A kezdeti sokk után igyekszem helyre rázni magam és nyugodt maradni, mert balhé szerintem senkinek sem hiányzik az életébe négyünk közül. Azt mondjuk kurvára nem értem, hogy Tatiana mit gondolt így, hogy ezt nem jelezte előre. Mondjuk, ha jelzi, akkor elég gyorsan rövidre zártam volna az egész találkát, mert fix, hogy nem lettem volna jelen. Ahogy vélhetően az esküvőn sem leszek. Nem gondolja komolyan senki, hogy majd elmegyek végig hallgatni, hogy kimondják a boldogító igent?! Egyébként sem adok nekik egy évnél többet, nem értem, mire fel ez a felhajtás. Ahogy azt sem, hogy húzták ki eddig egymás mellett... De ki vagyok én, hogy bárki felett pálcát törjek?! Most már csak az okoz fejtörtést, hogy mit kezdjek a helyzettel, mert Tatiana egész biztos, hogy nem fogja elfogadni a tényeket, miszerint nem kívánok részt venni a szertartáson, szóval valószínűleg egy fasza kis veszekedés elébe nézünk hamarosan. Előtte viszont ezen legyünk túl.
Mason viselkedése egy kicsit bicskanyitogató, majdnem biztos vagyok benne, hogy ő is csak a fejét teszi, de természetesen felveszem a fonalat.
- Rendesen hiányoztatok – vágom rá. Valószínűleg négyünk közül legalább két ember tisztában van vele, hogy mennyire őszinte szavak ezek tőlem, de nem igazán érdekel. Ha már ilyen hülye helyzetbe kényszerített engem, vagyis minket Tia, azt azért remélem nem gondolta, hogy majd tényleg minden szó nélkül tűröm el ezt. A picsába is, hát így akarjon jót az ember neki, aztán ezt kapom vissza...
- Durva, mire adjátok a fejeteket – mosolyodok el a tekintetem jártatva az ifjú pár között. Öcsém.
Ahogy Tatiana közelebb lép, érzem a hátamra simuló kezén, hogy próbál jelezni felém, hogy egy kicsit azért nyugodjak meg, bár nem tudom, hogy várhatja ezt el és abszolút nem is érdemelné meg, hogy most adjak neki egy csókot, de nem előttük fogok összeveszni vele. Fél szemmel érzékelem, hogy Liv rögtön másfelé pillant. Hát igen, én már végig néztem párszor, ahogy a vörös szőnyegen bájolognak, de ő vélhetőleg nem láthatott még más nővel engem, főleg nem ilyen közelről. Hivatalos eseményeken az esetek többségében egyedül voltam az utóbbi években, jobban mondva egyedül indultam neki, az már más kérdés, hogy általában valakivel távoztam onnan.
Érzem, hogy Liv nem ezt a befejezést szánta a mondatnak, de lassan bólogatok én is a megjegyzésre. Az. Mesés. A mosolya se annyira őszinte, de úgy sejtem, ma rohadtul nem lesz itt egy valós érzelem sem senki arcán, kivéve, ha a düh előtérbe kerül ténylegesen.
Alig várom, hogy végre némi alkohol guruljon végig a torkomon, a kérdésemre küldött szemforgatás pedig kiszélesíti a mosolyom. Most mi van, mit gondolt, hogy teljesen komoly leszek egy ilyen tragikomikus estén?
- Grafitszürke... Tintakék... – ízlelgetem a színeket hangosan, amiket mond és amik nálam csak szürkék és kékek lennének. – Ne törd magad miattam, maradhat a grafit – hangsúlyozom ki. – Te meg ne aggódj, miattam nem fogja megváltoztatni egy döntését sem – vonok vállat, mialatt Masonre nézek. Szerencséjére. Ez a kis jelenet, amit az imént bemutattak is mutatja, hogy nem pendülnek egy húron annyira, de mindegy, ha ők azt hiszik és nekik így jó...
Egy duplát töltök először az egyik pohárba. Tehát ő is ideges, de próbálja leplezni, ezzel mondjuk eléggé elárulta magát. Dehát min idegeskedik? Épp élete szerelméhez készül férjhez menni, most nem mindegy, hogy a barátnője kivel van együtt? Pech, hogy épp velem, de csak el tud tekinteni attól annyi év után, hogy mi együtt voltunk. Az igaz, hogy a jelenléte engem is frusztrálttá tesz elég hamar, mert hiába, még mindig igazságtalannak érzem, amiért csak úgy maga mögött hagyott és abban az állapotban, ahogy akkoriban voltam...
- Én csak egy pohár vizet. Mindjárt jövök, csak szerintem épp megérkezett a vacsora – pillant Tia a telefonjára. Vizet? Ez sem annyira megszokott... És vacsora? Hála az égnek... Felkapom a két poharat és először Livhez viszem a dupla adagját, és ahogy átnyújtom neki, kezdetben megakad a szemem a dekoltázsán -mert persze nem garbót vett fel, ó, hát miért is-, majd hirtelen a szemeibe pillantok, amiben próbálok keresni bármi kapaszkodót, ami nyugalmat sugározna, de kicsit sem azt vélem felfedezni benne. Basszus, viszont a szemei még mindig olyan kibaszott szépek...
Ahogy aztán Mason újra megszólal, kissé szorosabban fogok rá a pohárra, hisz elég gyorsan ki is zökkent, mielőtt túlságosan is elvesznék a női szempárban. A szavai nem idéznek fel szép emlékeket a múlttal kapcsolatban. Baromira szerettem dobolni, a zenekart is imádtam, szinte a családomnak tekintettem őket, de aztán elég szépen ott hagytak a szarban.
- Lehet, haver... – hümmentek és mélyen szívom be a levegőt. – Ahogy láthatóan te is jobban jártál – biccentem a fejem kicsit oldalra Lavinia felé, óvatos célzással, de mindeközben sziktákat szórva a szemeimmel. Nem akarok konfliktust, de elég szépen pedzegeti az idegeimet ez a fasz. Ha a zenekarban maradok, ha nem úgy alakulnak a dolgok, akkor talán még mindig együtt vagyunk Livvel. Sok a „ha”, a franc se tudja, mi hogy alakult volna, de eléggé kerülnünk kellene a témát, ha nem akarunk tettlegességig menni.
- Egyébként jól megy, igen, szóval nem bánok semmit. Legalább az is kiderült, kire lehet számítani a bajban – lépek hátrébb és a bejárati ajtót szuggerálom, valamint az előtte lévő „utat”, mert nem tudom, meddig vagyok képes eltűrni a gerlepár társaságát. Közben Tatiana is visszatér, kezében két nagy tállal, amit aztán lecsúsztat az asztalra.
- Bocsánat, de nem volt energiám főzni, de pofátlan se akartam lenni, így maradt a rendelés. – Nem mintha bárkinek lenne étvágya itt...

Abszolút semmi kedvem nem volt ehhez a jópofizáshoz Tatiana barátaival, tulajdonképp úgy voltam vele, hogy essünk rajta túl, gondolom csak ideadják a meghívót és már itt sincsenek. Próbálkozom, tényleg, mert már én is érzem, hogy kicsit kezd gáz lenni, hogy elmúltam harminc és képtelen vagyok megmaradni egy nő mellett évek óta. Mindig van egy pont, amikor valami elkattan nálam és akkor hanyatt-homlok rohanok a hülyeségbe, ami ezek esetében azt takarja, hogy szükségem van arra, hogy más nővel gyűrjem a lepedőt. Egyszer, kétszer vagy éppen többször is. Eddig viszont meglepő módon jól tartom magam Tia mellett, azt hiszem, lassan nagyjából fél éve.
Szóval igen, úgy voltam vele, hogy a kedvéért megteszem, hogy jelen vagyok itt. Az esküvő más kérdés, ott aztán tényleg kurva jót lehet bulizni, az egy kicsit sincs ellenemre.
A lakásra érve azonban úgy csap arcon a valóság, hogy hirtelen azt hiszem, nyomban fel is borulok tőle. Először meg sem tudok szólalni egy "Ó, baszd meg"-en kívül, aztán dühös pillantást küldök Tia felé, mielőtt rendeződnének a vonásaim. Mégis mi a picsa ez? Nyilvánvaló, hogy tudja, hogy mi történt köztem és az Everglow között, ahogy nyilván az sem volt sosem titok, hogy Liv és én együtt voltunk. Láthatóan senki nem erre a találkára számított, Tatianan azonban látom, hogy ő ezt pontosan így tervezte el.
- Díszesebb társaság már nem is lehetne – veregetem vállon Masont, ha már ő is azt próbálja itt mindenkinek beadni, hogy világi haverok vagyunk, aztán pedig összeakad a tekintetem Livvel, akinek a kis megjegyzése már majdhogynem mosolyt csal az arcomra. Nem kevés idő telt el azóta, hogy így közelebbről láthattuk egymást, mert azon kívül, hogy összefutottunk az utóbbi egy-két évben pár zenei eseményen, ott azért mégsem foglalkoztunk egymással semmiféle módon. Legalábbis az én részemről igyekeztem nem tudomást venni a személyéről, ami egész jól sikerült, mert ott nem négyen voltunk, hanem több százan. A jelenlegi helyzet viszont most sokkal szarabb...
- Akkor ezek szerint nem fals a hír, amitől hangos a sajtó. Gratulálok – mondom kicsit sem őszintén, bár talán ezt elég jól elrejtem a hanghordozásommal. Tekintetem akarva-akaratlanul is végigméri Laviniat, de aztán mikor Tatiana odajön hozzám, elpillantok róla és egy csókot nyomok az ajka sarkára.
- Gondoltam már tényleg ezer éve történt minden, azért is nem bonyolítottam feleslegesen a dolgokat – próbálja menteni a menthetőt Tia, folyamatosan jártatva a tekintetét hármunk között gondolom azért, hogy felmérje, ki mennyire dühös a kis húzása miatt. Nem vagyok biztos benne, hogy Liv nem áll fel és lép le innen azonnal le sem ejtve, hogy Mason vele tart vagy sem, legalábbis, ahogy én ismertem, simán kitelik tőle.
- Ja, persze, nincs ezzel gond... – morgom az orrom alatt, ahogy elengedem a barátnőm derekát és a bárszekrény felé igyekszem, hogy elővegyek egy üveg whiskyt, aminek a tartalmát legszívesebben most teljes egészében magamba dönteném. – Na és milyen színű öltönyben kell majd bájgúnárkodnom? Remélem nem a kéket választottad Liv, az nem megy a szemem színéhez – pillantok fel szórakozottan, miután kitöltöttem egy pohárral az üvegből és mielőtt visszatenném a tetejét, megemelem azt. – Valaki whiskyt? – Nem tudom, ki mit ivott eddig, de nekem most kell a tömény, hogy túltegyem magam ezen a kibaszott kész átverésen...