Hattie szerint Delulu is the solulu.
Örök álmodozó, ábrándozó, aki a komfortzónáját leginkább a saját fantáziavilágán belül találta meg. Mindig nehezen illeszkedett be a társai közé, talán volt valami a személyiségében vagy a külsejében, ami a környezetében azt a benyomást keltette, hogy nem túlságosan igényli a szociális kapcsolatokat. Pedig csak félénk volt és nem tudta hogyan közelítsen. Neki a kapcsolatteremtés sosem volt ösztönszerűen természetes, a kezdeményezés nem volt az ő asztala. Ha valaki adott számára egy esélyt, akkor sosem volt hálátlan. Néhány beszélgetés után már könnyen megnyílik, remek hallgatóság és nem utolsó sorban kiválóan őrzi mások titkait. Saját magáról hajlamos gondatlanságból kifecsegni bármit, mert sokszor megfeledkezik arról, hogy mások vele ellentétben eszköznek sőt akár fegyvernek használják a kompromittáló információkat. Erre manapság már igyekszik jobban ügyelni, mert túl sokszor éltek vissza a bizalmával és megbánás lett a vége.  
Hattie egy hibát sosem követ el kétszer.
Legalább tíz tizenkét alkalommal megteszi és ennek legalább a háromnegyedénél meglepődik, hogy ugyanabba a falba belefut végül. Utána már csak biztosra megy, hogy ténylegesen nem járható az az út. Mindig reméli, hogy nem éri csalódás aztán beletörődik, ha nem tud változtatni a helyzeten, bár még jó ideig bántja a lelkét, mert mindig magában keresi a hibát. Hajlamos arra, hogy túlgondolja a dolgokat és mindenben a mögöttes, nagyobb tartalmat, mélyebb jelentést keresi.
Hattie sose nőtt fel igazán.
Felnőttet játszik egy világban, amiben még mindig gyereknek érzi magát. Álmokat kerget, amikhez nem tudja, hogy milyen út vezet. Az osztálytalálkozóján jött rá, hogy a kortársai már jóval előrébb tartanak az életben, emiatt azonban nem szomorú. Vágyik családra, megállapodásra, akár még gyerekre is mégsem tudja elképzelni magát se feleségként, se anyaként. Mintha két világ között rekedt volna. Azt reméli, hogy egyszer egy megfelelő társ majd segíthet neki abban, hogy lelkileg a következő szintre tudjon lépni. Ezért azonban aligha tesz.
Hattie a papírra vetett sorokon keresztül él igazán.
Románcokról, kalandokról, különböző világokról ír, teljes odaadással, szenvedéllyel és szeretettel miközben a kis garzonlakásában rendelt kínait vacsorázik. Megélni nem tud a könyveiből, de arra elég, hogy kicsit kiegészítse a bevételét, amit a nagypapájától örökölt kávézója termel. Ezer élet, ezer szív és millió történet a fejében, miközben még akkor is szorong, ha egy idegen számról hívják a telefonját, pedig tudja, hogy úgysem veszi fel. Mégis úgy vár, hogy a vonal másik végén lévő személy feladja, mintha maga az Ördög próbálná vele felvenni a kapcsolatot.
Hattie rengeteget nevet.
Még akkor is, ha belül a torkát szorítja a félelem, hogy valami rosszat mond és a másik ítélkezni fog felette. Könnyedséget sugároz olyan helyzetekben, amit éjjel apró cafatokra fog cincálni az agya kielemezve, hogy mit csinálhatott volna jobban, okosabban. Mindig jó kedvűnek tűnik és hagyja, hogy ebből mások feltöltődjenek, pedig sokszor önmagára sincs elég energiája.
Hattie egyébként kifejezetten utálja ezt a becenevet.
Közelebb áll a szívéhez a Hae vagy a teljes neve. Erről azonban senkinek sem mer szólni. Már túl sokan becézik így.

Talán a sors iróniája, hogy Heather éppen egy kávézóban dolgozik, hiszen ez az a fajta forró ital, aminek ha nem nyomja el a keserűségét mérhetetlen mennyiségű cukorral és tejjel, akkor le sem bírja gyűrni a torkán. Még az illatát sem kedveli igazán, inkább csak megtűri, így ha valaki, akkor biztosan nem ő lesz az, aki előhozakodik a legújabb kávécsodával, hiszen neki egészen pontosan kettő típus tetszik. Az édes és ami már egy kicsit túl édes. Még szerencse, hogy ott vannak neki az alkalmazottai, akiket jobban szeret kolléga néven emlegetni, mert sosem érezte magát igazán főnöknek, pedig már két éve díszeleg a neve a tulajdonos rész mellett.
Ha megkérdezed őszintén be fogja vallani, hogy jobban élvezte az itt töltött időt mielőtt nagypapája nyugdíjba vonult. Neki sokkal jobb érzéke volt az emberekhez, így amíg a papája barátságos légkört teremtett Heather nyugodtabban tudta az aprócska galeriáról figyelni az embereket, hogy ihletet meríthessen az íráshoz. Szerette tanulmányozni az apró mozdulatokat és kielemezni, hogy vajon mi lehet a mögöttes tartalom majd sorai közé csempészi ezeket a meglesett részleteket.
-Egy latte lesz elvitelre.-hirtelen fülel fel a neki címzett szavakra, amik visszarántják békés merengéséből.
-Elnézést. Micsoda?-kérdezi nagy pillogás közepette, mintha ezzel akarná elkergetni az utolsó ábrándos gondolatot is a szemei elől.
-Hagyd csak, Hattie, majd én intézem.-szól neki a fiatal lány, aki már több mint egy éve áll hősiesen helyt a pult mögött.
-Köszi.-hebegi egy nagy bólintással fűszerezve és inkább magához vesz egy behűtött ásványvizet a kis hűtőből, amivel félrevonul, hogy ha már hasznos nem tud lenni, akkor legalább akadályt ne jelentsem a szorgosan sürgő forgó társának.
-Jól vagy? Úgy tűnik nagyon nem vagy ma itt.-jegyzi meg óvatos kedvességgel a lány miközben a már a fedőt teszi a papírpohár tetejére.
-Persze, csak azt hiszem ma migrénem lesz.-egy nagy sóhajjal kezdi Heather a tarkóját masszírozni, amiből úgy érzi, hogy folyamatos tompaság és zsibbadás járja át. Nincs front. Inkább csak a folyadékhiány bánthatja, hiszen jó szokásához híven hajlamos megfeledkezni arról, hogy a reggeli helyett elfogyasztott energiaitalon kívül másra is van szüksége a szervezetének.  
-Ha gondolod menj haza nyugodtan. Bezárok szívesen, te meg lepihenhetsz egy kicsit.-kecsegtető ajánlat és ugyan tudja, hogy ettől majd bűntudata lesz mégis megkönnyebbülten bólint egyet. Ma sokan jöttek be, ő pedig nem szeret kapkodni, mert akkor hajlamosabb hibázni, erről pedig a világos farmerén szétterülő kávéfolt is árulkodik, de azt még kevésbé kedveli, ha megvárakoztatja az embereket.
-Köszönöm, meghálálom majd.-válaszol miközben már a fogasról akasztja le a vékony pulóverét.
-Nem kell, tudod, hogy ez a dolgom.-bár mindenki ilyen kedves lenne.
Egy gyors integetés után ki is surran egy éppen betérő vendég előtt, aki valószínűleg az utolsó lesz a mai napon és szapora léptekkel indul majd a lakása irányába, hogy még véletlenül se gondolja meg magát. Útközben megáll egy gyrosért, mert főzni ugyan tud, de a napnak ezen szakaszában már biztosan nem áll neki. Egyébként is az otthona nyugalmában már sokkal csábítóbb lesz, hogy felnyissa a laptopot és folytassa a már megkezdett bekezdést, ami fölött az előző éjjel elaludt és három oldalnyi 'a' betűt nyomott az arcával a végére.
-Hála az Istennek.-sóhajt egy nagyot miután a zár kattant és lerúgta a cipőjét a lábáról valahova a cipős szekrény irányába, mint egy rendes felnőtt ember. Egyedül él. Mégis kit zavarna a lustasága? A vacsoráját tartalmazó zacskó az asztalra kerül és gyorsan hanyag eleganciával szabadítja meg magát a melltartójától, amit nemes egyszerűséggel csak oldalra hajít a kanapé végébe. Ha a napja unalmas volt, de legalább az ébren töltött óráinak fennmaradt része még jó lehet és ehhez nincs szüksége másra csak arra, hogy megtöltse a hasát majd visszamerülhessen a történetbe, amit már hetek óta ír.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán különleges lányt ismerhettünk meg a lapod által, már az első pár mondat épp elég volt ahhoz, hogy megkedveljelek.   Kicsit olyan érzésem volt miközben olvastalak, mintha nem mernél igazán önmagad lenni és, ami valójában benned van, azt az írásaid, könyveid által élnéd meg. Nem baj az, ha az ember fantáziája szárnyal, az sem, hogy ha úgy adod ki magadból mindazt, ami benned van, hogy papírra veted azokat, de arra nagyon figyelj, hogy ne ragadj ott a képzeletbeli világaidban. Merj élni úgy igazán, mert az idő piszok gyorsan telik, és egy nap azon kapod majd magad, hogy nagyon sok lábad elé hulló csodát, nem vettél észre. Ne félj attól, hogy azt mond ki, amit gondolsz, véleményed úgy is lehet dolgokról, hogy közben nem tiporsz senki lelkébe.  Az jó, ha tudsz nevetni, viszont, ha azt nem mindig szívből teszed, akkor nem csak a külvilágot vered át, de saját magadat is. Néha nem szégyen a sírás, az segíti az embert még erősebbé formálni.    Abban viszont igazad van, hogy nem kell siettetned a felnőtté válásodat, nem muszáj ugyanazokat tedd, amiken a korodbeliek már régen túl vannak, azonban nem árthat, ha engeded az embereknek, hogy közelebb férkőzzenek hozzád és betekintést nyerjenek a színes kis világodba. Lehet, hogy ha az megtörténik, ha a  megfelelő ember, az a bizonyos nagy Ő - akiről mindenki álmodozik titokban -, az életedbe lépik, változni fog az élethez való hozzáállásod is, és sikerülni fog úgy szárnyalni, ahogyan korábban még sose.  
Színt és rangot majd egy admintól fogsz kapni, de addig is érezd jól magad! Köszönöm, hogy olvashattalak    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!