Ritkán szoktam megjelenni hasonló rendezvényeken, nem azért, mert nem tartom magam ide valónak, megfelelő neveltetésben részesültem, illemtanórákat vettem és görcsösen ügyelek a megjelenésemre és a viselkedésemre, inkább a családom az, ami elveszi a kedvem a partikon való részvételektől. Lenéznek, mert professzor vagyok, nem egy irodában ücsörgő, diagarmmokat nézegető vásári majom. Miért baj az, ha szeretem az irodalmat és a történelmet, vagy ha nagy becsben tartom a könyveket, szeretek olvasni, szeretek tanítani, szeretem a folyton változatos és izgalmas életemet. Egy mosoly kúszik fel az arcomra, ahogy ezen gondolatok között lehajítom a Whiskymet és bár úgy iszom, mintha csak egy fesztiválon lennék, mégis a legminőségibb italt próbáltam megrendelni. Miért? Hiúságból, büszkeségből, mert szeretek fennhéjázó lenni, hiszen, hiába vagyok tanár, megszoktatta velem a családom a jómódot, szinte palotában élek és imádom az antik dolgokat. Nem hinném, hogy bűz ez, de tuti, nem fogok sorba állni a mennyország kapujában, inkább a pokolban iszok egy almás Whiskyt valamelyik régi rokonommal, miközben egy lábasban főzik a zsíromat. Ja, tennék bele fokhagymát, gyömbért és szóját, hm…megkívántam egy kis kínait. Ittas elmélkedésemből egy női hang zavart fel, bár eleinte nem hozzám intézte szavait, a pultos sráchoz beszélt, hogy is hívják, azt hiszem Leopold. Üres poharamra nézek, amint elhangzik, hogy valószínűleg vizezve volt, bár nem éreztem szégyent, hiszen ritkán iszok, mégis kicsit zavarba jövök, hogy egy hölgy hívja fel rá a figyelmet, hogy átverik az egy-szeri embert. Ismét a hölgyre emelem a tekintetem, ahogy oltja a fickót, szinte mosolyra húzom a számat, látszik, nem hogy idevaló, még ennél is magasabb körökben mozoghat, játszom itt a finom italozót, közben meg vizes pancsot vedelek almával spékelve. Na jó, fura ízlésem van, de jót tesz az alma a Whiskyvel, mert kihozza a zamatát, a benne lévő ízek valódiságát, a Waldmoort még nem kóstoltam, de, ha már ilyen ügyesen kiáll a hölgy az ártatlanságom mellett, a legkevesebb, hogy apám kontójára elfogadjam a kedvességét. A középső ujjas mutogatásról szóló beszéd már szinte el is száll a fülem mellett, a pincérre sem reagáltam, hiszen próbáltam megtalálni az egyensúlyt a flörtölős arcom és a tiszteletet sugárzó mosolyom között, bár lehet az italnak köszönhetően ez megragadt egy idétlen vicsor szintjén, hiába volt vizes a pia, nekem nem kell sok, hogy jól érezzem magam. Annyira azonban nem voltam még spicces, hogy ne lássam meg a hölgy mögött álló tagbaszakadt emberek testbeszédét. Biztos fontos személy lehet, ha testőrök figyelik a biztonságát, de az is lehet, hogy csak komornyikok, esetleg hódolók, lehet egy filmcsillaggal szemezek éppen. – Ki gondolta volna, hogy az ember gyémántot találhat egy baromfiudvarban – fordultam felé, és közelebb lopakodtam, figyelve a gorillák reakcióját, ha ugranak vagy mozdulnak, esetleg csúnyán nézek, pityeregve ugrok hátrébb. Elég volt nekem egyszer túsznak lenni pár hete, az sem volt jó móka, nem vagyok egy John Wick, hogy egy ceruzával hatástalanítsak két ekkora bádogembert. - Hát, van az az érzés. Mikor, tudod, hogy nem tartozol valahová, otthonosan mozogsz, tudsz benne létezni, élni, de mégis csábít valami más, legalább annak egy szelete. – Mutattam az üres poharat tartó kezemmel a távolba, de leginkább ezzel a félkörrel a messzi űrt próbáltam leírni, hogy nyomatékot adjak mondandómnak. – Amúgy nem, nem szoktam inni, rossz másnapos vagyok – mosolyogtam el végül magam, igazából most józant próbáltam játszani, mikor próbálsz nem igazi idiótának tűnni, mert fontos lenne most jó benyomást tenned valakinek. Azt majd később eldöntöm, hogy a hölgynek vagy a gorilláinak. Fontossági sorrend van kérem. - Lennox Walker, szolgálatára szép hölgy. – fogtam meg a kezét és, ha engedte megcsókoltam azt. Szánalmas szinpadi-askodás, de szerettem megjátszani magam, főleg, ha nőkről van szó. – Na és te? Fogadok beszöktetek csak a haverjaiddal afterezni egy jó buli után – nevettem el magam a hülyeségemen, hiszen hiába próbálom elfojtani a kitörni készülő idióta Lenny-t, ez a hajó már elment, főleg, hogy előkerült a hölgy által emlegetett ital, sűrű bocsánatkérések közepette. - Vicceltem, aki ilyen kultúráltan, mégis tekintélyt parancsolóan küld el a picsába egy pincért, úgy, hogy továbbra is tündéri marad, minimum az Istenek kegyeit élvezik – bohóckodtam továbbra is, majd elemeltem a poharat a pultról és reméltem ujdonsült társaságom is hasonlóan kapott valami hűsítőt, amennyiben nem kért, úgy pótolni kell ezen hiányosságot. – Igyál velem. Gyermeteg még az este és a gátlások nem mennek ám le maguktól – nevettem a hölgy felé emelve poharam.
When history goes into detail, it loses its heroic grandeur. "Jaume Cabré"
★ foglalkozás ★ :
Prof. History
★ play by ★ :
Tom Felton
★ hozzászólások száma ★ :
49
★ :
Re: Aphrodité & Lennox
Vas. Ápr. 28 2024, 10:47
Actions speak louder than words
Lennox & Aphrodité
Trezé meredten bámulta ízléstelenül narancssárga és mustárszínben pompázó cipőjének maszatos orrát, és legalább tíz perce kitartóan próbálta kerülni a tekintetem. Orra alól egyetlen, bizonytalanul elejtett mondatokat dünnyögött. Közöttük szinte már bántóan hosszú, öt-tíz másodperces hatásszünetekkel. - Orloff nem fizetett és azt mondta nem is fog. Késtünk. És a pontatlanságot nem fogja honorálni.Így mondta, Asszonyom!- várt. Nem tudta hogyan folytassa, vagy egyszerűen fogalma sem volt róla hogyan tudná megmagyarázni miért nem a nekünk járó, kifizetett összeggel tért vissza. - Ééééés?- ösztökéltem arra, hogy beszéljen, mondjon még valamit, mert ez amit itt egyberakott magyarázat gyanánt, ez az üdvösséghez és hozzám is édeskevés.Ez Orloff álláspontja, ami engem nem érdekel. Engem az érdekel, hogy ennek ellenére miért nem hozta el a pénzt, miért nekem kell rögtönözni, improvizálni, ha egy ügyfél nem tartja magát a megállapodáshoz. - Ennyi, Asszonyom. Azt mondta ezzel az üzenettel jöjjek vissza.- még mindig kerülte a tekintetem, noha a cipője bámulását befejezve kisérletet tett arra, hogy legalább imitálja annak tényét, hogy legalább megpróbálja felvenni velem a szemkontaktust. - Trezé….drága Trezé! Áruld el nekem galambom, hogy ki fizet neked nem keveset a szolgálataidért? Orloff vagy én? - Ön, Asszonyom! - Akkor miért neki engedelmeskedsz, és miért nem nekem? Válasz nem volt. Erre a kérdésre nem is nagyon lehetett volna válaszolni úgy hiszem.A hallgatása felért egy beismerő vallomással, és azt hiszem tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a büntetése nem marad el, csak annak mértékletességében reménykedett. Hasztalan. Hümmentve egy egészen aprót a szobában lévő asztalhoz sétáltam és a legfelső fiókot kinyitva kiemeltem belőle egy még meg nem kezdett pillanatragasztót. Ujjaim közé csippentve sétáltam vissza finoman szólva is bizonytalanul álldogáló férfi elé, majd felé nyújtottam. Trezé hirtelen felkapta a fejét, tekintetében kétségbeesés és a remény utolsó morzsájába való őrült kapaszkodás villant fel. Kiszáradt ajkainak alsó részét megnyalta és könyörgőn hadarni kezdett, szinte összefüggéstelenül, majdhogynem makogva. Kereste a szavakat, amelyekkel gyorsan és szinte lehetetlenül fulldokolva a reménytelenségben talán meg tudja magát menteni attól, hogy megtoroljam az engedetlenségét. - Deeeee lesz egy jótékonysági rendezvény ahol ő is ott lesz, meg a lányai. Tina és Bonnie. Az egyik tizenhárom a másik tizenkilenc….talán tudnánk…nem tudom. Talán ha velük történne valami, Orloff nagyon magabiztos. Érinthetetlennek hiszi magát, elvégre egykor ő mentette meg Stavros életét egy rosszul sikerült közös üzlet során. Még golyót is kapott….azt mondta a Griparis család tartozik neki…nélküle sehol nem lennénk…de én tudom, Asszony, tudom, hogy ez baromság! És talán…nem tudom….csak arra gondoltam…..- felemelve kezem, valamiféle gúnyos mosollyal az ajkaimon megpaskoltam arcának jobb felét, ezzel jelezve, hogy baromi gyorsan fogja be a pofáját, mert nem vagyok kíváncsi a mondanivalójának összevisszaságára. - Lányai? Tizenhárom? Komolyan, Trezé? Minek nézel engem, valamiféle állatnak, aki ilyesmit csinál? Most pedig…- nyújtottam felé a pillanatragasztót, jelezve, hogy pontosan tudja mit akarok, nem egyszer volt tanúja annak, ha valakit így büntettem meg. - Rúzsozz!- lepillantva láttam, hogy a gatyája elől csupa folt lett. A szerencsétlen barom összevizelte magát. Most komolyan…nem megölni akarom, csak azt elérni, hogy egy időre kussoljon végre. - Trezé, ne kelljen kétszer kérnem!- alapesetben nem érdekelt volna a sorsa. De öt éve velem volt, és megmentette őt eddig mindig, hogy folyékonyan beszélt hat különböző nyelvet, és egyik sem világnyelv volt. Szükségem volt rá, de ez nem jelentette azt, hogy az engedetlenséget, vagy éppen azt, hogy dolgavégezetlenül tér vissza, szó nélkül hagyom. A kudarc nálam nem volt opció. Még akkor sem, ha Trezéről volt szó. Reszkető kézzel vette át a pillanatragasztót, és lecsavarva annak fedelét, kétszer jó alaposan körbekente a felső, majd az alsó ajkát, végül összezárta a száját, hogy aztán egy napig egészen biztosan ne is nyissa ki azokat.Utána majd rendezem. Dr Jormen majd intézkedik, ahogyan mindig ilyen helyzetben. Ellenben amit Trezé mondott nem volt hülyeség. Orloff túlságosan nyeregben érezte magát azért mert egykor megmentette a férjem életét, de az akkor volt. Most azonban én vagyok a család élén, és velem szemben nem élnek a továbbiakban az előjogai. Legalábbis ezzel a húzással eljátszotta azokat. Árész nagyjából két órán belül kiderítette, hogy hol lesz az a jótékonysági rendezvény, és mindössze fél óra kellett ahhoz hogy meghívóval rendelkezzem, és két órával az esemény előtt már úton voltam a helyszínre. Kísérőm ezúttal Árész és Mikhal, a fehérorosz búsképű hirtelenszőke fiú volt, aki közel másfél éve állt a szolgálatomban. Bár a nyelvet roppant nehezen beszélte, de a figyelmét szinte semmi nem kerülte el, és azt szerettem benne, hogy a megjelenése nem csupán tekintélyt parancsoló volt, de könnyedén keltette fel a hölgyek és persze az arra hajlamos urak figyelmét.Nem kell mindig az árnyékban megbújnim, az sokkal feltűnőbb. Ha valamit az emberek orra elé raksz, azt könnyebben figyelmen kívül hagyják, mintha megpróbálod rejtegetni a dolgokat. Tina, Orloff kisebbik lánya még csak tizenhárom éves. Valóban nem tartom magam szörnyetegnek, bár van az a helyzet….de nem ez. Ez semiképp. Ellenben Bonnie, az idősebb lány, két évre a nagykorúságtól….úgy hiszem itt az ideje, hogy rányissuk a szemeit a szomorú és kiábrándító valóságról. Apuci valójában nem egy nagyberuházó cég vezérigazgatója….óóóó nem. Sokkal inkább más.És ezt kész voltam a kislány előtt feltárni.Nem fogom bántani. A testét semmiképp. Csak kicsit rászorítok a lelkére. A rendezvény elejére mindenki megkapta a feladatát, aki a háttérben dolgozz, miközben Árész és Mikhal társaságában jómagam igyekeztem elvegyülni a rendezvény vendégei között. Inkább csak megfigyeltem,talán még jól is jön. A bárpult mellé lépve egy italt próbáltam rendelni magamnak, amikor mellettem egy hang stílusos egyszerűséggel próbált italt kérni magának. Hasztalan. Az efféle jótékonysági rendezvényeken az is öröm ha nem vizezik az italokat.Végignéztem a beszélgetést, ahogy azt is, hogy a pultos kiszolgálja a vendéget, majd a tekintete összeakadt az enyémmel. Intettem, hogy ugyanazt kérem, amit az ott ácsorgó úriember és mindjárt duplán, majd csendesen figyeltem hogyan gurul le a torkán az ital, utána pedig az almalé. Kisérő? Komolyan? Egy felnőtt férfinak kísérő kell az ital mellé? Ez két dolgot jelent: vagy teljesen hülye, vagy nem szokta úgy az alkoholt ahogyan általában a hozzá hasonlatos férfiak.Közelebb mozdultam az idegenhez, ezzel együtt mozdult velem kissé távolabb Árész és Mikhal is. De még tartva azt a távolságot, amellyel nem másznak bele a privát szférámba.A biztonság mindenek előtt, de könyörgöm, azért nekem is van saját életem. Szeretek időnként kibújni abból a nehéz és néha könyörtelen palástból amit vonszolok magammal. A szemöldököm felvontam, amikor megpillantottam, hogy a második kör mellé megpucolt almát is kapott a férfi és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. A bolondokat mindig is valamiféle vonzó szórakozottsággal szemléltem, ahogy őt is. A rendelését követően a megszólított pultos felé intettem, és meg is szólaltam. Hangom udvarias volt, mélyen búgó, kissé talán a megszokottnál dallamosabb. A görög akcentust ennyi év után sem tudtam leküzdeni. Igaz nem is feltétlenül akartam. - Arthur, mon ami….ha kérhetem! Ezúttal ne matasson a pult alatt és ne öntsön bele több vizet a kelleténél az úr italába. Elnyomja az ízét az amúgy sem éppen minőségi italnak, amit Chivas-ként felszolgál. A színéről ide üvölt, hogy hígította.- egyetlen masszaként, szavaim megerősítéseként mozdult tőlem pár méterre a pult mellől az öcsém és a fehérorosz és a pultos mentségére legyen mondva elég gyors és jó helyzetfelismerő képességgel rendelkezett. - És ha kicsit kutakodik a hátsó szegletben, biztos vagyok benne, hogy találni fog ott jobb minőségő italt is, amit a kis cimboráival félretett maguknak, hogy majd a rendezvény után hazaviszik. Csak én magam a bárnak felajánlottam egy karton Waldmoor-t. Szóval légy oly kedves, Arthur…- adtam valamiféle sötét és mégis lágyan kívánatos jelleget a hangomnak, mikor a nevét kiejtettem, ezzel egy időben le is tegeztem. - Hozz az úrnak valami tisztességes italt, ahelyett amit felszolgálsz! Az alma helyett pedig egy gyümölcstálat.És a korábbi tiszteletlen középsőujjas, finoman szólva is gyerekes mutogatásért pedig azt hiszem kijár egy elnézés a vendégnek.- igen láttam, hogy amikor a férfi hátat fordított, akkor ezzel a mozdulattal adta a tudtára a véleményét. - Elnézés, Uram! És hozom az italt, Asszonyom!- biccentett felénk a férfi, majd eltűnt, hogy teljesítse a kérést, én pedig az idegen felé fordultam. - Na mesélj, belami! Mi az a búbánat ami miatt már azt sem veszed észre, ha átvernek a bárpultnál? Nem sűrűn iszol, igaz?- foglaltam helyet mellett, majd kissé féloldalasan csusszanva a bárszéken felé fordultam a felső testemmel, a kezemmel pedig lazán támaszkodtam a bárpulton.Nem volt célom az egésszel. Untam a sok egyenpofát, és vártam, hogy az embereim jelentést tegyenek Orloff lányáról.Addig is elütöm az időt, nem igaz?
Sosem gondoltam volna, hogy a testvérem kérésére eljövök erre a jótékonysági rendezvényre, azt meg, hogy apám is megjelenik itt, arról még álmodni sem mertem volna. Talán hónapok óta nem láttam, bár a mai beszélgetésünk is csupán annyi volt, hogy megfogta a vállam és egy félmosollyal közölte, jó látni engem. Félmosoly, manapság már egy teli vigyort sem érdemel az ember? Leonard szavai azonban jobban levettek az életről, vagyis inkább a felkérése, miszerint vállaljak nagyobb szerepet a cég működésében az oldalán és hagyjam mostmár végre abba a gyerekes professzorkodósdit. Nem értem, miért hiszi még mindig, hogy ez nem valami lázadó korszakbéli makacskodás, szeretem ezt csinálni, jobb, mint tárgyalásokon ülni és fapofával bámulni az unalmas, öreg fószereket és bólogatva kinyalni a seggüket olyan szintre, hogy a nyelvem már hólyagos lesz az üléstől keléses farpofájuktól. Még egy fintort is elnyomtam erre a hasonlatra, bár, ha mérges vagyok, akkor a szóhasználatom is cifrábbá válik és úgy forgatom a szemeimet, aki rám nézne, biztos elszédülne. A bárpultnál állapottam meg és úgy néztem szét a helyiségben, az előadás nemsoká kezdődik is a főteremben, onnan száguldottam el idáig, nem foglalkozva az emberekkel, akik köszöntöttek vagy elhaladtak mellettem. Komoly zenei előadás lesz egyébként, vagy opera, már nem emlékszem, de persze ezt megelőzi egy csomó unalmas beszéd és közlik a befolyt összeg eredményét és hogy kinek adják majd oda, talán ez az egyetlen oka annak, hogy eljöttem a bátyám meghívására, a nemes cél. Maga a bálterem impozáns, kialakítása kedvemre való volt, ahogy a régi Barokk korszakot idézte, persze csak visszafogottan, de mégis elegáns volt és letisztult. Élőzene biztosította a hangulatot a sarokban kialakított színpadon, a tánctér pedig jelenleg szerelmesekkel és zene kedvelő idősekkel volt tele. A bár résznél jelenleg én áldogáltam és még valaki, akit épp kiszolgált a pultos, így ráértem nézelődni és kicsit mérgelődni, akár egy rossz gyerek. - Khm… - hallottam egy érdes, mégis fiatalos, lendületes krákogást, mire zavartan megfordultam és elégedetten konstatáltam, végre én kerültem sorra. – Jóestét, mivel szolgálhatok az Úrnak? – kérdezte túlzott illemmel, mire én legyintve bólogattam, próbálván jelezve neki, nem kell ez a sok üres, nyelv alávaló beszédstílus, független attól, hogy a fizetése múlt ezen. – Üdv, Whiskyt kérek a legjobból, lehetőleg tölgyfahordóban érlelt, esetleg Macallan jó lesz, cherry jegyekkel, a jeget pedig külön kérem hozzá, ja és kérek mellé két dl almalevet. – soroltam a kéréseimet, mire a pultos elkerekedett szemekkel nézett rám, végül zavartan bólogatott. Nem tudtam eldönteni, hogy az zavarta jobban, hogy nem csak egy síma “Jamesont jéggel” beszólással éltem, mint egy síma kocsmában vagy csak meglepődött, hogy ennyire leszűkítettem a kérésem mivoltát. – Sajnálom Uram, 12 éves Chivas Regallal tudok szolgálni, tölgyfahordóban érlelt mogyorós ízjegyekkel. Leginkább ez felel meg a leírásának, esetleg van még – felemeltem a kezem. - Jó lesz – bólintottam, majd még mindig feldúltan néztem, ahogy kitölti az italt és mellékel egy mini, díszes fémvödröt, amiben a jég pihent, benne fogóval. Az almalevet mellé csúsztatta, szép díszes pohárban és úgy tekintett rám, mintha még várna valamire. – Legyen kettő. – rántottam meg a vállam és egy húzóra lehajtottam a 4 centnek megfelelő ital tartalmát és egy kellemes fintorral az arcomon engedtem, hogy a párlat elterjedjen a számban, végigmarja a nyelőcsövemet és kellemes bizsergést hagyjon a gyomromban. Nem vártam sokáig, ráhajtottam az almalevet és teljesen elmerültem az ízvilágban. Máris jobb kedvem lett. - Még kettőt inkább – jegyeztem meg elégedetten, mire már a pultos is fellélegzett, ám láttam az arcán még mindig a kiváncsiság és a határozatlanság jeleit, nem szokott hozzá valószínűleg ilyesfajta rendelésekhez. A következő lehajtott ital mellé még megpucolt almát is kértem, biztos voltam benne, hogy tartanak, hiszen koktélokat is kevernek, de ha máshonnan nem, hát a konyháról tudott volna hozni, de szerencsére volt nála kéznél. Ugyanúgy lehúztam a Whisky-t és jókedélyűen mostmár elcsámcsogtam az almán, úgy nézve a tömeget. Kezdtem érezni a fejemet, kicsit zsongott, a lábamba és a kezembe pedig beköltözött a bugi. - Mire vársz Johny, még egy kört – mosolyogtam a pultosra, aki ismét felrántotta a szemöldökét. – De hát az én nevem Phillip – jött a válasz, mire ismét szórakozottan legyintettem felé. – Persze Artúr, hogyne – nevettem egyet, majd ismét hátat fordítottam neki, lehetőséget hagyva neki arra, hogy pofákat vágjon, esetleg bemutasson. Nem, nem vagyok bunkó vagy tahó, csupán, ha iszok, előjön egy másik énem, a jókedélyű, bulis srác, aki nem fél a holnaptól.
Kezdőlap
