Sonny & Vivi

A hétvégém ma kivételesen szabad volt, így reggel, illetve délelőtt elintéztem az ügyes-bajos dolgaimat. Nagybevásárlás, edzés, illetve el kellett mennem új objektívet venni a gépemhez, hogy közelebbi felvételeket tudjak készíteni arról, amiről csak szerettem volna. A részlet gazdag, telt színek elérése érdekében ez elkerülhetetlen volt. Szerette volna, ha a képeim sokkal élesebbek lesznek, illetve vannak olyan lencsék már, amik maguktól elmossák a hátteret, ez pedig nagyban segített volna nekem abban, hogy tökéletesen megörökítsem a lényeget. A finoman, teljes valójukban és kiszolgáltatottságukban fekvő, lenyűgöző, szinte már-már művészinek ható testeket, amik olykor az asztalomon feküdtem kiterítve, néha pedig egy-egy helyszínen örökítettem meg őket. Arra mindig figyeltem, hogy vakut csak nagyon-nagyon kivételes esetekben használjak, hisz megrongálhatta volna a bizonyítékokat, ezt pedig nem szerettem volna. Attól, hogy valaki képes a nyugalom, a teljes boldogság állapotába juttatni valakit, feloldozva ezzel a teste fogságából, még nem jelenti, hogy ezzel a szándékkal tette azt, amit. Nem szerettem volna megadni a lehetőséget, hogy olyanok, akiknek nem kellene, megússzanak egy-egy gyilkosságot. Habár a végeredmény békés, a vér mennyisége, a sérülések mélysége, az egyéb zúzódások árulkodtak arról, hogy maga a folyamat, cseppet sem volt ennyire békés.
A figyelmemet ugyan felkeltette a ház előtt parkoló, elég impozáns autó, illetve az ahhoz tartozó költöztető cég logójával ellátott másik, de annyira nem, hogy hosszabb ideig figyeljek rá. A zene, illetve a következő alkotásom körül forgó gondolataim tökéletesen lefoglaltak, így csak akkor figyeltem fel, amikor meghallottam a nevemet is, egy félig-meddig ismerős hang kíséretében.
-Sonny, szia! –pislogtam kissé meglepetten, ahogy egy mosollyal intettem neki és közelebb is sétáltam hozzá. A fülhallgatóimat kihúztam a fülemből, majd csak érdeklődve figyeltem őt, ahogy beszélni kezdett.
-Szuper hír! Biztosan jól fogod majd érezni itt magad. Biztonságos hely. Mintha csak folyton figyelné valaki. –húztam egy mosolyra a szám, aztán a tekintetem róla a másik férfira vándorolt. Hasonlóan japán vonásai voltak, de feltehetőleg benne akadt más vér is, hisz az arcvonásaiban fel lehetett fedezni másféle géneket is.
-A szülők már csak ilyenek. Akárhány évesek leszünk, mindig aggódni fognak értünk. Örülök, hogy figyelnek rád a szüleid. –pislogtam a két férfira, aztán egy hasonló, barátságosnak szánt mosollyal fogadtam el a felém nyújtott kéz gesztusát.
-Én is örülök a találkozásnak, Vivienne Westfield. –bólintottam finoman, majd csak figyeltem, ahogy elindult a költöztetőkkel egyetemben felfelé.
-Igen, köszi. –vettem is el tőle egy darabot az édességből, beleharapva a csokis finomságba.
-Jó sok cuccod van basszus. Én meg csak apró tárgyakat és ruhákat hoztam magammal, amikor beköltöztem. Kezdem is szégyellni magam miatta. –ráztam meg a fejemet, a szemem sarkából a szemben lévő házra pillantva. Semmi mozgás.
-Végül mi győzött meg, hogy mégis inkább ide cuccolj a jelenlegi helyedről? Nem… túl hirtelen a változás? –pillantottam rá kérdő kíváncsisággal. vajon a csendes környék, a terápia, amit leszerveztem neki, mert közelebb van? Vagy meg akarja figyelni a szemközti ház lakóját, ahogy én is teszem nap, mint nap. A függönyöm mögül, a lekapcsolt lámpáknál, éjszaka az utcán állva, vagy épp álmaimban, miközben azon gondolkozom, vajon milyen titkokat rejthet még az az épület, és a benne lakó férfi.

Vivi & Sonny

- Nem elképzelhetetlen. Erre felé is van jó néhány köztéri kamera. De egyébként pedig utána néztem a statisztikákban és néhány lakossági fórumon is és valóban ezt a környéket írták le Manhattan egyik legbiztonságosabb környékének. Talán ez abból adódhat, hogy elég úri negyed ez, ahol jól őrözött, biztonságos épületek vannak és sokan elég nagy halak ahhoz, hogy ne akarjanak betörni és kockáztatni - mondtam igazat adva neki.
- Különösen nálunk, japánban. Az ázsiai szülők amúgyis híresen féltetik a gyerekeiket, ráadásul az apám egy autógyártó cég tulajdonosa és elnöke, így mindig azon aggódik, nehogy történjen velem valami. Már csak miatta is. Volt már rá példa a történelemben, hogy a gazdag szülőket a gyerekeikkel zsarolták. Ráadásul itt New Yorkban, az USA-ban nem is tud rám személyesen figyelni. Szóval megértem őt.
De kedvelem Kazuját, jó ember és jó társaság.
Kazuja hamarosan távozott a költöztetőkkel, én pedig tovább beszélgettem Viviel a gumicukor társaságában.
- Szeretem mindenhol ugyanazt a környezetet látni magam körül, ahol élek, így a lehető legjobban igyekszem reprezentálni az otthonom. Ezeket a berendezéseket még Japánból hoztam magammal. Úgy szeretek költözni, hogy az otthonom az mindig ugyanúgy néz ki. Nyilván teljesen, száz százalékban nem tudom reprezentálni az eredeti otthonom, de a lehetőségeimhez mérten igyekszem megteremteni ugyanazt a légkört. Ha csak a bútorokkal is, de megteszem, amit tudok - vettem én is a gumicukorból. - Éppen ezért ne érezd magad kellemetlenül. Mindannyian mások vagyunk, más igényekkel. És ez így a normális. Én kényesebb vagyok az otthonomra.
Elrágcsáltam a gumicukrot, miközben hallgattam Vivi sokat mondó kérdését.
- Hirtelen változás volt az is, hogy elhagytam Japánt az itteni egyetem miatt, az ilyen változások az életünk részét képezik. Hirtelen változás elveszteni valakit, akit szeretünk, vagy valamit, amihez ragaszkodtunk, az életünk része volt. Egy mobil elromlása, egy ágy, ami tönkre megy, de csak azon tudtuk álmodni a legszebb álmainkat.
Egyébként sem kötődöm egyik átmeneti otthonomhoz sem érzelmileg és ha eljön az ideje, innen is tovább állok. Lehet találok jobbat, vagy kirak a főbérlő, kiutálnak a szomszédok, vagy más miatt költözésre kényszerülök - számba vettem egy újabb édes piros darabot.
- Meggyőzött, hogy csendes, nyugodt, biztonságos környék és itt lakik egy lehetséges barátnőm is, azaz te és a jövendőbeli terapeutám is és közel van az egyetem is autóval. És olcsó a lakás fenntartása, amihez képest a lakás minősége nagyon jó. Szóval itt a helyem. Ráadásul ez egy nagyon szép, mutatós környék. Illik az úri mivoltomhoz - mosolyogtam.
- Te mióta laksz itt és mi hozott ide? Mesélj. Gyere, menjünk be - intettem a lakás felé, majd ajkaim közé emeltem a gyümölcslé nyakát.

● Zene ● Helyszín ● Öltözet ●

-Hát… nem tudom, mennyire úri negyed, de nem egy lepukkant környék, az tuti. Ha túlságosan gazdag lenne, nem engedhettem volna meg magamnak egy lakást itt. Viszont jó alaposan utána néztél annak, hogy mennyire is biztonságos a hely. –és annak is, hogy miféle alakok laknak itt. Vajon Sonny mennyire nézett ennek utána valóban azért, mert a szülei nagyon aggódnak érte és nem akarta volna a frászt hozni rájuk, vagy inkább a szembe szomszédom érdekelte. Amint meghallotta a múltkor, hogy Dr. Brewster lakik velem szemben és azt, hogy mi a szakmája, azonnal kapott is a lehetőségen. Érdekelne, hogy pontosan mik is a céljai, de azt hiszem, az mindenképp előny, hogy ide költözött mellém, vagyis legalábbis a házba, ahol élek. Így közelről figyelhetem mindkét férfit és azt is, hogy merre tart a kettejük macska-egér játéka. Joseph elég okosnak, intelligensnek és karizmatikusnak tűnt a múltkori beszélgetésünk alapján, de nem tudom, mennyire lenne képes elaltatni azt, ha esetleg a velem szemben állónak valamiféle gyanúja merülne fel az irányába. Számomra is van benne valami szokatlan, és szeretnék rájönni, hogy pontosan micsoda, amiért hajlandó vagyok elég messze elmenni.
-Akkor végül is nem egy teher, hogy rá bíztak. –vontam le a következtetést egy mosollyal, majd figyeltem, ahogy a férfi távozott a költöztetőkkel egyetemben, így kettesben maradhattunk.
-Nekem a bútorok nem számítanak igazán, én inkább apróságokkal szeretem megteremteni az otthonos érzetet. Berendezési tárgyakkal, ágyneműkkel, huzatokkal, stb. Állandóan cipelgetni a bútorokat macera lenne, szóval azokat megtartom. Emiatt van az is, hogy én mindig olyan lakást keresek, ami bútorozott. Nem ragaszkodom a helyhez, inkább a „személyes” tárgyaim teszik komfortossá. –nem családi képek, hanem olyasmik, amik nekem fontosak. Festmények, képek, másoknak talán elvont, okkultnak nevezhető dolgok. A bögréim, poharaim, stb. Ezek mind-mind olyasmik, amik nagyon fontosak a számomra, hogy kényelmesen érezzem magam a környezetemben.
-Persze, tényleg. Annál mondjuk kevés nagyobb változást tudnál produkálni, mint Japánból az USA-ba költözni. –bólogattam a dologra, majd egy jót nevettem azon, hogy a környék illik az úri mivoltához. Na nem azt vitattam el, hogy esetleg ne lenne pénze vagy ilyesmi, de elég abszurdul hangzott annak ellenére, amilyen benyomást kelt az emberben a sok furcsasága. Az ülési stílusa, az édesség evése, stb. Ami még mindig érdekes tény számomra, hogy egyfolytában ilyeneket eszik. Vagy valami olyan munkája van igazából, ahol állandóan rohan, vagy olyasmi, amihez rengeteg kalória kell, mivel az egy tény volt, hogy az agymunkához is kell az energia, sőt.
-Örülök, ha én is befolyásoló tényező voltam a költözésedben. Legalább nem leszek egyedül, hanem már egy valakit ismerhetek. –viszonoztam a mosolyát, elindulva utána.
-Nem olyan rég óta. Azt hiszem, talán egy hónapja költöztem be, és az apropója egy szakítás volt. Eddig egy teljesen másik városrészen laktam a barátommal, de szakítottunk, szóval váltottam. Közel van az egyetem, illetve jó a környék, szóval jó választásnak tűnt. Az pedig csak egy plusz, hogy így találkozhattam a szembe szomszéd doktorral, akivel közös szenvedélyünk a sütés-főzés. –válaszoltam meg a kérdését.

Vivi & Sonny

- A bútorokat nem tartod személyes tárgynak? Nincs ragaszkodásod hozzájuk? Nekem van. De nem vagyunk egyformák. Nem baj, ettől szép a világ. Mindannyian mások vagyunk - mosolyogtam. - Vagy igazából ragaszkodnál is a bútorokhoz, csak mivel macera, inkább elengedted?
Az apróságokat is elhoztam. Igazából néhány nagyobb és kevésbé fontos bútoron kívül minden itt van - mondtam, bár ez nem volt teljesen igaz, hiszen egy hatalmas villában élek és a dolgozó és hálószobám bútorainak csak töredékét hoztam el. A villa bútorainak 90%-át odahaza hagytam, de hát lehetetlen is lett volna annyi mindent elhozni egy kalap alatt.
- Bár nem érzem magam traumatizáltnak, könnyedén alkalmazkodok mindenféle változáshoz. Nagyon egy alkalmazkodó típus vagyok a külső viszonyokhoz. A belső egészségemre szoktam igazán figyelni, a külső tényezők annyira nem szoktam figyelni - jegyeztem meg, majd elindultunk befelé az épületbe.
- Már nem éltél hiába, látod? - értettem ezt arra, hogy közreműködő volt a költözésemben. Nade még sok másban is ugye. - Miért, a lakás többi lakóját nem ismered, csak engem? Meg ugye itt van neked a szembe szomszéd doki ismerősöd is. Biztos ő is dob valamit a latba, nem? Ha nem is barátinak nevezhető viszonyok, de ismeretségek.
Ettől persze én még örülök, hogy így tekintesz rám. Köszönöm a megtiszteltetést. Ha társaságra van szükséged, keress nyugodtan - mosolyogtam.
- Egy hónapja? Hát akkor tényleg nem laksz itt túl régen. Akkor értem már, hogy miért  beszéltél így az előbb. Bár azért egy hónap alatt a közvetlen szomszédságom én azért már megismertem, de az is igaz, hogy a nők kevésbé nyitnak könnyen mások felé. Főleg egy teljesen új környezetben, mint ez itt. De akkor majd itt leszünk egymásnak és majd együtt megpróbáljuk megismerni a környéket és a lakókat. Persze csak ha benne vagy, ez nem erőszak, csak egy ajánlat.
De örülök ennek a költözésnek én is, mert elég jók itt a helyi viszonyok. A legszerencsésebb az lenne, ha még egy egyetemre is járnánk, de ha jó nálatok a matek szak és nívós az egyetem, akkor lehet azt is váltok a kedvedért - viccelődtem, mert ezt már tényleg nem gondoltam komolyan.
- Viszont az sajnálom, hogy nem sikerült a kapcsolatod. Kár. De majd máskor egy másik kapcsolat. Biztosan van valahol valaki, aki csak arra vár, hogy megjelenj az életében és együtt öregedjetek meg. De én ehhez azért nem értek, nem vagyok a kapcsolatok szakértője. Nem sok párkapcsolatom volt még és mind nagyon rövid volt. Nem az én világom a szerelmi és a szexuális kapcsolatok világa. Nem vagyok egy túl érzelmes ember. Az én szerelmem a munkám, a tanulmányaim és a tenisz.
Főzni és sütni nem tudok, de szívesen elfogadom, ha mások megkínálnak azzal, amit éppen csináltak. Persze nem kérem ingyen - mosolyogtam. - Ha éppen magányos vagy, vagy társaságra vágysz, akkor lehet, hogy vendéglővé alakítjuk az étkeződet. - Megálltam egy kicsit az egyik ajtónál, ami a Vivi lakásával szembeni lakás volt. Tudatosan ezt választottam, mikor megtudtam melyik az övé. - Én itt lakom. Hát te? - pillantottam rá, mintha nem tudnám. Bekaptam két gumicukrot is és elrágcsáltam, majd lenyeltem.

● Zene ● Helyszín ● Öltözet ●

-Nem, egyáltalán nem ragaszkodom bútorokhoz. Minden ágyban lehet aludni, minden szekrénybe tudsz pakolni és minden asztalnál tudsz enni, ami arra való. Engem ezek a bútor dolgok nem szoktak lázba hozni, én tényleg inkább az apróbb, sok esetben berendezési tárgyas dolgok tudnak megfogni. –egy-egybögre, vágódeszka, kép, kesztyű, stb. Ezeket szeretem vinni magammal, hogy kialakíthassam a kényelmes kis komfort érzetemet. Nekem fontosabb, hogy ezek tükrözzenek engem, nem pedig maga a lakás bútorzata. Ha valaki véletlen hozzám jönne fel, akkor nem lenne szerencsés, ha már a berendezéstől gutaütést kapna. A legtöbb ember nem nyitott, nem befogadó, hanem teljesen kész vannak attól, ha meglátnak egy Ouija táblát. pedig alapvetően a tárgy nem gonosz, és közel sem olyan elvetemült, mint ahogy azt a filmek bemutatják. Azért vannak, hogy kapcsolatba léphess a halottakkal, akik megoszthatják vele azt, amit tapasztaltak. Jó lenne, ha valóban igaz lenne mindez, és megtudhatnánk, mennyire nyugodt és csendes a másvilág, a halál pillanatában felszabadító kellemes érzés.
-A külső tényezők nem szokták befolyásolni a belső egészségedet? Értem, hogy remekül alkalmazkodsz, de azért ezek nem kis változások. –pillantottam rá kérdőn. Vagy ennyire érdektelen és tényleg ennyire nem veszi fel az ekkora méretű változásokat sem, vagy talán már ennyire megszokta a mozgásban levést. Habár azt mondta, nemrég költözött Japánból ide, ami azért valljuk be, hogy kulturális és minden más változást is hozott, nem tűnik kifejezetten elveszettnek. Sőt. Találkoztunk, és szinte azonnal ide is költözött, felvette a kapcsolatot a dokival, akit egy vad idegen ajánlott neki. Mik a céljaid, Sonny?
-Nem, annyira nem. Még nem volt időm mindenkivel megismerkedni. Dr. Brewster az egyetlen, akivel hosszabb beszélgetést folytattam, így ő az egyetlen… barátkezdeményezésem mostanság. –de vele legalább jól alakulhatnak a dolgaim és talán jobban meg tudom ismerni azt, hogy kicsoda lakik velem szemben abban az irreálisan nagy házban, egyedül. Sem barátnője, sem családja nincs, akikkel megoszthatná. Elképzelni sem tudom, miért kellhet egy embernek egy ekkora lakás, ha nem valamit titkol és rejteget mások elől.
-Benne vagyok, persze! Jó lesz, ha nem egyedül kell mindent felfedeznem, illetve… te az én korosztályom vagy, mint a doki azért valljuk be, hogy nem kifejezetten… -na nem mintha problémám lenne a doktorral. Jól néz ki, egy magát meglepően jól tartó negyvenes férfi, aki még érdekes is. Van benne valami rejtélyes elvontság, ami azt váltja ki az emberből, hogy megpróbáljam minél jobban megismerni és beleásni magam a dolgaiba. Talán egyszer összefuthatok a nővel is, aki a képeken szerepel. Autumn, ha jól láttam.
-Na az már tényleg érdekes lenne. Vagy pályát módosíthatnál és lehetnél halottkém te is. Akár együtt is dolgozhatnánk. Bááár akkor felvetné a kérdést az élet, hogy valójában a zaklatóm vagy-e. –vettem fel vele a szemkontaktust egy hitetlen kis mosollyal, finoman megrázva a fejemet. Érdekes elképzelés lenne, ha ez a srác tényleg egy egyetemre járna velem. Így is több a megválaszolatlan kérdés, de azzal végképp elásná magát, hisz elég átlátszó lenne, ha még oda is követne. A kérdés csak az, hogy vajon engem akar követni, vagy Joseph-et? Vajon bele kellene kontárkodnom ebbe az egészbe és szólni a pszichológusnak, hogy gyanús nekem a betege, vagy hagynom kellene, hogy minden csak úgy történjen? Hmmm… jobban szeretem a dolgok természetes végkimenetelét megfigyelni, így kíváncsian várom, mi fog kisülni ebből az újdonsült szomszédságból.
-Vagy csak még nem találtad meg azt, aki igazán felkeltette az érdeklődésedet. –pillantottam rá egy bíztató mosollyal, majd értetlen grimasszal, mivel…
-Azt hittem, hogy a szíved már foglalt. Vagy ez akkor valami viszonzatlan dolog? –döntöttem enyhén oldalra a fejemet, a barna íriszeimet az övéibe fúrva.
-Egem nem zavarna. Ha nincs más dolgunk, akár még ehetünk is együtt. –bólintottam rá erre, majd érdeklődve figyeltem, ahogy megállt az ajtó előtt. Az enyém volt a 203-as lakás, ami pont kapóra jött, hisz az ablakom a szemközti házra nézett, de ha esetleg ő is Brewster-t akarná megfigyelni, miért nem a mellettem lévőt választotta?
-Komolyan???!!! Ez nagyon klassz. Én itt lakom szemben. –mutattam is a megfelelő ajtóra.
-Jó közel leszünk egymáshoz. Legalább, ha bármiben kellünk, itt leszünk egy köpésre.