Fehér

Papardis arca vörös volt az egész nap elfogyasztott, mérhetetlen mennyiségű alkoholtól és a tengeren eltöltött időtől.Napszítta bőrén a tengernyi ráncot nem az időnek köszönhette, hiszen alig múlt még negyven de már hetvennek nézett ki, sokkal inkább az életmódjának, és annak, hogy képtelen volt gátat szabni önsorsrontó életvitelének.
Helene csendes szavú, beletörődő asszony volt. Bogárfekete hajába már ezüst szín ecsettel rajzolt kopott tincseket az idő, pedig épp csak betöltötte a harmincötöt. Rövid fürtjeit nem a praktikusság jegyében hordta, vagy mert éppen ez tetszett volna neki, hiszen egykor a dereka közepén táncoltak csodaszép éjszín loknijai. Sokkal inkább annak, hogy így a férje nem tudja azt megragadni, és azon keresztül vonszolni végig a bűzös folyosón, egyenesen a hálószobáig. Miközben gyermekeik: a három éves Árész, a kilenc éves Aphrodité és a tizenhárom éves Hádész sokszor riadtan, egymásba kapaszkodva lesték a lépcső alól, ahova anyjuk korábban elrejtette őket.
Hádész számtalan alkalommal akart anyjuk védelmére kelni, de Aphrodité minden alkalommal megragadta a karját és visszatartotta bátyját.Összevonta szigorú, szép és vékony ívű szemöldökét, tekintetében feléledtek a görög tüzek, és csendesen, fogai között szűrte a szavakat.
- Még ne! Majd.Eljön az időnk!
Ahogy anyja is mondta neki. Eljön majd az idő. Rájuk más sors vár. És noha apjuk gyakorta gúnyt űzött abból, hogy istenek neveit kapták az éhenkórász kölykök, akiket nem győzött etetni és ruházni, anyjuk hitt bennük.
Papardis nem kímélte a családot, nem kímélt az senkit, aki éppen az útjába került és gyengébb volt nála, és nem kímélte a lányát sem.Semmiféle módon. Aphrodité mindössze tizenkettő volt, amikor az apja, ahogy ő fogalmazott: betörte.A lány darabjaira hullott. Szemei előtt azon a reggelen nem látott mást, csak a távoli, partmenti házak hófehérre meszelt falait, amelyek ragyogón, és hívogatón fénylettek a napsütésben. Csak az ő teste és csöpp lelke vált mocskossá.Ebből épület aztán fel, és soha többé nem lett olyan fehér, amilyen egykor volt. Az ártatlansága elhullott, és mélyre temette az utolsó hófehér darabokat, amelyek még maradtak belőle.

Fekete

Az apjuk egy reggelen saját hányásába fulladt bele, amikor másnaposan képtelen volt kimászni a rákászcsónakból, ahol az előző éjjelt töltötte. Anyjuk másnap felakasztotta magát. Senki nem tudja mi járhatott az akkorra már megborulni látszott elméjében. Eddigre már Hádész tartotta egyben a családot, aki többet keresett mint az apjuk. Aphrodité tizennégy az öccse Árész hét esztendős volt.A gyámságot Hádész vállalta, aki gondoskodott a testvéreiről, és próbált mindenben megfelelni. Csak éppen senki nem vette észre, hogy mindaz, amelyet gyermekkorában átélt, szépen lassan eluralkodik rajta is. A hosszú hónapok felőrölték és szörnyeteggé formálta őt a saját lelkében torz lenyomatként újraéledő apai szellem.Erőszakos lett és kiszámíthatatlan. Egy napon aztán hírt hoztak felőle. Letartóztatták gyilkosság miatt. Nem csupán egy, de legalább egy tucat gyilkosság miatt.Hádész, az alvilág ura elbukott és nyomában tovább vonszolta a Lestiros család súlyosan fekete átkát.

Vörös

Aphrodité és Árész rokonok hiányában az utcára kerültek.Koldulásból és lopásból tartották fenn magukat, és a kisfiúnak néha adtak munkát a hálók foltozására a közeli halászok, mert az aprók kezek ügyesen és szakszerűen dolgoztak.Aphrodité pedig amellett, hogy halat pucolt, esténként a megfáradt férfiaknak adta oda magát némi élelemért és pénzért.
Aztán megjelent az a férfi, azzal a furcsa akcentussal. Elegáns volt és illatos, és nem is értették először, hogy mit keres ott, azon a környéken. Azt állította, hogy ott nőtt fel, és most lám milyen sokra vitte. Vihetnék ők is….és ők vinni akarták. A világ pedig hónapokkal később kitárult előttük. Egy világ, amely a sötétségben jelentette számukra a fehér fényt, és amelyben a vörös beborított mindent…a vörös…a vér.Aphrodité és Árész három évvel apjuk halála után úton voltak Amerikába. New York-ba. Hamisított álmokkal, de valódi papírokkal. A lány alig volt tizenkilenc, amikor Stavros Griparis felesége lett. Annak a Griparisnak, aki a kezében tartotta a new york-i alvilág görög kapcsolatait, és aki az első perctől engedelmességet várt a feleségétől.Görög feleséget választott, akiről úgy hitte a ragyogó életért cserébe meg is adja majd neki.Csakhogy addigra Aphrodité már nem akart egyetlen férfinak sem engedelmeskedni. És nem is tette. Felemelkedett.És bármilyen árat hajlandó volt megfizetni, hogy a magasban maradjon.

Fehér-Fekete-Vörös

„Tudod miért fehérek a görög házak, amelyek a szigeteken állnak? Hogy a tengerre szállók bármikor visszataláljanak. A világítóan fehér házak utat mutatnak nekik. Éppen ezért nem engedik, hogy a házakat más színűre fessék, csak fehérre.”

Aphrodité kedvenc színe, amely ott van mindenhol. Megrögzötten visel mindig valami fehéret.A fekete az amely mögé elrejtőzik, amely mögött tökéletesen meglapulhat. A vörös a büszkeség színe, amely hirdeti hatalmát, és azt az erőt, amelyet számtalan férfi épített fel benne, és amely lerombolhatatlan.Kemény kezű, tántoríthatatlan és sokak szerint érzelmektől mentes, hűvös. Sosem látták még őszintén nevetni, ritkán mosolyog, akkor is többnyire szarkasztikus.
A stílusa nyers, szókimondó, ugyanakkor nem harsány vagy túlságosan vulgáris.
Stavros Griparis hirtelen és váratlan halála számtalan szóbeszédnek adott alapot hét éve, amikor a felesége átvette a hatalmat, de valahogy senki nem tudta, vagy nem akarta megkérdőjelezni ennek jogosságát. Hűséges és lojális emberekkel vette körbe magát, és azon munkálkodik, hogy hatalmát mindenáron megőrizze, sőt alkalomadtán kiterjessze.
Legfőbb bizalmasa és az egyetlen ember akire az életét is rábízná, az öccse: Árész Lestiros.


   

Pattan a zippo, sercen a láng, szisszen a parázs, és nyekken a szűrő, amint a férfi kiszáradt ajkai közé feszül a hófehér rúd.Egy órán belül a negyedik. Ideges. Tudja, hogy nem hibázhat, különben a nő nem lesz hozzá kíméletes. Elvárja a pontosságot és a tévedés náluk nem opció. Nem csupán azért, mert ez a védjegyük és rontana az üzleti megítélésükön, sokkal inkább azért, mert egész egyszerűen ez a kifejezés az asszony szótárából hiányzik.Csak azt vállalja el, amit végre tud hajtani. Jobban mondva megvan az embere arra, hogy végrehajtsa. Sosem kérdezi mi jár ilyenkor a fejükben, hogy mi játszódik le bennük, mennyire feszül meg az ér a halántékon, mennyire fontos a koncentráció. A nőt mindez nem érdekli egy cseppet sem. Kizárólag, hogy a megrendelő által küldött megbízás végre legyen hajtva, lehetőleg az elvártak szerint.Időben és megfelelően. Kérdések nélkül.A fegyver csöve hűvösen feszül neki az átizzadt mélykék ingnek, a kabát alatt rejtőzve várakozik.A férfi ujjai a ravaszon és a kakason hintáznak, és visszatartja a lélegzetét, amikor hallja, hogy a szemben lévő ház garázsának ajtaja kinyílik és egy nő árnyéka vetődik a vizes aszfaltra. A tócsákban elfolyik a sziluettje, mint az olvadt viasz a konyhakövön.Még mindig nem vesz levegőt, a másodpercek szinte belefeszülnek a tüdejébe, a szemei kikerekednek, és annyira figyel, hogy szinte érzi kiszáradni a szaruhártyáját is a pislogás nélkül eltöltött közel fél perctől.Egy jól öltözött, középkorú nő egy szemeteszsákot hoz ki, és valakinek hátraszól a háta mögött, aki azonban nem  mutatkozik. Még nem.
“Gyere már előőőőő” sziszegi a szavakat a férfi inkább csak lehelve maga elé, a kora esti pára úgy gomolyog körülötte, mint a szavainak létező és lélegző bizonyítéka.A vörös berkenye bokrok mögött mozdul egy alak, de csupán annyira, hogy árnyéka és a felkavargott levegő összeborzolja a ragyogó fodrú tócsákat.Valamit mond a nőnek, aki jóízűen nevet fel, kacaja ide-oda bucskázik a kocsifelhajtóra szórt fehér murva göcsörtös kavicsain.A bokron túl csupán egy fejbúb villan fel, az is annyi időre, hogy a férfi pusztán be tudja mérni a távcsöves puska irányzékán keresztül és mozdulatlanul várjon egy újabb lépésre, vagy bármi olyan cselekedetre, ami láthatóvá teszi a célpontját. De nem történik meg. Az ezüst fénye a ház sarki lámpájának kialszik, és az ajtó a még mindig nevetgélő nő és ismeretlen társalkodója mögött is becsukódik. A férfi dühösen csapja le a válláról a mesterlövész puskát, és percekig csak összeszorított ajkakkal, haragosan szitkozódik.Kidagadnak az erek a halántékán, végül a bőrkabátja mellső zsebébe süllyesztett mobilja után nyúl.Gyorshívás, kettes gomb. A készülék dallamosan tárcsáz, majd pár másodpercig vár és kicseng. Körülbelül a nyolcadik csörgés után veszik fel. Egy női hang, amely amennyire búgó és negédes éppen annyira közönyös. Érezhetően nem érdeklik a részletek, amit a hívó közölni akar vele, pusztán a tények. Ahogy mindig.
- Nem sikerült. Nem volt tiszta a célpont.
- És? Ez nem az én problémám. Nem azért fizetlek, hogy kifogásokat keress, hanem azért, hogy megcsináld amivel megbíztalak és amiért megfizettelek. Én és a megbízó.Ha én dühös leszek az egy dolog. Ha a megbízó, akkor inkább dugd a szádba a puska csövét, és húzd meg a ravaszt!
Egyenletes, ritmusos hang jelezte, hogy a másik oldalon minden további magyarázat vagy egyéb instrukció nélkül bontották a vonalat. Időközben újra eleredt odakint az eső. A maszatos üveg, mely a bontásra itélt három emeletes ház második emeletének, egykori konyhájából nyújtott szebb napokon is pocsék kilátást apró pettyeket eregetett lefelé Az eső cseppek egy ideig kitartóan kapaszkodtak, majd csúsztak alább az ablakon.A férfi újra vállára vette a puskát, és felvette korábbi pozícióját és úgy várakozott. Nagyjából újabb négy óra tétlenség következett, amelyben csak az esőcseppek kopogásának ritmusát hallgatta és próbált valamiféle dallamot gyártani fejben. Messze azonban nem hagyta futni a gondolatait, hiszen feladata volt. És ha egy másodperccel később veszi észre a célpontot ha feltűnik, akkor az a bukását is jelentheti egyben. Ő nem lesz vele kíméletes, ahogy a húgával sem volt, amikor az hibázott. Nem nagy dolog volt, talán más adott volna újabb esélyt…de Ő nem. Mindig azt mondja, hogy a tévedés a gyengék kifogása önnön alkalmatlanságukra.
A férfi a homlokát ráncolva koncentrált, és minden idegszálával a szemközti ház bordó bokrait figyelte, amint azok viaszos levelein vidáman perdültek és forogtak a kövér esőcseppek.Tudta, hogy ha máskor nem, akkor a férfi este tízkor mindenképp elmegy otthonról, hiszen ma van az aktuális pókerparti. Minden héten kétszer a srácokkal. Mondja legalábbis otthon az asszonynak. Takaros kis feleség, az az éppen felpróbálni való.De a célpont valójában nem kártyázni jár, hanem egy huszadrangú hostelbe egy olcsó kurvához, akinek gyönyörű, kicsi lábai vannak, amit rendszerint finom anyagú ázsiai selyemharisnyába bújtat. A célpont vágyai ugyan nem a legbetegesebbek, de az átlagostól mindenképp eltérnek.
Ma azonban nem megy el otthonról. A célpont, akit nevezzünk Andres-nak, nem lép ki az ajtón, ahogy az elmúlt pár hónapban, amióta megfigyelte a szokásait.A férfi, a távcsöve mögött még nem tudja, hogy egy váratlan esemény borított fel mindent, és éppen ez az oka, hogy hajnal kettőkor végül dolgavégezetlen megy vissza a bázisra. A házba, ahonnan elindult napokkal korábban, és ahol jól tudja nem sok jó vár rá.
Másnap este hétkor a nő sokáig csendesen hallgatja. Megigazítja a tükörnél a haját, újrahúzza ajkának égő vörösét, a ruhája bordó és méregzöld bársonya tökéletes eleganciával illeszkedik alakjára. Cipője hangtalanul süpped a hófehér prémszőnyeg rojtjai közé.Közel negyed óráig csak hallgat, amikor megtudja, hogy nem végezte el a rábízott feladatot és a célpont még mindig életben van. A határidő szorít. Több hibát nem engedhet meg magának.Az asztalfiók némán csusszan ki amikor odanyúl, és egy SIG markolatára fonódnak az ujjai, amelyet kiemel és elindul a férfi felé. Annak szemei könyörgőek. Talán ha nem szólal meg, akkor megkíméli az életét, vagy kérlelje esetleg? Ajkai egészen összeragadnak, megnyalja az alsó ajkát, hogy szólni tudjon. Ő felhúzza a kakast, és a kattanás fémes csörrenése jelzi: talán már csak pillanatokra adatott meg a lehetősége, hogy elmagyarázza mi történt, bár ez Őt úgysem érdekli. Nem fogja. Sosem szokta. Rideg és konok.
- Ne! Meg se szólalj!- adja ki a nő a parancsot ellentmondást nem tűrően, miközben a fegyvert a férfi halántékához szorítja, aki nyel egy nagyot. Ádámcsutkája zavarodottan és reszketve ugrik fel és le többször is.
- Kérlek….bocsásss…- dörren a fegyver, onnan közelről.A visszarúgó SIG, amely a testhez szorult, a nőt is  egy pillanatra kibillenti. A füstölgő fegyver lőporszaga keveredik a halál mézesfekete bűzével. A nő bársonyruháját vér és agyvelő teríti be.
- Azt mondtam fogd be!- jegyzi meg halkan, taszítva egyet az élettelen testen, amely lenyaklik a székről, amelyen eddig ült.A szobában csend honol, csak a fűtési rendszer kattog a rézcsövekben, amint a víz kering benne, meg odakint az éjszakában egy feléledő bagoly időnkénti, kiszámítható huhogása és a szélcibálta fák ágainak surrogó hajlongása.
- Artos!- inti magához az eddig távolabb álldogáló férfit. Közel van már a harminchoz, mégis a kölyökképét ellensúlyozza masszív és minden szempontból csábítóan kidolgozott izomzat.
- Kerítsetek valakit, aki el tudja végezni amivel megbíztam! Még egy ilyen tévedés és ti is mentek utána. Olyan nagy dolgot kértem?
- Nem asszonyom! Máris intézem!
- Jófiú!- paskolja meg az arcát véres kezével, és lenyomatként ott maradnak ujjairól a vérfoltok.
- Ezt pedig takarítsátok el innen, és szóljatok Angelonak, hogy egy órán belül indulunk!
- Hogyhogy megint ő…- Artos bátortalanul szólalt meg, de ahogy a nő rávillantotta mélysötét, ígérettel és gyalázatos haraggal feltüzelt tekintetét, szinte azonnal megbánta, hogy egyáltalán megszólalt.Nem folytatta, helyette csupán bólintott a beleegyezés jeleként.
- Én is így gondoltam. Most pedig megyek átöltözöm, mégsem jelenhetek meg a japán nagykövetnél agyvelővel tarkított estélyiben.
Mintha éppen csak leöntötte volna valamivel, olyan hangsúllyal mondta mindezt,jelentéktelenül. Pedig alig tíz perce oltotta ki egy ember életét.

   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hű...azta! Kicsit nehéz szavakat találni a karakterlapod elolvasása után, egyszerűen magával ragadtak a sorai. Tetszett ahogyan bemutattad a karaktered erős jellemét és azt, hogy ki is az, aki igazából a nadrágot hordja. A nőiességed mögött ott bújkál a kegyetlenség is, és talán ez tesz téged épp ennyire varázslatossá, mert engem biza lenyűgőztél  Na nem azzal, hogy szemrebbenés nélkül lőttél fejbe egy embert, hanem úgy egyébként az egész kisugárzásoddal. Azt hiszem, hogy te vagy a tökéletes példája annak, hogy igenis létezik az a női erő, amit valahogy a férfiak szeretnek el nyomni, bár azt nem tagadom, hogy félnék az ellenséged lenni  Van egy olyan érzésem, hogy melletted elég kalandos lesz bárki élete, így nem is tartalak fel tovább, hogy minél hamarabb lehetőséged legyen kibontakozni a játéktéren, azt viszont remélem, hogy akad valaki, aki kordában tart, és sok fej azért megmarad majd a helyén
Színt és rangot majd egy admintól fogsz kapni, de addig is érezd jól magad  Köszönöm, hogy olvashattalak  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!