Szüleim nappalijában ücsörgök, s próbálom emészteni a hírt. Nincs abban semmi kellemetlen, ha az ember szülei közlik a felnőtt gyerekükkel, miként döntöttek dolgokban. S bár nagyon szerettem volna, ha itt maradnak, megértem a döntésüket. Bár éppen ettől a döntéstől gondolom úgy, hogy csak miattam költöztek a városba, remélve, hogy jobb eséllyel indulok neki az életnek. Ami teljesült is, ám ha ezen az áron, akkor most nagyon furdall a lelkiismeret. - Biztos, hogy ezt szeretnétek? - Nézek rájuk komolyan. - Hiányzik a hajnali harmat illata - anya nem tudom, miért tördeli apa kezét. - Ez esetben - nyúlok a pohár bor felé a kezem, s felemelem. - A költözésetekre. Otthonra - koccintásra emelem poharam, mosollyal. Anya megkönnyebbül, s tudom, apa tudta, hogy nekem bárhogy jó, ha nekik is jó.
Még akkor sem tudom, miért lehetett anya kicsit feszült, hogy elmondták nekem a hírt, költöznek haza, Hawaiira, a birtokra. Bár a miénk maradt, kiadtuk bérbe, s csak párszor tértünk haza évente. Most pedig nyugdíjba mennek, s nem akarnak tovább a városban maradni. Az utóbbi időben pedig egyre többször utaztak haza, innen sejtettem, hogy előbb-utóbb ezt a döntést fogják meghozni. A merengésből a hívás riaszt fel. Az emlékeztető, pontosabban. A sütemény! Megfordulok, s a másik irányba tartok, mert útközben a bort is megakarom venni. A fiúk éppen szanaszét, s mostanában annyira már nem igénylik a jelenlétemet, a láthatatlant sem, amit a főtt étel a hűtőben, a tiszta fürdő, és szoba takarna. Elég nagyok feltalálni magukat, s ellátni magukat is. Félig meglepetésnek tartogatom mindezt Erin számára, előtte már megkérdeztem, szabad-e az adott időben. Nem igazán szeretnék olyanra benyitni, ami nem tartozik rám, vagy, ha éppen dolgozik. Amikor elújságolta, hogy felvették a képzésre, felettébb örültem neki. Régi vágya volt, mindig is benne volt, de talán most már végre azzal foglalkozhat, amit nagyon szeret, s aki igazából. S azt is tudom, mennyire nehéz váltani. A minap beültem egy képésre, és mélyen hallgattam a saját koromról, merthogy mindenki vagy tizenöttel volt fiatalabb. A csengőt benyomva, egyensúlyozom a másik kezemben a süteményes dobozt, és a bort tartalmazó csomagot. - Helló, megérkeztem! Segítesz kinyitni az ajtót? - A másik meglepetés csomagról még nem is beszélve, az egyik viszont nem fizikailag lapul nálam. Szerettem volna hozzánk meghívni, ám a fiúk, noha tudják, hogy éppen mire készülünk, hajlamosak kíváncsiak lenni, és egészen biztos vagyok abban, hogy "váratlanul" megjelennek. Félórával korábban a visszaigazolás is megérkezett, hogy a megrendelt étel időben fog megérkezni, és hogy előtte engem hívnak, mielőtt kiszállnának a kocsiból. Csakhogy, nem ez a láthatlan meglepi, amivel még készülök. - Szia! Milyen volt a napod? - A bort egyből odaadom neki, mert a végén kiesik a kezemből, és fuccs lesz neki. Az ölelés után feltartom a dobozt is. - Ennek egy hűtő szükséges, nem tudom, mennyire adta meg magát a rövidke melegben. - Gratulálok a sikeres felvételhez! - Széles mosollyal ölelem át újra, most már szabad kézzel.
Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon okos ötlet e ilyen idősen belekezdeni egy olyan tanulmányba, ami nem éppen egy hét alatt végezhető el. Írtam egy pro és kontra listát, de végül teljes mértékben az győzött, hogy végre olyasmivel foglalkozhatom, amit tényleg szeretni fogok. Persze, ha sikerülnek majd a vizsgáim? De mégis miért ne sikerülnének? Minden energiámat a suliba fektetem. Ha elég időt szánok rá, csak is sikerrel zárulhat ez a történet. Örültem Daniel hívásának. Kicsit félve osztottam meg vele a az ötletemet, de ahogy mindig most is teljes mértékben csak a támogatását kaptam viszonzásul, ami újabb erőt adott nekem. A munkából szinte haza rohanok, hogy kicsit rendbe vághassam a lakást. Igen a gyerekkori szétszórtságomat nem sikerült még teljesen kinőnöm. Javult a helyzet, de ha nagyon ellustulok, akkor szinte egy nap alatt kész káosz uralkodik el otthon. -Persze, segítek! Mindjárt ott vagyok!-Azzal le is rohanok hozzá, hogy kinyissam neki a kaput. Meglepetten pislogok rá, ahogy észre veszem, hogy teli van pakolva, de egyik fiút sem látom mellette, ami kissé elszomorít. -Szia! Hát mi ez a sok minden? Ugye nem csináltál nagy ügyet a dologból?-A bort elveszem tőle, de a tortát már csak a lakásban veszem át. -Hosszú volt nagyon. Ma valamiért extrém hülyék voltak a vendégek. Szinte mindegyiknek volt valami ostoba baja… Nah de nem puffogok tovább. A munkának vége. Te itt vagy. Szóval már sokkal jobb a napom.-És ezt teljesen őszintén mondom neki. Lehet, hogy sok mindenen keresztül mentünk és voltak nagyon rossz napjaink is, de továbbra is fontos a számomra. -Daniel ez kedves tőled, de igazán nem kellett volna.-Nem nézek bele a dobozba, csak elteszem azt a hűtőbe, majd viszonzom az ölelését. -Köszönöm szépen! Ez igazán jól esik.-Nézek fel rá egy mosollyal, majd a konyhába sétálok, hogy töltsek abból a borból mind a kettőnknek. A lakás nem túl nagy, nincsenek nagy távolságok, de én szeretek itt lenni. -És neked hogy telt a napod?-A bor kinyitását Danielre hagyom én addig előveszek két poharat a szekrényből.
- Oké! - Közben imádkozom, hogy senki se akarjon nagy elánnal kijönni az ajtón, mert hirtelen hátralépni sem akarok, s kint sem akarok állni a járdán, mert könnyen belémütközhet bárki, aki hirtelenjében nem figyel oda. Látom, ahogy körbenéz, s hogy egy pillanatra árnyék suhan át az arcán. Lehet, túl önző voltam, s a srácokat kihagytam, de most mindenki szanaszét van, a világ különböző részein, s tudom, hogy fognak meglepit okozni neki. Akár ma is, ahogy ismerem őket. Meg tudnak lepni, olyan nincs az ég alatt, hogy ne lennének rá képesek. - Nagy ügyet? - Beszippantom két ajkam, s kicsit széthúzom. Ebből tudni, hogy a turpisság ott van ám bennem. - Akartál ennél nagyobbat? Csak egy szavadba kerül, s máris rittyentek neked egy bulit! - Már szélesen mosolygok. Ahogy a panaszt mondja, csak csóválom a fejem, újfent beszippantott ajkakkal. - És te még mindig képes vagy magadra venni - sóhajtok egyet. Korábban nem volt ilyen, lerázta magáról, mint kutya a vizet, eső után. - Ezt örömmel hallom - mosolyodom el ismét. Minden együtt töltött időt élvezek vele, s sosem fordult meg a fejemben, hogy bármiből is kihagyjam, ami a családdal történik, történt. De ha láttam, hogy most olyan van az életében, akkor hagytam. Ugyanakkor mindig meghallgattuk egymást. - Dehogynem - határozottan bólintok. - Mindent megünneplünk - sosem tér vissza mindez, s jó emlékezni rá. Megosztani az örömöt másokkal, s elfogadni, hogy ünnepelnek. Otthon ez természetes volt. Nem zavartatom magam az esetleges holmik láttán, valahogy ez Erin természetes része, ellentétben az én minimalista, rendmániámra. Aminek a gyereknevelés nem éppen a támogató része. A legó például kifejezetten. - Nekem? Melyikkel kezdjem? Az isteni kávéval reggel, s hogy csodás volt a napfelkeltét végiglesni a teraszról, vagy hogy élveztem a mai napi melót? - Mosolygok rá. Sokan műboldognak tartanak, a gyerekkorom tanított meg rá, s szoktatott arra, hogy mindenért hálás legyek, s élvezzem ki, legyek jelen benne. S semmit se vegyek garantáltnak, természetesnek. A bögre kávét éppúgy élvezem, mint a büdös városban való sétát. Az utóbbinál jobban kedvelem ugyan az otthoni, aromás levegőt, de ez is jelzi, hogy élek, s jelen vagyok. Szakértőn kinyitom a boros palackot, csavarozott, kupakos bort nem szokásom venni, s töltök mind a kettőnk számára. Elveszem az egyiket a pultról, s koccintásra emelem. - Arra jövőre, s munkára, hivatásra, amit nagyon szeretsz csinálni. Művelni - koccintok vele, s belekortyolok. - Szuper. Nagyon jól fog menni, amit rendeltem - ránézek a karórámra. - Még egy negyedóra, és itt is lesz. Leteszem a poharat, mértékkel ivó vagyok, úgy jobban is élvezem az ízét. - A felsorolásból kimaradt, hogy anyáék visszaköltöznek Hawaiira. Apa múlt hónapban lett nyugdíjas, s úgy döntöttek, pecsenyévé süttetik minden nap hasukat - mosolygok. Megértem őket, s nagyon szigorúan a lelkükre kötöttem, hogy amire csak szükségük van, szóljanak. S valahogy érzem, hogy ezt ketten akarják elrendezni, így nem foguk folyton a sarkukban lihegni, miben segíthetek. - Írt már valamit az egyetem? - Legfőképpen a tandíjra vagyok kíváncsi, mert abban segíteni kívánom.
-Oh igen. Örültem volna egy három estés partynak vörös szőnyeggel, jégszobrokkal meg minden ilyen csudi jó dologgal.-Az én mosolyom is kiszélesedik. Természetesen csak viccelek. A pénz, a gazdagság sosem vonzott. Igaz azt nem tagadom, hogy jobban örülnék egy kicsivel több vagyonnak, de nem akarnék egy nagy villában élni és papírpénzt reggelizni. -Nem, nem veszem magamra, csak fárasztó tud lenni egy idő után és te igazából nem igazán tehetsz ellene semmit. De nem akarom tönkre tenni ezt az estét az ilyen nyúlfarknyi bajaimmal. Így is szerencsésnek mondhatom magam, hisz van munkám, tető a fejem fölött, két remek gyerekem és egy csodálatos barátom, akinek olyan hatalmas a szíve, hogy az egész világ elférhetne benne.-És most nem úgy értem a barátom szót, mint a pasim, hanem tényleg mint barát. Az egyetlen igazi barátom, aki mindig is mellettem volt a sok hüyeségem ellenére is. Örömmel hallgatom az ő beszámolóját is. Mindig is csodáltam benne azt, hogy minden ilyen pozitívan szemlél és idővel ezt át is ragasztotta rám. Egyik nap azt vettem észre, hogy én is már csak a jó dolgokra koncentrálok. Most is igyekszem ezeket az elveket követni. -Semmit nem változtál Dan…. De ne is tedd!-Teszem még hozzá a végére, hisz ezt most teljesen pozitívan mondom neki. Őt nem törte meg a felnőttek élete, ahogyan sokan másokat. Ha végig nézünk reggelente az utcákon a legtöbb tekintet amit lehet látni nem éppen szívmelengető. Egyszer reggel rámosolyogtam a pénztárosra a boltban, de az olyan csúnyán nézett vissza rám, hogy szinte már én szégyelltem el magam. A bort kitölti, majd meg is fogom az egyik poharat. -Nagyon szépen köszönöm! A ti támogatásotok nélkül lehet nem is mertem volna belevágni ebbe. De mindannyian olyan lelkesek voltatok mikor meséltem róla, hogy végül nem is volt kérdés, hogy jelentkezem e. Szóval hálás vagyok neked, nektek.-És itt a nagyiékra is gondolok, mert ők is csak támogatni tudtak engem. Belkortyolok én is a boromba, majd bólintok egyet jelezve, hogy ez tényleg nagyon finom. -Mindig is volt ízlésed ezekhez is. Ez naaagyon finom.-Egy újabb korty, majd pislogok párat. -Szóval még vacsorát is rendeltél?-Rázom meg kicsit a fejem, de közben folyton csak mosolygok rá. -Tényleg? Azta! Nagyon jól is teszik. Megérdemlik a pihenést. Akkor ezek szerint az egészségük is rendben van!?-Kíváncsiskodom miközben megfogom az üveg bort és intek neki, hogy üljünk le a nappaliban. Mégis csak kényelmesebb ott. Rég nem találkoztam velük, de mindig is szerettem őket és a fiúk meg egyenesen odáig vannak értük. -Igen már minden megvan, még az órarendem is. Tegnap át is beszéltem a főnökömmel a beosztást. Szerencsére elég rugalmasan állt a dologhoz. -Az is fontos szempont volt, hogy össze tudjam egyeztetni a tanulást a munkával. Ahogy helyet foglalunk Lola az elkényeztetett 4 hónapos szőrcsomóm már oda is ugrik közénk és dorombolva kezd el Danhez dörgölőzni.
Kezdőlap
