Végül beköltözött Crystal, és…furcsa, régóta nem lakott mellettem senki, csak akkor ,ha a banda haza jött a turnékról, és hiányzott a nyüzsgés, viszont…Furcsa, mert így Crys mellett furcsa érzésem van. Beköltözött az én illatom mellé az övé is. Ami…finom. Nem egyszer úgy kellett lefeküdnöm, hogy könnyítek magamon, mert tetszik az illata is, és csinos is. Senki sem tud róla, hogy itt lakik, mindenkinek megvan a maga baja, és problémája, nekem a stúdió körül vannak még munkáim. Igyekszem bezárni a fürdőmet, de még mindig akadnak az övéi körül problémák, így akarva akaratlanul is akadtak már furcsa helyzeteink. Ő volt bent, és az én fürdőm elég tágas, semmit sem rejtegetek, így a zuhanyfülke mögött kivettem az alakját. De nyitottam már rá úgy is, hogy a kádamban fürdött. Tegnap este pedig ő toppant be hozzám miközben lazuló fürdőt vettem. Egyedi méretre készített kád, hogy én is elférjek benne, kétszer-háromszor… Így kényelmesen hédereltem benne. Megvan a szennyesem a fürdőbe és először furcsa is volt, hogy a könyékén ott van néhány női. Eleinte nem foglalkoztam vele, mert mégis csak az ő cucca, és aztán eltűnt. De most, épp takarítok. Négy csipkés cukiságot találtam! Ez! Egy baj van vele, használtak. Bár, egyébként sem vagyok finnyás, de úgy fogom, mintha biofegyver lenne. Átkopogok hozzá, a hajam fel van fogva a fejem tetejére, mint mindig, amikor takarítok. Egy atlétát viselek, rövid nadrággal, és egy papucs van rajtam, a takarítás miatt, amúgy mezítláb, vagy mamuszban nyomom. Elfeledkezem magamról, mert fél kézzel mutogatni kezdek neki, amikor ajtót nyit, de a szájamról, így is könnyedén lehet olvasni. Mert azzal meg tátogoko, és sosem gesztikuláltam túl, rengeteget gyakoroltam tükör előtt ,hogy ne legyek erőltetett. Így ha a kézjeleket nem, de a szájamról tud olvasni. „A szennyestartóm mögött találtam…” – nem nézek az apró holmikra, pedig elképzeltem rajta. – „Beszélnünk kell… ne aggódj, nincs baj, csak… ki kell találjuk, hogy mik a jelek…amik mindkettőnk számára könnyebbé teszik az együtt lakást.” – remélem minél hamarabb elvette tőlem a bugyikat, és zsebre dugtam a kezeimet. „Kérsz inni valamit? Ha beszélgettünk, utána játsszhatnánk is, ha rá érsz…Meg a kaja is kész, és nem szeretek egyedül enni?” – tátogtam neki tovább, könnyedén leolvashatón. Szeretném megismerni őt, mert kedvesnek tűnik, és tényleg nem zavar sok vizet.
Át költöztem egyik tömbből, a másikba és azt kell mondanom nem bántam meg a dolgot, mert ugyanott maradtam helyileg és egy igazi áldás a lakótársam, aki befogadott. Sebby igazán jó társaságot nyújt a magány ellen is. Kellemes társaság, udvarias és végtelenül szeretnivaló, szelíd óriás. Lassacskán megismertem életének főbb részeit sokat beszélgettünk mindenféléről. Zenéről, munkáról és életről. Családról. Voltak vicces eseteink is, amikor akaratlanul is egymásba botlottunk a lakás minden pontján, és eléggé izgultam mert régen nem laktam együtt senkivel sem, és már elszoktam ettől. Néha, egymásranyitottunk a fürdőben is, mert nem bírtam ki hogy ne próbáljam ki csak egyszer a hatalmas kádat és így egyszer rám nyitott, de szerintem mindketten épp eléggé zavarban voltunk de aztán persze jót nevettünk mindketten. Szórakoztató dolog együtt élni mással, de nem is olyan rossz. Sebastian nem rossz lakótárs és nagyon kellemes érezni olykor az aftershavejét és a kölnijét. Valahogy a mindennapok része lett, és forgolódtam már álmatlanul hogy rá gondoltam, hogy átkopogok hozzá de valahogy sosem tartottam illendőnek, és nem akartam hogy azt higgye hogy csak azért vagyok itt mert rá akarok mozdulni, vagy valami. Éppen a szobámban vagyok és épp egy ügy részleteit olvasom a céges gépemen amit átküldtek mikor felhangzik a kopogtatás. Felnézek, és kinyitom az ajtót ahogy melegítőben álldogálok, és egy csőtoppan, és papucsban. Hajam éppen kibontva, nem csináltam vele semmit, általában fel szoktam tűzni hogy ne lógjon az arcomba. Ahogy megpillantom hogy mit tart a kezében elkerekedik a szemem, de megörülök neki és elveszem tőle. Látom hogy kicsit kínos. - Hol találtad? Ahh, mindenhol kerestem már őket! - már bele is dobom a saját kis szennyestartómban ahol a dolgaimat tartom, és mindig egy héten egyszer kimosom őket ha nem nagyon sürgős. Már nagyon kerestem a csipkés tangáimat, és elképzelni sem tudtam hogy hol a fenében lehetnek. Kicsit bűnbánóan nézek rá. - Ne haragudj, általában nem vagyok ilyen rendetlen, és nem hányom el a cuccaimat. Bocsi, tényleg....- köhintek egyet zavartan ahogy ledobom a szennyesbe és kilépek a szobából hogy beszélgessünk egy kicsit. Szeretek vele időt tölteni, egy igazán értékes embernek tartom, és nem csak amiatt hogy befogadott, hanem mert tényleg egy főnyeremény lenne. - Na jó, meggyőztél. Igyunk egy kávét, aztán együnk és leverlek szépen bármilyen játékban amit csak választassz - nevetek fel hiszen az ő és testvére nickje mellett az xboxán megjelent az én accountom is ami a hanare. - Ezúttal, mit főztél? - kérdezem kváncsian ahogy a konyhába érve felteszek egy kávét.
Nem… és nem… túl… egyszerű és… miért nem vesz fel felülre egy pulóvert?! Nem ismerem még annyira, de nagyon jókat szoktam vele játszani az xboxxal, vagy a ps-el, még akár a wiin is, mindenfajta game konzolom megvan, mert sokféle módon szeretek játszani, van egy kisebb szoba, ahol a számítógépem van a számítógépes játékaimnak, tiszta jó hely az is, szeretek oda is elvonulni néha. Legyintek a bocsánatkérésére, nem gond, olyan szinten nem vagyok pedáns, hogy ez zavarjon, bár igyekszem rendet tartani, és ha már nem ledobom és ott hagyom, hanem inkább teszek egy kitérőt és a helyére teszem az adott holmit, máris nagyobb rendet tudok tartani. Biztos, hogy velem is előfordult, hogy otthagytam valamit. Csak az a rohadt zuhanyzó ügye oldódna meg. Őt figyelem folyamatosan, miközben beszél ,hogy nehogy lemaradjak bármiről, amit mond, de szerencsére ő is ügyel rá, hogy felém fordulva beszéljen. Ennek örülök. Kipakolom a tányérokat, és az evőeszközöket. „ Marha hús leves van, és marha húsos, hamis vadas.” – mosolygok rá kisfiúsan, de remélem annyira ízleni fog neki, amennyire nekem. Örülök, hogy nem egyedül eszek, hiányzott a nyüzsgés a közelemben, és jó döntés volt Crystalt meghívni, hogy legyen az albérlőm. Nem is kérek sokat érte, szerintem kevesebbet , mint amennyit odaát fizetett, de nem is vagyok az a fajta, hogy ilyesmiken nyerészkedjen. Kipakolom a konyhapult közepére az edényeket is, mindegyik egy fa deszkán pihen, a vadas mellé pedig tészta van, spagetti tészta, imádom! Nagyon rég ettem már, és a fagyasztóban van pár marha hús, így mos abból gazdálkodtam, ami itthon van. A húsleves is elég változatos, zöldséges, és persze van ott is hús, ami nem ment bele a vadasba. Én nem kérek sok kávét, és inkább több tejjel iszom, latteként. „Holnap jó időt mondanak, nincs kedved kiülni a tetőtérbe? Azt még lehet, hogy meg sem mutattam neked.” – írom le a tabletem jegyzettömbjébe sebtében, van odafent minden, sokan nem tudják, de a két háztömb ott össze van engedve, egy nagy kertté, az közös a banda dobosával, bár az ő térfelén is megvan minden amit ő akart, az én részemen is, bokrok, fák, fű, és elszoktam bíbelődni a kertészkedéssel, nem igen tudok a seggemen ülni. Finom kávét csinált, és tudja, hogy nekem elég bele két cukor pótló pötyi, és teljesen jól elvagyok vele. „Egyébként… nem tudom, hogy hogyan csináljuk, idegennek még nem adtam ki hosszú távra a szobát, csak a banda tagjaival laktam itt, ők meg… elég régóta ismerjük egymást, így nem szoktak félreértések lenni. Vagy…kínos helyzetek.”-vakarom meg a tarkómat. „Remélem, hogy hamar összecsiszolódunk, és nem egy tangabugyi miatt fogsz elmenni…”- esetlenül mosolygok rá. Aztán megiszom a kávém maradékát is, és kiszedek magamnak a levesből, és szedek bele tésztát is, betű tésztát főztem ki mellé, mert mindig is imádtam a betűket vadászni. „Tényleg! Szereted a paradicsom levest?” – ez a betű tésztáról jutott az eszembe, én imádom, de nem akarom, hogy ne egyen csak azért, mert egyféle választék van például a hűtőben. Amint látom, hogy kiszedte az ő tányérjába is a levest, elmutogatom a jó étvágyat jelekkel is, és nekilátok az evésnek. Bár fél szemmel rá pillantok, hogy tényleg ízlik-e neki amit készítettem.
Elmosolyodom ahogy az ajtóban álldogál, de el is kerekülnek a szemeim ahogy meglátom mit tart a kezében. Mit össze nem kerestem már ezeket. Nem reklámozom, de egy hónapban csak egyszer veszek fel normális bugyit, amúgy jobban szeretem a tangát. De azokon a napokom minden idegesít és ilyenkor igyekszem mindent megtenni hogy kevésbé érezzem magam nyomorultul. Zavartan vakargatom meg a tarkómat ahogy a szennyesbe dobom a bugyikat, és megint felé fordulok ahogy beszélek. Hamar ráálltam hogy mindig lásson, nem volt nehéz megszokni, és igazán megerőltetőnek sem az. Sokszor és nagyon jókat meccseltünk az xboxon és okoztam neki néhány feszült koncentrációs pillanatot mert nem vagyok könyű ellenfél, és az ő accountja mellett megjelent az enyém is. Követem a konyhába ahogy bebújok a kis fekete papucsomba, hogy ne fázzon a lábam a kövön. Amúgy nem vagyok annyira fázós, de szinte mindig hidegek a végtagjaim, és emiatt sokszor modnták már hogy vámpír vagyok. Na meg mert olyan fehér a bőröm, de majd... egyszer ha sok pénzem lesz elmegyek nyaralni és napozok hogy lebarnuljak. Sebby annyira házias és egyszerűen néha bűntudatom lesz hogy én meg mennyire nem vagyok az, de volt már hogy csináltam én is valami egyszerűt és aztán szőrén szálán eltűnt és furcsa módon örültem neki. - Hmmm isteni illatuk van - szimatolok a levegőbe és megnyalom a szám szélét. Remek szakács ahogy eddig észleltem, pedig még nem lakom itt olyan régóta de hálás vagyok neki hogy itt lehetek. Közel a munkához és sokkal jobb a lakás mint ahol eddig éltem, de ugye acélnak megfelelt, és az ára se volt magas. Még csak haragudni sem tudok a volt főbérlőmre mert teljesen korrekt volt. Segítek neki elpakolni és tálalni, ne mindent egyedül ő csináljon, és majd elmosogatok. - Hm, jól hangzik. Mikor akarsz kimenni? - szívesen benne vagyok, mert nagyon otthonos a fenti kerthelyisége is, és olyan mintha valami magánparkban sétálna az ember. - Megmutattad, de nem voltunk kint nagyon sokat, csak ahogy körbevezetettél - válaszolok a megjegyzésére, mert látni láttam. Tetszett is. - Meg is jegyeztem hogy milyen szép magán parkodvan, és tetszett hogy össze van nyitva a másik háztömbével - teszem hozzá, de ez már csak szakmai ártalom hogy sok mindenre emlékszem ami nem életbevágó, mert egy két ügynél minden az lehet. Így bennem maradt hogy megjegyzek dolgokat sokszor nem is szándékosan és nem is jelentős dolgokat. - Én sem nagyon laktam másokkal együtt. Utoljára a szüleimmel, és utána meg egyedül, és kicsit furcsa, de... alapvetően örülök neki, sokkal jobb érzés hazaérni úgy hogy tudom, nem vagyok teljesen egyedül még ha nem is látlak mindig - mosolyodom el, ahogy rápillantok. Hamar megtudtam hogy bandázik és nem is akármilyen banda részese, hanem olyané amit még én is szoktam hallgatni. Nem semmi, de emiatt nincsenek rajongógörcseim vagy akármik, amúgy sem vagyok az a nagy fan típus. - Oh, hát remélem nem ijedtél meg tőle - nevetek fel, hiszen én voltam rendetlen, de találtam má én is elszórt fél zoknit vagy egy lecsúszott alsógatyát és voltak kínos szituk is, amikor feszt egymásba estünk keresztül, de nem zavar igazán. Jó érzés volt. Szedek a levesből magamnak és megint mosolyra húzódik az ajkam. Betűtészta.... - Jajj betűtészta. Nem is tudom mikor ettem utoljára ilyet - horgászok ki egy kis C-t a tálka szélére. Jópofa dolog. - Ahha, szeretem. Többnyire mindent megeszek ami nem zeller vagy gomba leves... - válaszolok mert ezekkel ki lehetne kergetni a világból is. Nem vagyok velük jóban. Majdnem felnyögök ahogy bele eszek a levesbe. Igyekszem lemásolni a mutogatását hogy én is jó étvágyat kívánjak neki. - Uhm, ez nagyon finom lett. Igazán... tehetséges szakács vagy - dícsérem meg két kanál között ha éppen engem figyel és látja hogy beszélek hozzá. Nem is igazán érződik néha hogy siket lenne, mert olyan teljes életet él mellette. Bár azért... kíváncsi vagyok, nagyon is hogy mennyire dörmögő hangja lehet.
Örülök, hogy tetszik neki az illat, már jó volt, hogy ezt főzöm, ráadásul , szeretem látni, hogy ha esznek körülöttem, ez nem változott semmiben sem. „Igazából, ha nem fekszik az xbox, akár most is, kaja után, felmehetünk a tetőtérre. Kitaláltam egy tök jó játékot, a srácokkal szoktam játszani, activityt, biztos ismered, viszont mi kivettük belőle a beszéd részét. Mutogatás van, és rajz. Mit szólsz?” – kezdek aggódni, hogy túlságosan rá akaszkodtam, pedig nem akarok, csak nekem is új, hogy új lakóm van, rendes, kedves, és még xboxozik is, ugyanakkor okos, és talpra esett. „Igen, mert Matt, ugyan ezt a szintet választotta és így adta magát ,hogy mindenkinek meglegyen a magán területe, de mégis könnyű legyen az átjárás, ha arról van szó.” – szeretem így, nem minden napi, de nekem nagyon is tetszik, hogy a banda ilyen szinten is összetartó. Mosolygok a szavait látva, ha itthon vagyok is , valahogy érzem, hogy már nem vagyok egyedül. Nem piszkál, nem tolakodik be a magán területemre, de valahogy érzem, és ettől megnyugszom. Nem tudom, hogy miért, talán mert vágyom arra én is, hogy újra igazán a bandával legyek, talán fel kéne hagynom ezzel az önkéntes marhasággal, hogy kivonom magamat a banda életéből. Bár lehet, hogy ez is kellett egy kicsit. Nem tudom. Majd lesz valahogy. „Öhm… nem, csak… izé…”- húzom be a nyakamat, túl szexi kis darab, és elképzeltem rajta, nagyon is csinosan mutathat benne. Felcsillannak a szemeim, ahogy látom rajta, hogy nem játssza meg azt, hogy mennyire ízlik neki a leves, csendben eszem, úgy értem, nem szakítom meg azzal , hogy írok, jelenlni még nem tud Crystal, de úgy látom, hogy hajlandó tanulgatni, így lehet, hogy előbb utóbb így fogunk beszégletni, evés közben, akár. Szélesen mosolyogva biccentettem a dicséretét látva, és folytattam a másodikkal, hm… ezután jól fog esni egy üvegsör. Evés után összepakolom az evőeszközöket és a tányérokat, és beteszem a mosogató gépbe, majd benyomom rá a programot. Megállok a xbox mellett, oda mutatok, vagy a kezemben tartott activity társasra.
Szerintem a fél háztömb érzi hogy valaki valami nagyon finomat főz, mert hát az illatok terjednek. Aminek ilyen kellemes illata van az rossz eleve nem lehet, de majd letesztelem, ha már ilyen kedves és vendéglátó. Sose gondoltam hogy lakótársam lesz, illetve hogy valaki befogad magához így, minimális költségen és még jól is főz, és barátságos is. Álomszerű, de... végül is ennyi szerencse már csak rám fér. - Fekszik igazából mindkettő. Csináljuk azt hogy kimegyünk a traszra amíg jó idő van, és utána bőven ráérünk itt bent játszani ha már hüvösebbre fordul. Oh, az jó bár.... előre kell bocsátanom, nem tudok rajzolni. Elmutogatni még csak-csak de.... pálcikaembert tudok maximum - vallom be hiszen a rajz sosem volt erősségem, ellenben mindig megcsodálom a fanartokat és lenyűgöz a játékok látvány része és részletgazdagsága. Én képtelen vagyok sokszor egy egyenes vonalat se tökéletesen húzni. Cserébe minden szart megjegyzek és a kódokkal és programokkal is nagyon jóban vagyok. Szerencsére elmondhatom magamról hogy elég önálló vagyok, és csak a legnagyobb vészhelyzetben kellett szerelő vagy férfisegítség. Sebby sem kellett volna csak a szerszámosládája, de... Elmosolyodom az emléken. - Matt őőő a nagyon tetovált dobos ugye? - mert szerintem láttam már futólag és ismerem a bandát valamelyest de nem részletekbe menően, és akadnak keveredések. Néha rossz nevet teszek az arc mellé, de hát ki nem téved sosem? Olyan ember nem létezik. Mondjuk mindig elég morcosnak tűnik, de nyilván nem lenne a banda tagja ha nem tudna valamit, és a dalokban meg erős a dobszóló szóval... - Tök jó elgondolás egyébként. Én egy kicsit ismerem csak a bandát, a zene miatt és sacc per kávé tudom hogy mi van a banda körül, de... az nagyon szép dolog hogy csak nem csak mint banda tartotok össze hanem még így is közel vagytok egymáshoz - mosolyodom el, mert ezt tényleg így gondolom. Vannak olyan zenekarok, akik csak próbálni járnak össze, amúy le se tojják a másikat, és a turnén is mindig csak balhéznak. Ezekkel van tele a média, és már borzasztóan unalmas mindig ezeket olvasgatni. Nincs hírértékük. - Csak mizéééééé? - kuncogok fel, ahogy behúzza a nyakát, mintha valamin épp rajta kaptam volna, pedig csak ártatlan kérdés volt. Ebéd után kinyújtózok, és amíg bepakol a mosogatóba, teszek egy kitérőt a fürdő és a szobám felé, de nem történt semmi sos riasztás, szóval a telefont zsebre vágva indulok vissza. - Társasozzunk kint - döntök, mert utána ráérünk majd bent is kockulni. Végre egy pasi, akivel normálisan lehet játszani! Manapság ilyen is kevés van. Mindig menőznek hogy ennyit játszanak, annyit és pvp-ben meg semmit nem érnek. Csak a gép ellen nagy hősök, az meg... Nem igazi kihívás. - Kész csoda hogy ma még nem hívott senki... - jegyzem meg, mert ez inkább gyanús, de most talán nyugi lesz egy kicsit. Még nem tudom mivel fog járni ha az elit csapatnak segítek. Kell-e valami új tanfolyam, vagy kiképzés.
Kezdőlap
