Sokan azt mondták nekem, amit most Tőle is hallottam, hogy jó szívem van, lehet benne valami. Nem mindig jó hisz ha mindenkinek engedek, akkor nem lesz nyugtom sosem. Ami meg a kiskoromat illeti, nekem könnyű volt a legjobbakhoz eljutni, hiszen apám is az egyike volt azoknak, akikért rajongtam. Nem tudom, hogy ez kiváltság e vagy csak nehezítő tényező, de felküzdöttem magam oda ahol most vagyok és nem a példaképem tett oda, bár lehet benne volt a keze kicsit a nevemnek is. Minden zavarom ellenére csak sikerült kinyögnöm, hogy mit szeretnék, hogy eljön e velem randira, és amikor igent mond egészen megkönnyebbülök, jó érzés, nagyon jó. - Bármiféle bájolgás valóban az, de ez azért remélem egy kicsit több lesz. Tudod ilyenkor kell beszélni az időjárásról, hogy ízlik e a kaja és mivel nem lesz verseny egy kis ideig lehet bűnözni, ami azért sokkal több, mint egy bájolgás. - felelem neki, miközben már érzem, hogy megkordul a gyomrom, mert tudom, hogy most olyan sokat azért nem tömhetek magamba, hiszen mérlegelés is lesz. - Dehogy mondtál nemet, biztosabb volt az igened még a kis piros arcoddal is, mint az én kérdésem. - érződik a hangomon, hogy mennyire jobb kedvem lett, nem akarom ennyire kimutatni, de nem tudok vele mit kezdeni. Régen foglalkoztatott ennyire egy lány, és ha nem lesz belőle semmi, akkor is jól érzem magam vele, és ezt nem akarom máris elvenni magunktól, azzal, hogy nem kérem a folytatását a mostaninak. A kettesben létünk hamar véget ér egy könnyed, aligha, kopogással, ami szinte fájdalmasan hatol a belsőmig, de tudom mi a dolgom, átöltözök és már indulok is, miközben megkérdezem, hogy az unalmasat választja, vagy belevág az izgalmakba, és a pletykák kereszttüzébe kerülünk ismét. A szavai annyira jogosnak hatnak, de nehezen tudom ezeket elfogadni, még akkor is ha benne vagyok már elég ideje ahhoz, hogy tudjam mennyire úgy lenne ahogy azt ő elmondta. Miközben elindulunk kapom az utasításokat, b-zpm benne, hogy a korábbiak ellenére azért velem tart, de hamar beigazolódik, hogy nem. Felé fordulok, amikor egy puszit kapok, de olyan gyorsan visznek tovább, hogy válaszolni sem nagyon tudok neki, csak intek utána, majd elragadnak és a garázsban már azon vagyok, hogy az overált magamra rángassam és minél hamarabb még egy két szó után a kocsimba legyek. De hazudnék, ha a boxutca kijáratánál a zöld jelzésre várva nem Kinsley-n kattogna az agyam.
Ha nem itt nőttünk volna fel, és láttuk volna pelenkás korunk óta ezt a felhajtást, amit a városunk tesz azért, hogy bebizonyítsa a világnak, hogy egy kis ország képes fenn maradni a saját lábán megéve minden luxust, ami kínálkozik, akkor is elmondhatom magamról és a testvéremről, hogy biztosan így is a szerelmesei lennénk ennek a sportágnak. Mert sokak szerint nem sport, de volt részem benne, hogy a pilótáknak milyen edzéseket kell kiállni azért, hogy elbírják azt a rájuk nehezedő külső erőket, amit egy több, mint háromszázzal száguldó autó rájuk nyom. Mert ha úgy vesszük, még a légzés is nehéz egy ilyen futamon. De persze kívülállók csak azt látják, hogy körbe körbe autóznak és szinte semmi dolguk. Pedig nagyot tévednek. Épp ezért is nevezik a motorsportok királyának a Forma1-et. A rajongók mindig más kategória volt, mint bármelyik másik sportnál. Itt vannak tényleg olyanok, akik a saját elméjük rabjai. Akik elhiszik, hogy a pilóták minden apró rezdülésüket látják a pályán pedig nem így van. Nekik csak egy hatalmas tömeg a csapatuk színeiben, szinte egy masszává válnak. De akik elég ügyesek, és rafináltak a közelükbe férkőzhet, akár egy kép vagy egy aláírás miatt. Az én sportom szerencsére nem ilyen. Kevesebb a rajongó és nem fognak azért elém ugrani a bokrokból, mert megláttak az utca másik oldalán. Még ha van elég interjúm és meccsem, amit a tv-ben közvetítenek. Nem is tudom, hogy kezelném ezt a rengeteg figyelmet, amit ők kapnak. Akarva, akaratlanul. Hiszen a magán szféra itt nem létezik. Lásd, hogy csak egy gesztust láttak és úgy visítottak, mintha minimum egymásnak estünk volna a kocsi mellett. - Mert jó szíved van és tudod, hogy valahol régen te is voltál egy ilyen kiskölyök, aki rajongott ezért a sportért. Most pedig itt vagy, a kamera másik oldalán – nevetek fel, ahogy látom, hogy nem mindig kényelmes, mindezt megtenni. Főleg ha fáradtan csak egy csendes szobára vágyakozol, de akkor is eléd ugrik valaki még egy fényképért. Amin ugyan olyan vidámnak kell lenned, mint az előző százon. Az, hogy gondolok arra, hogy legyen mit elégetni a kocsiba, az más téma. Mindig is azt sulykolták belénk, hogy igen is kötelező olyat fogyasztani, ami nem telít el, de van annyi energia tartalma, amit a testünk fel tud használni abban az időszakban mikor az utolsó szuszt is kihajtsuk magunkból. Az mellékes, hogy mindehhez szinte el kellet takarni magam. De valahogy erre a kérdésre nem számítottam abból a halandzsából, amiből kiindult. Ugyan is, egyikünk élete sem arról szól, hogy boldog párkapcsolatban legyünk. Mert bele se gondolnak a rajongók, hogy ez mekkora kínokkal és lemondással jár, ha a választottad egy pilóta. Persze próbálom eloszlatni a merevségét, de közben bennem már millió egy ellenérv bontakozik ki. Végül csak azért is igent mondok magamnak is. Ezzel azonnal minden vér az arcomba tolul, hiszen zavarba jövök a semmitől szinte. - Igen, mert sportoló vagyok, tudom milyen kimerítő egy meccs után bármiféle bájolgás – nevetek fel, ahogy látom az arcán az értetlenséget. Meg hát mindig is másokkal törődtem, szóval ez velem jár. Még ha eddig nem is tűnt fel neki. - Pedig már majdnem nemet mondtam, hogy ne legyen már ennyire önelégült fejed – nevetek fel, ahogy vázolja a dolgokat, majd csak bólintok, hogy akkor fel lesz tüzelve a kocsiba, hogy kapott egy igent. De beszélgetésünket egy kopogás zavarja meg és összerezzenek egy pillanatra, mintha épp olyan tevékenységben lennénk, ami bűncselekménynek is mondható. Ahogy eltűnik a paraván mögött elgondolkodom, hogy melyik opció lenne ideálisabb, de hamar felöltözik és csak ott áll előttem és néz rám a válaszra várva. Majd megköszörülöm a torkom. - Ott lesz a tv és nem akarok felhajtást. Mármint holnap este mindenki a nyomunkban lenne, hogy mit csinálunk. Most meg még csak pár rajongó látott – gondolkozom hangosan, ahogy kinyitja az ajtót és ott áll egy nő, enyhén meglepődve, de nem szól, csak elindulunk. Már a garázs részhez érünk mikor a keze után nyúlva állítom meg. - Felmegyek az unalmas Paddockba, de légy ügyes – egy gyors puszit lehelek az arcára, majd engedem is el, ahogy az asszisztense már gyilkos szemekkel néz, hogy nincs az autója mellett Arthur. Végül csak intek, majd elindulok az említett rész felé, hogy a lehető legjobb helyről nézzek az időmérőt.
Lehet, hogy a pályán ellenfelek vagyunk, de nem vagyunk ellenségek így a legtöbb pilótával nagyon jó viszonyt ápolunk már most, pedig jóformán csak most csatlakoztam a mezőnyhöz, de a versenyszellem ellenére eléggé összetart a pilóta csapat, és ezért sem lenne nehéz bevinni Őt a kedvenceihez, de nyilván valamiért jobban jönne le nekem is, hogy a felénk húzna a szíve. De szurkolni bárkinek ér, mégis ide esett be, legyen ennek az oka bármi, mindegy mit mond, és mindegy mennyire fogja rá Pablora, csak elmosolyodok, de tudom, hogy Minden igyekezetem ellenére, hogy mentsem magunkat csak egy másik csapdába esek, de szerencsére a rutintalanságom már elmúlt annyira, hogy tudjam merre meneküljek, amikor nem kötelességem nyilatkozni. A menekülőhely majdnem tökéletes, amikor csönd van akkor már megkérdezem, hogy jól van e de látszólag neki sem annyira újdonság, de tudom mennyire bosszantó tud lenni ez az egész. - Persze, hogy meg, hiszen ez a dolgom, muszáj megadni mindent, amit szeretnének, nem szeretem a csalódott rajongókat. - mondom neki félig komolyan, félig inkább csak nevetve, mert lehet mindent megteszek, de sokszor nem annyira esik jól, én is kelhetek néha bal lábbal. Meglepődők, hiszen olyan gyorsan lép le, mint ahogy az életembe csapódott, de megérteném ha nem vágyna vissza, de mégis visszatér. A szememen láthatja, hogy mennyire nem számítottam rá, mégis teljesen lazán kezeli, hogy beállítottam úgy, mint aki képes tényleg köszönés nélkül lelépni. Kicsit idegesen kapok be egy falatot, mert a fejemben ezerféle gondolat cikázik, miket lassan azt érzem szavakká kell formálnom. A szavaim olyan abszurdul hangzanak, főleg, hogy egy órája még szentül hittem, hogy nem tervezek olyan életet, aminek részese egy lány, aki többet jelenthet nekem, mint kellene. Tudom, hogy mennyire kevés időm lenne ránk és azt is, hogy Ő is sokkal többet érdemelne egy kapcsolatból, mint amit én valószínűleg adni tudok, de valami mégis ott motoszkál a fejemben, ami azt súgja, hogy ideje belevágni valamibe, ami nem a megszokott és Kinsley olyan mértékben más, mint akikkel eddig találkoztam, hogy nem hezitálok. Az arcáról nem tudom mit olvasok le, fogalmam sincs igazából, de a szavain csak elmosolyodok, és egy pillanatra azon a szurkolólányos sztorin is elgondolkodok, de csak elnevetem magam, nem akarok máris a pajzán részére letérni, nem vagyok én olyan. - Ha ez a vágyad, nem állok ellen neki, de tudod, hogy annyira nem látom, hogy ki lengeti a zászlót a kocsiból. - mondom neki egy óriási leeső kővel a mellkasomról, mert közben megkapom a választ, amitől elég nagy vigyor jelenik meg az arcomon, annak ellenére, hogy mondom magamnak, hogy azért ésszel, nem kell elijeszteni azonnal. Mint valami kisiskolás, akinek sosem volt barátnője, pedig volt, talán túl sok is, ahhoz képest amennyi idös vagyok, de ez néha ilyen, és nem biztos, hogy mindegyik az igaz szerelem vezérelte kapcsolat volt, talán egyik sem. A pír az arcán tetszik és nagyon figyelek arra, hogy ne legyen olyan az egész, am pillanatok alatt válik kínossá, és talán egész nagy sikerrel megy is vele. - Szóval elhívlak randira, te azt mondod, hogy szívesen eljössz velem és a fáradtságommal vagy elfoglalva? De fáradt leszek, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem, de egy vacsorára még vevő leszek és van egy olyan érzésem, hogy fel tudsz villanyozni a Ferrari imádatoddal egy McLaren pilótát, hogy az a kis fáradtság elszálljon arra a pár órára. - nevetem el magam, hiszen tudom, hogy a koncentrációm a béka segge alatt lesz, de ez most nem éppen érződik nagy akadálynak. - Ami meg a koncentrációmat illeti, nem pont ezek dobják fel az ember hangulatát, egy ilyen pozitív válasz. Ha nemet mondasz lehet, hogy nem menne az odafigyelés, csak mondom. - cukkolom már kicsit bátrabban, mint előtte, mintha az előbbi beszari kisfiú már itt sem lenne többé. - Arthur, idő van! - egy hirtelen kopogás szakítja félbe a bámulást, amit azzal a bárgyú, már szinte azt hittem bátor mosolyt az arcomon és még meg is rebbenek a hang hallatán. - Most választhatsz, hogy honnan nézed az időmérőt, maradsz az unalmas Paddock Club egyik nézője vagy leszel a menő már sokak szerint Gallo barátnő a garázsban. - kérdezem tőle, miközben bemegyek a paraván mögé, hogy magamra kapjam a versenyfelszerelést, egy újabb türelmetlen kopogás kíséretében. Amint az overál is rajtam van, a derekamra rögzítem, mert meleg van, nem akarom még magamra ölteni és kilépek elé. - Nos? - igazítom meg magamon a felszerelést és vigyorogva nyitom ki az ajtót, ahol már a türelmetlen asszisztensem ott áll, hogy ideje a garázs felé venni az irányt, talán csak az zökkenti ki, hogy látja mögöttem Kinsleyt, de nem kérdez semmit, mert csak akkor fogja megtenni ha kettesben vagyunk, úgyis mindig mindent tudni akar rólam.
Szavaira csak mosolyogni tudok. Igen, azért a kocsiba ülve elég sokat dőlt a mérleg nyelve. Főleg ha arról van szó, hogy még szórakoztatnak is közben. De nem akarom még kiteríteni a lapjaimat. Még korai lenne. - Még a végén azt hiszik kémkedni mentél. De ne aggódj, ha nagyon szeretném már ott lehetnék. Bár Pablo rabolt ide is be – nevetek, mert nem a saját akaratomból kerültem ide. Bármennyire is volt nagy a kísértés. Tudtam, hogy másik megoldásra lesz szükség. Az pedig épp kéznél volt. A többi pedig ment a maga módján. Bár már kezdett szűkös lenni és egyre jobban zavarba jövök, ahogy a lányok már csak a látványától sikításban törnek ki. Arról nem is beszélve, hogy egy szimpla kézfogást mennyire túl tudnak már kombinálni. Bár örülök, hogy a kíváncsi szemek elől eltűnünk. De nem lesz jobb a helyzetünk. Ugyan is, a zárt részen lézengő újságírók már újabb lendületet vesznek és ha csak pillanatokra is, de újra szét szakítanak minket és most már feszült a hangulat, ahogy az én arcomban is villognak a vakuk és a mikrofonok. Bár örülök, hogy hamar eltudunk menekülni. Kicsit ziláltan nézek rá, ahogy bezáródik az ajtó mögöttünk. - Nincs semmi gond – rázom meg a fejem, hogy feltisztuljak abból a zsongásból, ami pillanatok alatt körül vett csak azért mert két ember beszélget. Felnevetek, ahogy előadja a mindennapjait és megrázom a fejem. - Te pedig kedvesen mindent megadsz a rajongóknak – bólintok végül. Mert azért is van ennyi rajongójuk, mert emberségesek, nem pedig elzárkóznak mindentől és mindenkitől. Végül pedig úgy döntök, hogy meglepem egy kicsit, hogy ne érezze magát ennyire árván és a kabátjába bújva rohanok végig a konyhai részen, megkaparintva azt, amire szükség lehet vissza megyek hozzá. Ahogy az ajtó nyílik szinte felderül és csak mosolyogva bújok ki a kabátból mikor szabaddá válnak a kezeim. - Köszönés nélkül nem szokásom távozni – rántom meg a vállam és végül nevetek a kisebb megjegyzésén. Attól, hogy sportolóként tudom, hogy mikor minek van az ideje és mennyire fontos az energiaszint optimalizálása csak plusz pont. Nem akartam semmi egyebet. Csak tudjon teljesíteni az időmérőn. Végül pedig csak kíváncsian fürkészem az arcát, ahogy hirtelen úgy kezd el beszélni, mintha zavarba jönne és közben pár szem szőlőt elkobozva kapom be. Annak sose tudok ellenállni. Némelyik szóra csak összeráncolom a homlokomat. Már kezd is érdekelni, hogy mi az, ami ennyire nyomasztja. Végül pedig hirtelen nyelem félre a szőlőt, főleg mikor az utolsó mondata kiesik a száján. Megfogva az üveget kortyolok nagyot belőle. Majd csak nézek rá, végül pedig felnevetek. - Azt hittem valami banális hülyeséget akartál kérni. Mondjuk szurkolólány jelmezbe lengessem a kockás zászlót, vagy ilyesmi – könnyebbülök meg egy pillanatra, majd nagyot nyelve egy pillanatra félre pillantok. Mérlegelnem kell. Egyikünk sem olyan életet él, amiben könnyű lenne mozogni. - Szívesen elmegyek veled randizni – bólintok végül elpirulva. Egy randi még nem a világ vége, még ha tudom, hogy az újságírók és a rajongók szétfognak minket szedni darabjainkra, ha bárki meglát minket nyilvános helyen. - De nem leszel fáradt? A futam hosszú és mindig van valami komplikáció, amitől még rosszabb lesz. Most meg majd erre fogsz koncentrálni és nem teljesíteni – vigyorodom el, ahogy egy újabb szőlőt lopok le és kapom be. Most már remélve, hogy nem akar olyat mondani amitől megfulladok.
Azt hiszem minden percben egyre jobban kedvelem az itteni életet, egyre jobban veszem észre az élet által adott dolgokat, amit csak ez az élet tud biztosítani, és nekem ideje észrevennem ezeket. Még ha ott az árnyoldala is, hogy egy lány mellettem köt ki, akit nem is ismerek, most látom először és máris azt hiszik, hogy járunk. Ilyen ez az szakma, és kezdem megszeretni, kezdem belakni, főleg, hogy mindig tartogat újat. - Már pont örülni kezdtem, hogy beülve a csodába egy kicsit billent a szíved. - biggyesztem le az ajkaimat sajnálatomat kifejezve, amiért a piros sapka ül vissza a fejére. Ellenfelek, de nem ellenségek, szóval nem annyira haragszom rá emiatt, még csak rosszul sem esik, szerencsére ez a sport mára már egészen családi berkeken belül megy, még ha nem is a vérszerint értendő alatt. Szinte mindenki jóban van mindenkivel, és nekem is vannak már nagyon közeli barátaim, akikkel nem csak a futamon futunk össze, hanem azon kívül is. - Ha kitartó leszel, még oda is be tudlak csempészni, bár én nem tartok veled, egy jó társasággal kevesebb lesz és a szívem is ketté fog törni, de ha nagyon akarod. - nevetem el magam figyelve arra közben, hogy ne tudjanak semmit leolvasni odakintről a számról, amiből olyan dolgot tudnak értelmezni ami nincs. - Pedig szerintem menne, ott van csak száz lány, akik szívesen lennének most itt. - mutatok kintre egy pillanatra még komolyan, de elnevetem magam. Nem ennyire egyszerű, főleg nem az én életemben, nem akarom, hogy bárki második legyen az életemben, és a lány aki mellettem kötne ki az lenne, és ez nem jó neki és nekem sem. Nevetve pillantok rá, ahogy az arcát a vállamba fúrja és lehet kicsit el is felejtem miért is második lenne csak egy lány az életemben, de tényleg csak egy pillanatig tart, mire az élet megint beavatkozik és mennünk kell. A kaja mindig nagyon is fontos volt az életemben, szeretek enni és nem mindenről kellett lemondanom, ami jó hír, de talán azért mert kiskorom óta erre voltam készítve, lehet azt szerették meg velem, amit tudák, hogy bármikor ehetek. A kinti légkör akár lehetne nyugodtabb is, mint ami a garázsban volt, de olyan hévvel tarolnak le a kérdésekkel és szakadok el Kinsleytől, hogy szinte pánikba esek. Szerencsére hamar vissza találok hozzá és egy szó nélkül húzom be az öltözőmbe, ahol nem kellene lennem, még nem, mert innen menekülnék, de azt hiszem sehol sincsen nyugtom csak itt, és lehet kelleni is fog ezután enki is. - Jól vagy? - kérdezem, de szinte egyszerre jönnek a kérdések egymás irányába és én is elnevetem magam, ahogy a hátamat az ajtónak támasztom. - Igen ezek a mindennapjaim ha futam van, ha nincs akkor képesek azt is levideózni, ahogy beülök a kocsimban itthon, és még oda is benyúlni egy képést. - forgatom meg a szemem, de valahogy ha egyedül vagyok benne annyira nem zavar, most meg azért mégis, hogy őt is belerángatták. Az elrohanását nem tudom mire vélni, csak nézek után az ajtóban, ami rám zárult és nem remélem, hogy visszajön, ledobom magam a kanapéra, ami nem kényelmes, de mégis biztonságot ad a zajoktól, a mindentől, és összpontosítok és talán egy kicsit többször nézek az ajtóra várva, hogy visszajöjjön, de talán ideje belátni, hogy nem kell ez mindenkinek. - Már azt hittem elmenekültél tőlem. - villan fel a szemem, amint nyílik az ajtó és a nem várt meglepetés lép be rajta, vagyis nem menekült. - Azt hiszem tényleg feleségül veszlek. - a szemem majd kiesik, főleg, hogy előbb szóba jött a kaja és ennem kellene, és most legalább neki hála fogok is, bár nem sokat. - Neked adom, jobban áll, mint a piros. - kacsintok rá, majd a kezembe veszek egy vizet és nyakalok be belőle egy egész üveggel, mert muszáj hidratálni, mire a kocsiba érek és szomjas leszek a víz fel fog melegedni és a teavizet kívül nem lesz más, most kell használnom. - Tudom, hogy nem kellene és megértem ha azt mondod nem, mert nem egyszerű ez az egész, de ha nem kérdezem meg ezen fog kattogni az agyam és az nem jó az időmérő előtt, szóval minden válasz megfelel, de tudnom kell. - teszem le a vizet és megfontolom még egyszer, hogy feltegyem e, talán annyira hirtelen lenne, de azért csak velevágok. - Holnap a futam után, mit szólnál egy olyan kajáláshoz, amikor nem kell figyelni a kalóriákra, két hét pihim lesz és te is letudtad a versenyed. Na jó, nincs kedved eljönni velem egy randira? - mondom ki kerek perec, még akkor is ha annyira sután hangzik, mert nem gyakran csinálok ilyet és lehet ezt már az oviban sem volt menő megkérdezni így.
Nem is tudom, hogy mikor vált ennyire könnyeddé a beszélgetésünk, vagy talán nevezhető apró flörtölésnek, amire ugye Pablo hívta fel a figyelmet. Mert észre se vettem, én mondjuk biztosan nem. De aztán kár is ezen agyalni, inkább csak megélni a pillanatot. Végül csak nagy mosollyal bólintok. - Mint szamáron a fül – nevetek fel végül, mert hát igen nem terveztem, hogy lelépek. Na jó, de volt pár pillanat mikor úgy éreztem jobb ha távozom, de azóta megváltozott a hangulat is. Gondolom nem sűrűn tévednek be idegenek a garázsba, vagyis, nem szokták a szerelők elrabolni valakit a tömegből, hogy megmentsék főleg ha az a bizonyos személy él-hal azokért a kocsikért amikkel száguldoznak. - Nem kell a sapkád, ragaszkodom a saját vörösömhöz – mosolyogva teszem a fejére a sapkáját, hiszen eszembe sincs ilyenre gondolni sem. Leginkább Dream az aki jelenleg szívmegállással küszködne, ha most ő lehetne itt, ilyen közel ehhez a csodához. Nem hagy hidegen, mert mindig elismerően néztem, hogyan bontakozik ki a csapat és ér el egyre jobb és jobb eredményeket. Tekintve, hogy egyik pilóta sem olyan idős, hogy meglegyen a tapasztalata, hogy is kell a nagyközönséggel bánni, még ízlelgetik mit is jelent, hogy a Forma 1 világában élni kell. Hogy a rajongók tudnak igen csak elvetemültek lenni. Főleg, hogy az ábra is mutatja a lányok sikítása szinte fület sértő, ahogy látják, hogy az egyik pilóta épp a garázsban van miközben a sétájukat megejtik. Miközben a legtöbb ilyenkor pihen, felkészül egy olyan pályára, amiről tudjuk, hogy a legjobb eredményt az időmérőn kell teljesíteni, hiszen az esetek nyolcvan százalékában ez a másnapi futam vége is. De ő most itt van és megengedi, hogy a kocsiba ücsörögjek, miközben a rajongói már szinte berekednek a sikoltozástól. Főleg mikor kiszállok a gépből és mellette állva intek, mert némelyik lány szájából elhangzik a nevem és persze csak rontok a helyzeten, hogy pont előttük fogom meg a kezét amit tartott. - Bárcsak ilyen könnyen menne az, hogy találsz párt magadnak, mint ahogy a fejükbe pattan – nevetek, ahogy némelyik úgy néz, mintha meg akarna ölni a többi pedig mintha csodálna. Vagy nem tudom, de én már teljesen zavarba esve hajtom a fejem a vállára. Újabb rossz pont, hiszen ezzel csak egy ismételt sikolyt váltok ki belőlük. Már szinte örülök, hogy a táskám mélyén van a telefonom, mert tuti, hogy Chloe már hívogat azért, hogy miket látott az interneten és magyarázzam már meg, hogy akkor mi is van kettőnk között. Mert állandóan csörög a telefonja. Bár ezt neki is jelzem, hogy nem lesz olyan sétagalopp ami most történik. De amilyen lazán válaszol meglepetten nézek rá, most már teljesen elpirulva a cipőmre szegezett tekintettel. Igyekezve átlépni a témát, keresve másikat. Amire szerencsére ráharap majd úgy áradozik róla, mintha valami nagy álmáról beszélne, amire csak mosolyognom kell és bólintok. - Finomnak hangzik, ne aggódj nem kell most annyit egyél. Elhiszem, hogy meg van az energia beviteled – bólintok nevetve és lassan elindulunk. Nekem nem furcsa a Paddock részen sétálni, hiszen legtöbbször, mint jelenleg is a nyakamban lóg a VIP belépő, már szinte otthonosan mozgok. Egészen addig, míg pár sajtós úgy robban közénk, hogy a kellemes érzés megszakad és szinte kívülállóként maradok a tömeg mögött és lassan hátrálok, hogy ne legyek útba. Nagyon figyelek, de a kérdések csak összemosódnak, és Arthur már szabadulna. Miközben egyik engem is megtalál és nekem szegezi a kérdést, amit valószínű, hogy a rajongók is feltettek. - Miss Hidalgo-Montoya, hivatalosan is egy párt alkotnak Arthurral? - a mikron szinte már a számat súrolja, mikor megérzem az említett kezét és kiránt abból a szituációból, amire nem is tudtam válaszolni. Csak egy szobába találom magam kavargó fejjel automatikusan lehuppanok a közeli székre. - Ezek a mindennapjaid? - nevetek fel végül, ahogy felnézek rá és az ajtó túlfelén lévő hangzavart figyelem. Azért örülök, hogy ennyire nem vagyok a középpontba, mint most. - Várj, mindjárt jövök – veszem le a fogasról a kabátját, majd a kapucnit teljesen az arcomba húzva távozom a szobájából. Ahogy a riporterek újabb áldozatot találnak már is eljutok a konyha részre és visszaemlékezve arra, miket sorolt fel össze dobálom egy nagyobb tányérra és tálcára, két üveg vizet is begyömöszölve a kabát zsebébe sietek vissza. Ahol persze fenn akadok egy biztonságison, de meglóbálva a belépőmet és a kabát gazdáját emlegetve hamar vissza kerülök a nyugis részre. - Hoztam enni, mert ott kint háború van – nevetve teszem le a kis asztalra a szerzet zsákmányt, majd a vizeket is elő húzva veszem le a kabátot és adom vissza neki. - Több ruhadarabodat ígérem nem fogom elcsórni. De nem hagyhattam, hogy éhesen állj fel az időmérőn – mosolyodom el szélesen.
Minden jó dolognak vannak árnyoldalai és lehet, hogy nekem pont az, hogy mindenhonnan én vigyorgok vissza, ezt csak olyan mellékhatásnak vélem a jó mellé, amit olyan régóta el akarok érni. Mindennek ára van és szerintem mi egész csekély árat fizetünk mindezért, amit szeretünk, és amiért küzdöttünk, én mindenképpen. A kabala dolog egészen tetszik, nem vagyok babonás, de ha szerencsét hoz és emiatt minden hétvégén el kell fogadnom, hogy itt van azt hiszem nem leszek mérges, mi több, lehet majd ragaszkodni fogok ahhoz, hogy mellettem legyen. - Ha nem ragaszkodnék is rajtam maradtál és innentől nincs menekvés. - mintha annyira kapálózna innen kifelé, de ki tudja, lehet tényleg egy kicsit ragaszkodok hozzá. A tény, hogy miket fognak rólunk cikkezni, amint ideér a tömeg, a figyelmeztető szavak mit sem érnek, mert hosszú idők után most érzem magam olyan mértékben nyugodtnak, mint még eddig sosem egy verseny vagy időmérő előtt. Még nekem ez kemény és kifelé azt mutatom, hogy nagyon jól viselem, de azért a lelkem ebben a sok szociális létben már szinte visít. - Akkor nagyon gazdag leszel azzal a sapkával. - hagyom végül annyiban ezt az egészet, bár nevetek és komolyan nem foglalkoztat annyira, ha pont vele hoznának össze, mert van benne valami, ami miatt nem is bánnám az egészet. De ebbe nem akarok most beleugrani, nem erről van ma szó, nem ezért vagyunk itt, ez egy egész egyszerű véletlen, amit nem szabad csak úgy veszni hagyni és nem is fogom, mi több, minden pillanatot kihasználok és pimaszul mérem végig, amikor a kocsiba ül és simán nem érdekel, ami odakint történik, még ha a nevemet kiabálja is minden lány hirtelenjében. Megértem, hogy menekülne, amikor feláll, hogy menjünk, segítek neki kimászni a kocsiból, mert tudom, hogy nem annyira egyszerű, mint amilyennek mi mutatjuk. - Miért szerinted mi leszel perceken belül szerintük? - mutatok ki a közönség felé, akik le sem veszik rólunk a kamerákat és a vakuk villognak, kérdéseket kiabálnak, de nem tudom már kivenni egyiket sem, annyira hangosan és összefüggően mondják, vagy sikítják. Ez valamilyen formában eszméletlen jól esik, ez a nagy törődés, de közben meg tudom, hogy nem a legkellemesebb, főleg ilyenkor, amikor valami ott motoszkál a fejemben, vagy inkább valaki, aki megfog még ha csak egy pillanatra is, és tudom, hogy nemsokára elválnak útjaink, de valamiért mégis kapaszkodnék most bele. - Tudom, de van amiért megéri basztatva lenni. - simán vágom oda, mégis mikor lettem én ennyire laza, mindig szerettem befeszülni, egy kicsit idegesebbnek lenni akkor is amikor az arcomon egy nagyon nagy mosoly ül. Most persze olyan könnyen megy minden, jó lenne megtartani, ilyennek maradni és ilyen könnyen végigmenni legalább a hétvégén, ehet a hazai futam hatása, vagy Kinsleyé, vagy a tudat, hogy mehetek enni. - Avokádó, tojás és mérhetetlen mennyiségű teljes kiőrlésű toast, pirítva. - ahogy kimondom már érzem is a számban, mázli, hogy ezeket szeretem, nem megy az agyamra. - Ha meg ezeket megunom, akkor csirke, csak nem a gyúrós verzióban, mert a mellékelt ábra sem azt mutatja, hogy nekem arra lenne szükségem, hanem valami zöldséggel. Mindenevő vagyok, de valahogy a zöldségek a mániámmá váltak az évek során. Paradicsom, paprika, még magában egy tonna sóval is képes vagyok megenni. - mesélem lelkesen a kérdésére a dolgokat, miközben még hangosabb lesz a tömeg, ahogy a keze az enyémben végzi és a vállamra hajtja a fejét. Hátranézek a tömegre, büszkén mosolyogva, mintha bármi érdekem lenne ebben, pedig azt sem tudom mit csinálok, és látom, hogy nem az utálkozás van a szemükben, hanem valami más, amit a pasi agyam nem tud azonosítani. - A rajongóim tudják, hogy mennyire nehezen adom magam, eszükben sem lesz majd annak titulálni téged. Na meg milyen már, hogy csak a véletlen miatt vihetlek el randizni, és máris a feleségem leszel. - nevetem el magam és el is indulok, mert az előző vészharang már jelezte, hogy sietnem kell, és a fél óra most olyan nagyon kevésnek tűnik, máskor meg mégis többnek hat. Amint kiérünk a hangzavarból indulok meg még mindig a kezét fogva az étkezők felé, amikor az arcomba mászik egy firkász, én hirtelen engedem el Kinsley kezét és szakítanak el tőle, miközben közénk állnak a hülye kérdéseikkel. - A futam után adok interjút. - zárnám le de nem tudom, mert egyre csak záporoznak a kérdések. Nagy nehezen megtalálom a lányt és kézen fogva megyek be vele az öltöző részemre, nem kellene, de más menedéket aligha találok hirtelen.
Vannak dolgok az életben, amiket nem lehet csak úgy megmagyarázni, nincsenek rá logikus szavak. Csak az, hogy a mámor, ami körbe vesz sokkal többet megér, mint gondolnánk. A pénz visszaforgatja magát, de az emlékek nem. Azokat vagy megalkotjuk magunknak, vagy nem is kergetjük. Fel kell nevessek, ahogy azt mondja, hogy furcsa érzés. Na igen, nem igen lehet sehova tenni azt, hogy saját magad mered rá mondjuk arról az üzletről vissza ahol eddig csak mondjuk nézelődni jártál. Elég furcsa érzés, ahogy a tökéletesen beállított kép, mosoly, szemek. Ott vagy és nézed saját magad. Mintha egy görbe tükör lenne a világ. A marketing fontos fogás. - Mindenki másképp éli meg, nem gondolod? Lehet te örömmel nézegeted magad – vigyorodom rá megvonva a vállaimat, miközben próbálom elfojtani a nevetésemet, kisebb sikerrel, mert a végén kitör belőlem a nevetés. Szerintem senki nem szereti saját magát nézegetni. Mindketten úgy állunk hozzá, hogy nem tölt el önbizalommal ez. Még ha kellemes is érzés, hogy a kicsiny hazánk örömmel mutatja ki a támogatását felénk. - Jó, de csak erre a hétvégére, kelleni fog a szerencse nekem is a továbbiakban. De csak mert ennyire ragaszkodsz hozzá – lágyulnak el a vonásaim, ahogy rá nézek. Hiszen mindenkinek kell valami babona, amibe kapaszkodhat, vagy épp retteghet. Nekem is van, mert minden verseny előtt kell a szerencsehozó plüssöm, amivel alhatok. Vagy, hogy mindig ugyan abban a pizsiben töltöm az éjszakát előtte. Kész rituálé. Ami másnak nevetséges is lehetne, de nekem fontosak. Pablo arca egyre jobban vöröslik, hogy ilyen könnyen beszélgetünk egymással és a szavaink kicsit sem burkoltak a másik felé. Főleg, hogy szinte agyalni sem kell a riposzton. Felnevetek, ahogy simán az arcomba nyomja a valóságot. - Mi van ha csak őrült rajongó vagyok, aki csak a saját örömét hajszolja. A lányok nagy érsze még ölni is képes lenne, hogy ellopják a sapkád vagy beüljenek a kocsidba. Lehet én is csak megjátszom a normálisat, és amint kilépek a tömegbe már licitre is kínálom a megszerzett ajándékokat – nevetek fel. Nem megcáfolva a szavait, csak eljátszva a gondolattal ábrándozok, hogy ha nem az lennék, aki vagyok valószínű nem kerültem volna ilyen helyzetbe vele. A kinti tömegben lévő lányok valószínű, hogy elájulnának, főleg, ahogy segít beszállni vagy óvatosan megigazít mindent körülöttem. Bár az ülés az ő kényelmét szolgálja nem az enyémet, még is van benne egy olyan gondoskodás, amit nem néztem volna ki belőle. Persze hamar félbeszakad a kis flörtölésünk, ahogy a valóság szinte elsodor, főleg, ahogy a lányok már sikítoznak egy elkapott mozdulat miatt. Vagy csak pillantásért. Bár mosolyom őszinte a nevemet hallva, azért kezd kissé zavarni, hogy ennyire a központba kerültem és persze már menekülnék is az autóból. Meglep, hogy Pablot kispadra ülteti, majd talpra érve mellette még vissza nézek az álom autóra. Egyszer még biztos kipróbálom milyen vele menni. Mert ki kell. Ez még a bakancslistámon van. - Csajod? Ez nem kellemes megnevezés – jegyzem meg, ahogy vissza teszem a sapkát a fejére, hogy kócos tincseivel ne játszadozzon ennyire látványosan a szél, majd felnevetve ingatom meg a fejem. Bár még lett volna mit mondjak, de megszakítja a társalgást egy hang, elég szigorúnak hat, szinte már katonásan jelzi, hogy nem szabadult még, vannak kötelességei a nap folytatására. - Szóval már rapid randit is beszerveztél a csajoddal? Ugye tudod, hogy a PR embereink a hajukat fogják tépni – nevetek fel, ahogy már szinte epekedve várom, hogy megszólaljon a telefonom, hogy milyen hülyeséget halmoztam fel az után, hogy hazai pályán nyertem meg a versenyt. - Mit szoktál ilyenkor enni? - érdeklődöm teljesen valós érdeklődéssel, ugyan is sportolóként én sem tudom néha eldönteni, hogy mennyi energiát vigyek be vagy szénhidrátot, ami lebontódik a versenyek alatt. De ugye figyelni, hogy ne telítődjek el, még a végén nem tudok megmoccanni a pályán. Végül egy kicsit hezitálva fogom meg a nyújtott kezét, amitől persze mögöttünk lévő tömeg azonnal olyan sikításba kezd, hogy el nevetve magam a vállába fúrom az arcom. - Egy apró mozdulat és holnapra a feleséged leszek – ingatom meg a fejem, ahogy sok mindent lejátszanak a fejükbe. Tényleg mindenre figyelni kell ebben a szakmába.
Nála is azt veszem észre, mint sok más ismerősömnél, hogy mennyire fontos a családi alap, amit ők adnak, milyen mélyen belénk ivódik és végigkísér egy két dolog egész életünkben. Lehet ha apa nem lett volna versenyző engem sem érdekelt volna ez az egész, de benne van, hogy mégis. Azt hiszem ez a hála benne is megjelenik, mert látni az emberek szemén, ahogy az övén is, hogy mennyire szereti ezt az egészet, legyen a verseny akárhol, az érzés szinte mindig ugyanaz. Tudom itthon más, itthon sokkal jobban magáénak érzi az ember az egészet, többször szerepel a neve a lelátókon és sokkal gyakrabban hallja a nevét, de van ami ugyanolyan. - Nem tudom, furcsa, nem szeretem a képemet bámulni, bár néha azt veszem észre, hogy az bámul vissza rám. - borzongok meg egy kicsit, mert tudom, hogy ezzel jár, de nem vagyok annyira kíváncsi mindig a beállított agyon retusált képeimre. - Mondjuk ezt úgy kérdezed, mintha nem tudnád milyen. - hazudnék ha azt mondanám nem nézegettem a plakáton, pasiból vagyok, nem bámultam, de ami a szemnek kellemes azt meg kell nézni, nem véletlen, hogy benne maradt az agyamban egy két, vagy több róla egy-egy kirakatban. Tudom, hogy mennyire nehéz itt pozíciót szerezni, főleg egy ennyire újnak, mint én, éppen ezért forgatom meg a szemem egy kicsit amikor mondja, hogy az erkélyen akar látni, hát legyen, azon leszek, ha ő kéri. - Akár amúgy lehetnél is az, mi hazaiak tartsunk össze nem? - vonom meg a vállam a kérdésére felelve. Egy pillanatra elfelejtem, hogy nemsokára tényleg itt lesz a tömeg, de persze emlékeztetőt azért kapok, amire olyan könnyedén vágok vissza, hogy szerintem még Pablo is meglepődik. - A másik fél a sapkámat viseli és a kocsimba készül beülni, azt hiszem tudom a választ… - pimaszul felelek vissza, majd segítek neki beülni a kocsiba. Nem terveztem ezt az egészet, csak állni akartam a garázsban és pihenni, rákészülni a napra, de az nem segített volna. Tudom, hogy akkor bezárkóztam volna de ez most jóleső érzést ad. A lány felrázza a hangulatom, még akkor is ha olyan epésen válaszol mindenre, és annyira pimaszul, de egy percig sem zavar. Ahogy beül már jönnek a hangok, a nevem kiabálása, az övé és az éretlen hangok is, amikkel kérdések ezrei is jönnek felénk, de tudom, hogy nem kell válaszolni. Itt sem kellene lennem, így semmilyen kötelezettségem nincsen feléjük, ezért nem fogunk büntetést kapni, nem kötelező program, de azért odaintek mosolyogva feléjük, azért bízva abban, hogy nem lesz igazam. - A pasik nem szoktam utálkozó csoportokat csinálni. Vagy igen? - kérdezem tőle nevetve, de ki tudja melyik csapatban játszik, bár ahogy néha rám néz, és ahogy a szavakkal bánik a pasik körében kétlem, hogy hidegen hagyná egy két szép szó egy ellenkező neműtől, sőt. Ahogy az én kocsimban ül, egészen jól érzést kelt a látványa, az ő mosolya szinte állandó lett, amint beült, az én figyelmem szinte azonnal elterelődött a lányokról és a hangokról, nem mintha nagyon az övék lett volna. Egy pillanatra veszem le róla a szemem, amint feláll és egy közeledő alak bontja meg a képet, de csak intek neki, és a kezemet nyújtom Kinsley felé. Mi baj lehet már belőle nem, segítek neki kiszállni, végülis ott ücsörögni elég unalmas tud lenni, főleg ha közben ezer szempár szegeződik rád. - Szerintem is, bár már teljesen mindegy mától hivatalosan is a csajom vagy szerintük szóval menjünk együnk valami diétásat, mert ma még méredzkednem kell. - nyújtom felé a kezem, hogy induljunk el a kattogok fények elől a garázs biztonságosabb része felé, a paddock részhez, ahol ugyan vannak emberek, de közel sem ennyire zajosak. - Arthur, fél órád van, utána az overálban szeretnélek látni itt. - szól az én őrangyalom, vagy védelmezőm, vagy hívjuk bárhogy a hajcsárt, aki percre pontosan betartat velem mindent, de kell is, mert én képes vagyok elkalandozni. - Itt leszek. - nyugtatom meg mielőtt elindulok hátrafelé, remélve, hogy nem akar megint elmenekülni újonnan szerzett barátom.
Fel kellet nevessek, ahogy visszakérdez. Mert igen, a pilóták kinézete sem utolsó szempont, de a mikor beülnek ezekben a villámgyors járgányokban, nem igen látod az arcukat, hiszen a sisak mindent is takar. Pár szemfüles kamerásnak sikerül a szemüket elkapni, de nem hinném, hogy annyira fő szempont lenne nálam, vagy épp a húgomnál, hogy ki hogy néz ki. Nekünk inkább csak maga a száguldó cirkusz jelensége ragadt meg. Na meg persze a motorok hangja. Amitől szinte mindenkinek bele remeg a mellkasa. - Van, apukánk révén sokszor néztük vagy jártunk ilyen rendezvényekre. Aztán valahogy belénk ivódott a nagy szerelem a motorsportok iránt – rántok egyet a vállaimon, hiszen a családunk minden tagja figyelemmel kíséri a történéseket. Főleg ha szülővárosunkra kerül a sor, hogy itt állomásozzanak. - Milyen érzés, hogy lassan minden üzletben visszanézel önmagadra? - nevetek, mert nem is olyan régen az én képeim is ott függtek. Bár nem tartom magam akkora sztárnak, az ilyen sportoknak mindig nagyobb volt az érzése. Bár hazaikat minden sportágban nagyra tartják és jó pár Monaco szülöttje versenyez a világ bármelyik pontján és örömmel húzza fel a fehér és piros zászlót, hogy megmutassa nem minden a szerencsejáték. Amivel általában összefüggésbe hozzák a kicsiny országunkat. - Ugye, ugye mennyi előnyöd van? De egészen jól mentek a szabadedzés, szóval legyél ügyes. Szeretnélek a pódiumon látni – vigyorodom el, mert ha nem is lesz az első, már a városnak nagy büszkesége lenne, ha Ő is fent lenne az első háromban. Nincsenek irreleváns elvárásaim, de ha már van egy minimális előnye, akkor legyen észnél és használja ki a lehetőségeit. Erről szól ez a sport, jókor, jó helyen és persze minden apró lehetőséget meg kell kaparintani. Pablo természetesen nem épp örül, hogy jobban elbeszélgetünk, mint várható volt. Bár felőlem ez nem flörtölés, mint kihangsúlyozta, de nem fogom kijavítani. Egyszerűen csak jól érzem magam és megragadok minden lehetőséget, ha már felkínálta, hogy beülhetek a kocsiba, nem fogom csak úgy eldobni magamtól. - Tehát azt hiszed, hogy a kabalád leszek a hétvégén? - nevetek fel, ahogy a kabala szó elhagyja a száját. Nem hiszem, hogy pont én lennék jó ilyen szerepre, de ha így óhajtja a hétvége egyik sztárja, akkor legyen így. A sapkát még párszor megigazítom, mert eléggé nagy az én fejemre, még a dús hajzuhatag ellenére is. Na és persze a sikoltozások egyre hangosabbak, így tudni, hogy már közelegnek a séta alanyai. - Micsoda maga biztosság, de másik felet meg sem kell kérdezni? Hm? - érdeklődöm, de végül azért felnevetek. Valahogy jelenleg nem azzal töltöm ki az időmet, hogy holnap miről fognak cikkezni. Kit áltatok, ezek már egy órán belül fent lesznek az interneten, minden féle spekulációval. Így csak nagyot nyelek, mert lemerem fogadni, hogy Dreamy már az első után hevesen fog csörögni minden apró részletet tudni akar. Ahogy egyre közelebb kerülök és kissé rutintalanul megpróbálok beülni kisebb-nagyobb segítséggel a kocsiba felnevetek. - Mindig kell valaki, akit lehet utálni. Amúgy megszoktam, tudod nem csak te élsz ám ekkora felhajtásba. Kitudja, lehet ellened is készül egy klub – vigyorogva huppanok végül bele és addig mocorgok, hogy ő is segít az övekkel. Bár nem a legkényelmesebb, csak széles mosollyal simítom végig a belső részt. - Kényelmetlenül csodálatos. Esküszöm, hogy a szívem kiugrik a helyéről, pedig csak itt ülök – le sem lehet vakarni az arcomra gyógyult mosolyt, ahogy lábaim még messze vannak a pedáloktól. Az ülés az ő kényelmére lett kiöntve, így természetes, hogy töri a fenekemet. Bár még fürdőznék ebbe az érzésbe, de a ide érnek. A fényképezők azonnal villognak, a nevünket felváltva sikítják. Így csak magam elé húzom a sült részét a sapkának. Ez olyan automatikus ösztön, hogy elrejtsem ki is vagyok. De már minek? Úgy is tudják, hogy én vagyok, aki rajongásuk tárgyával konzultál a kocsinál. - Nem akarlak bajba sodorni, ha gondolod most megyek és tisztázom a történéseket – pillantok fel a szemeibe, mert már látom magam előtt, hogy mindenhol ez fog megjelenni. Majd csak intek a lányok tömegének, akik árgus szemmel figyelnek. - Jobb ha kiszállok – kapaszkodok meg a Halo-ba, hogy felálljak és Pablo már lép is, hogy segítsen.
Már rájöttem, hogy több fajta rajongás van efelé a sport felé, a legtöbb és manapság ez a divat, hogy a csajok azért imádják ezt a sportot, mert tele van szingli gazdag pasik, akik szerintük még dögösek is. Miért ne fiatalok vagyunk és egy csaj sem marad meg mellettünk, mert annyit utazunk, vagy egyszerűen túlságosan is fontos a sport, hogy mással is törődjünk azon kívül. Persze vannak kivételek, akiknek már felesége van vagy stabil kapcsolata, de ott is ugyanúgy megy a rajongás. Aztán persze ott van az a fajta rajongó, aki nem csak a pasikért, sokkal inkább a kocsikért van oda ezért az egészért. Ritka, de mázli, hogy éppen belefutottam egybe, azt hiszem. - Kislánykori rajongás, még van ilyen? - nevetek fel, de nem gúnyosan, hanem sokkal inkább megkönnyebbülten, hiszen ez a jó fajta, ami melengeti a lelkem és nem fogok belekötni, hogy honnan tud ennyi mindent, csupán csak egy elejtett megjegyzés, hogy talán Pablo árulkodott. - A hangulat valóban eléggé megváltozik ilyenkor itt. - nézek körbe mosolyogva, talán kicsit nosztalgiázva, amikor nem innen néztem a futamot, hanem az erkélyről, de már más idők járnak és engem néznek, amitől még mindig libabőrös leszek ha rágondolok. - Igen mára versenyek is szinte mehetnének kívülről annyiszor láttam itt elmenni a kocsikat minden egyes évben, de nem olyan benn ülni a forma autóban és lesni mit tesznek benne a srácok. - magyarázom neki, de tudom, hogy nem ezért mondta, csak valahogy magamnak is magyarázom, hogy ez más lesz,ez igazi lesz. Amikor már egyre jobban és jobban közelednek hozzám az Arthur nevet kiabáló lányok, azt hiszem nekem is ideje lenne lelépni, mint neki, de nem enged el egy elejtett mondat, amit azonnal kihasználva tartom itt még egy kicsit a kellemes társaságom. Nem látom akadályát annak, hogy beüljön a kocsiba, csak nem a poros sapkában, mert az még nekem is fájna. Bár látom a srácok aggódó arcát és a PR-sunk fejét, amikor ezt meglátja majd egy posztban, de egyelőre nem nagyon izgat. Ahogy magára teszi a sapkát felelek neki gyorsan mielőtt azt hiszi megkukultam. - Lehet, hogy van ilyen babona, de nem hiszek ezeken, sőt még van egy olyan sanda gyanúm, hogy szerencsét is fogsz hozni. - kacsintok rá, miközben elismerően mérem végig a sapkámban, ami valóban sokkal jobban mutat rajta. A hazai lány, ne az olasz mezőnyben játszon legalább itthon nem? - Legalább égre olyan barátnőt kreálnak majd nekem, akit még én is el tudok képzelni magamnak. - mondom nevetve Pablonak és nyújtom a kezem a lány felé. Persze a szavaim csak azért jönnek ilyen könnyedén, hogy egy percig se higgyék, hogy befeszültem, mitöbb, most érzem, hogy igazán ellazultam, hogy ez a csaj megjelent és pillanatok alatt forgatta fel a napot, úgy hogy még én is kezdem egyre jobban élvezni. - Csak mondom, hogy azok a rajongók nemsokára klubot alakítanak ellened. - segítek neki bemászni és kicsit behajlok, hogy elhúzzam alóla az öveket, amikre most nem lesz szükség. Majd a kocsi oldalához támaszkodva nézek rá. - Milyen érzés? - amint kimondom meghallom a nevem, és az övét, de olyan furcsa hanglejtéssel, hogy már azt hiszem valami rosszat tettünk. - A kocsiban? A hangokra ne figyelj, el fognak menni, csak mosolyogj és tegyél úgy, mintha normális lenne. - nekem ezt szokták mondani, mert normális ha ezer telefon villog az arcodba és mindenféle kérdéssel rohamoznak meg, ja nem, de ez az életem és az övé is hasonló, bár lehet ennyire nincsen nagy felhajtás ott ahonnan ő jött vagy csak én vagyok nagyon járatlan tenisz környéken, bár őt ismerem, de a hazai ismertség előny nem?
Volt valami abban, hogy együtt érzek a hazai versenyzővel, tekintve a tegnapi mérkőzésemet. Én is úgy éreztem, hogy felrobbanok, minden szempár rajtam volt. Bizonyítani kell a hazaiaknak, hogy a világ nem csak a szerencsejátékok miatt ismeri a kicsiny országunk nevét. De persze az nem egyszerű. Sok belefektetett erő, áldozatok és még ennél is több izgalom jár vele. Főleg, hogy ezt nem lehet csak úgy kikapcsolni. Nekem ezért is van millió más hobbim, hogy lehiggadjak. Az egyik pont olyan, ahogy sétálgatok a garázsok között és lopva pillantok néhány autóra és akár egy kisgyermek méregetem végig mindegyiket. Bár nem volt tervben a menekülés, viszont legalább Pablo épp kéznél volt. Viszont meglepetésemre testközelből beszélgethettem azzal, aki egy cipőben jár velem a hétvégén. Meglepően laza és jó fejnek bizonyosul. Bár látszik, hogy imádja azt a felhajtást ami körülöttük van. Én viszont meghúzom magam egy sarokban. - Kislány korom óta figyelem azt, ami itt zajlik, ez a hét ilyenkor felbolydul Monaco. Az autók hangja pedig bizsergeti a lelkem. Minden sportot örömmel figyelek és próbálok ki. De azért ilyen közel lenni egy autóhoz. Tudjuk, hogy igen csak bennfentesnek kell lenni hozzá – nevetek fel, ahogy arra gondol, hogy magamtól nem tudnám. Ez olyan, mint mikor közlöm, hogy szeretem a Forma1, majd automatikusan jön a kérdés, hogy akkor mi is az a DRS? Hagyjuk, nem attól leszek igazi rajongó, ha erre a kérdésre csípőből reagálok. A nők is lehetnek annyira képzettek, mint a férfiak. Hiszen már van női versenyzés is, az Academy-t is annyira lelkesen figyelem, mint a királykategóriát. - Ha tegnap találkoztunk volna akkor azt mondtam volna én is, mint te. De minden csoda két napig tart. Hazaiként úgy sem lesz sohase könnyebb, legyen az az első vagy a harmincadik versenyed – vonom meg a vállam. Attól nem lesz neki jobb, ha magát okolja. Még ha teljesen igazak a szavai. - De tiéd az előny. Itt nőttél fel, ismered az utcák minden apró részletét, ezt tartsd észbe. Bár mondjuk nem igazán hasonlítható össze, hiszen azért nem veszünk be egy kanyart sem, százon felül – vigyorodom el, hogy megpróbáljak valami lelket verni. Mert elég kutyául fest. Viszont mikor a hivatalos séta résztvevői már közelednek és a lányok úgy sikítják a nevét, hogy szívem szerint elkérném a zajszűrős fülest. Úgy döntök, hogy jobb lesz távozni, de azért nem bírom ki, hogy ne menjek közelebb a géphez és érintsem meg. Mikor Pablo azért oda szán pár szót és megrázom a fejem. Amikor újra meghallom a szavait. - Nincs valami babonád? Hogy verseny előtt más ül be akkor nem fogsz teljesíteni? - kérdezem nevetve, Pablo helyet is válaszolva, jó lenne nem most kapnának össze a semmin, ahogy elém lép és megpöcköli a sapkámat csak még magasabbra emelem a fejem és széles vigyorral lopom le az övét és cserélem le. - Most már te vagyok, szóval? - döntöm oldalra a fejem, ahogy kislányos mosollyal lépkedek hátra felé, míg nem érzem meg a meleg vasat a fenekemnél. - Kinie, ne flörtölj már vele… Arthur nem arról van szó, de lassan itt vannak, szerinted mi lesz a címlapokon, ha meglátnak kettőtöket? – szól Pablo kissé nyűgösen én pedig csak megforgatom a szemeimet, ahogy vissza nézek a pilótára. - Segítesz? - nyújtom felé a kezem, egyre izgatottabban, még ha tudom, hogy igaza van és lehet kellene várni egy kis időt, míg elhaladnak. - Vagy sütkérezel még egy kicsit a rajongóid között? Mert szívesen megvárlak a gumik mögött -vigyorodom rá végül.
A hazai futam, mindig felemelő, de valamiért olyan nagy nyomást ad, hogy már korán reggel azt érzem, hogy nem lenne itt a helyem. Aztán persze a kocsiban minden más, mindig sokkal nagyobb kedvvel indulok neki az egésznek és feltölt, hogy a hazai közönségem előtt mehetek. De nem lesz meg a dobogó, ezt mindenki tudja, még nem olyan erős az időmérős sebességem, az első tíz rajthelyen belüli elhelyezkedés már egészen könnyen megy, de még csak az első szezonom és nem sokat futottam még a kocsiban, bár az aszfaltcsík szinte csukott szemmel megjelenne előttem, minden ív, minden olyan ismerős. Aztán persze ott van egy másik oldal, akik azt hiszik menni fog, jobban mint bárkinek, pont a hazai érzés miatt, a jól ismert házak, a megszokott útvonal, és talán ez az oka annak is, hogy bizakodnak, és a szerződésemet még az év elején megnyújtották két évre. Persze jó érzés, de ettől még nyomnom kell és ki kell bírnom mindazt, ami ezzel jár. A fejembe nyomódó mikrofonokat, amitől csak a garázs ad biztonságot jelenleg. Néha persze betéved ide is egy egy olyan személy, aki nem idevaló, mint ahogy most is, de kellemes a jelenléte, nem hinném, hogy pont ő fogja a képembe nyomni a nem létező mikrofont és kifaggatni, hiszen ugyanolyan menekülő fél, mint én voltam. - Nem csapattag, de nagy rajongó lehetsz, ha már ennyiből ilyen sok mindent ki tudtál szűrni? Vagy Pablo súgott? - biccentek a srác felé, aki közben elmegy mellőlünk. Nem ritka manapság, hogy egy nő ennyire vágja a sportunk minden egyes kis titkát, részletét, de azért nem szoktak ilyen könnyen rájönni, mi is van a kocsival, főleg ha az csak áll a garázsban és nem is nagyon matatnak rajta ott ahol a gond van. Persze ilyenkor mindent leellenőriznek. Összeszorul a gyomrom, amikor az időmérő jön szóba, és csak bólogatok neki, miközben tudom, hogy mekkora nyomás lesz az első hazai forma 1-es futamon. - Főleg itt! Biztató szavak ezek, de a csapat mindig remek munkát végez, szerintem a teljesítmény ilyen téren az én kezemben lesz, szóval ha nem megy jól tudjuk ki hibája miatt. - vonom meg a vállam, bár tudom, hogy Pole-t ma nem várnak tőlem el, még. - Talán a sapka árult be, de nem biztos. - nevetek fel, amikor megjegyzést tesz a felfedezésemre. Közben már talán vissza kellene vennem a nagyon vigyorgós arcomból, egyrészt a pit walkkor nem is kellene itt lennem, mert akkor itt megáll a tudomány és sosem mennek tovább a nézők, de nem valószínű, hogy így lesz. Már hallom a hangokat mögülem és a nevemet is, egyszer feléjük nézek, de hiba, mert tudom, hogy onnan nehezen menekülök, bár nem megyek közelebb a kordonhoz. Már le is lépne Kinsley, éppen,amikor végre találtam valakit, aki egész hasonló cipőben jár, mégsem ugyanabban, mint én. Csak fél füllel hallom meg, amit mond neki a szerelő, de nem reagálom le, nem tudom miért vannak úgy vele, hogy én nem vagyok elég laza ahhoz, hogy bárki beüljön a kocsimba a jelenlétemben. - Miért nem? - kérdezem tőle, még mielőtt elmenne a barátnője. - Egy feltétellel, ha ezt lecseréled amíg benne ülsz. - pöckölöm meg Kinsley elé lépve óvatosan a sapkáját. - Ne már Pablo, mikor voltam én olyan, aki bármi ilyenbe beleszólt? - lehet kicsit feszengek még ebben a környezetben, de szerintem érthető, mert új, és nem vagyok hozzászokva, de pont ilyen kis dolgok kellenek, hogy egyre könnyebben tudjam megszokni ami itt van. Már pilóta vagyok, de nem vaskalapos vezető, vagy ilyesmi.
Egy nagy szerelem van jelenleg az életemben, az pedig nem más, mint Forma1. Ha itt élsz, akkor tudod, hogy a nagyok sportja mikor a fél várost lezárják és minden féle feliratokból és kivetítőkből csak a pilóták arcát látod. Vagy mikor hirtelen megnő a tömeg. Több esemény is erre a hétre került. Ilyen volt az én tenisz meccsem is. Több ilyen oka is volt annak, hogy nem utaztam tovább és helyben maradtam. Egy, hogy a családommal legyek, a másik pedig, hogy a nagyi már berendezte a kis lakást arra, hogy Dreamy-vel ott bulizzuk végig szinte testközelből az egészet, mert ilyenkor moccanni sem lehet oda lent. Ezért is választottam, hogy a sapkám mögé bújjak. Ha nem is akkora a nevem, mint a fent lógó pilótáknak, attól még ugyan úgy ismert személynek számítom és próbálkozom nem sok feltűnést okozni. Főleg, hogy most egyedül kell legyőznöm a tömeget. Ami ideig-óráig megy. Viszont mikor már sokadik ember talál meg és a vakuk a szememben villognak menekülnék. Nem vagyok nagy rutinos, mellesleg el is vakítottak, így emlékezetből próbálok távozni, mikor egy erős kéz markol rám és ránt be eltakarva mindentől és helyet foglalva látom, hogy a gyerekkori barátunk az, aki Dreamy szerint belém volt zúgva, most pedig McLaren egyik fő szerelője lett. Legalább a hideg víz csillapítja hevesen verő szívemet és rendezetlen légzésemet. Ahogy beszélgetünk csak nevetve rázom meg a fejem. Mikor egy másik hang is közénk furakszik és ekkor realizálom, hogy nem más, mint akinek az autóját figyeltem. - Annyira nem vészes, a padlólemez egyben van, a többi már csak esztétika – pillantok újra az autó felé, ahogy Pablo csak a szemét forgatva indul vissza a helyére, hogy valóban csak ennyi történt, vagy még kell valamit kalapálni. - Ha csak persze nem az esztétika miatt csökken a leszorítóerő és ezzel másodperceket veszítesz, ami egy időmérőn fontos. Főleg itt – állok talpra, ahogy a kezét nyújtja felém és legalább bemutatkozik és nem várja el, hogy a sikoltozó lányok ajkáról halljam ki a nevét. De természetesen tudom ki áll előttem, hiszen hazai versenyző. Ilyenkor már előtte egy héttel erről csámcsog fél Monte-Carlo. - Kinsley – rázok kezet vele és felnevetek. - Ferrari sapkából jöttél rá? Vagy a ruha az, ami felnyitotta a szemed? - nevetek továbbra is, ahogy a falnak támaszkova figyelem, hogy mennyire játszik a lányokkal, akiknek minden vágyuk, hogy lássák kedvencüket, aki épp rájuk néz esetleg még egy mosoly is serken az arcukon. - Na, de élvezd csak a rivaldafényt, én inkább tovább sétálok – intek neki, majd Pablo arcát keresve a kocsi körül vigyorogva érintem meg a Halo-t. - Ha nem lenne itt, beültetnélek, de most nem lehet – kacsint rám és egy utolsó ölelés kíséretében sétálok el, ahogy ujjaim alatt siklik a hidegnek nem mondható fém. Csodálatos érzés, ahogy ezt a pulzálást érzed.
A nagyon potos beosztás már kezd az idegeimre menni, de azért betartom őket, még kezdő vagyok, egyéves szerződéssel, amit meg fognak hosszabbítani a teljesítményem láttán, de akkor is be kell tartanom azokat, amiket a munkáltatóm elém állít. Én vagyok az egyik arca a csapatnak, aki beül a kocsiba és mindent beletesz abba, hogy a csapat elöl legyen, rohadt jó vagyok, de ez csak a vezetés része, a szereplésben még bukdácsolok, bár segítségem van,, érzékem szinte semmi hozzá. Már nem akarok menekülni, amikor most is elkapnak, hogy kérdezzenek felelnék, de nem tehetem, mivel szerződésem van mindenre, mikor kinek nyilatkozhatok, milyen formában és ez, hogy így nekem esnek a Paddockban az nem okés, a menedzserem szerintem. Milyen mázli, hogy mellém raktak valakit, aki minden lépésemet figyeli a hétvégéken, hogy nehogy olyat mondjak, ami nem publikus még. Kár, hogy már ezek egyedül is mennek, de ezt valahogy mindenki elfelejti, hogy ebben az egészben nőttem fel, még akkor is ha régen nem volt ennyire jellemző ez a nagy felhajtás és a mindenhol szereplés. A garázsba azt hiszik majd nyugtom lesz, mondjuk oda nem léphet be bárki, mindenkinek lóg valami a nyakában ha bejön, vagy olyan pólót visel, és a mieinket már jól ismerjük, így tudjuk ki az aki jogosan van ott és ki nem. Szóval elméletileg senki nem fog letámadni, mint valami áldozatot, legalábbis a körülöttem lévők ezt hiszik. Szeretem nézni, ahogy a kocsit javítják, márt ezért eléggé megroncsolódott a szabadedzésen az eleje, amikor olyan csodásan megcsókoltam vele majdnem teliba a falat, de már szinte megszokás ez itt Monacóban, meg sem lepődnek a szerelők fel voltak készülve. Egy hang üti meg a fülem, ami határozottan nem hozzánk tartozik, de ezt nyilván csak akkor látom, amikor felé fordulok. POntosan tudom, hogy ki ő, sportoló, csak egy kicsit másban versenyez és ahogy láttam őt sem kímélték a kamerákkal és a mikrofonokkal. Nem akarok hallgatózni, de kihallom, hogy megjegyzi, hogy nem tudja, mi hogy bírjuk a felhajtást. Hát sehogy, de ezt nyilván nem mondhatom ki, még ha így is van. Egészen addig nem tervezek odamenni, ameddig a rólam való, bár nem konkrét rész nem jön bele a beszélgetésbe. Csak lazán lépek Pablo mellé és szólalok meg. bezzeg most tudok laza lenni. - A pilóta nem lesz nyűgös, csak a csapatfőnök, amiért nem lett kész az autó, elvezetem én még így is hidd el. - kacsintok rá, és felé nyújtom a kezem, megszokásból, de szerintem a fejem a garázs tetején a nevemmel együtt elárul. - Arthur vagyok, és te nem a csapat tagja vagy, viszont egész véletlen hallottam, hogy menekülni próbáltál. Üdv a klubban! - ejtek el egy megjegyzést majd elmosolyodok. Pablo csak szemforgatva lép el mellőlünk, hogy folytassa a munkát, én meg kimegyek a garázson kívülre, hogy onnan nézzem mi folyik itt. Közben érzem a tekinteteket magamon, a sikoltozást, éppen pit-walk van, nemsokára elérnek ide a rajongók és akkor elszabadul apokol a kordon mögött.
Tegnap megnyertem azt a versenyt, amitől úgy féltem. Bizonyítani akartam a családomnak és azoknak, akik mindig is támogattak, hogy nem csak egy cuki pofi vagyok a tenisz felszerelésben. Viszont nem is volt az olyan könnyed győzelem. Hiszen még a végén is féltem, hogy elrontok valamit és vége az egésznek, a Monaco átok már nem csak a király kategóriában fog tombolni, hanem minden versenyen, amit itt rendeznek meg. De végül az én nevemet mondták ki. Örömmel hullottam térdre a salakon és a könnyeimmel küszködve vettem át a díjat. Így most már egy szikla is legördült a lelkemről, mikor az embereket kerülgetve húzom a szemem elé a sapka sültjét és nyakamba lifegő VIP pass és a Ferrari karkötővel ugyan olyan rajongónak tűnök, mint akik minden sarokba benéznek, hogy hátha ott bujkál kedvenc pilótájuk. Általában sosem jön be, de attól még reménykedhetnek. Dreamy ma úgy döntött, hogy kihagyja a szabadedzést és talán ide ér az időmérőre. Tudja, hogy ez a legfontosabb, így egyedül vetem be magam a Paddock falai közé. Mintha nem is ott lennék ahol. A városom az utcák azonnal átváltoztak valami mássá. Egy kisebb tömeg sétál el, és még hallom, ahogy magyaráznak a versenyről és biztos, hogy a Red bull megint csak altat, a Ferrari meg elhiszi, hogy övé lehet a világ. Na meg egy kósza mondat a helyi srácról, de azt nem értettem, mert az egyik fotós az arcomba nyomva a kamerát vakít el a vakuval és eltolva magamtól ripakodok rá. Biztonsági őr azonnal lépre tűnik és szinte pillanatok alatt eltünteti a fiatalembert. Egy hálás mosoly és sok kedves szó, kisebb gratulálás után már folytathatom is az utamat. Ilyenkor vannak az előkészületek, mikor a pilóták pihennek a mérnökök, szerelők pedig a kocsival vannak elfoglalva, hogy készen álljon a varázslat. McLaren garázsában olyan nagy a sürgés forgás, hogy meg kell álljak, hogy Dreamy számára készítsek egy képet a kedvenc csapatának autójáról, amit szinte meg is érinthetnék. - Miss Hidalgo-Montoya, válaszolna pár kérdésre? - tessék, egy pillanatra nem figyelek és már megjelennek az újság írók. Pedig tényleg elrejtettem az arcom. Pár szerelő felnéz a kocsi körül, ahogy megpróbálom kedvesen kikerülgetni az aktuális firkászokat. De megakad a cipőm az egyik kordonba. Nem kell sok, hogy megismerjem a gyerekkori barátomat, aki szinte ölbe kapva ránt be a garázs mélyébe, hogy eltüntessen a kíváncsi szemek elől. - Kinie, ha be akarsz jönni, elég egy üzenet. Nem kell ekkora felhajtás – nevetve nyom a kezembe egy üveg vizet, mert úgy éreztem, hogy kiugrik a szívem. - Vicces vagy Pablo, Tudod, hogy a papaya Dreamy kedvence – pillantok néha-néha ki a válla felett, hogy mikor is szabad a levegő. - Én nem tudom, hogy ezt a pilóták, hogy bírják – csüggedten huppanok le egy gumira, amit előhagytak és hevesen rázom meg a fejem. - Ők is tudnak futni, főleg ha elszabadul a pokol, ennél rosszabbak szoktak lenni. Mondjuk neked szerencséd, hogy fél kézzel elbírlak és áthúztalak a kordonon – mutogatja az izmait. - Nem a kocsival kéne foglalkozni? Még a végén a pilóta nyűgös lesz, ha valami nem úgy áll, ahogy kéne
- Pontban 4-kor kezdődik az időmérő, 1 óra pihenő és utána megbeszélés a csapattal. - darája le nekem a napi teendőimet, miután éppen csak kiszálltam a kocsiból az utolsó szabad edzés előtt. Igen tudom nagyon húzósak a napok egy versenyhétvégén, feszített tempóban megyünk mindenhova, és néha nem értik a rajongók miért is futunk állandóan. Nehéz eljutni A-ból B-be, talán annyi szerencsém van, hogy a lakásom nem messze van a pályától, ami szerencse egy monacói futamon. Mondjuk az is biztos, hogy nem lesz a kedvenc futamom, a hangulata zseniális, de a verseny eldől szerintem ma az időmérőn és utána csak a vonatkozás lesz talán egy kis izgalom ha valaki majd nem bír magával. Én egyelőre óvatosabb vagyok, mint a régiek, nem akarom azonnal kirugatni magam és teljesíteni is szeretek. Eddig jók vagyunk, pontszerző minden hétvége, folyamatosan jönnek az elismerések, de amikor leteszem a sisakot ebben a pillanatban lennék máshol, de csak néha jön már rám, ami haladás. - Vettem és ha nem haragszol, most átöltözök. - húzom le magamról az overál felső részét és elindulok az öltözőm felé. Egy gyors zuhany és azt hiszem az egy órának akkor lőttek, amikor kijöttem az emberek közé. A Paddock hemzseg a sztároktól, a gazdag emberektől, akik mind képet s egy két szót akarnak. Én persze ezt mosollyal veszem, de néha nem lenne rossz két vezetés közben csak bámulni magunk elé és átgondolni, hogy mit lehet majd jobban csinálni, enélkül a hangzavar nélkül. Persze meg kell szokni és már rajta vagyok, határozottan jobban bírom az egészet, mint az elején és határozottan jobban is szeretem, ami könnyedség ilyen téren. - Arthur, nagyon jól mentél a szabadedzésen, azt rebesgetik, hogy meghosszabítják a szerződésed a McLarennel, már a 8. futamod után. Mit szólnak ehhez a szüleid? - mikrofon az arcomba, és a fényképezőgép vakuja is élesen villan. Én meg mosolygok, és veszem a bókokat, és a pihenőm alatt a kíváncsi szemeket elégítem ki. Már nyitnám a szám a beszélgetés folytatására, amikor a karomat elkapja egy ismerős kéz, és ő beszél helyettem, mint mindig, hogy ne mondjak túl sokat, még olyat is amiről a külvilágnak egyelőre nem kell tudnia és az a szerződésem hosszabbítása, ami kezdőként egy évre szól, és ahogy a riporter mondta, még jó sokáig terveznek velem aláírni, amiről nem beszélhetek senkinek. - Az időmérő után szívesen ad interjút, de most rohannunk kell. - micsoda könnyed lerázás, de már szinte fapofávall fogadja a másik fél, és elindulok vissza a garázsok felé. - Erről nem beszélünk, nem tudom mire akartad nyitni a szád, de Arthur kérlek. -néz rám könyörögve, mire elnevetem magam. - Tudod, hogy tisztában vagyok mi az ami kimehet is mi nem, gyerekkorom óta nevelve vagyok erre, nem lesz gond. - mondom neki mielőtt belépek a garázsba. Sok pilóta ilyenkor nem megy a kocsi közelébe, de én annyi időt töltöttem itt, amikor apámat néztem, hogy már otthonossá vált ez az egész és szeretem nézni, ahogyan a szabadedzésen összeszedett sérüléseket pillanatok alatt javítják meg.
Kezdőlap
