A manhattani éjjel hűvöse pont úgy hat rám, mint eltévedt szentántjánosbogárra a villanypásztor. Annyira nem üt ki, hogy ne tudjak magamról, de fel sem ráz jobban a kelleténél.Egy picit tisztul a fejem, de még ha el is gondolkodom azon, hogy egy orbitális nagy baromságot készülök elkövetni, a legkevésbé sem érdekel. Hát nézzék már meg ezt a pasast, a mosolyát...hát kiolvad a bugyimból a gumi, de komolyan.Én is vele mosolygom, és még arra is vetemedem, hogy énekelgessek a taxi hátsó ülésén. A hormonok persze változatlanul és veszettül tombolnak bennem, és úgy érzem jelenleg Jersey a világ végén van...pedig nem. Főleg így, ebben a késő éjjeli forgalomban, amikor egy hosszú egyenesen zöldhullámot kapunk. A lehúzott ablakon át a város egyetlen színes katyvasszá olvad a szemeim előtt. Bódultságom a részegekre jellemzően az a fázis, amikor még minden ami történik humorforrás, ami a világ a legkirályabb poénját rejti.Röhögni nem csak szabad, de kötelező. Tulajdonképpen bármin. Leginkább a saját hangomon, ami olyan idegenül hat, nem csupán amikor dalolászgatok. Ott maradt bennem az a fülledten erotikus dal, és még érzem is, hogy mint valami rohadt vízágy mozog alattam a kocsi. Egy a szerencsém, hogy bevág az esőtől átitatott éjszaka benzingőzös és mámoros illata és némiképp magamhoz térít. De csak annyira, hogy ne akarjak menten kiszállni mellőle. Igaz nem tudom mit fogok csinálni a következő alkalommal, ha az egyetemen összefutunk. Hogy tudjak ezek után bemenni az előadásaira? De őszintén, tessék belegondolni a helyzetembe. Ujjainkat összefűzzük, és megsimogatom az övét. Nevetve, és szinte erőtlenül hátravetett fejjel. Úristen, annyira szeretném belefúrni a fejem a hajába, és mélyet beleszippantani. Ott érezném még azt ami a testéből is pulzált felém! Bassza meg, hogy ez egy kocsi, és nem tudunk teleportálni! Igaz, arra pont jó ez az egész, hogy útközben lecsillapodok kicsit. A légzésem egyenletesebb lesz, noha maga az érzés, a vágy, az erő ami felé sodor nem tűnik el.Akkor éreztem ilyesmit utoljára, amikor egy csecse cucctól úgy felrepültem a lila égboltra, hogy menten hupizöld almákat akartam szüretelni. A falról. A fehér falról. Blue nappalijában.
Neo is megnyugszik mellettem, vagy elérte a Nirvánát, és tökéletes Buddhaságában uralkodik azokon az ösztönökön amiken én sem nagyon tudok. Illetve tudok, csak piszkosul nehéz. Az ilyen hülye filmekben azt mondják a srácok egymásnak, hogy gondoljanak a baseballra….de baszki, mi a picsának kell gondolni a baseballra? Ha én arra gondolok, kigyúrt, baromi erős és isteni testtel megáldott faszikat látok. Ha én a baseballra gondolok nemhogy kigyógyulok ebből, hanem még inkább beindulok….hát akkor gondoljunk a gobelin hímzésre. Jó, gondoljunk. Mi a franc az a gobelin hímzés? Ilyen és ehhez hasonló kaotikus gondolatok uralják az agyam, miközben oldalra fordítva a fejem Eliasra nézek.
- Nagyon hasonlítasz valakire, tudod? Van egy fószer, minden héten kétszer úgy leküld a tatamira, mint egy duplán tekert szusi köteget. Mr Andersonnak hívják. Nem vagytok véletlen rokonok?- prüszkölve röhögök, miközben ujjaim tökéletes bilincsbe verik az ő ujjait, és játszadozva behajlítom az enyémet, majd kiegyenesítem. Pici kezem van. Nagyon pici. Szerintem egy két napos kölyökkutya mancsa nagyobb az enyémnél.
-Szereted a kínai kaját? Én imádom. Pedig a felét még csak elolvasni sem tudom, nemhogy kiejteni. Némelyiknél már az összetevőknél elvesztem a fonalat. De baromi finom. Nem tudom miből van de lehet jobb is.- éles témaváltások, és persze a tovább suhanó város, meg a nevetgélésem, szórakozottan, szinte csak magunknak motyogott butaságok.Azt hiszem már közel jártunk a lakásomhoz, amikor éppen azt ecseteltem neki, hogy a világ legszebb növénye a pityipang...így ilyen hülyén, ahogyan gyerekkoromban mondtam. És azért szeretem a pityipangot, mert egy rettentően huncut növény, két virágja van, és az egyiket már huss, el is lopja tőlünk a szél, amikor hozzá akarunk érni.Lövésem sincs ez éppen honnan került elő, csak azt, hogy még ezt a roppant fontos tényt is megosztottam vele.
Megérkezünk, a sofőr, szerintem attól félve, hogy az utolsó métereknél fogom kidobni a taccsot (nyugi apafej, jókislány vagyok, van a táskámban mindig zacsi vész esetére, én készülök rendesen buliba: szájfény, kistükör, kisfésű és hányószacsi)...lassan gurul a négyemeletes kis garzonbérlemények egymásba érő sora elé. A járdán néhol betongyűrűkbe ültetett juharfák, amik ősszel a legszebbek. Állítólag. Nem tudom, én csak pár hónapja élek itt, mióta anya meghalt, és nem tudtam tovább fenntartani a manhattan-i otthonunkat. Persze a nagyszüleim azt mondták, hogy segítenek, meg mindent, de tudod nem akarok senki nyakán élősködni. Anyáén sem élősködtem, de ő mégiscsak anya volt. A legjobb ha már itt tartunk.Pokolian hiányzik.
Hátam támasztékul, meg mert éppen nincs jobb dolgom az alapjáraton brummogó taxi oldalának vetem, miközben Elias rendezi a fuvart. Az eget bámulom. Nem tudom mit keresek pontosan, mert tök sötét, semmit nem lehet látni, de én mégis oda bámulok, mintha keresnék valamit. Behunyom a szemeim, és legközelebb mikor kinyitom, egy határozott mozdulattal tolom el magam az autótól, és a lépcsők felé indulok. A járásom még bizonytalan, de a Lokálban tapasztalt erőteljes kilengés már nem jellemez. Inkább csak az az állapot, amikor több kettőnél, de még lenne hova legurítani. A kezem nyújtom neki.
- A harmadikra megyünk, Lift nincs. A lépcső meg időnként nyekergős. De ha felébreszted Mrs Lewist a házinénit, elkaphatod őt is. Szexi hajcsavarói vannak, és sűrű, jeti szemöldöke. Ezüst színű. És így tartja.- fintorogtam, miközben az egyenletesre szedett szemöldököm a homlokom ráncolásával igyekeztem élethűen utánozni a házinénit a földszinten.
-Csssssss…-tartom a szám elé a mutatóujjam, mintha ugyan ő csapná a legnagyobb zajt és nem én a tengernyi kulccsal megáldott kulcs csomóval, meg az erőteljes csittegéssel, ami alapból hangosabb mint egy egyszerű suttogás.
Úgy settenkedünk felfelé, mintha tényleg attól félnék, hogy ha Mrs Lewis meghall minket akkor számon kér, hogy ki ez a látogató, és különben is tízkor takarodó...és hasonlók.
Némi kutakodás után megtalálom a megfelelő kulcsot, amit két perces serény bűvészkedést követően be is helyezek a zárba és feltárul előttünk az aprócska garzon. Lágy arany fény tölti meg az előszobát amint belépünk, de mielőtt valami romantikus folytatásban reménykedne bármi, meg patyolat rendben, hetyke kis rózsákkal megrakott vázákban, csomózott szőnyegben, és minden másban amit egy lánylak rejt magában, ki kell mindenkit ábrándítanom. Az előterem ilyen egysegges megoldás. Ha pucsítasz, akkor már a frigónál vagy a konyhában. Cserében viszont az egy szem szobám nagy, és galériás. Fenn van a galérián az ágyam, és egy pici asztal, amit tanulási céllal hurcoltattam fel Scotty-val, de valójában azon kajálok, és néha felcsapom rá a lábam, amikor az ölembe vett laptopon sorozatot nézek.
Mindenfelé könyvek, jegyzetek, helyenként tarka ruhakupacok és egy nagy polc ott szemben, rögtön a bejárattal már a szobában, amin padlótól a plafonig díszes, színes fagyiernyők, és mindenféle olyan dísz van amit a nyári édességek mellé szolgálnak fel. Megbolondulok értük. A mini esernyőkkel kezdődött és mostanra már sztaniol pandám is van. Ne is menjünk bele.
Ha Elias belépett, akkor becsukom mögötte az ajtót, és a biztonsági zárat is bepattintom. Innen már nem szabadulsz...hehe. Persze ha menni akar, menjen, de remélem, hogy a folytatás legalább olyan izgalmas lesz, mint amilyennek a Lokálban ígérkezett. Ledobom magamról a kabátot és az apró konyha felé indulok. A hűtőt kinyitom, és szemügyre veszem a tartalmát.
-Azt mondja, hogy van itthon limonádé, két kis üveg sör, egy ilyen izé…-emelek ki belőle valami bizonytalan eredetű és tartalmú dobozt, majd a konyhapultra dobom. Hagyjuk is inkább.
-De van eper, egy egész dobozzal, ezt tegnap vettem. Tört gesztenye, tejszín, tej, sajt….jéééé van paradicsom is. Háháááá és van itt még ilyen is! Igazi ír vörös! Hehe!- emelek ki egy apró üveget, aminek az alján pont két adagnyi finom scotch lapul.Jobb szeretem a scotch-t. Nem vagyok sznob érted, de akkor is. A bourbont kaparja a torkom, és olyan leszek tőle mint Brando a Keresztapában.
-De csinálhatok még kávét is ha azt kérsz...vagy hát nem tudom...addig is helyezd magad kényelembe!- lépek el a hűtőtől gyorsan ezáltal gejlert kapva a pulton csak azért, hogy egy adag színes. Páratlan zoknikból rakott kupacot elpakoljak.
-Bocs a rumliért. Nem nagyon szokta ide...hát így izé...nem jellemző így...mármint ha jellemző akkor nem ebben a formában, és olyankor amúgy is sötét van, meg mire már belépünk az ajtón nincs is szükség…- hadarok.Nem ideges vagyok, csak ez nekem szokatlan. Én úgy szoktam, hogy huss, és volt nincs. Feszkót levezetek és ennyi. Nem szokásom ez a fajta felvezetés vagy minek nevezzük. Ez már majdnem felér egy ismerkedéssel, az meg nekem annyira nem szokott pálya lenni.
-Szóval mit kérsz?- állok meg tőle kicsit távolabb, és én nemes egyszerűséggel egy ruhákkal dugig megrakott fotelbe huppanok.

Itten van a zene, kattin'csá --> ♫ ♫ ♫ ♫

Még rendesen dolgozik bennem a Lokál hangulata, meg a taxié is hazafelé. Nem tagadom, hogy a megszokottnál többet ittam, és attól is hülyébb vagyok, mint amilyen még lenni sem szoktam normálisabb napjaimon. Már ha nekem vannak egyáltalán normális napjaim. Időnként kétlem.Szeretem ha mosolyognak körülöttem az emberek, és ha ez nem így van akkor gyakran még hülyét is csinálok magamból, csak ne lássak senkit szomorúnak. A világon annyi szar van ami miatt rosszkedvűek lehetünk, és nem tagadom ez nálam is elég sokszor előfordul, de hé! Az élet azért van, hogy rohadtul kiélvezzük minden pillanatát mert egy napon azt vesszük észre, hogy nincs, és amikor visszanézünk, akkor majd rinyálhatunk azon ráncos fejjel, hogy mennyi mindent kihagytunk. Persze a kiélvezésbe nem tartozik feltétlenül bele, hogy csumarészegen felcipeljünk a lakásunkra pasikat, akikről még nem döntöttük el, hogy ágyba cipeljük vagy snassz a bejárati ajtó mögött paszírozzuk első felindultságból a falnak.Bár nem szívesen találkoznék össze a házinénivel, de valószínű a józanság útjára vezetne az a pillantás, amivel bozontos szemöldöke mögül figyelne, a rosszalló morgás már csak hab a tortán.
Tetszik, hogy Elias nem próbál erőszakosan kijózanítani, lecsittegni, de még csak kiselőadást sem tart arról, hogy miért hülyeség kettőnél több Gondűzőt leküldeni (mert amúgy nem hülyeség, csak jobban kell hozzá bírni a piát, ami rólam sajna nem minden esetben mondható el...pedig ír lennék vagy mi a szösz!), és ki sem használja a helyzetet, ami azért már szöget üt a fejemben, és mire a lakásba érünk kezdek azon gondolkodni, ködös agytekervényeim mélyén, hogy ez a faszi bizony jócskán lecsillapodott. Mármint ahhoz képest, amit tapasztaltam tőle a Lokálban. És ez az éles kontraszt persze nem kerüli el a figyelmem mire az ajtót becsukom magunk mögött. Meg aztán...igazából én nem szoktam ezt így, de tényleg. Nem vagyok ez az ismerkedős tipus, nem beszélem meg senkivel a gyerekkorom, se azt, hogy miért ebben a pici lakásban élek, holott a nagyapa révén bármelyik nívósabbat megengedhetném magamnak Manhattan jobb részein. Meg azt sem, hogy imádom a paradicsomos-bazsalikomos főtt rizst két pofára zabálni hajnal kettőkor, és nyitott ablaknál, amikor esik a hó kidugni a nyelvem, és azzal szórakozni, hogy minél több hópihét kapjak el. Agyament csaj vagyok, de én így szeretek élni, és nincs ember akinek a kedvéért akár egy aprót is megváltoznék. Nem szeretem a kötöttségeket, a szabályokat, nem akarom, hogy bárki a tulajdonaként kezeljen. Mondjuk anya egyszer azt mondta, hogy majd befut az életembe az igazi...ááááájjj ájjjááájjj...az egyrészt még kurva messze van, másrészt pedig nem akarok erre gondolni. A lányok többsége csak pofázik a függetlenségről, aztán az első pöcsfej mellett lehorgonyoz, amolyan látens holtomiglan zászlaja alatt. Baromság!
Én komolyan gondolom, hogy kirámolom neki a hűtőt, és ha nagyobb lenne a lendületem, szerintem az egysegges konyhám két apró szekrénykéjét is, amiben kaja, vagy arra hasonlító képződmény lelhető fel. Nagy kísérletező vagyok, és gyakran főzőcskézek ha elkap az ihlet. Nagy része ehetetlenül rossz, de fejlődőképes vagyok. Pár hónap, és Gordon Ramsey csókolommal fog nekem köszönni. Némi túlzással. Bár elnézést kérek a rumliért, valójában nem szégyellem egy cseppet sem, maximum egy hangyányit cikinek tartom, hogy lány létemre ekkora a felfordulás nálam. Mondjuk ha kedden jön itt minden patyolat rendben áll. Kedd a takarítós nap, de csak azért, mert szerdán viszik a szemetet. Naná, mindennek megvan a maga oka és ideje.
Nagyon cuki, ahogy a nappalimat kitölti zsebredugott kézzel, és várja, hogy lehetőség szerint épségben keveredjek el a hűtőtől ami nem igazán sikerül. So sorry, a részegen imbolygást egy apró garzonban még gyakorolnom kell. Ez picit még advanced. Kikötök a fotelben egy hatalmas kupac ruha tetején és onnan pislogok fel rá, meg persze a vigyor letörölhetetlenül ott tanyázik az arcomon. Azt hiszem ma én leszek az illusztráció a “vigyorog mint  a vadalma” hasonlat mellett. Hagyom, hogy a kezem megfogja és felhúzzon magához. Kérdőn nézek rá, kissé bugyután vagy kölyökkutya mód félrebillenő fejjel.Elkerekednek ajkaim, vidoran húzom fel fitos nózimat. Munkamegosztás. Áhááá! Na erre kíváncsi leszek. Nem kell sokáig várnom, jön is az isteni ötlet, amit kiadós fejingatással, határozott helyeslésként a tudtára adva, jelzek.
A szőrös jeti kifejezésnél elröhögöm magam, és fejemet a mellkasába fúrva kuncorászok. Forró leheletem vidáman csapódik a mellkasának. Finoman remeg meg. No lám, mégsem veszett fejsze nyele, de akkor mi ez az egész...még időm sincs ezt végiggondolni, meg őszintén amilyen rohadt lassú üzemmódba kapcsoltak a mókusok a kobakomban, minden információ jókora késéssel fut be hozzám.
Megfogja a kezem és a sajátjával együtt a farmer zsebébe süllyeszti. Basszus...basszus...basszus. A bőrömet süti a combja. Megőrülök. Mi a fenét akar? Csak nézem, és a levegőt is alig merem venni abba a pár másodpercbe, ami azt az egy szem szavacskát, és a mozdulatot követi. Végül megérzem a kezemben a spanglit.
Előkerülnek a kezeink...nem mintha nem szívesen pihentettem volna még ott. Tud ám illúziót rombolni és a mennyországba repíteni ez a faszi egyszerre, szó se róla.
Rekedt a hangja, amikor megszólal. Ő legalább meg tud. Én jelenleg még annak a feldolgozásánál tartok, hogy hozzáértem a combjához, ilyen spontán izgató módon, és ott lapul apró ujjaim rejtekében a vidámságunk és a ma esti szórakozásunk indítómotorja. Persze ez csak az alap lesz, érzem én...ahogyan azt hiszem sejtésem sincs még, de talán neki sem, hogy mi minden vár még ránk.
A kávé? Milyen kávé? Jaaa a kávé! Nagyjából ez így zajlik le a fejemben, és azt hiszem kell egy kis idő, meg egy apró torokköszörülés, és egy össze vissza hadonászás a konyhaszekrények irányába.
-Ott...valahol a...ott...a második...harmadik, tökömtudja hol a kávé! Keresd meg! Én addig intézek zenét!- ha még két másodpercig itt maradok nem vállalok felelősséget a tetteimért. Ilyet nem ér ám egy hormonokban tobzódó huszonhárom éves csajjal csinálni, hé haver! Mondjuk oké...oké, én hívtam fel, és nem azért, hogy kávét főzzünk. Ő sem azért jött. Csillapodás van. De miért is? Mindegy, keresek zenét, kerülendő a latin, és fülledt ritmusokat ha lehet. Van egy jó kis mixem, ami azt hiszem most hasznos lehet. Ilyen dobhártyaszaggató basszus, amit nem bömböltetek, csak diszkrét hangerővel. Mondjuk a házinéni csutkasüket. A múltkor áthívott, mert a kábelcsatornái elhangolódtak, és a természetfilm helyén retek kemény pornó jött. Szegény meg azt sem tudta milyen irányból nézze Hard Digger és Sirup Sonja akcióját. Szóval beállítottam neki. Még szerencse, hogy időben szólt. Egy hét és kigyúrja magát hardcore mélytorokból.
Szóval ott tartottam, hogy bekapcsoltam a laptopot, és előkerestem a legutóbbi letöltések közül a kedvencekből összeállított listámat és elindítottam. Amikor felhangzott a basszus, szinte azonnal mozdult is a lábam, és buccogtam is a fejemmel nagy vagányan. Az éneklést most nem kockáztattam meg, jobb a békesség alapon. Közben kikukucskáltam az ajtón, hogy Neo mennyire találja fel magát a fehér nyúl üregében...akarom mondani a vörös róka konyhájában.
Haladunk. A kávét és a cukrot már megtalálta, de a kávéfőzővel még csak az ismerkedésnél tartanak. Odaléptem mellé, hogy segítsek.
-Oké, figyelj! Itt beleraksz két bumszli nagy kanál kávét, hozzáöntöd a vizet, itt bekapcsolod ezt a piros buttont és látod? Már főzi is. Ilyen menő kis masina. Én négy cukorral iszom és egy jó nagy adag tejjel.- elléptem mellőle és a pult másik végén az apró mindenes kosárból egy minionos öngyújtót halásztam elő. Leraktam a spanglit, meg a gyújtót, és a nappali felé táncikáltam. Itt-ott sikeresen nekimentem egy óriási plüss macinak, amit még anyu egy barátja, Simon lőtt nekem a vidámparkban, amikor nyolc voltam. Valamiért nagyon őrizgetem.Aztán sikerült telibekapnom sípcsonttal a kavicsokkal és kagylókkal kidekorált kis komódot, végül kikötöttem az ablak melletti ledfácska mellett.Onnan láttam meg a falon a dartsot. Az ötlet pedig azonnal adta magát.
-Én ugyebár ír vagyok, mint azt tudod!- kezdtem bele a nagymonológba. Ugyan honnan a francból tudná? Vagy már mondtam neki? Vagy még nem mondtam? Mindegy!
-Az írek sok dolgot tudnak nagyon jól, de kettőt biztosan: iszonyat jól bírják a piát!- hát baszki, én vagyok a cáfolat erre, azt hiszem, de odase neki...most játszásiból mondjuk azt, hogy ez így van.
-És verhetetlenek darts-ban. Na fogadjunk, hogy három körből minimum kétszer verlek. Úgy, hogy már nem vagyok szomjas. Az első kör után nehezítésnek pöfékelünk kettőt. Mit szólsz?
Nem vagyok biztos abban, hogy végiggondoltam én ezt. Akkor most összegezzünk: a Lokában összekeveredtem ezzel a fickóval, akivel kis híjján felfaltuk egymást a parketten. És most, hogy itt vagyunk a lakásomon kávét főzünk és dartsozni hívom. Király!

Meredek az egész helyzet, az az igazság, és ha kevesebbet ittam volna, tulajdonképpen lehet nem is itt tartanánk. Illetve itt tartanánk, csak egész másképp, máshogy, másféle módon.Vagy lehet nem is egymással.Nem ez az első hétvége, hogy éppen lecsillapítani készülök ezerrel dübörgő vágyaimat, és valószínű nem is az utolsó. Azt mondják ahogyan idősödik az ember egyre megfontoltabb lesz...na én most még nem tartok itt, szóval nem nagyon van mit megfontolni, soha nem is voltam ilyen.Hogy leszek e valaha? Nem tudom, annyira előre még nem látok. Mama mindig azt mondta, hogy egy nő a megfelelő férfi mellett megszelidül...na ez az amit én magamról el nem tudok képzelni. Én hirtelen vagyok, harsány, nagyszájú, szókimondó, lobbanékony, ezer fokon égek és élek. Ebből nem tudom hogy lenne képes bárki szelídséget fabrikálni.Hamarabb fehéredik ki egy szolicica a hipóban mint én lenyugszom.
Azt hiszem a zene az oka, hogy az eddigi, szinte lebegő állapotot tovább erősíti bennem, erősen próbára téve az egyensúlyérzékem. A világ lelassul körülöttem, és a dolgok annyira egyértelművé válnak. He? Asszem’ pszichomókusra ittam magam, illetve ez az az állapotom, amikor az ember a globális pontelfogyás tézisén agyal a világegyetem és a kozmikus tér disszharmónikus viszonyát figyelembe véve. Magyarán: ha nem iszok kávét, hülyébb leszek még ennél is. A Gondűzővel az a legnagyobb probléma, hogy sokára üt be, akkor nagyon, viszont aztán hirtelen jön a kitisztulás ha egy jó erős fekete ostromolja meg a véredényeket.Mondjuk minden alkalommal amikor ez történik megfogadom, hogy soha többé nem iszom...illetve ez így pontatlan. Soha többé nem iszom olyan sokat. Igaz az “olyan” kifejezés szigorúan tág határok között mozog.
A kávéfőzőm azt hiszem ilyen rohadtul erotikus helyzetnek nem volt még soha tanúja, és nem hiszem, hogy a jövőben képes leszek egy remekbeszabott espressót úgy lefőzni, hogy ne az járjon a fejemben, hogy éppen kielégít valamit. A kávé. Vagy Elias? Vagy most mi van? Azt hiszem nem tudom titkolni azt a fajta izgalmat - igaz eszembe sincs semmit titkolni- ami végigborzongat a kétértelmű, vagy nagyon is egyértelmű kifejezés hallatán.Kiszolgál és kielégít. Ez így ebben a sorrendben frankón helyén is van. Vagy most miről is beszélünk? Mert én nagyon nem a kávéra gondolok jelen pillanatban, főleg ahogyan a pillantásom a gondolataimmal zabálja fel éppen az ajkait. Baszki, milyen harapnivaló szája van ennek a pasasnak. Ilyen közelről tuti! Csak egy kicsit, nem lehet? Nem!Nem mintha nem akarnám, csak….azért annyira nem vedeltem magam hülyére, hogy a saját lakásomon másszak rá egy olyan faszira aki már rég nem abban az állapotban leledzik, amiben elindultunk. Igaz azt sem értem, hogy akkor mi a francot keresünk mi itt? Nem akarom bemutatni a családomnak, nem akarom, hogy itt hagyja a papucsát, fogkeféjét….én csak egy kellemes estét akarok, semmi többet. Aztán rájövök! Illetve én azt hiszem, hogy rájövök, mert a buksimban mindenféle gondolat kezd körvonalazódni. Neo bizony megkergette a tetves vörös macskát, de aztán ő az aki játszik vele. Hékás, ez az én szokásom! Szóval fel is húzom a nózim rendesen, noha ennek leginkább semmi jele nem látszik, mert hablatyolok tovább a magam tempójában.
- Répafej. Kikérem magamnak a téglaszínt! Az oviban répafejnek csúfoltak. Igaz, aki ezt kiejtette a száján, annak a sípcsontja bánta. Szóval óvatosan a színmeghatározásokkal.!- emelem meg a mutatóujjam rém mókásan a levegőben. Na igaz ami igaz, szegény mama hetente több alkalommal is a szőnyeg szélére került az ovit illetően, minekutána az egy szem magzatja rendszeresen gyepálta el a gúnyolódókat. Jogos volt. Anya tudta ezt, mindenki tudta, mégis engem csesztettek. Hát hol itt az igazság kéremszépen? Ja az igazság odaát van.
Az emlegetett darts a nappalim egyik főfalát foglalja el, és a kanapé mellől lehet dobni. Ennek az az előnye, hogy részegen éppen olyan jól lehet játszani mint józanon, mert a kilengést, legalábbis az egyik oldalon szépen felfogja az emlegetett bútordarab.Menő mi? Fengsui mester vagyok kérem!
A kávé illata jelen pillanatban olyan mint egy fekete, életmentő infúzió. Ide nekem azonnal!Már lépnél a tábla felé, amikor félúton összeakadunk Neo meg én. Kezében ott gőzölög az elkészített aromás finomság. Hátulról ölel át, és egy másodperc alatt keveredik a levegőbe össze a fekete keserű illata, Elias felől áradó tömény tesztoszteron, vagy minek szokták ezt a férfias illatot mondani. Tudod, amikor egy faszinak az igazi, szinte borzongató illatát érzed….azt ami nyers és úgy kupán vág, mint az üllő a gyalogkakukkot, és magadhoz sem térsz azt kívánod, öleljen át, temesse bele a hajadba a fejét és….basszus ez már gyötrelem, ez a pasas ki fog nyírni ezzel a lassú játékkal. A szokatlansága teszi, hogy annyira bevadít, ugyanakkor a bizonytalan folytatás, ami mégis megállásra késztet. Szeretném tudni, hogy ezt úgy mikor folytatja, vagy mikor hagyja abba, vagy...nem tudom. Képes lennék ketté harapni egy vasrudat a szétfeszülő vágyaktól.Tara, tényleg csillapodj, hát nem igaz már!
A kávé forró. Leszarom! Ahogy a fülemen megérzem a suttogás keltette apró szellőt, a hangját amint beszalad az agyamba, vinnyogni tudnék.Keze a csípőmön indul végeláthatatlan vándorútra, és csak remélni merem, hogy nem áll meg félúton. Csak egy érintést, könyörgöm. De nem! A hasamon összefűzi az ujjait, és úgy marad, miközben beszél. Miről is? Ki a tököm figyel? Az agyam csak késve, némi másodperctöréssel dolgozza fel a hallottakat.
Hogy bevállalós vagyok e? Az vagyok, és kurva nyugibugi, mert éppen most fogom vissza magam, hogy megforduljak és úgy a nappali padlójára küldjem, hogy egy tíz pontos lenne...a lábaimmal bilincsbe fogjam és végre megízleljem azokat a húsos ajkakat.Mély levegőt veszek, a mellkasomba szorul a levegő, és a hang, ami kijön a torkomon, olyan mintha éppen most nyomtam volna el egy héliumos vizipipa slukkot.
- Legyen...verseny...vetkőzős darts…- szakaszosan engedem ki a levegőt, minden szó úgy hagyja el az ajkaimat, hogy valami egészen mást akarnék mondani.Belekortyolok a kávéba, és ha még meg is égeti a torkom nem nagyon érdekel. Állítólag az agyban felszabaduló boldogsághormonok és a nemi vágyak keltette hormonok ha keverednek az ember még a fájdalmat sem érzi. Ezért van az, hogy néha kifejezetten ingerlő a finom harapás.
A nyakamat ért csók apró villámcsapásként hasít belém, és ez az a pont, ahol már nem fogom vissza magam. Valahol le kell vezetnem, egy pillanatra, különben felrobbanok.Fél kezemben a csésze, a másikat viszont hátravezetem, és nemes egyszerűséggel finom ujjaim a nadrág derékrészénél óvatosan belebújnak. Épp csak a köldök alatt simítom végig.Puha, forró és hívogató.Éreznem kellett a bőrét, de nem a farmeren keresztül mint az előbb. Aztán ahogyan belevezettem a kicsi kezem, úgy ki is húzom, és a hasamon simuló kezét egyenként lefejtem magamról majd ellépek tőle. A csésze az apró komódon landol. Érzem, hogy az egész testemet átjárja a józanító aroma.Még idő kell persze, nem drog ez, hogy egyből üssön.
- A szabályok a következők: mindent a szemnek! A ruhadarabot mindig a nyertes választja ki.Tiltakozás nincs. - és mielőtt még a táblához léptem volna odamentem hozzá, megálltam tőle egy karnyújtásnyira, és előre hajolva finoman belefújtam a nyakába, arra a részre, ahova ő adta nekem a csókot az előbb. Közel voltam hozzá, de nem érintettem meg. Beledöglöttem tizedmásodpercek alatt, de ha neki szabad szórakoznia velem, akkor nekem is vele. Lássuk mihez kezd, ha a szabályok immáron mindkettőnkre vonatkoznak.
-Te vagy a vendég, kezdj te, nagyfiú!- még előrébb hajoltam, és a szavakat egyenesen a szájára súgtam anélkül, hogy megérintettem volna bármiféle módon.Halk, kuncogás követte, majd visszahúzódtam és a tábla felé mutattam.

Szóval tudod, a sok okos megcseszheti ott ahol vannak! Az embernek gyerekkorától papolnak arról, hogy az életben a boldogulás, és a boldogságkeresés mennyire fontos, meg az, hogy idővel megálljon a saját lábán, és arról is beszélnek, hogy ha eljön az ideje megfelelően válasszon maga mellé valakit, akivel holtodiglan és amíg ásó és a kapa fejbe nem csap...vagy valami ilyesmi, de arról soha senki nem beszél, hogy ha a vágyak elragadnak, ha le kell küzdeni egy késztetést, ami erősen benned van azt mégis hogy csináld? Hogyan uralkodj a vágyaidon, a testedben végbemenő hormonális hullámvasúton...szóval hogyan legyél képes adott helyzetben nem úgy viselkedni, mint aki menten a mennyországig ugrik egyetlen érintéstől? Pedig esküszöm ez most nem azért van bennem, mert olyan régen lettem volna valakivel. Ha le kell vezetni Scotty mindig ott van, és nem csak ő. Nem tudok meglenni egyetlen ember mellett, ez olyan dili nálam, mint mondjuk a kis díszernyők gyűjtése. Na jó, azért a kettő nem teljesen ugyanaz, de a lényeg, hogy nem vagyok egy monogám aszkéta tipus, az önmegtartóztatás meg végképp messze áll tőlem. Most mégis szerintem ha valaki látna, azt hinné, hogy minimum fél éve nem voltam senkivel. Persze lehetne ezt arra fogni amit a Lokálban megittunk, de könyörgöm hol van az már? Az agyam persze attól még pörög, és a mozgásom sem tökéletes még, de ami órákkal korábban történt, az alkohol elhúzódó hatása mind közrejátszik abban, ahogyan jelen pillanatban viselkedem. Meg az igazat megvallva, ahogyan arra már gondolatban többször is utaltam, ez a szitu nekem nagyon új. Úgy hat itt jelenleg a lakásomon, a konyhámban, az egész apró kis garzonba, mintha a texasi nagyi patkó alakú székét bevágnád egy igazi modern bauhaus környezetbe. Szép, meg minden, de rohadtul kontrasztos az egész.
Iszonyat jó pasi, ezt szögezzük le, és még ha az alkohol is fedeztette fel velem a tényt, már rég nem az alkohol amelyik nagyon is helyénvalóként kezeli ezen állítást.Hogy nem vettem észre eddig? Hát talán úgy, hogy egyrészt nem nagyon nézegettem három gondűző után, nem vinnyogtam a fülébe ének címszó alatt, és nem utaztam még vele egy taxiban. Nem tudom...ez olyan dolog érted, ami megtörténik és hirtelen nem tudsz vele mit kezdeni, csak vigyorogsz és élvezed az egészet. Még akkor is, ha tudod, hogy másnap kurvára kamillázni fogsz, hogy mi történt itt előző éjjel. Persze nem állítom, hogy semmire nem fogok emlékezni, sőt fogok. Ez az a helyzet, amikor az agyad ezerrel kattog, és magyarázza mit kellene tenni, de te simán nem foglalkozol vele, és csinálod úgy ahogyan azt az ösztöneid diktálják. Mint most. Mint ebben a helyzetben, amiben jelenleg a másik olyan szintű felhúzása a cél, amiből nem hiszem, hogy nem lesz a végén lepedőszaggatás.
Azt hiszi, hogy kezd...na kíváncsi lettem volna a mondat folytatására, de azt hiszem tudom mit akart mondani. Nekem is az járt a fejemben, de őszintén nem érdekel. Nem érdekel a kávé, a darts, de alapvetően az sem, hogy az ablakon át telibe vigyorog minket a kifli alakú hold, és amott, a vonatsíneken a szokásos hajnali vonat robog el, ezerszeres hangerővel dübörögtetve meg maga alatt az alumínium borítást. Isteni környék mi? Nem olyan rossz, főleg mert nem kell sokat fizetni.Nem mintha ne lenne….na ez egy másik téma, hanyagoljuk.
Most az van, hogy éppen próbálok úrrá lenni azon az erőteljes késztetésen, hogy ne csupán szórakozottan simítsam át a köldök vonalát és a meleg bőrön hagyjam apró ujjam lenyomatát, hanem megforduljak….tényleg meg kéne. Olyan erős a késztetés, hogy majdhogynem az ajkaimba kell harapnom, és jólesően gondolni aaaaa...mire is? Ja a gobelin hímzésre. Kell a francnak a gondolat….akarom és kész!
Maradnék a közelébe, istenazatyám, hogy maradnék, és ha nem lenne bennem a rohadt kisördög ami a lábaimat távolabb viszi tőle, maradnék is. Azt sem tudom honnan a szabályok, meg mi az, hogy semmi tapi? Ezt én mondtam? Perszehogy én! Csak azért, mert olyan nagyon beindított, meg ígéretekkel bombázott a hangja, közbe nem kaptam semmit. Nem, ez így nagyon nem fair….pedig tudom, hogy minél tovább várunk valamire, az annál édesebb és izgalmasabb lesz. Nem mintha már ne lenne így is annyira izgalmas, hogy szívem szerint végignyalnám az ádámcsutka vonalát a szájáig...basszus...ez meg honnan jön? Kezdek becsavarodni, szóval a jótékony távolság azt hiszem mégis jól jön. Ettől még ott van a vágy, hogy visszalépjek, és ez nagyon őrjítő tud lenni.
- Bla...bla...bla…- ingatom a fejem, miközben a kezemmel kacsacsőr alakot formálva mozgatom azt, és a hangom is elég idétlenre változtatom. Méghogy vannak módszerei? Hát persze, vannak csak éppen ha beszél róluk nem vagyok vele kisegítve.
- Sok a duma, dobj!- mutatok a tábla felé, és beharapott alsó ajkakkal nézem végig az első, majd a második dobást. Egész jó. Ha a pontatlanságra megyünk, akkor minden bizonnyal magasról fog verni. A harmadiknál lehajtom a fejem és elnevetem magam. Persze bolond aki iszik előre a medve bőrére, és én ma már a kávén kívül nem is igen akarok semmit inni, így is vállalhatatlan amit művelek. Mondjuk attól még pokoli jó.
- Kilenc! Tyű! Ha ettől kevesebbet dobok, meg is érdemlem, hogy én vetkőzzek először.- szólalok meg, aztán még mondanék valamit, de megint sikerül belémfagyasztania a szót. Csak egy érintés. Egy apró. Véletlen. Ahha, persze, véletlen. Mintha belémvágtak volna egy csokor villámot, és a kezeimen szaladgál az összes csillagkép összeölelkezve. Forró és hideg egyszerre, miközben arra vágyom, hogy nyissa szét az ujjait, ragadjon meg velük, rántson magához...francba már az egésszel! De ezek csak gondolatok, csak az én buksimban vannak, és nem tudom, hogy a kábulat, a vágy, vagy éppen ez az egész helyzet együtt okozza ezt velem?
- Az én kezem elég sok dologra képes. Például arra, hogy jobbat dobjak nálad!- ahogy rám néz másodpercek alatt vetkőztet le, lobbant lángra és vág az ágyra...szinte hallom a fülemben dobolni a vérünket.Szétnyíló ajkaimat a nyelvemmel nedvesítem meg.
- A szám pedig….- nyekergem, de végül csak egy mosollyal rázom meg a fejem. Nem, nem ezt most nem fogom befejezni, nem úgy és nem azzal, amivel kellene. Megfogom a kis nyílvesszőket, és erősen koncentrálva dobom el őket a tábla felé. Az első elég erőteljesen mellé, a második telibe, a harmadik kicsivel mellé.
- Tizennégy!- fordulok meg felé nagy vigyor kíséretében, miközben odasétálok a táblához, hogy kivegyem a három nyilacskát. Ahogyan sétálok vissza, mosolyogva gondolkodom, vajon mit vetessek le vele először?Illetve hogyan?
- Úgy látom az első kör az enyém. Szóval a kiválasztott ruha a nadrág!- ha éppen eleget akarna tenni a kérésemnek, gyorsan megemelném az ujjacskám, hogy megingassam a levegőben.
- A-a….de nem csak simán megszabadulsz tőle. Nem azt mondtam, hogy te fogod levenni, csak azt, hogy a nadrágot választottam. Én fogom levenni. Méghozzá a fogaimmal. Ha megmozdulsz, véged!- mosolygok tovább, és még egy szemét kis kacsintással is megtoldom.
Játszunk a tűzzel? Hát játsszunk rendesen! Elindulok felé, a nyilacskákat a kezébe adom és letérdelek pontosan elé, onnan pillantok fel rá a világ legártatlanabb őzike tekintetével.
- Azt kérdezted elég bevállalós vagyok e? És te vajon az vagy?
Bingó!

Megvan a mondás? Akasztják a hóhért. Ez esetemben hatványozottan is így van a mai este folyamán. Meg amúgy általában az életben is. Mert nekem mindig mindenben nagyobbat kell mondanom, jobban kell nyújtóznom mint ameddig a takaróm ér...meg efféle okosságok, de érted, ez olyan kis bennem lappangó pici gubancmanó, ami arra késztet, hogy többet vállaljak mint amennyit bírok. Persze ennek állítólag köze lehet a magasságomhoz, és a kis emberekre jellemző komplexusok garmadához, vagy a tököm se tudja mik ezek, amikról Freud néha zagyvál. Szóval félrészegen azt mondani, hogy lenyomom dartsban azt, akin alig látszik meg a pia, legalábbis hozzám képest, elég meredek húzás. Na hallod, én néha józanul is majdnem felrobbantom a kávéfőzőt, ő meg simán összerakott benne egy feketét, méghozzá agyrobbantó minőségben.Én hozzáérnék, annyiszor ahányszor csak tudok, de a szabályok értelmében ez tilos. Nem mintha ő ne tenne magasról az én kis szabályaimra, és húzza rendesen az amúgy is csumára felhúzott agyamat. Jól esik. Pokolian. De hé, olyat nem lehetne, hogy én most kiszambázok a fürdőbe, belesikítok a rózsaszín bolyhos köntösömbe, aztán bedugom a fejem a hidegvíz alá minimálisan olyan húsz percre, és amikor kijövök az antarktiszi klímából a nyugalom megszállottjaként sétálok ki, úgy végigcsókolom a kislábujjától a feje búbjáig, hogy hatszor lesz közben görcsös erekciója? Miközben az én ajkaimon csak egy félszeg mosoly bújkál. Meg persze ahogyan én azt elképzelem. Naná, hogy a pokol katlanja hozzám képest smafu jelenleg, és egy uszoda bérletet válthatna az altestemre egy komplett vizilabda csapat. Nem? Szóval nem lehet. Oké, akkor megpróbálok ebből a helyzetből kihozni valamit. Nem egyszerű, és persze, amikor veszít eljátszom a gondolattal, hogy egyből az alsónadrágjától szabadítom meg, de úgy, hogy nem veszi le a farmert. Ám mivel egy önvédelemoktatóról beszélünk, nem egy mágusról, azt hiszem ez a terv is kivitelezhetetlen. Agyamban szépen lassan a gondolatok képlékenyen úszkálnak, már nem látok semmit, és nem hallok semmit, csak a saját eszement szívverésemet, miközben kigondolom mivel is mérjem rá az első kínkeserves csapást azért amit éppen velem művel. Az isteni szikra úgy csap kupán mint a lengőhinta Jacket nyolcadikban. Az ajkaim tényleg csodákra képesek. Azon túlmenően is, hogy időnként annyit beszélek, hogy kihűl a gyomrom.Hogy mikor tanultam meg nadrágot foggal levenni? Hát amikor tizenhat évesen először néztem meg a Pajkos Ajkak című klasszikus light pornót egy lányos pizsipartin. Ez egy olyan filmecske, ami azért nem bevadulós, de sokat tanulhat belőle az ember lánya, kivált akkor, amikor épp csak ébredeznek benne azok a bizonyos vágyak, amelyek később - mint esetemben is- kitörni készülnek, és kis híjján felzabálja a ma esti partnerét. Tudom, hogy le kellene higgadni, hogy nekem kellene normálisabban viselkedni, mert hé mégiscsak én vagyok itt a nő vagy mi...de sosem hazudtoltam még meg magam, nem vagyok álszent picsa, miért pont most kezdeném el?
Vigyorgom lelkesen meg bólogatok, amikor mohó macskának nevez.Hát persze.
-És ha nem vigyázol ki is lefetyellek!- a mondat erőteljesen szexista utalása nem véletlen, nem elszólás, de nem is tudatos. Valahogy jön, csípőből. Miközben elképzelem a szituációt és nekem is sikerül beleremegnem. Úgy vetődöm a lábai elé, hogy engem ma innen kiskanállal fognak összevakarni, ha ezt túlélem. Nem...és még egyszer mondom nem szoktam meg az efféle játékot, én a gyors és minden tekintetben bődületesen őrült estékhez vagyok szokva, és nem is éreztem ennek szükségét, egészen a mai napig. Mert be kell vallani, hogy nagyon is bejövős a dolog.Kérdés meddig bírom cérnával...mert hogy nekem ilyen kurvára birka türelmem legyen és így tudjak valami után sóvárogni, vagy valaki után, hát gondolta a franc!Pedig így van. Ezért van az, hogy most is olyan finoman és érzéssel hajolok előre, hogy apró fogaimmal a nadrág felső szárához érjek. Basszus, basszus...ha most vallásgyakorló lennék, akkor buzgón imádkoznék, hogy ne mozduljon úgy a szám, ahogyan az agyam akarja jelen pillanatban vezérelni.Persze az imádság, a hatodik parancsolat, és az, hogy éppen Neo leghívogatóbb testrésze előtt térdelek nincsenek édeshármasban összekapcsolódva, szóval ez úgy egyben bukó. Hiszen az erkölcsös lányok, nem úgy viselkednek ahogyan én szoktam. Vagy ahogyan most viselkedem. Igaz az erkölcsös lányok nem is isznak. Minek élnek akkor?
Koccannak a fogak a zippzáron én meg kis híjján akkorát sóhajtok, hogy a forró levegőt belefújom az ölébe. Krisztus a kereszten most segíts! Felpillantok, de látom, hogy lecsukta a szemeit, ide se mer nézni. De jó neki, nekem látnom kell mit csinálok….igaz továbbra sem azt amit igazán szeretnék. A mozdulat lassú, és minden zizzenés egy éket ver bele az agyamba, ami egyre erősebben mantrázza, hogy hagyjam az egészet a francba és tépjem le róla a maradék darabokat, majd egyszerűen verjem bilincsbe ajkaim két húsos bilincsébe ami olyan hívogatón áll előttem. Szó szerint. Nem szólalok meg, nem teszek megjegyzést. Szerintem egyetlen aszkéta sem lenne képes kibírni azt amit most csinálok vele. Csodálom, hogy még nem markolta meg a….na csak gondolnom kellett rá. Ujjai a hajamba fúródnak, és akkorát nyögök mélyen és szinte megvadultan, hogy egy morgásnak is beillene. Okés, most döglöttem bele a saját hülyeségembe. A nadrág lehullott és én felnézek rá. Olyan a tekintete, hogy nagyjából az ötödik mozdulatnál tart. Bennem. Én is nagyjából. Érzem, én esküszöm, hogy érzem.Ez biztos ilyen tantrikus dolog. Nem értek hozzá, de ennek utána fogok kérdezni Freud-nál.
- Most...most….most- nyögöm én is, mintha éppen orgazmikus magasságokban szárnyalnék, és hát én nem tudom mivel lehet ezt a hatást elérni, de neki sikerült. Ha negyed órán belül nem lesz semmi, én nélküle fogom elkezdeni. Fel fog robbanni az agyam. Én nem vagyok még annyira gyakorlott, hogy képes legyek ekkora önmegtartóztatásra. Meg őszintén nem is akarok lenni.
-...te jössz.- ismétlem meg utána, bár a hangom olyan mint egy tizenéves fiúé aki a mutálás kezdeti jeleit mutatja.
Na és akkor most jön az amikor ama bizonyos hóhért akasztják. Mert ugye én gondolom csak, hogy rajtam kívül másnak nem lehet szerencséje...és de! Olyan dobást visz be, ami kis híjján telitalálat. Gondosan ügyelek arra, hogy az előbbi akció után legyen közöttünk minimálisan két lépés távolság, mert én most, ebben az állapotban nem garantálok semmit. Aztán észreveszem, hogy a zoknitól is megszabadult. Nem gáz, egy gonddal kevesebb. Egy pasas rém idétlen alsóban és zokniban.Valahogyan az a kép ugrik be önkéntelenül, hogy a nagypapók várakoznak az urológián prosztata vizsgálatra.Fuh, nem is akarok erre gondolni, bár lehet ez csillapítaná bennem azokat a vágyakat, amelyeket az generál, hogy feltérképezem így, ebből a szögből a hátsóját. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: harapnivaló. Tényleg. Esküúristen, hogy ez jut eszembe, és harapnám is. Helyette az alsó ajkamba harapok levezetendő azt ami éppen bennem van.
Amikor a nyilakért indulok elhaladva mellette én megpróbálom kikerülni, de a lábaim nem engedelmeskednek, ő meg ezt kihasználva simul hozzám. A fenekem önkéntelen mozdul a csípőmmel együtt egyet hátra, hozzásimulva egyetlen mozdulat erejéig. Fullasztó az egész. Mióta ilyen kicsi ez a lakás? Nyissunk ablakot? Nem, azt hiszem már valahogyan majd összevakarom magam. Vagy nem. Mindegy, én jövök. És dobok. Háromszor. Három olyan siralmasat. Mondjuk nem meglepő, mert ahelyett, hogy a táblára figyelnék, a dobások között a fenekét nézem. Hát lehet rossz ötlet volt az a nadrág? Vagy nagyon is jó ötlet volt. Négy, egy, kettő.Olyankor is jobb vagyok, ha éppen két óra alvás van mögöttem huszonnégy ébrenlét után.
Megadom magam. Ezt a kört most ő vitte.
- Figyelmeztetlek!- szólalok meg mutatóujjam az ég felé bök. De mire is? Na azt nem mondom, mert talán nincs is. Ez csak amolyan blöff, azt hiszem. Ettől függetlenül bármit is kér, meg fogok tőle szabadulni. Nincs mese. A hóhér akasztva hülye látvány. Én pedig még hülyébb ahogyan ránézek, pontosan úgy, ahogyan akkor, abban a pillanatban, amikor előtte térdeltem.
Kérj! Bármit!

+16

Volt a nagyszüleimnek még Chicagoban egy macskája. Szép zsemleszínű, helyenként sárga pettyekkel a bundáján. Tojásnak hívták. Mire én betöltöttem a négyet, Tojás már jócskán elmúlt hét éves. Már öregnek számított.Nyugi….mindjárt megérted, hogy miért kezdem éppen ezzel a mondanivalómat. Szóval volt ez a cica, ami naphosszat nem csinált mást, csak szunyókált a gangon, és úgy terpeszkedett a bejáratnál, mint egy szuszogó, eleven lábtörlő. Párszor sikerült is átesnem benne. Mert felállni az útból derogált ám a szőrcsomónak. Nem vagyok büszke rá, de rengeteg alkalommal cibálgattam a macska bajuszát. Csak apró ujjaim közé csippentettem, és tetszett, hogy a fél pofázmánya kilátszik, de a nyavalyás dög nem nyitja ám ki a szemét.Csak amikor már megunta kapott felém, és próbált lustán elhessegetni. Később már annyira megszokta, hogy állandóan csesztetem, hogy fel sem ébredt rá. Nagy ívben szart a fejemre, meg a bajusz cibálgatásra. Na és ez honnan jutott éppen most, és éppen ilyen helyzetben az eszembe? Mert van az a pillanat, amikor én is átmegyek macskába és bár korábban nagyon is érdekelt a bajuszcibálgatás, átesem a holtponton és magasról teszek az egészre. A figyelem, esetemben olyan mint a nyári zápor: jön, kiadós, totális meg minden, de aztán el is megy.Én gyorsan élek, szeretem a változatosságot, és utálom a lassú tempót, meg a várakozást. Ha egy sorban öt percnél tovább kell ácsorognom az összes aprószentet szidom alfától omegáig.
Nincs ez másképp az élvezetekkel sem. Én nagyon tudom értékelni az efféle játékokat, de egy bizonyos ponton, és egy bizonyos eltelt idő után már elveszítem az egész iránt az érdeklődésem. Elmúlik, elillan és nem érdekel tovább. Hogy ez miért van így? Hát ember, nézz már rám! Huszonhárom vagyok, félig még a tojáshéj ott vigyorog a hátsómon. Én a mai napnak élek, vagy esetleg a holnapinak, és keveset foglalkozom azzal, hogy mi lesz holnap. Anya annyit törődött ezzel, meg a jövővel meg a tervekkel és látod mi lett a vége? Én nem nem fogok ebbe a hibába esni az fix. Ki fogok mindent élvezni, gyorsan és totálisan. Persze ha hagyják.
Nem tagadom, hogy nagyon bejön és kurvára izgat a játék, amelyet ezzel a pasassal játszom, és a Lokál óta kellően beindultam, de azt hiszem van az a szitu amikor már átmegy önismétlésbe a dolog, és elveszíti a jelentőségét.Bár azért lássuk be, az első pár ruhadarabtól való megszabadulás elég vadító élmény, és nemigen volt még benne részem, sokáig emlegetni is fogom, meg azt is, hogy olyan bitangjó érzés volt a bőrébe fúrni a leheltem egész közelről, miközben a gondolataim meglódultak és már rohadtul szartam az egész játékba bele. Haladjunk, kérlek, mert ha ez így megy tovább kénytelen leszek elvonulni a fürdőszobába. Hogy ő közben mit fog csinálni, az ő baja.
Kellene egy csap a halántékomra, hogy a gőzt kiengedjem, mert bár adom itt a nagyszájú csajt, nagyon is nehezen veszem még a levegőt is egy helyen Neoval. Most őszintén. Ilyen hátsóval büntetlenül mászkálni az én lakásomban egyszerűen szentségtörésnek számít. Persze reménykedem benne, hogy következő alkalommal is én fogok vetkőztetni, de azt már eldöntöm, hogy ezt a játékot, bármi is lesz az eredmény fix, hogy nem fogom végigjátszani. A türelmem nekem fogyott el hamarabb. Öröm a köbön, hogy ő valószínű nálam jobban bírja, elvégre pár évet ráver az én koromra, szóval gyakorlata nagyobb lehet….de az istenért, az én libidóm már lyukat ütött az univerzumon. Ha két percig még úgy kell maradnom, hogy egymáshoz sem érünk...na neeeeeem ezt tuti nem!
Persze veszítek.És persze ő az aki kérhet, kívánhat, tulajdonképpen bármit. Még hergelném is, ha azzal nem éppen úgy magam alatt vágnám a fát. Pici ajkaim között elég elevenen él még  a percekkel korábbi élmény, amikor az ajkaim olyan engedelmesen szántottak végig a farmeren, hogy másodpercek alatt egy kívánatos és nagyon is lüktető testrésszel néztem farkasszemet. Nálam az már egy hatalmas fegyvertény, hogy nem akkor hagytam fel az egésszel és rúgva fel minden rohadt szabályt, meg azt, hogy ő éppen mit akar, lazán veszedelmes kényeztetésbe kezdtem volna. Ez elmaradt, ahogyan elmaradt a folytatás is, és láthatóan én ezt már nehezen bírom. Nem értem mi a francért csinálja ezt? Én meg mi a francért hagyom? Hé….tisztul az agyam. Üt a koffein, hat a kávé, de az agyam valójában mégsem tisztul….mindegyre az jár a fejemben, ahogyan a hajamba markolt. Baszki, az olyan érzés volt, de tényleg olyan, mintha egy tüzes bottal karistolta volna végig a fejbőrömet, ami mégis vágyakat ébresztett bennem. De olyanokat, hogy a fantáziám belepirulna, ha láthatóvá tehetném.
A felsőt választja. Hát rendben. Alatta még van melltartó. Igaz, néha a funkcióját veszíti, mert a husis lányokhoz hasonlóan a kebel méretem is ennek megfelelő, szóval időnként a maguk útját járják még melltartóban is, én meg nem tartóztatom őket, ahogyan akkor sem, amikor felhúzom két oldalt a pólót, hogy levegyem magamról. Nem akarok ezzel sokat baszakodni, szóval szabaduljak meg tőle minél hamarabb. Ott áll előttem, gondoltam így premier plánban akarja végignézni amint ledobom magamról a ruhadarabot...na meg egy nagy frászt! Ahogyan az első mozdulatokkal a ruha elhagyja a testem érzem meg a levegő kavargását a testem körül, majd egy érintést az oldalamnál. Összerezzenek, és egy halk de határozott vágytól és izgalomtól no meg némi riadalomtól átitatott sikkantás jelzi a reakciómat. Az érdes felületet megérezve, meg magát a mozdulatot, már tudom mi történik. Úgy nyal végig, mint egy ízletes és hívogató vaníliafagyit tölcsér nélkül, csak úgy egyszerűen.Miliszekundum alatt leszek libabőrös, ver ki a víz, szökik a lázam az egekbe és folyok szét előtte mint az a bizonyos fagyi a negyven fokban. Összeszorított fogakkal cibálom tovább a felsőm lefelé, miközben ő meg nem szűnő nyelvjátékkal követi a pólóm útját.
-Aztaaakúúúrvaaaa!- szakad ki belőlem nem éppen a jólneveltség jegyében egy cifra káromkodás, és csak könyörgöm az égiekhez, hogy még egy kicsit bírják ki a lábaim, mert menten a karjai között kötök ki a félig levett felsőmmel együtt. Majdhogynem megskalpolom magam úgy tépem le az utolsó centiknél a felsőt, ő pedig már a kebleim között táncol a szájával és irgalmas isten, szinte belefúrja magát az átforrósodott bőrőmbe! Ha abbahagyod istenemre kitekerem a nyakad!Nem, még nem hagyja abba, és a nyakamon is végigszánkázik, a hangom valahol elveszett és meglett, és tovább játszadozik magas és mély hangok között másodperces váltásokkal, közbeékelve reszelős sóhajokkal. Beharapom az ajkam és ellenállok a mozdulatnak, hogy magamra húzzam. Az ellenállásom azonban vészesen csökken. Úgy egy percre vagyok tőle, hogy végképp befejezettnek tekintsem az egész istenverte vetkőzős dartsot.
Nyomokat hagy rajtam. Ha észnél lennék leállítanám. Ha észnél lennék lehet itt sem lennénk. Ha észnél lennék...de én sosem vagyok észnél ha a vágyaim irányítanak. Nem számít, majd veszek garbót. Akkor is ha ezer fok van, nekem ne mondja meg senki mit hordjak!Minden egyes szívást követően valami nem evilági hörgő könyörgés hagyja el a torkom ismeretlen szuahéli nyelven, mert érthetetlenül motyogok. Még én sem tudom mit.Azt hiszem azt magyarázom, hogy nem nagyon bírom már amit csinál. Illetve bírom….túlságosan is, ami azt illeti.
Amikor abbahagyja csak nézem őt. A tekintetem most olyan mintha nagyjából három spanglit szívtam volna el csuma egyedül két percen belül. Üt rendesen. Ez a faszi önmaga egy két lábon járó gyilkos drog és túladagolni sem lehet, mert a szervezet folyamatosan sóvárog utána.
Bólogatok. Hagyom, hogy dobjon, de őszintén már fogalmam sincs mi történik a táblán. Oda sem nézek, csak őt figyelem. Döntök. Alig egy másodperc elég. Nem tudom végül mi vitte be a gyilkos hatást, vagy mi volt az ami arra sarkallt, hogy feladjam a játékszabályokat és mindent, amivel éppen idáig játszadoztunk. Kész, én befejeztem!Nem a táblához indulok, hanem hozzá, éppen elég. Megállok és nézem egy darabig. A mellkasom úgy jár fel és le, hogy a jelenlegi tempóval egy generátor elvinné egy kisebb hitközség templomi világítását.Erőm ezerszeressé válik, és a pólója felé nyúlok. Valahol mellkas tájon ragadom meg, és egyetlen kérdés, kérés vagy figyelmeztetés nélkül tépem ketté. Az anyag ha nehezen is, de enged. Mire képes az agyban felszabaduló vágyak gerjesztette adrenalin, mi?Egyszerűen lecibálom róla a pólót, és a mutató ujjammal a mellkasára bökök.
-Telitalálat!-nyögöm bele a bőrébe előre hajolva, és egyszerűen taszítok egyet rajta előre.Teljes testem simítom neki. A forró bőröm simul az övéhez.Végignyalom a mellkasát, de csupán a nyelvem hegyével. Alig érintve, éppen csak annyira, hogy érezze, én pedig ízleljem. Pedig legszívesebben felfalnám. Fel is fogom. ‘Asszem.
Kész, elfogyott a türelmem. Az is csoda, hogy eddig bírtam.

+18

Alkalmatlan vagyok a feminizmusra. Ez a mondat akkor hagyta el a számat, amikor hónapokkal korábban valami csicseriborsó loboncos hippi bölcsész picsa megpróbált beszervezni egy tüntetésbe...franc sem emlékszik mi volt a téma pontosan, de valami olyasmi, hogy a nők egyenjogúsága az egyetemi záróvizsgákon. Már a felvetést sem értettem, így aztán közöltem vele a fenti mondatot, meg azt is, hogy ha annyira derogál neki egy pasas jelenléte az életében, és egyáltalán az, hogy bizonyos dolgokban igenis növesszen egy férfiállat tököket és álljon a sarkára, akkor ápoljon hosszabb távú kapcsolatot a jobb kezének két ujjával. Vagy hárommal, ízlés dolga.
Nem értem a feministákat, vagy a morális maszlagok mögé bújó vaginaistenítőket. Egyszer azért sír a szájuk, hogy nem lehetnek egyenlőek, de ha egy toronydarura akarják felzavarni, vezesd kisanyám, akkor meg jujj a körmöm letörik. Vagy ha megpróbálná akkor úgy kellene egy húsz személyes mentőbrigáddal lehozni. Mert persze a pofázás megy, de alkalmasság nincs mögötte.
Szóval alkalmatlan vagyok rá, és főleg azért vagyok alkalmatlan, mert én igenis szeretem ha bizonyos helyzetekben a pasi irányít. Szeretem ha megvezetnek, ha játszanak az érzékeimen, ha átadhatom magam az élvezeteknek. Ez kurva önző módon hangzik, de nem úgy van ám, mert én viszonozni is szoktam. De, és ezen van a hangsúly, szeretem végig érezni, hogy a férfi a kezében tartja a gyeplőt és úgy összegyűr, mint Miss Katie a mosodában a lepedőt a kilencven fokos gyorsprogramban. A szexben is mint annyi minden másban szeretem a gyors dolgokat, nem vagyok órákig kínlódós tipus, hamar elvesztem az érdeklődésem, és nem nagyon villanyoz fel, ha valaki izgatás címszóval hosszú ideig szöszmötöl. Mert én ezt így hívom. Lehet, hogy ez később változni fog, úgy értem beérek mint a nyári gyümölcs, és biztosan majd díjazni fogom az ilyen játékokat is, most azonban elvesztem a kontrollt. Nem csak az agyam felett, amit az alkohollal már megalapoztam, hanem a vágyaim felett is. Nekem nem megy a megjátszás a faszi szédítés, hogy jujj nem is akarom, és hozz lázba mert el akarok égni, de még ne….még várj...neeeem ezt bizony nem nekem találták ki. Most pedig, nem állítom, hogy ez nem volt jó, meg izgalmas, és nem száguldottak a vágyaim és az akaratom az egekig és csókolták meg szentpéter kislábujját, de nem hiszem, hogy ebből rendszert fogok csinálni. Úgy égek, hogy másodpercek alatt egy két lábon járó kellően nedves bombából fogok állni, akit elég csak megérinteni és attól robban. Ha valami jó, az rajtam látszik, ha valamit élvezek annak hangot adok. Ilyen egyszerűen működöm. A megjátszást meg hagyom azokra akik szerint ez olyan kurva izgalmas. Szerintem nem az.
Azt hiszem az egész már előre érezhető volt abban a pillanatban, hogy beléptünk a lakásom ajtaján, csak valahogy én akkor azt éreztem, hogy nála elmúlt a dolog. Vagy nem tudom. Hogy csak hazakísért, megiszik egy kávét...nem tudom. Naív lennék? Hát azért azt nem hiszem, de én tényleg ezt hittem. Persze aztán, ahogyan haladtunk előre, ahogyan ott voltak azok az apróságok, világossá vált, hogy itt már szó sincs csak kávéról, vagy éppen hazakísérhetlek? dologról...hacsak hozzá nem tesszük, hogy “meg hát”. Kétszer is.
És amíg nem érünk úgy konkrétan egymáshoz, addig rendben és frankón megy is ez a játék nekem, de amikor kitaláltam, hogy foggal veszem le a nadrágot, és utána a pólóm útjának szájjal történő letapogatása, mellé a nyakamat ért veszedelmes és gyilkos ostrom….na az azért rendesen hazavágott. A lila köd leszállt, és rendesen éreztem, hogy pillanatokon belül vinnyogva kaparom a falat, vagy egyszerűen kizavarom, hagyjon magamra...vagy magamra rántom és úgy megszorítom a combjaimmal, hogy kipontozódik másodpercek alatt...némi túlzással. Szóval elég széles skálán táncoltak a gondolataim, de az egésznek az epicentrumában az volt, hogy akarom. Most és itt, és utána felőlem már akármi történhet, én úgy merülök alá az élvezetek buddhai nyugalmába, hogy nem lesz ember aki kirángasson onnan.
Az már azért előrevetíti Neo vágyait, és mégis mire képes ha hagyja elszabadulni magát, amikor elszakadva tőlem rám nézett. Ott volt a tekintetében, hogy ha egy tál csirke lennék, darabokra szaggatna és felfalna. Én meg kurvára szerettem volna csirke lenni a tálban, csak csináljon velem valamit, ha már ezt a hatást sikerült elérnie. Mert okés, hogy nem szeretem ennyi ideig húzni, és nem is igazán szoktam, de amilyen állapotba kerültem….hát még el kell gondolkodnom, hogy megérte vajon. Mondjuk ahogyan a fejét hátraveti a pólós akcióm után, és belesóhajt az aprócska nappaliba az kellően inspiráló lesz számomra is a folytatáshoz. És tenném is, de beelőz.
Keze az arcomra simul, és megemeli annyira, hogy győzelmét szavakkal is prezentálja. Én meg csak vigyorgom, beharapom az ajkaimat, majd lusta macska módra végignyalom őket. Ezzel adva tudtára, hogy igen, győzött, rendben elfogadom, de akkor éljen is a győzelmével és vegye el ami ott van előtte nyilvánvalóan rá várva. Engem.És ha valaki azt hitte én nem tudok komoly lenni, az nagy tévedésben van. Ritka pillanatok amikor az vagyok de a szex az valami olyasmi, amit nem szokásom félvállról venni, legfeljebb az addig elvezető utat. Mert nekem a flört a lételemem, bizonyos szintig. Utána viszont nagyon bele tudom élni magam az egész helyzetbe, és teljesen a másikért vagyok akkor és ott. Meg persze a saját élvezetemért, naná!
Amikor megérzem az ajkait, a vákum, ami kettőnk között keletkezik rendesen betemet. Esélyem sem lenne tiltakozni, igaz nem is azt akarok, mert ahogyan megérzem a nyelvének egyre követelőbb játékát már csak a fájdalmasan túlfűtött sóhajra futja tőlem. Jelenleg úgy érzem, hogy ebben a szobában a levegő a legkevesebb, belenyögök az ajkai közé.Fúrnám közelebb magam, ha lenne még hely, de jelen pillanatban úgy tűnik mindketten kihasználtuk a maximális teret egymás között.Kiürülnek a gondolataim. Már csak azt látom, ahogyan elterül rajtam a keze, és a kebleim fölé szaladnak az ujjai, ostrom alá véve a mellbimbóimat. Mennyire érzékeny? Azt hiszem a keménysége több mint árulkodó lehet.A melltartóm azt hiszem pillanatokkal korábban landolt a lábam mellett, szinte nem is emlékszem rá, hogy lekerült. Arra sem, hogy rajtam volt. Olyan forró a testem, hogy bio fűtőelemként funkcionálok jelenleg, és amikor nekem nyomul, a mozdulataira válaszul hasonlóan engedelmesen válaszolok a csípőmmel. Őrjítően tekeredem köré, akár egy kis inda, amelyet le nem téphet többé. Mozdul a lábam, a csípőjén támasztom meg, és innen taszítom magunkat odébb. Basszus, levertünk valamit...nem tudom mi volt, kagyló lehetett...mit érdekel? Még csillognak az ajkaim a csókjától, amikor a nyakára tapasztom a számat. Nem szívom, csak aprót mozdítok a nyelvemmel, épp annyira, hogy a hegye végigcsiklandozza, előre haladva az ádámcsutkáig. Megveszek a férfiak ezen testrészéért. Van még nő akit az ádámcsutka izgalomba hoz? Mert engem rohadtul.Haladnék én feljebb, de fél lábon nehéz lábujjhegyre állni, másképp meg nem érném fel a magasság különbség miatt.Kezemmel átölelem, és a hátán simít végig az ujjam. Az ujjbegyeim, hogy pontos legyek, de nem megvadult szántást csinálok rajta, hanem apró, piciny csípéseket, mint a hideg, fagyott kis lábnyomok...mert szerintem nincs attól őrjítőbb, mint amikor már majdnem felrobbansz, és lassú gyengédséget kapsz, pedig most legszívesebben én is beleharapnék. Bárhova ahol érem. A nappali szegletében van egy kanapé. Tulajdonképpen az foglalja el az egész nappalit...a hálószoba esélytelen. Az csak egy fülke, szóval oda nem is igen szoktam, max aludni menni. De a nappali tökéletes lesz.
- Ahh...ahhraaa...háhh hátra…- csókolom bele egyenként a szavakat a mellkasába, adva valamiféle támpontot, hogy hova haladjunk. Na igen, megvan a kis lakás előnye és hátránya is. Az előnye, hogy egyre közelebb hoz, a hátránya, hogy az ilyen édes kínzás elől nem is igazán van hova menekülni. Báááár nem is nagyon akarok, ami azt illeti.
Tolom őt tovább, hagyva, hogy ott és akkor és annyira csókoljon amennyiszer csak akar. Útközben megpróbálom megszabadítani magunkat még pár ruhadarabtól, remélem ő is társ ebben. Ide vagy oda repülnek, mindegy, mert így is annyira nagy a rumli, hogy nem számít.
Beletúrok a hajába, majd megmarkolom, és még jobban magamra húzom. Nem eresztem, nem is tudnám, mert ha lefejtem róla a kezem a közelség megszűnik és én most abba beledöglöm. Robbannék a gondolatra is, hogy másodpercek múlva úgy fogom őt elnyelni, mint a tornádó tölcsére az egész világot. Igaz be is szűkült a tér rendesen. Csak őt látom, az ő illata fészkelte magát a kobakomba. Basszus, menten becsavarodom.Valahol félúton járunk, miközben a furcsa összevissza kavarodástól rengeteg mindent borítunk fel magunk körül. De mit számít? Csak az a lényeg, hogy eljussunk oda. Vagy az sem. A szőnyeg is tökéletes.Lefejthetetlenül rásimulok.

+18 (dupla tizennyolc   )

Az azért mekkora durva már, hogy az amúgy sem óriás lakásom, amiben amúgy a magam alig egyhatvanjával lazán elkóborlom, most olyan picike lett hirtelen. Meg a levegő sem sok. Ami van azt is tőle veszem el a csókokba fuldokolva.Kapok a szája után amikor elhúzza, és egyetlen másodpercet sem szalasztok el, hogy a tudtára adjam valahogyan észbontó amit művel velem.És még az sem foglalkoztat jelenleg, hogy mi lesz majd pár óra múlva, vagy esetleg ha úgy alakul holnap reggel...na ja a reggel. Két ember aludt eddig nálam aki a férfinem képviselője, és egyikkel sem feküdtem le. Ez azért komoly dolog ám, kivált nálam. A lakásom az szent és sérthetetlen és nem csak azért, mert ezt tök egyedül tartom fenn ( jó legyünk őszinték nagyapa egy minimális apanázst küld minden hónapban, különben éhen halnék) bár bevallom azért néha rohadtul zavaró tud lenni a csend.Nem vagyok egy párkapcsolati fajta, a fix kötődéstől menekülök mint prüszkölő macska a víztől.Ettől még vágyom a társaságra. Ma este meg is kapom, és a franc se gondolta volna, hogy a semmi hangommal, és a bagzó macska vernyákolásommal bevonzok majd valakit. Igaz, minden bizonnyal nem a hangom bűvölte el. Illetve nem az a hangom, amit a Lokálban hallott belőlem, hanem ez a mostani. Na ja! Ahogy hozzám ér, ahogyan az összes porcikámat végigporszívózza azokkal a zabálni való ajkakkal, kis híjján a plafonig tudnék ugrani, illetve azon túl is, ami azért durva, mert felettem egy középiskolai matektanár lakik, aki két hónapja vált el. Azóta itt él.Átmenetileg, ahogyan ő fogalmazott, bár tekintve a silányul unalmas magánéletét évek lesznek abból. És hát azt hiszem nem biztos, hogy egy pitagorász tétel közepén kellene beleüvöltenem a parkettájába.
Miközben Elias a világból kikergetve kényeztet és valószínű bőrön át lélegzik, mert belém fúrta magát. Minden egyes porcikám kánonba visít ha éppen ott hagyja. Kellően felhúzott ahhoz, hogy ha most folytatja azért is visítok, meg ha abbahagyja azért is. Leginkább azért, hogy olvadjon bele a testembe. Nem, még nem úgy...illetve úgy is, de….nem tudom. Ez olyan érzés érted, mint amikor valami a közeledben van, meg akarod érinteni, de paff lemegy előtted az üvegfal, és látod, de hozzá se férsz. Nem enged. Ő az aki irányít és én ezt kurvára élvezem. Azt hiszem emlegettem már, hogy szeretem ha egy férfi nem veszíti el az irányítást, az ágyban sem.
Félig sikerül szétbontani a nappalit. Útközben nekicsapódunk az egyik könyves szekrénynek, és az Antigoné jelzés értékkel puffan a földön. Lenne a műről magánvéleményem, de ezt a fajta erkölcstelenséget jelen helyzetben képmutatás lenne bírálni. Azt hiszem mellé csapódik a Bováryné, a Dekameron és a Romlás Virágai is. Hagyjuk most, hogy milyen könyveket tartok itthon. Freud-nak lenne valószínű megfelelő elemzése, hogy miért a világirodalom legmocskosabb fantáziával megáldott írói sorakoznak az amúgy sem terebélyes könyvespolcomon.

“Óh, így, míg illatod lágyabb égaljra hajt,
tág öblöt látok én, árboc- és vitorla-rajt,
mely fáradtan pihen, sós hab közt messzi ringván, -”

Ugye senkinek nem kell elmagyaráznom, hogy valójában miről is beszél itt Baudlaire? Hehe.Nem, nem a tengerről és nem is a hajóról. Használd a fantáziád! Azt a mocskosat.
És ami azt illeti Neo használja is. Nem csak a fantáziáját. Úgy tol hátrafelé, hogy közben kapaszkodnom kell belé. Nem érem el, magasabban haladnék, de csak a nyakáig jutok, ami nem kevésbé izgalmas, de én még többet akarok belőle. Mohó vagyok. Nem is kicsit. Azzá tesz minden egyes másodperc, amit a testem őrületbe kergetésével tölt.
Egyetlen pillanatra sem csinálok titkot abból ha valami pokolian jól esik, és a hangom olyan tartományokban szánkázik, amikről nem is tudtam, hogy egyáltalán léteznek. A szexben (sem) vagyok egy csendes tipus. Én az élvezettől nem fogom a párnába fojtani magam, és nem harapom véresre a számat, csakhogy ne üvöltsek. Mondjuk ez utóbbi azért még nem érkezett el. Most inkább csak jólesően szenvedek, és egy hangos nyögéssel hagyom rám borulni, amikor elérjük a  kanapét. Valahol a borulás előtt szinte egyszerre vett le rólam mindent. Ha nem tudnám mivel foglalkozik, akkor azt mondanám suttyomban a sürgősségin dolgozik, mert azok tudnak egy rántással mindent levenni az emberről. Vagy legalábbis a tévében ezt láttam.A nadrág, az alsónemű, a zokni, minden repül rólam a többi, körülöttünk heverő gönc közé. Bánja a franc, később majd egyben begyűröm a mosógépbe. Vajon milyen lehet a centrifuga program alatt a mosógépen? Ahhhh lódul a fantázia...jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy még a mosogatószivacsról is a szex jutna eszembe.
A fejem ide-oda csapódik, az arcom kipirul, és nevetve, vinnyogva, hörögve húzom a fejét magamra, fel hozzám, hogy most én is tökéletesen beleolvadhassak az ajkai közé. A nyelvem úgy sodródik az ajkai közé, mint egy megbolondult felfedező, akit vonz az ismeretlen és nem számít ha bele is döglik, de ismerni akarja. A hangom a szájpadlásán vet visszhangot, mély dörmögéssel, ami elhagyja a számat ritmikusan, szinte mantrázva.Értelmetlen hangorkánnal adom a tudtára, hogy ha nem szakadunk el egymástól én itt fogok megfulladni, de az sem számit. Szuszogva veszem az orromon a levegőt.
Hirtelen foszlik le rólam, és igen, ez az a pillanat amikor abbahagynám, meg nem...mi a francot csinál ez a pasas velem? Gondolkodni nem hagy időt, igaz én sem magamnak, mert ha azt hiszi valaki, hogy a legtöbb nő erogén zónája egyértelműsíthetően a mellei és testének mélységekben lakozó kelyhében van az nagyon el van tájolva. Az enyémet a természet a nyakam mögé valahova tarkó tájékra pakolta, és a fülemre. Ezért meg tudok veszni. A fülem olyan érzékszervem, hogy talán hosszú melóval és némi rásegítéssel a csúcsra repíthetne. A suttogástól meg egyenesen megbolondulok. Amikor a levegő ott kavarog és érinti a fülcimpámat.
Végül elindul egy olyan útra amit kellően megalapozott a fülemnél. A kezem a hátáról a tarkóján keresztül a hajába vándorol, megmarkolva úgy próbálom irányítani, amit persze nem lehet, mert ő tudja mit akar merre akar haladni.Én csak elviselem. Élvezem. Kurvára élvezem.
Összerándulok és az utolsó porcikám is megkeményedik, haptákba vágja magát mint a kínai agyagkatonák. Megérzem az ajkainak játékát a mellbimbóm környékén, de ez most még durvább.Felhúzom a térdem, aztán leeresztem, összeszorítom a combjaim, aztán elernyedek, a hangom pedig úgy robban ki egy veszedelmes sikításból, morranásba futva, mintha elűzni készülnék valami veszedelmet. Pedig nem elűzni akarom, hanem azt, hogy folytassa.A forróság bilincsbe ver. Mozdulok a lábaimmal, és átkulcsolom a derekát. Mint a kígyó, amelyik rátekeredik az áldozatára, és kész lenne bármelyik pillanatban összeroppantani.A csípőm a magasba tolom, nekifeszülök a testének. Összeérintem magunkat, ekkor érzem meg, hogy rajta még boxer van. Szolnék, de olyan rohadtul kell spórolnom a levegővel, hogy csak egy artikulátlan motyogás lesz belőle, meg valami eszement, kétségbeesett kölyökkutya vinnyogás.Nem vagyok képes tartani magam és hátrahanyatlok mint egy száraz levél a fáról lehullva.Basszus kicsinál ez a pasas!
Kócos hajam vörösen terül el, lihegve fuldokolva könyörgöm valamiért, ami megint érthetetlen, mert a levegő sokkal kevesebb. Itt már a tűz olyan égetővé válik, hogy a vágy illatával együtt a bőrünk sistergése is érződik. Félig sikerül felkönyökölnöm a két alkaromra támaszkodni, és úgy figyelem élvezettől kipirulva és ajkaim beharapva a gyönyörűségtől azt amit éppen csinál velem. Mozdulni akarok, tenni valamit érte...viszonozni...de nem lököm el, csak jelzés értékkel csúsztatom a felhúzott térdem a lábai közé. Érzéssel mozgatva meg a lábam, simogatva a térdkaláccsal a boxeren át is érezhető vágyakozását.

+18

Lányok, nők, asszonyok, csajok, luványák, bigék. Tegyük a kezünket a szívünkre: ha egy pasi bejön, tök mindegy, hogy a pia teszi vagy nem, bizony nem fogunk nemet mondani egy igazán jóféle estére.Ezzel amúgy én is így vagyok.Persze tegyük hozzá, hogy nálam rendesen aládolgozott a helyzetnek a rengeteg alkohol, amit gyorsan és szinte szünet nélkül gurítottam le. De hé, én ezzel a hangulatot akartam megalapozni, ami tekintve azt, hogy jelenleg hol is vagyok, elmondható, hogy sikerült. MIndazon túl, hogy próbálom elfelejteni milyen kurva kínos lesz a másnap és a sokadik nap ha újra találkozunk, és azt sem tudom mit fogok majd neki mondani, üríteném rendesen a gondolataimat, hogy csak arra tudjak koncentrálni, amit éppen csinál.Önző kis dög vagyok, mert egy másodpercig sem jut eszembe, hogy megkíséreljem a viszonzást. Illetve még nem.Az agyam helyén amúgy is jelen pillanatban az orgazmus felé törekvő nyomorult kis ördög tanyázik, ami erőteljesen próbára teszi a hangszálaimat, a tüdőm kapacitását, és persze azt, hogy ha odanézek ahol éppen Elias mindenféle módon bebarangolja az utolsó kis sejtemet is, akkor ne az járjon az eszembe, mennyire szeretném, ha másodperceken belül még az a kis üresség sem lenne közöttünk ami most van. A testem utolsó kis rándulása is erről árulkodik, meg arról, hogy a hőfokot jelen pillanatban ebben a szobában már bőven forráspont felett lehet mérni. Forrón süt a kifújt levegő a bőrömön amikor hozzám ér, és olyan érzésem van mintha jégcsapokkal szurkálna, mert egyben fázom is. Reszketek azért, hogy mindenhova eljusson, sóhajt az összes kis porcikám is. Az sem érdekel, hogy ha a matek tanár elbassza a dolgozatjavítást, vagy éppen a házinéni pongyolában veri a falat, hogy csendesebben, mert még a süket füle is kellően érzékeli a szomszédból áthallatszó zajokat. Aminek csak egy része vagyunk mi, a másik része a mérhetetlen rombolás, amit a kanapéig eljutva sikerül megvalósítani. A combjaim a fegyvereim, meg az ujjaim amikkel megmarkolom a haját, és a tarkójába süllyesztem ujjbegyecskéimet. Nem vagyok részeg, hacsak azt nem vesszük jelenleg részegségnek, hogy a véremben a saját izgatottságom krémesen édes illata hömpölyög mindegyre azután sóvárogva, hogy végre teperjen maga alá, és tökéletesen olvadjon belém.
Könyökre támaszkodom még akkor is amikor megtorpan egy pillanatra és olyan szemekkel néz rám, hogy másodpercek alatt beleolvadok a fruttiszerűvé váló kanapéba….vagy én vagyok a frutti és az ajkai között olvadom, tököm sem tudja már. Vörös pofacsontjaimra izzadság ül ki, a hajam kócosan összetapad, de a kielégítetlen elégedettség, a sóvárgás tökéletesen látható rajtam. Könyörgöm folytasd, csak lefelé haladj, oda lentre, nem érzed mennyire hívogató? Mozdulok, úgy mozdulok, hogy a testem nekifeszül és ha nem halad tovább akkor én leszek az aki a fejét lefelé tolja. Türelmetlen perszóna vagyok, mert a játék elérte a tűrőképességem határát.
És végre megmozdul, lefelé a csípőmre tapadnak az ajkai. Ez az a másodperc, hogy minden erő kiszalad a végtagjaimból, és engedelmes rongybabaként hanyatlom vissza egy mámortól mély, észt eldobó hörgő sóhaj kíséretében. Hangos vagyok, de kit érdekel? A zihálásommal lassan az ablaküveget ki lehetne törni.Lassan már nem csak a szomszédság, de a teljes háztömb hallani fog, ami szintén nem érdekel. Nem sűrűn fordul ilyesmi elő nálam, sőt ha egész őszinte akarok lenni, ilyen itt még soha nem történt. Valahogyan nem úgy alakult.
Érzékeny pontra jut a kóstoló, egy olyan pontra amelyet érve ívben feszítem meg magam, és miközben a nevét zihálom gyakorlatilag egy percen belül százas fordulattal egymás után, a vége már sikítás lesz. Kérlek….kérlek...kérlek...valami ilyesmit is motyogok, és az ajkaimat harapdálva próbálok minél több levegőhöz jutni úgy, hogy még visszatartsam azt amit egy ilyen kényeztető ostrom alatt a legkevésbé sem egyszerű. A mindjárt, de még nem érzése jár át, és úgy érzem bármelyik másodperc lehet az amikor atomjaira hullik szét a testem. Tobzódom a nyelvének észvesztő játékában, és lehunyva szemeimet elképzelem mit is csinál pontosan, ha már nem látom. A fantázia, és az érzés keveredve az agyban, felszabadít olyan kémiai vegyületet, ami elráncigál egészen addig a pontig, amikor már csak a testem önfenntartó kis részecskéi felelnek a továbbiakért. Én megadom magam...megadnám, de ebben a pillanatban megszakad a katartikus élmény, és amikor kinyitom a szemeimet ott találom őt magammal szemben. A saját nőiességem illatát sóhajtja az ajkaimra. Édes, mint a karamellizált cukorka. Csalódottan kapok utána, amikor eltávolodik tőlem, és a mellkasán szántanak végig finoman az ujjaim. Megszabadul az utolsó darabtól is, ami még közénk állt, és a pillantásom pofátlanul vezetem végig rajta a teljes valójában. Elmosolyodom.Nem is kell kérnie, mert már mozdul is a kezem, hogy finoman, nagyon érzéssel, de mégis határozottan simítsam végig a számomra jelen pillanatban legkívánatosabb porcikáját. Az ajkai után persze.Nem vagyok vad, csak egészen kellemesen ringató, lassú mint valami kis patakocska, amelyik az ember bokáját csiklandozza. De nem maradok ennél a tempónál, ugyanakkor nem is gyorsítok fel eszement módon, csak mindig egy kicsit...gyorsabban, de ugyanolyan finomsággal simogatom, miközben az arcát nézem, mikor és mennyire változtassak az ütemen ahhoz, hogy jó legyen, de még itt tartsa, ne robbanjon fel az ujjaim alatt. Egy kéz nem kéz ilyen esetben, hiszen mindkettőre szükségem van ahhoz, hogy egy olyan állapotba repítsem, amibe ő engem az előbb. Ha látom, hogy több, ha látom, hogy majdhogynem túllépem a határt, akkor lassítok a lehető legkisebb tempóra. Előrébb mozdulok, kicsit közelebb hajolok.
- Van nálad….?- a kérdés félbemarad, mert szerintem elég jól tudja mire is gondolok, és bízom benne, hogy van. Merthogy nálam nem szokott lenni. Nem én hordom, de a biztonság nekem is az első. Zihálásom mint egy tüdőbetegé, vagy egy masszív bagósé, olyan.
Nem tervezek több órás szeretkezést vele. Nem is erre van szükségem, és szerintem neki sem. Nem vagyunk szerelmes pár, hogy ebben leljünk örömet, nekem így is tökéletes, hogy ennyit tett értem. Azt hiszem, hogy holnap bárhova is megyek, letörölhetetlen vigyor lesz az arcomon.Finoman fejtem le az ujjaimat, és hagyom, hogy az utolsó simításokat elvégezze, mielőtt úgy borul rám mint téli hótakaró a domboldalra. Basszus, hogy lehet valakit ilyen nyomorultul eszement módon kívánni? És elérte. Baszki, nem tudom hogy csinálta, de elérte. Akarom. Most.

+18

Lezárt agyam kulcsát eldobom….ezt énekelgette mindig valami hablaty nyelven Carol.Neki vannak ilyen hülyeségei.De ez most azt hiszem rám totálisan igaz. Én már valahol ott elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal, hogy megpróbáltam igen erőteljesen koncentrálni a darts-ra...nem... várjá’ várjá’ az később volt. Amikor a taxiban ültünk...vagy már akkor amikor úgy összeborultunk a táncparketten mint aratás után a bálák. Ez a pasas teljesen elvette az eszemet, és nem nagyon tudom, hogy hány óra kell majd, hogy megtaláljam. Mert egy kávé kurva kevés a józanodáshoz, ha után gyakorlatilag a mennyország ízét érzed az ajkaid között minden csókban amit kapsz. Mármint én...én kapom, nem te! És mennyire nagyon akarom! Tulajdonképpen bármire képes lennék jelen pillanatban, csak ne hagyjon semmit abba, ami a testemhez, hozzám, ehhez az egész páratartalmában lassan esőerdőket megszégyenítő apró garzonhoz köthető. Semmi nem érdekel, semmivel nem foglalkozom már, csak vele, meg azzal, hogy próbáljak valamennyire érthető lenni amikor megszólalok. Baszottul kudarcos a dolog, szóval meg sem kísérelem, érti ő azt hiszem így is, a reszelős hangomból, meg az egyre szaporább fuldoklásra emlékeztető levegővételemből, amit gyakorta sikoltásra hasonlító kis mellékzöngék kísérnek.
Nem tudom mennyire hangzik jelen pillanatban rohadtul ide nem illően de van ebben az egész helyzetben valami pazarul lélekemelő. Érted. Soha a büdös életbe nem jutott eszembe pasit felhozni a lakásomra...nem jutott eszembe az sem, hogy órákon keresztül szórakozzak vele, mint macska a csapdában vergődő nyomorult kisegérrel. Az sem, hogy éppen azzal kavarjak össze, akivel a későbbiekben még többször kell majd találkoznom, és nem a katedrán fog szavakkal hadakozni, hanem nagyon is testközelből találkozunk majd újra és újra. Szerinted mennyire nagy az esélye, hogy nem fogok a mai éjszakára asszociálni? Így van! Erőteljesen konvergál a nulla felé a dolog.Vannak mellényúlásaim pasi ügyben elég sokszor ami azt illeti, de sosem foglalkoztam vele, mert három menet után úgyis dobjuk a dolgot. Vagy az illető vagy én. Negyedik alkalom nincs. Legalábbis eddig sosem volt, és azt sem hiszem, hogy itt lesz. Mert ezt az éjszakát, hát apám, azt nehéz lenne überelni. És még nem is szívtunk. Na az még odavágott volna rendesen, azt hiszem! De ettől még találkozni fogunk nem is egyszer.
Most is találkozunk, úgy nagyjából az utolsó kis porcikánkkal is, és én már rendesen reszketek azért, hogy kitöltse bennem az utolsó kis üresen felé sóhajtozó mélységet is. Csak jöjjön, öleljen át, és takarjon be! Ezt nem lehet elviccelni érted, mert ez rohadtul komoly. Komoly, mert oda meg vissza vagy, és az agyad lázasan dolgozik, hogy érzelmeket generáljon, hogy átvágjon a cél érdekében, hogy a gyönyör pillanatában az a pasas legyen a számodra a mindenség egyetlen létező, élő lüktető entitása, aki benned mozog rendületlen kitartással. Csillagok születnek meg a szemeim előtt, és én esküszöm, hogy az egész univerzum ott van körülöttünk, a rohadt mennyország kapujában járunk, minden ragyog és ennek az egésznek a közepén ő van, meg én. Türelmetlenül várakozok, mert első a biztonság, és azon a pár másodpercen a vágyaimban nem múlik semmi, ellenben minden más múlhat ezen. Ettől még durcás vagyok, hogy nem ott van rajtam, nem bújik el a bőrömön, nem nyal végig rajta láthatatlan nyomokat, nem velem foglalkozik.
Kárpótol.Mindenért. A várakozásért, a játékért, az időért. Hajamban érzem az ujjait, és hátravetve a fejem felnevetek. A nevetésem inkább valami hörgő lihegés, ami nevetésre hasonlít. A felfelé görbülő, szétcsókolt ajkak jelzik csak, hogy komolyan nevetek. Nem rajta, hanem az egész helyzeten, azon, hogy jó. Belepusztulok, esküszöm, olyan jó. Megemel, és óvatosan fektet a földre, megérzem a hátamon a takarót, meg a padlószőnyeg rojtjait. Baszki, itt szoktam esténként tanulni. Végighasalok, és valami elméleti kémiát magolok óraszám.Így fogok tenni legközelebb is, de már emlékekkel rendesen megpakolva. Mert ezt fogom látni.Ezt, hogy a hajamat simítja végig, hogy az én kezem a hátsójára simul, és még erősebben húzom magamra. Nem nagyon hiszem, hogy van még hova, de azért az érzésért mégis csinálom. A csípőm követelőzően nyomom felfelé, hogy elérjem.
Amikor összeérünk egy olyan hangos sikoly hagyja el a számat, hogy ha eddig senki nem hallott minket, ebből minimum arra következtetnek, hogy engem éppen most ölnek meg.Megfeszülök, mint egy túlhúzott íj, és kell legalább fél perc, hogy ebben a mozdulatlanságban feldolgozzam őt. Nem….nem először csinálom, de először úgy, hogy lassan két órája erre a másodpercre várok. Lüktető altestem minden kis részével megszorítom, a combjaim rátekerednek, vágyakozón simítok végig a gerincének vonalán. Csókban fuldoklom, de micsoda szép halál!
Lassan mozdul, a ritmus eleinte ringató. Aztán az ütem változni kezd, már nem tudom, hogy én vagyok aki erre sarkallja, vagy magától. Megemelkedem, és két tenyerem közé fogva az arcát a homlokom nekitámasztom, és eltorzult vonásokkal sziszegve fújtatok.Beleharapok az ajkába, onnan szívom a levegőt, egyszerre vele, ahogyan egyszerre mozdulok is, tökéletesen.Mint a szárazföldre száműzött szinkronúszók az idétlen dresszek nélkül.
Megvadulni látszunk, mert a mozgásunk lassan követhetetlen lesz, és azt hiszem a gyors tempó egyre hangosabb hangokat csal elő mindkettőnkből. Olyan rohadtul szeretném neki azt mondani, hogy imádom azért amit csinál, hogy imádom az egész este miatt, azért amit most kapok tőle, és imádni fogom holnap is.
Legbelül a pulzálás egyre fokozódik, minden egyes csípőmozdulat egyre inkább űz előre, vele együtt egy olyan állapotba, amit akkor szokott elérni az ember, ha kellően be van gombázva.Létezik ilyen szer, esküszöm.De nincs szükségem rá, amikor gyakorlatilag így átélhetem. Ilyen igazi módon.
Rezeg az egész testem mintha egy óriási zselé lennék, és nem tudom abbahagyni, mert ha eddig ott fetrengtünk a mennyország kapujában, hát most Elias tett róla, hogy így összefonódva beguruljunk rajta.
A robbanás elementáris erővel csapja meg az egész testem. A torkomból egy mély, aztán magas, és végül megint mély hang csap ki orkánként seperve át a lakásomon. Azt hiszem az ő nevét üvöltöm, franc sem tudja már. Verejtékben úszik mindenem, és nem nagyon tudom hogyan kell normálisan levegőt venni. A világot keresem magunk körül, de végül ha lassan is de visszatalálok. Hallom a szívverését, érzem ahogyan rám borul. Meg akarom csókolni, de ahhoz sincs most még erőm, hogy kinyissam a szemeimet.
A kijózanító utánézés úgy vág kupán mint a lengőhinta a vidámparkban. Nem mondok semmit, csak jólesően próbálok egy nagyot sóhajtani.Rossz húzás, ez még nem nagyon megy. Pislogok, igyekszem észhez térni. Hát ez az a pont amikor a sziától eljutunk a szájig. És még tovább.

Szép volt. Jó volt. Köszönöm. Ennyi. Alapvetően így nézett ki nálam minden, a maihoz hasonló éjszaka, mert gyakorlatilag negyed órával azután, hogy még javában levegő után kapkodva pihegtem az aktuális partner alatt/felett( a megfelelő aláhúzandó), összekapkodtam a ruháimat és sietősen távoztam. Az illető lakásáról, a szállodából, a kocsi hátsó üléséről (egy alkalommal ha emlékeim nem csalnak, és tiszta tudatomnál voltam rendőrautó volt az a bizonyos hátsóülés helye) vagy éppen onnan ahol a hév, meg a szenvedély elkapott bennünket.Vannak cifra időszakaim, amelyek nagy részére nem is akarok emlékezni, a másik felére meg úgyis fogok, mert mindent összevetve kurva jó volt.
Tudom mióta tart ez amúgy. Mert soha nem voltam az alapvető jókislány, de volt bennem némi korlát, és nem kevés visszafogottság. Anya halálával, meg a doboz megjelenésével valahogy minden olyan rohadtul zavaros lett, és nem nagyon találom még ezt az egyedül lévő önmagam. Naná, hogy erről amúgy én tehetek, de érted nem vagyok az a lelkizős tipus. Pedig nem ártana néha azt a bizonyos belső konténer szutykot kiönteni mielőtt belefulladok. Szóval maradnak az egy vagy maximum három éjszakás kalandok, a hülyére piálások Max-nál, a csajos fagyizós esték Carolnál, amikor végignézek vele egy raklap romantikus filmet, amiben amúgy az a lényeg, hogy mielőtt megrépázzák a csajt, még szenvednek meg énekelnek egy sort.Ugyanaz a hülyeség. De Carol ilyen hólelkű, ő minden ilyen majomságot elhisz. Vagy Blue-nál verek tanyát, és előkerül valami jóféle zöldike, amitől  nem csak a pupilláim tágulnak ki, hanem a tudatom is.
De, és ez kurva fontos tény esetemben, legtöbbször a saját korosztályomból kerülnek ki az efféle kalandok. Szóval azt hiszem tartozom majd egy üzenettel Blue-nak amiben elmondom, hogy bazmeg, ezt a pasast kár lett volna kihagyni. Hiába, hogy már valószínű veri a harmincat.
Majd a fürdőből dobok rá egy üzit Mess-en. Még egy vagon emojival is telekúrom, hagy egye meg a penész.Jó mondjuk azért még sehol nem vagyok a fasorba se hozzá képest, aki lazán lavírozik a negyvenes pasasok között. Állandóan arról a régi elcsépelt mondásról pofázik, hogy a pasasok meg a jó bor. Na ja. Ha a bort szar palackban és pincében tárolod, attól még nem lesz jó, mert régi. Csak poshadt.Ezt azokra értettem nála általában akik házasok voltak. Meggyűrűzött galambot nem fogunk be. Aranyszabály.
Ám most azt hiszem nem kellene ilyeneken kattogni a kicsi buksimnak, amikor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a testem öntudatlan rándulásai közepette, a felfalni kész csókok közepette, az ajkaiba lihegett mocskos vallomások közepette igyekezzek annyira észnél lenni, hogy ne vigyen a lendület akár a világ végére is.
A szex a legnagyobb flash, érted. A legdurvább kábszer amit a természet csak megalkotott. Ha egyszer belekóstolsz soha nem akarod abbahagyni, és néha már az sem számít, hogy kordában tartsd magad. Én ilyen vagyok. Nem titkolt módon függő, és sosem rejtettem véka alá, hogy ha egy pasas bejön nem akarok megállni a lájtos pettingnél. Miért is tenném? Hogy később megbánjam? Jó persze vannak esetek amikor éppen azt bánom meg, hogy nem álltam meg amikor még lehetett. Neonál viszont pont arról van szó, hogy bár hamarabb tepertem volna le. Elég nehéz volt órákon át így szenvedni, de az a tűz amibe magával rántott olyan volt mintha én lennék a gyűrű amit a rohadt Végzet hegyének forrongó lávájába vetnek. Elpusztultam seperc alatt. Éreztem ahogyan bennem fakad új forrásként minden mézédes cseppje. A hangja az agyam tetején járt veszett táncot, és úgy vontam, feszítettem magamra mintha egyetlen csóktól folyékonnyá válva egybemosódnánk. Tulajdonképpen ez is történt. Abban a pillanatban az történt, amikor a legőszintébb hangok hagyták el ajkainkat. Mert amúgy kamuzhatsz egész végig, meg adhatok magad, csinálhatsz úgy mintha kibekúrt jó lenne de a végtelenségig nem tudod megjátszani magad. El kell engedni, fel kell oldódni. Pezsegni kell, és én meg is tettem.
Fázok. Utálok fázni, és nem szeretem ha valaki, aki még percekkel korábban melengetett, most hirtelen távolabb kerül. Durcásak a vágyaim, de visszaharapom őket. Nincs mit felrónom. Ne várjak már többet. Persze szeretnék hazudni, mert ilyenkor valahogyan mindig kell. Mert az érzelmek, az agyi kémia mocskos trükkjének hála olyan rohadtul őszintén törnek a felszínre és egy egészen kis időre elhiteted magaddal, hogy aki ott fekszik melletted, hasonlóan a te hatásod alatt, azt szereted.Egy kicsit. Akkor és ott. Egészen addig, amíg a tüdő újra nem szabályosan működik, a szívverés rendbe nem jön, és magamhoz nem térek.Valamennyire, mert a testem még vágyakozik a közelségre, az érintésre, és ezt meg is kapom. Furcsa ez most itt. Kicsit úgy érzem, hogy szentségtörést követtem el a lakásomon, mert még két nap múlva is ezt a vágytól vegyes édes illatot fogom érezni, tök mindegy mennyiszer szellőztetek.Szinkronban vesszük a levegőt. A hasamon végigfutó ujjai nyomán elkuncogom magam. Csikis vagyok. Össze is görnyedek, majd engedem a testem újra kiegyenesedni.
- Egy fokkal jobb.- mondom pofátlanul vigyorogva és az oldalamra gördülök, a könyökömön támaszkodva a halántékomnál.
- Mármint az amikor a tatamin csapkodsz magad alá, mint ez.- röhögöm el magam, és az apró ujjakkal az oldalánál táncolok évődve, finoman.Mennem kéne. Jah, ez az én lakásom. Akkor mondjam neki, hogy menjen? Nem tudom mit kéne csinálni, még nem voltam ilyen szituban. Nem tudom hány óra lehet, az időérzékem eltűnt valahol a kávé és a melltartóm meg a józan eszem elvesztése között.
Feltornázom mellőle magam, mielőtt még túlságosan meghitté válna ez az egész. Nem akarom. Én...nekem ez így nem pálya. Carol szerint félek a saját érzelmeimtől. Szerintem meg kurvára jó lenne ha nem elemezgetne, elég nekem ha Max időnként úgy néz rám, mintha egy tál krumpli lennék, akit érzelmekkel kell megtölteni. Szóval a kéretlen tanácsokból nem kell. Tudok bánni a dolgaim, a magánéletemmel, az érzelmi életemmel, és a jelek szerint egész jól elboldogulok ami a szexuális életem illeti. Nem kell ezt túlspirázni, stimm?
A szoba másik végében álló szekrényhez sietek, és némi időzés után egy törölközőt, meg egy fekete pólót veszek elő, amin az egyik legmenőbb Bond pasas Sean Connery virít. Az én drága földim. És ugye itt emlegettem, hogy én inkább a saját korosztályomból szeretem listázni a jó pasikat, de az tény, és aki nem ért velem egyet az bekaphatja az összes létező vibrátoromat, hogy Sean Connery még ennyi idősen is bitang jó pasas. Ja, nincs vibrátorom, nincs is rá szükségem. Visszasétálok vele Eliashoz és mindkettőt felé nyújtom. Ha elveszi átadom, ha nem, akkor lerakom mellé.
- Nyugodtan zuhanyozz le, ha szeretnél. Csak vigyázz! Először a hideget nyisd meg, aztán fél perc után tekerd át a melegre. De csak közép tájra. Kivéve ha nem akarsz minimum harmadfokú égési sérüléseket szenvedni.- rém hülyén festhetek, ahogyan éppen ruhátlanul magyarázom mindezt neki, de nem vagyok se szívbajos, se szégyellős. Eddig is ruha nélkül voltam mellette, minek kellene most valamit feltétlenül felvennem? A fürdőszobám pici ugyan, de szerintem a laikusok is levághatják, hogy a lakás többi részéhez képest itt van a legnagyobb rend. Mivel itt vannak a polcokon a kis kémcsöveim petricsészéim, és egyéb csecsebecséim.
Most ő a vendég, szóval menjen csak egyedül, én amúgy sem megyek vele. A közös zuhanyzás is túl meghitt, szóval ezt is úgy kerülöm.Nem vagyok zavarba, illetve nem tudom, hogy abban vagyok e. Nem szokásom, de azért egy pici para rajtam van, mit szépítsem? Én addig izzítok valami zenét, hogy ne csendben ücsörögjünk itt, meg könnyebb lesz elaludni, még akkor is, ha alapvetően nem valami halk vizizenét választok, hanem ilyen agyroppantó basszussal megáldott parti tüccögőst.
---> Don't go!
Ha eltűnik a fürdőben és én magamra maradok, levezetés gyanánt addig is táncolni kezdek a zenére. Csutkán pucéran a nappalim közepén. Jó kedvem van amúgy, mert ilyen brutális szexben régen volt részem. És hogy mikor lesz? Tudja a franc! Nem is számít. Most kurva jó, és ez a lényeg.

Érzem a zavart az erőben rendesen. Mármint a helyzet, amiben jelenleg tobzódom egyrészt még hordozza magában az előző órák kellemes és kicsit talán részeg utóízét, másodsorban meg toporgom, mint tyúk a töreken, és fogalmam sincs, hogy mit kéne mondani vagy mit kéne csinálni. A híresen jó pofázásom rendesen cserben hagy, meg az, ahogy alapvetően lereagálom a szitut. Tök mindegy, hogy az most egy orbitális baromság, vagy éppen oda se illik, esetleg meghökkentő, vagy érdektelen, és senki oda se figyel rá. Akkor is mindenről mindig megvan a véleményem és többnyire tudom is, hogy adott helyzetben mit fogok lépni. De ez most új nekem érted, és nem azért mert ne lett volna elég jó, vagy ne izzadtam volna alatta jobban mint a tatamin, még ha szemét módon oda is dörgölöm tréfásan az orra alá, hogy de pedig nemis...hanem mert fogalmam sincs hogy küldjem el. Még azt sem tudom, hogy el akarom e küldeni. Szerintem tök cuki alvósmaci lenne belőle. Nem mintha az ezeréves, kissé már sprőd pingvinemet Frédi-t le akarnám cserélni, de az más. Szóval jobbnak látom ezt a meghitt közelséget szépen feloldani. Nincs, jajj hát nincs Neoval semmi problem, érted, komolyan. És esküszöm, hogy ha a mai estét újra élhetném, mint abban a hülye filmben Bill Murray, akkor sem csinálnék semmit másképp. Még kevesebbet sem innék, legfeljebb a taxiban lennék egy kicsit rámenősebb. Na nem mintha úgy alapvetően az egész este alatt nem lettem volna az. A megjátszás, meg az elrejtés, meg a dolgok kétértelműségének hangsúlyozása nem az én műfajom. Nem azért mert nem bírnám a dolgot, hanem mert túl szókimondó vagyok ahhoz,hogy ilyen női praktikákat bevessek. Van akinek ez bejön, van akinek nem.
Látom ám az arcán a waddafakk életérzés apró jeleit felvillanni, amikor a fürdőszobai melegvizes dolgot megemlítem, és nyugtázza is, valami habogással, de ha úgy van, ne mondja, hogy én nem szóltam. Egy dologról azonban tényleg nem. Hogy egy deka normális, legalábbis az átlag ember szemében normális tusfürdőt nem fog találni a fürdőben. A legtöbb barátnál vagy barátnőnél, havernál, cimboránál biztosan fellelhető legalább egy flakon minimálisan is uniszexnek nevezhető tusfürdő ilyen esetekre, csak nálam nem. Van ellenben mindenféle bolond és kevésbé meghatározható illatú. Becsukódik mögötte a fürdő ajtaja amikor utána akarok szólni, de végül nem teszem. Remélem azért sikerül találnia olyat, amiben nem fog úgy illatozni, mint egy komplett botanikus kert.
A zene elnyomja a fürdőszobában csobogó víz hangját, és az igazat megvallva kicsit az én rossz gondolataimat is annak kapcsán, hogy hogyan is kell viselkedni egy pasival szex után egy órával. Mert nálam az utána dolog eddig úgy negyed óráig tartott, öltözködéssel együtt. Persze ja, én is szeretek ölelkezni, meg szeretem ha cirógatnak, meg mindent szeretek, de a túlzott bújást nem szeretem. Legalábbis nem olyan helyzetben, amikor nem akarok többet egyetlen...na jóóóó maximum még további három alkalomnál. A többi már sorminta lenne, ha folytatnánk.Ő is megunna engem, én is őt, minek menjünk akkor jobban bele? Szexet akarok, nem holtunkiglant.Szóval rendesen fejbekúr a dolog, hogy most, ha kijön a fürdőből mit is csináljak? Mert vacsorát és/vagy reggelit tuti nem fogok. Ahhoz rohadtul másnapos vagyok. Ha nagyon éhesek leszünk leszaladok az éjjelnappaliba, ami két perc a tömb bejáratától, és ha cukin nézek Miriam-ra az éjszakás csajszira, akinek bitang szép nagy kék reflektorai vannak, akkor talán süt nekünk olivás stanglit. Ha megtoldom egy ötössel akkor fel is hozza, grátisznak két narancslével. Baszki, rendesen éhes lettem.
Pörgök a zenével, és énekelek is, azért egy diszkrétebb hangerővel. Ma azt hiszem már így is próbára tettem a szomszédok zajszint türelmét. Mikor hirtelen pördülök, már ott áll előttem nagy vigyorgások közepette a gondolataimban jelenleg kánkánt járó úriember. Te ne röhögjél, te! Üzeni a tekintetem, és miközben odariszálok hozzá, beviszi a szúrós megjegyzését.
- Óóóóó tényleg? Dugdosni akarsz, mindent mindenhova? Kis mohó!- nyújtom előre az ujjam, játékosan fricskázva meg az orrát.
- Célzásnak? Mit, a dugást?- vonom fel játékos meglepettséggel a szemöldököm, majd nevetve pördülök el mellőle a refrént dudorászva és énekelve.Megvonom a kis kerek vállaim, és beharapom az alsó ajkam.
- Jahogyjaaaa....Háááááttt. ...Ha már hajlandó voltál megfürödni egy...hmmm…. -szimatolok bele a levegőbe, és rém vicces, ahogyan árad a testéből a mandula és a kókusz.Mint egy kis trópusi sziget.
- Az egyik legrémesebb illatú tusfürdőmmel, amit már hetek óta ki akarok vágni a francba, akkor mindenképp veheted célzásnak.- kacsintok, és elpördülve mellette hagyom, hogy a zene utolsó taktusai még rántsanak a testemen.
- Ó spangli!- varázsszó, mint egy raszta illatú Harry Potter, a füstölgő varázspálcájával.
- Hát ezek után meg főleg ne menj nekem sehova! Egyrészt a cuccost neked köszönhetjük, másrészt meg ha van spangli, akkor azt nem szívogatjuk egyedül, mert az nagyjából olyan baromság, mint amikor le akarod inni magad a sárga földig, lebaszod az egész társaságot, mindenkit kiosztasz a jó büdös francba...még meg is veregeted a saját vállad, hogy mekkora fasza csávó vagy. És rájössz, hogy amúgy tök egyedül ülsz a kocsmában az asztalnál, és mindenki téged néz, hogy ez ki a picsával beszélget?- vált a zene egy újabb számra, miközben a szekrényhez megyek, hogy én is kivegyek valami felsőt és alsóneműt, majd a fürdő felé szambázok.
- Mindjárt jövök. A hálófülkébe nem mehetsz be, amúgy érezd jól magad.- teátrálisan mutatok körbe az amúgy rendetlenségben és káoszban leledző kis lakásomon (kedden takarítani fogok, esküszöm az élőistenre, de most ne…) és eltűnök a fürdőszoba ajtaja mögött.
Tíz-tizenöt perc, ez nálam az átlag. Nem vagyok egy órákig pancsikáló alkat. Állandó időzavarban és rohanásban vagyok, szóval hozzá kellett szoktatni magam ahhoz, nem fogom elbaszni az időt holmi órahosszas fürdőzéssel.
- Amúgy - veszem fel a beszélgetés fonalát, amikor a fürdőből kilépek a párától nedves és göndörödő hajammal, meg egy rikító rózsaszín kissé már kopott, de régen nagyon menőnek számító felsőmben
- Nem szokásom hezitálni. Szóval maradj! Ha horkolsz, úgyis kidoblak, és ha nem engeded, hogy a mellkasodon szundikáljak, akkor is.- nevetem el magam, majd összedörzsölöm apró tenyereimet egymáson, és úgy vigyorgok, mint akinek két nappal előbb készülnek odaadni a karácsonyi ajándékot.
- Hol van az a cigi?
Amíg előkerül, addig én igyekszem azért valami alakzatot dobni a nappaliban, mert okés, hogy nem akarok takarítani, de jelenleg annyi hely nincs, hogy normálisan le tudjunk ülni valahova, legalább addig, amíg elpippantjuk a zöldikét.
- Te amúgy sűrűn rombolod az agyad vele?- kérdezem, miközben egy nagy kupac ruhát fogok éppen össze és egy szakavatott mozdulattal vágom be a gardrób aljába. Az sem érdekel, hogy keveredik benne a szennyes vagy a saját lábán sétál egy zokni be...majd időm lesz szétválogatom. Néha rámjön a hóbort és akkor még rendet is szoktam rakni a gönceim között. Időnként meglepő mennyi pénz is előkerül.
- Én csak néha. De semmi kemény drog, érted. Az elvből nem. Utálok mindent, ami hülyét csinál belőled, és egy nap majd a saját hányásodban és vizeletedben fetrengsz és csak az jár a fejedben, hogyan szerezz még többet. Eladnád az anyádat is, aztán visszalopnád, hogy eladd megint. Na nem...ez nem az én műfajom. De a fű az gyógyszer. Lehet sokan mást mondanak, de azok kémiailag még sosem elemezték.- újabb ruhakupac kerül a szekrény aljába. Hé, kezd egész sok hely lenni ebben  a nappaliban. Ki a tököm gondolta, hogy ennyi ruhám van, amit szét tudok dobálni?
- Na, akkor gyere, telepedjünk ide! Ha őszinteségi rohamot kapok a hatására, ne vedd magadra és legfőképp ne akarj csitítani! Az életveszélyes. Csak szólok.- teszem hozzá, mert Maxitól tudom, hogy elég meredek dolgokat tudok művelni, ha beállok.

Te ez egész jó. Mármint, hogy nem vagyok egyedül. Jó persze nem azt mondom, hogy nem tudnám megszokni, inkább azt, hogy nem akarom. Anya halála óta tulajdonképpen nem is nagyon volt senki, akivel huszonnégy óránál többet töltöttem volna egy helyen egyhuzamban. Ez azért nem hiszem, hogy normális dolog. Ahogyan az sem, hogy előtte csak a mamát voltam képes elviselni magam körül. Meg azt hiszem engem is csak ő tudott. Az életem tulajdonképpen azóta egy óriási körhinta, és hol a szivárványos póni, hol pedig a törött fülű teáscsésze, vagy a kopott csőrű hattyú vág kupán.Nehogy azt higgye ám bárki, hogy én mindig ilyen voltam. Mármint ilyen kis tüskés, meg olyan aki mindenkit eltol magától, és poénnal igyekszik elüti a legkomolyabb helyzeteket is. Csak annyi szarság történt, annyian vágtak át a képzeletbeli palánkon, hogy elegem lett.Nehogymár aztán megint ez történjen, szóval csínján bántam a bizalmammal, meg azzal, hogy kit engedek a közvetlen közelembe. Ha azt vesszük a ma éjszaka sem más az összes többinél, de azért veszélyesebb mert jóval közvetlenebb környezetbe engedtem be Neot, mint ahogyan alapvetően a pasikat szoktam. Szóval ott van a fürdőben, a konyhában, leül a szobában, és alaposan helybenhagyott a padlón, nem mellesleg egy árva szóval sem tiltakoztam, és ha el is hagyta az ajkaimat zihálva és szinte könyörögve a “ne” szócska az inkább a gyönyör egyre fokozódó hajszolásának számlájára írható, semmint arra, hogy ne akartam volna. Mindent összevetve észvesztően jó volt, és bármikor megismételném, bár nem hiszem, hogy ezt a ma éjszakát überelhetnénk a jövőben. És másnak is kapaszkodnia kell ahhoz, hogy ezt most így felülmúlja.
Be vagyok zsongva teljesen. A testem még jó fél órával azután is könyörög mozgás után, hogy előtte a talpra kecmergés egy reumás csiga sebességével ment csak. Ettől még levezetés gyanánt keresem a pótcselekvéseket, és próbálom feldolgozni azt a tényt, hogy eszembe sem jutott kirakni a lakásból a pasast. Pedig a józan eszem ezt diktálná. Ettől még azért nem vagyok én sem fából hé, és én is szeretek odabújni valakihez, csak eh….ez olyan izé érted. Nem passzol hozzám, nem tudom.
Ja a dugdosást illetően nekem is lennének ötleteim nem csak neki, még akkor is ha egy két lábon járó virágkosárként illatozik a nappalimban. De nem nevetem ki. Annyira. Meg amúgy is, bevállalta nem?
- Ez nem mítosz, bébi, ez tény. Minden pasasnak van feminin oldala. Csak van aki megmarad a finom illatú tusfürdőknél, van aki meg belebújik az asszony tangájába.- nézek vissza vigyorogva a vállam felett, miközben tovább táncikálok, és hülyének kellene lennem, vagy minimálisan is a fagypont alatt kellene lennie az IQ-mnak, hogy ne vágjam le, Elias éppen azon agyal, hogyan vághatna vissza a gerincemre mielőtt kettőt pislognék. Nem tagadom, hogy bírnám a gondolatot, de azért...nem is tudom. Már így is tele lesz a gondolatával, meg a jelenlétével a lakásom. Szerintem hetek múlva is őt fogom érezni itt, ebben a rémes tusfürdőben, meg a Sean Connery pólómban, ami szerintem rajta jobban áll mint rajtam. Legalábbis az öreg szemei nem gúvadnak ki a mellek helyén, ahogy nálam szokott.
Szóval én inkább a pakolással vagyok elfoglalva, meg azzal, hogy a ruhakupacokból minél kevesebb maradjon, miközben Neo előkeríti a ma esti zárófinomságunkat. Nagy lendülettel érkezem meg mellé, és a hátamat a kanapé támlájának vetem, a fejemet meg amúgy laza jelleggel Neo vállára hajtom. Lábaimat előre nyújtom a csupasz kis tappancsokat átvetve egymáson ide-oda himbálom a jobb lábfejem.
Kattan a gyújtó és hamarosan az ujjaim között landol a szál az első slukkra. Én szóltam neki baszki, hogy nem szabad belekezdeni holmi őszinteségi rohamba...mert na vágod: szóval ez az én lakásom, rajta az én pólóm, a testén az én tusfürdőm, nemrég még bennem fürdött….bazmeg ez most így hirtelen sok nekem, és ha nem figyelek azon kapom majd magam, hogy a végén úgy fog hiányozni, mint a tojás az áfonyás palacsintához egy esős reggelen, mikor éppen azt akarnék enni.
Olyan dolgot oszt meg velem, amit nem biztos, hogy hallani akartam. Nem is szólalok meg egész idő alatt, csak lenyomom a második slukkot, és a füstöt egy mély szívást követően óvatosan engedem magunk közé. Még a csókja ízét ott érzem keveredni benne, meg pofán basz a szavainak a hatása. Mit lehet erre mondani? Vagy mit kéne. Hogy sajnálom? Nem sajnálom, hiszen fingom nincs róla mint ment keresztül, és most hol tart benne. Mindenkinek megvannak az életében a nehézségek, és én mindig és minden körülmények között magam birkóztam meg velük. Nem mindig jól, és lehet néha hülyén csináltam, meg még valószínű rengeteg baromságot fogok elkövetni életem hátralévő részében, de azok a hibák hozzám tartoznak. Attól leszek az aki vagyok...meg aki most is vagyok.
Megfordulok, de csak félig, hogy a mellkasán megtámaszkodjak, miközben ujjaim átengedik neki a spanglit.Tenyerem szétnyitva teszem a mellkasára és azon támasztom meg az állam.
- Anyukám mindig azt mondta, és nekem elhiheted a mama egy ritka bölcs ember volt, mert annyi kikúrt hibát elkövetett az életében, mégis mindegyiket vállalta, hogy igen, ő cseszte el….szóval ő azt mondta, hogy minden ami velünk történik, az valahova elvezet majd. Szóval ha megvernek, meglőnek, ha az életed egy hajszálon függ az azért van, mert valahova el kell jutnod, és bizonyos dolgok kellenek hozzá, hogy megtaláld a célod. Tudom, ez most így kurva bölcselkedősen hangzik, és mások biztos együttéreznének veled, meg nagy őzike szemekkel mondanák, hogy sajnálják...és nem azért nem csinálom, mert nem sajnálom….hanem mert...na érted. Most itt vagy. Egy bitang jó szex után, egy spanglit szívogatva velem...lehet, hogy a múltban történt valami, de az akkor volt. Ha mindig hátrafelé nézel, akkor kurva nagyot fogsz esni egy kőben ami az orrod előtt van. Vágod?
A magam módján próbálom oldani a görcsöt, meg igyekszem visszaterelni a témát a vidámabb vizekre, de azt hiszem belenyúlt a darázsfészekbe, mert ennek egyenes következménye lesz, hogy hamarosan olyan dolgot osztok meg vele, amit eredetileg nem terveztem. Igaz az egész estét nem terveztem el. Nem szokásom. Bassza meg, nem lesz ez így jó. És mégis. A füst, meg az egész hangulata, ahogy itt fekszünk egymás mellett, szóval érted, kifejezetten tetszik.
- Amúgy meg...és abszolút nem felvágásból...illetve de egy kicsit mégis, vagyok annyira egó, hogy annak gondoljam, szóval egész jó stresszoldó vagyok, nem? Ha szépen kéred az orvosod heti két alkalomra fel is ír neked.Seperc alatt kigyógyítalak abból a poszttraumából, hidd el nekem, bébi!- vigyorogtam nagy szélességgel, majd egy nyögést követően elmartam tőle a szálat, beszívtam, benntartottam, visszaadtam neki, és miközben szépen lassan kifelé fújtam a füstöt visszahelyezkedtem mellé a hátamra.
- Komolyan titkot akarsz? Hát nem igazán szoktam senkivel titkokat megosztani. Ez olyan izé...érted. Semmi olyanom nincs, hogy perverz módon vonzódom a robbanószerekhez, vagy éppen a virágos tusfürdős pasasokhoz...de...na jó. Csak mert te is olyasmit mondtál el, ami komoly.- kicsit fészkelődtem, mert kurvára nem akartam ezt elmondani, és igazából még hangosan nem is nagyon mondtam ki korábban. Talán anya sejtette, de tudni ő sem tudta, és bennem is nemrég realizálódott. Szóval a fű tömény füstjébe burkolózva kezdtem dumálni arról, amiről korábban még senkinek.
- Te vagy az első pasas akit felhozok ide. Nem, nyugi nem te vetted el a szüzességem. Nem az első vagy, valószínű nem is az utolsó. Bár a lakásomon lehet az utolsó. Kerülöm a kapcsolatokat vágod….és nem azért mert ne lennének érzéseim, mert vannak, de kell a pöcsömnek a dráma, meg az ezzel járó cirkusz. Összejövünk, megy a lamúr, szakítunk. Legyen akkor az, hogy összejövünk, megy a lamúr, dugunk párszor, és agyő! Senkinek sem fáj, nincs rinya, meg semmi. Egy valaki volt....gyerekek voltunk, még otthon a nagyszüleimnél Chicagoban. Tobynak hívták. Azóta ismertem, hogy még javában pelenkában totyogtunk….szóval elég régóta. Nem sűrűn találkoztunk meg semmi….de tudod az az érzés, hogy szereted. Szóval, hogy ott van benned, és nem is kell mondani, mert tudod. Aztán ő Wisconsinba ment középsuliba, én meg itt New Yorkba. Tizenhat évesek voltunk, amikor megtudtam, hogy egy iskolai lövöldözés alkalmával eltalálta egy golyó. Meghalt. Nem….velem még egyszer ez nem fordul elő. Nem ragaszkodom, és akkor nem fog fájni, ez ilyen kurva egyszerű. Ááááá….utálok erről beszélni, és utállak, hogy ezt felvetetted.- mikor oldalra fordulok, hogy elvegyem egy újabb slukkra a cigit, ránézek. Faszom, miért kell ilyen témákról beszélgetni?
- Hagyjuk az ilyen dolgokat okés? Meg különben is. Ne akarj rólam többet tudni, én sem akarok rólad. Jó ez így, nem?- csúszok feljebb, hogy megcsókoljam. Csak finoman, óvatosan. Elterelés gyanánt, meg mert jól esik.