Eljött ez a nap is, amikor az utazásunk eredeti célja következett. Nem tudtam eldönteni, hogy vártam ezt a pillanatot, vagy inkább a hátam közepére sem kívántam. Aludni sem bírtam a gondolatától. Elmentünk ugyanis Markkal a régi, családi otthonukba, hogy átkutathassuk az ezer éves cuccaikat. Abban a reményben, hát ha (NEM!!) találunk valamit, ami arra utal, hogy az apukája gyújthatta fel a házat, amiben az anyja, illetve a húga éltek az új férjjel. Jó lenne, ha ártatlan lenne, és erre egyértelmű bizonyítékot találhatnánk.
Nem mutattam, de nagyon aggódtam Mark miatt. Nem tudtam elképzelni, hogyan viseli majd, miket találunk, és ez milyen hatással lesz rá. Pozitívban reménykedem, de sajnos az ellenkezője sem zárható ki. Realistának kell maradnunk. Mindkettőnknek. Én nem lehetek naiv optimista, neki pedig tilos pesszimista elfogultsággal hozzáállnia. Nem lesz könnyű.
Ha csak magamból indulok ki, én sem biztos, hogy szívesen visszamennék oda, ahol régen boldogan éltünk egy családként. Ahol még a szüleink éltek, és minden rendben volt. Oda meg aztán pláne nem, ahol Fargo-ban laktunk, és az anyánk öngyilkos lett. Ahol minden örökre elveszett és elcsesződött. Markkal ellentétben, Si-vel mi eladtuk azt a házat, és kb. semmit sem tartottunk meg. Egyszerűen csak minél előbb el szerettünk volna költözni New York-ba, szabadulni akartunk tőle. Ő ezt vagy húsz évig halogatta, mire eljutott idáig. Már nem bujkálhatott tovább a múltja elől. Egyszer mindenkit utolér, és nagy dilemma, mit kezdünk vele.
Így hogy rendben volt tartva az épület, volt aki takarítsa, nem lesz egyszerű. Akár kidobhattak valami fontosat, amit ők szemétnek hittek, de könnyen lehet, hogy nem volt itt semmi. Viszont Mark háríthat erre hivatkozva, hogy de akkor is az apja volt, csak már nincsenek meg a nyomok. Mindenképp ki kell derítenünk, hogy mi okozta anno a tüzet, különben sosem nyugodhat meg a lelke. Nem zárhatja le ezt a fejezetet, és nem léphet tovább. Pedig olyan nagyon szüksége van rá.
Szétválva sokkal gyorsabb lenne a kutakodás, de nem elég alapos, mint ha több szem többet lát. Legfőképpen azonban nem akarnám egyedül hagyni Markot egyetlen helyiségben sem, szóval elvetettem ezt az opciót.
Ha az itt történteket nem nézzük, kívül-belül szép, otthonos, tágas ház, kellemes környéken, ahol felnőtt. Tudomásul vettem Mark szavait, hogy mit hol, merre találok, de nem mozdultam. Nem indultam el kíváncsiskodó "house tour"-t tartani. Majd ha átkutatjuk a helyiségeket, meg tudom nézni, melyik hogyan fest. Nem éreztem azt, hogy ez valami pozitív szenzáció, amit jogom van megcsodálni. Neki ez nem kellemes, így az én számomra sem lehet az. Persze ettől még nem adom alá a lovat, és nem fogom hagyni, hogy elsüllyedjen az önsajnálat és a múlt emlékeinek sűrű mocsarában, elvégre nem ezért jöttünk. Felszabadulást remélek ettől az egésztől, nem holmi kínzást.
- Szerintem haladjunk sorban. Ahogy egyik helyiség követi a másikat, mi is ilyen szisztéma szerint kutatjuk át őket. - nem kell túlbonyolítani.
- Van... vagy... nem is... inkább úgy kérdezem, volt kedvenc ünneped? - gondolom a jelenre úgyis azt válaszolná, hogy nincs, nem érdekli, hülyeség, nem tart semmit, ilyenek. Szerintem ezt hangosan ki sem kellett mondanom, mindkettőnknek egyértelmű.
- Azt azért remélem tudod, hogy ez innentől megváltozik most, hogy velem vagy. - pillantottam rá.
- Szeretem az ünnepeket, ami összeköti az embereket, a rokonokat, a barátokat, akárkit. Lehet mondani, hogy ugyanolyan nap, mint a többi, de ez nem igaz. Mások, mint egy átlagos hétköznap. Mássá tehetjük őket. Szebbé, érdekesebbé, különlegesebbé és izgalmasabbá. - na és persze ott van az is, hogy szívesen ajándékozok. De ezt már a bolhapiac kapcsán kifejtettem neki. Meg amúgy is rájöhetett korábbról is. Mindig kapott tőlem ezelőtt is valami kis apróságot. Mint azt az "I hate everyone. Fuck you!" kávés bögrét.
- Ezekben is nyitott vagyok az újdonságokra, a formabontó megoldásokra. Klasszikus, hagyományos, sallangoktól és képmutatástól mentes, de nem maradi. Ha nem zoknit akarsz a kandallóra aggatni, hanem baseball sapkát a kutyaházra, nekem tök oké. - vontam vállat, miközben megkezdtem a "nyomozói munkát" a legelső helyiségben. Mindent is átnézek, ahogy egy átlagos helyszínen is tenném. Ne foghassa rám, hogy felszínesen álltam hozzá, csak mert reménykedek valamilyen végkifejletben. Nem szoktam hamisítani, hogy nekem lehessen igazam. Most sem tennék ilyet.
- Tartottak valamilyen tipikusan olasz hagyományt, ünnepet anyukád miatt? - nekünk a szüleink mindketten amerikaiak voltak, így nincs saját tapasztalatom az ilyen multikulti dolgokban.
- Vagy akár ír szokást apukád felmenői révén...

Mark Reilly & Emma Larson

-Oké, jogos. –a sorban haladás. És nem mellesleg baromi hálás voltam neki, hogy nem ment el külön kutakodni. Megtehette volna, de jobban éreztem magam úgy, hogy mellettem volt. Nem tartom magam egy gyenge alkatnak, sőt. A legtöbb dolog tényleg úgy működik nálam, hogy le se szarom, mi történik, mert mindig van valami. De ez egy egészen más, különleges helyzet volt. Nem terveztem ide vissza jönni, és most mégis itt voltam. Valahogy… nem tudom. Reménykedtem benne, hogy majd nem fogunk találni semmit sem, ami arra utalhat, hogy ez a barom csinált valamit. Emma szerint maradt benne még jóság, csak nem vettem észre. Szerintem meg nincsenek igazán jó emberek, de… legyen neki igaza.
A kérdésére felvontam a szemöldökömet, aztán egy elismerő, halvány, némileg megadó mosoly jelent meg az arcomon. Mivel gyorsan kijavította magát, így nem volt mibe belekötnöm. Gondolom számított arra, hogy nincs kedvenc ünnepem, mert az összes egy baromság, egy marketing szar, és minek ünnepelni őket?! Egyik se másabb, mint bármelyik hétköznap.
-A húsvét. Az mindig menő volt. –válaszoltam meg a kérdését, a tekintetemmel körbe pásztázva, hogy hol lehetne érdemes elkezdeni a keresést, de a szekrények, fiókok, íróasztal, de még a kanapé párnái is adták magukat. Egyelőre viszont csak összefont karokkal, felvont szemöldökkel, hitetlen fejrázással néztem Emma-ra.
-Szóval innentől vége a Grinch életérzésnek, mindegy melyik ünnepről van szó? Tudod, hogy én Halloween-kor is annak öltözöm, aki ott se akart lenni. –forgattam meg a szemeimet. A tőle kapott, kedvenc bögrémmel együtt. Bírom azt a hülye feliratot, és így legalább szavak nélkül ki tudom fejezni mindenki irányába őszinte „szeretetemet.” Sok gyökér barom.
Figyeltem, ahogy elkezdett kutakodni, így végül én is elindultam, hogy a szekrényekben, illetve a különféle fiókokban körülnézhessek. Nem hiszem, hogy a nappaliban, vagy a konyhában találunk bármit, de sose lehet tudni. Emberek fura helyen rejtegetnek még furább dolgokat.
-Egészen csábítóan hangzik, bár én a motoros bakancsot akartam felaggatni Se7en házára, de a sapka se hülyeség. Egyébként… hagyományosan karácsonykor valamelyik nap be szoktam ugrani Dave-ékhez. Nem csak nyáron ülünk össze sütögetős akármikre, hanem télen is mindenki összeereszti a családot. –szóval a sok kutyát, a kölyköket, az orosz nőket, meg kinek, amije van.
-Hát… ja. –szórtam vissza egy régi receptes füzetet az egyik fiókba, egy pillanatra elgondolkozva figyelve őt, ahogy kutakodott a kérdései között.
-Ünnepként… a húsvét ilyen volt. Az olaszoknál hagyományosan sült hús, krumpli, tojás és sült articsóka a kaja. Meg van egy tipikus, nemzeti édesség, a Colomba. A nagyanyám elég jót tudott csinálni. Ez a cucc a formájáról kapta a nevét. Repülő galambokat jelent. Ha engem kérdezel, úgy néz ki, mint egy elbaszott lóhere. De a lényeg, hogy ez egy kalács, amiben mazsola meg csoki van, és megszórják porcukorral. Amúgy finom, csak megeszed és meghalsz, olyan tömény. Húsvéthétfőn meg piknikezni mentünk, mert így szokás. –vontam meg a vállamat.
-A másik, ami ilyen volt, az a Ferragosto, illetve az Assunzione di Maria. Mindkettő augusztus 15-én van. Az egész ország megáll, mivel egyrészt Mária mennybemenetele a legfontosabb Mária ünnep, de ami miatt igazán buliznak az emberek az az, hogy a Ferragosto a nyári munkák utáni pihenés. Ilyenkor minden bezár, és legendásan nehéz bármit is elintézni. Volt szerencsém kis szaros kölyökként kimenni Rómába ilyenkor, és elképesztő, hogy mit ki nem hoznak belőle. Mint egy… nyári szilveszter. Van tűzijáték, zene, kaja-pia. A tengerparton van az ünneplések zöme, és hajnalig tart. –válaszoltam meg a kérdését, ami viszont az íreket illeti…
-Nem. Vagyis… nyilván a Szent Patrik napja az, amit tartott a vén hülye a haverjaival. Atlanta-ban rengeteg az ír kocsma, vagy pub, és igazi bulikat csapnak olyankor. Zöld sör, zöldbe öltözés, de még az a hülye hagyomány is, hogy akin nincs zöld, azt megcsípheted. De ez nem nagy cucc, mivel sok helyen tartják. Viszont meghonosította a Bank Holiday-t. Annyi a lényeg, hogy az íreknél minden hónapban van egy, de akár két hétfő is, ami szabad. Gyárilag nem kell bemenni dolgozni, de ugyanúgy kapsz fizut arra a napra. Olyankor a legtöbb minden bezár. Szóval elég gyakran csinálta azt, mielőtt bevonult volna, hogy kivette ezeket a napokat. –az ünnepek talán ennyi volt. Vagyis…
-Meg… öhm… -húztam végig párszor a tarkómon a tenyeremet, a rám egyáltalán nem jellemző bizonytalansággal.
-Az egyetlen hagyomány, amit tartottunk, és sose láttam értelmét gyerekként, sőt, kifejezetten fura és nyomasztó volt, de felnőttként már… talán… szép? Az íreknél van egy szokás szilveszter este. Nem csak a családdal, de a barátokkal is együtt töltik azt a napot, de nem csak az élőkkel. Amikor megterítik a vacsorához az asztalt, a halott rokonoknak, közeli barátoknak is raknak fel terítéket, és nem zárják az ajtókat, ezzel jelezve, hogy a halottak bármikor bejöhetnek, amikor szeretnének. –magyaráztam el neki a dolgot, visszacsapva az egyik fiókot.
-Az anyám biztos nem bánta a dolgot, eleinte. Plusz egy-két tányér a kutyát se érdekli. Csak amikor hirtelen tizennyolc halott katonával kéne együtt enned, az enyhén szólva sem kellemes, sőt. A frászt hozza a kölykökre, az asszonyra, a kocsmából a cimbikre... agyrém. -ráztam meg a fejemet.

Emma Larson & Mark Reilly

- Mark, te egész évben jelmezben vagy. - mindig olyan, mint aki ott sem akar lenni.
- Pedig a Halloween egy tök jó ünnep. - csak eddig valahogy baromi rossz szemszögből nézted.
- Szeretem a dekorációját, a jelmezeket, a horror filmeket, a Harry Potter maratont, a kaját, a Pumpkin spice latte-t, a tematikus partikat, a gyerekeket, akik csokit kunyerálnak. Megdicséritek egymás gönceit, aztán mindenki megy a dolgára. Te is meg fogod szeretni. - villantottam egy magabiztos mosolyt.
- De amúgy igen, eltaláltad. Se Grincs, se Grumpy Cat, se semmi. - ráztam a fejemet.
- És nem azért, mert megtiltom, hogy morc kobold legyél, hisz felőlem az vagy, aki csak szeretnél. Sokkal inkább mert mellettem nem lesz okod utálni ezeket. - ideje sem lesz rá.
- Innentől te leszel az, aki majd mindig ott akar lenni. Figyeld csak meg. - mostantól már az életem része, és nem fogom hagyni neki, hogy büntetésként fogja fel az egész létezést. Ennek már vége, új időszámítás vette kezdetét. Mindkettőnknek.
- Azért nem a motoros bakancsot mondtam, mert abba vagy a csizmába amúgy is szoktak ajándékot hozni. - részlet kérdés.
- A baseball sapka nem olyan menő, de formabontóbb. - én mondtam, persze, hogy nem hülyeség.
- Dave-ék nagyon jó fejek lehetnek. Imádom, mennyire imádnak téged. Az ember nem engedi csak úgy közel a másikat a családjához, nem még hogy szinte a részévé is váljon. Ilyenek a nagyon jó barátok, ha nem a legjobbak. Te is családtag vagy. Csak úgy mondom. - vetettem rá egy kósza pillantást, miközben áttapogattam a bútorok alját. Semmi.
- Imádom a mazsolát. - szóval az a galambsüti már most szimpatikusnak tűnt.
- Ez a húsvét hétfős piknikezés nagyon érdekesen hangzik. Azt hiszem, ezt én is meghonosítom. Sőt, egészen biztos. Mennyire menő már!!! Ha összecsődíted a kölyköket, még a tojáskereséssel is össze lehet kötni. - ettől az egész ilyen kirándulás és mini kalandszerű lenne.
- Ahány kultúra, annyi szokás. Szeretem az ilyen történeteket. - mint amilyen ez a katolikus "nyári szilveszter" is.
- Ilyen Szent Patrik napi zöld kocsmázáson én is voltam már, tök jó hangulat tud kerekedni. De erről a Bank Holiday-ről most hallok először. - mindig tanul valami újat az ember. Nem véletlenül kérdeztem Markot, milyen volt egy ír-olasz családban nevelkedni.
- Bár a vallási dolgok és az ilyen természetfeletti dolgok a gyakorlatban távol állnak tőlem, ez egy nagyon szép hagyomány. Persze ijesztő és nyomasztó, ha nem vagy befogadó, ha nem érted a jelentését, de... szerintem akkor is szép. Nekem biztosan egy rossz szavam sem lenne, ha valaki ezt tartani akarná. Ha nem minden nap egy egész hadseregre kell teríteni, akkor egy évben egyszer belefér. Szép, megható, emberi gesztus. - mosolyt is csalt az arcomra. Magamtól sosem csinálnék ilyet, eszembe sem jutna megvendégelni a halott szüleimet, de nem rosszallnám vagy ilyesmi.
- Az olasz vagy az ír vért érzed erősebbnek magadban? - néztem rá kíváncsian. Valamelyik temperamentumot csak közelebbinek érzi.
A házkutatást illetően egyelőre sehol semmi, amit én személy szerint nagyon jó dolognak könyveltem el. Persze még korántsem végeztünk, nem is akartam előre inni a medve bőrére, de akkor is... Talán igazam lehet az apjával kapcsolatban. Hogy bár nincs mentség a tetteire, de jó ember volt, aki a körülmények áldozata lett. A kezeletlen mentális betegségek és az alkohol nem épp a legszerencsésebb páros. Nem akarom elképzelni, hogy anyám milyen lett volna, ha még iszik is. A mániás időszakai még elviselhetetlenebbek lettek volna.
- Azt mondtad, jártatok Rómában. Sok helyen voltál már külföldön? - amikor említettem neki, hogy szívesen elmennék Japánba, azt hiszem, ezekre nem tértünk ki részletesebben.
- Párszor mi is voltunk nyaralni, de inkább csak az államokban. Mindig azt terveztem, hogy felnőttként sokat utazok majd, aztán végül a munka és hasonlók miatt nem igen lett ezekből semmi. - nem nagyon hagytam el az országhatárt.
- Pedig annyi hely van, amit megnéznék. Ausztráliában eltöltenék néhány hetet, búvárkodnék, és megpróbálnék minél több ritka állatot kipipálni a listáról. Európa több országa is vonzó. Norvégia, Finnország, Izland, Új-Zéland, ilyenek. Annyira gyönyörű, lélegzetelállító tájak vannak ezeken a helyeken, hogy nem lehetne megunni. Atlanta is jó példa rá, hogy a new york-i betondzsungel mellett szinte szomjazom a természetet. - ha nem is az összeset, de idővel néhányat jó lenne behúzni, mint úticél.
- A földszint tiszta. Az ég világon nem találtam semmit. - egyenesedtem fel, miután még a szőnyeg alá is benéztem.
- Szóval szerintem akár jöhet az emelet. Legalább végre kiderül, megvannak-e még a képeid. - számára kiderül. Én továbbra is biztos vagyok benne, hogy az apukája nem égetett el és nem dobott ki semmit sem. Ez csak Mark negatív agyszüleménye. Hihetetlen az éles kontraszt, hogy mennyire optimista egyébként, de ha a múltjáról, a családjáról, a kötelékekről van szó, akkor borúlátóbb, mint bárki. Még a nyilvánvaló barátait sem képes számon tartani, hát ha fogják magukat, és úgyis lelépnek mellőle egy nap. Erre szerintem nem kerülhet sor.
- Na mutasd a szobádat! - libbentem mellé végszóra, hogy az ujjaimat az övéi közé fűzhessem.

Mark Reilly & Emma Larson

-Nyugtass meg, hogy nekem nem kell sütőtökös latte-t iszogatnom veled az utcán. Ennyi erővel a tökeimet is levághatnád és a kávéba lógathatnád. –csak úgy mellékesen megjegyezném. A gondolata is undorítóan hangzik.
-Biztosan. –arról vagyok híres, hogy ott akarok lenni a partykon és hasonló szarságokon.
-De… az alapján, hogy Atlanta sem lett olyan fos élmény veled, mint nélküled lett volna, még van rá esély. –vontam vállat.
A bakancs vs sapka kérdést lezártnak tekintettem, Dave é a családja kapcsán meg csak a szemeimet forgattam.
-Ja, mint egy sikátorban hagyott, megsajnált kutya. –ennyit arról, hogy családtag vagyok-e vagy sem.
-Egyébként sem csak én vagyok hivatalos oda. Ezek a barmok valamiért imádnak családosat játszani és mindenkit összecsődíteni. Régen, amikor Aly meg Evan kicsik voltak, Sharkey volt a házigazda, de már nem nála vannak a naiv kölykök, szóval ez a hagyomány tovább szállt. És innentől neked is jönnöd kell majd. Nem hagyhatsz egyedül velük. –mintha valami hülye hagyomány lenne.
-Pffffff, nem tudod, mire vállalkoztál. Bár, ha elengedjük az olasz hagyományokat, nem vészes. Imádnak túlzásba esni. Óriás méretű csokitojásokat csinálnak otthon, és mindenféle cuccot beleraknak. Házi Kinder tojás. Csak sokkal menőbb. –úgyhogy talán jobb is ez a tojáskeresősdi.
-Ja, hát lusta népség. Elvileg olyan hatalmas a munkamoráljuk mint az arabokna, szóval… van elképzelésem. –csak egy újabb szemforgatást értek.
-Ja, megható meg szép. Mi Beatrice-szel nem így éltük meg. Annál az asztalnál ültünk, néztük a véreres szemű, piaszagú, tikkelő szemű faterunkat és azon gondolkoztunk, hogy tényleg a hagyományt tartja-e, vagy beképzeli magának a halott katonatársakat. Ha megmozdítottál egy tányért, mert vége volt a vacsorának, kivetkőzött magából és idegbeteg lett. Kellemes újévet mindenkinek. –szívem szerint a padlóra köptem volna, de inkább csak átnéztem mindent, hogy nincs-e valaminek dupla alja, de nem találtam semmit sem. Legalábbis eddig. Még három szoba hátra van.
-Ez változó, mikor épp melyik. De alapvetően jellemzőbb rám az olaszos vérmérséklet, mintsem az írek viselkedésformája. Az abban nyilvánul meg, hogy bárkit leiszok jóformán. Nehezen rúgok be, de akkor nagyon. Viszont általánosságban elmondható, hogy mutogatok, hangos vagyok, és nem mellesleg előbb osztanék ki pár jobbhorgot, mint átgondoljam. –abban mindkettő hasonlít, hogy alapvetően pozitív és optimista mindkét népcsoport az élet dolgaiban és abban, hogy majd lesz valami.
-Akadt pár. Japán, Olaszország, Spanyolország, Anglia, illetve Irak, de ez utóbbi nem nyaralás vagy túra volt. Még sok van, ahova el akarok jutni. –imádok utazni, és ahogy a dolgok kinéznek, bőven lesz rá időm is. Elvégre kibaszottul nem várom meg, hogy kirúgjanak, átkérni pedig nem fogom magam sehova sem, nincs az az isten.
-Jól hangzik. Talán most lesz rá lehetőséged. Más országok tájait, kultúráját felfedezni egyébként is király. Amúgy meg… nem te mondtad, hogy nem bánod, ha ezekkel nem engednek be a fürdőkbe, mert majd csinálunk privátot? –emeltem fel a kezemet, felvont szemöldökkel nézve rá. Nekem ez annak hangzott, hogy Japán talán… nem is tudom. Lehetne közös úti cél is. Naiv hülyeség, nem?
-Én sem találtam semmit. –hagytam jóvá a kutatás eredménytelenségét.
-Jaaaaa, biztos őrizgette őket. –továbbra sem hiszek ebben. Egy pillanatra bizonytalanul néztem le a kezeinkre, aztán elindultam vele felfelé.
-Te vagy az első, akit felviszek oda. Csak kár, hogy nem azért, amiért akarnám. –általában én léptem le a csajokhoz, nem ők jöttek ide.
Felérve aztán kinyitottam előtte a „szobám” ajtaját, hogy beléphessen rajta. Megtámaszkodtam a félfának, a két kezem ujjaival és körmeivel egymást piszkálva, körbefuttatva a tekintetemet a helyiségen. Ez is pont olyan volt, mint minden. Olyan, mintha mi sem történt volna. Valahol a kétezres évek elején megállt az idő, és kibaszottul nem ment tovább. A poszterek, firkák, lemezek, minden szar megvolt még, ugyanott, ahol hagytam. Ellöktem magam az előző helyzetemből, aztán nekiálltam átforgatni az ágyat, a matractól a huzatokig, ágyneműtartóig minden szart, hátha találok valami nem odavaló dolgot.
-Tessék. Igazad volt. A vén hülye mégis csak szentimentális maradt. Vagy túl részeg volt, hogy feljöjjön idáig, és kivágja őket. –nyújtottam át neki pár régi fotót és rajzot, amiket az ágy alól bányásztam ki egy dobozban, pár régi levéllel együtt, amiket a húgommal váltottunk anno.
-Fura, hogy nem dobált ki semmit. Se ruhákat, se személyes tárgyakat. Mit hitt, hogy majd minden fasza lesz, és egyszer csak hazajövünk hozzá? Olyan ez az egész, mint egy elbaszott, rossz vicc a szellemházról. -dobtam le magam az ágy elé, a hátamat neki támasztva, kihúzva a zsebemből a cigis dobozt, hogy rágyújthassak. Végül is... az én szobám, nem?

Emma Larson & Mark Reilly

- Miért kellene? Semmit sem KELL, Mark. - hagyta el egy sóhaj a szám.
- A tökeid pedig nagyon jó helyen vannak ott, ahol vannak. Sosem károsítanám meg magamat. - vontam fel a szemöldököm.
- Majd meglátjuk. - ezzel a hozzáállással leghamarabb egy jobb és egy bal horogra van esélyed. Alaposan próbára tudja tenni a türelmemet. A látszat ellenére az enyém is véges.
A megsajnált kóbor kutyás hasonlatra hozzávágtam az első tárgyat, ami a kezem ügyébe került.
- Mondtam már, hogy ezt ne csináld. - egyszerűen allergiás vagyok rá.
- Oké, nem gond. Ha meghívnak, szívesen megyek. Egyesekkel ellentétben én nem teszek úgy, mint aki bele akar halni. Én is imádok "családosat játszani", szóval legalább nem fogok kilógni a "barmok" közül. - forgattam a szemeim aljas, gonoszkás mosollyal.
- És sosem hagylak egyedül. Semmiben. - néztem rá tök komolyan.
- Iiiiigen, és? Ha gyerek vagy, ez a húsvét lényege, nem? Csoki és ajándékok. A kaja és a fun része engem is sokkal jobban vonz a dolgoknak még felnőtt fejjel is, mint a vallási háttér. Nekem ne áldja meg senki a kajámat, majd én tudom, mikor vagyok éhes. - húztam fintorra a szám.
- Ha el akarsz rettenteni, valami jobbat kell kitalálnod. Sőt! Si-vel mi is szívesen beszállunk a házi meglepi csokitojás gyártásba. Ő nagyon ügyes cukrász, én pedig imádok ajándékokat kitalálni és elrejteni. Ha nem leszel ekkora Otto, talán jövőre még neked is jut ebből a sokkal menőbb "baromságból". - mert hogy te nem utálod ezeket, csak hülye tagadásban élsz. De majd leszoktatlak róla.
- Az olaszos hagyománnyal karöltve sem lesz vészes, szóval nem engedjük el. Annyi, hogy most nem otthon lesznek elrejtve, hanem a húsvéti piknik helyszínén, ami valami izgalmas hely lesz. Voilà! Új, olasz-amerikai hagyományt teremtünk. - ráadásul neki nem kell csinálnia semmit sem, ha nem akar. De akkor is őt fogom értelmi szerzőnek vagy forrásnak megnevezni, abban biztos lehet.
- Mark, te is tudod, hogy nem így értettem. Nem azt mondtam, hogy nektek a húgoddal hú de szuper jó volt ehhez asszisztálni. - vetettem rá egy gyilkos pillantást.
- Lo penso anch'io. - hogy inkább olaszos. Amíg nem hajigál tányérokat, és nem provokál felesleges veszekedéseket, maradhat.
- Például? - érdekel, hová szeretne még eljutni a felsorolt országokon túl.
- De én mondtam. - bólintottam.
- És ez továbbra is áll. Nem gondoltam meg magam. - akkor is vele mentem volna, ha megmaradunk a kollegális barátságnál vagy minél. Mark mindenhogy fontos nekem, és vele szeretek lenni a legjobban. Az élményeimet is vele osztanám meg.
- Csak jobb, ha tudod, hogy Japán mellett akadnak még bőven más álom úticéljaim is szerte a bolygón. Szóval nem az elhatározásokkal vannak a gondok, még időt is lehet rá szakítani, hanem, hogy a világon nincs ennyi pénz, mint amivel be lehetne járni a világot. Bár az a szerencsénk, hogy feltaláljuk magunkat, és nincsenek óriási igényeink. Jó nekünk egy lepusztult motel, vagy illegális sátrazás egy erdőben. Vagy alszunk a kocsiban. Fenszi éttermekre se szorulunk rá. - így azért könnyebb tervezni, mint ha valaki ragaszkodik a minimum négy csillagos szállodához, a menő éttermekhez, a luxus kocsikhoz, a drága programokhoz, a shopping túrákhoz. Engem nem ezek érdekelnek.
Furán néztem rá, amikor kijelentette, hogy én vagyok az első, akit felvisz a szobájába, csak kár, hogy nem azért, amiért akarná.
- Aaahha. Talán valaki megtiltja neked, vagy mi? - néztem körbe, mintha lenne itt bárki más rajtunk kívül. Senki se kérhetne számon minket semmiért.
- Legalább lenne egy jó élményed a visszatéréssel kapcsolatban. Vagy kettő... három... - ahogy feltárult előttem az ajtó, rögtön be is sétáltam a húsz évvel ezelőtti Mark szentélyébe. Gyorsan körbe is járattam a tekintetem a berendezésen, a falakon. Az apukája nem dobott ki semmit sem, hanem mindent megőrzött. Neki persze erre is volt epés megjegyzése. Csalódtam volna, ha nem.
- Szerintem nem fura. Talán tényleg ezt szerette volna. Számomra nem hihetetlen. Megértem, ha képtelen volt a kukába dobni egy szép, dédelgetett múltat, hogy minden visszavonhatatlanul véglegessé változzon. Annál is jobban, mint amilyen volt. - simítottam végig néhány felületen. Én ugyan sosem tennék ilyesmit, de fejlettek az empatikus képességeim, így át tudom érezni.
- A felesége és a lánya meghaltak abban a tűzben, a fiát pedig elmarta és elküldte maga mellől. Soha semmi nem lehetett volna már a régi. De ha végigment a házban, még egy pillanatig hihette azt, hogy csak elmentek otthonról és visszajönnek hozzá. A megtört, gyászoló elme sok mindenre képes. - annyira szomorú és igazságtalan, ami velük történt. A rosszindulatú, érzéketlen, kegyetlen, valódi szörnyetegek pedig élik világukat. Jó világukat.
- Vagy ez, vagy csak túl részeg volt ahhoz, hogy bármit is kidobjon. - vontam vállat, hogy az ő rögeszméjét idézzem. Elvettem tőle a cigit, mielőtt rágyújthatott volna, aztán helyette az ölébe költöztem.
- Nem fogunk találni semmit, és ezt te is tudod. Nem apukád az, akit keresünk. - lassan el kell fogadnia.
- Szóval mi lenne, ha lazítanál kicsit, és inkább a szobád nosztalgiafaktorára koncentrálnál. Csak találsz valami kincset, amit akár magaddal is vihetnél New York-ba most, hogy végre rászántad magad és itt vagy. De ha nem is magadért, akkor értem. Nekem kell innen is valami szuvenír. Atlanta csodálatos, de nekem ez a legfontosabb hely, ahol veled lehetek. Ez az az egy, aminek valódi, mély jelentősége van. Ami közelebb visz hozzád. Ez is a részed, erre is szükségem van, hogy ismerjem és értsem. Enélkül téged sem tudnálak igazán. Kell a múltad is, hogy a jövő a miénk lehessen. - simítottam a tenyeremet az arcára, finoman cirógatva azt a hüvelykujjammal, miközben a kékjeit fürkésztem.
- Tudod, hogy a mának élek, az adott pillanatnak. Nem törődöm olyasmivel, hogy mi lesz holnap, de Veled minden más. Te adsz értelmet mindennek.

Mark Reilly & Emma Larson

A kutyás megjegyzésemre adott reakciójára csak megvontam a vállamat.
-Én meg mondtam már, hogy az állatok jobb fejek, mint az emberek. –engem az sem érdekelt sosem, hogy Simone szerint olyan vagyok, mint egy hanyag, igénytelen állat, ami még neveletlen is. Inkább leszek állat, mint az elbaszott emberi társadalom része.
-Hé! Tudod, hogy nem így értettem. –sosem mondanám rá azt, hogy barom. Mármint ilyen értelemben használva. A „ne legyél barom” kifejezés tök más, de ez olyan, mintha őt is lebarmoztam volna.
Csak csendben figyeltem őt egy darabig, amikor közölte, hogy sosem hagy magamra, majd inkább elkaptam róla a tekintetemet. Ezek a mondatok mindig olyanok voltak, mintha nem is igazi lenne, vagy nem lennék ébren. Annyira szürreális volt, hogy Emmalynn az enyém, itt van, bármikor beszélhetek hozzá, vagy épp megfoghatom őt. Amikor kollégák voltunk, akkor is fontosabb volt nekem mindennél és mindenkinél, nem tudtam volna meghatározni a kettőnk viszonyát, de ez az óta csak egyre inkább fokozódott.
-A kaja mindenkit jobban érdekel egy idő után, mint maga az egész vallásos baromság. –nem mintha én bármelyik részével sokat foglalkoztam volna. Nem tartok ünnepeket, és ha Ő nem lenne, valószínűleg ez nem változna. Megadóan felemeltem a kezeimet.
-Oké, megadom magam. Csokitojáskeresős olasz-amerikai hagyományteremtő húsvéti piknikezős össznépi rókázás. Az újdonságokat szeretem kipróbálni, szóval ezzel a részével nem lesz probléma. –ahogy a többieknek se hiszem. Szerintem nekik kurva mindegy, csak legyen együtt az egész bagázs.
-De én téged kérlek a saját csokimba. –mértem végig az alsó ajkamba harapva. Akkor már had legyen nekem is valami örömem a kicseszett húsvétban. Ha már J. C. nem teljesít kívánságokat, kénytelen vagyok Emma-nál lobbizni érte.
A gyilkos pillantását látva csak sóhajtottam egyet és megráztam a fejemet.
-Tudom… bocs. –nem vele akartam bunkó lenni, és nem feltételeztem róla egy percig sem, hogy félvállról venné a helyzetünket, csak… nem tudom. Még mindig élénken élnek bennem az öreg agyament dolgai, amik olyanok, mint nála az anyjára emlékeztető mentális betegségek. Nem gondolnám, hogy annyira lepke lelkűek lennénk, sőt. De nekünk is vannak érzéseink és trigger pontjaink. Állíthatjuk, hogy nincs így, de ettől még nem lesz igaz.
-Almeno posso mostrarti l'amore italiano. –mivel nem csak a veszekedésben van olasz temperamentumos szenvedélyességem, hanem a szexben is.
-Kína, Oroszország, Izland, az északi országok úgy amúgy is vonzanak. És nem csak a metal-rock zene miatt. De még nagyon sok másik van. Az egész világot körbeutaznám, ha lenne elég pénzem hozzá. –nem kerestem rosszul nyomozóként, főleg nem hadnagyi rangban, de ettől még nem vagyok milliárdos, és az én forrásaim is végesek.
-Király. –bólintottam rá arra némi habozás után, hogy nem gondolta meg magát a közös Japán úttal kapcsolatban.
-Pontosan. Ha van pénzünk mondjuk a repülőútra, a szállást meg tudjuk oldani. Lehet egyébként s lakókocsit bérelni szinte minden városban, aztán akkor minden meg van oldva. Olcsóbb, mint egy nem tudom milyen szálloda. De a sátrazás is tökéletes megoldás. –vontam vállat. Szerintem feltalálnánk magunkat, és ki lehet fogni jó ajánlatokat, amikor szinte nulla pénzért vágják utánad az utazásokat. Kis túlzással.
-Nem tiltja. Csak ettől még nem ez a fő oka, amiért itt vagyunk. De talán be tudjuk zsúfolni a napirendi pontok közé azt az… egy, kettő, három, vagy akár öt jó élményt. –húztam egy pofátlan, perverz vigyorra a szám.
Ez a hangulat addig tartott, amíg fel nem értünk a régi szobámba. Eltelt kicseszett sok év, már nem egy alig felnőtt hülyegyerek voltam, és közel sem annyira naiv, vagy felelőtlen, de még így is egy csomó dolog volt, amiben magamra ismertem. Az alapok nem változtak, ahogy az sem, hogy fura volt itt állni. Mint valami rossz múzeum az emlékeknek, olyan érzés volt. Semmit sem mozdítottak el, nyilván csak annyira, hogy rendet raktak, így nem álltak kupacban a ruhák egy széken, és nem volt hatszáz pohár meg bögre az asztalon.
Csendben figyeltem Őt és azt, ahogy végigsimított néhány bútoron, majd kifejtette a saját álláspontját.
-Lehetett volna. Ha nem elissza a maradék józan eszét is, hanem orvoshoz megy. Ismerek olyat, aki PTSD-vel küzdött, de meggyógyult. Sosem lehet ezeket teljesen elfelejteni, vagy „kinőni”, de jobb lehet. De valaki a vélt büszkeségét választja a valós helyett. –vontam vállat, aztán csak egy szarkasztikus horkantás hagyta el a szám, ahogy megismételte az általam elmondottakat.
Értetlenül néztem rá, amikor elvette a cigimet és helyette beleköltözött az ölembe. Automatikusan csúsztattam a kezeimet a dereka köré, finom, de határozott mozdulattal, mintha csak attól paráznék, hogy eltűnhetne.
-Tudom. –döntöttem hátra a fejemet egy sóhajjal arra, hogy nem az öregemet keressük.
-Én... nem akartam, hogy találjunk valamit. –ráztam meg finoman a fejemet, visszavezetve rá a tekintetemet, egy pillanatra behunyva a szemeim, ahogy a tenyere az arcomra simult. A kékjeimmel az övéit figyeltem, és most először nem éreztem arra kiváltképp ingert, hogy elkapjam róla őket. Nem szerettem sosem a szemkontaktust, túlságosan sokat elárul egy emberről az, ahogy és akire néz, de ez most túl fontos volt ahhoz, hogy elnézzek.
Az alsó ajkamat beszívva, elgondolkozva fürkésztem a vonásait, feljebb húzva a kezeimet az oldalán, egészen az arcáig, hogy finoman a tenyereim közé foghassam azt és közelebb mozdulva hozzá megcsókolhassam. Nem tudtam volna értelmes, összefüggő szövegként megfogalmazni mindazt, amit jelenleg éreztem, vagy gondoltam vele, illetve ezzel az egésszel kapcsolatban.
-Van pár cucc, amit elvinnék. Viszont előtte még szereznünk kellene pár jó élményt. –húztam mosolyra a szám, az alsó ajkamba harapva, ismét közelebb hajolva egy csókért, az egyik kezemmel a hajába túrva, a másikat a ruhája alá csúsztatva.

Emma Larson & Mark Reilly

Bár nehézkesen és rendkívül frusztráltan indult a házkutatás a múlt fájó emlékei között, szerintem végül egyikünknek sem lehet oka panaszra. Ah, sőt. Alaposan kimaxoltuk a többszörös élményszerzést, amik ha legalább csak részben képesek felülírni benne a szörnyűségeket, már sikernek könyvelhető el. A negatívumokra valamiért mindig könnyebb visszaemlékezni, ezt a saját bőrömön tapasztalva is tudom, de együtt rengeteg pozitív dolgot gyűjthetünk a helyükre, amik ugyan el nem tüntethetik, de halványíthatják ezeket, hogy ne csak a keserűség lakozzon valaki szívében. A körülmények adottak, mégis a döntéseink határozzák meg igazán, hogy kik is vagyunk, kik szeretnénk lenni. Mi döntjük el, hogy elsüllyedünk a sötétségben, az önsajnálatban, vagy felülkerekedünk a sérelmeken, felkelünk, leporoljuk magunkat és igyekszünk kihozni belőle a maximumot. Az élet túl rövid, hogy elpocsékoljuk. És semmi értelme, ha nem remélünk benne valami szépet. Nekünk ez most megadatott azzal, hogy itt lehetünk egymásnak. A jelentéktelennek tűnő apróságokból is lehet boldogságot építeni.
Imádom az érintését, a csókjait, el tudnék veszni minden vele töltött pillanatban. Bennem mégis a korábban nem jellemző, hosszas szemkontaktus, az A Tekintet maradt meg leginkább a tegnapból.
Sosem várnék el tőle olyat, amit nem szeretne, nem erőszakoskodnék vele, hogy csak az én akaratom érvényesüljön. Ennek a szellemiségnek a tükrében vettem rá Markot, hogy aludjunk ott, a régi szobájában. Rendeljünk pizzát, meséljünk hülye sztorikat, amik velünk vagy másokkal történtek, nézegessünk családi képeket (azok úgyis még az idilli korszakban készültek). Cserébe majd otthon, New York-ban én is keresek ilyeneket. Megmentettünk jó párat Si-vel a régi szép idők emlékére.
Szereztünk reggelit a környéken valamelyik kávézóban, aztán innen mentünk tovább ahhoz a leégett házhoz, ahol az anyukája lakott a húgával és az új pasijával. A telket nem sokra rá a tűzeset után megvették, a házat lebontották, újat építettek a helyére. Már mások laknak ott évek óta, így nem is a romok közti kutakodás volt a cél, hanem a szomszédok kikérdezése.
Utánajártunk, hogy az akkori szomszéd, Eloise Johnson, aki már egy idős hölgy, még mindig a ház szomszédságában él. Ugyanaz a személy, aki a tűz előtt volt. Megért egy próbát, hogy beszéljünk vele, és megpróbáljunk minél többet kiszedni belőle. Sokszor a kíváncsi szomszédok jobban értesültek, mint a rendőrség. Ők tényekre alapoznak, nem a pletykákra, amiknek bizony sokszor van valóságalapja. Tudhat ezt-azt a tűzről, hogy milyenek voltak a lakók, volt-e valami furcsa bármelyikükben is. Figyelte-e valaki a házat, járt-e arra például Mark apukája. Még fotót is hoztunk róla, hát ha hirtelen nem emlékezne rá, de a kép láttán beugrik neki az arca.
A CIA-s kapcsolatom, Creasy egyszer azt mondta nekem még a közös munkánk elején, hogy szót kell érteni a helyiekkel. Ez az egyik legfontosabb. Jó okuk lehet rá, hogy ne mindig azt mondják, amit gondolnak. Időnként nehéz ugyan, de el lehet érni, hogy másként kezeljenek, mint egy átlagos nyomozót. A CIA egyik fő fegyvere a manipuláció, a megtévesztés, fő célja pedig az információszerzés. Az információ ugyanis hatalom. Csakúgy, mint a tudás.

Nem vártam el Marktól, hogy ő tegye meg a kezdő lépést. Neki ez különösen nehéz, hisz érintett az "ügyben". Átvettem a kezdeményezés kiváltságát, az ajtóhoz léptem, majd becsöngettem a házba, ahol a korábban említett nő lakik. Egy pillantás a függönyön keresztül, némi hezitálás, majd kisvártatva ajtót nyitott. Épp csak résnyire.
- Mit akarnak? - a fogadtatást elengedtem a fülem mellett.
- Üdv! - mert hogy engem megtanítottak köszönni. Sőt, még egy mosolyt is mellékeltem hozzá.
- Emma vagyok, ő pedig Mark. - a fejemmel a férfira böktem.
- Nem veszek semmit, nem írok alá semmit, nem hiszek semmit. - becsukta az ajtót, vagyis csak szerette volna, de a küszöbhöz raktam a lábamat.
- Semmi ilyesmiben nem utazunk. Ne haragudjon a zavarásért, Mrs. Johnson, de lenne néhány kérdésünk.
- Miféle kérdés?
- Korábban élt itt a szomszéd házban, még a tűz előtt egy másik család, és...
- Az már nagyon régen volt. Akkor se foglalkozott vele senki. Törődjenek a maguk dolgával. Hagyjanak békén engem, és a halottakat is!
- Az akkor volt, most pedig most van. Ők Mark édesanyja és a húga voltak. Tudni szeretnénk, mi történt. Igazából.
- Hát miért nem ezzel kezdte!? Jöjjenek be, kedveseim! - aaahaaa, mintha hagyott volna érvényesülni. Vetettem is egy "hmph, atlantaiak" pillantást Markra.
Kitárta az ajtót, hogy bemehessünk. Egy kis nappaliba kísért minket, a kanapé felé intve, hogy nyugodtan foglaljunk helyet.
- Sajnálom, ami a családjával történt. - nézett amolyan együttérző mosollyal Markra.
- Alexandra temperamentumos, de végtelenül kedves asszony volt. Bea pedig még annyira fiatal. Tragédia. - sóhajtott a fejét csóválva.
- Kérnek valamit? Teát? Kávét? - amióta megtudta, hogy Mark idevalósi a családja révén, sokkal közvetlenebb, barátságosabb hangnemet ütött meg.
- Nem szeretnék tapintatlan lenni, de ha már így rám törtek a házamban... miért pont most jutott eszükbe ezzel foglalkozni? Így közel húsz év távlatából.

Mark Reilly & Emma Larson

Mondhatnám, hogy Emma-nak sokáig kellett győzködnie, hogy maradjunk a régi házban, aludjunk ott és üssük el az időt mindenféle barom sztorikkal, de akkor részben hazudnék. Nyilván nem mentem bele azonnal dalolászva, mert kibaszott szar emlékek fűztek ehhez a helyhez a leginkább, de közben meg valahol jó volt megint itt lenni. A pizza bármikor jöhet, és egyébként sose voltam egy rendes gyerek, mindig megcsináltam a magam balhéit, még akkor is, amikor minden fasza volt, szóval nem egy idióta történetem volt. Nem véletlenül tudtam megmutatni egy olyan képet Emma-nak magamról, amikor még kis szaros kölyök voltam egy törpe biciklin, de már szét van verve a képem. Pedig akkor még nem vert egy részeges barom, de nekem már akkor se mondhatta meg senki, hogy pótkerék nélkül eltaknyolok a büdös picsába. Majd én azt tudom.
Nem mondom, hogy jól aludtam, de megnyugtató volt, hogy valahányszor felébredtem, vagy felriadtam, Ő ott volt mellettem. Megnyugtató volt a közelsége, az illata, a teste melege, mindene. Sokkal egyszerűbb volt így visszaaludni, és elhinni, hogy ez a valóság, nem pedig csak egy túl szép, de elbaszott álom.
Mivel a ház helyett már egy teljesen másik állt, nem a leégett épületet kellett átkutatni, hanem a szomszédokban volt a hit és a bizalom az iránt, hogy tudnak valamit. Ugyan elég zárkózott, mogorva emberek élnek erre, de ha megtudják, hogy érintett vagy valamiben, ráadásul helyi, hirtelen átmennek kedvesbe és elkezdenek gügyögni neked, mintha egy pelenkás kis barom lennél. De most, ebben a helyzetben nekünk ez csak előny lehet. Tudni akarom, hogy tényleg baleset volt-e, vagy sem. Nem tudok hinni abban, hogy nyitva maradt a gáz, és ez okozta a tüzet. Szóval amint megtudtuk, hogy a szomszéd nő régen is ott lakott, reggeli után elmentünk a környékre, hogy kifaggathassuk. Remélem itt is működik a kíváncsi szomszéd effektus.

Csenden ácsorogtam mellette, amikor becsöngetett, majd ajtót is nyitott nekünk az immár öreg nő. Abban egyet tudtam vele érteni, hogy én se hiszek semmit, és már épp készültem volna megfogni az ajtót a kezemmel, de Emma megelőzött a láb oda rakós trükkel, így nem volt erre szükség. Összehúzott szemekkel figyeltem a jelenetet, ahogy végül megenyhült a vén szipirtyó, aztán beengedett minket. A nekem szánt pillantásra csak megforgattam a szemeimet, valami kamu-ártatlan „én itt se voltam” mosoly kíséretében. Senki sem állítja, hogy könnyű esetek lennének az itt élők. A legtöbben tényleg mogorva parasztnak tűnnek, felvágott nyelvvel és kibaszott nagy pofával, de alapvetően a legtöbben normálisak és rendesek, akik hajlandóak a változásra. A rasszizmus és xenofóbia sem annyira durva már, mint anno.
-Ja, kösz. –az együttérzéssel kicseszettül tele van a padlás, és nem megyek vele semmire sem, de fogjuk rá, hogy értékeltem. Inkább ledobtam magamat a kanapéra.
-Ha tesz bele whisky-t, bármelyik jöhet. –semmi kedvem nincs a családomról, a halálukról beszélni, de ez most rohadtul nem kívánságműsor és kibaszott fontos.
Megvártam, hogy Emma kér-e valamit, aztán amint megkaptuk a tea-kávé(whisky?) kéréseket, elgondolkozva néztem a nőt.
-Mert húsz évvel ezelőtt egy taknyos kölyök voltam a magam bajával, és nem ismertem Őt. Tudja, hogy van ez. Minden mogorva, büdös paraszt mögött áll egy karakán nő. –böktem a fejemmel Emma irányába. Tagadhatatlanul ő volt a legnagyobb támaszom és noszogató személy ebben a helyzetben.
-Nem tudom, feltűnt-e, de én élek, szóval nem voltam itt, amikor a tűz történt. Volt más dolgom is. Azt mondták baleset volt, én meg nem igazán értem rá erre, aztán nem sokkal később megvették, majd ledózerolták az egészet, majd el is cuccoltam innen. Akkor se tudtam volna idejönni, ha akartam volna. –vontam vállat. De nem is akartam.
-Mennyire ismerte amúgy a családot, akik itt laktak? Volt valaki, aki gyakran felbukkant errefelé? Esetleg ez a férfi? –adtam át neki a képet, hogy megnézhesse.
-Ez az ember az apám volt, és tudni akarom, hogy volt-e valami köze ahhoz, hogy kigyulladt ’96-ban az a ház. –néztem rá határozottan.
-Ez már nagyon régen történt, de emlékszem, hogy láttam a háznál egy-két alkalommal. Az édesanyja nagyon zaklatott lett minden ilyen találkozás után, de nem tűnt idegesnek, inkább szomorúnak. A férfi, akivel együtt élt, hogy is hívták…
-Oliver.
-Igen, ő. Sokkal inkább volt dühös, sőt. Kifejezetten agresszívvá vált, amikor meglátta itt az apját. Hangos szóváltásba keveredtek többször is. Nem egyszer elgondolkoztam, hogy rendőrt hívok rájuk. Az a férfi nem volt normális, én mondom maguknak. –félredöntött fejjel, összehúzott szemekkel, értetlenül meredtem rá, majd inkább beleittam a kávémba.
-Mi az, hogy nem volt normális? –gratulálok. Egyik szar kapcsolatból a másikba menekült az az idióta nő, és vitte magával a húgomat is.

Emma Larson & Mark Reilly

Bár nem vendégségbe jöttünk, hanem csak információkat szerezni, nem szerettem volna udvariatlan lenni, ha már egyszer beengedett minket, idegeneket az otthonába. Elfogadtam a kedves felajánlást, és a kávé mellett döntöttem, az mindig jöhet. Halvány, hitetlen mosolyt csalt az arcomra, mikor Mark whisky-t kért a sajátjába. Ennek ellenére a kezemet automatikusan a combjára simítottam. Aggódtam érte. Ha valamivel nehezen tudott megküzdeni, az a múltja és a családja körüli mizéria volt.
A mogorva, büdös paraszt önjellemzéssel vitába tudtam volna szállni, de inkább a hallgatás mellett döntöttem. A szükségesnél jobban egyelőre nem terveztem belefolyni a beszélgetésbe. Nem az én ügyem, én csak támogatom Őt benne. Mindenben.
Amint Mark megmutatta Eloise-nak a képet, rögtön a nő arcát, a vonásait, a mimikáját kezdtem el vizsgálgatni. Láthatóan felismerte az apját a fotón. Kiderült, hogy járt itt a háznál, nem is egyszer. Fontos részlet volt, hogy az anyukája szóba állt vele, nem zavarta el. A szomorúság is árulkodó jel volt. Főleg, hogy az új párja dühös lett ezektől a találkozásoktól. Persze valahol érthetően, hisz ki örülne annak, ha a másik az exével lógna. De itt másról volt szó, mint szimpla féltékenységről. Mrs. Johnson szerint ez az Oliver nevű pasas nem volt normális. Sőt, még azon is elgondolkodott már annak idején, hogy rendőrt hív rá.
Meg sem kellett szólalnom, Mark is rögtön lecsapott a dologra egy visszakérdezés formájában.
- Úgy, ahogy mondom. Nem volt ki a négy kereke. - rajzolt köröket a levegőben a halántéka mellett.
- Biztosan baj volt nála az emeleten. Elsőre egyébként nekem is rendesnek tűnt. Udvarias, jóképű, tisztelettudó, mosolygós, figyelmes, jól szituált férfi. Amolyan minden nő álma. - itt rám pillantott, mire én csak vállat vontam. Nézzen a mellettem ülőre. Mi vagyunk az élő példa, hogy nem ez minden nő álma. Mármint ezek Markra is igazak, de nem első blikkre. Ahhoz meg kell ismerned, hogy ilyennek lásd. Bár a kapcsolatunk hihetetlenül frissnek nevezhető, de attól még nagyon jól megvoltunk együtt. Jó csapat vagyunk. A munkában és a magánéletben is. Szerelem, barátság, lényegtelen. Bízhatunk egymásban, és számíthatunk a másikra. Feltételek, elvárások nélkül.
- De ha valami nem úgy alakult, ahogy azt ő szerette volna, nagyon dühbe tudott gurulni. Azt nem tudom, hogy ez csak szóváltásokban merült ki, vagy... értik. - pillantott bizonytalanul Markra.
- Én azt gondolom, hogy ha ez tettlegességig fajult volna, azonnal elhúzott volna tőle. Nem ismertem ugyan, de hallomásból egyáltalán nem volt egy elveszett, meghunyászkodó nő, és a lányát biztosan nem tette volna ki ilyennek. - a férjét is elhagyta, amikor rosszabbra fordultak a dolgok, és menthetetlennek ítélte. Azt nem mondom, hogy kár, hogy Markot a sorsára hagyta. Ő is a házban éghetett volna velük, és akkor mi sosem találkoztunk volna. Az életem örökké üres maradna nélküle.
- Eleinte jól megvoltak. Szinte irigylésreméltóan jól. Oliver a tenyerén hordozta Alexandrát és a kislányt is. Miután az apja felbukkant itt néhányszor, utána onnantól az édesanyja és a párja gyakran veszekedtek. Rendszeressé vált. Nem volt jó a viszonyuk, ha engem kérdeznek.
- És Mark apja milyen volt?
- Olyan, mint maga. - nézett az említett férfira.
- Farkasbőrbe bújt elveszett kisállat. Ugyanez a félelem, bizonytalanság és szomorúság volt a szemében. Nem ismertem, alig pár szót, ha váltottunk, de sajnáltam őt.
- Úgy értem... Ön szerint veszélyes volt? Például... okozhatta ő azt a tüzet mondjuk bosszúból vagy féltékenységből?
- Nem. Dehogy! Douglas nem tett volna ilyet. Épp ellenkezőleg. Vissza akarta kapni a családját, bármi áron. Eleinte Alexandra persze nem hajlott rá, de úgy tűnt, hogy ez megváltozott. - várakozón néztem rá, miközben belekortyoltam a whisky mentes kávémba. Valakinek teljesen józannak is maradnia kell. Főleg, hogy a hölgy is simán feljavította egy kis alkohollal a teáját.
- Folytassa.
- Nem láttam bele annyira a család dolgaiba, nem voltunk nagy barátnők, nem is volt közöm hozzá, ahogy ők se ütötték bele az orrukat az én életembe. De... nem vagyok vak. - a lényeget!
- Ön szerint mi történt? - végre témánál voltunk, ne most kezdjen elkalandozni.
- Douglas és Alexandra valamiféle megállapodásra juthattak. A nő segíteni akart neki, hogy megszabaduljon a betegségétől, és újra a régi lehessen. Ha teljesíti a feltételeit, akkor hajlandó lett volna visszamenni hozzá. Az apja el is kezdett kezelésekre járni, az anyja pedig igazán bizakodó volt. Beatrice is nagyon remélte, hogy újra egy család lehetnek.
Alexandra határozott fellépésű és korrekt nő volt, aki sosem kertelt. Azt gondolom, hogy elmondhatta annak az Olivernek, hogy vége a kettejük dolgának. A férfi feldühödhetett és ő gyújtotta rájuk a házat. Tudják, hogy megy ez. Elöntötte az agyát a lila köd. Ha nem lehet az enyém, másé se legyen. Én nem hiszem el azt a mesét, hogy elektronikai hiba volt vagy micsoda. Baromság! Ilyen véletlenek nincsenek! Főleg, hogy mondom, hogy szerintem flúgos volt az a pasas.
- És a rendőrség? Nem vizsgálódtak szándékos gyújtogatás ügyében? - vontam fel a szemöldököm.
- Rendőrség? Ahh! Nem. Dísznek vannak. És ha akartak volna, se tehették volna. Ez az Oliver az egyik helyi politikus nagykutya unokafivére volt. Mit gondolnak, hogy hatott volna a karrierjére és a hírnevére, ha az újságok az őrült, családirtó, gyújtogatós rokonáról cikkeznek? Én azt mondom, eltusolták az ügyet. - ebben volt ráció. Nem lenne példa nélküli. Ráadásul elég csak arra a féreg Shaw-ra gondolnunk. Politikusok, ügyvédek, alvilági seggfejek, sokszor egy kutya mind.
- Az apja egyébként járt itt még utána néhányszor a leégett háznál. Nem volt jó bőrben. Borzasztóan festett. Aztán egyszer csak nem jött többé... - Mark szerint itt kezdett el még mélyebbre süllyedni. A PTSD-je, a paranoiája és az alkoholizmusa is csak még jobban elhatalmasodtak rajta. Kár, hogy ilyen tragikus véget ért a történetük, holott happy end is lehetett volna. Az élet annyira igazságtalan. Mondhatnám, hogy legalább már tudja, hogy az apukája próbált változtatni a dolgokon, szeretett volna javulni, de az ő karmája sem volt jobb a fiáénál. Sovány vigasz lenne.
- Értem, hogy családi ügy... de maguk valamiféle nyomozók? Pont úgy beszélnek... mint azok. A flancosan kiöltözött fajtából. A mocskos bakancsaik ellenére is.

Mark Reilly & Emma Larson

-Az anyám nem az a fajta bringa volt, aki hagyta magát tettekben bántani. Nem mondom, hogy nem viselt el sok mindent, de az kurva isten, hogy a lányát sose tette volna ki ilyesminek. Ha ez az Oliver pasas túllépett volna egy határt, a kisbaltával a hátában gyalogolt volna be a kórházba. –néztem a nőre, aztán Emma-ra, néhány apró bólogatás kíséretében. Biztos, hogy kibaszta volna a faszit az ablakon, és nem tűrte volna el a tettleges agressziót. Az öregemmel szemben is akkor telt be a pohár, amikor már túlságosan is agresszív és kezelhetetlen lett.
Csendben hallgattam a beszámolót a csodás Oliver és anyám kapcsolatáról, aztán arról is, hogy az apám olyan volt, mint én. Egy pillanatra a nőre néztem, majd automatikusan szorítottam ökölbe a kezeimet, a körmeimet a tenyerembe vájva. Legszívesebben elküldtem volna a picsába, hogy ezt ne mondja rám, de Emma megelőzött azzal, hogy pontosított a kérdésén azt illetően, hogy lehetett-e ő a gyújtogatós gyilkos, de a válasz csak megerősítette a nagy semmit, amit a házban találtunk. Majdnem belefulladtam a whisky-s kávémba, amikor az öreg Mrs. Johnson beközölte a tényt, hogy habár az anyám eleinte nem hajlott a nagy családegyesítésre, de aztán ez megváltozott. Néhány köhögés és torokköszörülés kíséretében igyekeztem nem megdögleni, legyezgetve párat, hogy ne is törődjön a döglődő kisállattal, folytassa csak.
Ahogy egyre jobban belemerült a magyarázásba, egyre szarabbul éreztem magam. Nem vagyok olyan típus, aki hagyja, hogy a szar maga alá temesse, legalábbis látványosan és úgy, hogy ne lássa a kivezető utat, de ez most kibaszottul sok volt. Azt gondoltam én is, hogy ez nem baleset volt, de valamiért nem gondoltam arra, hogy az ok, amiért meg kellett halniuk az volt, hogy a szüleim megint egymás nyakába akartak borulni. Én nem tudtam arról, hogy a faterom elkezdett kezelésekre járni, nem mintha egyébként sokat beszélgettem volna vele. Ha elmondja, akkor talán… nem is tudom. Odamehettem volna, beszélhettem volna az anyámmal, és rávehettem volna, hogy még ha külön szobába is, de jöjjenek vissza, mert ez nem egészséges. Eléggé megedzett az élet ahhoz, hogy ne vegyem fel egy barom ordibálását vagy fenyegetését, így talán nem haltak volna meg. Aki engem, vagy a családomat, a nekem fontosakat fenyegeti, az meghal. Régen is megérte volna értük. Vagy mi van, ha megpróbálta elmondani, de leráztam azzal, hogy kapja be az összes faszomat és szopja le magát, nem érdekel?! Ha azzal állt volna elém két „atyai pofon” között, hogy meg akar változni, és anyám adna neki egy újabb esélyt, se hittem volna el. Azt gondoltam volna, hogy be van baszva, mint az albán szamár és kibaszottul nem tudja, mit vakerol össze. Egy szánalmas, lecsúszott vén fasz volt a szememben, aki elitta minden agysejtjét. De ha tényleg ennyire próbálkozott, akkor… azzal, hogy gyűlöltem, amiért az anyám, a húgom meghalt, vajon én csináltam vele azt, ami lett belőle?! Ahelyett, hogy meghallgattam volna, elküldtem a picsába, és amikor elvezényeltek Irakba, akkor is csak azért jöttem haza előtte este, hogy közöljem vele, szívesebben megyek CIA báb terrorista elhárító golyófogónak, mint még egy napot vele legyek, és talán legközelebb tényleg kinyírjon…
Nincs bosszú, nincs szembesítés, nincs feloldozás, nincs semmi. Mit is csinálhatnék?! Maximum tényleg lehugyozom a barom sírját, de ennyi. Nincs… semmi. Csak üresség. Megkaptam a kibaszott válaszaimat, de mire mentem vele?! Ugyanott vagyok, mint eddig, sőt. Ez rosszabb. Ha egy külsős ember gyújtogatott volna, azt legalább agyon tudtam volna verni, felgyújtom, kiirtom még a gondolatát is a világból, de ezzel…
-Gyilkosságiak. De már csak voltunk. -szólaltam meg végül, aztán Emma-ra néztem.
-Szerintem végeztünk. Kösz a válaszokat. Maga egy jó arc öregasszony. -keltem fel aztán, hogy elindulhassak kifelé. Megfulladok.

Emma Larson & Mark Reilly

Valahogy a bensőmben, a zsigereimben, a csontjaimban, minden egyes porcikámban szinte sejtszinten éreztem, ahogy Markban egyre nőtt a düh, az ingerültség és a szomorúság valamiféle sötét egyvelege. Egy rá jellemző felspannolt, impulzív kirohanás helyett baljóslatú némaságba burkolózott, ami nagyon nem volt jó jel. Olyan, mint a vihar vagy a vulkánkitörés előtti feszült csend. Nem tudtam, hogy az elhangzottak után most mi járhat a fejében, mit érezhet egész pontosan, de biztos voltam benne, hogy semmi jót. Mark nem egy negatív, pesszimista, energiavámpír, toxikus személy, különben messziről elkerülném. Viszont ha a saját életéről, a múltjáról, a családjáról, a karmájáról van szó, nem a pozitív dolgokat fogja elsőként meglátni, az nem az erőssége.
Ahogy felpattant a kanapéról, én is így tettem. Ha menni akar, menni fogunk.
- Várjanak még! Nem kell így sietni. Ne rohanja...
- Nem lehet. - intettem le egy bocsánatkérő fejrázással.
- Tényleg nagyon köszönjük. A segítségét is, és hogy szánt ránk időt. Még egyszer ne haragudjon, hogy így a semmiből magára törtünk. Ahogyan azért sem, hogy most így udvariatlanul "elrohanunk". De nem maradhatunk. - a tekintetem a nőről a becsapódó ajtó felé siklott.
- Vigyázzon rá.
- Azon leszek. - csekély késlekedéssel ugyan, de rögtön követtem őt kifelé.

- Mark... - nem éreztem azt, hogy most hozzá kellene érnem egyetlen ujjal is. Az ostoba, anyáskodó pátyolgatás nem oldana meg semmit, és valójában csak azt a célt szolgálná, hogy az én lelkiismeretem nyugodt maradhasson: én bizony megpróbáltam. Ő ugyanolyan rosszul érezné magát, sőt, talán csak még jobban frusztrálva is.
- Jól vagy? - úgy fürkésztem az arcát, mint aki itt helyben képes a telepátia képességét elsajátítani.
A válaszától, vagy épp a hallgatásától függetlenül elkoboztam tőle a slusszkulcsot és kinyitottam a kocsit, hogy beszállhasson. Így úgysem vezethet, szóval... Azzal, hogy egy számára ismerős, izolált térbe kerülhet, kizárhatja a külvilágot, mintha csak ketten lennénk. (Ha akarta persze! Ha nem, nekem aztán úgy is jó volt.)
- Kérlek, mond, mit szeretnél, hogyan segítsek? - csak egyedül ő tudja, mire van most szüksége vagy mire nincs, senki más. Megölelhetem. Meghallgathatom. De felőlem ülhetünk itt tök kussban is együtt. Ha szeretné, beszél róla, ha nem, nem fogom erőltetni. Tudja, hogy nekem bármikor bármit elmondhat, ahogy eddig is. Sosem adtam okot az ellenkezőjére. Mindig nyitott fülekre talált. Őszintén érdekel, mikor mi van vele.
A férfiakat túlnyomórészt, őt pedig aztán főleg nem arra szocializálták, hogy kimutassák az érzelmeiket, hanem arra, hogy elnyomják, magukba fojtsák őket, és én ezt tiszteletben tartom. De van amivel nem lehet egyedül megbirkózni, akármennyit rágódik rajta szótlanul, magába roskadva.
Nem tudom azt mondani, hogy semmi baj, és minden rendben lesz, miközben lehet, hogy nem is ez jár a fejében, nélküle nem tudhatom. Megoldásom sincs az ismeretlen problémájára. Ráadásul ez egy patt helyzet. A múlton sehogy sem lehet változtatni, akár ismerünk belőle új részleteket, akár nem. Nem állhatunk méltányos bosszút azon a faszkalapon, aki örökre felperzselte a normális család reményét a számára, mert ő is benn égett abban a tűzben. Nem tudok ilyen fizikai alternatívát felkínálni, és ez rendkívül bosszantó volt. Nem még akkor neki! 
A nőket támogató viselkedésre, empátiára tanítják, ez bennem is megvan, ösztönösen is, anya is így nevelt minket Si-vel. De az átlaggal ellentétben tudom, hol vannak a határok, és feleslegesen nem fogom cseszegetni, hogy beszéljen már hozzám. Ez nem így működik. Vannak dolgok, amiket nem kell megbeszélni. Vagy nem azonnal. Azt fogom tenni, amit szeretne és elvár tőlem, hogy ebben a helyzetben tegyek. Nem faggatom, ha nem akarja. Úgysem a szöges ellentétét mondaná, mint amit valójában gondol. A férfiak nem női logikáznak. Olyan ez, mint a férfi nátha, a férfi problémamegoldás is máshogy működik. 
Ahány ember, annyi viselkedési forma. Mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Vannak stresszevők, valaki alkoholhoz nyúl, mások a szexet használják eszköznek, hogy pozitív töltethez jussanak. Ha inni akar, iszok vele. Ha enne, kaját szerzek. Ha akarja, elviszem egy lőtérre, akármit kérhet. Bármit megtennék érte, hogy segíthessek, de nem fogom megfojtani a kéretlen törődésemmel...

Mark Reilly & Emma Larson

Miután jóval többet megtudtam az egész gyújtogatós időszakról és annak körülményeiről, nem akartam, és nem is tudtam volna tovább bent maradni. Úgy éreztem, hogy megfulladok, vagy teljesen összetörök, szóval el kellett takarodnom onnan. Nem számítottam arra a fordulatra, hogy a családom akár egész is lehetett volna, ha az anyám nem hal meg. Fogalmam sem volt a körülményekről, arról, hogy az apám tenni akart azért, hogy javítson a helyzeten, és talán nem is számított volna. Nem hittem volna neki. Gyűlöltem őt, és azt, amiért az anyám gyűlölt miatta. Legalábbis anno én így éltem meg, még akkor is, ha Emma szerint inkább csak a régi énjére emlékeztettem, amilyen már nem volt az a vén barom. Sosem figyeltem rá, vagy otthon se voltam, vagy hozzá se szóltam. Szóval lényegében teljesen ellöktem magamtól, így esélye sem volt arra, hogy elmondjon nekem bármit is. Ha csak egy kicsit jobban érdekelt volna, mi a fasz van vele, lehet, hogy minden másképp alakult volna. De a karma egyikünknek sem a barátja, sőt. Az élet egy kibaszott kurva.
Amint kiértem, megtámaszkodtam a veranda kerítésén, hogy aztán a fejemet is lehajthassam és vehessek egy mély levegőt. Mindjárt felrobban ettől az egész kikúrt helyzettől. A legrosszabb, hogy baromira nem tudtam levezetni senkin és semmin. Se az öreg nő, se Emma nem tehetett a dologról, magamban nem teszek kárt, mert annyira szánalmas barom sose leszek, de a tüzet okozó faszszopó kis geciben megint nem tudtam, mivel ő is megdöglött. Utáltam ezt az egészet.
Az ismerős, kellemes női hangra emeltem csak fel a fejemet, felegyenesedve szedve ki egy szál cigit a zsebemben lapuló dobozból. Csendben figyeltem az arcát, a vonásait. A kékjeit figyeltem a sajátommal, majd csak megadóan hagytam, hogy lenyúlja tőlem a kulcsot. Egyébként sem lett volna túl fasza ötlet engem a volán mögé beültetni most. Amekkora szopás a szerencsém, simán kinyírnám magunkat. Vagy őt, én meg élhetnék örökre a tudattal. Kösz, de kösz nem.
-Nem. –szívtam bele egy utolsó a cigimbe, amit aztán leszórtam és rátapostam a bakancsommal. Némi gondolkozás után beszálltam az anyósra, bevágva magam után az ajtót. Összefontam magam előtt a kezeimet, behunyva a szemeimet egy fél pillanatra, véve egy nagy levegőt, amit valamiféle visszafogni próbált sóhajjal adtam ki magamból. A kurva életbe.
-Basszunk be. Úgy istenesen. –néztem rá végül teljesen komolyan. Egy ideig az alsó ajkamat rágcsálva meredtem magam elé, aztán lendületből rávágtam egy majdnem akkorát a műszerfalra egy anyázással, mint mikor Dave-vel Emma-t mentünk megmenteni. Annyira szerintem soha többé nem leszek idegbeteg, de ez közel állt hozzá.
-Igazad volt. Mindenben. –néztem rá úgy, ahogy szerintem soha a büdös életben senkire. Megjátszhattam volna magam, ahogy mások előtt, kerülhettem volna a szemkontaktust, de felesleges lett volna. Ki a faszom tövének magyarázzak ezekről, ha nem neki? Úgy is együtt lakunk, itt van velem, és Emma mindenkinél jobb megfigyelő, ráadásul empatikus is. Ha akarnám se tudnám azt játszani egy verés kockáztatása nélkül, hogy jól vagyok. Zsongott a fejem, és utáltam ezt az egészet. Egyszerre voltam ideges, csalódott, frusztrált, de ami a leginkább eluralkodott rajtam, az a szomorúság volt, és legfőképp a bűntudat.
-Akarta, hogy minden olyan legyen, mint régen. Tenni is akart érte. Nem dobta ki a gönceimet sem. Valahol még mindig… jó ember volt? Lassan kisül, hogy a sztori legrosszabb szereplője én vagyok. Leszámítva a gyújtogató kis fasznyakú geciláda rohadékot. Még a végén kiderül az is, hogy azért hajtott el a seregbe, nehogy véletlenül kinyírjon, ha elkapja a gépszíj. –ráztam meg a fejemet egy sóhajjal, kifelé bámulva a szélvédőn.
-Amikor meghaltak... -nedvesítettem meg a kiszáradt számat a nyelvemmel.
-Azt mondtam neki, hogy ez az ő hibája. Egyszer elvette a családomat, és most még egyszer. Azt vágtam hozzá, hogy ő tehet arról, hogy meghaltak, és bárcsak inkább ő nyiffanna ki végre, mindenkinek sokkal jobb lenne. Mondanám, hogy tizenhét éves voltam, és ideges az egész világra, de nem teljesen. Rá voltam ideges. Ordítottam vele, mintha ő okozta volna a tüzet. Nem akartam, hogy eljöjjön a temetésre, és ezt neki is megmondtam. Ha meglátom ott, a szart is kiverem belőle. Azt hittem megüt, megver, rám lő, vagy megfenyeget és megint három hétig lila lesz a fejem. De nem csinált semmit. Csak nézett rám a hülye fejével és bőgött, mint egy óvodás. Azt hittem, fel se fogja, amit mondok neki. Ahelyett, hogy figyeltem volna rá, még belerúgtam kettőt, had fájjon neki... -emeltem aztán rá a tekintetemet bizonytalanul.

Emma Larson & Mark Reilly

- Okés. - sejtettem, hogy a piálást választja majd, valószínűleg én is így tettem volna a helyében. Nem vagyok alkoholista, nem megoldás semmire, a legkevésbé sem hiszem ezt, de ismerem az érzést, amit okoz. És olyan könnyű mindent arra fogni.
Tudomásul vettem a kérését, de még nem indultam el. Minden figyelmemet neki szenteltem. Nem kocsikázhatunk csak úgy, mintha mi sem történt volna.
Az eddiginél is gyorsabban kezdett el verni a szívem, ahogy hirtelen a műszerfalra csapott, de még csak össze sem rezzentem.
A tekintetem az övé volt. Örülök, hogy igazam lett végül, mert reménykedtem benne, hogy a családja nem volt szívtelen és elcseszett, nem úgy, ahogy ő hitte. De ebben a percben most mégis gyűlöltem ezt az egészet. Ilyenkor akaratlanul is bűntudatot érzel, magadat okolod, és hiába tudod, hogy nincs olyan, hogy mi lett volna ha, nem tudsz másra gondolni. Fájt őt így látnom, és még csak nem is segíthetek rajta. Erre nincs jó megoldás vagy gyógyszer. 
Aprót bólintottam arra, hogy az apja jó ember volt. A fejemet ráztam, amikor magát titulálta a történetük legrosszabb szereplőjének. Ez baromság. Abban viszont volt némi ráció, hogy az apja szándékosan marta el, és küldte el maga mellől.
- Valószínűleg apukád ugyanazt érezhette, mint most te. Magát okolta azért, ami a feleségével és a lányával történt. Nem akart téged is elveszíteni, nem így. Úgy gondolhatta, hogy jobb neked nélküle. Biztos volt benne, hogy csak még mélyebbre fog süllyedni. Meg akart védeni téged magától, az élettől. Keménnyé kellett válnod, ha már ő nem taníthatott meg rá igazán. - tudatában volt annak, hogy veszélyes a fiára, és ez nem fog javulni.
Könnyes szemekkel hallgattam őt. Túlságosan láttam magam előtt az egészet, amit leírt nekem. Akaratlanul is át tudtam érezni azt a végtelenül szomorú jelenetet közte és az apja között. Mennyire dühös, csalódott, összetört, tehetetlen lehetett. Az apukája pedig mindent elveszített, amije csak valaha volt, ami fontos volt, akiket szeretett. A fiát is. És még csak nem is hibáztatta érte. Örökre elveszítette a reményt, hogy valaha bármi is jó lehet még, és értelmet adhat a létezésnek. Minden véglegessé vált. 
Újra éreztem azt a rengeteg párhuzamot Mark és köztem.
- Nem a te hibád volt, Mark. Nem te akartad így, nem tehetsz róla. Semmiről. Senki sem hibás, és közben mindenki az. A családotok folyton rossz megoldásokat választott. Rossz döntések sorozatának áldozatává váltatok. - mert hát bármennyire is sajnálom őt, ez a legracionálisabb dolog, amit hozzá tudok fűzni. Mind elcseszték.
- Anyukád külön költözhetett volna apukádtól anélkül is, hogy felszedte volna azt a fickót. Nem rögtön ennyire drasztikus lépést tenni. - nem került volna egy őrült, féltékeny gyilkos a képbe.
- Apukádnak előbb kellett volna észhez térni a családjáért. Nem az utolsó utáni pillanatban kapcsolni. - utólag mindig könnyű okosnak lenni, és akkor kapálózni valamiért, amikor már elveszítetted. Miért nem tudtad inkább megbecsülni?
- Be kellett volna avatniuk téged, felnőttként kezelni, nem csak kész tények elé állítani, kihagyni mindenből, mintha láthatatlan lennél. - gyerek volt még, de nem kisgyerek, aki semmit sem fogott volna fel ebből.
- Ha a húgod tudott arról, hogy a szüleid békülni akarnak, szólhatott volna neked. - sok félreértést elkerülhettek volna. Ráadásul Beatrice szavára előbb adott volna, mint a szülőkére, akik a saját drámájukkal átgázoltak rajta is.
- Igen, lehettél volna kevésbé önző, empatikusabb, nyitottabb, kevésbé sértett. De nem ilyen személyiség vagy. Ráadásul nagyon fiatal, tapasztalatlan voltál, kegyetlen dolgokat vágtak hozzád, amiket nem érthettél. - a kamaszkor és a felnőtté válás határán mindenki nehéz eset, utál mindent és mindenkit, lázad, nem ismeri magát, és keresi a helyét a világban. Nem könnyítették meg a dolgát.
- Apukádnak nem az italt kellett volna választania búfelejtőnek, hanem a kezeléseket. Hogy mire a fia hazaér, új ember legyen, akire büszke lehet, akivel számíthatnak egymásra. De gyenge volt, és másban látta a kiutat. Csakis ő döntött így, hogy a halálba issza magát. Felnőtt ember volt, Mark. - nem ő adta az üveget a kezébe. 
- Ez mind csupa, nagybetűs 'HA'. Nincs olyan, hogy "mi lett volna, ha...". Soha nem is lesz. A múlt egy fix pont az időben, és az is marad. Te is tudod. - ráztam a fejem.
- Nem tudsz ezen változtatni, és semmi szükség rá, hogy magadat vádold. Te is a körülmények áldozata vagy, és mindig annak a legrosszabb, aki  a legvégén marad. Egyedül. A teherrel. De te nem vagy egyedül. Sosem leszel. - én itt vagyok Veled.
- Még ha ez most nem is segít rajtad, de legalább tudod az igazat. Már máshogy gondolhatsz rájuk. Nem gyűlölettel, hanem szívből jövő gyásszal. Még ha elcseszett is, de szerető családod volt. Jó dolgokat örököltél tőlük, amiket hasznosíthatsz. Tanulhatsz a hibáikból. - leginkább.
- Bár rémes sorsa volt, mégis szerintem annyira szép és szívbemarkoló, hogy apukád sosem lépett tovább rajtatok. Nem adta el a házat, nem tett kárt benne, semmi. Évek teltek el, nem kezdett új életet, a múlt, a családja rabja volt. Végig csak titeket szeretett. Ez új reményt, löketet és örökséget kell, hogy adjon neked. Idővel. - valahol ez egy megható minta.
- Most nagyon nehéz lesz neked. - a bűntudattól való összeomlás aljas egy dolog. 
- Én is kb ennyi idős voltam, mint te, amikor anya állapota borzasztó volt. Ez nem rólam szól, nem a te problémádat akarom kisebbíteni, hasonlítgatni vagy túllicitálni, a saját dolgaimról panaszkodni, ennek más jelentősége van ebben a helyzetben. - majd megérted.
- Si az FBI Akadémiára járt, én meg próbáltam jól csinálni a sulit. A továbbtanulásra kellett volna koncentrálnom, de... nem élhettem az életemet, mert folyton anyát kellett pátyolgatnom. Volt egy bipoláris gyerekem, akit sose akartam. - forgattam a szemeimet.
- Jobb volt, amikor depressziós volt, nem evett, nem beszélt, fel se kelt. A mániás időszakok ön- és közveszélyesek voltak. Rohadt cikik is. Rosszul voltam, undorodtam tőle, miközben sajnáltam is. Próbáltam megértő lenni, segíteni, de ő se akart saját magán. Se kezelés, se gyógyszer, semmi. Gyűlöltem érte. Én is kívántam a halálát, hogy bárcsak inkább apa maradt volna életben, és bántam vele borzalmasan, mert nem értettem, miért nem tud talpra állni, miért nincs ott nekem, amikor kellene, miért nem látja, hogy én is elveszítettem az apukámat, miért ilyen gyenge, szánalmas és idegesítő. Miért büntet engem az élet még vele is. Aztán meghalt, én pedig azt éreztem, hogy az én bűnöm. Mintha a szavaim átkozták volna el. - mondja ezt a szkeptikus.
- Egyedülálló, kétgyermekes anya, elveszítette az igaz szerelmét, mentálisan belerokkant. Ez volt az igazság, csak nem tudtam. Amíg nem ismertelek téged, addig nem értettem meg őt, hogy min mehetett keresztül. - én nem tudnék egy napot sem, nem hogy éveket élni nélküle.
- Apukám halálának az évfordulóján dobta el magától az életét. - én találtam meg őt, és amíg élek, nem fogom elfelejteni. 
- Nem hiszek az ilyesmiben, de talán már nem bírta tovább, és csak újra vele akart lenni valahol. Bárhol, csak nem itt, nélküle. - szomorú, de szép dolgok ezek valahol.
- Si is magát okolja, csak ő egészen más miatt. Azt hiszi, cserben hagyott engem, pedig ez nem igaz. Sosem haragudtam rá ezért. Sőt, semmiért. - ő nem tett semmi rosszat.
- A lényeg... Nélküle és nélkülem is megtörtént volna... de időnként még most is emlékeztetnem kell magunkat erre. - hajlamosak vagyunk elmerülni az önvádban, a gyászban, a veszteség érzésben. Holott ez még senkit sem hozott vissza.
- Őszintén, Mark! Szerinted én öltem meg az anyámat? - szegeztem neki a kérdést halál komolyan. Válaszolnia sem kellett. 
- Mert akkor te sem a családodat. - ugyanaz, semmivel sem másabb. Ezt kell belátnia.
- Ne hagyd, hogy a bűntudat felemésszen. - pszichésen is tönkreteszi az embert. A feledékenység, a szétszórtság, az ingerlékenység, a dührohamok a legkisebb gondok. Az csak a kezdet. És én nem veszíthetem el Őt. Pláne nem ilyen miatt.
- Ezek szörnyű dolgok, de ezek határoznak meg minket, ettől vagyunk azok, akik. Ettől az az utunk, ami. Apukád halála után mentél New York-ba, én anyáé után. Enélkül sosem találkoztunk volna. - fájó, de így kellett lennie.
- Az élet azzá tett, aki most vagy. Így lehetsz a nekem tökéletes férfi. Akiért bármit megtennék. Meghalnék érted. Itt és most is, ha kell. A szüleid, a húgod nagyon büszkék lennének rád. Te is jó ember vagy, Mark. Sose legyen kétséged efelől. Különben nem lennék veled. A legjobb vagy, ha a kényes ízlésemnek meg tudtál felelni, felül is múltad azt. - simítottam a tenyeremet az arcára.
- Nem baj, ha most így érzel. Jogod van szomorúnak és dühösnek lenni, ezt nem akarom elvenni tőled. Csak... később ezek jussanak az eszedbe.

Mark Reilly & Emma Larson

-Szinte gyerek voltam. Család kellett volna. –néztem rá egy pillanatra, aztán vissza le a kezeimre. De az ugye nem volt. Részben azért, mert az apám egy címeres seggfej volt, aki kibaszottul nem azt az utat választotta, amit kellett volna. Mehetett volna terápiára a büszkeségnek hitt hülyeség meg a pia helyett, de nem. Azt választotta, hogy megutáltassa magát mindenkivel. Elüldözte azt a nőt, akit elvileg a legjobban szeretett. A lányát, akit imádott, és nem egyszer kvázi szarrá verte a saját fiát, vagy egy-egy szarabb időszakban majdnem agyonlőtte, amikor nem értette meg, hogy a vadászat nem játék. De ha egy percig is figyeltem volna rá, ha észrevettem volna rajta valamit, mert kihúztam volna a fejemet a seggemből, talán másképp alakult volna. Nem halt volna meg senki sem.
Értetlenül, előbb összehúzott szemekkel, aztán nagyokat pislogva, aggódva meredtem rá, amikor megláttam a könnyes tekintetét. Nem tudtam eldönteni, hogy megijedt a csapkodástól, tőlem, a helyzettől, vagy csak ennyire nagyon empatikusan kezelte ezt az egészet. Bár… reménykedtem benne, hogy ez utóbbi. Nem szeretném, ha valami miatt is olyannak gondolna, mint bárki más. Tudtam róla, hogy rengeteget veszített ő is, hogy a szüleik meghaltak, ahogy azt is, hogy annak a Lana vagy mineve lánynak a sztorijától is nagyon szomorú lett. Nem akartam azt okozni nála, amit.
Csak vettem egy mély levegőt, hátra döntve az ülésben a fejemet, a lábaimat felpakolva a műszerfalra. Alapvetően utáltam, ha valaki a büdös-mocskos lábát a kicsikémre pakolta, de sehogy sem éreztem kényelmesen magam. És nem miatta. Mellette sosem éreztem azt, hogy bármi rossz lenne, vagy kellemetlen lenne róla beszélni, de sosem voltam kitárulkozós típus, sőt. Senki sem tudott a családi dolgaimról, részleteibe menően nem. Dave tudta, hogy miért mentünk a rendőrséghez dolgozni, és egy rossz szava sem volt. Az a barom végig ott volt mellettem, de sosem jutott eszébe pofátlanul faggatni, tekintve, hogy simán lebasztam volna neki két akkorát, hogy körbetekeredik a feje. A családom tragédiája olyasmi, amire emlékezni sem akartam, de most minden túlságosan valós lett, megmásíthatatlan. Egy torokköszörülés mögé rejtett szipogás után szólaltam csak meg, a fejemet rázva.
-Az anyánk a közelébe se engedett, aztán már az a baromarcú faszi se díjazta a lopott beszélgetéseket, és így már értem is, hogy mitől parázott a seggfej. A testvérem volt, ugyanabban a városban laktunk, de alig láthattam. Nehéz úgy elmondani valakinek valamit, ha nem engednek a közelébe. Ráadásul… imádtam őt, de tizenhét voltam, ő pedig csak tizenhárom. Nem mondom, hogy a legjobb társaságba keveredtem, mert nem, de akkor rohadtul nem a kishúgommal való lógás kötötte le a figyelmemet, hanem az, hogy benne legyek minden szar balhéban. Egy igazi kis pöcsarcú gyökér voltam. –ezt nem lehet szépíteni. Nem voltam se könnyen kezelhető, se tisztelettudó, se semmi ilyen. Utáltam mindent és mindenkit. Gyűlöltem, akinek egy kicsit is jobb világa volt nálam. Lakókocsiparkban élsz? Aha, de a szüleid együtt vannak, és nem vernek meg minden nap, csak mondjuk minden másnap? Akkor rohadjál meg…
Csendben hallgattam végig minden szót, és nem akartam sem ránézni, sem pedig kommentálni azt. Nem kellett. Értettem, hogy nem az én dolgaimat akarja túllicitálni, egyikünk sem a trauma olimpia híve, sőt. Tudtam párhuzamot vonni a kettőnk dolga között, csak az volt a különbség, hogy Emma próbált valamit kepesztetni az anyja kapcsán, még ha utálta is őt is, meg az egész helyzetet. Nem tudtam azért hibáztatni, mert a halálát kívánta. A mentális betegségekbe a környezet is bele tud rokkanni, és tinédzserként, amikor amúgy se értesz semmit, nagyobb szükséged lenne a megértő szülőkre, mint bármikor máskor. Neki az anyai minta kellett volna, de kibaszottul nem volt meg neki, ahogy nálam az apafigura baszódott el teljesen. Hasonló értékrendű családból jöttünk, és hasonlóan csesződött el minden. De megpróbálta. Én max annyit csináltam, hogy próbáltam egyben tartani a házat, aztán végül annyit mondtak nekem, hogy kibaszottul nem érek semmit, inkább húzzak a seregbe. Pedig én akkor már voltam huszonkét-huszonhárom éves, de ettől még borzalmasan szarul esett. Mintha semmit se csináltam volna jól. Nem tudtam megvédeni az anyukámat, a húgomat, és az öregemet se tudtam összekaparni. Gyűlöltem őt, mert azt láttam benne, amiről azt gondoltam, én is leszek miatta. Így dalolva választottam a sereget helyette.
Arra a részre hirtelen kaptam rá a tekintetemet, amikor nekem szegezte A kérdést. Egyértelmű volt a nemleges válaszom, de meg sem kellett szólalnom, a fejemet sem kellett megráznom, hogy tudja a választ. Egyikük sem tehetett róla, ami az anyjukkal történt. Se Emma, se a nővére nem okolhatóak azért, ami mindennek az eredménye lett. Vannak, akik nem elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak a gyásszal.
A kezemet az övére simítottam, amit nemrég az arcomra helyezett, hogy elhúzzam onnan.
-Ha nem mondtam volna neki azt, hogy inkább megyek Irakba golyófogó CIA bábnak, mintsem még egy napot otthon legyek vele, és amíg él, biztos, hogy nem lát többet, örüljön, ha a kibaszott temetésére hazatalálok… talán a kezelést választotta volna, nem a még több piát. –valahol azt érzem, hogy ezzel ütöttem be a szeget a vén barom koporsójába. Magamhoz húztam Emma kezét, hogy nyomhassak egy apró, gyors csókot a tenyerébe.
-Sosem süllyednék olyan szintre, amivel árthatnék neked, vagy… nekünk. Ennek. –húzódtam közelebb hozzá, hogy a homlokához érinthessem a számat.
-Köszönöm. –hunytam le a szemeimet egy pillanatra, csupán halkan jegyezve meg ezt az egy szót neki. A hosszú monológját, a párhuzam vonását, azt, hogy elrángatott Atlanta-ba, de legfőképp azt, hogy van, létezik, ráadásul mellettem, velem. A szar karmám, az élet még mindig elbaszhatja a számításokat, de rohadtul akartam, hogy ne így legyen.
-Oké, elég a picsogásból. Húzzunk el valahova piát szerezni. –néztem rá teljesen komolyan, de közben egy baromi gyenge, de tényleg hálás mosolyszerűséggel.
-Khm… -köszörültem meg a torkomat, hogy ne legyen se remegős, se sírásra hajazó a hanghordozásom.
-Szerinted... mit kéne csinálni a vén állat házával? –eladni, lebontani, felgyújtani, vagy… megtartani.

Emma Larson & Mark Reilly

- Nem választotta volna. Az anyám sem azt választotta. - akárhogy csavarhatja a dolgokat, lényegében ugyanazon mentünk keresztül. Érzelmileg. Fizikailag össze sem hasonlítható a kettő, ezzel tisztában vagyok.
- Egyáltalán nem a te hibád volt, akármiket is mondtál neki. Igen, szemétség volt, talán nem kellett volna, de nem ezen múlt. Tudom, hogy így volt. - aki mélyre akar süllyedni, az mélyre is fog.
- Törődtünk anyával, próbáltunk segíteni neki, pátyolgattuk, amit csak akarsz. Az esetek többségében kedves és türelmes voltam vele, igyekeztem tartani magam, és csak ritkán gurult el annyira a gyógyszerem, hogy olyanokat vágjak a fejéhez vagy gondoljak, amiket nem kellett volna. Fontos volt nekünk, akartuk, hogy jobban legyen, és ezt éreztettük is vele. Sierrával mondhatni minta gyerekek voltunk. Ez sem volt elég neki. A te apukádnak sem lett volna, hidd el. - mégis mi a francot tehettünk volna még? Semmit.
- Ez az ő döntésük volt, bárhogy vergődhettünk volna. Lehettél volna a nyájas jó fiú, aki minden szarság ellenére kinyalja a depressziós, mentálisan beteg, erőszakos, alkoholista apja seggét. Szerinted min változtatott volna? Semmin. Maximum annyin, hogy még hálátlan seggfejnek is tartanád. - leginkább ezt érte volna el vele. Mark se nem a halott felesége, se nem a halott lánya.
- A holtakért mindig könnyebb sírni, mint megbecsülni az élőket. Tudom, hogy így van. Én ezért igyekszem ezt fordítva csinálni. Ők már meghaltak, de mi még itt vagyunk egymásnak, ebből kell kihozni a legtöbbet. - halvány mosolyt csalt az arcomra azzal az apró csókkal.
- Tudom, Mark. Bízom benned. - biztos vagyok benne, hogy sosem ártana kettőnknek semmivel. Nincs okom kételkedni benne.
- Semmit sem kell köszönnöd. - ez magától értetődő.
- Támogatom. - végszóra beindítottam a kocsit, és  padlógázzal el is indultam italbolt keresőbe. Ide valami rohadtul ütős kell, amitől még a nevünket is elfelejtjük. A tekintetem az út mellett az üzleteket is szorgalmasan fürkészte, hát ha megpillantok valamit, ami alkalmas lehet a beszerző körúthoz.
- Hát ez sok mindentől függ. - pillantottam rá, mikor a ház kapcsán kérdezett.
- Úgy terveztem, hogy ott fogunk részegeset játszani. Nem kínozni akarlak vele, de inkább ez, mint hogy a faházban tegyünk kárt, amit csak bérlünk. Hát ha össze akarnál törni valamit vagy ilyesmi. - ő mondta, hogy "Basszunk be. Úgy istenesen.", és hát nem tudom, hogy ez nála mit jelent. Ittunk már együtt, nem is egyszer, de nem mértéktelenül.
- És nem! Nem gyújthatod fel! Ez nem azt jelenti. - mielőtt még ilyesmiben kezdene el reménykedni. Előbb töröm el a karját, abban biztos lehet. Túl szép, hogy ilyesmit tegyen vele. Nem az épület tehet arról, ami ott történt.
- Azt kell eldöntened, hogy kell-e neked az a ház bármire is, vagy inkább szabadulnál tőle. Ha benned van ez az érzés, akkor add el. Jó áron menne el az ingatlan piacon. Azt a pénzt félreteheted, vagy bővítheted a motor gyűjteményedet. - ez az ő dolga.
- Viszont ha inkább afelé hajlasz, hogy szeretnél vele kezdeni valamit, akkor tartsd meg. Megbánnád, ha most indulatból csak úgy elpazarolnád. Talán pár év múlva nem New York-ban akarsz majd lakni, hanem visszahúz a szíved Atlantába. - tegyük hozzá, hogy már a munka sem köti majd oda, ha "kirúgnak" minket a viszonyunk miatt.
- Akkor tök jó lenne, ha nem kellene venned egyet, hanem csak a felújításra kellene költeni. Úgyis van, aki rendben tartja, amíg távol vagy. Meg hát így hogy már vagyok az életedben, gyakrabban is jöhetünk. Még így sem láttam a környék felét sem, pedig nem lazsáltunk. - nem vagyok a nővérem, de felesleges pénzkidobás lenne máshol aludni.
- Olyat is el tudnék képzelni, hogy valamiféle hétvégi háznak, nyaralónak használnád. Egy hét távol New York-tól, ilyesmi. Nem kell szállásra költeni, mert ott lenne. A barátaiddal ilyen helyen is lehetne sütögetéseket tartani. Elég nagy a telek. Akár kölcsön is adhatod valamelyiküknek, ha ezen a környéken akarnak kirándulni. Másfajta ugyan, de új élet költözne a házba. Lenne funkciója is, amíg nem döntöd el, mi legyen vele véglegesen. - ez a legpraktikusabb megoldás, ha nem hajlik az eladásra.
- Például milyen tökéletes hely lenne az új, olasz-amerikai, piknikezős, tojáskeresős húsvéti hagyományunkhoz, nem? - annyira új tradíció lenne, hogy még zsír új helyszínt is kapna. Továbbra is tartom, hogy nem csak a gyerekek, hanem mindenki más is imádná.

Mark Reilly & Emma Larson

Csak néhányat bólogattam arra, hogy nem azon múlt ez az egész, hogy én miket vágtam az öreg fejéhez, vagy miket sem. Tudom, hogy aki barom akar lenni, az barom is lesz, és inkább elsüllyed az önsajnálat mélyén, mintsem tegyen valamit, csak ettől még ezt jelen pillanatban baromi nehéz volt átlátni. Nem arról van szó, hogy mindent bántam volna és úgy gondoltam, igazságtalan voltam az apámmal, mivel velem tényleg leginkább egy orbitális nagy pöcs volt, de ettől még a mi lett volna, ha kérdése egy darabig biztosan kergetni fog. Utálom már csak a gondolatát is, hogy így lesz. Nem szokásom bűntudatot érezni, akkor sem, ha megöltem valakit. Sosem öltem meg úgy senkit, hogy az felesleges lett volna. És az sem érdekelt, hogy volt családjuk, vagy éppen az, hogy az előttem álló egy gyerek volt. Vannak helyzetek, amikor ennek nincs se helye, se jelentősége. De azzal szembesülni, hogy minden az enyém lehetett volna megint, és ehhez képest semmi sem lett belőle… olyan, mint amikor az a sok idióta bemagyarázta nekem, hogy lehet esélyem, aztán jött a munkahelyi fekete leves. Persze az óta már tudom Emma álláspontját, de leginkább ahhoz tudnám hasonlítani.
-Ez maga a minden… -jegyeztem meg csak ennyit halkan, valami béna, elbaszott mosollyal. Tényleg őszinte volt és így gondoltam, de utáltam az idegen, fojtogató érzést. Megmondani sem tudom, mikor sírtam utoljára, és nem most terveztem elkezdeni. Inkább a piálás mellett döntöttem, és szerencsére partnerem volt benne Ő is. Mindegy, mit, csak legyen elég ütős, erős, meg kibaszottul felejtsük el tőle a mai napot. Csak legyünk túl ezen, aztán holnap már megint minden olyan lesz, mintha nem történt volna semmi. Látszólag.
-Nincs gyújtogatás… szuper. –forgattam meg a szemeimet egy horkantással.
-De ez jó ötlet. Van egy baseball ütő a garázsban, elvileg. Azzal szépen szét lehetne verni azt az ősrégi hasas TV-t. Imádnám. –és imádni is fogom. Nagy seggfej tudok lenni, ha iszok. Mármint, amikor annyit iszok, hogy ne az ájulós-ágyba zuhanós szinten legyek. Azt a múltkor sikerült előadnom Dave-ék vendégszobájában. Szerencsére nem ébredt fel rá senki. Az óta se jöttem rá, hogy a picsába támogatott el addig.
Érdeklődve hallgattam az elképzeléseit arról, hogy mit lehetne kezdeni a házzal az eladás mellett. Volt abban ráció, amit azzal kapcsolatban mondott, hogy már itt van nekem Ő, így gyakrabban ugorhatnánk le ide. Az is igaz volt, hogy a többiek is hasznát vehetnék ennek, elvégre mindenki imád kirándulni és ide-oda vándorolni. Akár családostól, akár nem. Jogos felvetés volt, ahogy az új olasz-amerikai húsvéti piknikes csoki tojás keresős baromság is.
-Oké, azt hiszem, megtartom. Ráfér egy átalakítás, hogy modernebb legyen, de szerencsére vannak rá embereim. Kell bele pár gép, hogy ne olyan legyen, mint ami megragadt a kétezres évek elején. Bár nekem nem létszükséglet. Mikróm is csak pár éve van, és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kapcsoltam be. Meg kiszórom belőle a túl személyes holmikat, mielőtt valaki átkutatná őket. A kölykök baromi kíváncsiak, és hajlamosak kipakolni a fiókokat. Bérelhetnék egy garázst nekik, ami meg nagyon nem kell azt… eladhatnám én is valami kirakodóvásáron…? –a hangom inkább volt kérdő, mintsem kijelentő.
-Ha már úgy is az a házim, hogy ha hazaértem, hívjam el azt a sok idióta pöcsfej cipőtalpképű anyaszomorítót valahova, legalább megemlíthetem nekik, hogy majd csapatépítőként eljátsszuk A nagy házalakítást. –ha Dave-ék felújítását összehoztuk, akkor ezt is sikerülnie kell.
-Aaaaaw, jackpot. Itt húzódj le. –böktem az egyik út menti italboltra. Amint Emma leállította a motort, kérdőn néztem rá. Nyilván bejöhet ő is, ha akar, de egyedül is össze tudom szedni a szajrét, mielőtt visszamegyünk a házba.
-Neked kell valami extra, vagy rám bízod magad? Árulnak itt olyat, hogy a nővéred nevét is elfelejted, de lehet, még egymásét is. –ezt mondjuk kizártnak tartom, de akad néhány bolt, ahol külföldi piákat is lehet kapni. Például magyar pálinkát is, ami azért nem gyenge. És nekem most pont arra van szükségem.

Emma Larson & Mark Reilly

Halovány ugyan, de lelkes és egyetértő mosollyal bólintottam a döntésére, hogy megtartja a házat. Szerintem nem fogja megbánni. Nagyon sok lehetőség van benne, kár lenne veszni hagyni.
- A ház felújításában én is szívesen segítek, ha szeretnéd. - ajánlottam magam.
- Erősebb vagyok, mint ahogy kinézek. A festegetéshez és hasonló pepecseléshez pedig egyébként sem feltétel. - amiből tudom, kiveszem a részemet, már ha neki is megfelel persze.
- Hogy lehet mikró nélkül élni? - meredtem rá nagy szemekkel, fennakadva ezen a részleten.
- Sokkal gyorsabb vele melegíteni valamit, vizet, kávét, tejet, kaját, mint folyton bekapcsolni hozzá a tűzhelyet vagy a sütőt. A popcorn-t is csak bedobod néhány percre aztán kész. - ezek annyira megszokott dolgok, hogy el sem tudnám képzelni, hogy ne így csináljam. Persze ha muszáj lenne, az más, tudnék alkalmazkodni.
- Én sem vagyok nagy rajongója, frissen jobban szeretem a kaját, de ez praktikus. Nem főzhetsz minden nap, nem dobod ki a maradékot, és nem rendelhetsz folyton. Ugye? - pislogtam összezavarodva. Vagy ha igen, akkor neked most arany életed lehetett ebben az egy hónapban. Persze rendeltünk kaját, beültünk valahová enni, de elég gyakran főztünk is.
- Oké, hogy a vízforraló meg ilyenek szerintem is felesleges hülyeség, de azért a mikró jó cucc. Miért utálod ennyire? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.
- Túl modern a vén róka lelkednek? Sose melegítesz maradék kaját? Félsz, hogy a mikrohullámok rossz hatással vannak az agysejtjeidre? Rákos leszel tőle? Ne érts félre, én nem ítélkezem, csak ez tök érdekes. - ezt nem is tudtam róla, és szeretném megérteni.
Visszatérve...
- Az a minimum, hogy kiüríted a házat, mielőtt beengedsz oda bárkit is. Nem csak a kölykök baromi kíváncsiak, megsúgom. Sosem lehetsz elég óvatos. - ezzel nem a barátait vagy akárkiket bántom és minősítem ismeretlenül, mindössze az emberi ösztönös kíváncsiságban nem bízom. Mark pedig kényesen védi a privát szféráját, és ezen aligha tervez változtatni. És épp ezért ki ne érezne késztetést, hogy a cuccai között kutakodjon, hát ha meg tud róla ezt-azt, amit eddig nem.
- A raktár bérlés jó ötlet. És a bolhapiacos dolog is. - erősítettem meg a felvetését.
- Látod!? Máris vannak cuccok, amiket eladnál. Kész is a válasz a korábbi kérdésemre. És még a motorod is maradhat a lakásod közepén. - engedtem meg magamnak egy győztes vigyort.
- Király ötlet! El is fogadom a házid megoldásának. Ez is kipipálva. Elméletben, persze. - tettem hozzá gyorsan.
- Egészen büszke vagyok rád. - és tényleg.
Lehúzódtam az útról, amikor felhívta a figyelmemet egy italboltra. Nem terveztem bemenni vele, szóval intézze csak nyugodtan. Egyébként is ő tudja, mivel szeretné kiütni magát.
- Rád bízom magam. Csak ne kezd el nélkülem a piálást! - bár csak nem állna neki a bolt közepén, de sosem lehet tudni.

Mark szerzett egy csomó, meglehetősen tömény alkoholt, amik közül néhány szerintem már bőven kimerítette a méreg kategóriát is. Tartottuk magunkat ahhoz, hogy a régi házuk lesz a nagy berúgásunk helyszíne. Úgyhogy ittunk. A rögtönzött forgatókönyv valahogy úgy nézett ki, hogy szétvertük azt az ősrégi tévét egy baseball ütővel, ahogy beharangozta. Meg még ki tudja, miket, már nem emlékszem. Talán jobb is. Ittunk. Valamin nagyon röhögtünk. Ittunk. Cigiztünk a tetőn, mintha valami hülye, lázadó kölykök lennénk. Bámultuk a csillagokat a fényszennyezéstől mentes égen, mert itt még emlékeztünk arra a szóra, hogy fényszennyezés. Ittunk. Az is megvan még, hogy toltunk egy felelsz vagy mersz-t valami hülye mobilos appal, és mindketten túl sokszor választottuk a merés-t, mert az algoritmus előszeretettel dobált be olyan dolgokat, mint hogy " . . . . . . . " . Ám mivel a felelést hanyagoltuk, becsületesen megbüntettük magunkat még több itallal. Elénekeltük a Country Road újragondolt változatát. Ittunk. Idióta videókon szakadtunk a nevetéstől. Ittunk. Nincs több emlékem, de valószínűleg még többet ittunk. Amíg kész, KO, be nem aludtunk. Vagy be nem ájultunk, ezt nem tudhatjuk.
Aztán kibaszott másnaposak voltunk. Az a nap majdnem totál kuka volt, mert kicseszettül rosszul voltunk. Estére sikerült összevakarnunk magunkat annyira, hogy elmenjünk kaját szerezni, ahonnan nem néznek ki minket a hulladék fejünk miatt. És nem voltak éles fények sem, amitől instant migrént és hányingert kapjunk. Fontos szempont!

Ahogy az ágyon feküdtünk, az ujjaim hol Mark hajában szántottak végig, hol a nyakát, a vállait simítottam velük, miközben a plafont bámultam. Mielőtt még visszamegyünk New York-ba, beszélnünk kellene a kettőnk kapcsolatáról, a hogyan tovább-ról. Nem szeretek előre tervezni, de ez olyan, amivel kivételt kell tennünk. Eddig feleslegesnek éreztem felhozni, mert úgy gondoltam, hogy a hazaindulás előtti napokban bőven ráérünk megvitatni. Most fog csak igazán aktuálissá válni a kérdés.
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem szeretném titokban csinálni. - szólaltam meg végül.
- Nem terveztem nagy dobra verni a kettőnk dolgát, mert ez magánügy, amihez igazából senkinek sincs köze, de nem akarok bujkálni és titkolózni sem. - szeretem őt, fontos nekem, és büszke vagyok rá, a kapcsolatunkra, és arra is, hogy én lehetek számára az az egy. 
- Viszont engem senki sem fog kirúgni. Az egóm nem engedné. Nem azért güriztem ennyit azoknak a seggfejeknek, hogy még az övüké lehessen az utolsó szó. - az teljességgel kizárt.
- Nem tudom, te mit gondolsz erről, de szerintem az lenne a legtisztább, hogy ha hazaérünk, bemegyünk, és személyesen beszélünk a feletteseinkkel, hogy együtt vagyunk. - pillantottam rá.
- Tartom magunkat elég profinak ahhoz, hogy ez a munkában ne befolyásoljon minket. Ők sem vitathatják, hogy jó csapatot alkotunk a gyilkosságiaknál. Szeretünk és hatékonyan is tudunk együtt dolgozni. - egy próbát megér.
- Nem szeretnék másik részlegre kerülni, másik városrészre meg aztán pláne nem. Nem érdekelnek a hülye drog ügyek, és az eltűnt személyekhez sem célom visszakerülni, ha már egyszer eljutottam idáig. Nem fogom az áthelyezésemet kérelmezni, sem elfogadni, ha felajánlják. Ragaszkodom hozzád is. Amennyiben ezek a feltételek nem felelnek meg nekik, ott helyben be is nyújtom a felmondásomat, aztán majd lesz, ami lesz. - Markot nem kényszerítem erre, a saját élete felett ő dönt, de tudnia kell, én hogyan látom ezt az egészet.
- Soha a büdös életben nem könyörögnék, hogy had maradhassak egy olyan helyen, ahol korlátozni akarnak az egyéni szabadságomban. - nekem ne mondja meg senki, hogy kit szerethetek és kit nem. Persze ha esetleg Marknak más elképzelései vannak, mert ő mondjuk Brooklyn-ba vágyik, akkor még alakulhat máshogy is. Bár nyilván csalódnék. Nem várom el, hogy elveszítse a munkáját miattam, nem erről van szó! De valahol örülnék, ha a kettőnk nyomozói partnersége többet jelentene neki, mint hogy hagyja, hogy szétválasszanak minket.

Mark Reilly & Emma Larson

-Mindenképp jössz velem. Akkor is, ha nem segítenél semmiben. Nem egy napos munka lesz, mivel ha már felújítom, rendesen akarom csinálni. Kizárt, hogy ennyi időre távol maradjak tőled. -játszhatnám, hogy nem számítana, de hazudnék. És nem amiatt, mert ne bíznék benne, vagy mert össze vagyunk nőve. Mindenki oda megy, ahova akar, de ez olyan, mint a táborozás lenne, ha ő nem jött volna. Fizikai fájdalom.
-Nem utálom, csak felesleges pénzkidobásnak tartottam. Sose főztem úgy, hogy sok megmaradjon. Egyedül élek, így nem kell állandóan meleg kajával baszakodni. Ha mégis, másnap megmelegítettem a tűzhelyen, a sütőben, aztán kész. Nem vagyok egy nagy pattogatott kukoricás, de azt is meg lehet csinálni a tűzhelyen, ha az ember akarja. A munkahelyről nem haza jártam kajálni, plusz járok vadászni, és akkor úgy is ott helyben eszek valamit. Vagy, amit elvittem magammal, vagy azt, amit lelőttem. -vontam meg a vállamat hanyagul.
-Már nem emlékszem, miért vettem mégis, de az óta se használtam sokat. -szóval egyébként nem lett volna létszükséglet. De így, hogy már felbukkanhat nálam ő is, jobb, ha van.
-Mhm, egyetértünk. -és ez nem az ellen az öt hülye ellen szól, pusztán csak tények. Ők jóformán semmit sem tudnak abból, hogy amúgy milyen voltam, vagy vagyok akkor, ha egyedül vagyok, vagy olyannal, aki mellett tényleg el tudom engedni magam. Szóval véletlenül se akarnám, hogy rátaláljanak olyasmikre, amikre nem kéne.
-Ha ezt tudom, inkább a kidobás mellett döntök. -forgattam meg a szemeimet hitetlenül a győztes vigyorát látva. A motor pedig egyértelműen marad a lakásom közepén. Sose válnék meg tőle.
-Ja, én is magamra. Kibaszott hihetetlen vagyok. -ráztam meg a fejemet.
Végül csak meglett az ital bolt is, ahová be akartam menni a minket kiütő piákért. Emma rám bízta magát, így bementem, fizettem, és már jöttem is ki, hogy minél előbb leihassuk magunkat a picsába.

Csendben élveztem az érintéseit, azt, ahogy az ujjai a nyakamat, a vállamat, illetve a hajamat érték és végigfuttatta rajtuk őket. El bírtam volna viselni, ha ez az egy hónap sokkal több lett volna, de hamarosan vissza kell térnünk a valóságba, New York-ba. Nem halogathatjuk a végtelenségig azt sem, hogy megbeszéljük azt, mi lesz most. Tudom, mit mondott, azt is, hogy a munka helyett engem választana, és nem benne nem bíztam, hanem a Reilly-féle karmában. Az élet valamiért gyűlöli a fajtámat, és sosem lehetünk elég biztosak abban, mikor fog pofán vágni minket a valóság. Amíg nem állsz egy konkrét szituáció előtt, amíg nem vagy ott, addig könnyen vagy nagyképű vele kapcsolatban.
Ahogy megszólalt, automatikusan úgy helyezkedtem, hogy felnézhessek rá, a tekintetemmel az övét keresve. Megráztam a fejemet, jelezve, hogy én sem terveztem titokban vele lenni. Nem másznánk egymásra a helyszíneken, profik vagyunk és jól végeznénk a munkánkat, eddig is jól elvoltunk együtt, de ettől még nem fogok úgy csinálni, mintha nem lenne nekem fontos, nem szeretném és ne őrülnék meg érte, sok esetben tőle. Most, hogy megtaláltam, semmiféle módon nem akarom, hogy ez ne legyen... valós?
Nem szóltam bele a dologba, csak figyelmesen hallgattam őt, azt, ahogy kifejtette, hogy szerinte mit kellene csinálnunk, és abban az esetben, ha nem fogadják el a "feltételeinket", akkor ott helyben fel fog mondani. Egy ideig csak nagy szemekkel meredtem rá, az értetlenség és a... meghatottság(?) teljes elegyével. Életemben nem mondtak még nekem, velem kapcsolatban ennyire szép dolgot, szóval nem mondom, hogy megzavarodtam tőle, de... közel voltam hozzá.
-Én nem dolgozom nélküled se Staten Island-en, se máshol. Nem azért kértelek magam mellé, hogy áthelyezzenek, aztán valami baromarcú seggfejemet a nyakamba varrjanak. -ráztam meg finoman a fejemet.
-Azért mentem a rendőrségre dolgozni, mert megígérték nekem, hogy kiderítik, mi történt. Mi megtettük helyettük, ez már nem szempont többé. Nem mintha eddig az lett volna. Ha bajuk van azzal, hogy együtt akarunk dolgozni és együtt vagyunk, akkor bekaphatják a kis, meg a nagy faszomat is, aztán szerezzenek maguknak valakit helyettünk. Leszarom. Én bármiből megélek, ők meg megcsókolhatják a szőrös seggemet. -szóval rajtam ez nem fog múlni.
-Nekem az a fontos, hogy veled dolgozhassak, mint nyomozó. A magánéletem nem mászik bele a munkahelyi teljesítményembe, leszámítva, hogy mindenhol passzolunk. -munka és magánélet egyaránt ilyen terep.
-Szóval ha már egyszer felmondást akarsz írni, akkor segíthetsz nekem is benne, aztán ha szarakodnak, legalább az orruk elé rakhatjuk, hogy akkor basszák meg magukat, és mindketten kilépünk. -számomra ez ennyire nagyon egyszerű, de...
-Inkább az a kérdés, hogy hova tovább ez után. Gyakorlatilag bárhova be tudnak szerezni minket. FBI, alvilági körök, és ott van az ütni való, CIA-s haverod is... -még mindig nem mondtam le róla, hogy tarkára verjem a fejét a szektások miatt.

Emma Larson & Mark Reilly

- Vedd úgy, hogy azt a felmondást már meg is írtam. - leheltem egy finom csókot a homlokára. Örültem, hogy egy véleményen és állásponton voltunk mindennel kapcsolatban. Nem gondolta meg magát menet közben, és ez boldog, megkönnyebbült, hálás mosolyt csalt az arcomra. Ez a gesztus is jól bizonyítja az összetartozásunkat, és hogy mennyire nagyon fontosak vagyunk egymásnak. Semmi sem ér annyit, hogy éket verhessen közénk. Sosem éreztem magam még így, mint Vele.
- Mivel ezt fent a magasságos egekben fogja elbírálni az agyatlanok társasága, nem azok, akik ténylegesen látják a teljesítményünket, hogy mi megy az utcákon, és hajlandóak lennének kivételt tenni velünk, így nincsenek hiú ábrándjaim. És egyébként sem fog földhöz verni, ha beinthetünk nekik. - vontam vállat.
- Talán még jó érzés is lesz. - sosem csináltam ilyet, szóval éppen ideje lesz visszaszólni a nagyarcú, lekezelő fejeseknek. Az a "szőke kiscsaj" most megmutatja. Ők fognak sírni utánam, és Mark után, nem pedig fordítva. Többet veszítenek, mint mi.
- Így részemről is inkább az a megbeszélés tárgya, merre tovább. - bólintottam aprót. Jó lenne, ha ebben is egy irányba tarthatnánk.
A "CIA-s haveromra" csak a szemeimet forgattam.
- Creasy nem tehet semmiről sem, nem az ő hibája. Nem akart rosszat. - ez az egész annak a rohadék Shaw-nak a sara. Ő rontott el mindent, én pedig ostoba és óvatlan voltam, hogy nem kalkuláltam ezzel. Többé nem fog előfordulni, mondtam már. Neki is el kellene engednie.
- A civil munka nem nekem való, szóval mindenképp valami hasonló kell. - azt mondjuk eddig nem tudtam, hogy az alvilági szférában is vannak ismerősei(nk), akik beszervezhetnek minket. Dobálóztunk már ezzel, felmerült az önjelölt hóhér téma is, de nem ennyire konkrétan. Nem hiszem, hogy Mark csak úgy a levegőbe beszélt volna, amikor ezt is belevette a felsorolásába. Kíváncsivá tett, nagyon is.
- Úgy tudom, hogy az FBI-nál nem lenne akadálya, hogy társak legyünk, bár annyira nem követem az aktuális szabályaikat a szükségesnél jobban. - mivel újként kerülnénk be, Mark nem lenne a felettesem, szóval... megoldható. Ha nincs zero tolerancia a kapcsolatok terén, nyert ügyünk lenne.
- Végül is ez lényegében majdnem ugyanaz, mint az NYPD, csak kell hozzá a saját akadémiájuk. Magasabb jogkörrel járna, és más városokban, sőt, más államokban is nyomozhatnánk, nem csak New York-ban. Ide több fronton is van kapcsolatunk. - a nővérem korábban FBI-ügynök volt. Ott van az a McKenna nevű pasi is Mark haverjai közül. Ugyan én őt nem ismerem személyesen, de Si és Mark igen. Ezek a legszorosabb szálak, de akadnak távolabbi kapcsolataim is a szervezethez, ha mindenkire szükség lenne.
- A CIA valahogy mindig is nagy vágyam volt, de ahogy egyre többet beszélgettem róla veled, kezdtem kiábrándulni belőle. Talán csak túlmisztifikáltam őket, te pedig felnyitottad a szemem. - biztosan az is befolyásolt, hogy Creasy ismerte apukámat, amit félre kellene tennem. Ha azt mondtam Marknak, hogy ne ragaszkodjon a múltjához, ne hagyja, hogy az határozza meg, akkor nekem is illene megfogadnom a saját tanácsomat.
- Akárhogy is, ez inkább külföldi meló, vagy Washington környéke, és nem tudom, akarnék-e ennyit utazgatni parancsszóra. - távol Sierrától. És ha külön vezényelnek minket valahová Markkal, akkor az megint nagy érvágás lenne. Én mennék Olaszországba, ő mondjuk Franciaországba. Beledöglenék. Már pedig ez nem kívánságműsor.
- Kémkedős, más fajta nyomozati munka, mint amihez szoktunk. Persze ők is szoktak gyilkosságokat megoldani, amiket nem szívesen engednek ki a kezük közül, de nem ez a fő profil. - kár lenne ezzel ámítani magunkat.
- Nincs olyan "igazi" nyomozati jogkör, mivel hírszerzésről beszélünk. Időnként semmit sem ér az igazolványod, hisz külföldön utálnak, mert kém vagy, itthon meg jobb néven veszik, ha az FBI nyomoz. - és hát eeelvileg tilos is, az más kérdés, hogy a CIA magasról tesz rá, mert saját szabályok szerint játszanak. Ami nem biztos, hogy egybe vágna a miénkkel, ezt nem szabad elfelejteni.
- Valamiért úgy gondolom, hogy túl kevés lenne a klasszikus terepmunka. Inkább megfigyelés, kémkedés, lehallgatás, kutatómunka, kihallgatások, amiket elvárnának tőlünk. Sok a külföldi szaglászás, a háborús területi munka, és ha lebuknak, hullanak, mint a legyek, vagy a képükbe robban egy csinos bomba. Az olasz maffia drogbandái szintén nem a mi világunk. - sóhajtottam. Majd szól, ha ő nem így látja.
- Nem lenne elég izgalmas kihívás, nem olyan, amilyet mi szeretnénk. Nem az az izgalom, hogy az életedért izgulsz. - vagy egymáséért, nem mellesleg. Az rosszabb. Nem mintha a rendőrség nem lenne veszélyes, ott is lelőhetnek, de ez egy másik szint.
- Ettől még meghallgathatjuk, hogy Creasy mit tud ajánlani. Azzal nem veszítünk semmit, és elkötelezni sem kell magunkat. - a CIA rejtett kis bugyrai kiismerhetetlenek és meglepőek tudnak lenni.
- És akkor említetted még az alvilági köröket. - ezt hagytam a végére, mert...
- Ehhez nekem nincsenek kapcsolataim, de elképzeléseim azért akadnak. Abban akár benne lennék, hogy lenne egy állandó megbízónk, akinek a Shaw-hoz hasonló férgek és gyilkosok után nyomoznánk, mert a rendőrségnek meg van kötve a keze. Akiket elkapnánk anélkül, hogy válogatnunk kellene a módszerek között. A letartóztatás vagy a szabadulás helyett méltó büntetés várna rájuk. Olyanokhoz kerülnének, akik nem finomkodnának velük. - de...
- Nem szeretnék önjelölt igazságosztó sorozatgyilkos lenni. Az ölés számomra nem sport vagy élvezet, nem szeretném elveszíteni az emberségemet, de... a cél szentesíti az eszközt. - mármint nem a gyilkolásra gondolok.
- Lelősz valakit önvédelemből, még majdnem téged húzkodnak meg. Itt ez nem lenne érvényes. Viszont cserébe az egész illegális, és akár a börtönt is kockáztatjuk vele. Kivéve, ha olyan a kontakt, aki fű alatt valamilyen szervvel dolgozik együtt, és amolyan szívességet tesznek egymásnak. - ezt csak ő tudhatja, nincs ilyen tapasztalatom.

Mark Reilly & Emma Larson

Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, ahogy homlokon csókolt. Sose gondoltam magamra úgy, mint egy nyálas, érzelmes, romantikus faszira, de Vele teljesen más volt minden. Szívesen feküdtem vele így, és az sem zavart, hogy ez alapvetően olyan fura, kiszolgáltatott helyzetnek tűnt. Látott már idegbeteg üvegtörőként, bizonytalannak, szomorúnak, semlegesnek, csalódottnak és teljesen elveszettnek is. Tud rólam kvázi mindent, és mégis itt volt. Ez már önmagában megért mindenféle próbálkozást és kitartást amellett, hogy nem hagynám, hogy szétszedjenek minket. Én csak vele vagyok hajlandó dolgozni, mindenki más csak idegesítene. Nem véletlenül akartam magam mellé a munka tekintetében is.
-Oh, a legjobb érzés. Hidd el. Geci jó érzés, amikor beinthetsz a feletteseknek, hogy megbaszhatják. Már pedig valószínűleg ez fog történni. -néztem fel rá. Szerintem nem mi leszünk a kivétel ez alól a hülye szabály alól, amit hoztak. Pedig egy faszság. Attól, hogy nem vagyunk házasok, ez nem egy szimpla munkahelyi viszony. Vagy Ő, vagy senki soha.
-Mhm. Egy szent. -morogtam inkább magamnak, mintsem neki. Ettől még nem kedvelem. A CIA-t egyébként sem szívleltem, szóval nem oszt, nem szoroz.
-Oké. -bólintottam rá a megállapítására. Szerintem mindketten halálra unnánk magunkat egy sima, civil foglalkozást űzve. Az FBI, a CIA, de még az alvilági körökben való mozgás is olyasmi volt, ami sokkal, de sokkal izgalmasabbnak és sokrétűbbnek tűnt. Mindenhol vannak ismerőseink, vagy mindkettőnknek, vagy külön-külön, így nem lenne nehéz bejutni sehova sem.
-Az FBI sok esetben sokkal szigorúbb, de közben lazább is, mint a mezei rendőrség. És ugyanúgy gyilkosságokkal foglalkozhatnánk, ami nem hátrány. Engem nem érdekelnek a drogok, a mindenféle eltűnt személyek és hasonlók. A nyomolvasási képességeimet nem akarom sok esetben maguktól lelépett hülyék üldözésére fordítani. -nem erre specializálódtam. Nem véletlenül vagyok a lőfegyverek egyik szakértője, ahogy Emma az okkult, misztikus ügyek, vagy Dave a különféle technikai és információszerzési területek mestere.
A CIA-val kapcsolatban csak egyetértően bólogattam minden szavára, amit mondott. Én is így láttam őket, sőt.
-Én dolgoztam a CIA-nak, még ha nem is úgy, mint ügynökük. Sőt. Dave és Sharkey is tudna róluk mesélni. A Delta Force a katonaság CIA-ja. Oda szivárgunk be, ahol rohadtul nem kellene, hogy amerikai katonák legyenek. A feladatunk a kémkedés, a belső béke megbontása, a terorristák és önkényesen hatalomra lépett hadurak kiiktatása volt. Pont emiatt ennek az egységnek nincs is egyenruhája. "Összekukázott" szettben rohangáltunk állandóan. A felső a SEALs-é, a nadrág a US Rangers-é, a bakancs pedig olyan, amit bármelyik katona meg tudna szerezni. Sőt. Csomószor volt, hogy hétköznapi ruhákat kaptunk, amikkel be tudtunk olvadni. A kiképzés egyik fontos része az, hogy hoznak egy CIA ügynököt, aki megtanít vallatni, kihallgatni és kémkedni is. Meg arra, hogy hogyan állj ellen a kínzásoknak és a különféle vallatási technikáknak. Mintha egy olyan kém lennék, akit maguk helyett küldenek megdögleni. Sehol sem szeretik őket, sőt. -ráztam meg a fejemet. Nekem ez a tapasztalatom velük.
Az illegális tevékenységekre való okfejtésére csak feljebb húzódtam, hogy megcsókolhassam.
-Sose hagynám, hogy bajod essen. -szóval se megölni, se lecsukni nem fogják, vagy mások is megdöglenek.
-Ames-nek vannak alvilági kapcsolatai, mivel régen hasonló körökben mozgott. Szerintem az orosz bringát is így szedte fel. De a lényeg, hogy ismer egy nőt, aki pont hasonlókban utazik, mint amit te is kifejtettél. Mindig ismer valakit, aki ismer valakit, így nem bukhatnak le, pedig Amanda lótifutija egy nagypofájú kis pöcs, Laurent. Rengetegszer éreztem már kényszert arra, amikor valamiért felém sodorta a kibaszott balsors, hogy megruházzam a tenyérbemászó stílusa miatt. A főnöke viszont egy határozott stílusú, kemény nő, és ha nem is végleges megbízóként, de ideiglenes megoldásnak jó lenne. Jobb, ha nem csak ketten megyünk Shaw után, hanem van egy bizonyos hátszél, ami fedez minket a szarban. Ők is utálják a tagot, mi is. Ezzel az együttműködéssel mindenki nyerne. Én nem tettem le róla, hogy ki akarom nyírni azt a büdös nagy geciládát. -élvezettel nézem majd végig, ahogy megdöglik.

Emma Larson & Mark Reilly

- Legalább hamarosan én is átélhetem ezt a felszabadító érzést. Szeretek beolvasni másoknak. - szinte már várom, hogy ez megtörténhessen.
- Csalódnék, ha csak valami szánalmas, hivatalos levélben kommunikálnának velünk, mint a gyávák. Ja és lehetőleg ne öt hónapig akarjanak ülni a döntésükön. Ez nem kinevezési parancs, hanem maradási kérelem, egyértelmű feltételekkel. Aztán azonnali felmondás. Nincs mit gondolkodni rajta. Vagy kellünk, vagy nem. - hajlamosak az időhúzásra. A rendőrség malmai is fájdalmasan lassan őrölnek.
- Ezt nem mondtam. - hogy Creasy egy szent lenne, de... mindegy, hagyjuk. Ha Mark valamit a fejébe vesz, nehéz megmagyarázni neki az ellenkezőjét. Elkönyvelte, hogy többek közt miatta haltam meg majdnem, és nem hajlandó megváltoztatni az álláspontját. Részben imponáló valahol, másrészt viszont baromság.
Az FBI egynek jó opciónak tűnt, de itt is akadnak kérdőjelek.
- Már ha hagyják, hogy gyilkossági ügyekre specializálódjunk. - biztosan van beleszólásod, hová szeretnél kerülni, de gondolom nem egészen a tiéd az utolsó szó. Oda fognak beosztani, ahol emberhiány van, több a munka, passzolnak a képességeid.
- Ott van a terrorelhárítás, a kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés elleni harc, a kémelhárítás, az erőszakos bűncselekmények és a fehérgalléros bűnözés. - van miből válogatniuk.
- De hát csak nem a drogokat akarnák ránk erőszakolni. A rendőrségi referenciáink elég menők a szakterületünkön. Az egyetlen kibaszott bűnünk, hogy szeretjük egymást. És hát bocsi, de ezt a "hibámat" boldogan vállalom. - vontam vállat szemforgatva.
- Ennyire mélyen eddig nem láttam bele ezekbe a dolgokba. - se a CIA-val, se a Delta Force-szal kapcsolatban. Marknak viszont van tapasztalata bőven, és ezek szerint a barátainak is. Nem teszik szimpatikussá a szervezetet a szememben a sztorijaikkal.
A finom, törődő csókja viszonzásra talált.
- Tudom. - simítottam végig az arcán. Mellette mindig biztonságban is érzem magam. Nem vagyok félős vagy elveszett, de vele mindig olyan, mintha lenne egy extra pajzsom és egy plusz kardom egyetlen személyben.
- Soha nem is magam miatt aggódom. - hanem csakis érted.
- Nem akarnálak elveszíteni. - a börtönben aligha kapnánk egy hangulatos nászutas cellát, ahol élvezhetnénk egymás társaságát.
Figyelmes érdeklődéssel hallgattam, ahogy Ames alvilági kapcsolatait fejtegette.
- Akkor ezzel szerintem el is dőlt, nem? - pillantottam rá, továbbra sem hagyva abba a bőrének simogatását, ahol csak értem.
- Úgy tűnik, ezt az utóbbit elég jól átgondoltad már. Olyan, mint amit én is el tudnék képzelni magunknak. És a jelenlegi céljaink eléréséhez tényleg ez felel meg a legjobban. - végre a gyakorlatban is tesztelhetnénk ezt a "hóhér" dolgot, amiről már annyit ábrándoztunk.
- Kipróbáljuk, milyen a sötét oldalon játszani, és ha nem jön be, még mindig ott lesz az FBI. Vagy akármi. - vontam vállat.
- Arra mindenképp tökéletes, hogy megfelelő körülmények között levadászhassuk Shaw-t, meg akit csak akarunk. - meg kell fizetnie mindenért. Ha a törvény keze nem képes elérni őt, hát megtesszük mi.
- Hazaérünk, szervezheted is a találkozót azzal a Laurent-nal. Ha ő annak az Amandának a lótifutija, ahogy nevezted, első körben gondolom őt küldené maga helyett, hogy melyikünk mégis mit tud ajánlani, ami mindkét fél számára előnyös lehet. - ha utána néz a munkánknak és a képességeinknek, nem kétséges, mi mit tudunk felmutatni.
- A neve alapján már most kedvelem. - imádom ezt a francia nevet. Annyira szép, kellemes, mégis férfias a hangzása.

Mark Reilly & Emma Larson

-Akkor is bemennék és rájuk borítanám az asztalt. Ahogy te is mondtad, az gyáva húzás lenne. És kibaszott szánalmas is. Vállald fel a döntést, amit hoztál. Ahogy mi. Ha nem tetszik az, ahogy együtt szeretnénk dolgozni, akkor rúgjanak ki, de legyen bennük annyi, hogy nem játsszák a takonygerincűt és elénk állnak vele. –arra nem tudtam kifejezetten okosat mondani, hogy talán az időt se húzzák, mivel ez nem rajtunk múlik. Nincs beleszólásunk, meddig tökölnek azzal, amivel eléjük tervezünk állni.
A CIA-s haverját nem akartam tovább kommentálni, az FBI-ra meg csak bólogatni tudtam.
-Elpazarolt lehetőség lenne. Egy faszság lenne, ha nem vennék figyelembe azt, hogy milyen eredményeink voltak, milyen területeken dolgoztunk és mire specializálódtunk egyébként. Mindegy, hogy NYPD vagy FBI, a te szakterületed hiánypótló. –és hiába akarna bárki is a helyébe lépni, az csak izzadságszagú buziskodás lenne, semmi több. Emma egyedi és különleges, mindegy, miről van szó. A személyisége, a kettőnk viszonya, a szakértelme. Nincs még egy ilyen, ebben biztos vagyok.
Az egy mosolyt csalt az arcomra, hogy az egyetlen hibánk az, hogy szeretjük egymást, és ezt boldogan vállalja. Sosem éreztem magam úgy, mint Vele.
-A titoktartás elég szerves része ennek az egésznek, és emiatt lehet ezekről rohadt keveset tudni. Anno az is tilos volt, hogy a katona elmondja a családjának, például a feleségének is, hogy amúgy a Delta Force tagja. Hazudniuk kellett állandó jelleggel, ami csökkentette a hatékonyságot, így annyit engedtek ebből az egészből, hogy már tudhatják, melyik különleges katonai egység tagja vagy, de azt nem, hogy hova vezényelnek éppen. Igazából a titoktartás alól is csak az ember házas, vagy élettársa a kivétel, meg a kölykeid. –szóval a szülők sem tudhatják, a gyereküket éppen hova küldik meghalni.
-Nem fogsz. Szívós egy dög vagyok, és börtönbe se terveztem menni. –szóval emiatt kár aggódnia. Nyilván utálnám a gondolatát, ha megtörténne bármelyik, és nem lehetnék vele, de nem vagyunk olyan fogyatékos ostobák, hogy lebukjunk bármivel is, aztán elveszítenénk a szabadságunkat, és ami rosszabb lenne, egymást is. Ezért kellenek a megfelelő kapcsolatos.
Így jött a képbe Ames az alvilági kapcsolatai Amanda és a szervezete személyében. Finoman bólintottam, némán élvezve a simító mozdulatait. Nem vagyok ilyen típus, sőt. Kibaszott messze áll tőlem, de ezt el tudnám viselni állandó jelleggel, és simán szét tudnék folyni a puha, forró érintéseitől. Emmalynn olyan hatással van rám, mint soha senki.
-Egynek nem rossz. Legalább eltakaríthatunk mindenkit, aki csak útban van. Shaw elég nagy hal a tengerben, így jó, ha van, aki elfedi a magánakciónkat. Ők tökéletesek lehetnek erre a feladatra. Elég sokféle dologban utaznak, és nem tudom, hogy lehet-e rájuk ezt mondani, de az etikus bűnözők közé tartoznak. –jelentsen ez bármit is egyébként a gyakorlatban. A kelleténél sose folytam bele jobban, mivel zsaru voltam, így jobb volt csak a minimumot tudni róluk. Ennyi is épp elég volt ahhoz, hogy ők legyenek számomra a „futni hagytam” kategória.
-Majd beszélek azzal a barom Ames-szel, hogy rángassa elő a seggéből a gyereket. Mondja meg, hova kell menni, mikorra, aztán tudjuk le a tárgyalást. A mi értékeink magukért beszélnek, ahogy az is, ki által szerveződhetünk be a köreikbe. A többit nekik kell kicsapniuk az asztalra, hogy érdekes legyen a számunkra. –puszira senkinek sem fogok dolgozni, és habár könnyebb lenne kinyírni azt a faszszopó ügyvéd barmot, nélkülük se lenne lehetetlen számunkra.
-Csak ne örülj neki személyesen is ennyire, vagy a végén nem fogod tudni levakarni magadról. Egy tenyérbe mászó, idegesítő, nagyképű kis pióca. -forgattam meg a szemeimet. És akkor Laurent hamar tátott szájjal szaladhat a faszerdőbe egy kellemes pofánlövésre szerény személyemtől.

Emma Larson & Mark Reilly

- Egyetértek. Hátszél nélkül sosem tudnánk mit kezdeni Shaw-val, mert túl könnyen a gyanúsítottak listáján találhatnánk magunkat. Sokszor keresztezték az útjaink egymást, és minden alkalommal beleköptünk egymás levesébe. - viszont ha elfedik a nyomainkat, könnyedén megszabadulhatunk tőle. Egyértelműen tudjuk, hogy bűnös, épp csak sosem tudtuk rábizonyítani, mert túlságosan jól bevédte magát az ilyesmi ellen, túl jók a kapcsolatai. De erre már nem lesz semmi szükség. Azt fogja kapni, amit megérdemel. Talán még túl keveset is.
- Kíváncsian várom ezt a találkozást. - legyen az Laurent, vagy bárki, aki ezt az Amandát képviseli.
- Érdekel, végül mi sül ki majd belőle. Remélem, meg tudunk egyezni, és már jó lenne látni, milyen lehet ez az egész a gyakorlatban. Teljesen máshogy kell majd dolgoznunk, más forrásokat kell használnunk, nem a jól megszokott rendőrségi adatbázist. Először ebbe is bele kell majd tanulnunk. Izgalmas kihívásnak tűnik. - várom már, szeretem az újdonságokat.
- Na nem mintha nem élvezném majd a munkanélküliséggel járó előnyöket. Akadnak terveim bőven. - most is alaposan kimaxoltuk a felfüggesztésünket. Egy hónap volt, mégis csak egy hétnek tűnt. Képtelenek vagyunk unatkozni.
- Legalább be tudom hajtani Sierrán azt a kirándulást. Többek közt. - majd foglalok nála időpontot, hogy még be tudjon szorítani két Fellowes randi közé. Ha nem, akkor sem esek kétségbe. Akad társaságom, nem is akármilyen.
- Oh, én csak egy valakit nem akarok levakarni magamról, soha. - vetettem rá egy jelentőségteljes pillantást.
- De... Nem gond. - vontam vállat hanyagul.
- Tudod... Ismerek valakit, aki ügyesen távol tartja tőlem, ha kell. De ígérem, igyekszem majd magamban lelkesedni. - az utóbbi időben túl sokak szemében volt félreérthető a közvetlenségem, pedig a munkában még alaposan vissza is fogtam magam. Többé nem kockáztatom ezt. És hát ez is üzlet lesz, nem barátság.
És ha már barátság...
- Páran azt terveztük, hogy elmegyünk paintballozni, ha visszaértünk Atlantából, és a kezeim is szépen gyógyultak. - már pedig a doki szerint igen. És itt is jól bírta a strapát. Ezt már azelőtt leszerveztük, hogy Mark és én...
- Utána beülnénk Rufus apjának a grillbárjába kajálni és iszogatni egyet. Van kedved eljönni velem? - én is szívesen bemutatnám őt az én barátaimnak. Eddig annyira el voltam foglalva Mark, illetve a kettőnk dolgával, hogy a sajátjaimról szinte meg is feledkeztem. Nem csak nekem kell az ő élete részévé válnom, hanem fordítva is. Ezek felett eddig egészen bámulatosan átsiklottunk.
Eleresztettem Markot, de épp csak addig, hogy átvethessem rajta a lábaimat, és fölé kerülhessek. Az alsó ajkamba harapva néztem le rá, miközben az ujjaimat finoman végighúztam a mellkasán, a hasán, vissza fel az oldalán, a nyakán, végül beletúrva a hajába. Lehajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam, lassan, finoman, hosszan, szenvedélyesen.
- Munkamegbeszélési szünet vége.

Mark Reilly & Emma Larson

Csak egyetértőn bólintottam egy hümmögéssel a Shaw-val kapcsolatos kifejtésére. Én is így gondoltam. Nem egyszer mondtam már neki én is olyasmiket, amik hathatnának úgy, mint egy kvázi beismerő vallomás, miszerint én lőttem szét azt a haszontalan, kétszínű seggét, de ha vannak, akik feltakarítanak, megszervezik és kitalálják, hogy lehetne a legjobban eltussolni, sokkal egyszerűbb dolgunk lesz.
-A székes emberünk ettől még megmarad. Nem hiszem, hogy Dave beköpne minket, ráadásul ő hangoztatja állandóan, hogy egy másik életben kiváló hacker lett volna. Most kamatoztathatja. Rájuk is ugyanaz érvényes, mint bármi másra. Hajlandó vagyok a segítségükért cserébe esetleg elintézni nekik mást is, de úgy, ahogy mi akarjuk. Nem bízom mások módszereiben. –csak a sajátunkban. Nem tudok kifejezetten jól együtt dolgozni senkivel sem, kivéve a szokásos, már bejáratott csapattal.
-A kérdés inkább az, hogy a furán naivan szerelmes nővéred tud-e időt szakítani udvariasan öngyilkos Fellowes mellett rád is. Ha nem, én itt leszek, mint önkéntes pótlék. –rendes gyereknek hangzott, de ettől még senkinek se legyenek hiú ábrándjai. Biztos vagyok benne, hogy az udvarias, nekik normális tempó ellenére beledöglik minden alkalommal, amikor eszébe jut, hogy szíve szerint letámadná a nőt.
-Nagyon helyes. Az a valaki úgy rád tapad, hogy senki másnak nincs és nem is lesz hely többet a közeledben. –legalábbis olyan nyomulós, barom értelemben. Együtt sem voltunk, de már akkor legszívesebben agyonbasztam volna a saját motorjával azt a baromarcú Delaney-t is, így meg csak hatványozottan igaz ez. Ráadásul elég volt a határokat nem ismerő barmokból, akik akár veszélyt is jelenthetnének rá nézve. Emma nagy lány, de valahogy vonzza a barmokat, akikkel csak a para van.
amint szóba hozta ezt a paintball dolgot, egy ideig csak érdeklődve, bár némi bizonytalansággal a fejemen néztem rá, majd elhúztam a szám és egy vállrándítással kezdtem el inkább a fent említett kezeit vizsgálgatni. Teljesen meg is feledkeztem róla sokszor, hogy amikor elindultunk, még gyógyulóban voltak. De jól bírta a strapát, szóval nem hiszem, hogy gond lenne vele.
-Ha csak nem lesz randid egy szögesdróttal, a kezeid nem jelentenek akadályt. –ráztam meg finoman a fejemet.
-Szóval menjek el festéket lövöldözni meg kajálni a barátaiddal? Biztos vagy benne, hogy az elbűvölő személyiségem elfér köztük? –szinte már hallom a lelki füleimmel, ahogy azt próbálják meg értelmezni, hogy egy Emma-hoz hasonló normális, kedves, értelmes, fiatal nő mit keres valaki olyan mellett, mint én. Baszok mások véleményére, de az eddigi tapasztalatok alapján az új emberek nincsenek oda túlzottan a szőrös pofámért. Ezek meg mégis csak a barátai, vagy micsoda. Egy ideig csendben meredtem magam elé, hol a kezeimre, hol a szemközti falra, majd ismét rá emeltem a tekintetemet.
-De ha lelőhetek másokat büntetlenül, akkor végül is… egészen kellemesen hangzik. –vontam meg a vállamat, figyelve, ahogy helyet változtatott és fölém került. Az ujjaimat finoman a csípőjére csúsztattam, figyelve, ahogy a tökéletes, fehér, porcelán bőrébe nyomódtak egy pillanatra. Viszonoztam a csókját, a legkisebb habozás és csúszás nélkül.
-Végre. Már azt hittem innentől csak erről akarsz beszélgetni. Pedig meg kell ünnepelni a megállapodásainkat. –húztam le magamhoz ismét egy újabb hosszú, szenvedélyes, forró csókra.

Emma Larson & Mark Reilly

- Jaj, tényleg, Dave! - csaptam a homlokomra gondolatban.
- Ettől ő még az NYPD-nél marad... - neki csak a felfüggesztése ér véget, nem a pályafutása.
- Én bízom Dave-ben. Sosem árulna el minket, vagy legalább is téged biztosan nem. A legjobb barátod. - akkor is, ha szerinte nem. Ez a része nem érdekel, én látom, amit látok.
- Az önjelölt hacker a lehető legtökéletesebb rendőrségi kontaktunk lesz, hogy ne veszítsük el a korábbi hozzáféréseinket se, de közben újak nyíljanak meg előttünk. - valahol még jobban is járunk.
- Én is csak a saját elveim és módszereim alapján vagyok hajlandó dolgozni. Vagy elfogadják, vagy keressenek más balekot. Nem vagyok senki bábja. Főleg most, hogy szabadok lehetünk, mindenféle hülye, túlgondolt, életszerűtlen szabály nélkül. Alig várom, hogy igazán kibontakozhassunk. - minden túlzás nélkül. Engem lelkesítenek az újdonságok, az ismeretlen! Annyi mindent tanulhatunk, és végre igazán társak lehetünk. Nem volt bajom ezzel a felettes-beosztott dologgal sem, de... nem ugyanaz.
Én sem vagyok benne biztos, hogy az a két szuper romantikus egy könnyen elszakadnak egymástól, de nem is bántam.
- Nem baj, ha nem. Valami azt súgja, nem sértődök meg, ha be kell érnem az önkéntes pótlékkal. - azzal inkább már nem is próbálkozok, hogy ne nevezze magát így, mert a kutyával sem jutottam semmire.
- Hmmm. Lelkes kis pióca vagy. - vele szívesen bármikor összetapadok.
Már láttam a szemén, hogy túl fogja gondolni ezt az "ismerd meg a barátaimat" meghívást, és bekapcsol nála a vészjelző, hogy ő szociálisan alkalmatlan az ilyesmire. A francokat.
- Mással randizom. Ha csak nem szögesdrót a középső neved. Bár azt pletykálják, hogy seggfej. - villantottam gonosz, aljas vigyort.
Komolyra fordítva...
- Mark, a barátaim nem szenteskedő szararcok, és nem is egy könyvklubban szedtem össze őket. Még olyan is van köztük, aki korábban masszív drogos volt. Persze nem motoros arcok, nem ex-katonák, és nem is zsaruk, de attól még jó fejek, és szerintem kedvelni fognak. Sőt, meg fogsz lepődni, te is őket. Kedvesek, elfogadók, értelmesek, és nem unalmasak. Velük szemben is válogatós vagyok. - a legtöbben még csak nem is egy idősek velem, hanem van legalább öt év, mivel velük nehezen találom meg a közös hangot. Engem más dolgok érdekelnek.
- És talán azt gondolod, hogy a négy év alatt egy szót sem meséltem nekik rólad és az elbűvölő személyiségedről? - vontam fel a szemöldököm hitetlen mosollyal. Mindig is fontos volt nekem, és ezt sosem titkoltam. Sierra is tudta. Az más kérdés, hogy most már tudom, hogy szeretem is, ő számomra az a bizonyos Nagy Ő, és ez már mindig így is marad.
- Csak... próbálj meg nyitott lenni, és ne előre temetni az egészet. Oké? Ha valamiért mégis rosszul éreznéd magad köztük, rögtön lelépünk, ezt megígérhetem. - nekem az a fontos, hogy ő jól legyen. Semmit sem fogok ráerőszakolni, de azt sem hagyom, hogy meg se próbálja. Ez baromság.
- Jaaa. De az ugye megvan, hogy a csapattársaidat nem lőheted szarrá? - ennyit a büntetlen lövöldözésről.
- Szóval szerinted nem tudom, mikor kell befogni? Akkor hallgattass el. - hagytam, hogy magához húzzon, és újra megcsókoljon. Hosszan, forrón. Finoman eltoltam magamtól, az ujjaim mégis a tarkójára siklottak, belemarkolva a hajába. Ahogy felültem, úgy őt is felhúztam magammal. Nekilöktem az ágy támlájának, majd még szorosabban simultam hozzá. Imádtam érezni a leheletét és a csókjait a bőrömön. Nem szoktam elveszteni a fejem, de vele bármikor boldogan megtettem. Újra és újra.

Mark Reilly & Emma Larson