Felix & Myungsoo

Egészen más érzés volt úgy társasági eseményekre járni, hogy formálódott valami eljegyzéssel kapcsolatos a háttérben, amiről hivatalosan még senki nem tudott, de onnantól kezdve, hogy bárkinek is meg lett említve, gyakorlatilag lehetett úgy venni, hogy mindenki tud róla. Ezzel pedig nem a saját barátaim titoktartási képességeit bíráltam, inkább az apám korabeli emberek pletykálkodási szokásait akartam mindenki számára egyértelművé tenni. Nem mondom, hogy egyébként nem volt bennem  büszkeség az egésszel kapcsolatban, mert ha ez az egész sikerül és egy olyan lány lesz a jegyesem, mint Min Ye Na, akkor már úgy gondolom nyertem az életben. Fai erre előszeretettel mondta azt, hogy szépnek teremtettek, de valószínűleg rózsaszín ködfelhő van a fejemben és reálisabban kellene látnom a helyzetet, én abban a hitben voltam, hogy évekig akarni valamit aztán ilyen vagy olyan módon, apám közrejátszásával, vagy anélkül, de mégis megkapni azt egyáltalán nem elrugaszkodott dolog. Abban is hittem, hogy ha kapok egy lehetőséget Yenától az éppen elég lesz ahhoz, hogy bebizonyítsak valamit, amit senki nem várt el tőlem, egyszerűen csak én lettem volna elégedett tőle. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy évek óta hős szerelmesként epekedek valaki olyan után, aki figyelembe sem vesz engem, mert bár az évek stimmelnek, az, hogy a megfelelő alkalomra várok szintén kipipálandó a listán, de nem tartom magamat papírforma szerint szerelmesnek. Hogyan lehetnék szerelmes valaki olyanba, akit nem ismerek eléggé? Ye Na tetszik nekem. Annyira tetszik, hogy valószínűleg átgyalogolhatna rajtam és akkor is azt mondanám, hogy a föld volt a hibás, amin jár, de nem tudom száz százalékos biztossággal állítani, hogy ne követhetne el valamit, amitől annak a mosolygós, legrosszabb helyzetet is bájosan kezelő lánynak az ideálja összetörhetne bennem. Hiába gondolkodtam azon a súlyos bűnön, egyszerűen képtelen voltam ilyet találni, de attól még megvolt a lehetősége, hogy létezik. Nem ejtettek a fejemre, valójában apa nagyon is megtanította nekem, hogy még azokban sem feltétlenül bízhatok meg, akik a legközelebb állnak hozzám, erre pedig az ő és édesanyám példája a legjobb. Amit előszeretettel ragozott nekem tovább újra meg újra, amíg úgy nem gondoltam, hogy anya számláján nincs más, csak rossz cselekedetek.
De ha valamiben igazat tudok neki adni azért, amiért elment, az határozottan az, hogy kihagyja azokat a lassan vánszorgó, unalmas eseményeket, amin nekem is poshadnom kellett még egy ideig, kifejezetten azért, mert apa ma a bátyámmal együtt parolázott olyan emberekkel, akikhez nekem semmi közöm nem lesz.
Magam sem tudom mennyire nehezteltem még apára azért, amiért nem engedte, hogy hirtelen felindulásból színésznek álljak, mert ha mondjuk hatvan éves koromban visszatekintek az életemre és azt mondom, hogy évekig dolgoztam azon, hogy minél fejlettebb és az embereknek új lehetőségeket adó orvosi művégtagok fejlesztésén dolgoztam, valószínűleg nem bántam volna meg a döntéseimet. De ha valaki egyszer azt mondta volna, hogy van tehetségem a színészethez és vállaljak mindent, ami azzal a szakmával jár, másképp ugyan, de mégis beírhattam volna magamat a történelemkönyvekbe. Vagy egyéb, filmművészeti szempontból releváns kiadásokba.
- Én nem bírom ezt tovább. Nem lépünk le? - Fai kérlelő, kiskutyákra emlékeztetői szemei és a hangsúly, amivel előadta nekem ezt, már-már arra késztet, hogy igent mondjak neki, végül mégis sóhajtva rázom meg a fejemet.
- Muszáj maradnom. Ha rájönnek, hogy elmentem, ezer évig nem nézik el, amikor eljövök otthonról. - Volt egy lakásunk, amit hárman használtunk, mikor milyen okból. Apa tudott róla, de amíg az elvárásait teljesítettem, nem szólt bele különösebben, hogy miért vagyok néha távol, hogy miért határolódom el egyáltalán ennyire a családomtól. Pedig egyszerűen néha csak szükségem volt egy kis távolságra.
- Szar neked. Én léptem. Majd találkozunk. - Még biztatóan megveregette a vállamat, aztán rövidesen szem elől tévesztettem a jelenlévők tömegében, akik között immár tényleg nem maradt senki, akivel kedvem lett volna beszélgetni. Végső soron a folyosó felé indultam, hátha akad olyan szeglete az épületnek, ahol néhány percig nem kell mások beszélgetésének morajlását hallgatnom, csak a saját gondolataimat, egy viszonylag kihalt folyosószakaszon azonban éppen velem szembe tartott valaki, akit ugyan igyekeztem kikerülni azzal, hogy ellépek az egyik irányba, hogy ő elférjen a másikon, de ő maga is követte az irányt, amerre mozdultam, majd megismételtük ezt a kis "táncot" még vagy háromszor, mígnem halkan felnevettem, s megráztam a fejemet.
- Ne haragudj... - Értetlenül pillantottam rá, mert bár távolról valószínűleg már láttuk egymást hasonló eseményeken, és talán vissza is tudtam volna emlékezni a nevére, vagy arra, hogy mit kell tudni a családjáról, soha nem tartottam túlságosan részletesen észben az ilyesmit. Leginkább mert senkitől nem akartam kizsarolni semmit és nem volt különösebb érdekem abban, hogy tudtam ki kinek a kicsodája. Apa biztosan rosszallotta volna ezt a felfogást. - Talán van valami, amiben segíthetek? - Nem szántam agresszívnak a kérdést, szimplán csak érdekelt, hogy meddig fogjuk még ezt csinálni és vajon csak szórakozásból lép-e állandóan elém, vagy ő jobban ismer engem, mint az fordítva igaz és van-e mondanivalója is.

778 | elnézést már | outfit | exo - monster | Ⓐ