játékába viszont belemegyek, így gyorsan lepattanok a székről, hogy megfelelő módon fogadjam a bemutatkozását. - Megtiszteltetés, hogy megismerhetem, Mr. Russel! - pukedlizik egy aprót. - Miss. Bjorge vagyok - mutatkozok be hozzá hasonlóan. Majd visszaülök a székre. - De szólítsatok nyugodtan Karinnak, de akár Szöszinek is - mosolyok mindkettőjükre. - És Mr. Russel, ha nem szeretnénk ennyire a formális megszólítás mellett maradni, akkor hogyan szólíthatom Önt? - kérdezem kedvesen.
- Válassz nekem valami finomat, kérlek - bízom rá a döntést. Leitatni úgy sem fog tudni, és valamiért úgy érzem, hogy nem egy pohár sört fog a kezembe nyomni, hanem valami mást, így nem aggódok túlságosan.
- Mit tanultok az egyetemen? - kérdezek egy tök áltagos dolgot, azt feltételezve, hogy ők oda járnak egyetemre, amelyiknek ez elvileg a bulija, és nem úgy lógtak be, mint mi a többiekkel.

Karin & Mr. Russel

„Hakuna Matata, annyi, mint semmi vész. Hakuna matata, milyen gyönyörû szó. Hakuna matata, nem ráz, mégis jó.” – Oroszlánkirály – Hakuna matata (jelentése: szuahéli nyelvű kifejezés, aminek a magyar jelentése ne aggódj, vedd könnyedén, semmi gond, minden rendben.)
Outfit – Music

Sokszor kaptam már hideget, meleget és mindezt azért, mert szeretem az informatikát és mert a haverjaim nem úgy öltözködnek, mint, ahogy az általános divat normái megkövetelik. Ez engem sosem zavart, amíg nem fajul a dolog tettlegességig, az, hogy az előbb általam fellöktött lányt mennyire bosszantja az, hogy szerintük belestem a szoknyája alá, vagy hogy ez teljesen hamis információ, meg igazából rá tartozik. Ha gáláns lovag lennék, vagy csajozógép, akkor most az ő törött lelkét és sérült végtagjait palléroznám, de én a haverjamért vagyok inkább felelős, egyértelmű, hogy nélkülem elvesznének, akár egy dzsungelben.
Persze, smúzolhatnék, meg nyomulhatnék, meg ilyesmi, ahogy Peter Parker tesz hasonlót Mary Jane Watsonnál, miután Tompson jól helyben hagyja, de ez nem az a történet, nem fogok remélhetőleg senkit sem megverni és nem fog betörni a házi buliba a zöld manó sem az életemre pályázva.
Miután ott hagytam a leányzót, aminek köszönhetően szívem szakad meg, ismét kihagytam egy lehetőséget újfent férfivá válásom küszöbén, de Hugó a szemüvege nélkül olyan, mint egy vaksi Vilma a Scooby-Doo meséből, Steven pedig részegen, mint egy sánta visszamaradott Chewbacca, így van, nem jó kilátások ezek. Én pedig, nem is tudom kire hasonlítanék, ha egy rajzfilmkarakterré kellene válnom, talán Jerry egér lennék, nem, még neki is több bátorsága van, mint nekem, Bátor a gyáva kutya, talán ezt a karaktert aggatnám magamra és bár megtalálom Hugót, szinte én magam már elkámpicsorodva ragadtam meg a karját. – Minden oké cimbora? – kérdeztem, ki már szemüvege mögül nézett vissza rám, arckifejezése azonban mérgesről gyorsan meglepetté és ijedté kezdett válni. Meg is éreztem én magam is, hogy mi volt a gyors arcszínváltás oka, egy kéz érintését éreztem magamon és rögtön az előbb elütött lányzó mellett ugrottam talpra Hugóval a bal szélen.
- Iszunk? Igen? – kérdeztem zavartan vigyorogva, mire Hugo dadogni kezdett és az ájulás szélére sodródott. A válasza, miszerint ne legyünk zavarban, mégjobban zavarba hozott, cimbi a túloldalt csak sodródik az árral, bár én is meglepetten sétálgatok a lány mellett, aki vagy jótétléleknek képzeli most magát, aki okoz egy kellemes estét két balga kockának vagy csak tényleg lazulni akar a Call Of Duty – Modern Warfare császáraival. Nem hibáztatnám, tényleg jók vagyunk benne. Nagyon jók.
- Evander ez. Ez egy csaj. – suttogott Hugo Karin mögött felém, mire én meglepetten hátrafordultam és szemöldökömet felhúzva bólogattam felé. – Tudom, de szerintem hall téged. – bólogattam, mikor odaértünk egy pultféleséghez, ahol fel voltak sorakoztatva az italok. – Én, én, én. Dugó vagyok. Bárkit meghugó, várj, nem így volt. – próbálta felemlegetni csacsi öreg barátom a szemétkedős bátyja által mondott tuti csaj felszedős dumáját, de még idejében odaléptem és rátettem a vállára a kezem. – Szerintem rendben van a szemüvege. – emeltem fel a tekintetem a srácra, aki nagyot nyelve bólintott, majd ránézett Karinra. – Igen, köszönöm. Hugó vagyok. – mosolygott végre megnyugodva, mire rám került a sor, hogy pánikba essek és hülyét csináljak magamból. – Mr. Russel szolgálatodra. – hajoltam meg ünnepélye-sen, mire Hugó elnevette magát, de nem bántottam érte, tényleg béna bemutatkozás volt.
- Öhm, mit innál? – kérdeztem szakértőként odavetődve a pulthoz válogatva az italok között, magamnak meg kirántottam egy sört, mint, ha csak apus inná otthon. Nem szokásom, de impolnálni szerettem volna, vagy csak menőnek tűnni, hogy bemutassam, nem is vagyok akkora kocka.

A telefon miatt kicsit kizökkentem a helyzetből, és a hely hangulatából, ami viszont most azt eredményezte, hogy nem igazán figyeltem a környezetemre. Amint elolvastam az üzenetet, és válaszoltam, egyből elkezdte az agyam kicsit áttervezni a holnapi napot, így elmerültem a gondolataimban. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a nélkül pakoltam a táskámba és forgolódtam, hogy felmértem volna a helyzetemet, így ütköztem egy elég szépet. Nem tudok róla, hogy rossz lenne az egyensúlyom, ahogy azt sem, hogy ne tudnék magassarkóban járni, de most mégis elveszítettem az egyensúlyom, és a padlón kötöttem ki. A srác, akivel ütköztem, felsegít, és bocsánatot is kér, de egyből elvörösödik, amit nem igazán tudok hová tenni. Egyből azt feltételezem, hogy a ruhám mozdult el, így ahogy talpon vagyok, gyorsan végig is nézek magamon, de minden a helyén van, ott ahol lennie kell. Azért persze le is porolom magam, és közben megkérdezem, hogy ő hogy is van, és megnyugtat, hogy lényegében igen. A következő kérdése viszont meglep. - Nem - válaszolok a kérdésére bizonytalanul összehúzott szemmel, mert azt sem tudom, hogy kiről van szó. Elég furán viselkedik, amolyan kicsit talán kockának tűnik, legalább is viselkedésre, de ez engem sosem zavart. Az ilyen emberek, bár olyanok, mintha egy másik világban lennének, nagyon okosak, és talán pont az a baj velük, hogy jóval okosabbak a társaiknál. Ő belemegy a magyarázkodásba a beszólások miatt, amit én figyelmen kívül hagyok, mert nem akarok belemenni ebbe az eleve vesztes helyzetbe. Fölösleges. Ezeket úgy sem lehet meggyőzni, hogy egyáltalán nem az van, amit gondolnak. Ezt a csatát csak úgy lehet megnyerni, legalább is szerintem, hogy el sem kezdjük. Megállítani nem tudom, és miután elköszön, én megindulok arra, amerre ő is csak pár emberrel arrébb.
Én „fent” elég gyorsan átjutok a tömegen, és kiszúrom, hogy Hugo hol is lehet a többiek mozgásából. Néhány kisebb csoport után, meg is találom a két srácot. - Hello! Jól vagytok? - kérdezem, és egyszerre próbálom a felkarjuknál fogva felhúzni őket, hogy ne a földön csússzanak. - Gyertek velem! Iszunk valamit a pultnál - mondom, és igyekszek mind a két srácba belekarolni. - Ne legyetek zavarban, csak gyertek velem - mondom nekik kedvesen, és amennyire lehet halkan, de egy enyhe utasítással a hangomban, de csak pont annyival, hogy ne akarjanak ellenkezni. És bízom benne, hogy velem tartanak, és nem csinálnak újabb jelenetet. A pult fényénél legalább a szemüveget is jobban szemügyre tudjuk venni, hogy mennyire sérült, vagy mi marad belőle.
Ha pedig sikeresen elérünk a pulthoz, ahol most nem is lennének sokan, akkor elfoglalunk három bárszéket, és én próbálok kettőjük közé ülni; legalább is a tervek szerint. - Jól vagytok? Mi a helyzet a szemüvegeddel? - kérdezem, ha nem lenne az arcán.

Karin & Mr. Russel

„Hakuna Matata, annyi, mint semmi vész. Hakuna matata, milyen gyönyörû szó. Hakuna matata, nem ráz, mégis jó.” – Oroszlánkirály – Hakuna matata (jelentése: szuahéli nyelvű kifejezés, aminek a magyar jelentése ne aggódj, vedd könnyedén, semmi gond, minden rendben.)
Outfit – Music

Alig léptünk be a buli helyszínére, de már el tudom mondani, hogy rossz döntés volt eljönnünk ide. Steven megharagudott ránk és nyoma veszett, Hugót pedig valahol most rúgja seggbe egy csaj vagy egy pasi, mert fogdossa a lábait. De nem is tudok a nyomukra akadni, mert én pedig egy idegent ökleltem fel, szerencsére én meg maradtam a talpamon, de rosszabb érzés az, hogy a másik fél a padlóra zuhant. Igazából minden napi eset, de mint, ahogy az ilyen nyálas, drámai sorozatokban lenni szokott, most mindenki a folyosó közepén kialakult helyzetet figyelte.
Zavartan néztem szét a tömegen, akik vigyorogva figyeltek engem és össze is sutyorogtak mögöttem, szinte egy embert alkotva, nem is kellett sok, hogy gyorsan kellemetlenül kezdjem érezni magam. Próbáltam felsegíteni a lányt és miután elnézést kértem, úgy tűnt nem haragszik, sőt próbálja magára vállalni a hibát, de ez nem segít a megítélésemen, már, ami a tömeget illeti, azon kívül, hogy a balesetünk okozta csend véget ért és ismét kezdetét vette a bulizás, még mindig lenéző tekintetek keresztüzében álldogáltam. Kocka, stréber, gyökér, debil. Rengeteg jelző üti meg a fülem, amire elkámpicsorodhatnék, de már megszoktam, sőt igazából engem nem is ér annyi attrocitás, mint amennyi a havwerjaimat szokta, valószínű, most azért néztek ki engem is, mert velük jelentem meg. Oda se neki.
- Nem, én azt hiszem, jól vagyok. – vakartam meg a tarkóm még mindig úgy vörösödve, mint a paradicsom, de közben már tekintetemmel Hugót kerestem. – Hát, rendben, öhm, nem láttad Hugót, azt hiszem itt ment el a lábunk alatt. – guggoltam le, hogy mindenki lába közt megláthassam a cimborámat, aki talán még mindig a szemüvegét keresi. Az a szerencsém, hogy túlságosan nagy zajjal beszéltek ki az előbb és hogy aggódok a barátaim miatt, így le se esett, hogy, akit elütöttem az előbb, egy lány volt, így is elég kellemetlen a szitu nekem, még ha nyugodt lennék se tudnék normá-lisan elbeszélgetni egy csajjal.
- Nézzétek már! Most meg a csajnak a szoknyája alá akar bekukkolni! – hallatszik egy férfi hang, majd nevetés tör ki ismét a nézőközönségünk körében. – Jajj, előbb ellökte, most meg zaklatja. – kuncogott egy csaj másik irányból, mire én zavartan ránottem magam elé a kezeimet. – Nem, nem, ez nem az aminek látszik, én csak. – próbálnék mentegetőzni, mikor meglátom Hugót a távolban. Nem is foglalkozok tovább az engem gunyoló tömeggel, megindulok négy kézláb a cimborám felé, aki térdelve fogdossa a szemüvegét, legalábbis babrál vele valamit. Nem tudom közben, hogy mi történt az általam elütött lánnyal, felnézni nem merek, mert így is elkönyveltek perverznek, csak jelzés értékkel szólok oda felé.
- Sajnálom, remélem nem ütöttelek meg. További jó estét. – kúsztam tovább, hiszen, miután a nagymenők kigúnyoltak, az sem lenne kizárt, ha ő is beállna a sorba, vagy legalábbis magára venné, amit a többiek próbáltak elhíresztelni rólam, vagyis, hogy próbáltam belesni a szoknyája alá.
- Hugó! Ne mozdulj. Mindjárt odakúszok! – kiáltottam át a tömegen és a zenén, remélve, hogy mostmár semmilyen attrocitás nem érhet út közben, az meg, hogy így viselkednek velem, a legkevésbé sem érdekel, az ő véleményük, jobban aggódok a barátaimért.

Péntek van, és a Cornellről most is Manhattane utaztam a hétvégére. A délelőtt a kávézóban melóztam, délután pedig elhoztam egy tündéri kislányt az oviból, mert a szülei még késő délutánig dolgoztak, de valamiért minden szülőt odarendeltek, hogy hozzák el a gyerekeiket. Ráértem, és szoktam is rá vigyázni, így a szülők engem kértek meg, hogy menjek érte, bár az indokot nem mondták, de tényleg minden gyerekért érkeztek a szülők. Bár tényleg tündéri, azért egy kisgyerekre felügyelni strapás, így még alig adtam át a szülőknek, már hívtam is a haverokat, hogy találjanak valami bulit, mert szükségem van rá. Szerencsére egyet is értettek, és az egyikük bátyja meg is hívott minket egy Staten Islandon szervezett, „kihelyezett” iskolai buliba.
Én most nem vittem nagyon túlzásba a készülődést, így csak egy kis fekete ruhát vettem fel, meg smink, és mondhatni, már készen is voltam. Autóval mentünk, ami eddig jó is, de a hazaút lehet már neccesebb lesz, mert eddig még senki sem mondta, hogy akar inni. De majd meglátjuk mi lesz, bár én olyan mellé nem ülök, aki ivott.
A belépésnél mindenkinek elkérik a személyijét, és pecsétet kap a kezére az iratban szereplő korának megfelelően, hogy elmúlt-e már huszonegy vagy sem. Én pár hónapja betöltöttem, így nekem már nem gond bejutni, de van, akinek trükkökhöz kell folyamodnia. Végül bejutunk, és el is vegyülünk.
Hol a táncparketten vagyunk, hol a pultnál. Lazulunk. A sulis és egyéb gondjainkat pedig igyekszünk elhagyni. Ez egy idő után, főleg az alkoholnak köszönhetően, néhányunknak egészen jól is sikerül. Én viszont kapok egy üzenetet a telefonomra, így kicsit elvonulok a többiektől, mert nem tudom kitől és mit, és nem akarok „ünneprontó” lenni. Fontos, de nem rossz hír, csak reggel mégsem kell mennem a kávézóba, mert a kolléganő mégis tud jönni, így elég, ha kora délután megyek. Az eddig „nyitottabb tér”, ahová félre húzódtam, viszont bezsúfolódik, és, ahogy elteszem a táskámba a telefont fordulás közben, valaki belém ütközik, és a saját lendületemnek köszönhetően el is esek.
- Semmi baj! - mosolygok fel az idegenre kicsit még meglepetten az ütközés és az esés miatt. Egy egészen helyes, körülbelül velem egykorúnak tűnő srác az, aki felettem áll. - Én is figyelhettem volna jobban - mosolygok, és fogadom el a segítségét a felálláshoz. - Persze! Minden rendben. És Te? Nem ütöttelek meg? - kérdezem kedvesen, mert tényleg nem tudom, hogy nem a könyökömbe futott-e bele. Túl gyorsan és váratlanul történt minden. - Minden rendben? - kérdezem végül bizonytalanul, mert mintha valami baj lenne.

Karin & Mr. Russel

„Hakuna Matata, annyi, mint semmi vész. Hakuna matata, milyen gyönyörû szó. Hakuna matata, nem ráz, mégis jó.” – Oroszlánkirály – Hakuna matata (jelentése: szuahéli nyelvű kifejezés, aminek a magyar jelentése ne aggódj, vedd könnyedén, semmi gond, minden rendben.)
Outfit – Music

Nem gondoltam volna, hogy Stevenben annyira mély nyomot hagyott a múltkori buli, hogy ismét elrángatott egyre, szegény Hugo pedig úgy kerüli az alkoholt, mint vámpír a napfényt. Szegény, szinte látom, ahogy belilul az arca, ha valaki megkínálja valami általa istenes gatyaszaggatónak hívott valamivel, ehhez képest Steve csak úgy vadul és csápol, mint valami diszkó király.
- Mi van veled haver? – kérdezte Hugo még mindig félszegen szorongatva a nagyobb darab cimborám vállát, de másik kezével is azért jobbnak látta, ha mentsvárként belém akaszkodik. Én csak egy óvatos mosollyal nyugtáztam a félszegségét, bár engem is meglepett amaz lendülete, annyira nem alkottunk nagyot a múltkori banzájon sem, hogy így eleressze most magát, vagy lemaradtam valamiről?
- Jól érzem magam, mi van abban? Rocky Balboa is megmondta, “Bírni kell a pofont és muszáj menni tovább!” – szónokolt Steven, mire nekem és Hugonak olyannyira felszökött a szemöldökünk, hogy valahol a mennyezeten lehetett volna megtalálni. – Te mióta idézel Balboától? – kérdeztem keresztbe fonva karjaimat, mire Hugo merészebben reagált, ő kinevette őt. - Yoda pedig úgy idéz: Zavart érzek az erőben. Haha. – folytatta a kacagást, mire amaz csak sértetten vállon boxolta és lógva hagyott minket, én magam zavartan néztem utána, Hugo a vállát dörgölve, morgósan reagált a dolgokra.
- Ez be fog holnapra lilulni. Mi lett vele? – értetlenkedett, mire én is csak kérdőn megrántottam a vállam és intettem neki. – Nem tudom Hugo, de jobb, ha megkeressük. – ajánlottam fel neki végül jobb ötlet híján. Sokan zseninek tartanak, de a hasonló ügyekben sokszor tanácstalan vagyok, jobb a béke, mindig ezt vallom, ezért is szól le a nővérem sokszor, mert szerinte nem jól kezelem a hasonló szitukat. Igaza lehet.
- Nagyon be akar csajozni. – rázta meg fejét válaszul, ahogy próbáltam átvágni a tömegen, már azon gondolkodtam, hogy megfogom Hugo ruháját, hogy el ne hagyjuk egymást, mikor akadályba ütköztem. Hugo is nekicsapódott a vállamnak, a szemüvege valahol eltűnt a tömegben, sikkantva adta meg magát a gravitációnak és merült el a lábak tengerében, hogy előkerítse, elsunnyogva amellett az illető mellett is, akinek nekirohantam.
- Óh, bocsi, nem akartam… - akadt el a szavam, majd Hugo-t kerestem a tekintetemmel, de nagy pechemre mindkét cimborámnak nyoma veszett, ráadásul felökleltem valakit, akit, ha szükséges, felsegítek a földről és utána indulok megkeresni a többieket, de ahogy alakul ez az este, jobb is, ha lelépünk. - Jól vagy? - kérdeztem az idegent.