"Mindig nehéz az embernek a saját gyermekéről beszélni és szavakba önteni, hogy milyen is valójában. Anyaként számomra ő legtökéletesebb gyermek. Lizzie mindig is tisztelettudó volt mindenkivel szemben, minden veszekedésben meghallgatja a másik felet, talán néha nehezére esik nem közbevágni, mégsem teszi. Már egészen kicsit korában vigyázott másokra és tudta felelőséggel tartozik, sosem féltem hogy valami rosszat fog tenni, de nem úgy kell elképzelni mint egy kislányt, aki csak ült az ágy szélén, míg meg nem engedték hogy felálljon.
Biztos vagyok benne sokan tartják róla azt hogy rideg és tárgyilagos, de nem. Egyszerűen a dolgokat néha hidegtényként közli. Nem mutatja ki gyakran az érzéseit mégis vannak neki, nem egy robot csak nehezen bízik meg másokban, nem enged mindenkit azonnal a bizalmába." - Eilis édesanyja
"Nagyon szeretem őt, pedig néha úgy gondolom hogy úgy viselkedik, mint aki legalább tíz évvel idősebb lenne nálam. Lissy mindig is tudja hogy mire mit kell felelni, hogy hogyan lehetne helyesen cselekedni, bármikor felkeresem valami panasszal meghallgat és szinte azonnal mindenre tud megoldást találni. Szeretnek egyszer én is olyan érett, komoly és felelősségteljes nő lenni, mint amilyen ő már most.
Nem igazán szeret bulikba eljárkálni, nem magának való, hiszen nagyon sok barátja van. Bár meg kell hagyni hogy ő tipikusan olyan személy, akit valaki vagy nagyon szeret vagy kifejezetten utál az első pillanattól kezdve. Hálás vagyok érte, hogy ilyen barátom lehet mint ő." - Célina, Eilis legjobb barátja
"Annyira tökéletesnek hiszi magát, azt hiszi hogy ő mindent tud. Felfuvalkodott beképzelt kislány. Az első pillanattól kezdve utáltam őt, mindig neki kell a középpontban lennie, lesik minden szavát és mindenki úgy csinál, mintha ez a lány tudná a világ összes titkát. Szerintem amúgy is leszbikus, sosem láttam még fiúval, mintha kerülné őket... talán mert nem volt apja, mondjuk nekem sem volt, mégis szeretek fiúk társaságában lenni. Azt sem hiszem el, hogy nem veszi észre ha egy fiú fel akarja szedni, olyan könnyedén friendzone-olja őket, ezt kicsit irigylem benne.
Miss Tökéletes, szerintem nincs tisztában azzal hogy a húszas évei elején van és nem a kései harmincas éveit éli, mindenki azt mondja hogy ő neki ilyen a stílusa... bár a ruháit az anyja tervezi, így nem nehéz mindig ilyen makulátlanul megjelenni." - Eilis édesanyjának legjobb barátnőjének a lánya

- Te most akkor örökre elmész? - szegényem még elég pösze és kellően szomorúan teszi fel a kérdést, hogy rosszul érezzem magam, mert át kell költöznöm édesanyámmal egy másik kontinensre. Lehajolok hozzá és puszit nyomok Pierre fejére.
- Amint tudok visszalátogatok hozzád, ígérem. - próbálom megnyugtatni őt. Gyerekkora óta én vigyázok rá, anyukáink nagyon jóban voltak és mivel mindketten elég elfoglaltak, így rám bízták. Sosem éreztem tehernek, hogy rá kellett vigyáznom, nagyon aranyos kisfiú... olyan nehéz szívvel fogom őt itt hagyni.
- Ígéred? - kérdez vissza és nyújtja a kisujját, mindig így fogadtunk meg egymásnak apró ígéreteket, elmosolyodom és letörlöm azt a kósza könnycseppet az arcáról, kisujjamat az ő kisujjába kulcsolom és bólintottam, nem volt szükség szavakra, bólintásom elég megnyugtatás volt neki. - Szia! - ölel meg és rohan az új bébiszitteréhez, egy fejezet lezárult...
- Indulhatunk? - lép mellém anyám, ráemelem tekintetemet és csendben elindulok az autónk felé, már napok óta alig szóltam hozzá, sosem ellenkeztem vagy fejeztem ki nemtetszésemet, most mégsem tudok másként cselekedni. Nem akartam itt hagyni Párizst. - Örökké nem haragudhatsz rám. - sóhajt egyet majd elindul ő is a kocsihoz.


Hirtelen hozta meg a döntést, úgy gondolta hogy tehetségét sokkal jobban tudná kamatoztatni Amerikában, mint Európában, kicsit olybá tűnik mintha kinőtte volna az első kontinens és készülne meghódítani a következőt, mintha ő maga lenne a modern kor Kolumbusza. Sosem gondoltam volna, hogy ily hirtelen el kell hagynom otthonomat, szülővárosomat és egy teljesen idegen helyen kell boldogulnom. Az angolt születésem óta beszélem, valamiért édesanyám úgy gondolta tudnom kell angolul, még csak meg sem lehet mondani hogy francia az anyanyelvem.
Dobozok, mindenhol felcímkézett dobozok vannak és az egész lakás egy csatatér, már lassan egy hete beköltöztünk mégsem sikerült kipakolni belőlük, anya elég elfoglalt de ilyen a divattervezők élete. Nyakláncomat piszkálva indulok el a konyha felé hogy töltsek magamnak egy pohár vizet, fusztrálnak a dobozok, ma elkezdek kipakolni. A konyhapulton a régi fényképalbumunk hever, gondolom anya nosztalgiázott egyet még mielőtt elrohant itthonról, elég kimerültnek tűnik az elmúlt napokban.
Elvesztettem az időérzékemet csak arra tudtam koncentrálni hogy minél előbb elpakoljak mindent és megtaláljam a helyét az új lakásunkban. Hallom nyílni a lift ajtaját és anya lép ki belőle. Rápillantva meglepődést vélek felfedezni az arcán, már csak egy doboz volt előttem. - Te kipakoltad a dobozokat egyedül Lizzie? - mikor megérkeztünk ide hátrahagytam a haragomat, nem akartam gyerekes lenni és támogatnom kellett nekem is őt, ő is mindig támogatott engem, bármi is történt is.
- Hát most már kénytelen voltam és szerettem volna már főzni is valamit, unom a rendelt és éttermi ételeket is. - mondom egy könnyed sóhaj közepette. Elindul felém és mikor odaér hozzám, akkor megölel és szorosan magához húz, természetesen viszonzom az ölelését. - Mihez kezdenék nélküled? - inkább hangzik költői kérdésnek, mintsem olyannak amire az ember választ vár. Mióta megérkeztünk ide annyira megváltozott, nem olyan mint otthon és elég feltűnő, pláne annak aki ismeri őt.
- Minden rendben? Fáradtnak tűnsz. - persze úgysem válaszol, ha nem szeretne, megadjuk a másiknak a teret, így olyanra is volt már példa hogy én nem osztottam meg vele hasonló dolgokat. Meglepődök, amikor csak még szorosabban magához húz. - Most minden tökéletes. Még egy utolsó éttermi vacsora belefér holnap este? - kuncogok a kérdésére, legalább komolyan vette amit mondtam. Tényleg fura, furcsa ez a nagy ragaszkodás, hiszen eddig is nagyon közel álltunk egymáshoz, nekem csak ő volt mindig meg a nagyi... és ez a reggeli nosztalgia, régebben sosem csinált ilyet.
- Akkor holnap este. - puszit nyomott a homlokomra és elindult a szobája felé. Szememmel kísérem végig lépteit, tényleg nagyon fáradtnak tűnik és mintha kicsit fogyott is volna az elmúlt időszakban... Fordulok az utolsó doboz felé, amiben a felirat szerint könyvek voltak, megkeresem azt az utolsó üres polcot, amire még nem raktam semmit. El sem hiszem, hát akkor... - Üdv az új otthonodban hivatalosan is Eilis Venus Blanchet. - összevágom a dobozt, odarakom a többi mellé és elindulok a fürdő felé, rám férne egy hosszú és meleg zuhany.


Nem hazudok, sosem szerettem a meglepetéseket és elég abszurd élmény volt bekötött szemmel ülni anyám mellett a kocsiban. - Lassan ott vagyunk, olyan izgatott vagyok. - tényleg igazi izgatottság volt a hangján, ami cseppet sem nyugtatott meg, furcsa mód deja vu érzése ölel magához szorosan... nagyon szorosan. Akkor viselkedett így legutóbb, mikor bemutatta a mára már exét... Az is egy egészen... különös élmény, már ha azt nevezhetjük élménynek. Nem szerettem volna ha anya egyedül maradna, de a magány még mindig szerintem sokkal jobb, mint a társas magány. Kit nem nevezünk nevén inkább volt anyámmal a hírnév és a gazdagság miatt, mintsem igaz érzések és szerelem vad szeszélyes lángjai miatt, bár csak idő kérdése volt.
Éreztem ahogy megállt az autó, már nyúltam volna a szemfedőért. - Még ne! Előtte akarok valamit mondani. - csak egy halk sóhaj szaladt ki a számon, ez már kezdett kissé bosszantó szituáció lenni, melyből inkább menekülni szerettem volna.
- Sokat beszéltem a dékánnal, elég későn jelentkeztél át de a jegyeid és a professzorok az előző iskoládból írtak maileket az érdekedben a gyors és gördülékeny ügyintézés érdekében. - nem értettem ez most hogyan is kapcsolódik a meglepetéshez. Tévedtem, ez nem furcsa, sokkalta ijesztőbb helyzet, amibe még csak bele se mertem gondolni. - Csak szerettem volna segíteni a beilleszkedésbe. - éreztem ahogyan a felsőm felé nyúlt és talán egy brosst rakott rám, aminek szintén csak nem volt értelme, hiszen egy csecsebecse nem igazán tud segíteni a beilleszkedésben. - Szóval érezd jól magad! - kuncogott fel és levette a szemfedőmet. Lepillantottam a mellkasomra, ez nem bross... egy kitűző, egy ízléstelen névtábla.
"Eilis - gólyatábori szervező" a szemöldököm azonnal felszaladt a homlokom közepére, hirtelen nem találtam szavakat, mintha elvesztettem volna a hangomat. Oldalra pillantottam, nagyon sok fiatalt sietett és a helyzetből ítélve mind gólyák lehettek. - Nem akarom lelohasztani a jókedved, de semmilyen logika nincs ebben az egészben. Az egész több sebből vérzik anya. - egyenesen a szemeibe nézek, várva hogy igazat adjon nekem, de elég makacs és már túl jól is ismerem őt, lassan huszonhárom évem volt erre. - Senkit, de tényleg SENKIT nem ismerek az egyetemről. - direkt nyomtam meg másodjára a senki szót, hátha könnyebb lesz megértenie a problémám gyökerét, de a tekintete még mindig izgalomról árulkodott. - Nem ismerem a várost és még csak az egyetem szokásait sem. - akaratlanul is a nyakláncom medálját kezdtem el piszkálni, ahogyan mindig is tettem ilyes helyzetekben. Áthajolt rajtam és kinyitotta az ajtót.
- Na jó lesz ez, menj, ismerkedj és szerezz barátokat, itt lesz a legkönnyebb. - szerintem az agyára ment az, hogy mostanában keveset evett és sok mindent intéznie kellett, bizonyára csak a gonosz ikre ugrott be helyette, akinek semmi fogalma sincs a huszonegyedik századi élethez, de ugye a családunkra nem jellemző, nincsenek is ikrek a családban.
Még egy sóhajt engedtem szabadjára, majd erőt véve magamon, hiszen nem látom rajta hogy meggondolta magát, kiemeltem az egyik lábam, majd utána a másikat és visszahajoltam a kocsiba. Kicsit bizakodtam hogy ez csak egy rossz tréfa vagy valamilyen ízléstelen vicc akart lenni, de mikor eljutottak a fülemig a szavai csalódnom kellett. - Kifejezetten megkértem őket, hogy ne engedjék hogy eltűnj, szóval jobban teszed ha együtt működsz velük. - intett egyet mosolyogva majd becsukta az autó ajtaját és elhajtott, eléggé sietősen, már nem vagyok gyerek, nem fogok az autó után futni.
Az égre emeltem tekintetemet és próbáltam a felhőkben különböző alakzatokat felvélni, mindig ezt csináltuk gyerekkoromban Célinaval, de oly messzi emléknek tűnik. Hiányzik, ő az egyetlen aki mindig meg tudott érteni és ha itt lenne biztos elhagyta volna a száját az a bizonyos szó anyám viselkedése miatt. "Bolond".
A szökés édes csábítása másodpercekig hatott rám, csak egy taxit kellett volna leintenem, de nem futamodtam meg sosem és nem is tervezem ma elkezdeni ezt, nem vagyok gyáva. Elindultam hát befelé, lássuk csak mit tartogat nekem a jövő.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az mennyire rossz ha én simán az autó után szaladtam volna a végén? Pedig már rég nem vagyok gyerek, de az antiszociális énem máris visít, holott én csak olvasom a történeted, nem nekem kell átélnem.
De a karakterre magára térve... Imádom! Ez így röviden és tömören elárul mindent. A fiatal hölgy nagyon érdekes és érett gondolkozással rendelkezik, amit tökéletesen át is tudtál adni a lapban. Hiszen egy költözés mindig megviseli az embert, ő pedig át lett rángatva a fél világon, egy teljesen idegen országba, sőt kontinensre, ahol meg könyörtelenül be lett dobva azonnal a mélyvízbe. Mégis fantasztikusan kezelte a helyzetet... Példaértékű Eilis viselkedése.
A jellemzésedet pedig nagyszerűen oldottad meg, imádom, hogy nem saját magadról beszélsz ott, hanem mások véleményét kaphatjuk meg rólad, így aztán nem is csak a jóból, de a rosszból is kapunk egy szeletet.
Viszont nem húzom tovább az idődet, a karakterlapod csodás lett, imádtam olvasni minden sorát. A fogalmazásod is nagyon magával ragadott, szóval szabadjára engedlek, hogy felfedezd New York szépségeit. Ebben pedig sok sikert kívánok neked.  
Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!