Ye Na & Myungsoo

- Mit fogsz neki mondani?
- Hát... Nem tudom. Ezen nem gondolkoztam.
- 84 éve tetszik a lány és ennyire futja? - Fai szemöldökei olyan magasra szaladnak, hogy félő lerepülnek a homlokáról. A kételkedő arckifejezése mellé a legjobb barátom szemében is olyan ítélkezés villan, amitől kis híján zavarba jövök.
- Ez aztán az igazi támogatás - lövök felé egy sokat mondó pillantást, egyben reménykedem is benne, hogy nem valós a félelme és tényleg nem lett volna értelme bármivel készülnöm a későbbi tenisz meccsre, ahol a MINWIRE tulajdonosai mellett ott lesz a lány is, aki évekkel ezelőtt elcsavarta a fejemet.
- Nekem nem az a dolgom, hogy támogassalak. Tévedésben élsz. - Úgy kacag fel, hogy azt egy kisördög is megirigyelné, én pedig képtelen vagyok megállni, hogy ne csatlakozzam hozzá.
- Akkor mi? - Megemelem az államat és felé intek a fejemmel, mintha nem tűrnék ellentmondást és mindenképp válaszolnia kellene a kérdésre. Valójában nem kell magyarázkodnia, régóta tudom, hogy mik vagyunk mi egymásnak és egyben azt is, hogy mi nem lehetek én számára. Talán nem úgy indult a kapcsolatunk, hogy bárki is elhitte volna, hogy egyszer legjobb barátok leszünk, mostanra azonban már nincs, aki megkérdőjelezhetné ezt.
Ezért volt annyira tisztában azzal, hogy mennyire vártam azt, hogy végre hivatalosan is bemutassanak Min Ye Nának, és egyben épp ezért volt joga ahhoz is, hogy lecsesszen, amiért felkészületlen voltam. Mielőtt megválaszolhatta volna a kérdésemet, terelni kezdtem a témát: - Ha nem vagyok neki szimpatikus, mindegy, hogy mit mondok. - Tudtam, hogy apám azt várja tőlem, hogy ne okozzak neki csalódást és hogy ha mégis megteszem, csak az én hibám lesz, mert volt választási lehetőségem. Mérlegelhettem volna jobban, mehettem volna biztosabbra, hogy ne okozzak saját magamnak is csalódást ha visszautasítanak, de az eszem helyett a szívemmel döntöttem, ami tizennyolc éves korom óta ugyanarra húzott.
- Ennyi erővel a bátyádtól is kérhetnél párkapcsolati tanácsokat. - A legjobb barátom fintorgott egyet, majd olyan pillantást vetett rám a szeme sarkából, hogy attól kedvem lett volna megásni a saját síromat, amibe később eltemethet. Végül mégis abban egyeztünk meg, hogy míg én apámmal megyek a teniszpályára, ahol mindenki a közeli üzlettársakkal szokott játszani, addig Fai a Blake-el közös lakásunkba megy és ott találkozunk később. Emlegetett még valamilyen boszorkányságot is a sikerem érdekében, de megkértem rá, hogy ne folyamodjon semmilyen extrém dologhoz amíg nem vagyok ott és amíg nincs komoly esélye, hogy elúszik az oly' régóta várt lehetőségem.
Az igazság az, hogy tényleg bajban voltam. Előbb gondoltam volna, hogy apám a bátyámtól várja el, hogy úgy válasszon párt magának, hogy az ne csak neki, hanem a családunknak is előnyös legyen, de ki tudja milyen okból, Seonjae úgy tűnt olyan életet él, amibe apánk nem érezte úgy, hogy van beleszólása - pontosabban, hogy kell hogy legyen beleszólása. Én az elmondása szerint mindig jobban hasonlítottam édesanyámra, amit nehezen hittem el, az alapján amiket mondott nekem róla.
Mintha csak valamilyen láthatatlan, telepatikus módon összelennénk kötve, a telefonom megrezdül mellettem a padon és az Anya felirat jelenik meg rajta, a hívást kísérő piros és zöld gomb mellett. Annyira izgatott vagyok a találkozó miatt, hogy egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy felveszem és beszámolok neki erről az egészről, aztán eszembe jut, hogy valószínűleg azt sem mondtam el neki, hogy ki tetszik nekem és pontosan mióta. Nehéz volt úgy megosztanom vele bármit, hogy fogalmam sem volt mit fog kezdeni ezekkel az információkkal, apa pedig egyébként is felhívta a figyelmemet arra, hogy jobb lenne, ha bizonyos dolgok családon belül maradnának, ő pedig határozottan úgy gondolta, hogy hiába adott nekem életet anya, ő már nem a családunk tagja, mert úgy döntött, hogy nem marad az. Nem értettem miért keres most mégis, miért ír minden alkalommal, hogy ha van kedvem látogassam meg és hogy miért főzi még mindig minden hétvégén a gyerekkori kedvencemet - amiről szintén sms-ben számol be -, annak reményében, hogy vele együtt eszek. Ahelyett tehát, hogy anya felé hajlottam volna, mindig igyekeztem inkább apa felé húzni, épp mint most, a teniszmeccsen, amit ő szervezett meg nekünk és amin jobban ott kellett lennem fejben, mint a családi történetünk boncolgatásában.
A telefonom újra megrezdült ugyan a padon, én már hátat fordítottam neki, amikor hangokat hallottam a pálya széle felől és odafordulva szemben találtam magam a Min szülőkkel és a lányukkal is. Mosolyra húzódtak az ajkaim, amivel egyetemben igyekeztem kiüríteni a fejemet és nem anyán, vagy azon gondolkodni, hogy mit vár tőlem apa. Valójában én vártam nagyon ezt az alkalmat és azt, hogy hivatalosan is megismerkedjek végre Ye Nával. Elfogadom az apja kezét, amit felém nyújt és megbillentem a fejemet Yena édesanyja felé is, amikor apa bemutat engem nekik, de a pillantásommal máris a harmadik ember, Min Ye Na arcát fürkészem.
- A mi Nanánk remekül teniszezik. A legjobb a családban - jelenti ki Min Hyuk Jae, aki igazán büszkének tűnik most a lányára.
- Akkor nem fogom kímélni a pályán - felelem én is magabiztos mosollyal, miközben a pillantásommal továbbra is az apró lányt fürkészem, már-már kihívással a szemeimben. Amikor a szüleink a saját pályájuk felé indulnak, én várok még néhány másodpercet. Szívesebben beszélgetnék Ye Nával, mint hogy egy óriási pálya két végéről nézzük egymást, de feltűnő lenne, ha nem csinálnánk, amiért idehoztak minket. - Mióta teniszezel? - kérdezem végül, továbbra is egy helyben állva, de rövid időn belül a saját pályánk felé intek. - Csak utánad.

865 | jöttem hódítani | outfit | exo - growl | Ⓐ