you said what?!

Lennox & Tyra

z egy nagyon fura nap. Kaptam egy e-mailt Walker a.k.a Csajmágnes proftól, hogy jelenjek meg az irodájában. Habár én egy teljesen másik szakon vagyok, mindenki tudja róla, hogy miféle alak és ennek ellenére még mindig itt van a suliban, gőzöm sincs, hogyan csinálja. Nyilván jócskán megelőzi a híre, minden csaj tudja a suliban, hogy ő kicsoda, nem is értem, hogy nem tették még ki a szűrét, de hát valamit biztosan nagyon tud… Vagy túl jóban van a dékánnal esetleg, vagy ki tudja… Engem nem érdekel, az egyszer biztos.
Azt az egy dolgot nem értem, hogy mi a fenének kell jönnöm hozzá, mikor semmi közöm a tárgyaihoz, sem törit, sem pedig irodalmat nem vettem fel, halál unalmas tárgyak, pont nincs ezekre szükségem. Remélem, hogy amikor rájön majd, hogy egy másik Tyrát várt, nem pedig engem, akkor leléphetek.
Caesar azt mondta, hogy ha bármi félreértő dolgot akarna csinálni velem, akkor rúgjam tökön, olyan erősen, ahogyan csak tudom és meneküljek el. Ezzel csak az a baj, hogy ha rámjön a frász, akkor bizony baromira nem jut eszembe ilyesmi, irtó lassan kapcsolok. Szerintem akkor az fog történni, hogy sikítva kirohanok a szobából. Feltéve, ha be nem zárja… vagy kiugrok az ablakon. Tök nyolc, a lényeg, hogy megmeneküljek bármi áron.
Ma csak egy órám van, az is a világ másik végén az F épületben, de ha már bejöttem, akkor átcaplatok hozzá az A épületbe, hogy minél előbb túllegyek ezen a találkozáson. Gondoltam, hogy megpróbálom, hogy egyszerűen csak ignorálom a levelét, de mégis csak egy tanárról van szó, legyen ő bármilyen is. Meg nem akarom kockáztatni, hogy ha bejön egy vizsgára felügyelni vagy valami, akkor rosszul járjak azért, mert nem foglalkoztam vele.
A kihalt folyosón lépkedek az irodája irányába. Még nem kezdődött el a második félév úgy igazán, nincsenek sokan, így csak egy-két diák lézeng itt rajtam kívül. Nem is ismerem őket, végképp nem is szoktam erre járni, kivéve, amikor a B-ben elromlik a folyosói fénymásoló, de attól még nem érzem otthonosabban magam itt. Csak a Macbook van nálam a táskámban, nem hoztam mást, így ha esetleg tényleg rám akarna mászni, akár ezzel is le tudok keverni neki egy sallert, habár a laptopot eléggé sajnálnám.
Az egyforma ajtók egymást követik, csak a kicsiny táblák különböztetik meg őket, hogy melyik szoba kié. Alaposan meg is kell néznem, hogy melyikbe kell benyitnom, mert nem tudom, hogy melyik lehet az övé, aztán végül az utolsóelőtti előtt megállok. Egy nagy sóhaj szalad ki a számon, a pulzusom az egekben, kicsit rettegek, hogy mi a fenét akar. Remélem, hogy farmer-póló-tornacipő kombóban nem fog majd dögösnek tartani.
Bekopogok, és úgy hallom, mintha valaki bentről bebocsátást engedne, így lassan lenyomom a kilincset és benyitok. Közben nagyon próbálok nyugalmat erőltetni magamra.
- Hello, Walker professzor. Tyra vagyok – mutatkozom be, de nem futja teljes névre, na mindegy… - Megkaptam a levelét – mondom jövetelem célját, és közben bentebb lépek néhány lépést.
Jó ég, én ebben az irodában meghalnék, ha egész nap itt kéne ücsörögnöm.

you said what?!

Lennox & Tyra

zerintem ha fel akarna szedni, akkor nem az irodájába hívna be, hanem mondjuk összeütköznénk a folyosón vagy akármi, mint a romantikus filmekben. Bár, ez lehet, hogy túlságosan klisés. Azt sem értem, hogy miért pont engem akarna, nem is ismerjük egymást… Arról nincsen tudomásom, hogy van-e másik Tyra Greene a suliban, de nem olyan gyakori a nevem szerintem, hogy legyen belőle kettő, de aztán ki tudja. Sosem volt még abból problémám, hogy más levelét kaptam volna meg a sulis levelezőrendszerben vagy bármi ilyesmi, meg a tanulmányi osztályon se kérdezték, hogy melyik Tyra Greene vagyok, úgyhogy tényleg érthetetlen, hogy mi van.
Lehet, hogy egyszerűbb lett volna felhívni, de az eléggé gáz lett volna, hogy odacsörgök és megkérdezem, hogy „mit akar tőlem, professzor úr?” és akkor néma csönd a telefonban meg tök kínos az egész… a mostani szitu is kellőképp kínos lesz, abban biztos vagyok.
Megakad a szemem a folyosón a fali hirdetőtáblán: Mi a fenét keres itt a geológia előadásról a flyer? Van olyan elvetemült, aki a töri szakról eljön a mi előadásunkra? Konstatálom, hogy bizonyára van, majd baktatok tovább a cikis beszélgetésem irányába.
Eléggé drukkolok valahol legbelül, hogy az egyforma ajtók egyikénél se találjam meg az ő nevét, de naná, hogy végül az utolsóelőttinél ott csillog a falon a kicsiny táblácska, ami azt hirdeti, hogy Professzor Lennox Walker szobája ez. Amúgy, tök jó neve van, tuti ez is bejön a csajoknak. Szerintem én még nem is láttam ezt a pasit, csak hallomásból tudom, hogy kb. milyen.  
Minden bátorságomat összegyűjtöm – nincs túl sok, és azt a keveset is erre pazarlom… -, majd benyitok a szobába, talán azt hallom bentről, hogy bemehetek. Na mindegy, maximum bunkónak tart majd, ha mégsem mehetek. Huh, remélem, nem az előttem levő csajjal van… akkor már így jártam, mert a kilincset lenyomom és benyitok.
Egy hatalmas kő esik le a szívemről, hogy nem vagyok szemtanúja egy légyottnak, sírva rohannék hazáig, az is biztos.
Megpillantom a pasit, hát valóban nem rossz, kicsit úgy néz ki, mint Draco Malfoy idősebb korában. Szerintem én eddig még életemben nem láttam őt. Amint belépek, hellyel kínál.
Jesszusúristen, le kell ülni? Akkor jó sokáig itt leszek… Kicsit remegő lábakkal indulok a szék irányába, majd leülök jó kislány módjára. Közben óvatosan körbepillantok a szobában, hogy milyen pedánsan van minden a helyén, tele van antik izékkel. Leülök a székre, áh csak kicsit vagyok veszettül zavarban, hogy mi van már. Nem dőlök hátra, egyenes háttal ülök, startra készen, hogy amint utamra bocsát, mehessek innen.
Nagyokat pislogok a tanárra, hogy vajon mikor nyögi ki végre, hogy minek hívott ide. Amúgy azt látom, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a szituációval ő maga sem, tökre zavarban van, úgy csinál, mintha most először akarna felszedni csajt.
A következő pillanatban meg felém tol két kicsi tálkát, amikben cukorkák meg kekszek vannak. Hadd ne asszociáljak már a cukros bácsi kifejezésre. Próbálok értelmesen megszólalni, már amennyire a jelen helyzetben ez tőlem telik.
- Köszönöm – ettől többre nem futja. Nem merek venni belőlük, fura az egész. Még egy tanárral sem voltam ilyen szituban. Vajon meddig kell itt ülnöm, hogy végre kinyögje? Vagy én kezdjek el itt faggatózni? Mégiscsak egy professzor, tanultabb ember meg tisztelni kell a tanárokat meg ilyenek. Majd mire összeszedem a gondolataimat, hogy kérdést formáljak belőlük, bedob egy olyan kérdést, amitől én meg hátast dobok mindjárt. Értetlenül nézek rá. Mit érdekli őt az, hogy mi van velem? Nem is ismer…
- Professzor, biztos, hogy nem egy másik Tyrát keres?– kérdezem, és nem válaszolom meg így a kérdését, de azért arra is nyögni kellene valamit, nem lehetek bunkó. – Jól vagyok egyébként, minden rendben – mondom végül, hogy ne hagyjam válasz nélkül. Most én is kérdezzem meg, hogy ő, hogy van? Valami más kellene inkább.
A fejemben cikáznak a gondolatok, közben pedig őt figyelem. Látom, hogy volt valami célja azzal, hogy idehívott, de nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a csajozós dolog… Amikor erre gondolok, a szemeim hirtelen kikerekednek, mert megpillantom a lehúzott sliccét a nadrágján. Veszek egy mély levegőt, de nem mondok semmit, az irtó gáz lenne.
Idegesen felpattanok inkább a székről és felteszem az arcom most olyan, mint aki kísértetet látott. Jobb lesz nekem állva inkább, így nem látom… annyira. Jó ég, nem tudok nem odanézni. Mindjárt sírva fakadok vagy inkább röhögök egy hatalmasat, de valamelyik tutira ki fog törni belőlem hamarosan. Valamit mondanom kellene. Ez az elmúlt két percben már legalább százszor eszembe jutott.
- Khm, azt megkérdezhetem, hogy miért hívatott? – kérdezem remegő hangon és igyekszem a szemeibe nézni. Hű, de kékek.

you said what?!

Lennox & Tyra

mikor belépek a szobába, úgy érzem magam, mintha valami múzeumba mennék be. Oké, végül is érthető, hogy egy töri tanár nem fogja körbevenni magát matek- vagy földrajz témájú cuccokkal. Amúgy szeretek múzeumba járni, nincs is azzal bajom igazából, de az úgy nekem tök elég, hogy megnézek ott valamit tíz másodpercig, majd megyek tovább. De hogy egész nap nézzem őket, na az nem menne.
Amint leülök és odatolja a nasit, az kicsit fura. Eddig bármennyiszer is voltam konzultáción, egy tanár sem kínált meg még csak egy pohár vízzel sem. Nem mintha elvártam volna, meg nem is vendégségbe megyek olyankor. Lehet, hogy Walker stratégiája az, hogy ilyen jó fejnek tűnik, süti meg minden édesség izé és akkor majd megkedvelik a lányok? Nálam ez nem válik be amúgy, sőt, pont, hogy ijesztő ez az egész szitu, de egyelőre még nem menekülhetek.
Ez a mosoly, amit rámvillant, na nem tudom, hogy hogyan értelmezzem, én is próbálok az arcomra erőltetni valami mosoly-félét, de biztos vagyok benne, hogy nem túl meggyőző, és látszik a szenvedésem. Ha nem biztos benne, hogy én vagyok az embere, akkor mondjuk megkérdezhetne pár dolgot, hogy tudja, vagy bármi, de ahhoz képest csak feszengünk itt mindketten.
Meg ez a család-téma is… egy idegen tanár miért kérdez ilyet tőlem? Szavaira csak bólogatás a válaszom, mert na ja, persze, hogy jó, hogy minden oké, de ha nem lenne az, akkor is azt mondanám. Amúgy meg ha nem érdekli, minek kérdezi? Most úgy tűnik, hogy tök lényegtelen neki ez a téma. Amíg arra várok, hogy kimondja, minek hívatott, a táskám pántjával kezdek szórakozni, mert már kezdem unni magam, de itt járkál körülöttem, mintha én lennék a következő áldozata. Nem követem a tekintetemmel, hogy merre jár, az ablak irányába nézek, de látom a szemem sarkából. Idegesen pozíciót változtatok, nem bírok így itt ülni.
Szerencsére abbahagyja a járkálást és az ablaknál megáll, csak akkor meg hirtelen kisüti a szemem a lecsúszott slicc látványa. Bakker, vajon az előző numera után véletlen úgy maradt? Kikerekedett szemekkel idegesen felpattanok és igyekszem másfelé nézni, az a középkori lovagi páncél izé egészen érdekesnek tűnik, de áhh, nem bírom, miért nézek már megint oda? Bárcsak itt lenne Caesar! Jó ég, Harry Potteres? Lenyelek egy kitörni akaró nevetést, de az arcomra kiül egy mosoly, hát azért vicces, na, de attól még rettegek, hogy mindjárt előveszi, amit a gatyája rejt. Fúj.
- Aha – felelem mosolyogva - …vagyis igen – adjam már meg neki a tiszteletet, habár egyre jobban kezdek kételkedni abban, hogy ez a pasi tényleg tanár. A szám elé teszem a kezem, hogy ne látszódjon a vigyor, de a szemeim elárulnak. Igyekszem komoly ábrázatot az arcomra varázsolni, de végképp nem megy, kezdem úgy érezni, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat a fejem.
Na de végre majd csak kinyögi, hogy minek hívatott és akkor dobbanthatok innen, csakhogy maga is észreveszi a problémát és elfordul, mire én is inkább elfordulok mert már végképp nem bírom, meg amúgy is annyira ciki az egész, sőt, mondhatni abszurd. Nem merem kinevetni, az mégis milyen már, de valamennyi nevetést muszáj kiengednem a fejemből, így csak olyan diszkréten vigyorgok magamnak.
- Oké – nevetem a választ és visszapillantok rá, amikor pont, amikor épp állon vágja magát majd egy jó nagy puffanással az asztalára esik. Kikerekedett szemekkel nézek rá. Vajon mit esznek ezen a pasin a lányok? Nekem tökre nem vonzó.
- Ööö… minden rendben? -  kérdezem, bár igazából nem nagyon izgat, csak udvarias akarok lenni. Remélem, hogy nem válaszol.
Majd a következő pillanatban amit mond, az teljességgel megdöbbentő. Nem mintha az eddigi mutatványa átlagos dolog lett volna, de ez…
- Tessék? – kérdezek vissza kissé hangosabban, pedig tökéletesen hallottam a szavait. Féltestvér? Kővé dermedten rogyok vissza a székbe. Nekem nincsen féltestvérem, anya soha nem beszélt ilyesmiről, bár tény, hogy van egy apám is valahol a világban. Lehet, hogy onnan? Talán hallani is, ahogyan a fogaskerekek kattognak a fejemben.
- Ezt meg honnan szedi? – faggatom a témával kapcsolatban és nagyokat pislogok rá. Nem érdekel, hogy éppen szenved a nadrágjával, a szemébe nézek és választ várok. – Én nem tudok róla, hogy lenne...

you said what?!

Lennox & Tyra

helyzet ettől elfuseráltabb aligha lehetne. Magam sem értem, hogy mit keresek itt, de jó diák módjára megjelentem, ahogyan azt kell, de végképp áll össze a kép, hogy mit akarhat tőlem. Ha tényleg a becserkészés a célja, hát akkor azt bukta, én már be vagyok cserkészve amúgy is meg soha az életben eszembe nem jutna összejönni egy tanárral.
Senki nem mondta róla eddig, hogy ilyen furcsa.
Ez a slicces-asztalra fekvős mutatvány is olyan, hogy nem bírom ki röhögés nélkül de az meg milyen bunkóság már, ha kinevetek egy tanárt? Még a végén elintézi, hogy meghúzzanak valami tárgyból és vehetem fel a következő félévben újra, ki tudja, hogy meddig ér el a keze. Inkább nem merek rizikózni, így elfordulva próbálom a nevetést csírájában elfojtani inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.
Csakhogy ez a testvér téma egy kicsit lehervasztja az arcomról a mosolyt, amikor újra felé fordulok. Nem azért, mert szomorú vagyok miatta, hanem csak megdöbbentő, hogy így megtalált. Meg mi van, ha nem is én vagyok az, akit keres? Jó ég, mennyi kérdésem van…
- Ööö ja persze – felelem és kérésének eleget téve hátat fordítok neki, de már nem a nevetés miatt. Én is kétballábas vagyok alapból, vajon ez lenne a közös vonásunk? Na jó, azért bugyit nem villantanék.
Miközben összeszedi magát, elkezdi taglalni a dolgokat. Családfa kutatás? Ez nekem is eszembe juthatott volna végül is, így, hogy nem teljes a család, nem lenne rossz, de valahogy soha nem gondoltam rá. Elfogadtam azt a tényt, hogy csak anyukám van és kész. Anya meg nem igazán beszélt apáról soha, nem tudom, hogy miért.
Amikor meghallom, hogy leül a székére, visszafordulok és figyelem, amit mond. Ilyen is csak a filmekben van amúgy, hát persze.
- Nem tudok az apámról semmit – jelentem ki – Charles Walker? Hű, de fura. A Tyra Walker az milyen furán hangzik… - tűnődöm el ezen egy pillanatig tök feleslegesen, de én már csak ilyen vagyok. Nem akarok Walker lenni, az gázul hangzik. Ha nevet változtatnék, akkor már inkább a Harlowt venném fel. Jajj már megint elkalandozom bakker, ez nem fér bele most.
- Szóval maga… ööö… te? – viszem fel a hangsúlyt, mintha kérdés lenne és kérdőn nézek rá, majd folytatom - …ismered Charles Walkert, így egyezik a vezetéknevetek – állapítom meg.  – És akkor te meg az anyukádat nem ismered? – kérdezem és közben meredek magam elé, a szám is félig nyitva marad, majd néhány pillanat múlva észreveszem és becsukom. Mikor errefelé tartottam, végképp nem számítottam ilyen hírre.
A telefonomra pillantok, elkésem a Légköri jelenségek óráról, de nem izgat.
- Rengeteg helyen? – ragadom ki a kifejezést az imént elhangzottak közül. – Még van több testvérünk is? Hányan? – faggatom tovább szegényt. – Igen, állatorvos - bólogatok.
Gondolataimba merülve hátradőlök a székben, és figyelem, hogy takarítja az asztalát. Nem is tudom, hogy mit kérdezzek még, annyi minden kavarog a fejemben.
- Nekem anya soha nem beszélt apáról, de nem is igazán érdekelt a téma, elvoltunk ketten – kezdem a mondandómat. – Hogy jutott eszedbe, hogy én lehetek a testvéred? Másokat is kérdeztél már? Ilyenkor megmondják, hogy Tyra Greene a tesód, vagy mi? – záporoztatom a kérdéseimet.

you said what?!

Lennox & Tyra

gy nagyot sóhajtok, amikor hátradőlök a székben. Nyilván ilyen is csak velem történik. Random tesó előkerül a semmiből és nekem valahogy megfelelően kellene reagálnom, de nem tudom, hogy mi a megfelelő reakció itt. Gondolom, nem várja egy pillanatig sem, hogy a nyakába ugorjak vagy ilyesmi, nekem időre van szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam a hallottakat, meg megbeszéljem anyával.
Kicsit elgondolkodva pillantok Lennoxra, és azt nézem, hogy mindjárt elcsöppen a nyála, ahogyan azt a cukorkát eszi.
Nem venném fel a Walker nevet, az ezer százalék, hiába mondja, hogy jól cseng. Nekem ez így tökre megfelel, és amúgy is, milyen menő már, hogy az anyám nevét viselem, akit ugyanúgy hívnak, mint a Jóbarátokból Rachelt. Na ez már valami.
- Aha, hm, akkor pont fordítva van neked – állapítom meg, amikor apánkról és az anyukájáról beszél. Majd eszembe jut egy hirtelen gondolat: - De ugye a te anyukád nem Rachel, mint az enyém? Mármint, nyilván lehet, nem azért, csak kérdezem… - zagyválok össze mindenféle dolgot. Persze, hogy lehetne ugyanaz az anyánk is, és akkor nemcsak féltestvérek lennénk ugye, az elég szuper lehetne, bár erre eléggé kicsi esélyt látok. Anya nem hiszem, hogy magára hagyta volna kicsiként. – Hű, wow – csodálkozom, mikor a másik féltestvérről tesz említést. – Szóval hárman vagyunk. Ő hány éves? És… nektek ugyanaz az anyukátok akkor? Huh, ne haragudj, hogy ennyit kérdezek, de… - szabadkozom hirtelen és megrázom a fejem. Talán azt hiszem, hogy azzal rendeződni tudnak benne a gondolatok, de áh, ki van zárva.
- Na ja, érthető, hogy szeretnéd tudni, hogy ki ő. – Egy pillanatra beugrik, hogy akkor vajon én is fogok így találkozni az apámmal, ha ismerem Lennoxot? Akarom én azt? Jó ég… Lehunyom a szemem egy pillanatra, hogy ezt rendezzem magamban. Így most kapok két testvért meg egy apát is, ha akarok. Kicsit sok sok sok sok sok. Próbálok visszatérni a jelenbe és tovább figyelek rá.
- Hm – hümmögök egyet az elhangzottakra, majd felállok és elkezdek járkálni a szobában az ajtó és a szék közötti részen. Anya vajon mit fog szólni ahhoz, ha ma hazamegyek és közlöm vele, hogy találkoztam a féltesómmal, aki amúgy évek óta ott van velem egy fedél alatt az egyetemen?
- Jó ég, akkor lehet, hogy nem is biztos, hogy csak hárman vagyunk? – kérdezem Lennoxtól meglepetten, amikor az apánkról mesél és a párválasztási vagy inkább pár-nem-választási hanem csak csajozós dolgairól.  – Hű – mondom rendkívül frappánsan. – Igen állatorvos és Greene. És milyen ember apánk? Jó fej? Vagy… milyen? – érdeklődöm. Azt sem tudom, melyik kérdéssel kezdjem igazából.
Visszamegyek a székhez és leülök, kezd zavarni, hogy a beszélgetés közben nem rá nézek.
- Komolyan? – nevetek fel. – Azon a flyeren láttad meg a nevem és azért hívtál? – kérdezek vissza, és így már egyből megértem a dolgot, pont én is láttam idefelé jövet. – Aha, egy geológia előadásról szól, majd jövő héten lesz és én is előadok. Geológiát tanulok itt… vagy nem tudom, bármit tudsz-e rólam azon kívül, hogy ki az anyám meg az apám… meg a jegyeimet is biztosan láttad – állapítom meg. A tanulmányi rendszerben szerintem minden személyes információ megtalálható, így akkor láthatta anya nevét is.
Egy kis idő múlva megszólalok.
- Ez most nagyon fura. Nem is tudom, mit mondjak…

you said what?!

Lennox & Tyra

ttől szürreálisabb nem is lehetne a nap. Ha reggel ezt tudom, hogy a testvéremmel fogok találkozni a töri tanszéken, akkor legalább mostam volna hajat, vagy legalább egy kicsit normálisabban öltöztem volna fel, nem olyan iskolába járósan.
Fel kell dolgoznom még ezt a rengeteg információt, amit hallok, lehet, hogy irtó hülyén viselkedem, vagy nem úgy, ahogyan azt várta, de ettől többre képtelen vagyok. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, amelyekből néhányat már sikeresen meg is kérdeztem, de rá kellett jöjjek, hogy nem emlékszem mindenre már. De azért remélem, hogy anyának el fogom tudni mondani.
- Aha, akkor az anyáink nem ugyanazok – állapítom meg nagy bölcsen és bólogatok is hozzá. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog, valahogy nem látom magam előtt azt, hogy egy nagy boldog családdá állnánk össze ennyi év után. Bizonyára a szüleinknek megvolt az okuk arra, hogy szétváltak útjaik.
Leoról egészen sokat megtudok, ezek alapján úgy tűnik, hogy ő nagyon különbözik tőlem. Ettől még lehet jó fej végül is. Vajon őt is megismerem? Vajon most már az egész Walker családot ismerni fogom? Nagyon furcsa maga a gondolat is, hogy abban a családban testvéreim vannak.
Mindig is szerettem volna testvért egyébként, de mivel anya egyedül nevelt, pasit viszonylag ritkán hozott haza, így az évek alatt lemondtam arról a vágyamról, hogy legyen testvérem. Van helyette kutya, meg mikor milyen állatkák, de a kutyák állandó tagjai a családnak. Most épp Haley.
- És Leoval is fogok találkozni? Tud erről, hogy kutattál? – kérdezem némi gondolkodási idő után. – Apukád… vagyis apánk tud? Huh, vagy kérdeztem már? – utóbbit inkább magamtól kérdezem, és elmerengek rajta, hogy miket hallottam eddig. Talán nem kérdeztem.  – Bocsi, ha megkérdezem kétszer ugyanazt… - na most jutottam el odáig, hogy vegyek egy sütit. Ez is csak amolyan pótcselekvés, mint a járkálás. Amúgy, egész jó.
Kicsit félrenyelem a sütit, amikor azt mondja, hogy még lehetnek testvéreink. Nem fulladok meg, de kénytelen vagyok megköszörülni a torkomat, hogy le tudjam nyelni a falatot. Talán életben maradok.
- Hű – ennyire futja. Nagy szemekkel pislogok rá és a következő kérdésen töröm a fejemet, de nem tudom, hogy mit kérdezzek. Olyan ez most, mintha valami interjú lenne.
- Hm, értem – felelem apánkra vonatkozóan. Nem túl sok jóval kecsegtet. Lehet, hogy nem is érdekli, hogy létezem-e vagy mi van. Azért arra kíváncsi lennék, hogy anya elmondta-e neki, hogy én a világon vagyok. – Akkor nem hasonlítok rá ezek szerint… Meg úgy tűnik, hogy te sem – mosolygok rá. Talán most először mosolygok úgy igazán rá.
Miért lett ilyen bonyolult az amúgy tök átlagos és szürke életem?
- Ja a magánszámodra gondolsz? – nevetek most már. – Én is bírom a Harry Pottert amúgy, Hermione a kedvencem – vigyorgok.
Talán kezdek egy kicsit feloldódni, meg ő is.
- Anya jó fej igen. Aki állatokkal dolgozik, az csak az lehet – kacsintok rá. – Mi kutyás család vagyunk, én sétáltatom őket meg vigyázok rájuk, ő pedig meggyógyítja őket meg még más állatokat is – mutatom be magunkat. - Néha annyi kutya összejön már nekem, hogy el kell lógnom órákról – jegyzem meg nem túl büszkén. Bár igazából annak kellene lennem, mert ez azt jelenti, hogy jól megy a bolt. – Hát, amiket mondasz a tiédről, azok nem hangzanak valami jól – teszem hozzá elszontyolodva. Biztosan abban a világban is vannak kihívások a gyereknevelés terén, de hogy mindent a személyzetre bízni az eléggé elszomorító dolog. – Ööö kávéra? Persze! Mikor, most? Hát, amúgy lesz egy órám… - rápillantok a telómra – vagyis már elkezdődött, úgyhogy valszeg ellógom – vigyorgok. – És amúgy hogyan fogjuk megtudni, hogy helyesek a feltételezéseid? Csináltatunk DNS tesztet, mint a filmekben?

you said what?!

Lennox & Tyra

mikor reggel felébredtem, nem gondoltam, hogy ekkorát fog fordulni velem a világ. Mostanában túl gyakran történnek velem olyan dolgok, amik a filmekben szoktak. Eddig tök uncsi életem volt, erre most úgy besűrűsödött, hogy alig látok széjjel. Arra végképp nem számítottam, hogy valaha ebbe a szobába jövök majd és Nőcsábász proffal fogok családi témákat megvitatni. Hű.
Eddig abban a hitben éltem, hogy annyira egyke vagyok, hogy ettől jobban aligha lehetnék, most meg ki tudja hány testvérem van… Fura, hogy anya sosem beszélt az apámról, de tény, hogy én sem hozakodtam elő a kérdéssel soha. Valahogy… így volt kerek a családunk mindig is, hogy voltunk anya meg én és kész.
- Ja persze… oké. Mármint… - hezitálok kicsit Leoval kapcsolatban – nyilván ne erőltess rá semmit – rázom meg a fejem. – Majd talán idővel, ha tényleg biztos, hogy én vagyok az meg ilyenek. Meg ha egyáltalán kíváncsi rám. – Lennox szavaiból ítélve eléggé nemtörődöm gyerek lehet Leo, talán full hidegen hagyja a tény, hogy létezem. De amúgy meg innentől kezdve eléggé sok időnk lesz megismerkedni, ha úgy akarjuk.
- Aha – mondom apánkra vonatkozóan kissé gondolataimba merülve. Épp az előttem álló asztalt bambulom, de néha kizökkenek. Úgy érzem, hogy fel kellene írnom mindent, hogy emlékezzek ezekre a dolgokra, mert nem tudom, hogy anyának mekkora katyvaszt fogok tudni átadni ezekből, amikről most szó esik. Egy hatalmas káosz uralkodik a fejemben. Hol van már az, hogy néhány perccel ezelőtt rettegve nyitottam be, mert féltem, hogy rám akar nyomulni… amúgy tök jó fej. Jó, nyilván, ha valakit nem ismerek, és úgy ítélem meg, az nem jó dolog, én pedig így tettem.
Tehát nem hasonlítunk apánkra. Nem lehet valami rendes ember, az elmondottak alapján, meg ez milyen rossz már, hogy mennyi csonka család jött létre a nemtörődömsége miatt… Majd anyát is meg fogom erről az egészről kérdezni, hogy segített-e neki egyáltalán valamiben, vagy teljesen egyedül hagyta-e őt.
A Harry Potter egy örökzöld téma és mindig mosolyra bír, ha valaki olyannal beszélgetek, aki szintén kedveli.
- Ez igaz – értek egyet vele Dracoval kapcsolatban. – De Piton is piszok jó karakter volt, sajnáltam, hogy kinyírta Rowling – teszem hozzá kissé csüggedten. Irtó jól elkanyarodtunk az alsógatyája miatt a témához, bár nem bánom, napokig tudnék erről beszélni. Mármint… nem az alsógatyáról, hanem a könyvről.
Hirtelen nem is tudom, hogy miket meséljek magunkról, anyáról, annyi minden lenne. Az, hogy jó fej, nem túl beszédes, de ha úgy alakulnak a dolgok, akár majd találkozhatnak is, gondolom. Mindenesetre az én kicsi családom sokkal összetartóbbnak tűnik, mint az övé. Sosem vágytam abba a világba, ahol személyzet van meg csillogó étkészletből kell enni és ezernyi evőeszköz van a tányér körül. Bár most Caesar révén már benne vagyok nyakig, de talán annyira nem is vészes, legalábbis amit eddig tapasztaltam, de tény, hogy még nem voltam vele olyan helyen, ahol annyira figyelnem kellett volna mindenre.
Dorgáló szavai hallatán elmosolyodom, de végül szó nélkül hagyom.
- Oké, hát majd meglátjuk – vonom meg a vállam a találkozót illetően. Magam sem tudom hirtelen, hogy mit szeretnék. Talán aludni… az jól esne. Egyelőre biztosan nem akarok apámmal találkozni, először fel kell dolgoznom az itt elhangzottakat. Aztán talán majd valamikor.
- Ja ugyan, semmi gond, hát fizikám lenne, de azt úgysem igazán szeretem, úgyhogy túlélem, ha ma kimarad – felelem. Úgyis mindig otthon tanulom meg ezeket a dolgokat, itt valahogy túl kevés az idő arra, hogy felfogjam, amiket mondanak. Szívesebben elmegyek most Lennoxszal beszélgetni, ilyen alkalom úgysem adódik túlságosan gyakran.
A DNS teszt először nem is komolyan merült fel bennem, de ahogy belegondolok, csak az lenne a megoldás arra, hogy tényleg rokonok vagyunk-e. Eléggé ijesztően hangzik az egész. – Ja, oké – egyezek bele röviden, hogy majd átbeszéljük később. Nekem nem sürgős semmi amúgy sem. – A főbejárat mellett van egy jó hely, ha az neked is oké. Vagy nem tudom… bárhová mehetünk, nekem mindegy – vonom meg a vállam. – Vagyis, csak Starbucksba ne, egy kicsit már sok belőle, ott is szoktam dolgozni… - részletezem a dolgot. Remélem, hogy egyszer újra szeretni fogom azt a helyet.
Összeszedem a cuccaimat és felállok, megvárom, hogy Lennox is készen legyen, hogy majd együtt indulhassunk.
- Amúgy, eléggé rám hoztad a frászt ezzel, hogy ide kérettél… - vallom be töredelmesen, míg várok rá. – Azt sem tudtam, hogy ki vagy, csak a nevedet láttam egy csomószor, meg… hallottam is innen-onnan – vigyorgok rá.