Nem tudom, hogy voltam erre képes. Teljesen megkattantam, de most komolyan. Egyáltalán hogy juthat olyasmi eszembe, hogy egy nyomozó segítségét kérjem? Pedig megfogadtam, hogy megpróbálom saját magam megoldani az ügyet. Viszont most elvesztem, egyszerűen már kicsúszott minden a kezeim közül, úgy tűnik minden próbálkozásommal csak a rövidebbet húzom. Két felől kapom a pofonokat, én pedig egyikkel sem jutok előrébb, úgy tűnik Nico sem tud segíteni, pedig esküszöm benne bíztam leginkább. A javaslata az lenne, hogy menjek bele mindenbe és ne ellenkezzek mert akkor csak bajba keverem magam. Nos, a saját belátásaim szerint, máris nagyobb bajban vagyok, mint kellene, hogy legyek. Azzal pedig, hogy belekeverek egy nyomozót is a maffia ügyeibe, csak rontok a helyzetemen. Azt hiszem ezt még nagyon meg fogom bánni. Talán a nyomozó maga is, dehát ő azért van, hogy segítsen, nem? Ő kérte, hogy hívjam fel ha mégis beszélni szeretnék, még mindig visszacseng a hangja a lövöldözős incidens utánról. Akkor ugyan nem tudtam vele beszélni, egy árva értelmes szót nem voltam képes kinyögni, hiszen nem voltunk egyedül, plusz még mindig sokk alatt voltam az egész helyzet miatt. A férfi tudta, hogy a rosszfiúknak én voltam a célpontjuk, nem pedig Adam. Ahogyan azt is tudta, hogy ez kapcsolódhat a szüleim halálához is. Másképp el sem jött volna. Ma a kezembe akadt az a bizonyos névjegykártya amit akkor kaptam tőle. Vagy egy órán át forgattam ujjaim között, miközben azon agyaltam, hogy mitévő is legyek. Tényleg nem egy egyszerű döntést kellett meghoznom, hiszen azt senki sem értékeli egy maffiában, ha az egyik, talán jövendőbeli tag a zsarukhoz fordul segítségért. Ahelyett, hogy tőlük kérné azt és ezzel egy életre lekötelezné magát nekik. Nos, én nem. Én nem fogom a maffia segítségét kérni semmiben sem, legszívesebben messziről el is kerülném őket a továbbiakban is, bár jól tudom, hogy innentől kezdve erre már nincs esélyem. Halvány reményeim vannak arról, hogy talán a nyomozóm tud majd ebben is segíteni, de őszintén szólva... Nem túl sok. Végül összeszedtem minden erőm és felhívtam. Nem voltam túl lelkes, ahogyan most sem vagyok az, de azt hiszem ez érthető. Ő ajánlotta, hogy ebben a bárban üljünk le beszélgetni, a sok ember között úgysem szúrnának ki, nem lenne gyanús. Mert hát az nyilvánvaló, hogy semmiképp sem szeretném ha erről bárki is tudomást szerezne. Igyekszem megbízni valakiben és a segítségét kérni, nagyon remélem, hogy nem is lesz holnapra minden megírva az újságokban. Mivel ő a szakértő, így aztán rábólintottam a helyre, nekem aztán mindegy, hogy hol beszélgetünk, csak ne tűnjön fel senkinek. Legalábbis senki olyannak, akinek nem kellene. Na meg az egy pozitívum, hogy itt legalább inni tudok közben, nem hiszem, hogy túl fogom élni az estét egy ital nélkül. Így aztán amíg várakozom a nyomozóra, kérek magamnak egy martinit és helyet foglalok az egyik hátsó boxban.
Az, hogy érzékem van az ilyesmihez, nos vezetni kellene az újságokban, és megmutatni mindenkinek, na így kell beletenyerelni a legnagyobb szarba amibe csak ember képes lehet. Hosszú napokig gondolkodtam, vajon, hogyan is lehetne az egészet úgy végigvinni, hogy a maffia ne keveredjen bele még véletlenségből sem, bár valami azt súgta, ez elkerülhetetlen lesz a számomra. Beletörődtem, majd vettem egy zuhanyt, s csak utána indultam el a találka helyre. Vittem magammal a jelvényem és a fegyverem is, gondosan eltéve, hogy még csak látszata se legyen. Ennyi év tapasztalat után, képes voltam úgy eltenni a fegyverem, hogy még az ing alatt se látszódjon, hogy bizony ott van nálam. Mikor beléptem a bárba, körbejárattam a tekintetem, majd a pulthoz léptem, aztán kértem magamnak egy sört. Kezet fogtam a csapossal, váltottunk pár szót, s megkaptam a söröm, s mikor a tömegben észrevettem a lányt, fejemmel intettem a biliárd asztal felé, s oda indultam. Ott aztán letettem az asztal szélére az üvegem, majd feltettem a golyókat, felkaptam egy dákót, s löktem egyet, aztán ha a lány odalépett, egy darabig rá sem emeltem tekintetem, had higgyék csak azt, hogy ő is játszani akar. -Beszálsz? -tudakoltam, miközben egy dákót tartottam felé, aztán ha elvette, hát felvettem a söröm, s belekortyoltam, aztán azzal a kezemben álltam ott. - A csíkos a tied. - elhallgattam, s figyeltem egy darabig, s mikor valaki betett egy számot a zenegépbe, csak akkor léptem közelebb. - Beszélni akartál...figyelek…-tulajdonképpen mindent harapófogóval kellett kihúzni belőle a múltkor, így mikor felhívott, még örültem is neki, hiszen mi van, ha hozzájuthatok bizonyos információkhoz? Nos annak én csak örülni fogok, hiszen előrébb juthatok az ügy megoldásában. Nem voltam valami szószátyár, de úgy éreztem, így elsőre nem is kell annak lennem. Vártam, hogy kezdjen, majd ha én következtem, hát akkor löktem egyet, majd a következőt, aztán kértem magamnak még egy sört, s neki azt amit szeretne inni.
A kezeim között forgatom a martinis poharam, miközben idegesen dobolni kezdek rajta ujjaimmal. Már éppen kezdenék elmerülni ezekben az apró mozdulataimban, mikor valaki megszólal mellettem. - Miért iszogat itt egymagában egy ilyen szép hölgy? - Egy igazán paranoiás mozdulattal kapom fel a fejem. Első gondolatom természetesen, hogy máris rámtaláltak az oroszok, vagy akárkik. Lassan úgy érzem, hogy igazából az egész világ a nyomomban van. Úgy tudok csak végigsétálni az utcán is, hogy nem nézek senki szemébe, többnyire a cipőm orrát bámulom és így talán nem tör rám az az érzés, hogy mindenki engem bámul, engem követ, esetleg el akar kapni. Gyűlölöm ezt az érzést, úgy érzem bele tudnék őrülni, talán éppen ez volt az oka annak is, hogy ma lebeszéltem egy tlálkozót a nyomozó úrral. Mikor a két srácra pillantok akik még a válaszom sem várják meg, máris a velem szemben lévő székekre ülnek, elszivárom belőlem a rossz érzés. Elvégre a két srác szemmel láthatóan még húsz sincs, részegek, be vannak nyomva, fogalmam sincs egyáltalán, hogyan kaphatnak kézbe bármilyen italt is. Már az is kérdés, hogy hogyan engedték be őket ide. Nem túlzottan örülök a társaságuknak, szinte azonnal keresni kezdem a megfelelő indokot arra, hogy elmenekülhessek tőlük. Éppen ezért is örülök még az átlagosnál is jobban, mikor meglátom Charlie-t belépni a bárba. Legszívesebben máris felpattannék és mennék hozzá, hogy lerázzam a két idiótát akik azóta is hülye kérdésekkel bombáznak, amiket én igyekszem figyelmen kívül hagyni. Viszont nem szeretnék túl feltűnő lenni, még mindig fontosabb az, hogy ne fogjon senki gyanút, mint a két srác lerázása. - Szerzek magamnak egy új italt. Jót csevegtünk. - Mondom, miközben lehúzom a poharam tartalmát, hogy ezzel elmenekülhessek a helyszínről. A bárpulthoz megyek, hogy ott újratölthessem a poharam, majd a nyomozó után indulok a billiárdasztalok felé. Néhány percig csak figyelem az eseményeket, gondolkozom, hogy mit is kellene neki mondanom. Talán mégsem kellene ebbe belekevernem őt? Nem, Janine, nem most kellene meggondolnod magad, mikor a férfi már itt van és csak a történetemre vár. Nem játszhatom el vele a felesleges köröket, előbb vagy utóbb úgyis megtud mindent. - Megpróbálkozom vele, bár előre szólok, hogy nem vagyok túl jó. - Adom a választ, ami igazából azt jelenti, hogy soha a büdös életben nem billiárdoztam, bár nem akarom ennyire nyilvánvalóvá tenni, majd hamarosan rájön magától is. Valószínűleg furcsa lehet, hogy a több mint huszonhét évem alatt még nem volt alkalmam játszni, de na... A szüleim inkább a szerencsejáték bizniszben utaztak, ami rám is átragadt, így aztán ha most pókerezni hívna, valószínűleg nagyobb eséllyel nyernék. - Igen, beszélni akartam. - Kezdek bele végül. - Magam sem tudom, hogy hol kezdhetném ezt az egészet. Viszont ahogyan azt már a telefonban is mondtam, nem szeretném, hogy bárki tudjon minderről. Azzal egyikünk sem járna jól. - Nézek rá komolyan, miközben ügyetlenkedni kezdek a dákóval, hogy üssek egyet. Próbálkozom felidézni az évekkel ezelőtti emléket, mikor egyszer végignéztem ahogyan elverik az egyik ismerősöm. - Azt hittem, hogy meg fogom ezt oldani magamtól is, de úgy tűnik csak egyre nagyobb bajba keveredem. Szükségem van a segítségére, talán védelemre, nem tudom... Valamire. Tartok tőle, hogy a szüleim halála csak a kezdet volt és ha megtudják, hogy itt társalgom magával, búcsút is vehetek a nyakamtól.- Vezetem fel neki az alapokat, fogalmam sincs mit mondjak neki először. Nem szeretnék rögtön rázúdítani mindent, legalábbis addig nem ameddig nem vagyok biztos abban, hogy beleegyezik a feltételeimbe. Ugyan szívesen kiadnék már magamból mindent, hogy ne kelljen az egészet magamban tartogatnom, de mégis muszáj elővigyázatosnak lennem, még akkor is ha ez nehéz.
Tudtam, türelmesnek kell lennem a lánnyal, s nem szabad siettetnem semmit sem. Az ilyenek mint ő általában a sürgetéstől begazolnak, és aztán marad az ügy holt vágányon, majd segítettem neki egy keveset, még is hogyan kell megfogni azt a dákót. Nem tudtam miért akarok annyira segíteni neki, de tudtam ez a helyes, s meg kell tennem. Elgondolkodhattam volna, hogy hagyom a fenébe, és megoldatlan ügynek hagyom a szülei halálát, de az nem vallott volna rám. Mikor végre beszélni kezdett, hát végighallgattam, s végiggondoltam minden egyes szavát. -Akkor ahhoz itt vagyunk a legtökéletesebb helyen. Ha el akar bújni vagy titkolni valamit, a lehető leghangosabb helyre kell menni… - magyaráztam, miközben felegyenesedtem egy lökés után, s végigfuttattam tekintetem az asztalon, s elégedetten mosolyodtam el, hogy ebben még mindig jó vagyok. -Szóval végül eljutottál ugyan arra az álláspontra, amit én mondtam… - bólintottam, majd belekortyoltam az italomba, aztán feltettem újra a golyókat az asztalra, a lány mögé léptem, s megmutattam, még is hogyan kell helyesen lökni, s persze közben magyaráztam. Messziről úgy jött le talán az egész, hogy játszani tanítom, vagy épp fel akarom szedni a lányt ezzel a manőverrel. Pedig ha tudnák még is miről beszélünk, kikerekedne a szemük. -Bármi megoldható, de a segítség mindig jobb, mint egyedül fejest ugrani az egész katyvaszba. - elhallgattam egy pillanatra, majd a pulthoz léptem, kértem magunknak egy-egy italt, aztán visszamentem velük a lányhoz, s amit neki szántam letettem elé. -Segítek szívesen, de ahhoz tudnom kell minden részletet. Azzal már nem is foglalkoztam, hogy a társam nevét viseli a lány. Úgy voltam vele, nyilván rokonok, s ha egyszer már Nico úgymond a jó oldalon áll, és a lány is segítséget kér, akkor bizony nem lehet benne ebben a körben. Legalább is ő nem. Egy idő után ott hagytam a biliárdasztalt, s egy szabad asztalhoz vezettem oda. Letelepedtem, letettem az italom, s vártam a meséjét. Kíváncsi voltam mi az amit elmond nekem. Haladni akartam az üggyel, s mihamarabb felgöngyölíteni. Szerencsére itt senki sem figyelt oda ránk, a zene is szólt, így nem kellett azzal szenvednünk, hogy idegesen tekintsünk körbe minden egyes megkezdett mondat előtt. Elgondolkodtam rajta, vajon beavassam e a társam is ebbe az egészbe, aztán úgy döntöttem alszok rá egyet.
Bízom benne, bízom a szakértelmében, máskülönben itt sem lennék. Elhiszem neki, hogy akkor tudunk igazán rejtve maradni, ha igazából szem előtt vagyunk. Olyan ez mint mikor el akarsz rejteni valamit, de csak akkor marad az a dolog rejtve ha tényleg szem előtt hagyod. Ha eldugod valahová, tuti megtalálják, elvégre így működünk mi emberek, keresünk lehetséges búvóhelyeken, de nem nézünk az orrunk elé. Bár őszintén szólva jobban örülnék egy csendesebb helynek, hiszen nagyon kényes témáról szeretnék vele beszélni, az emberek tömkelege pedig egyáltalán nem könnyíti ezt meg nekem. Legfőképp amiért az utóbbi időben paranoiás lettem, szinte mindenkiről az jut eszembe, hogy el akar rabolni. Itt pedig valljuk be, bőven akadna rá jelentkező. Másrészt pedig semmiképp sem szeretném ha valaki véletlenül meghallana valamit. Nem szeretnék több bajt a fejemre, már akad bőven elég belőle. - Igen, eljutottam. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott míg észhez tértem. - Nézek rá bocsánatkérő tekintettel. Egy kissé meglep a férfi közelsége, de ugyanakkor nem zavar, részben mert ez jó színjátéknak tűnhet külső szemmel. Részben pedig mert biztonságban érzem magam meleltte, amit az elmúlt pár hétben nem igazán tudtam elmondani. Talán ő az egyetlen ember a közelemben akiről biztosan tudom, hogy nem jelent rám veszélyt, sokkal inkább én vagyok az aki veszélyt jelent rá. Kétlem, hogy nagy biztosnágban érezheti magát mellettem. Mindenesetre legalább billiárdozni megtanít, legközelebb talán már meg is tudom majd verni. Nem úgy mint most. - Köszönöm. - Mondom a nekem felkínált italra és egyben a kijelentésére is miszerint szívesen segít nekem. Kíváncsi leszek, hogy akkor is ezen véleményen lesz-e, mikor meghallja a történetem. Viszont mostmár nem fordulhatok vissza, el kell mesélnem neki mindent és lesz ami lesz. Nincs más esélyem, főleg ha nem szeretnék ennél jobban belekeveredni a dolgokba. Így aztán vele tartok az asztalhoz, hogy aztán ott először is belekortyoljak az italomba, majd nekiálljak a történetnek, szépen lassan. - Rendben, bár ez egy hosszú történet lesz. - Nézek rá idegesen. - Először is tudnia kell, hogy ez az egész helyzet bonyolult. A családom nem egy átlagos család, erre már biztosan ön is rájött. Én világ életemben igyekeztem elmenekülni, de a szüleim halála most elindította a lavinát. - Istenem, ezért még meg fognak ölni. Érzem. - Méghozzá kettő felől is, de kezdjük a szüleimmel. Nem tudom pontosan, hogy ki lőtte le őket, viszont azt tudom, hogy a legutóbbi támadásnak köze volt hozzá. Ha Adam nem lett volna ott, elvittek volna magukkal, ebben biztos vagyok. A lövést sem nekem célozták, mivel a férfi kijelentette, hogy a főnökének élve van rám szüksége és hogy még találkozunk. - Megremegek ahogyan eszembe jut ez az emlékkép, ahol Adam egy lövést kapott a karjába, tulajdonképpen miattam. Tisztán emlékszem minden pillanatára. - Nem tudom mit akarnak tőlem, valószínűleg köze lehet a szüleim piszkos ügyleteihez. Viszont azt tudom, hogy lassan haza sem merek menni, vagy az utcára lépni, igazából bármit is csinálni, mert biztos vagyok benne, hogy mindent tudnak rólam. - Zárom le ezzel végül az első részét a mondanivalómnak, hiszen a véleményét is tudni akarom, valamint nem szeretnék egyszerre sem rázúdítani mindent. - Fogalmam sincs, hogy mit is kellene most tennem, ezért hívtam magát. - Ismét az italomba kortyolok, jobban mondva meg is húzom azt. Bár tudom, hogy nem ártana észnél maradnom, viszont ezt ép ésszel sem tudom végigcsinálni, szóval meg kell találnom az aranyközéputat.
Türelmesen hallgattam végig, miközben poharam forgattam kezemben. Elgondolkodtam azon, hogy mi célja is lehet a szülei halálával bárkinek is. Valószínűleg a hatalom vágy… vagy olyan ember pénzét mosták, akinek nem kellett volna, s erre ráeszmélt az ellenfél is, s nem akart osztozni a nyereségen, vagy mivel a lány élve kell...csak úgy záporoztak a gondolataim, de közben a lány minden egyes szavára figyeltem. Jegyzetelni nem jegyzeteltem, hiszen az lett volna a leggyanúsabb amit tehettem egy ilyen környezetben. Ám a fejemre sem estem. Volt nekem is olyan kis kütyüm. Régimódi volt, s szinte már alig lehetett hozzá kis kazettát kapni, de minden esetre minden egyes elhangzott szót rögzítettem. Bizonyíték volt, s nekem szükségem volt erre. Nagyon is, hiszen ha egyszer a lány meggondolja magát, s ha tanúskodni nem akarna, akkor is lehet hivatkozni a felvételre. -A lavina már akkor kezdetét vette, mikor a szülei még javában vezették a kaszinót… - vetettem oda határozottan, majd tovább hallgattam a történetet. Mást is mondhattam volna. Mondhattam volna, hogy ennek az egésznek bizony nem lesz jó vége, hisz a legtöbb ilyen esetnek, nagyon csúnya halál a végeredménye, s gondolatban megtapsoltam magam, amiért képes voltam belekeveredni ebbe, s nem maradtam meg annál a sima gyilkosságnak látszó esetnél. Volt egy elméletem, miszerint bérgyilkos volt a tettes, de az szorosan súrolta az elmélet határait. Felsóhajtottam, letettem poharam, majd kicsit előrébb dőltem mikor befejezte a mondandóját. Végiggondoltam mindent ami az imént elhangzott, s próbáltam a lehető legracionálisabban gondolkodni. -Tehetnéd azt is, hogy elbújsz, de úgy is megtalálnának. Tehetnéd azt, hogy a szemük előtt maradsz, és megteszed amit szeretnének...tehetnéd azt, hogy megtanulsz lőni...veszel fel biztonsági embereket, akik mindenhová követnek...sablonosnak hangzik...és olykor nagyobb kárt okoz, mint hasznot… - elhallgattam, felvettem poharam, megforgattam párszor, majd belekortyoltam, s elgondolkodva emeltem rá tekintetem. - Vagy segíthetsz elkapni őket. Hosszú menet lesz, és nehéz...de a megfelelő segítséggel minden megtalálható. Konkrét tervem igaz nem volt, de tudtam, ha nem segítek valami úton-módon a lánynak, előbb-utóbb valamelyik boncasztalon fogja végezni, s lássuk be, azt egyikünk sem akarja. -A legjobb az lesz, ha megtanítom, hogyan védheted meg magad! -azzal felkeltem az asztaltól, elballagtam fizetni, majd mikor visszaértem, odahajoltam a lányhoz. -Most beléd fogok karolni...és úgy teszünk, mintha pokolian jól éreznénk magunkat… egy pillanatra felejtsd el, hogy idősebb vagyok. -azzal már mozdultam is, majd finoman a lány füléhez hajoltam. -Mosolyogj egy kicsit! Ha megtette amit kértem tőle, hát elindultam kifelé vele, néhány szúrós pillantás keretében. Úgy határoztam, elviszem egy haveromhoz, ahol aztán biztonságos keretek között elkezdhetem megtanítani lőni, s talán még egy fegyvert is szerezhetünk a számára, amivel megvédheti magát.
Kezdőlap
